Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Tizenkettedik napicset

2012/06/7 Kategória: Roland Garros
Szerző: szpetra

Női elődöntők következnek, mindenki izgatottan készüljön!
Kettőkor kezdünk Erranival és Stosurral, utána pedig jön Sharapova és Kvitova.

Lesznek csemegéink is a mai napra: valamikor délután (talán 5 óra környékén) mutatunk egy férfi páros elődöntőt, majd a női elődöntők után a vegyes páros döntőt E2-n, jeeee.

Ja, és szeretjük a teniszezőket a pályán is, de azon kívül is, például sajtótájékoztatókon.
Néhány szösszenet, csak a legnagyobbaktól.

“The next record I’d like to beat: the 109 ATP World Tour titles of Jimmy Connors.” – mondta Roger Federer, miután beállította Jimmy Connors 233 megnyert Grand Slam mérkőzésének rekordját, utalván arra, hogy 74 tornagyőzelemmel már tényleg már csak egy hajszál választja el a 109-től.

Nicolas Mahut a Roddick elleni győzelme után, mikor arról kérdezték, hogy miért a Rafa melletti öltözőszekrényt választotta a locker roomban: “Yes, I told you that Rafa was going to send me good vibes. For the next match, perhaps I am going to sleep in his locker.”

Samantha Stosur, arra a kérdésre, hogy kivel menne el vacsorázni legszívesebben: “Homer Simpsonnal.”

Q: Who did you dream of kissing when you were a teenager?
Svetlana Kuznetsova:  “Marat Safin, and he knows it!”

86 Comments »

86 komment:

  1. Sylar 2012/06/7, 13:40

    és vajon mennyi játék lesz ma, egész napra enyhe esőt írnak :/
    http://www.weather.com/weather/hourbyhour/graph/Paris+FRXX0076:1:FR

    VálaszVálasz

  2. Sylar 2012/06/7, 13:44

    az a 109 pedig simán összejön, már csak 5 éven keresztül kell átlagosan évi 7 tornát nyernie, és meg is van…………………………..
    én lennék persze az egyik legboldogabb, ha erre tényleg komolyan ráhajtana

    VálaszVálasz

  3. FedererRafa 2012/06/7, 14:25

    A 109 győzelem Rafának fog összejönni 5 éven belül :)

    VálaszVálasz

  4. Sylar 2012/06/7, 14:40

    @FedererRafa:
    Persze, 5 év alatt nyerni 60 tornát Rafának semmiség :/
    amikor eddig 8 év alatt nyert 49-et, azaz átlagosan évente 6-ot 7-et

    VálaszVálasz

  5. Sylar 2012/06/7, 14:51

    Nem fog az a 109 megdőlni, szerintem. Esetleg akkor, ha Federer 36-37 éves koráig Top szinten tud maradni, vagy ha Nadal még produkál 10 olyan évet, mint amilyet átlagosan hozott 2005-től kezdve……… Djokoviccsal meg már nem is érdemes számlolni, mert ő meg már 80-nal le van maradva, másoknak az aktív mezőnyből pedig még ennél is kevesebb esélyük van.
    Más idők járnak már. Egyrészről Connorsnak nagyon hosszú karrierje volt, ami napjainkan már egyáltalán nem jellemző, továbbá napjaink domináns teniszezői legjobb éveikben is max. 10-12 tornát nyernek, mint pl. Federer 2004-2006 környékén, vagy Djokovics tavaly. És ezeknél dominánsabb évet szinte már szinte kizárt, hogy pályára lehessen tenni.

