Ma már csak négy meccsünk lesz a Roland Garroson, két női és két férfi negyeddöntő a felső ágról.
A Chatrier-n Stosur és Cibulkova kezd, majd jön Djokovics és Tsonga.
A Lenglenen Errani és Kerber az elsők, aztán következik a Federer-Del Potro összecsapás, úgyhogy szép kis délutánunk-esténk lesz.
Az első meccsek 2-kor kezdődnek, a csatornabeosztás az izgalmi szinttől függ.
Addig is szórakoztassuk magunkat ezzel-azzal. Például én mindig is szerettem olvasni a játékosok twitterét, hiszen ez lehetőséget ad arra, hogy máshonnan, kicsit közelebbről is megismerjük őket.
Hónapok óta az egyik kedvencem egy párhónapos kislány, Micaela Bryan twitter oldala. Ő a páros világelső Bob Bryan év elején született kislányának oldala, már most több mint 2000 követője van. A szülei pici kora óta cipelik magukkal mindenhova, most már versenyekre is.
Két vicces szokásuk van. Az egyik az, hogy minden Bryan-tesók által megnyert verseny díjátadóján megpróbálják belecsempészni a kicsit a trófeába egy fénykép erejéig. A másik pedig az, hogy kihasználva helyzeti előnyüket, rendszeresen fotózzák a pici lányt a többi teniszezővel.
A fotókon többnyire teljesen közömbös, már-már érdektelen arcot vágó Micaela több nagy sztár kezében járt már, mint azt bárki is gondolná, úgyhogy óriási élmény lesz majd 10-15 év múlva visszanézegetni azt, hogy milyen kivételes helyzetben volt ő csecsemőként.














1st?
Ebben is Federer a legjobb…
Eső várható ?
@babydriver:
mert ő az, akinek már ebben is van gyakorlata
@erno50:
he lehet ennek hinni: http://www.weather.com/weather/today/FRXX0076 akkor nem…
de mivelhogy éjszakára már írnak esőt, és nappal is felhős lesz, ezért soha nem lehet kizárni
Hölgyeim és Uraim, tegyük meg tétjeinket!
Lányok:
Stosur – Cibulkova 2-1
Errani – Kerber 1-2
Fiúk:
Gyokovics – Tsonga 3-1
Federer – Del Potro 2-3
Üdv Mindenkinek!
@Sylar:
Szia!
Olyan korrektül tartja, mint ahogy leírják – de érthető is, mert kettő babával szokta meg
Mörinél még a büfiztetős törcsi is ott van:-)
sziasztok!
az épp tippjeim:
Stosur-Cibulkova: 2-0
Errani-Kerber: 2-1
Djoko-Tsonga: 2-3
Fed-Del Potro: 3-1
@babydriver: Is? Miben még?
@FedererRafa:
Federer semmiben sem jobb senkinél, babydriver csak egy elvakult Federer fan.
@babydriver:
bocs, de muszály volt….
de szerintem te érted a viccet
Kerber
Stosur, ha jól játszik
Federer
Djokovics
Ezek a tippjeim. Sok kockázatot tudom hogy nem vállaltam, csak a józanészre (és némileg az optimizmusomra) hallgattam. Szettekre nem tippelek, mert azt mindig az alkalom szüli.
Halihó,
Stosur-Cibulkova : 1:2
Errani-Kerber: 2:1
Djoko-Tsongi: 3:2
Fed-Delpo: 3-1
@Sylar: Nadal nagyobb pörgetést tenne bele a babába, az biztos… Sylar, utoljára szólok: a muszáj nem ly-os. Holnap nyelvtan röpdoli.
@FedererRafa: Mindenben, tudom én is elvakult vagyok!De gondolom te is így vagy ezzel, csak a személy más!
@szpetra:
Szia!
Valahogy így hurcolta az apja Dolgopolovot
@dd:
blehhhh… valószínűleg tudat alól jön elő az, hogy az -ály -ély végződésű szavakat ly-nal kell írni, és gyors gépelés közepette nem figyelek arra oda, hogy a muszáj szónak köze sincs ehhez a szabályhoz, mert nem toldalékos
Én csupán abban bízom, hogy a lányok közül az egyik gyors , a másik lassú meccs lesz, így nem fog teljesen párhuzamosan menni a két férfi meccs, ugyanis nagyon nem tudom eldönteni, hogy melyiket nézzem. Hülye szervezők!
Valaki tudja, hogy van a schedule? Logikusan a felső ági elődöntők lennének csütörtökön, az alsó pénteken de nem tudom hogy van
@DJ Ólin: http://www.rolandgarros.com/en_FR/about/schedule.html Mindkettő pénteken lesz.
@Sylar: tudat alatt jöjjön elő a száj, báj, fáj, háj, máj, táj, nyáj. (a mai tai maradhat a pohárban).
Stosur vállait Stallone is megirigyelhetné, nem szívesen futnék vele össze sötét sikátorban
@Cathy07: kösz
@FedererRafa: miben a legjobb még?
Ha-ha.
A rekordjai a wikipédián pontosan hatszorosát teszik ki kilobájtban (jól írtam a “j”-t dd?), mint R.N.-nek, így talán eltekintesz a felsorolástól.
@Szofi2: Sajnos ez nem jött be, teljesen egyszerre kezdik.
Roger meccsét gondolom nem is ismétli az ES , csak a 2., ami nekem nincs.
Marad a tv paralel stream.
Djokovic eddig elég kegyetlen, Tsonga nem sokat tud csinálni.
Basszus Federer eddig (4:1 15:15) 9/3, 33%-ban nyerte csak a pontokat első szerva után….
Ez ennyire simán nem mehet, mindjárt jön a Djoko hullámvölgy!
na én kb. most csatlakoztam be a meccsnézésbe
Federer hihetetlen béna módon adta vissza itt tálcán a megszerzett breaket :/
ahogy nézem, Tsonga pedig adott egy 6:1-et ajándéka Djokovicsnak 1 nyerővel és 12 hibával
@Sylar:
Tsonga magára talált, Roger rengeteget hibázik is, de én úgy látom, hogy Del Potro akarata érvényesül.
@topperharley:
Roger most már az egész tornán eléggé halványan játszik :/
és most már elérkezett az a fázis, hogy majd ha kell, úgy is javul…. hát nem úgy néz ki javulni tudott. így Djokovics vagy Nadal ellen esélytelen
@<a href="http://salakblog.hu/2012/06/05/tizedik-napicset-6/coco Egyébként Nole harmat gyenge, ha igy is nyerni tud, akkor a francia nem való az első tízbe.
Roger szintén a tudása alatt játszik, mi történt Párizsban, miért ilyen unalmasak a mérkőések? A fiuknál és a nőknél is meglepetésre számítok a döntőbe jutást illetően.
