nos a mai nap is eljött, természetesen minden meccset nézni fogok, amit tudok, de a Sharapova – Wozniacki meccset várom talán a legjobban. Mint már leírtam vmelyik korábbi posztnál szerintem ez a meccs teljes mértékben Masha-n múlik, és a US Open honlapján is ezt mondják, persze ez nem jelent semmit ( ), csak , hogy talán nem mondok hülyeséget. Belinkelem az egész cikket, szerintem jó kis írás. Ja és Come on Maria!
@WestR: 6. HSZ-re érkezett @Geysap:
A hivatalos latolgatáshoz annyit, hogy Ricsi győzelmét jósolta Cronin mester, szívesen fogadtam volna vele. Láb is kell ehhez a sporthoz, és egy Moncsicsi kaliberű gumiember féllábon állva is megveri Ricsit, hiába van jobb keze a néhai baby-Federernek, gyorsan kiütni azért nem hagyja magát (Moncsicsi).
Caro-nak term-en van option, tud ő nyerőt is ütni, ha nagyon muszáj.
Nyilván Sára lesz a kezdeményező, mert neki nincs más esélye, de ez nem jelenti azt, hogy róla szól a meccs (ő persze úgy fog csinálni, mintha ez így lenne).
A dolgot megfordítva: mit tud tenni Sára, ha nem tudja leütni a pályáról Caro-t.
Caro verhetetlen annyira egyben van! “Nem érdekel” senkinek a véleménye D ma ő nyer és behúzza (igen most nagyot mondok) az OPEN-t is mert megállíthatatlan…
Go baby!!!!!
@Federer(jobb,mint)Rafa:
tetszik ez a megfordítás dolog, de ha nem tudja leütni Wozit a pályáról akkor kikap. Mert akkor az érvényesül, hogy Wozniacki hibába kényszeríti Masha-t. Szerintem, és remélem Sharapova nyer, de elismerem, hogy nagyon szoros meccs lesz. Meg ugyebár nagyon sok múlik (szerintem) Sharapován, mert általában ő szokta meghatározni a meccseket azzal h milyen jól, agresszívan játszik vagy azzal h marad e a 60 ki nem kényszerített hiba alatt. Na mind1, pár óra és okosabbak leszünk. Come on Maria!
@Geysap:
jó ma őszinteség világnapja van, most sem értem mire gondolsz. Mármint lehet h értem de akkor viszont nem értek egyet. Ha arra gondolsz, hogy ha Sharapova nem tudja leütni Caro-t a pályáról akkor gyors meccs lesz mer Masha gyorsan kikap akkor nem értek egyet! Ha nem tudja leütni a pályáról Wozniacki akkor egy nagyon hosszú kínszenvedős három szetteset fogunk látni (persze csak szerintem ).
@simeon:
Nem rossz játékos, de szerintem nem ő a második (sőt egy esetleges USO győzelemmel első) legjobb játékos a jelenlegi mezőnyben. És nagyon máshol helyezkedne el a ranglistán, ha annyi tornán indulna mint Serena v mondjuk Sharapova, persze szíve joga van annyi tornán elindulni amennyin akar, és most nem Wozniackit csesztetem, mert tudom Serena v akár Sharapova is elindulhatna annyi tornán mint ő. Csak azt a véleményem írtam le, hogy szerintem megint “megviccelt” minket a világranglista. Peace!
@WestR: En ertem, es kivalo retorikai mu a valaszod Igy kell egy “velemenyt” megforditani.
Ha Shara nem tudja leutni Carot – rovid, Ha Caro nem tudja leutni Sahrat hosszu… ok.
Sztem hosszu lehet, de Caro eselyesebb …..
Monfils nyert!
Fishnek sok volt a ket otszettes ???? Ez csak kerdes, mert ido meg van. Ha Nole egy kicsit is hisztizik … Fish nyerhet… No, meg a kozonseg is sokat szamit.
@WestR:
Ez így van, teljesen egyetértek veled! Mellesleg az is nagyban felborítja jelenleg és a későbbiekben is a ranglistát, hogy sem Serena, sem Justine nem játszik már idén.
És részemről is abszolút Team Masha! Alez up, Masha!
@Geysap:
ááá ebbe már nagyon belezavarodtam, de én amúgy pont az ellenkezőjét mondom. Szerintem ha Masha nem tudja leütni Carot hosszú, ha Caro nem tudja leütni Sharapovát akkor rövid… mivel Sharapova max egy kínszenvedős meccsen kap ki, Wozniackinak meg ha nem megy szerintem egy rövid mérkőzésen kikaphat Sharapovától. Persze itt most csak az én véleményemről beszélünk semmi komolyról.
