Még csodásabb hír, hogy magyar tornagyőzelemmel kezdődött az év: Arn Gréta nyerte az aucklandi versenyt, miután Yanina Wickmayert is simán győzte le a döntőben. Gréta csak a visszalépéseknek köszönhetően kerülhetett fel a főtáblára, ahol a második körben öt mérkőzéslabdáról fordított Sofia Arvidsson ellen, majd legyőzte az első kiemelt Maria Sharapovát, végül a címvédő Wickmayert is.
arn címkével ellátott cikkek:
Kvali – lányok
Kezdjük a mieinkkel, mert itt ugye mi is érdekeltek voltunk. Sem Marosi Kati, sem Arn Gréta nem jutott túl az első fordulón. Mondjuk ez abszolút megfelel a papírformának, hiszen Gréta az ötödik kiemelt Dubois-val játszott, míg Kati a német Schruffal, aki volt már 52. is. Gréta nyert egy szettet, ...
Pech II
Grétának labdája volt az 5/2-höz a második játszmában, 5/4-nél pedig adogathatott a meccsért.
Mégsem sikerült a bravúr.
Errani - Arn 6/2 1/6 7/6 (2)
Pech
Arn Gréta feljutott Varsóban a főtáblára, amihez ezúton is gratulálunk, ott azonban nem járt szerencsével. Már ami a sorsolást illeti. Mert játszani csak holnap fog. Reggel még úgy tűnt, hogy a kvalisok közül egy nagyon pórul jár, mert az első kiemelt Wozniackit kapja, egy meg kicsit, mert az ötödiknek rangsorolt Erranit. Jöhetett volna még Dokic is, de hogy most ez jó vagy rossz, az majd a meccsen derül ki, mert Jelena az Ausztrál Open óta nem játszott valami jól.
