Sejthető volt, hogy a Yanina okoz még majd egy kis galibát, hiszen attól még, mert nem nevezhetett időben és selejtezőre kényszerült, mégiscsak 16. a világranglistán, és a kvaliból ritkán szoktak 16.-ok érkezni. Az első meccsén még dadogott picit, szettet is veszített, ...
wickmayer címkével ellátott cikkek:
Fura
A női selejtező első kiemeltje Yanina Wickmayer, ami ugye tenisztörténelem, hiszen még soha sem fordult elő, mert matematikailag sem fordulhatott elő, hogy egy GS torna elődöntőse a következő Grand Slamen selejtezőt játsszon. Ráadásul úgy, hogy a múlt héten például tornát nyert Aucklandben.
Whereabout
Ahogy azt már többször megírtuk, két belgát, Wickmayert és Malisse-t eltiltottak egy évre, a doppingszabályok megsértéséért. Anélkül, hogy az egész ügyet leírnám újra, elég legyen annyi, hogy mindkettőjüket anélkül tiltották el, hogy valaha pozitív tesztet produkáltak volna.
Mégis
Néhány hete megírtuk, hogy Yanina Wickmayer vétett a doppingszabályok ellen, amikor háromszor elmulasztotta megadni elérhetőségét. Éppen ezért a Belga Doppingellenes Ügynökség egy éves eltiltást rótt ki rá, melynek következtében már el is hagyta Balit. A történet nem túl bonyolult, volt már ...
Még egy kis ez meg az
Martina Hingis betöltötte 29 életévét, ami egyben azt is jelenti, hogy letöltötte az eltiltását. Ez alkalomból úgy nyilatkozott már bánja, hogy nem küzdött az igazért. A Gasquet ügy után picit másként látja a dolgokat.