Ja, és az tényleg igaz, hogy ha Carolájn megnyeri a US-t, világelső lesz? Vicc…@simeon:
-allez –
Ja, és én azért nagyon reménykedek benne, hogy Masha ott lesz így ezen körülmények ismeretében év végén Dohában!
@simeon:
fu hát azért én is szurkolok, meg most jól jönnek a pontok mivel Tokióban 900-at kell védenie. Nekem nagyon hiányzik a TOP 10-ből és szerintem simán ott a helye az évvégi bajnokságon Dohában…;)
@marci: Ha a holnap hajnal mának számít, akkor igen! Hajnali fél 3 körül várható Fed meccse Melzer ellen, de a kezdési időpont az előtte lévő női meccs hosszától is függ, ami 1 órakor kezdődik.
@laciii79: Csak fárasztja a halat.
Azért rakták nappalra Fish meccsét, hogy Gyogyó kipurcanjon a napon.
Sztem a taktika része, h nem számít az első szett, csa tartson valameddig, ezért nem támadta Fish a hálót.
Nem tudom, hány fok van, de bejöhet még,
@Federer(jobb,mint)Rafa: Robredo reszben noi megerzes (nagyon emocionalis vagyok), de
Amugy nem hiszek a statisztikakban es igen szerintem o jo lehet egy szettre. De ezt teniszszakmai szempontbol
Valoban kevesse tudom megindokolni…
@Csavargo: Ezek után drukkolok Tommynak (be van jegyezve ez a keresztnév Spo.-ban?), h eljusson odáig.
Llodrát már megúszta némi szerencsével.
@Sugarbabyyy: A papa is az, a zsák megtalálja a foltját.
@WestR: En teljesen tiszteletben tartom a velemenyedet. Ha “ffikent nezem a meccset”, akkor az lenne a szep, ha minel tovabb tartana A latvany is fontos …
@laciii79: Nem tudom. Eddig oriasi hittel teniszezett, de ket otszettes utan … remelem folhergeli magat.
@Federer(jobb,mint)Rafa: Llodrat sajnalom. Nem tudom mi baja volt, mert az elejet nem lattam. Tommynek e miatt szerencseje volt.
Azert annak is orulni kell, hogy a tegnapi meccsig igen jo kedvel lathattuk jatszani a vilag talan legjobb szerva-ropte (pontosabban halo melletti) jatekosat. Zsenialisan csinalta.
@Sugarbabyyy: En azt nem ertem (tobbek kozott) Noleban, hogy a Taccini mintat, ami a polojan van, miert nem tetovaltatta oda. Nem kellene izzadt trikoban jatszani.
@laciii79: Nolenak egy hatalmas szerencseje van: Az elso meccsen, amikor az elso meccsen Troickij “teljesen veletlenul” az elso szett elvesztese utan 6/3-6/2 -re nyerte a 2-3 szettet, “veletlenul” meccslabdat(kat) rontott el a 4. szettben az addig szenvedo Nole ellen, sot haldoklo Nole ellen. “vletlenul” 5/7 -re elvesztette az ominozus 4 szettet, es “mit ad isten” az otodik szettben hirtelen leromlott (biztos migrenje volt) es a “felhalott” Nole hogy – hogynem 6/3 ra nyerte az 5. szettet.
Hogy utaltak volna Szerbiaban Troickijt, ha az elso korben az “udvoskejuket” megveri ….
Na, ezt könnyedén lezavarta Nole. Nem is lesz gondja…az elődöntőig
Wozniacki, Sharpi, egyik sem a kedvencem, de kíváncsian várom a meccset. Nézem is, ameddig bírom a a borzalmas sikítozást… ezért inkább Caro nyerjen
Hááát Fish, ez egy jó nagy szar volt, hogy őszintén megmondjam… elejétől a végéig igen lapos…. Djokovics egyáltalán nem panaszkodhat az idei GS sorsolásaira. Eljutott három negyeddöntőig meg egy elődöntőig, de ehhez egyetlen komoly ellenféllel sem kellet megkűzdenie (na jó, talán Hewitt-tal Wimbledonban, de Hewitt ott nem játszott valami hű de jó meccset). Most meg összefutott a bombaformában lévő Fish-sel, de ez is pont jókor, amikor Fish ilyen mocsok szarul játszik. A negyedöntőben meg az ATP elsőszámú bohocával játszik majd…
@Geysap:
mázlista… aztán a végén még itt szép csöndben megnyeri az USO-t, ha mondjuk Söd kicsapja előle Federert, Rafát meg mondjuk Querrey az elődöntőben….