    VálaszVálasz

  6. Geysap 2012/06/7, 15:09

    @FedererRafa:
    Végül is kerekes székből is teniszeznek. Tehát az út a célig nyitott.
    -
    (minden elismerésem az övék – sőt nagyobb elismerésem, hogy a mozgássérülteknek is helyük van az Olimpiai játékokon, és egyéb tornákon))

    VálaszVálasz

  7. Bikkin 2012/06/7, 15:31

    Gyorstippek – vakon tippelek, mert most értem haza, és se neten nem követtem útközben, se a tévét nem kapcsoltam be, de még a kommenteket is eltakartam. :)

    Sarapova – Kvitova 2:1
    Errani – Stosur 0:2

    VálaszVálasz

  8. Sylar 2012/06/7, 15:45

    A nőknél azért megint érdekes sztorija lehet a RG-nak.
    Vagy lesz megint egy újdonsúlt GS bajnok, ami már sorozatban az 5. (!) lenne (Li, Kvitova, Stosur, Azarenka után),
    vagy valaki egyszerre 2 GS trófeát is birtokolni fog (Stosur vagy Kvitova),
    vagy pedig Sarapova karrier GS-et teljesít, és világelső is lesz egyben.

    VálaszVálasz

  9. Bikkin 2012/06/7, 16:44

    Szeretem Petra hangját. Szexi.

    VálaszVálasz

  10. babydriver 2012/06/7, 16:50

    @Geysap: Connors 18 kemény évig gyűjtögette a trófeákat, ami a mai igénybevétel mellett kizárt, és olyan helyeken is elindult, ahová Federer és a mai nagymenők kirándulni sem járnak…

    VálaszVálasz

  11. babydriver 2012/06/7, 16:52

    @Bikkin: ha az élő hangra mondod, akkor ezt a bókot elkönyveljük Horváth Mariannak…

    VálaszVálasz

  12. FedererRafa 2012/06/7, 17:03

    sarapovát nem akarják büntetni hangzavar miatt?

    VálaszVálasz

  13. Én 2012/06/7, 17:11

    @babydriver: Mariann és a többiek mért nem írnak soha ide? Vagy írtak csak nem vettem észre :) ?

    VálaszVálasz

  14. babydriver 2012/06/7, 17:15

    @Én: maximum álnéven trollkodtak :-)
    de tényleg nem írnak, a blogszülők eleve Petra és Gábor, nekik biztosan több, mint munka a tenisz, (de nyilván a többiek is szeretik)
    -
    @Bikkin: ja, Te a párost nézed…

    VálaszVálasz

  15. Geysap 2012/06/7, 17:24

    @Geysap:
    Szia!
    Tudom, ez Geysap2012/06/7, 15:09 egy egyszerű “tény közlés volt @FedererRafa: hozzászólásához.

    VálaszVálasz

  16. babydriver 2012/06/7, 17:26

    lehet, hogy Budapestnek és Párizsnak ugyanaz a hölgy lesz a bajnoka? Nem lenne akármi, bár már így is lehet, hogy nem jön ide vissza…

    VálaszVálasz

  17. Geysap 2012/06/7, 17:26

    @babydriver:
    Helló!!!
    Hatalmas vagyok, mindig is tudtam ;) Az e fölött lévő válasz, amit természetesen magamnak “címeztem” Neked szól :D

    VálaszVálasz

  18. Én 2012/06/7, 17:44

    Hát azért amikor a Pesten a 4es pályán edzett, és nem nézte senki rajtam kívül, azért akkor nem gondoltam volna, hogy a döntőst látom….

    VálaszVálasz

  19. FedererRafa 2012/06/7, 17:51

    @Én: Én tudtam.

    VálaszVálasz

  20. mapk 2012/06/7, 18:00

    @Én: Én mikor a döntőben láttam,se hittem volna…
    De miközben Shara kiabálását kifejezetten szeretem,addig Erranié kifejezetten idegesít.
    Come on Shara!!

    VálaszVálasz

  21. Én 2012/06/7, 18:29

    Engem ha valami idegesít az a Kvitova féle ugató-vakkantó hang amit Come on helyett csinál minden megnyert pont után, nagyon béna…

    VálaszVálasz

  22. Sylar 2012/06/7, 18:49

    @Én:
    legalább nem a labdamenet közben ordít egyfolytában….

