Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

szafina címkével ellátott cikkek:

Összeomlás

Őszintén szólva, még egy hónappal ezelőtt is meg voltam róla győződve, hogy nagyobb összeomlást, mint amekkora Ana Ivanovicé volt, világelső nem produkálhat. Aztán tegnap, elnézve Dinara szenvedését a 39 évesen és 7 hónaposan és sérülten játszó Kimiko Date ellen, elég erős kétségek merültek fel bennem.

Tovább >>

2010/05/26 (8:06)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

28 hozzászólás

Orosz lélek

Gyorsan tegyük túl magunkat azon a tényen, hogy az elmúlt napokban Pekingben még a női tenisz léptékével mérve is történtek érdekes dolgok, hiszen azért ki látott már olyat, hogy valaki a 226. ellen veszítse el világelsőségét, mégpedig úgy, hogy két játszma alatt üt 70 ki nem kényszerített hibát, ami azért valljuk be, igazán széles taktikai repertoárról árulkodik.

Tovább >>

2009/10/7 (9:22)
címkék: sharapova, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

12 hozzászólás

Kettős

Azért vannak nem megkerülhető dolgok. Amikor az ember két olyan egymást követő mérkőzést közvetít/néz, ahol öt szett alatt összesen 45 kettőshibát ütnek, akkor azért felszisszen.

Tovább >>

2009/08/20 (8:41)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

9 hozzászólás

Zanza kettő

A két nagy helyett a két lassan-lassan nagyra növő játszik a montreali döntőben. A friss világmásodik Murray a dobogó felé robogó Delpo ellen. Tsonga hiába verte Rogert, Murrayvel már nem bírt, Rod pedig 7 napon belül másodszor kapott ki JMDP-tól szoros meccsen, Andynek meccslabdája is volt.

Tovább >>

2009/08/16 (12:50)
címkék: del potro, jankovic, murray, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

62 hozzászólás

S+V

Serena 1 meccslabdát hárított Demi ellen, majd a női verseny egyik legjobb meccsét nyerte meg. Venus 1 gémet veszített összesen a világelső ellen, és a női verseny egyik legsimább meccsén alázta le Dinarát.

Tovább >>

2009/07/2 (18:24)
címkék: dementieva, serena, szafina, venus

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

34 hozzászólás

Női elődöntők elé

Húsz vagy harminc évvel ezelőtt egy ilyen két frontos orosz - amerikai balhé azért nagyobb visszhangot váltott volna ki, mint manapság. Annál is inkább, mert akkor még szovjet - amerikainak mondtuk volna és a front emlegetése sem lett volna ilyen magától értetődő. Vagy legalábbis a felhangok lettek volna mások. Most már nem ...

Tovább >>

2009/07/2 (10:59)
címkék: dementieva, serena, szafina, venus

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

8 hozzászólás

Már járt

Fel kellett volna hívni Maratot. Mert hát ez így azért azt hiszem elég karcsú volt. Dinara olyan szinten félt a vereségtől, hogy egyszerűen nem lehetett más sorsa. Ennek így nem lehetett más a vége. Hiába ő az egyik legnagyobb küzdő, ha csak egy mezei tornáról ...

Tovább >>

2009/06/6 (16:57)
címkék: kuznetsova, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

51 hozzászólás

Női döntő elé

Orosz fog nyerni:) Ez a harmadik alkalom, hogy ezt előre tudhatjuk, az egyikben Kuzi érintett volt, nagyon is, hiszen 2004-ben Demit verte a US Open döntőjében. Dinarának is a harmadik Grand Slam döntője, ha már ennél a számnál voltunk, tavaly itt kikapott Ivanovictól, ...

Tovább >>

2009/06/6 (10:08)
címkék: kuznetsova, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

107 hozzászólás

Visszajöttünk

Szóval ott tartottunk, hogy jó itt. Olyan volt újra belépni, mintha tegnap néztük volna végig, ahogy Rafa emelgeti a serleget, pedig pont egy éve volt. Csupa ismerős ember, hely, íz, szín. Minden ugyanaz. Itt van a török kolléga, akinek ugyanúgy nem áll ...

Tovább >>

2009/06/4 (15:57)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

27 hozzászólás

Hugi

Sokan mondtak sok mindent, amikor Dinara világelső lett, jót kevesen. Szidták a női teniszt, mint rendesen, a méltatlan szó szinte minden második mondatban előfordult. Dinara azon kívül, hogy egyszer kiröhögte Serenát, nem nagyon mondott semmit. Elment Stuttgartba, ahol játszott egy döntőt, de kikapott ...

