Hűű, de nehezen keltem. De azért van miért. Itt a programunk, próbáltam a lehető legértelmesebben összefoglalni.
E1-en Tsongával kezdünk, de bele-belenézünk a Kvitova-Kirilenkóba is (ezt a meccset nem tartották érdemesnek megmutatni az E2-n a szerkesztő kollégák, Kvitovának valószínűleg óriási bajba kell kerülnie ahhoz, hogy lássuk, hmmm…), aztán megpróbáljuk elkapni Sharapovát, majd jön Djokovics. Az esti programokból itt lesz Murray. Délelőtt elméletileg át kell kapcsolnunk a kitzbüheli lesiklásra, de nagy rá az esély, hogy az elmarad a rossz idő miatt, így lehet, hogy nem csúszunk le a Hewitt-Raonicról. (Ha mégis lesz sí, akkor is visszakapcsolunk utána a teniszre, vagy pedig addig az E2-n megy élőben)
E2-n ismeretlen okokból (na jó, az olasz és a román piac miatt) az Errani-Cirsteával kezdünk, aztán jön Zvonareva, majd a Tipsarevic-Gasquet, van esély Ivanovicra és Lisickire is, és Monfils is be fog férni. Reggel 9-kor jön Gréta és Serena meccse (!!!), és itt is lesz egy kis alpesi sí, de nem sok, úgyhogy utána újra jövünk élő tenisszel, attól függően, hogy hol tartunk: Grétáékkal vagy Murrayvel (ha eközben E1-en is sí megy), vagy azzal, ami még megy élőben.
Tiszta és egyértelmű, nem?
Bocsi, ha zavaros, két órát aludtam, mert a kézimeccset még meg kellett nézni.


Hát az biztos hogy hat.Elment az étvágyam.
Tiszta és egyértelmű.Akkor megint livescorehunter.
@szpetra: a kézit meg, bizony
Kitartás!
Sziasztok. Hol kell a kérdésekre válaszolni? Lemaradtam róla.
@bujdi: Hello!
http://www.hatharom.hu/article/d30a7d-nyerd-meg-roger-federer-teniszfelszereleset-az-eurosport-es-a-hatharomhu-kozos-jatekan
Na,Kiri feladta.
“…van esély Ivanovicra és Lisickire is,…”
Ezalatt mit kell pontosan érteni?
U.i.: a Kettő-ben feltettem egy kérdést. Vki tudja rá a választ? Pls
Djokovic magabiztosan hozza a meccseket, de azért az a 60 %-os első szerva elég rémes!
ez a Monfils……….honnan jött vissza??!
Djokovic mai meccsére inkább nem mondanék semmit.sérült volt az ellenfele nem kellett oda túl jó játék,ennyi elég volt,bár nem tudom h igazából milyen formában van,a kommentátorok szerintem csúcsformában van….én nem érzem ezt.
Horváth Mariann szókincse – örvendetesen – új jelzővel bővült: Tyúúúúúú!
azt a durva…szépen bedobták azt a labdát a pályára……..ilyet még nem is láttam
Pályával kapcsolatban lehet írni a kommentátornak?
Gréta ,majd legközelebb.
Grat Shara!
ÉlesIstván hogy lefogyott megint!!és már vezet is Hewitt ellen.Letagadhatna egy 30-ast.
Kukuskin on fire!
Djokó 1. szett után aludtam el…..most már komolyabb összegben is fogadnék arra h nem veri meg senki most se
Tipsat sajnálom, főleg h nem láttam(bár az eredményt látva mind1), viszont Gasquetnek örülök
összességében az első leszereplésem volt az alvás/kelés/ébrenmaradás témakörben, eddig minden meccset megnéztem amit meg akartam, tegnap fingom nem volt h mi legyen: aludjak van ne…most már kibírom stb…aztán ájulás…mind1 jövő héttől ez nem lesz problem
@convar: Ha jól emlékszem, csak szett és meccslabdát mutattak, de nem vagyok biztos benne. Nagyon gyorsan végzett.
@mapk: “ÉlesIstván hogy lefogyott megint!!és már vezet is Hewitt ellen.Letagadhatna egy 30-ast”
)
DDD Hihetetlen vagy… És tényleg hasonlít!
Jézusom, de lekésett erről a röptéről Milos…
közben Murray és Llodra minden idők egyik legvadabb játékát játszották a második szett végén, látszott, hogy Muzza is mennyire technikás játékos
neki is szimpatikus a magyar lány, meg hát kortársak is nagyjából 
hát Grétától egy kicsit többet vártam, de így is szép volt ez, Serena leállt vele parolázni a meccs végén, ezt sem sokan mondhatják el
azt sem vitathatja senki, hogy ilyen meccset, amit Kukuskin nyert meg, csak Monfils tud játszani
Gil pedig 6/2 6/2 6/2 után is játszani akart, betörölözött a következő labdamenethez, kész…:-)
Gasquet meg sokadjára beérik? Jó lenne, bát egy stabil Ferru nehéznek ígérkezik, de sztem Risár megoldja, jól játszik
még Hewitt is továbbmehet, a rutin és a küzdenitudás ennyit jelent
@giotti1: És ez?Itt van egy-két video Hewitt zenész korszakából.
http://www.youtube.com/watch?v=I0-lENIRHaM&feature=relmfu
http://www.youtube.com/watch?v=RgfB0wuykkA&feature=related
@babydriver: Gasquet 4prez!!!
http://www.youtube.com/watch?v=xfNluQ888g4
@mapk: ez a hasonmás meg elég későn érő típus: http://www.youtube.com/watch?v=RXUEgJuODRU&feature=related
@ummah: itt még nyomozom az összefüggést, de a kokón kívül mást nem találok
na akkor Djokovic esti meccset kap
kíváncsi leszek erre a Hewitt-Nole meccsre
nincs is más:-)
Gasquet a legnagyobb mágus:-) nagy beérésre továbbra sem számítok, de mintha mentálisan javult volna az elmúlt időben…
@mapk: Zenében kreatívabb.
@babydriver:
Azt azért elvártam volna hogy szétb@szon pár kulacsot a gitárral,mint anno az ütővel.
@giotti1:
Ehhez nem tudok mit hozzá fűzni.
De azért Come on Puddle of mudd!
és Remélem kiénekli Djoko szájából a sajtot.
A Rod Laver mai nézői valószínűleg nem gazdagodtak sok emlékezetes pillanattal, de Hewitt azért kárpótolta őket este
Minden elismerés a “”"”vén rókának”"”, elküzdötte magát idáig. Djokovics ellen fikarcnyi esélye sem lesz (meg a Top4 többi tagja ellen sem lenne), de őt tudjátok milyen: utolsó lehelletéig kűzd.

Ha Mahut valóban sérülten játszott, akkor Djokovicsnak folytatódott a challenger színvonalú ág, de ettől még nagy formában van a szerb, és ebben a pillanatban nem gondolom, hogy bárki meg fogja állítani. Esetleg Federer, ha játszik 3 nagyon szettet, vagy Murray, ha nagyon okosan, és oroszlánként kűzdve játszik.
Arn Grétának sajnos ennyi volt, de hát mit lehet mondani… Legjobb 32 közé jutott, Cibolkovát megverve. Ennél ki remélt többet?
Már megfogadtam, hogy a nőknél semmi tipp, semmi következtetés, vagy ilyesmi, de elnézve Sarapovát, 2008 óta most először van olyan érzésem, hogy GS tornát nyerhet. Ez még nem azt jelenti, hogy meg is nyeri, mert a női verseny elképesztően nyitott. Szerintem Kvitova, Clijsters, Serena, Li, vagy Sarapova ha (HA) hozzák a formát, akkor közülük kerülhet ki a győztes, kb egyenlő esélyekkel.
Tsonga szépen menetel, meg Murray is. A Llodra elleni meccs második fele pedig brilliáns volt mind a kettőjüktől
Továbbá, olvastam egy sztorit, miszerint ismét történt egy elég kellemetlen bírói tévedés: Ivanovics meccsén 40:40 után bemondták a game-et Ivanovicsnak… Ancsi pedig állítólag a “tomicsi utat” választotta, vagyis szó nélkül elfogadta a neki kedvező bírói tévedést…..
Amit elfelejtettem…. Gael Monfils ismét hozta magát. Dohában végre úgy látszott, hogy más felfogásban kezdett el teniszezni, de úgy látszik az csak ideiglenes állapot volt. Murray kicsit fellélegezhet, mert egy fokkal könnyebb lett az ága, de ahogy ma Monfils játszott, lehet hogy mindegy lett volna Murray ellen…
Murray és LLodra brutál game: http://teniszonline.hu/newnum.php?id=1091
@Sylar: Az nem befolyásolja az ítéleted, hogy sérült volt?
Ezt a képet kár volt idetenni… vannak csinos teniszezőnők, akiknek jól áll a bikini, Serena egy jó ideje már nem az – attól még jól játszik!
Gréta ma megtapasztalhatta.
@giotti1:
Na ja, azt is kifelejtettem, hogy ha esetleg sérült volt, akkor érthető a vereség. Tesljes egészében nem néztem a meccset. De ha az ember ránéz az eredményre, és azt látja hogy szett 0:2-ről kiegyenlített, akkor nem az az első ami eszebembe jut, hogy sérült volt Monfils. Nem vitatom, ha az volt, akkor az volt.
@skorpio: ha alaposabban megnézed, a számmal címzett posztok és a bennük található képek közt igen erős kapcsolat van
@Sylar: Azért lett 0-2, mert nem tudott lépni. Aztán kezelték, javult, de ez lett belőle.