@Geysap: ez komoly összeesküvés elmélet… nem láttam sajna a meccset, bár a bundázott meccseken nem látszik, h. “bundázott”… Mondjuk ez erős lenne… Vki csekkolta Troicki bankszámla pénzmozgását?
@Sylar: En Troickijt nem hagyom ki (ok. dupla break ), es azt sem, hogy Fish kva jo formaban volt, de azert az utobbi ket otszettes az elozo meccsekkel egyutt sok volt. Most “pukkadt ki”.
@laciii79: Nalam az, hogy – annak ellenere, hogy irjak, hogy valami leguti betegsege van – de valamilyen oknal fogva ez mindig akkor jon elo, amikor szarban van. Akkor orvos, apolas stb. Ha ez sem jon be, akkor a gyomorrontas. Es megy ez addig, amig teljesen kiidegeli az ellenfelet, es mit tesz Isten, azonnal jobban lesz, es nyer.
A masik, amit irtal…
A leguti problema azert is kerdeses nekem, mint orvosnak, es mint olyannak, akinek komoly leguti betegsege van – ez nem olyan betegseg, ami “iranyitottan” lep fel. Nekem allando, o2 is kell, vannak jobb es rosszab allapotok.
Ha Nole aszthmas, akkor is vannak olyan tartosan hato, vagy azonnal hato szerek, amik segitenek (eltemben nem lattam meg nala a meccsen spray-t hasznalni pl…
Ha allergias – nem csak gyogyszeres lehetoseg van – ott van az un. deszenzibilizalas, ami azt jelenti, hogy pontosan meghatarozzak az allergia kelto anyagokat, es azokat lassan emelkedo dozisban adjak a betegnek, es kialakul ellene a vedelem (mellesleg az allatgyogyasatban is “rutinbol hasznaljak” {azert idezojel, mert ott draga})
@Federer(jobb,mint)Rafa:
Van nehany igen tetszetos labdamenet … bar, hogy ne lenne, hisz Sharapova es Wozniacki is igen jo jatekos (bar Sharapova labai jobban tetszenek)
@Geysap: Én arra (is) gondoltam, amit te is írtál, ezt (is) sportszerűtlennek tartom. Vannak egyéb problémák is vele, de kétségtelenül a legsportszerűtlenebb ez a betegségesdi.
Jó a Caro-Maria meccs!
@laciii79: Montanez breakelte Sodert !!!
Ez nem sokat jelent az elejen, de, ha tudja tartani a sved elkezdi a labdakat csapkodni … Montanez eleg jo jatekos ahhoz, hogy ezt kihasznalja – es mellesleg elegge idegesitoen jatszik
@laciii79: Tenyleg jo (akkor is Sharapova labai szebbek )
Én biztos vagyok benne hogy te sokkal jobban értesz a teniszhez mint én, de kérlek szépen a látottak (statisztikák) alapján mond azt hogy ezt csak viccnek szántad
Nem tudom, van-e bármi visszajelzési lehetősége a stábnak a nemzetközi Eurosport felé, de ha mégis, közölhetnétek velük, hogy ez az Openes interjús újítás nagyon nem jött be. Eddig is zavart, de most, hogy egy ennyire jó meccset szakítottak meg Djokoviccsal, egyetlen dolog jutott eszembe, mégpedig az, hogy “k***a anyátok”. Hogy kinek az ötlete volt, hogy meccsek közben kell élő interjúkat bevágni, és hogy miért gondolta az illető, hogy egy interjút nem ér rá felvételről sugározni, arra baromi kíváncsi lennék. Sötét utópiaképként látom magam előtt, amikor majd mennek a meccsek, de mi nem látjuk majd az adást, csak Wilandert, amint elemezi nekünk élőben. Vagy ahogy kedélyesen elbeszélget közben Crofttal…
@laciii79: Nekem is tetszett a meccs. Kovezzetek meg – de ki merem mondani, hogy egy tenyleg jo Sharapova jatszott egy hasonloan jo Wozniacki ellen. “Csodalom” ezt a kis csajt. Szepen, okosan, “fu alatt” vilagelso … Mindegy, hogy meddig, de 20 eves korara elerte. (annak ellenere, hogy Sharapova laba jobb )
Az azert “aranyos volt”, hogy Carol korme pontosan olyan szinure volt festve, mint a fekete ruha alatti sarga “top”
Mas: A teniszben nem szokas megelozeskeppen bokavedot, bokarogzitot hasznalni? Olyat termeszetesen, ami a mozgast nem zavarja? Azert kerdem, mert a lanyom cc. 6-8 evig kosarazott, es, amikor mar komolyabb szinten volt a “gatyam rament” speci, jol tapado, de rugalmas “ragtapaszra” a mellett, hogy az egyesulet e mellett ellatta oket vekony szivaccsal applikalt tapaszokkal. Meccsek elott – annak ellenere, hogy szuper szerelesuk volt (Converse cipok, es ehhez hasonlo “szar” markak) ezekkel a tapaszokkal rogzitettek a bokajukat, mert ott is a boka kapja a legnagyobb terhelest. De ez a vacak olyan rugalmas volt, hogy pl. a konyokuket is vedhettek …
@mapk: Haaat. Az arakat nem ismerem, de vannak elkepzeleseim
Bar a profi tenisz elmezonyenek ez nem lehet akadaly. Venus W. ebben jatszik (mint most megtudtam).