    VálaszVálasz

  23. Én 2012/06/7, 18:51

    Az a vicces h a hazai meccseken, csb-ken is egyre többen visítanak ilyen szinten főleg a lányok, de nem hiszem hogy Kvitovát zavarná, ebbe nőttek fel, hogy mindenki visít

    VálaszVálasz

  24. ummah 2012/06/7, 19:14

    @Én: NŐI csb-ken? hányan lehetnek úristen, ketten?:DDD

    amúgy Errani on fire, és ennek örülünk:)

    VálaszVálasz

  25. f4c3m4n 2012/06/7, 19:20

    @ummah: Csapatból van azért pár, szurkolóból jobb esetben legalább ugyanazon klub férficsapata :D

    VálaszVálasz

  26. Sylar 2012/06/7, 19:25

    Na most ha Sarapova nem nyeri meg a döntőt, akkor a nőknél visszatérhetnek azok az idők, hogy a világelsőnek nincs aktuális GS győzelme…… De Sarapova talán még annyival jobb eset lenne, mint Wozniacki, Szafina, vagy Jankovics, hogy Sarapovának legalább már korábbról van 3 GS-e, és jobb 52 hetes teljesítménnyel szerezte meg a világelsőséget. Wozniacki ugyebár úgy is bitorolta a pozíciót, hogy nem volt még GS döntője sem az aktuális eredményei között… És persze nem utolsó sorban Sarapova előtt még ott van a döntő, ahol elvileg esélyesnek számít, tehát ez a kritika csak akkor lesz érvényes, ha elbukja azt.
    Azért az komoly lenne, hogy ha két nap alatt a férfiaknál és a nőknél is Karrier GS születne. Persze még messze vagyunk, főleg Djokovicsnak lesz nehéz dolga még addig.

    VálaszVálasz

  27. ummah 2012/06/7, 19:27

    @f4c3m4n: tudom én, nem akartam bunkó lenni, de valahogy reagálni kellett:)

    várjuk a holnapot!:)

    VálaszVálasz

  28. babydriver 2012/06/7, 19:51

    most nézem, Federeréké lesz a második meccs, oké, hogy egy 12/0-ás előéletű meccset kezdenek előbb, mert utána jön a show, de a nyakamat rá, hogy most nem fogják befejezni holnap

    VálaszVálasz

  29. Sylar 2012/06/7, 20:23

    @babydriver:
    Sajnos benne van a pakliban….
    De annyit tanultak a tavalyiból (ahol végül is csak majdnem nem tudták befejezni…), hogy holnap már délután 1-kor kezdenek, tavaly pedig azt hiszem csak 3-kor kezdtek. Ha nem lesz eső, akkor annyira azért nincs veszélyben a befejezés, ha Nadal befejezi mondjuk délután 4-ig. De hát az a meccs is ki tudja meddig fog tartani, mert Ferrer és Nadal egymás ellen kb. 1 órás szettátlagot szoktak produkálni salakon :/ de pl. Barcelónában 2 óra 40 perc volt 2 szett.

    VálaszVálasz

  30. Sylar 2012/06/7, 20:32

    Roger egyébként érdekesen beszélt ma a GSM-ben Nadalról, szerinte ugyanis Nadal lassabban játszik a megszokottnál, és nem tűnik verhetetlennek – már pontosan nem emlékszem hogyan hangzott ez a műsorban. Hát nem tudom…. az eredmények nem feltétlenül ezt támasztják alá. Nem tudom, hogy ezt most Roger tényleg így látja-e, vagy ez csak valami fajta lélektani hadviselés akar lenni……….. Az azért eléggé nyomasztó statisztika, hogy Nadal egészen mostanáig még nem bukott szettet vörös salakon idén, és ez most nem olyan volt, mint 2010, amikor az igazi riválisok nem igazán voltak versenyben az egész salakos szezonban.

    VálaszVálasz

  31. Sylar 2012/06/7, 22:09

    Wilander egyébként Rogert mondta holnapra. Ez sajnos tudjuk mit jelent….. az AO elődöntőben Nadal ellen is őt “tippelte”….

    VálaszVálasz

  32. meszsa 2012/06/7, 22:20

    @Sylar: Ez biztos szándákos Rogertől. Emlékszem mikor 2008-ban bombatenisszel érkezett Rafa a döntőbe, akkor is azt nyilatkozta Roger, hogy látja a lyukakat nadal játékába, nem lesz gondja. Azóta tudjuk, hogy lett, nem is kicsi. Most szinte ugyanaz a szitu.