Hát Roger is meg Delpo is a tűzzel játszanak, már mindketten eldönthették volna a szettet a maguk javára. És nagyon nem mindegy volna, hogy 0:2 vagy 1:1…
A másik meccsen meg… Gyokovicson van most a nyomás, nemigen tudom elképzelni, hogy 1:2-ről meg tudná fordítani a meccset a francia közönség előtt.
Kinek szólt úgy mégis a shut up?!….. valaki bekiáltott egy out-ot miközben Federer nyesése még szállt a levegőben. Mindegy, a szettet nem ezért bukta el.
@babydriver: Sorold már fel, légyszi, Te úgyis szakértő vagy!
Innen valószínűleg már nincs visszaút Rogernek……….
Fed-DEL: ez már azé jóval szorosabb volt, de még mindig sok a hiba, és FED eléggé ideges is (milyen “pofa be”-t üvöltött
, de azért nem reménytelen. Igaz Del Potro a fontos pontokat hozza.
DJO-TSO: azt tudjuk, hogy Tsonga mire képes, kérdés meddig tartja ezt. Djokovic is eléggé idegesnek tűnik, de most még szerintem az ő fején múlik.
Meglepő kijelentés tőlem: most Federernek szurkolok! Top4 az elődöntőben lenne ízlésem megfelelő, vasárnap pedig Rafa győzelme.
@Sylar: Simán fordít.
Au revoire, Paris!
Ez a Federer, akit eddig a tornán láttunk, ugyan meg nem fordítja 0:2-ről a mérkőzést.
@FedererRafa:
erősen kétséges………..
A Djoko-Tsonga meccs egyre inkább a hibákról szól. Rémes!
@FedererRafa: Én nem is tudom, kinek szurkolok. Leginkább persze Rafának, de azért El Cotrónak is, hadd bizonyítsa, hogy nem véletlen volt az a US Open győzelem (mellesleg ha ilyen ágon megnyerné most a Garrost, kalaplevéve megszavaznám neki előre a Hall of Fame-tagságot), Murray-nek is, hogy meglegyen végre az az első Slam, meg pár perccel ezelőttig még Rogernek is, hogy legyen esélye a döntőben megvernie Nadalt.
Csak Gyokovicsnak nem, neki soha!
@Sylar:
Nyerők, UE
FED-DEL
7:13 – 9:14
15:15 – 11:8
Potro nagyot játszott a másodikban, Rogernak a hibákból kellene valahogy visszábbvenni, csak hát azok a DelPo bombák…
@Bikkin: Én sosem szurkolok Federerernek, s Djokovicnak sem!
Murray nyerni fog GS-t majd, 3-4 év múlva.
Rátettem 50.000-t, hogy Féderer megnyeri DelPotro ellen.
@Bikkin: Nagy út ez az Anti Delpo klubtól!
De én Mörcsivel vagyok hasonlóan…
Djokovicnak se hite, se kedve! Lehet szépen kezdeni csomagolni az anyukának!
Sztem Djoko megfordítja innen.
WOOW
Tsonga mekkorát játszik!!!
Innen tényleg rohadt nehéz dolga lesz Djokovicsnak, mert Tsonga nem az a típus, aki ilyenkor leveszi a gázról a lábát. Őnála inkább annak áll fenn a veszélye, hogy izgalmában elüti magát (vagy elfárad….). De hazai pályán a közönséggel a háta mögött……
Fed elég gyorsan hozta a harmadikat, ez mondjuk egy lépés lehet a fordítás felé.
Del Potro-val nem stimmel valami, nem úgy mozog, mint ahogy eddig.
De csak ha a mutatót nézem, mint az előbb:
13:5 – 12:7
@Szofi2: Igy igaz. A tornán eddig csak Rafa játéka tűnt meggyőzőnek, persze, azt végig is kell majd vinnie, ha nyerni akar. Nole és Roger is nagyon ideges.
@FedererRafa: sima ügy
Na most ugyanott jár a két meccs, igaz Potro brék hátrányban, és FED brillírozik!
@FedererRafa:
Djoko nem húzza be, mert a pasi 85 kiló görcs, így nehéz!
Del Potro vagy kifújt, vagy sérült, de ennek így nincs sok értelme!
@Cathy07: Mert megérdemli. Aki egy GS-tornán megveri Nadalt, azután Federert is, és ezzel még a tornát is megnyeri, az megérdemli.
De nagyon-nagyon nem stimmel valami El Cotróval. Így Federer érdemtelenül juthat tovább. Habár annyi érdeme mindenképp van, hogy nem adta fel.
Na hát bármit el tudva volna képzelni, csak azt nem, hogy Federer 50 perc alatt kiegyenlít.
Del Potro kifújt fizikálisan? nem nézem egyébként….. Tsonga mozgása is eléggé nehézked lett…. Azzért az csúnya lenne, ha mind a két nagymenő úgy menekülne meg, hogy fizikálisan nem bírta az ellenfelük.
@Sylar: @Sylar:
Tsongánál szerintem már az előző szettben is látható volt, sokat fújtatott, pihengetett, Del Potro ugye kér már ápolást, stb, ott inkább a sérülésre tennék, a legtöbb szebben megütött labdára meg sem mozdul, csak ballag fel-alá.
@topperharley:
ez így látatlanban is sejthető volt, köszi
Djoker megint két játékra a kieséstől… és ezúttal egy olyan ellefél ellen, aki sokkal jobban tudja tartani az adogatsát….
mindenesetre Tsonga helyében én minden erőmmel arra törekednék, hogy 4-ben lezárjam…
Tsongából most hiányzik az erő az alapvonalon…. Ami játékot effig nyert ebben a szettben, az mind az adogatásának volt köszönhető. Így breakelni biztos hogy nem fog tudni, és elég ha csak 5 percre elmegy az adogatása, már el is úszott a szett.
Hát Del Potro “fizikuma” egy Masters elődöntőre lett volna elég. Tsonga még a szervái miatt partiban.
Itt azért Tsonga elővett az alapvonalról is pár nagy ütést
hozzárakva néhány jó szervát, végül is valahogy megmentette a gémet. Egy játék kell már csak neki!
Gábor, Federernek csak egyszer van 27 meccse GS-en, a másik 26.
0:30
O____o
hú de remegős fonák return volt az Tsonga -_-
15:40 !!!!!
fu de rohadék ez a francia közönség…
WOW O_o
ezt hogyan mentette
kész, innentől GSM Djokovics
@FedererRafa:
nem rosszabbak, mint bármikor máskor
@Sylar: ez olyan, mint a Pannon GSM volt?
Imád bajba kerülni Djokovic.
@FedererRafa:
nem, ez olyan lesz mint a 2010-es és 2011-es USO elődöntők………
Djoko olyan mint a T-1000 es,még úgy is mozog.
@mapk:
hmmmmmmmm
akkor Tsonga pedig Arnold…..
ki is nyert ott a végén
má megin 15:30 :/
na Tsonga, gyerünk
neeeeeeeeeem
@Sylar: a nevető harmadik, aki itt Rafa.
@FedererRafa:
az lehet, de ez most más téma
Federer nyert. Vajon mennyit hozott (volna) nekem az 50.000 tét a 3. szett elején???
most komolyan, ezt Djokovics dierkt csinálja, hogy meccslabdánál jut eszébe pontokat ütni? ezt most komolyan kérdézem. Ezt már nem először látjuk. Az a vicc, hogy ezt most már kizárt hogy Tsonga megnyerje, és Djovovics ezt azért fogja megnyerni, mert nehezen maradt meccsben, nem könnyen.
Tsonga mit játszik még a kimaradt meccslabdák után is!
@Sylar:
És hol van az erő Dj ütéseiből, csak maszatol!
áááá ze nem hiszem el….. végre vannak izgalmas meccsek
de ez már sok, hogy Djokovics hányadszor menekül már meg az ilyen meccsekből. USO-n Federer ellen meccslabda, AO-n Murray ellen 5. szett 5:5, Nadal ellen döntőszett 2:4-ről…
@Szofi2:
de őneki ez elég. a pontok ütése inkább Tsongának létfontossáagú
@Sylar:
Várd már ki a végét!!!
@Szofi2:
egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Tsonga bírni fog még egy ilyen szettet, de ha igen, akkor utólag én fogok elnézést kérni
Na most gyűlöltem meg Djokovicot (mármint nem személyileg hanem tenisszel kapcsolatban) végleg! Hihetetlen, hogy minden ilyen helyzetet megnyer és arra épül a játéka hogy minden pontban, szettben, meccsben “valahogy” visszajön és nyer amikor nem is ő játszott jobban, csak szerencséje van v elizgulja az ellenfél stb. Pont ezért szurkoltam Nadal ellen mindig is, mert ugyanerre épülnek az ő sikerei is (persze neki is csak a teniszét utálom, jó fejnek tűnnek amúgy mindketten). Ezért örültem amikor Djoko ezt megszakította neki az AO-n, de most ha ők ketten játszanának döntőt én Nadalnak fogok szurkolni. Rezsőnek is vannak ilyen győzelmei, pl a mostaninál bemákolta Delpo sérülését, de közel sem ennyi (másoknak meg kb. semennyi). Oké hogy fontos a mentális erő meg az aura, de ennyit azért már ne számítson, ez nem igazság!
Miért beszél úgy Gábor mintha Djokovic nyert volna?
@Sylar: Arni,de a végén elégett/felolvadt az olvasztóban.De amilyen barna a T(songa)- 101 es lehet ez az alternatív befejezés lesz ill. folytatás.
Na gyerünk, gyerünk, gyerünk!!!
@Lendl Iván:
talán azért, mert ezután ez lenne a logikus forgatókönyv….
@Lendl Iván:
mert pesszimista
Tsonga máris bukta a szerváját a döntő szettben. Mindkét tippem tévesnek fog bizonyulni. Pedig meccs közben még megerősítést nyertek.
@mapk:
nem baj, Arni visszajön
csak nem itt és ma…
Az enyém bejön, mindkettő, az egyikre 50.000-t raktam
@Sylar: ..és csak ne Wimbledonba és Fed ellen…
@DJ Ólin:
Federer soha nem jött vissza meccslabdákról, hogy aztán utána megnyerje azt a GS tornát. A “legmázlisabb” talán a Roddick elleni volt 2009-ben, aztán meg a Haas elleni az RG 4. körben, amikor 2 szett hátrányban breaklabdát kellett hárítania. De amikből Djokovics megmenekült az elmúlt 3 GS tornán, annyi menekülést még Federer és Nadal ketten együtt sem produkáltak a pályafutásuk során.
Más dolog persze, hogy ha Djokovics nem játszik majd jobban, akkor Nadal darabokra fogja szedni a döntőben (ha eljutnak odáig….) szóval ez a torna Djokovicsnak szóba se jöhet, hogy meg lenne nyerve. De ha ezek után szárnyakat kap……..
@Sylar: Ezt a mérkőzést tényleg a francia veszítette el, mekkora szerencséje van a szerbnek! Egyébként kb 3 órája írtam, hogy a szerb felszívja magát, nos bejött, persze segített neki a francia. Kétségtelen, hogy Nole minden időátékosa!legszerencsésebb játékosa.
@8785: Szerintem az Fed a 2009-es RG miatt, amit nem Rafi ellen játszott.
@Sylar: Épp azt akartam mondani, hogy Rezsőnek fele ennyi menekülése nem volt kb., ő is nyer csúnya meccseket de ugyanannyit veszít is, legtöbbször meg a győzelmeinél tisztán nyer, jobb a játéka akkor. Ugyan Nadalnak meccsekből nem, neki viszont rengeteg szettből volt hasonló menekülése, ő is ugyanúgy az “éppenhogy visszajövések” embere, de még ő sem annyira “anyáztatósan”
mint Djokovic. Az előzőekhez még csak annyit, hogy a jó forma/játék többet kéne számítson az éppenhogyokkal szemben, mert ez így durva, akinek nem a védekező Djokovic-Nadal játék a kedvence, hanem pl. Rezsőé, vagy bárki másé, annak egy ideje nagyrészt csak az anyázás meg a vígasztaló sörök jutnak
Az a gáz, hogy ezután Djokovicsnak még nagyobb lesz az arca/egója… de lehet hogy csak vasárnap estig. Vagy csak péntekig…… De Roger amilyen rosszul játszott eddig, inkább Djokovics tűnik esélyesnek….
@DJ Ólin:
értettem, hogy mit mondtál, csak konkretizáltam hogy miről beszélünk
@Sylar: Roger eddig csak szokta a pályát, a labdákat, a körülményt. Ki tudja, lehet péntekre beérik a dolog!
Ez a győzelem szívből jött, játékból biztos nem. Mit küzdött Djokovic, elképesztő. Volt idén szebb tenisz, de dráma annyi mint a 4. szettben, nem. Sajnálom Tsongát, ki ne sajnálná, de ez egy ilyen történet, egy emelt fejjel, a másik leghajtottal távozik, és a meccsen csak nagyon rövid ideig tűnt úgy, hogy ez lesz a felállás. Gratula Federernek is, és jobbulást Delpo!
Az azért jó dolog, hogy ennyi izgalom volt az elmúlt napokban, legalább megszorongatták a nagymenőket. Csak az a kár, hogy az ember már tényleg képtelen elhinni, hogy ezeket az embereket meg lehet verni. Még akkor sem kapnak ki, ha közel sem játszanak olyan jól, mint az ellenfeleik. Ez vonatkozik Rogerre is, akinek valószínűleg szerencséje volt azzal, hogy Del Potro kifújt 2 szett után. Egy rossz szava sem lehetett volna senkinek sem, hogy ha a pénteki elődöntőt Tsonga és Del Potro játszották volna. Nekem biztos hogy nem lett volna….
A másik szomorú, és egyben vicces dolog, hogy ez a 4 ember nagy valószínűséggel azért kűzdötték magukat végig ezeket az 5 szetteseken, hogy végül ki legyen földbe döngölve a vasárnapi döntőben….
@Sylar:
Mindegy, ezt akkor is visszahozta sírból, és meg tudta nyerni. Annyit regéltetek már a hitről, most miért becsülitek alá?
Nem sokáig fog örülni Djokovics , mert pénteken nagy verésbe fog beleszaladni.
@Federerfun: akarod írni vasárnap, Nadal ellen!
@Vilandra:
A lehetőség mindig benne van, hogy javulni tud. De most már tényleg nagyon ideje lenne elővenni a jobb játékot. Ha az elődöntőben Djokovics és Federer is a rosszabbik formájukat hozzák, akkor szerintem Djokovics fog nyerni. Djokovics fizikálisan sokkal jobban felkészültebb arra, hogy ha nem jönnek az ütései, akkor kiszenvedi a pontokat az alapvonalról. Rogernek csak egy lehetősége van, beütni a pontokat. Ha az nem működik, akkor szerintem semmilyen Djokovics ellen nincs esélye.
@Sylar: Delpo nem fújt ki szerintem, csak sérült és már időben rápihent a dsz-re. Sose lehet tudni alapon.
Az utolsó mondatoddal sajnos teljesen egyetértek. Mindkét meccset elnézve már én is ezen sajnálkoztam…
@FedererRafa: (azt hiszem szombaton szóltak neked a blogszülők is, hogy ne személyeskedj, ne gúnyolódj, egyszóval ne légy köcsög, mert rajtad kívül itt senki nem az)
A ma látottak is azt erősítik bennem, hogy Fed és Djoko sincs formában, a svájci dinamikája és ütéspontossága a 0-hoz konvergál időnként, a szerb meg tavaly egy év alatt nem hibázott annyit, mint itt az ucsó 2 meccsén. Kettejük harcát szerintem 3, vagy max 4 szettben Djoko nyeri, de tökmindegy melyikük nyer, mert a pazar anyaggal felturbózott hispán duracell fog nyerni a fináléban…
@Sylar: Nem hiszek nagyon abban, hogy Rog javulni fog, de én Nolét sem látom most őrületes formában. Igaz, péntekig még sokat pihenhetnek. Mindketten. Nekem könnyű dolgom van, mert salakon soha nincsenek elvárásaim Roggal szemben. Egyszer volt, azt pedig maximálisan beteljesítette!
@babydriver: Értettem főnök.
Fedről még annyit, hogy tavaly ugyanitt pazarul játszott és a szenvedő Rafa ellen ismét nyert a fóbia, idén meg legalább 5-en játszanak nála jobban, de a rutin, meg a szerencse eddig átsegítette. Innen láthatunk újra egy komoly vasalós-ablaktörlős-lapátolós Rafito-Nole izomteniszt… Igaz, ők nem tehetnek arról, hogy Rezső most csak ennyit tud..
@FedererRafa: (menthetetlen vagy, nagyon sajnálom)
@FedererRafa:
Komolyan mondom, olyan vagy mint egy értelmi fogyatékos papagáj, akinek sikerült nagy nehezen egy mondatot megtanulnia és ezt szajkózza egy életen keresztül. Húzd már a fejedre a takarót, és aludjál, hogy legyen energiád örömködni vasárnap!!
durva, hogy Djokó akkor a legsikeresebb, amikor a legnagyobb bajban van. Lehet, hogy csak álmos, ritmustalan meccseken képes önmagát megverni? De úgy érzem, a nagy négyes(hármas) uralma nem tart már sokáig.
Delpo interjúja fenn van az RG honlapján, Federert dícséri, és azt mondja, nem a térdsérülése miatt blokkolt le, nagyon nehezen hihető, Fed nem ütött annyival jobban, sztem ez inkább lovagiasság az argentintól
@Szofi2: Oksi.
@dd: hát, azokat a meccslabdákat úgy hárította, mint a gép, le a kalapot előtte, sztem ezek a dolgok iszonyatos energiákat adnak neki a következő meccsre (lásd US Open Fed ellen, vagy AO Muray ellen)
According to Roland Garros twitter
Court 1 will be pink on June 7
Nem tudom, hogy valójában mennyit számít, de pénteken a közönség nagy része Rogernek fog szurkolni , azt gondolom.
Én azért Nadalnak sem adom oda előre a trófeát. Szerintem Mörri jó formában van, vesztenivalója semmi. Részemről komoly igény van egy meglepetésre a ffi ágon is.
@Én: az szép lesz…
Kedves Petra ,Gábor!
Mikor lesz a Fed – Delpo meccs ismétlése?
Köszi!
Üdv!
Én a megszokott tenisz szobámban néztem a meccse(ket). Elsősorban Federert, de átkapcsoltam Nole meccsére is. Delpo az első két szettben igen jól játszott, a TB is durva volt. Utána azt hiszem, hogy a 3. szett eleje számított a legtöbbet. Fed ki tudta használni, hogy Delpo lassult. Ekkor már lehetett érezni, hogy nyerni fog. Megtette. Azt hiszem itt értelmetlen lenne (nem csak itt) azt boncolgatni, hogy ki volt sérült, ki nem. Delo térdével van valami, de az első két szett után arra gondolt, hogy 3. ban behúzza. Nem jött be. Én maradok annyiban, hogy a végén Fed már teljesen elfogadható (nem 100%) formában nyert. Nem volt mázli, egy győzelem volt.
Röviden: továbbjutott.
-
Nole meccséből nem láttam annyit. A 2. szettől Tsonga szenzációs volt. A 4. szettben Nole meccslabda hárításai “bejöttek”. Anno Fed ellen úgy nyert, hogy egy sarokba kihelyezett labdába belecsapot – és érvényes lett. Tsongánál is fölösleges lenne boncolgatni, hogy miért fogyett el a végére. Talán nagyon akarta, és kva dühös volt, hogy “csak úgy beleütöttem a labdába” miatt elment a meccs. (én szétharaptam volna az ütőt)
Röviden: Nole is továbbjutott.