Naluk inkabb az a kerdes, hogy a hasznalt szereles gyartoja milyen sponzori szerzodest ajanl fol. Mik a kotottsegek, es persze mennyit adnak .
Fogtechnika.Mikor pl. valakinek van kb 6 foga ami nem rohadt el teljesen ,arra készül egy fémváz(ezt csinálom én)majd rá kerámia leplezés és igy újra lesz foga(jo esetben 14),persze egy állcsonton.
Ha valaki reggel olvassa, az ismetles megnezese utan – akkor is vallalom a 2. szett utan a velemenyem: ez a ket srac igen kemenyen jatszik. Melzer nagyon jo, Fed szinten, egy hallatlanul “porgos” jatekban. Meg nincs vege
@mapk:
Jo meccs volt. Holnap sztem sokan ertekelik, ertelmezik, felreertelmezik. Varom a sok kritikat, hogy Fed lehetett volna jobb stb.. Melzer peches volt, majd Soder megmutatja (hajnalban ennyi jut eszembe, de sztem. sokkal tobb kifogas is lesz).
En azt mondom, hogy egy igen jo meccs volt. Nem egyoldalu, kiegyenlitett. Kuzdottek mindketten, Melzer tulnotte onmagat, Fed hozta amit kellett.
A fontos, hogy ismet egy harom szettes meccset megnyert…
Tavoli joslasokat hulyesegnek tartom, az osszehasonlitasokat is. A kovetkezo meccsenek akkor lesz vege, ha kezet fognak a biroval.
@Geysap: Számomra te vagy most a hiteles forrás atekintetben, hogy milyen is volt a meccs, mert biztos vagyok benne, hogy te láttad. Sokan ugyanis úgy is mondanak véleményt, hogy nem is látták, max egy összefoglalót.
Visszatérve még Sharapováékra. Tényleg óriási volt, mindketten nagyon jók voltak, az, hogy Maria aránylag sok hibát ütött (a mégtöbb nyerő mellé), az benne volt a pakliban, meg kellett próbálnia leütni a pályáról Caro-t, ez volt az egyetlen esélye. Elképesztően jók voltak mindketten, és fantasztikus volt látni, ahogy a két, a maga nemében egyedülálló, játékstílus egymásnak feszül.
Nem tudom ki verheti meg Caro-t, mert nem csak a tenisze nagyon jó, hanem fejben is Sharapova fölé kerekedett, és ez azt jelenti, hogy max Serena lenne most előtte fejben, teniszben meg most úgy érzem, senki.
Petra, kérlek, ne “LuiZ Ármsztrong”-ot mondj, mert szörnyű hallgatni, ugyanis “Lui”-nak kell ejteni. Köszi.
A “zvonarevát” pedig úgy látszik, tényleg nem tudod elfelejteni, pedig azt sem úgy kell ejteni, hanem zvonarjovának.
Vagy akkor ejtsd “dementyevának” angolosan a gyementyjevát, vagy kuznecovának a kuznyecovát, tehát legalább valami logika legyen a kiejtésedben, ha már mindenképp ragaszkodsz a buta angolszász kiejtéshez.
Köszöntem.
Hello!