@skorpio: Hidd el, van, akinek tetszik így is.
Például nekem…
Üdv Mindenkinek!
)
@Sylar: Nello!. Tudod, hogy nem szoktam fogadni, de a a Léjt és a Nole meccsen szívesen tennék egy kisebb összeget Léjt győzelmére. (nem köll egyetérteni
@Geysap: Inkább add nekem, akkor nem lesz kidobott pénz.
@giotti1:
Kisebb összegről van szó
@Geysap:
Abból az összegből inkább adjál fel ötös lottót, nagyobb az esélye egy telitalákatnak
A viccet félretéve… Djokovics ereje teljében van, Hewitt pedig a karrierjének hajnalán. Egymás ellen 4:1-re állnak, Hewitt az egyetlen győzelmét 2006-ban szerezte. Nem hiszem, hogy bármi komolyabb esélye lesz majd a győzelemre.
@Sylar: akartad mondani, alkonyán
@f4c3m4n:
na jah, köszi
ez biztos azért volt, mert már azt se tudom mikor van hajnal és alkony az össze-vissza alvás miatt -_-
@spr: Nemcsak a játék de a hangulata is nehezen felülmúlható: a közönség őrjöng minden ütés után, a pontok után a pontot elvesztő is mosolyog, és a végén a két fiú összenevet. Ez a JÁTÉK!
@Sylar: Üdv. Talán inkább ALKONYÁN!
@f4c3m4n: sorra olvasom a délutáni kommenteket, látom valahol eléggé megkéstem a reakcióval – bocs…
@Sylar:
Nem lottózom
Amit Noleről, ill Léjtről írtál az mind ok. De … és én erre a “de” – re vagyok nagyon kíváncsi.
@eius: ismétlés a tudás anyja
Sylar meg egyetempista, nem árthat neki
@f4c3m4n:
ha minden jól megy, akkor már csak jövő szerdáig vagyok egyetempista. Utálom, hogy pont az Ausztrál Open ideje alatt mindig akad valami tanulni való, ez az utóbbi pár hét/hónap pedig kifejezetten durva volt. De lehet hogy még visszasírom a sulis éveket a tenisznézés miatt, mert ha majd valamikor (lehet hogy nagyon hamar) dolgozó ember lesz belőlem, akkor aztán télen nyáron “minden nap” meló, GS tornák nézése helyett…….
Hát ismételgetésben volt/van részem az utóbbi időben rendesen – államvizsga tételek ismételgetése -___-
@Sylar: Lehet azt nézni mellette,hidd el.Az igaz hogy sebészként levághatsz pár dolgot pluszba,gyógyszerészként tömeggyilkolhatsz,ügyvédként felkötnek ezt-azt…stb….na és! !
Mit tanul(tál)sz?
(persze ha magánügy,ne válaszolj ,ha meg csak én nem tudom, világosíts fel légyszi )
@mapk:
Villamosmérnöknek tanulok, azon belül pedig automatizálás.
Nem magán ügy, még valamikor nagyon régen említettem, kb 2 évvel ezelőtt
Azt meg majd meglátom, hogy a tenisznézés tényleg hogyan alakul majd innentől kezdve. A sulis évek alatt AO és RG alatt vizsgaidőszak és tanulás volt, de az időmet mégiscsak rugalmasan be tudtam osztani. Állandó munkahelynél kicsit gázosabb lesz majd… Mindegy, ez legyen valakinek a legnagyobb gondja az életben
@Sylar:
Igaz,és hát akkor sok sikert a továbbiakhoz!
Egyébbként ha ne adj Isten felmondasz majd ,(mondjuk ez a jobbik eset)az az időszak eshet egy GS tornára is akár.
(tapasztalat
)
(vmi egyébbként rémlett csak lusta voltam visszakeresni
)
@mapk:
jótanács pedig megjegyezve: felmodást GS torna idejére időzíteni 
Köszi
most pedig azon gondolkodom, hogy a Clijsters – Li meccshez mikorra állítsam a vekkert… szerencsére nem ütközik egyik lengyel meccsével sem, így van rá esély, hogy az ES mutatja meccset
@Sylar: Üdv. Van köztünk egy generáció: az én középső fiam kedden államvizsgázik a BME villamosmérnökin…:).
De valóban: munka mellett sem könnyebb GS-eket nézni…
@eius:
gondolom ő is stresszel rendesen, mint én. Mondjuk én már csak azt mondogatom magamban, hogy már csak pár nap, és így vagy úgy, de végre biztosan túl leszek rajta
remélhetőleg sikerrel…
Akkor sok szerencsét neki is
@Sylar: Sok sikert – és bátorság!
szijjasztok! hát Serena nem valami bonbázó lány de a játéka kíváló. Igaz nem ő a kedvenc játékosom de akkor is jó ……
hajrá akkor is Wozniacki és Clijters