Tovább >>

2009/05/28 (10:43)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

23 hozzászólás

Dinara & Zeljko

Az on-court coaching legnagyobb áldása a mikrofon és a kamera. Nagy kedvenceim Zeljko Krajan és Dinara, rengeteget lehet rajtuk mulatni. Dinara meccsei sokszor  idegtépőek lehetnek az edző számára, térfélcserénél viszont mindig nagyon várom Zeljko érkezését, mert akkor jön 3 perc tömény osztás. Bírom, ahogy mindenféle látványos agresszió nélkül lehordja Dinarát, Dinara meg vitatkozik vele, és mégis mindig kihoznak valamit az egészből.

Tovább >>

2009/05/22 (22:19)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

8 hozzászólás

Picture of the year

kommentek

2009/05/18 (12:14)
címkék: federer, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Hogy miért?

Nyilván nem lehet egy képpel magyarázni, hogy valaki miért is világelső, de az is biztos, hogy az eddigi 18 közül kevésről lehetett volna ilyen képet készíteni.

2009/05/14 (8:33)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

A világelső

Dinara 11 tornadöntőt játszott az elmúlt egy évben, ami rettenetesen sok. És bár kétségtelen, hogy két Grand Slam és egy olimpiai döntőt elbukott, de a mai volt az ötödik tornagyőzelme Berlin, Los Angeles, Montreal és Tokió után. A neheze azonban most ...

Tovább >>

2009/05/9 (19:50)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Napi idézet 0506

Nehéz úgy teniszezni, hogy valaki tudja, hogy az év végén befejezi. Én azt mondtam neki, hogy vagy vonuljon vissza most, vagy pedig folytassa, de ez így nem jó. Őszintén szólva szerintem már tavaly év végén abba kellett volna hagynia, de hát Marat picikét kiszámíthatatlan....

Tovább >>

2009/05/6 (18:20)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Dinara sajtótájékoztató

Q: Serena sat here about an hour ago and said, We all know who is the best player in the world and quite frankly it's me.  Dinara Safina: (Laughter.) (Patty Schnyder def. Serena Williams 6/2 2/6 6/1)

2009/05/6 (12:58)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Napi idézet(ek) – 0505

"Dinara megdolgozott a világelsőségért, ez nem csak úgy az ölébe hullott. Megérdemli, mert jól játszott és jó eredményeket ért el... Ez óriási teljesítmény. Szívből gratulálok, Grand Slam győzelemmel vagy anélkül, ez hatalmas dolog."Jelena Jankovic Dinaráról ...

Tovább >>

2009/05/5 (10:27)
címkék: jankovic, serena, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Világelsőék

Csak mert Dinara ma lép először pályára világelsőként. Itt a bizonyíték, hogy érdemes megtanulni a leckét. Főleg ha a bátyádat Maratnak hívják. Főleg, ha ő kérdezi ki a leckét. Főleg, ha tőle tanulod meg a leckét.

2009/04/28 (18:02)
címkék: szafin, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Ja, tényleg

Dinara ma világelső lett. Ez pedig Marat miatt sporttörténelem. Gratula!

2009/04/20 (15:23)
címkék: szafin, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Értelmező szótár

Azt hiszem elég sokszor megszólaltunk az utóbbi időben Dinara kontra Serena ügyben, úgyhogy nagy hirtelen azt sem tudom, melyik írást linkeljem be. Éppen ezért nem linkelem inkább egyiket sem. Azt is sokszor megírtuk már, hogy szerintünk a világ legjobb teniszezőnője Serena Williams, és hogy úgy hisszük, ez azon kevés dolgok egyike a teniszben, ami nem képezi vita tárgyát. Ez nem Rafa/Rog mint a fiúknál, ez tény. Faktum. Kérdések nélkül. A világranglista vezetőt, jövőjövő hétfőtől viszont Dinara Safinának hívják. A két poszt (már minthogy világelső/világlegjobb) nem szükségképpen fedi egymást. Szerencsés esetben persze igen, de azért jó néhány olyan hetet tudnánk találni a tenisz történetében, amikor ez nem így volt. A fiúknál is nyugi.