    VálaszVálasz

  33. Sylar 2012/06/7, 22:48

    @meszsa:
    Nekem is az jutott eszembe, hogy aztán Roger nehogy a saját bőrén tapasztalja meg, hogy nem látta egészen jól a helyzetet :/
    Hogy aztán miért mondja ezt, az jó kérdés. Önbizalmat akar talán sugározni, hogy tudja mit csinálna majd Nadal ellen?…. Az biztos, hogy fordított helyzetben Nadal egy verhetetlennek tűnő ellenfélre azt mondaná, hogy torony magas favorit, stb stb stb, és majd megpróbálja a legjobbját nyújtani ellene. Ez elég sokszor működött……

    VálaszVálasz

  34. FedererRafa 2012/06/8, 0:13

    Féderer az esélyes, de szerintem Djokovic nyer 4 szettben.

    VálaszVálasz

  35. Szotter 2012/06/8, 0:19

    FedererRafa: Ha szerinted Federer az esélyes, akkor tessék feltenni a házat is rá, ugyanis 2.82-öt adnak rá a bukik :p

    VálaszVálasz

  36. FedererRafa 2012/06/8, 0:25

    @Szotter: Nem elég, hogy DelPotro ellen 3. szett elején rátettem 50.000-t? Akkor nagyobb volt pöppet….

    VálaszVálasz

  37. Szofi2 2012/06/8, 7:24

    @FedererRafa:
    Egy pöpp gondolatmenetet írnál a Fed-Djok tippedhez! Csak óvatosan, egy bővített mondat elég is :-)

    VálaszVálasz

  38. bóra77 2012/06/8, 9:41

    Nem tudom, nekem Federer nyilatkozata Nadalról (ti. hogy lassú), nem volt szimpatikus. Mondjon bármit, de olyat ne, ami nyilvánvalóan nem igaz.

    VálaszVálasz

  39. FedererRafa 2012/06/8, 9:58

    @Szofi2: Nem merem, úgyse fogod megérteni. :O

    VálaszVálasz

  40. Szofi2 2012/06/8, 10:06

    @FedererRafa: én megértő vagyok, próbálkoztam volna, de rendben!

    VálaszVálasz

  41. Sylar 2012/06/8, 10:53

    @bóra77:
    Nem azt mondta hogy lassú, hanem hogy lassabban játszik, amihez valószínűleg a körülményeknek is köze van. Meg azt mondta még, hogy ha valaki kellően agresszíven lép fel ellene, akkor lehet esélye.

    VálaszVálasz

  42. babydriver 2012/06/8, 10:58

    @Szofi2: hát igen, Fedrafi már meghaladta a mi szintünket, sajna.
    Nem voltál itt, amikor még az volt a legértelmesebb mondata, hogy Vamos Rafa, a legértelmesebb kérdése pedig: Te lány vagy?
    Hol vagyunk már ettől, avagy miből lesz a cserebogár?
    -
    Nem túl jó hír, hogy Párizsban szeles az idő, záporokkal súlyosbítva, rosszat sejtek.

    VálaszVálasz

  43. Sylar 2012/06/8, 11:29

    @babydriver:
    Konkrétan itt enyhe viharokat írnak: http://www.weather.com/weather/hourbyhour/graph/Paris+FRXX0076:1:FR
    Könnyen lehet, hogy áttolódik holnapra a befejezés.
    Aztán hogy ezek a körülmények kinek kedveznek majd, az kiderül. A józan ész azt mondja, hogy Djokovicsnak, de Federert is láttuk már esős, szeles körülmények között jól teniszeni. Meg rosszul is…… De Djokoivcs is meg tud szenvedni az ilyen körülmények között, lásd előző két meccse. Mindenesetre az Federernek lenne jobb, ha nem keverednének bele egy szenvedős meccsbe, mert ahhoz Djokovics ért jobban, hogy hogyan kell kiszenvedni a nehéz győzelmeket.

    VálaszVálasz

  44. babydriver 2012/06/8, 11:35

    @Sylar: Ahogy mondod: esőszünetekkel, nedves pályán, nehéz labdákkal, hosszú labdamenetekben nem lesz esélye Federernek.

    VálaszVálasz

  45. Szofi2 2012/06/8, 11:38

    Ha áttolódik holnapra, akkor a döntőt megrendezik vasárnap, vagy az is tolódik tovább hétfőre?

    VálaszVálasz

  46. Sylar 2012/06/8, 11:45

    Nem tudom arról esett-e már szó, hogy az is fontos lehet hogy ki akarja jobban a győzelmet. Elméletileg Djokovicsnak lehet sokkal fontosabb a meccs. Federer abban a tudatban léphet pályára, hogy ha meg is nyeri ezt a meccset, akkor megint csak az lesz a jutalma, hogy döntőzhet egyet (nagy valószínűséggel) Nadal ellen…. Ő nem veszít semmit azzal, ha most kikap, mert őneki már megvan a RG. Djokovicsnak viszont nagyon kell ez a győzelem.
    Mondjuk Federernek meg azért lenne jó döntőbe jutni, mert itt most gyakorlatilag 1000 ranglista pont a tét. Ha Djokovics nyer, akkor ő gyarapodik 480-nal, Federer meg ugyanennyivel rövidebb lesz. Ez a világelsőség szempontjából sokat számíthat. Aztán utána még Djokovics gyarapodhat további 800-zal, ha a döntőt is megnyeri.

    VálaszVálasz

  47. Sylar 2012/06/8, 11:49

    @Szofi2:
    jó kérdés…… szerintem ez attól is függ, hogy mennyi játék tolódik át holnapra. Ha tegyük fel Nadalék be tudnák felejzni, Djokovics és Federer pedig csak egy szettet tudnának ma lejátszani, akkor szerintem hétfői döntő lenne. Viszont ha Djokovics és Federer csak egy fél órára menne vissza a pályára holnap, akkor szerintm lehetne vasárnapi döntő. Ha pdig úgy alakulna, hogy Nadalék sem tudnák ma befejezni, akkor tuti a hétfői döntő.

    VálaszVálasz

  48. babydriver 2012/06/8, 12:55

    @Sylar: egyelőre a webcamon napsütést látni meg átvonuló “szép idő” felhőket, de nagyon mondja az esőt

    VálaszVálasz

  49. invisibleman 2012/06/8, 13:04

    @Sylar: Olyan sokszor előfordul, hogy Roger szájába adnak olyan kijelentéseket, amelyeket ő nem is mondott. Általában a rossz fordítás az oka ezeknek, angol nyelvű fórumokon (a többit nem olvasom) soha nincsenek ilyen problémák. Ezúttal sem azt mondta, hogy Rafa játszik lassabban, hanem hogy a pályák, a körülmények lassabbak, és ezek kedveznek Rafának. Én már régóta nem hiszek az ilyen felkapott álhíreknek, mindig megnézem mit mondott pontosan Roger angolul, és mindig be is bizonyosodik, hogy a magyar fordítások sántítanak, amiken aztán a tévesen sértettnek véltek rajongói fröcsögnek feleslegesen, igaztalanul. Angolul tudóknak a legutóbbi eset bizonyítéka 2:47-től itt:
    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=L6dYNty270U

    VálaszVálasz

  50. Sylar 2012/06/8, 13:05

    @babydriver:
    hát jah, az egy dolog, hogy most milyen az időjárás, a délután még hosszú lesz

    VálaszVálasz

  51. 8785 2012/06/8, 13:05

    @Sylar: Én is úgy látom, hogy Nadal lassabb, de viszont sokkal összetettebb a játéka, jobbak az ütései. Nem tudom, hogy Rogernak lesz-e igaza, de szerintem ez a játékstílus egy Toni Nadal által kidolgozott taktika része. Ma viszont gyorsabban fog játszani, szerintem ők is olvasták Roger nyilatkozatát, nem lepne meg, ha Rogert verné a döntőben.