Egyelőre semmi meglepetés nem ért… Djoko nagyon simán nyert, Fedet nem láttam, de valszeg megint annyit adott ki magából, hogy a győzelem meglegyen. Az alsó ágon Djoko-Fed elődöntőt várok továbbra is.
A mai meccsek sztem több izgalmat hoznak, kiegyenlítettebbek az erőviszonyok… a két női meccs is… hú, sok-sok kávéra lesz szükség ma éjszakára!!!
@laciii79:
Szep napot Mindenkinek!!
Kosz a bizalmat. Lattam a meccset, mert erdekelt (nem irom, miert). Kisse faraszto volt felhatkor fekudni, es nyolckor kelni, de most egy kicsit pihenhetek
En elveztem a meccset. Fordulatos, jo jatek volt. Melzer elott le a kalappal, mar csak azert is, mert a tornan eddig o volt az egyetlen, aki tie breakra kenyszeritette Fedet a masodik szettben.
Az elso szettben Fed folenye egyertelmu volt, talan fel oraig sem tartott.
A masodik szett total kiegyenlitett volt, voltak breaklabdak, majd visszabreak, szenzacios labdamenetek, iszonyu sebesseggel, Melzer szenzacios jatekaval. ebben o volt a dominans, de Fed is kitett magaert. Nem egyszer pl.15-40 rol forditotta az adogatasat. Szval nekem elemeny volt mindketto jateka. Ekkor volt az ominozus rovidites. Fed nyert. Sokan “bele fognak kapszkodni, kotni” abba, hogy a roviditesben Fednek volt ket necces utese, ami atment. Ez nevezheto szerencsenek is, de azert elegge pontosan kell a halo tetejet eltelelni, es nem kis erovel, mert nehany mm. – el lentebb megy, errol a feszes szalagrol kipattan. (ha ez nincs a rovidites kimenetele nem hiszem, hogy mas lett volna)
A harmadik szett egy ideig kiegyensulyozott volt, majd Melzer kisse leengedett (nehany “masodpercrol van szo” a gyors jatek miatt), Fed kihasznalta, breakelt, amit meg is tartott. Melzer a meccs vegeig kuzdott, nagyon klasszul.
Az egesz meccsnek a vege zsenialis volt szerintem, es en ezt szeretem. Nem “hiba, onhiba stb.” fejezte be a meccset, hanem egy kivalo labdamenetet koveto nyero utes. Valahogy ez lenne a normalis.
Szval. felreteve azt, hogy a kedvencem nyert, igen jo meccset latt(unk)am, nem “meszarlast”, hanem igazi teniszt.
Azert irtam tobbes szamban, mert @mapk: is virrasztott
@Geysap: Köszi a meccsbeszámolót! A rövidítéssel ne foglalkozz, Fed ellentábora mindenképp fanyalog, hogy csak tie-breakben stb., de nincs jelentősége.
A következő meccsre kell koncentrálni, illetve reményeim szerint a következő háromra… Úgy fest, hogy nem akármilyen hármast kell megverni, ahhoz, hogy összejöjjön a hatodik USO győzelem, nevezetesen a világranglista ötödik, harmadik és első helyezettjét…. Én Bízom Rog-ban, szerintem ezzel a tenisszel, és motiváltsággal, ami újra megvan, simán képes lehet rá!
Go Fed!
@laciii79:
Hello!
Sajnos “nem kenyerem” a nappali alvas, ezert 6-kor fel is keltem … Csak most leptem be a blogba Tudom, hogy fanyalognak. Ezert probaltam meg azt leirni, amit lattam. Ha en nem fanyalogtam Mezer nehany zsenialis elutese, szerva-ropte kontraja miatt …
@Geysap: Szerintem most kell nyerjen.
Federernek csak Nadal volt az akadály úgymond, amikor nem nyert Roland Garrost, mert a spanyol legyőzte őt négyszer is.
Nadalnak viszont több olyan ellenfele van, aki legyőzheti ezen a kemény pályán, így kevés alkalma van, hogy nyerjen.
Most kell. Federernek lesz még alkalma és lehetősége később is.
elssőőőő!!!
nos a mai nap is eljött, természetesen minden meccset nézni fogok, amit tudok, de a Sharapova – Wozniacki meccset várom talán a legjobban. Mint már leírtam vmelyik korábbi posztnál szerintem ez a meccs teljes mértékben Masha-n múlik, és a US Open honlapján is ezt mondják, persze ez nem jelent semmit (
), csak , hogy talán nem mondok hülyeséget. Belinkelem az egész cikket, szerintem jó kis írás.