Tovább >>

2009/04/9 (15:17)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Napi idézet 0409

Remélem az elkövetkező hónapokban be tudom bizonyítani mindenkinek, hogy méltó vagyok a világelsőségre. Dinara Safina, ma reggel

2009/04/9 (10:44)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Bréking nyúz

Serena kikapott a marbellai torna első fordulójában Klara Zakopalovától 6/4 3/6 6/1 arányban, a meccsen amúgy sérülten játszott. Ennek a vereségnek azonban az a következménye, hogy Charleston után, április 20-tól Dinara tuti világelső. 1 héttel a 23. szülinapja előtt éri el a ...

Tovább >>

2009/04/8 (22:38)
címkék: serena, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Bocsi

Utánanéztem, és nem igaz, hogy Dinara nem lehet világelső ezen a héten. De lehet. Nem is kevés eséllyel, hiszen Serenának muszáj eljutnia legalább a döntőig ahhoz, hogy megőrizze a világelsőséget. Ejha.

2009/03/30 (16:13)
címkék: serena, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Szafinák

Hát a vasárnap nem a Szafin család napja volt. Valljuk be töredelmesen, ezt nagyon ellúzerkedted, kiskopasz Marat. Döntő szett 5/2-ről, két meccslabdáról kikapni egy ártalmatlanul passzív Monfils ellen, még a te szeretnivaló, de nem túl professzionális hozzáállásoddal is nagy luxus :) ...

Tovább >>

2009/03/30 (10:53)
címkék: szafin, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Dinara

Tudom, nem szabadna ilyet írnom, de kedvelem Dinarát. Kedvelem Marat miatt, kedvelem a humorát, a harcosságát, a kitartását, meg a többi. A teniszét már nem annyira. De ettől még tudok rá úgy gondolni, mint Grand Slam győztesre. Mint világelsőre, már nem annyira.

2009/03/17 (19:25)
címkék: szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Mi lett ebből – Serena-Dinara

Serenát egy Grand Slam döntőben csak úgy megverni nem lehet. Ahhoz valakit Venusnak kell hívni, esetleg Sharapovának. Vagy annyira pimaszul teniszezni, mint Marat tette, 2000-ben a US Open döntőjében, bizonyos Pete Sampras ellen. De Dinara nem Marat, Dinara Dinara.Ha Marat lenne, nem ...

Tovább >>

2009/01/31 (11:42)
címkék: serena, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Mi lesz ebből – Serena-Dinara

Serenát egy Grand Slam döntőben csak úgy megverni nem lehet. Ahhoz valakit Venusnak kell hívni, esetleg Sharapovának. Vagy annyira pimaszul teniszezni mint Marat tette, 2000-ben a Us Open döntőjében, bizonyos Pete Sampras ellen. Más út nincs....

Tovább >>

2009/01/31 (9:55)
címkék: serena, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

A női döntő elé – tények

- Aki nyer, az lesz a világelső. - Eddig hatszor találkoztak, Serena 5-1-re vezet, Dinara egyetlen győzelmét tavaly Berlinben aratta salakon. - Grand Slamen eddig négyszer találkoztak, tavaly a US Open elődöntőjében utoljára. (4-0 Serenának értelemszerűen) - Ez lesz Serena 13. Grand Slam döntője, eddig 9-et megnyert. - 2003-ban, 2005-ben és 2007-ben győzött itt, ha holnap is nyer, beállítja Szeles Mónika, Steffi Graf, Margaret Smith-Court és Evonne Goolagong rekordját. - Zsinórban ez lesz a harmadik GS döntője.

Tovább >>

2009/01/30 (19:24)
címkék: serena, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Nyögvenyelve

No, hát akkor Serena és Dinara döntőznek a lányoknál, a győztes nem csak Ausztrál Open bajnok, hanem világelső is lesz. Mindketten megküzdöttek ezért a döntőért. Hú de nagyon.

Tovább >>

2009/01/29 (13:27)
címkék: serena, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás

Hopman Kupa

Koczka volt olyan leleményes, hogy neten nézze a Hopman Kupát, úgyhogy jöjjön az ő összefoglalója a Nyíltan Szeretjük Maratot Év örömére. Jó volt látni Szafint és Szafinát egy csapatban. Kár, hogy ez volt az első és utolsó alkalom is. ...

Tovább >>

2009/01/10 (13:49)
címkék: szafin, szafina

Ajánld emailben!

del.icio.us

digg

google

0 hozzászólás
Régebbiek »
  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (500)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (269)
    • Us Open (129)
    • Videók (212)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (3) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (68) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (178) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (14) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum