A kilencedik napon elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nem kell kapcsolgatnatok, minden meccs E1-en lesz. Hajnali 2-kor kezdünk az Azarenka-Radwanska meccsel, majd rögtön utána jön Wozniacki és Clijsters.
Nem előbb, mint hajnali fél 5-kor érkezhet Federer és Del Potro.
Az esti program reggel fél 10-kor kezdődik Nadallal és Berdychhel.
Jóóóóóó lesz.


Ó, pedig készültem.Na mindegy.
(akkor csak hogy 2-ig se unatkozzatok)
http://kepfeltoltes.hu/view/120123/bscap0801_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
+ kiegészítésnek: http://indavideo.hu/video/jim_carrey_dont_like_a_number_9
Hova lett az ujjam?? HA-HA-HA
Na szóval, akkor mikor is kell majd hajnalban felkelni

A két női meccsnek lehet számolni átlagosan 2-2 órát mindennel együtt, és akkor Fed és Delpo kb. 6 körül kezdenek. De ha valamelyik női meccs elhúzódik több mint két órásra, ami egyáltalán nem kizárt a párosításokat elnézve, akkor Fed és Delpo 7 körül jönnek. Viszont. Az is elképzelhető, hogy Radwasnka és Azarenka hamar végeznek, Clijsters pedig neadjisten a bokasérülése miatt feladja 10 perc után, akkor Fed és Delpo akár még 5 körül is pályára kerülhetnek. Ajjajjjj.
@Sylar: Látod ezért kell megadni a számod a ES recepcióján,akkor kérhetnél te is ébresztést.
@mapk:
lol O_o erre lehet hogy befizetek akkor majd
Amúgy meg szerintem 6kor ébredek majd. Ez azt jelenti, hogy ha lemaradok a Fed – Delpo elejéről, az talán max. fél óra lehet, ha pedig túl korán ébredek, akkor meg megnézem a Clijsters – Woz negyeddöntő végét, ami lehet hogy izgalmas lesz
@Sylar: Nem rossz.
De hát Gábor is azt írta hogy”Jóóóóóó lesz.”
.
( Fed , ne vedd magadra
)
Én 5kor kelek,nekemm ugyanis kell egy fél-egy óra amég rájövök,hogy nem álmodom.
De elöbb megyek,nyerek végre már egy kib@szott sapkát!!!
Go Fed!!
Jaj, most miért nem tudtad odaírni, hogy ” azért kezdünk kettőkor, mert 1-től Goran játszik”?
Hát így nem lesz forgalma a pléjernek..
@Sylar: Igazad lett. Jól automatizáltad magad .
Fed elemében van
Most kivételesen jobban tetszik az ellenfél cipője …. csak hogy mondjak (is )vmit.
Mikor ismétlik a Fed meccset?
“másfél óra múlva kezdődik a nappali program”-ez aranyos volt!
Na végre befejeződött a pálya retinaleválása
@mapk:
sok év gyakorlata
@mapk:
igen, mert eddig az AO hajnali programa zajlott
örülök Azarenkának és Kimnek
én nem bánom ha nem Wozniacki lesz a világelső…
Federer…kicsit csalódás a meccs, de Delpo nem az a nagy játékos,aki volt -sajnos-
Grat Fed!
Petra, gratulálok a közvetítésedhez.
@Sylar:
Igen.Úgy látszik már Petra is keveri a napszakokat(Sylar után szabadon
)
Annyira jó volt nézni ezt a meccset! Imádom Delpit, pontosan azzal a mentalitással áll oda Feddel szembe, amit elvártam tőle, nem eredményben, hanem labdamenetekben gondolkodott.Ezt hiányoltam Tomic-tól. Egy jobb ellenfelet ilyen hozzáállással lehet megtisztelni!
@Szofi2: mindig összeakadunk, de én úgy gondolom, hogy Delpo nem kellő motivációval jött ki ma (vagy annyira megtörte a hitét Federer már a meccs elején)
az egyértelmű, hogy Federer azt játszotta ellene, amit kell, nem adott ritmust, a fonákjára játszott, és nem utolsósorban jól fogadta az adogatásait, így nem is volt esélye az argentinnak, (ami volt ott az első játszmában, amikor visszajött brékhátrányból, az hamar szertefoszlott)
azt meg kegyeletből nem akartam leírni, hogy gyakorlatilag minden játékban ütött egy varázslatosat Federer, de hát miért is ne, végül is így volt
Ez egy kicsit egyszerűbb meccs lett, mint amire számítottam, amit bánok is, meg nem is
Egy (feltételezhetően) Nadal elleni meccs előtt semmi szükség nincs egy fizikálisan és szellemileg kimerítő meccsre, és ehhez úgy látszik Fed is tartotta magát.
Del Potrot szerintem nem szabad ezután leírni. Nincs ott, ahol 2009 második felében volt, de még ha nagyon lassan is, de biztosan fejlődik. 3 évvel ezelőtt, amikor ugyanitt megkapta az ennél sokkal nagyobb verést, ki gondolta volna, hogy USO győzelemmel zárja az évet?… Plusz még itt a körülmények sem kedveztek neki, mert a játék a korábbi évekhez képest is megint lassabb lett, aminek állítólag az új, nehezebb labdák az oka.
Ha már ezt szóba hoztam…. magyarázza meg nekem valaki, hogy mégis mi értelme van annak, hogy a RG-on könnyebb labdákra váltottak, hogy gyorsabb legyen a játék, az AO-n pedig nehezebb labdákra váltottak, ami lassítja a játékot. A pályák sebessége között lassan már tényleg nem lesz semmi különbség :/ Ráadásul tavaly már az USO is lassú volt. Mondjuk erre azt mondták, hogy nem szándékosan történt, hanem az időjárás játszott közre… Majd augusztusban kiderül, hogy igaz-e ez a magyarázat…
Üdv Mindenkinek!
Az én időzítésem valamivel jobb volt – nem tudtam aludni, és 4-kor fölkeltem. Szerencsére így láttam Kim meccsét. Nagyon tetszett a játéka, hozzáállása, minden. Lesz@rta, hogy a bokája sérült, ő győzni ment oda – és megtette.
@babydriver: Milyen ” kegyeletből ” ????
Egyébként tök igazad van Fed azt játszotta, ami Delpo ellen itt, és most kellett. Se többet, se kevesebbet. E miatt (is) grat Fednek.
@Szofi2: Teljesen egyetértek.
@Sylar: mindig az a matematika
@Sylar: “Nadal elleni meccs előtt semmi szükség nincs egy fizikálisan és szellemileg kimerítő meccsre, és ehhez úgy látszik Fed is tartotta magát.” ez a Sampras-i “energiaspórolás
Azért abban a 35 fokban, napon…hááááát, mit is mondjak rohadt kemény lehetett játszani (mindenkinek)
Rafának ma egy “dolga van” –tökön lőni Berdichet
(megérdemelné)
hajrá Nadal.:)
Attól mindig felmegy bennem a pumpa, amikor elkezdik sorolni a kommentátorok, hogy Nadal milyen sérülésekkel érkezett az AO-ra, és még közben milyen sérüléseket szedett össze :l Komolyan, az ember közel se került ahhoz, hogy szettet bukjon. Felejtsük el ezt a sérülés dumát.
1000.-ik meccsnek megfelelő volt!
@Sylar: Sztem is..
Rod Lever Federerről :
“Egy biztos: ő korának legjobb teniszezője, és a legcsodálatraméltóbb bajnokok egyike a Földön. Ez olyasvalami, amit érdemes hangsúlyozni. Ami a legszebb: Roger Federer nem fogja.”
@babi:
Azért azt hallani a nézőtérről, hogy Ber. nem lopta be magát a nézők szívébe tegnapelőtt (tegnap?)
@Geysap: kegyeletből: sajnáltam Delpót
-
na, Rafát majd felvételről, nem mintha kétséges lenne a történet, de azért végignézem
Ez a nap elég gyenge eresztés volt…
Semmi izgalom, talán egy kis csajos vircsaft az elején Vikával, de ennyi…
A Rod Laver Arena-t ma sem kell takarítani, Fed gondosan felmosta azt, szegény Delpóval.
Kim is simán hozta ahhoz képest, hogy szinte mindenki Caróra adta volna a voksot.
Talán Nadalék meccse még hozhat valamit mára, remélem nem kapcsol rá most majd hirtelen ahogy szokott és fejezi be mindjárt 3 szettben..
@CAG:
Sajnos eddig úgy néz ki, hogy nem — remélem, hogy ez az első szett Rafának csak edzés. Nagyon nem szeretném, ha B. megverné.
@babydriver:
@CAG:
A vonalbírók most igen szarok. Saját magukat korrigálják. (kettő pont volt így B. nek) Rafa miért nem kéri a “videobírót” ?????
@Sylar:
most egyetértünk! Nadal meg a sérülései…kicsit uncsi már.nem játszik rosszul,Berdych ellen nem lesz könnyű meccse de nem azért mert Nadal sérült.
jó lenne egy izgalmas meccset látni,de Berdych-ben nem bízom
@Geysap: Én már inkább a supervisort kérném, még be is kisérném őket az irodába, hogy én személyesen adhassam a kezükbe a munkakönyvet…
De nem csak ma, ezen az egész openen most módfelett gyatrák a vonalbírók.
Amúgy persze, Rafa menjen csak tovább, csak lehetne szorosabb a meccs.
* Bár csak kiegészítésképp az utolsó hozzászólásomhoz: MÉG egy szavunk sem lehet, eddig jó meccs, csak Rafa ne tudjon kettesnél tovább váltani!
Berdych nem játszik rosszul,sőt! csak nem tud élni a lehetőségekkel
Na ebben a 4 szettlabdában, de főleg inkább az első kettőben benne volt minden, ami Thomas Berdych, és minden ami Rafael Nadal. Innentől kezdve szokott az jönni, hogy a 7:6 után egy 6:2 6:2, vagy ilyesmi.
@Sylar:
de nem lett igazunk
ma nagyon egyetértünk
Nadalnak kár volt vitázni..nagyon nem volt igaza
Nah, így még érdekes lehet a meccs
bármi lehet.
Az meg micsoda kamu challenge volt, te jó ég… és még Nadal abban a tudatban volt, hogy jogosan reklamál….
Ha ebben a szettben Nadal nem hoz legalább egy dupla breaket, Berdych fog nyerni. Ha bírja végig.
Nadal meg “sértődve”…..,pedig k…ra nem volt igaza a challenge-nél!
érdekes egy meccs lesz ez
Mondja meg valaki a szpíker csajnak, hogy ha a bíró brazil, akkor Rafa nem az anyanyelvén vitatkozik vele…
Nadal most már nagyon elszánt
bassz………. mennyi challenge lehívás van?!
Itt most Berdych visszajött, de összeségében a breaklabdáknál mennyi balszerencséje volt…. Első szett végén 4-et elbaltázott, legalábbis 2-őt legalább, aztán a 2. elején elszakadt a húrja, most itt meg ez a challenge, ami ellen ítélt.
@tamás567:
Hát ha a játékosok a meccs elején azt látják, hogy hibázgatnak a vonalbírók, akkor nyilván ez több challenge-re ösztökéli őket, mert elmegy a bizalmuk.
De ahogy Berdych elbukta a challengeket, az inkább butaság volt. A székbír ha az orra előtt egy közepes sebességű szervára bemondja az out-ot, akkor azt nem érdemes kikérni…
persze a vonalbírók hibája is ez sok challenge.
én várnék akkor egy 2.szett tie breaket is
@CAG:
Hallatlanul gyatra vonalbírók vannak, és tényleg az egész tornán. Ahol nincs ez a számítógépes kütyü, ott dorbézolhatnak. (egy határt én húznék az animáción – az a bizonyos 3 mm. tévedési lehetőséget 3 mm ide vagy oda ismételni a labdamenetet – a véralkohol számításnál 2 %o a hibahatár, és azt mi nullának vesszük)
@Plutó:
Lehet, hogy Rafa tud portugálul .)
@Sylar:
Csak az a bibi, hogy a vonalbírók is elkényelmesedtek (kevés bíró annulál egy rossz vonalbírói döntést) Az, hogy B. kikérte az ő baja.
Szabó Gábor vagy ki közvetíti most a Nadal meccset olyan szinten nincs tisztában dolgokkal hogy az valami el…képesztő.
@tamás567:
+ lesz – úgy néz ki …
Ha Nadal nem akar magának még nagyobb bajt, akkor jobb ha most elveszi Berdychtől a szervát, mert tiebreak-be nem szabad bonyolódni ezen a tornán Berdych-sel.
@jose pakarino cotto:
te pedig valószínűleg azzal nem vagy tisztában, hogy mi a különbség egy férfi és egy női hang között :\
@Geysap:
vagy nem
Nadal tényleg jobban járna ha breakelne most
Nadalnak valami brutál karja van…….annyit mutatják ma
Berdych……….kettős hiba ááááááááá
no, tiebreak. ez itt igen sokat eldönthet
naa,lehet h megszakad ez a tb veretlenség.
és akkor egy Berdych hiba……… egyszer minden sorozatnak vége lesz
@Sylar: az nem számít én nem abból élek hogy női és férfi hangokat elemzek
ez hihetetlen… ott volt berdych kezén az aröpte szettlabdánál. nadal meg szokás szerint nem csinált mást a legfontosabb pontoanál, minthogy 3-4 méterrel az alapvonal mögül dobálta vissza a szervákat, meg minden labdát. vagy ha nem, akkor meg egyik oldalról futtatta berdycht. ennyi.
@jose pakarino cotto:
mert szerinted én abból élek :l nem igazán. de mégis meg tudok különböztetni egy női és férfi kommentátort. sajnálom, ha egyeseknek ez nehéz.
@Sylar: mármint úgy értem egyik oldalról a másikra
@Sylar:
Most jöhet a 6/2 6/2 ???????
@Sylar: és ki beszélt rólad? Én arra próbáltam célozni hogy jó pár éve közvetít teniszt (lényegtelen hogy épp ki az, a fontos csak az hogy hallom ezt a hangot már rég óta) de fontos dolgok még mindig kimaradtak nála úgy látszik.
@Sylar: (Sylar2012/01/24, 11:59)
Kár, hogy itt nincs olyan, mint a kézilabdában, a heteseknél kapuscsere. Itt a tie breaknál azonnali csere – Rafa helyett Fed
akár lehetne ebből egy jó kis 5szettes meccs is
@Geysap:
ha Berdych így folytatja, akkor előfordulhat…
Berdych elég sokat ront……így nehéz lesz
Berdych szépen lassan végleg elbutáskodja ezt a meccset
@Sylar:
hát igen. pedig megnyerhette VOLNA
Nadal a sok hibát megbünteti
3. szett 4:2, és már 3 órája játszanak. Ezért is rohadt nehéz megverni Nadalt: már most teniszeztél ellene 3 órát, de még mindig nyerned kell ellene 2 szettet. Ő általában bírni szokta, az ellenfelei kevésbbé….
@Sylar:
persze.az idő az Nadalnak kedvez.
Nadal nyeri a 3.szettet és kb. ennyi
hát ez nem igaz h mennyit ront B. valószínű fárad fejben is
most mit csinál Berdych, komolyan…. igen jó return-öket üt, majd utána meg valami teljesen homályt
háááááát csak nem hazudtolja meg magát B.
Nadal meg pörög elég szépen
@Sylar: Fejben B. már nulla sztem. (nem az ilyen meccsekre képezték ki)
B. szépen lassan elfogyott.
Nadal verhető lett volna ma..de B-nek nem sikerült
Legalább jó meccs volt, ilyen téren nincs ok panaszra…
Most aztán indulhat a találgatás, meg minden egyéb, ami egy Nadal – Federer meccs előtt általában lenni szokott. Az biztos, hogy Federernek nagyon jól kell játszania, 3 szetten keresztül, ha nyerni akar. Nem azért, merthogy Nadal annyira kirobbanóan jól játszana (nem játszik egyaltalán rosszul egyébként), hanem mert Nadal ellen szokás szerint minden egyes pontot meg kell nyerni, semmit nem ad ingyen. A játékosok többségének már ez is túl sok. Federernek nagyot kel szerválnia, és a tenyereseket gátlástalanul megütni. Fonákot meg valahogy tartani…
Federer ha jól emlékszem 2005 Miami óta nem verte meg Nadalt szabadtéren keménypályán, ami nem túl jó előjel. De talán, mivelhogy ez esti meccs lesz, villanyfénynél, és ha légmozgás sem lesz, akkor valamennyire hasonlítani fognak majd a körülmények fedettpályára.
Egyetértek Sylar!
Ez fejben fog eldőlni. Ha nem ijed meg Nadaltól, akkor nyerhet. Rog remek formában van, laza és könnyed. Végre jók a returnjei, agresszivabban támadja a pöriket. Ami most gond volt, a viszonylag kis százalékban beütött 1.szerva. És persze az, hogy a fedettekhez képest a pálya is lassúbb, Rafa láthatóan majd minden labdát utólér. Nyugodtan és okosan játszva lehet esélye, ám , ha kibillen az egyensúlyából, vagy gyenge a szervája, akkor bukik.
Go Roger!
@becefix:
Én nem hiszem, hogy megijedne tőle. Hanem itt Federernél az lesz a kérdés, hogy 3 szettben fent tud-e tartani egy olyan színvonalat, ami elég Nadal ellen. Azt tudjuk, hogy egy-egy szettet tud játszani Nadal ellen, amikor minden mindegy, elpáholja Nadalt. Na ilyenből kellene 3….
Federer korábbi meccsei egyébként nem igazán indikátorok, mert senki sem játszik úgy, mint Nadal. Karlovics ellen fegyelem, és jó return-ök kellettek, Del Potro ellen taktikus tenisz kellett, agresszív ütésekkel vegyítve. Nadal ellen meg végig agresszív játék kell, a lehető legkevesebb hibával.
Egyébként én amit észrevettem, hogy Federernek a mozgása igencsak jó. Az adogatása nem rossz, de közel sem olyan, mint tavaly a RG-on. Majd meglátjuk mire lesz elég…
Berdych szépen tartotta magát, azonban Nadal a szokásos módon lassan felőrölte ellenfelét, aki egyre többet és többet hibázott. Izgalmas, de keserves meccs volt. Nadalnak minden elrontott pont rettentően fájt, bosszankodott, vicsorgott, szenvedett, mégis ő győzött. Nem is csoda: ilyen kihívóan erőszakos ellenféllel szemben csak meghalni, megsemmisülni lehet.
az a baj, hogy nagyon tetszik a posztképen látható felsőruházati kombináció.
Szerintem Federer azért nyerhet könnyebben most Nadal ellen, mert utóbbi hajlamos könnyebben megtörni, mint egykor. Tehát már két elvesztett játszma után is feladhatja kicsit lélekben. De úgyis Djóker nyeri az egészet…
egészen érdekesen alakult ez a meccs, Berdych komoly előnybe kerülhetett volna, most jobban játszott, mint Wimbledonban, ha nem ilyen lassú ez a pálya, talán nyer is
), ráadásul ellene Rafának is agresszívabban kell játszania, Federer más szögeket üt, ha be tud lépni a pályára
-
azért szép lassan megtanulhatna futtából is ütni, legalább úgy mint Delpo, persze Djokovics szintjét jobb, ha nem célozza meg, ahhoz nem lesz elég hosszú a karrierje
-
az azért elgondolkodtató, hogy egy GS-negyeddöntőt meg lehet nyerni a Melbourne felirat mögül, és bármennyire kedvelem Rafát mint embert, nem tudok szorítani érte, nekem a tenisz sohasem ezt jelentette (hogy mit az most hosszú lenne leírni, és gondolom keveseket érdekel)
-
Federernek azért lesz esélye, mert egyrészt hátrányból is csak ritkán ennyire bárgyú, mint cseh kollégája, (bár ha igen, akkor éppen Rafa ellen
-
az is nyilvánvaló, hogy az ő meccseiket előre elemezni az addig mutatott játékból csak maszatolás, a mérlegben mutatkozó Rafa-fölény ellenére azt mondom, hogy Federernek élnie kell azzal az eséllyel, hogy Rafa korántsem rendelkezik azzal a megtörhetetlen akarattal, ami jellemezte őt Djokovics 2.0 antréjáig
@dd: ha látom, hogy leírtad, amit én is, nem fáradok…
Ha Nadalnak nem lenne már meg az a megtörhetetlen akarata, akkor ma mégis mi juttatta tovább szerintetek…. -__- szószerint fogcsikorgatva küzdött
@Sylar: Így van!
@Sylar: mi juttatta tovább? Berdych legalább annyira benne van, mint az akarata, három bréklabdánál kettőben belesétálni a csapdába…
emellett Rafa óriási játékos, kiélezett labdamenetekben háromszor talál vonalat hihetetlen erővel, és tudjuk, hogy őt nem az ellenfél kettős hibái hozzák vissza, hanem az ilyen majdenm elvesztett, de sírból visszahozott pontok, amiket mondjuk Djokovics 80 százalékban nyer ellene
@babydriver:
Igen, és ezek a sírból visszahozott pontok mutatják az akaraterejét.
@Sylar: igen, most Babydriver előzött engem, ha Berdych picit jobban bírja, akkor most készülhetne a Fed elleni vereségre. De nem azt mondom, hogy Nadal akaratereje gyengébb, mint egy kiélt hedonistáé, hanem hogy nem olyan brutálisan erős, mint volt. És Fed ellen ez már a győzelembe kerülhet.
Felhívnám a figyelmet a kettőshibánál történt vamosozásra…én ilyet életemben nem láttam a tenisz ezen szintjén
@babydriver: Nem beszélve arról, hogy Fed mennyivel jobban röptézik, mint Berdych.
Üdv Mindenkinek!
Nem akarok esélyeket latolgatni, nem szokásom. Ennek ellenére azt leírom, hogy Londonban azért Rafa kapott egy “kellemetlen szettet”.
A meccs után le kellett feküdnöm egy kicsit, és látom, hogy már elemeztek
Fed már nem tekint úgy rá, mint verhetetlenre.
Én nagyon fontosnak tartom, hogy Fed gyorsítson – tegyen rá egy lapáttal az elején. Még TB sem rossz.
@babydriver:
Egyetértek. A “lehet nyerni a Melbourne felirat mögül” – részhez ne írj semmit – értem, jogos.
Mikor lesz a Fed – Rafa elődöntő?
)
Előre is kösz az infot (a munkám szervezése miatt
@Geysap: csütörtökön de. 9.30-kor kezdenek.
@vica:
Kösz szépen.
@Geysap: Szívesen, remélem jól tudom.
@Sylar: a sírból visszahozott labdák legalább annyira a játékstílusából adódnak, mint az akaraterejéből
ezt kis híján Berdych is megtörte (legalább is úgy láttam), eleddig ilyen csak akkor történt, ha fizikailag nem stimmelt valami
-
@Geribaldi: egyértelmű, a röptéi is jobbak Federernek, de az ütőereje (fonákról biztosan) kisebb mint Berdychnek, ezt viszont a pontossággal tudja kompenzálni, nem csak egy szett erejéig
-
ennek ellenére Fed ellen Rafa az esélyesebb pályalassúsági és történelmi okokból
100
Sziasztok! Kéééész vok a mai meccstől:) Végre lesz Nadal v Rozser meccs… ezt sem gondoltam volna 3 éve, hogy ilyen kiszalad az ujjaimon… no Mind1! Sztem Rozser a nyerő ..vagyis remélem…! Szeretem Nadalt, de ha Rozser úgy játszik majd mint a QF-ban, akkor Nadalt el fogja kapni…. sztem
Üdv az Eurosport stábnak:)
a történelmi okokról egy viszonylag friss példa: Federer a Gaross SF-ben (simán) verte Djokót, aki addig simán Rafát – salakon is – a döntőben elég volt egy hálóba ütött játszmalabda és előjöttek a démonok, pedig addig az egész tornán csak néhány szettben játszott jól Nadal, mégsem lehetett más az eredmény, persze az salak volt, de az a pálya is inkább Rafának kedvez
az egyértelmű, hogy a nagy négyes mindegyike el tud venni egy játszmát a másiktól, bármilyen borításon, bármikor, mert annyira közel vannak egymáshoz, így még egy jó kezdéssel megalapozott játszmanyerés is kevés lenne Fedtől, végig nyomnia kellene Nadalt, ahogy Berdychnek nem sikerült
OFF: valaki említett egy oldalt, ahol online lehet más emberekkel teniszezni, tudjátok mondani melyik az?
őőő
@babydriver: Nem láttam a mai Nadal mérkőzést, tudja valaki hol tudom megnézni. Egyébként véleményem szerint most Roger csütörtökön elkapja.
@8785: Ámen:)
Az eurosporton 23:15-kor lesz egy 75 perces összefoglaló a meccsről! (összefoglalót írtak, de vsznűnek tartom, hogy ez a meccs lesz terítéken:)
@babydriver:
Hello!
Sokféle “találgatás” elemzés, összehasonlítás lehet. Én, mint mindig Fednek szurkolok. Van egy olyan érzésem – és nem hiszem, hogy távol állna az igazságtól: Fed nem Rafát, hanem Nolét akarja.
-
@babydriver: én amondó vagyok, hogy démonűzésnek az O2 nem volt rossz…
tippek szerdára:
Kvitova 2-ben
Sári 3-ban
Murray 3-ban
Djoker 4-ben
Go Fed!
@8785: nem zárom ki, de nem számítok rá
-
@Geysap: Fed nem Nolét akarja szerintem, egyszerűen az AO-címet, hogy kit kell vernie ehhez, az mellékszál, bár elnézve a fogadóirodák oddszait, még úgy is Djoker a legesélyesebb a végső győzelemre, hogy még elődöntőbe sem jutott…
tudod, démonűzésnek az is kevés volt, hogy Rafa hirtelen jött mumusát is meg tudta verni Párizsban, és szerintem az O2-re Rafa nem úgy utazott le mint egy GS-re, úgy is játszott
-
apropos, holnap hajnalban azért megnézem Nisikori Kei-t, mit alakít Muzza ellen
visszanézve a Tsonga ellen mutatott produkcióját, tisztán látszik rajta a veretes Bollettieri-technika, amit a japánok állhatatosságával vegyítve egészen komoly játékot tesz a pályára, ha 5 kilóval nehezebb és 5 centivel magasabb lenne, már nem mernék Murrayre fogadni, de így sem lesz ez egyszerű meccs
@babydriver: Érdekes, amit írtok. Nem lepődnék meg, ha véletnül a nevető harmadik lenne a győztes
@8785: én sem sírnék…
Halihó, meg tudná valaki mondani, hogy mikor játszák a férfi elődöntőket, csütörtökön vagy pénteken? Köszi előre is.
@H2O: csütörtökön és pénteken, ottani esti program
Szerintem is elkaphatja Roger Nadalt.
Nadal cirkuszolásából a bíróval, a kamonozásból az ellen kettős hibáinál, a butuska nyilatkozatából a játékossztrájk kapcsán , arra tudok következtetni, hogy mentálisan gondjai vannak. Ez azért a játékán is látszik, elbizonytalanítható.
Berdi feje meg a régi. Ha nem olyan, akkor kb 6:2, 6:4, 7:6-tal övé a meccs.
@babydriver: Üdv Mindenkinek!
Hello! Azt hiszem, hogy egy “célt írtunk’ csak másképp. Azért írtam, hogy Nolet szeretné megverni, mert neki megelőlegeztem a döntőt.