    VálaszVálasz

  52. Sylar 2012/06/8, 13:09

    @invisibleman:
    Jogos, én is az esetek többségében utána nézek, hogy eredetileg mit és hogyan mondott, de tegnap csak a magyar fordítással láttam a Game Set Mats-et… De a magyar fordítás sem hangzott úgy, hogy valami nagyon rosszat mondott volna, hanem csak furcsa volt…

    VálaszVálasz

  53. Sylar 2012/06/8, 13:10

    Azért az durva, hogy most is majdnem üres a Chatrier :/ az egész két héten nem volt éppenséggel a legjobb a nézőszám. Legalább is a fő stadionban nem.

    VálaszVálasz

  54. babydriver 2012/06/8, 13:24

    @Sylar: hja, a szponzorjegyek tulajdonosai még falatoznak

    VálaszVálasz

  55. invisibleman 2012/06/8, 13:34

    @8785: Na ez az, ne kezdjük el szítani az ellentétet ok nélkül, meg már Te is úgy látod, hogy lassabban játszik Rafa — egy frászt. Rafa piszok jó idén is az RG-n, sokak örömére ill. bánatára.
    Itt az eredeti szöveg, és no comment:
    “Well, I mean — not take take anything away from Rafa, but — I think on clay you have more margin, just in general, when you do dominate the base and particularly I think this year it plays a bit slower than previous years, is my feeling, particularly tha balls are a bit slower which I think favours Rafa even a bit more this year around, whereas Wimbledon …”

    VálaszVálasz

  56. FedererRafa 2012/06/8, 13:35

    @Szofi2: Persze, menj és nézd majd imádott Féderered. :)

    VálaszVálasz

  57. Sylar 2012/06/8, 13:40

    jó ég, Ferrer mit bénázott itt a 2. breaklabdánál :/ gyakorlatilag kétszer visszaütötte Nadalnak a labdát, amikor a pálya másik oldala üres volt

    VálaszVálasz

  58. FedererRafa 2012/06/8, 13:40

    @Sylar: :o

    VálaszVálasz

  59. invisibleman 2012/06/8, 13:41

    @Sylar: Aha, akkor az Eurosport derék magyar riporterétől (nemtom ki lehetett) eredeztethető a félreértés. Szerencsére én át tudom állítani angolra a Euro-t, így az ilyen értelmetlen félreértésekből kimaradok.
    Klasszikus eset, amikor Rog karrierje elején már keresett némi pénzt, talán tornát is nyert, egy interjúban megkérdezték, mit fog venni belőle, a válasz (az újság szerint): “Mercedes”. Rog anyukája nem akarta ezt elhinni, hogy a fia ilyet mondott, előszedette a hanganyagot, amin ezt hallotta: “Mehr CD-s”. Németül eléggé hasonlít a két kifejezés…
    Tanulság: mielőtt bárkiről bármit prejudikálunk, ellenőrizzük a forrást! :-)

    VálaszVálasz

  60. Sylar 2012/06/8, 13:44

    ez meg annyira tipikus, hogy a kimaradt breaklabda után semmire bukja a sajátját xD

    VálaszVálasz

  61. FedererRafa 2012/06/8, 13:45

    @Sylar: A taktikája jó, fonákra üt mindent, 3-4 után Rafa elbizonytalanodik.

    VálaszVálasz

  62. Sylar 2012/06/8, 13:46

    @invisibleman:
    Én is át tudom állítani a nyelvet az Eurosporton, de úgy alapból inkább mégis magyarul hallgatom :P
    Nyelvtől függetlnül egyébként a GSM-ben szerintem le se adták úgy teljes egészében ezt a interjút….

    VálaszVálasz

  63. Sylar 2012/06/8, 13:47

    @FedererRafa:
    Igen, azzal nincs gond, csak a feje hagyja cserben néha :/
    jó bemelegítés lesz ez Nadalnak a döntőre – hacsak nem lesz vége 6:2 6:1 6:3, vagy ilyesmivel

    VálaszVálasz

  64. FedererRafa 2012/06/8, 13:48

    @Sylar: Az is jó melegítés lesz a döntőre :P

    VálaszVálasz

  65. FedererRafa 2012/06/8, 13:54

    Szééééééép.