-
@babydriver: Nem értettem pontosan, hogy Nole milyen rekord közelében van amit Gábor mondott. Fednek a negyeddöntő statja megszakítás nélkül iszonyatos, az elődöntőé is, a GS torna indulás 50. A megnyert GS meccseket nem tdom már, hogy mennyi. Szval nem értettem, hogy Gábor kihez, és milyen rekordot hasonlított.
-
A mai napról az a véleményem, hogy tök mindegy, hogy hogyan, de Fed, és Nole győzött. Az elődöntőjük esélyéről fogalmam sincs. Ha mindketten a tavalyira gondolnak, érdekes lesz.
A holnapi meccsek – soha nem szoktam tippelni, ezt tudjátok … most egy kicsit félrelépek
Rafa nyer. Murray – Ferrer… inkább Ferrer. Mindegy, hogy ki, de utána Rafa szépen besétál a döntőbe.
-
Ha javul Fed, vagy Nole tök mindegy ki jut a döntőbe a csillagok állása szerint nem tudom elképzelni – ha valami átok nem fog Rafán – hogy ne nyerje meg az RG-t.
-
Bocs, hosszú voltam – de csak most jöttem a géphez, és elolvastam a számtalan hozzászólást.
@dd:
Én még a 4. szett vége környékén tettem fel a kérdést, hogy vajon direkt csinálja-e… mármint nem a meccslabda hárítást, mert azt nyilvánvalóan szándékosan csinálja. Hanem az egész helyzet, hogy passzív játékkal és homály ütésekkel magára húzza az ellenfelet, majd meccslabdáknál meg megint elkezd teniszezni. 2009-ben Stepanek ellen Bázelben is hasonló történt (azt a tornát is megnyerte, csak úgy megjegyzem…). A lényeg itt az, hogy pl. a mai meccset is nem biztos, hogy lélektanilag a maga javára tudta volna fordítani, hogy ha a tiebreakig meccslabda hárítás nélkül jutottak volna el. Kellett az a konfliktus helyzet, hogy Djokovics felül tudjon keregetni. Nem tudom mennyire tűnik ésszerűnek ezt csinálni, de logikusnak tűnhet. Ha ezt Djokovics valóban “kitervelten” csinálja így, akkor az elképesztő hidegvér.
@Geysap: Laver után Djokokovic lehet a köv., aki megcsin a Non-Calender GS-t, illetve 26 meccset nyert Gs-eken egymás után, s egy kell, hogy beérje Féderert.
@perfect:
Én sem tartom előre lefutottnak a dolgot, de csak elvből, mert hogy a sportban minden megtörténhet…..
Murray-re nem tennék egy fillért sem, óriási meglepetés lenne, ha ő verné meg Nadalt.
A meglepetésekkel kapcsolatban még annyit, hogy ezen a tornán Djokovics, Federer, és Murray is kieshettek volna már, ezek lettek volna itt a meglepetések. De valami úgy akarta, hogy ezek most semmiképpen se történjenek meg. Vagy az igazi meglepetés még mindig hátra van?……….
@Geysap: én is csak fél füllel hallottam, olyasmiről beszélt, hogy most Djokovics a döntőbe jutással ugyanazt ér el, mint Federer 2006-ban és 2007-ben a Roland Garroson, vagyis zsinórban 27 meccset nyer Grand Slam-tornán, ugye 28 kellene a non/calendar vagy a calendar Grand Slamhez
)
(ami nem is igaz, mert ha valaki visszalép ellened, akkor az nem számít győzelemnek, vagyis 28-nál kisebb számú győzelemmel is lehetsz GS-király
@FedererRafa: Djokovics nem éri el ezzel Lavert, mert ő calendar GS-t csinált 1969-ben, ezt hívják (hívták) Grand Slam-nek, innen származik az ezekre a tornákra aggatott gyűjtőnév is
@Sylar: szerintem ilyen helyzetbe kerül, és a helyzet váltja ki belőle ezt a reakciót. Brutális versenyzői képesség, pontszerű koncentráció, és ha bejön, akkor megtörik az ellenfél, belőle meg kibújik a vérengző csetnik
@babydriver: Igaz, ettől még most ő lehet, aki megcsinizi a nc gs-t.
@dd:
ez hangzik reálisabban…
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy amikor a meccsben maradásért adogat, akkor miért kell meccslabdáig várni, hogy előjöjjön a jó tenisszel?… ha 4:5-nél vagy 5:6-nál az ellenfélnek esélyt sem adva semmire hozná az adogatását, az legalább ugyanekkora versenyzői képesség lenne.
@babydriver: Federer 2007-ben 26 meccset nyert, mint írtam korábban, mert volt egy játék nélküli győzelme is abban az évben.
@FedererRafa: lesz@rom, mit írtál, nem volt játék nélküli győzelme sem a 2005-ös Wimbytől a 2006-os RG-döntőig, sem a 2006-os Wimbytől a 2007-es RG-döntőig, vagyis 27 meccset nyert zsinórban, vazze…. (Nalbandian feladott ugyan egy meccset Fed 2/1-es vezetésénél, de az Federernek elkönyvelt győzelem)
@Sylar: de így szerintem egy valódi KO-t ad az ellenfélnek, az nagyon bennük maradhat, onnan nem kel fel senki, míg egy sima fordítás tán könnyebben megemészthető. De nyilván ebben a pengeélen táncolásban nagyobb is a kockázat
@FedererRafa:
Babydriver már elmondta előttem, számold csak össze újra azokat a meccseket, mert megvolt mind a kétszer a 27 meccs… Haas nem állt ki ellene Wimbledonban 2007-ben, de az a torna már nem volt a 27-es sorozatban.
@babydriver:

Nem érdemes vitázni
Így már értem, amit írtál. Azt hittem, hogy vmi. olyanra gondol, mint a folyamatos 23 GS elődöntő, ill. a folyamatos GS negyeddöntő, esetleg a GS-eken nyert meccsek száma (mennyinél is tart?) Esetleg az 50. GS
-
@Sylar:
Ahogy ezt a témát felvetettétek, Fednél is voltak (lesznek) olyan meccsek, amíg a végletekig húzza, és akkor játszik valami überteniszt, és nyer. Ez volt pl. a Madrid döntő is.
Első szett vesztett. Második szett ill. a harmadik is 7/5 (egy db. brak a legkritikusabb helyzetben.
brak – break
Szép estét mindenkinek!
Az idegeimet kímélendő, elsősorban Djokoékat néztem, de azért átkapcsolgattam Fedékre is.
Nagyon drukkoltam Tsongának, közel volt, nagyon közel. Megértem a sírását, mert mindent beletett a meccsbe, de Djokovicsnak volt szerencséje, már sokadszorra.
Fed meccsét majd megnézem teljes odafigyeléssel. Én előzetesen Potrot tartottam esélyesebbnek – még a sérülése ellenére is -, úgy gondoltam, hogy közepes formája miatt ma Fed csomagol. Örülök, hogy mégsem így lett.
Szerény véleményem szerint a Fed-Djoko összecsapáson némileg növekedtek Fed esélyei. Főleg azért, mert 2-0-ról tudott fordítani, nem adta fel, hitt magában, s ez sikerhez vezetett.
Djokovics szerintem elfáradt, nehezebb lesz a gyengébb formáján túllendülnie. Bár a győzelem nagy hajtóerő, ő is tudja, hogy csak isteni szerencsével győzött, és nem lesz ez mindig így…
@vica:
Szia!
Ha megnézted, – miután tudod az eredményt – kérlek írd le a véleményed !
-
(én Delpo térdsérülését nem tudom releváns dolognak tekinteni a veresége miatt. Sokan, sokszor leírtuk, hogy ha nagy gond van, ne álljon ki. Ha kiáll játszani, akkor a “bibi” feledésbe merül. Mellesleg Berdich elleni meccsen is “sérült volt”)
Körkérdés (csak higgadtan, és elfogulatlanul gondolkodóknak):
Ha Ferrer nem veri meg Murrayt – a sérült hátút.
Mi a tipp egy Murray Rafa elődöntőről??
@Geysap: Rendben van.
Ami Delpo – vagy Murray, vagy bárki más – sérülését illeti, egyetértek veled, tökéletesen igazad van.
Most ugyanazt éreztem, mint Nadal esetében is néhányszor, hogy a sérülés nem akadályozta a játékban, ugyanakkor, ha nem ment a játék, volt hivatkozási alap…
@Geysap: Murray-Nadal: vicces meccs lesz/lenne, túl sokat kapkodna a derekához a skót, amúgy, ha belejön akkor átkozottul jól üt, de annyi mindennek kell stimelnie a fejében…
-
off: Federer ezzel a győzelemmel ismét második lesz a ranglistán, ha Nadal nem védi meg a címét
@Geysap:
Hozzád hasonlóan én sem szoktam tippelni, de úgy gondolom, az, hogy Murray megverje Nadalt, az maga volna a c s o d a. Ahhoz egy indiszponált Nadal és egy tökéletes Murray kellene.
Nadal őrületesen jó formában van, ez akkor is így van, ha tudjuk, hogy milyen gyenge az ága.
@vica: Ehhez még hozzáteszem, hogy Potro nagyon rokonszenvesen úgy nyilatkozott, hogy nem a sérülése miatt kapott ki Fedtől.
@vica: tényleg, Nadal ága: nem volt az ő felében egyetlen GS-győztes sem rajta kívül, csak négy db bukott döntőt hoztak össze az ellenfelei idáig….
és eleve csak egy olyannal találkozhatott a 63-ból, aki legyőzte grand slam-tornán, de mint tudjuk, mindig az ő sorsolása a legdurvább
@babydriver:
Hát ezzel nem tudom mennyire érdemes reálisan számolni ebben a pillanatban
meg egyébként is, ennek most túl nagy jelentősége nem igazán lenne, hogy ki kezdené No.2-ként Wimbledont, mert ott úgy is Nadal lesz a 2. kiemelt.
Djokovic ez évi teljesítményét nézve már közel sem olyan, mint tavaly, de azért az átlagon felüli volt. Az ez évire sem lehet panasz, de párszor kikapott, ami talán befolyásolhatja az önbizalmát, de úgy gondolom egy Federer, vagy esetleg Nadal ellen ez másképp működik. Mentálisan képes – mint ahogy ezt Tsonga ellen is bizonyította – “tavalyi szinten” teljesíteni, a tenisze már nem tűnik annyira meggyőzőnek. Federer ellen bárhol, Nadalnál ez főleg salakon azért már elég nagy nehézségeket okozhat.
Az hogy direkt képezne meccslabdás szituációkat, hogy ő majd abból győztesen jön ki, hát…
USO-n fogadott, mindent vagy semmit ütött, bejött. Ahhoz kell a vagányság, hogy bevállalja, de már azon a ponton volt, hogy minden mindegy. Bejött, és behúzta utána, ahhoz meg már Federer “segítsége” is kellett.
Tsonga ellen, két 7:5-ös szett bukta, magyarán a végén “remegett” meg, a 4-ik szettben, meg azért mindegyik meccslabdánál ő szervált. Meleg volt a pite ez tény, a 4-ből 3 labdamenetet ő kontrollált (akkor is 2 iszonyatos vonalas ütéssel), de 1X 100%- ig Tsongán múlott, meg is volt a pozíció, de Tsonga hibázott.
Akármennyire is nagy formátumú játékos DJO, inkább szerencse, és nem tudatos, hogy behúzom az ellenfelet, hadd érezze meg a győzelem szagát, aztán majd jövök én…
Más kérdés, hogy Tsonga kipukkadt, és talán nem kellett volna az első szettet sem ajándékba adni, mert egy GS meccs 5 nyert szettig tart, ő is nyert volna a mostani játékkal egy Masteres-en, mint ahogy Del Potro.
A másik ágat tekintve, én továbbra is azt gondolom, hogy Almagro okozhat kellemetlenségeket, de ehhez hoznia kell azt a szervát, amit eddig mutatott.
Ferrer végig jól tolta salakon – idén még itt sem esett ki korán, ahogy eddig – sőt majdhogynem úgy dominált, mint Nadal.
Murray legutóbbi meccse megmutatta félvállról venni nem lehet. Akármelyikük is jut az elődöntőbe, sétagalopp nem lesz.
@topperharley:
A tavalyi USO elődöntőt azt nem is említettem, mert ott nyilván esze ágában sem volt két meccslabdát odaadni Federer ütőjére….
Djokovics ezeket a meccslabdás helyzeteket azért többnyire saját adogatásánál szokta visszahozni (ami végül is nem meglepő, mert adogatóként mégiscsak “könnyebb”). Isner ellen IW-ben is még a tiebreak előtt hárított egy meccslabdát, Madridban pedig Tipsarevics ellen mielőtt Tipsarevics szervált volna a meccsért, előtte Djokovics adogatójátékában is volt 0:40, és természetesen Djokovics ott is a 3 meccslabdánál kezdett el újra teniszezni. Az eredménye majdnem meg is lett, hiszen utána Tipsa a sajátját is majdnem elbukta, ami valószínűleg a meccs megfordulását is eredményezte volna.
@Sylar:
Ennyire nem voltam képben Djo kiélezett meccseivel kapcsolatban
, lehet benne valami, a fent említettek, akár lehetnek jó “tréningek” az ilyen pillanatokra.
Nade itt Tsonga verte a vonalakat, amik ellen nem nagyon volt ellenszere, mondhatni nem egy telenadrággal játszó ellenfélnek dobta oda a lehetőséget, abban bízhatott, hogy majd elüti magát (te is ezt vizionáltad, ha jól emlékszem, amikor Tso magára talált)
Az is benne volt a pakliban, hogy Tso beletalál akár egy első szerva returnjébe, és akkor kalap-kabát. Nekem emiatt sántít csak, most erről a meccsről beszélek persze.
Hú, lássuk a holnapi meccseket:
Fiúk:
Nadal – Almagro 3:0
Ferrer – Murray 3:2
Lányok:
Kanepi – Sarapova 0:2
Svedova – Kvitova 1:2
Ami meg Rogert és Novakot illeti, szerintem a svájci esélyei nem is olyan rosszak. Mentálisan építkezhet a tegnapi győzelméből, ami meg Gyokovics példátlan rekordkísérletét illeti, szerintem pont Federer az az ember, akit az a mezőnyből a legkevésbé hat meg. Vesztenivalója meg neki a legkevesebb… kötve hiszem, hogy ez a torna akár feleannyira érdekelné, mint Wimbledon vagy a US Open.
@Sylar: nem is azért írtam le, mert 2. kiemelt lehet Wimbledonban – egyébként amikor ezt számoltam, csak a tavaly alkalmazott wimbledoni formulát tudtam alkalmazni, sehol nem találtam útmutatást az idei szezonra – de olyan sűrű a naptár az olimpia miatt, hogy kis túlzással szinte minden héten számítani fog, hogy hányadik vagy, ettől még mindig kicsi az esélye annak, hogy most ne Nadal nyerjen
Djokovicsnak hihetetlen mentális ereje van, szinte élvezi ezeket a meccslabdás szitukat, de azt sem hagynám figyelmen kívül, hogy volt egy ellenfele is, aki akkor tud felszabadultan és koncentráltan játszani, amikor nincs veszíteni valója – lásd Federer ellen 0/2-ről Wimbledonban, vagy szett és brékhátrányban a WTF-döntőben
most is jól nyomta, amíg olyan előnybe nem került, ami már felelősséget jelentett, talán ez is közrejátszott abban, hogy az ő szintjén egy rutin tenyerest a hálóba pofozott meccslabdánál
Nole-Tsonga meccs……..izgalmas volt.én hiszek az ilyen dolgokba h valakinek az égiek segítenek….de Djokovic megint mit művelt?!én nem mondom h mákkal nyert mert azért ott kellett lennie a pályán,talán igen lehet élvezi az ilyen helyzeteket.a másik meccset csak néha néha láttam.
Tsonga a meccs végén nagyon el volt kenődve,amit meg is értettem,ahogy Nole is mondtam lehet h megérdemelte volna a győzelmet.
Nadal győzelmében ma biztos vagyok.
Ferrer-Möri………..ha Ferrer a legjobbját hozza……………
de úgy gondolom h nagyon Nadalnak áll ez a RG.
Kedves Mindenki!
Vallomással kell kezdenem: én Nole szurkoló vagyok. Speciel miatta szerettem meg újra a teniszt. Ugyanakkor nagyon szeretem a sportot és baromi hálás vagyok, hogy nyomon követhetem a tenisz történelem legnagyobb pillanatát, mert ez az időszak az. Itt van a tenisztörténelem legnagyobb játékosa, Federer; vagy a zseniális Nadal; és persze Djokovic.Továbbá ilyen mezőnyt is ritkán láthat az egyszerű teniszkedvelő.
A tegnapi meccsekről: Nole-n nagy a nyomás. Ne felejtsük el, hogy baromi közel került ahhoz, hogy nc GS-t csináljon, ami a jelenlegi mezőnyben senkinek sem sikerült. Federer is mondta, hogy ez a teher minden meccsen meglátszik a játékoson. (Ezt az érzést a svájci pontosan is érezheti.) Tsonga nagyon jó játékkal került közel a győzelemhez, de egy meccset meg is kell tudni nyerni. Most neki nem jött össze. Djokovic tud nyerni.
Del Potro a harmadik szettre kifáradt. Volt nála orvos is. Arra az egy szettre már nem tudta magát összeszedni. Nem azt akarom mondani, hogy Federer nem játszott jól, de ha Delpo még tudja tartani a formáját, akkor sokkal jobb teniszt kellett volna elővarázsolni. De ez a játék sem a mi lett volna ha-ról szól.
A másik ágon én nem írnám le Murrayt.Jó játékkal sikerülhet neki megfognia Nadalt. Ehhez tavaly Wimbledonban elég közel járt. (Bár ő sem tud nyerni.) Ugyanakkor az is tény, hogy Nadal bomba formában van. (És most kijöhetne belőlem a szurkoló, hogy csak azért, mert könnyű sorsolása volt, de nem fog, mert szerintem ebben az esetben ez nem számít.)
Lényeg a lényeg: nagyon jó és izgalmas RS az idei. Csak is hálás lehetek érte.
Köszönöm szépen. És elnézést az “esszéért”.Üdv.
Sziasztok!
Őszintén mondom, én a tegnapi két elődöntő után zavarban vagyok, és komolyan mondom: szívesen fogadom a véleményeteket!
Djoko megint erős hátrányból fordított egy jól (sőt: talán nagyon jól) játszó Tsonga ellen, úgy, hogy ő maga egyébként nem játszott különösebben tökéletesen. Wilander azt mondta, hogy egyszerűen nagyon hisz magában. Én személy szerint nem kedvelem sem a stílusát, sem a játékát, de az ,hogy így képes fordítani, azt mint teljesítményt el kell ismernem. De elég-e ennyi egy döntőhöz?
Rog meccsét éjjel ismétlésben néztem, és ugye ő is erős hátrányból fordította meg, egy nagyon is jól játszó Delpo ellen. (Legalábbis az első két szettben nagyon jól játszott Delpo, sőt a harmadik első felében is.) Rog maga is (végre!) jól játszott (végre újra jól látott a pályán, olvasta Delpot), de magához képest sok volt a ki nem kényszerített hiba az elején , Delpo tehát megérdemelte azt a 2-0-át (bár ezt nem öröm Rog-gal szemben elismernem). Delpo végig sérült volt a Garroson, nyilván arra törekedett , hogy megpróbálja gyorsan dűlőre vinni ezt a meccset, hátha sikerül és őszintén szólva Rog eddigi hullámzó játéka alapján ez nem is volt lehetetlen reménykedés . (Még ha rossz érzés is ezt leírnom.) Rog viszont a meccs második felében, ha nem is a magához mért tökéletesen, de kb. 80%-on játszott, jöttek az „ellentmondást nem tűrő” megoldásai és újra jó volt nézni. De elég –e ennyi a döntőhöz?
Szóval ezek után Rog és Djoko egymás ellen csütörtökön… Rog rajongóként (beismerem) szeretném hinni, hogy legalább kétesélyes a meccs, és természetesen kívánom, hogy ismétlődjön meg a tavalyi elődöntőjük! : ) De nem tudom nem észrevenni Djoko teljesítményét és hogy akarja bizony azt a karrier GS-t! És attól, hogy nekem nem szimpatikus, még jó játékos…néhol egészen kitűnő dolgokat csinál….
Szóval, Ti mit gondoltok?
úgy látszik, a tegnapi meccs sokakból kihozta a hozzászólót – ebből is látszik a tenisz ereje
@spar05:
Az “esszé” minden mondatával egyetértek, nem is hosszú, ne kérj érte elnézést.
De jó, hogy írtál, remélem máskor is megteszed, akkor már hárman lennénk Djokovics szurkolók, ami már komoly létszám!
Hajrá Djoko!
(de én is úgy gondolom, hogy itt már több babér nem terem )
@Mónika: csak, hogy fel tudj készülni rendesen: a fiú elődöntők pénteken lesznek, holnap lesz az a bizonyos rózsaszín nap, lányokkal!
@dd:
Nem véletlenül.
Ha visszagondolok, akkor számomra a tavalyi RG elődöntő óta ez volt a legnagyobb meccs. Igaz a tenisz minősége az nem volt mindig a legjobb, de a 3. és főleg a 4. szett végei az valami elképesztő volt. Tsonga félelmetes volt, ez az amikor egy papíron esélytelenebb játékos kiteszi a pályára mindenét, gátlástalanul nekimegy a nagymenő ellenfélnek, és akkor sem törik meg, amikor az ellenfél breaklabdákat vagy meccslabdákat hárít. Vagy hát legalább is egészen a 4. szett legvégéig nem tört meg….. az 5.-re pedig nem is csoda hogy elfogyott a hite, szerintem ott már fizikálisan sem hitte el magáról, hogy képes mégegy ilyen szettet végigjátszani.
Djokovics pedig elképesztő, hogy még ezt is meg tudta nyerni, annak ellenére, hogy a tenisze az már nincs a csúcson – persze még ez is jobb mint a mezőny 95%-a.
Annyira azért nem rugaszkodnék el, hogy a “tenisztörténelem” legnagyobb pillanata” (ez nem nekes szól, hanem kettővel fölötte…). A tenisz nem az elmúlt 5-10 évben kezdődött, és korábban is voltak nagyszerű pillanatok. Többen mondják, pl. Agassi is még a RG előtt az Eurosport-on, hogy a tenisz aranykorát éljük…. Én ezt inkább annak tudom be, hogy ezeknek a régi legendáknak az a dolguk, hogy dicsérjék a jelenlegi mezőnyt. Az mégsem hangzana túl elegánsan, ha Agassi azt mondta volna, hogy bezzeg az én időmben mi volt, akkor vol igazán jó a tenisz…. Én azt mondom, hogy az OK hogy itt van a legnagyobb, azaz Federer, aztán van Nadal, aki szintén már most legenda, legnagyobb salakos, stb., meg van Djokovics, aki úton van a legendává válás felé, de szerintem 2-3 játékos, legyenek bármekkora nagyságok, nem csinálnak arany korszakot. Ahhoz kellene mögéjük egy nagyszerű mezőny is, ami felől nekem kétségeim vannak…
@Sylar: de azért a mezőny nem kutyaütőkből és hobbiteniszezőkből jön össze, látjuk tornáról tornára, hogy nagyon jó az első 100, csak az első 3-4 jobb náluk (tán nem is teniszben, de fejben).
@babydriver: Szia! Itt ülök talpig tipródva , mert nem elég nekem az esélylatolgatás izgalma, de az elődöntők időpontjában is kavar van. Biztos a fiúknál a péntek? Mert az eredmenyek.com (ami egyébként még a csúszásokat, esőszüneteket is elég pontosan szokta írni tapasztalataim szerint ) holnapra, csütörtökre írta ki a Rog-Djoko meccset.
@dd:
Igen, ez köztudott, hogy az élmezőny (az a 2, 3, vagy 4 ember….) játéktudásban nincs annyira messze a többiektől, mint amit a valós eredménylisták mutatnak, néha csak a jobb versenyzői képességeknek, és a most már nagy tapasztalatbeli fölénynek köszönhetően nyernek.
A lényeg az, hogy mégis jobb lenne, hogy ha a hátrébb lévők jobban bele tudnának szólni a dolgokba. A Top 4-en kívűliek még MS 1000-es tornák megnyerésének közelébe is elvétve jutnak, pedig volt lehetőségük. Persze azzal mindig lehet érvelni, hogy jelenleg a legnagyobb All Time Great-eket látjuk játszani, akik egyszerűen nem engednek teret másoknak. De szűkítsük le ezt pl. csak a salakra. Nadalról azt hiszem már jogosan mondhatjuk, hogy minden idők legnagyobb salakosa, de attól még az elmúlt 8 év, amikor Nadal tevékenykedett, nem válik automatikusan minden idők legjobb salakos időszakává, amire azt lehetne mondani, hogy a salaktenisz az aranykorát élte volna…..
@Geysap:
Szia!
A megbeszéltek szerint rövid véleményem a Fed-Potro meccsről:
Potro részéről jobb kezdés, jó szervák, hosszan játszott Fed fonákjára, aki sokat hibázott. Később mindkét félnél sok hiba, de Potro jobban mozgatta ellenfelét és többször megvillant remek tenyerese.
A 2.szett végét Potro megint meghúzta, de egyáltalán nem értek egyet a műsorvezető H.Mariann azon kijelentésével, miszerint Potro “borzasztó jó” volt. Szerintem Fed volt addig gyenge.
Később stabilizálta játékát, alaposan feljavult, míg Potro fáradni látszott, s nagyon pontatlanná vált. A döntő szettre még néha egy-egy labdamenet erejéig összeszedte magát, de ez már kevés volt Fed ellen. Szép fordítás volt, de erőteljesebb kezdés esetén sima meccs lehetett volna.
@vica:
Kösz szépen – mint független, eredményt ismerő nézőtől.
Én is kihagytam az egész történetből Delpo térdét – ha annyira szar, ne álljon ki (ez minden játékosra vonatkozik). A nyilatkozatban ő is kihagyta – Delpot nem tudom, hogy miért – de nem túlzottan kedvelem. Ennek racionális oka nincs. Azt azért mindenképpen becsülni kell, hogy az interjúban sem hivatkozott a térdére (pont azért, amit az előbb írtam a sérült ???? játékosokról)