    VálaszVálasz

  66. babydriver 2012/06/8, 13:55

    @Sylar: iszonyúan mélyen gyökerező gátlások ezek Nadallal szemben
    -
    @Sylar: sajnos, nem tudok nyelvet állítani, és az a legzavaróbb, ha még hallom a mondat elejét angolul aztán jön a magyar fordítás, néha ferdítés
    az is egyértelmű, hogy komoly orgánumok, versenyek, szervezetek hivatalos honlapjaiban lehet csak megbízni, ha hírekről, játékosok interjújáról van szó

    VálaszVálasz

  67. Sylar 2012/06/8, 14:04

    Na Ferrer legalább elmondhatja magáról, hogy több gémet nyert mint Juan Monaco. A következő lépés: elkerülni a 6:1-et ebben a szettben…..

    VálaszVálasz

  68. topperharley 2012/06/8, 14:05

    Megint az első szettben, Rafa csak kóválygott, bréklabada, “szakadékszél”, Ferrer nagyot hibázik –> Rafa magára talál, Ferrer “összehuzan” –> sima szett.
    Elején Ferrer dominált, most már azért inkább Nadal.

    VálaszVálasz

  69. FedererRafa 2012/06/8, 14:13

    óóóó mester…..

    VálaszVálasz

  70. topperharley 2012/06/8, 14:17

    Képes még Ferre visszajönni ebbe a meccsbe? Mert már most gyalu van, Nadal elkapta azt a ritmust, amit csinált Almagróig.

    VálaszVálasz

  71. FedererRafa 2012/06/8, 14:18

    Ferre nem, talán Ferrer!

    VálaszVálasz

  72. FedererRafa 2012/06/8, 14:21

    neeeeeeeeeeeeeeeeeeeee! Eső-…………

    VálaszVálasz

  73. Sylar 2012/06/8, 14:26

    @topperharley:
    nem hiszem………..

    VálaszVálasz

  74. dd 2012/06/8, 14:27

    jó ez az eső, lehet új posztot csinálni az elődöntőknek

    VálaszVálasz

  75. Sylar 2012/06/8, 14:32

    Nem tudom, hogy Nadal ennyire jó, vagy Ferrer teljesít alul, de valószínűleg mind a kettő….
    Azt is nehéz megmondani, hogy Nadal miben jobb tavalyhoz képest. De hogy jobb az biztos. Egyébként tavaly a nehéz elsőkörös 5 szettes után egészen a döntőig nem veszített újabb szettet, tehát tavaly sem játszott baromian rosszul. Lehet hogy pusztán az idei körülmények ennyivel jobban fekszenek neki. Nehezebb labdák, nedvesebb salak, ami mind lassítja a játékot.

    VálaszVálasz

  76. topperharley 2012/06/8, 14:46

    @Sylar:

    A körülményekről ugye már többször esett szó, amiket írtál az biztosan “segít” Nadal játékának.
    Nekem a szervája tűnik jobbnak (erről is beszéltünk már), most építhet rájuk bátran, jönnek a könnyebb pontok is. Igaz eddig csak 52%-ban üti az elsőket, de abból 82%-ban nyer – Ferrenek 38% az első után nyertek, ez azért erősíti Nadal fogadójátékát.
    Alma szerváit is hogy megfogadta.
    A meccs kezdetén agresszor Ferrer, “nyuszi” Nadal, és az elbaltázott brék lehetőség után fordult minden – addig Nad nagyon maga alatt volt.
    Monte Carlo-ban ha jól emlékszem Ferrer tovább tudta tartani ezt az agresszív teniszét, és az volt az a meccs, amit meg kellett volna nyernie.
    Itt azért más a képlet. Majdnem olyan mosást kap, mint az argentin…

    VálaszVálasz

  77. Sylar 2012/06/8, 14:58

    @topperharley:
    Igen, az adogatása jobb lett, és erről már tényleg régóta beszélünk.
    Szerintem a barcelónai meccset akartad mondani, nem? Mert Monte Carlóban nem találkoztak idén. Barcelónában volt 5-6 szettlabdája Ferrernek az első szettben, a 2.-kért meg adogathatott. Azt tényleg “nyernie kellett volna”.

    VálaszVálasz

  78. Sylar 2012/06/8, 15:04

    Egyébként ha Nadal megnyeri a Garrost (aminek a legnagyobb az esélye…), akkor Wimbledont is valószínűleg nagy favoritként kezdi. Főleg így, hogy az adogatása is jobb lett. Ehhez hozzájön az a tény, hogy Nadalt 2007 után csak Djokovics tudta megverni Wimbledonban, de ahhoz a leges legjobb Djokovics kellett, aki némi túlzással képtelen volt kikapni Nadaltól bármilyen körülmény között. Azóta azért változtak a dolgok, Djokovics idén lehet hogy döntőbe sem jut Wimbledonban….

    VálaszVálasz

  79. topperharley 2012/06/8, 15:05

    @Sylar:

    Jogos, Barcelona.
    Tavaly a döntőben, úgy emlékszem Roger is parádézott, 5:1 volt talán, aztán valahogy Nadal megfordította a szettet, onnantól kezdve meg már Federer meccsének is lőttek.
    Kemény lélektan lehet ez… :)

    VálaszVálasz

  80. FedererRafa 2012/06/8, 15:10

    @topperharley: 5:2 volt Féderernek, s a szettlabdájánál az ejtése az oldalvonal mellé esett, kb. fél centivel, ezután pedig nem bírta Rafa hengerelését!

    VálaszVálasz

  81. Sylar 2012/06/8, 15:13

    @topperharley:
    Azt a tavalyit inkább ne is említsd -___- Az volt Rogernek az igazi reális esély megverni Nadalt itt. 5:2-nél volt fogadóként szettlabdája, Nadal azt visszahozta, aztán jött a Medical Timeout, és Rogernek vége volt….

    VálaszVálasz

  82. Sylar 2012/06/8, 15:16

    Illetve arra már nem emlékeszem pontosan, hogy MTO volt-e, de amikor Nadal visszahozta az 1. szettet, akkor előtte levágatott valami kötést a lábáról…

    VálaszVálasz

  83. FedererRafa 2012/06/8, 15:22

    @Sylar: Nem volt az, a szünetben volt egy kis h2ohólyagja Rafának.

    VálaszVálasz

  84. Geysap 2012/06/8, 15:47

    Üdv Mindenkinek!
    Az, hogy ki nyeri a Rafa – Ferrer meccset nem volt kérdéses. Az, hogy ennyire “simán hozza” arra nem számítottam. Elvárható lett volna Ferretől, hogy szorosabb meccs legyen – de sajnos úgy néz ki, hogy Ferrerben nem cseréltek elemet.
    -
    azt hittem, hogy már az új poszton vagytok :)

    VálaszVálasz

  85. Geysap 2012/06/8, 16:27

    Eső !!!!!!!!!!!!

    VálaszVálasz

  86. topperharley 2012/06/8, 18:51

    Úgy néz ki ez évben választ kapunk a Djokovic-Nadal Garros kérdésre.
    Igaz most Nolénak nem lesz annyira makulátlan eredménysora, mint tavaly, de nem hinném, hogy olyan könnyen bedobná a törülközőt, esetleg még ha nagyobb hátrányba is kerülne.
    Két necces meccsen van túl, és úgy néz ki Federer-t is kezeli, hátrányból is. Nadal ugyan gyalulta a saját tábláját, de Almagro és Ferrer ellen is elég passzívan kezdett.

    VálaszVálasz

Kattintás ide a válaszadás megszakításához

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (213)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (568)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (285)
    • Us Open (148)
    • Videók (216)
    • Wimbledon (119)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (7) babos (3) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (16) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (72) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (182) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (14) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (55) muster (1) nadal (125) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) radwanska (1) robredo (2) roche (1) roddick (41) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (45) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2013 | minden jog fenntartva | impresszum