Ja és Come on Maria!
http://www.usopen.org/en_US/news/articles/2010-09-06/201009051283720038518.html?promo=fb
Szóljon már valaki a Horváth Mariannra, hogy fejezze be ezt a “Te jó Isten!” szöveget.
@kerzso: meg a “monfilsz”-ozást is abbahagyhatná….
“She’s going to try to force Sharapova into errors, but if that doesn’t work, what’s her next option?”
ezt a mondatot emelném ki amúgy…
@WestR: Udv Mindenkinek!
Azert a 6. hely sem rossz
@Geysap:
(tudom, valszeg velem van a baj
)
ööö, ezt nem értem, de kérlek mondd el, hogy pontosan mire gondolsz.
@WestR: Hatodikkent irtam a csetbe
Ennyire bonyolult
(amire buszke is vagyok, mert delutani “eleny” potlasom volt, amikor el is alszom)
@WestR: 6. HSZ-re érkezett @Geysap:
A hivatalos latolgatáshoz annyit, hogy Ricsi győzelmét jósolta Cronin mester, szívesen fogadtam volna vele. Láb is kell ehhez a sporthoz, és egy Moncsicsi kaliberű gumiember féllábon állva is megveri Ricsit, hiába van jobb keze a néhai baby-Federernek, gyorsan kiütni azért nem hagyja magát (Moncsicsi).
Caro-nak term-en van option, tud ő nyerőt is ütni, ha nagyon muszáj.
Nyilván Sára lesz a kezdeményező, mert neki nincs más esélye, de ez nem jelenti azt, hogy róla szól a meccs (ő persze úgy fog csinálni, mintha ez így lenne).
A dolgot megfordítva: mit tud tenni Sára, ha nem tudja leütni a pályáról Caro-t.
Caro verhetetlen annyira egyben van! “Nem érdekel” senkinek a véleménye
D ma ő nyer és behúzza (igen most nagyot mondok) az OPEN-t is
mert megállíthatatlan…
Go baby!!!!!
Kuzi meg a kihullás szélén közben…
… és kihullott
@Federer(jobb,mint)Rafa:
Mert akkor az érvényesül, hogy Wozniacki hibába kényszeríti Masha-t.
Szerintem, és remélem Sharapova nyer, de elismerem, hogy nagyon szoros meccs lesz. Meg ugyebár nagyon sok múlik (szerintem) Sharapován, mert általában ő szokta meghatározni a meccseket azzal h milyen jól, agresszívan játszik vagy azzal h marad e a 60 ki nem kényszerített hiba alatt. Na mind1, pár óra és okosabbak leszünk.
Come on Maria!
tetszik ez a megfordítás dolog, de ha nem tudja leütni Wozit a pályáról akkor kikap.
@Federer(jobb,mint)Rafa:
Hat… ha Shara nem tudja leutni Carot, akkor jon a “panik” es gyors mecs…
@Geysap:
Mármint lehet h értem de akkor viszont nem értek egyet. Ha arra gondolsz, hogy ha Sharapova nem tudja leütni Caro-t a pályáról akkor gyors meccs lesz mer Masha gyorsan kikap akkor nem értek egyet! Ha nem tudja leütni a pályáról Wozniacki akkor egy nagyon hosszú kínszenvedős három szetteset fogunk látni (persze csak szerintem
).
jó ma őszinteség világnapja van, most sem értem mire gondolsz.
@WestR:
Lesz még az jó pár óra, ha Djokovics megint úgy elhúzza az időt Masha ellőt, mint a minap, de akkor aztán pattan a buli!
Amúgy Team Wozniacki, mintha egy kicsit túl erőben lenne, és Beni még itt sincs!
Risár agya kezd eldurrani….
@WestR:
* “Ha nem tudja leütni a pályáról WozniackiT akkor egy nagyon…”
Ja, és az tényleg igaz, hogy ha Carolájn megnyeri a US-t, világelső lesz? Vicc…
@simeon:
Ha megnyeri akkor hétfőtől világelső…
@simeon:
Peace!
Nem rossz játékos, de szerintem nem ő a második (sőt egy esetleges USO győzelemmel első) legjobb játékos a jelenlegi mezőnyben. És nagyon máshol helyezkedne el a ranglistán, ha annyi tornán indulna mint Serena v mondjuk Sharapova, persze szíve joga van annyi tornán elindulni amennyin akar, és most nem Wozniackit csesztetem, mert tudom Serena v akár Sharapova is elindulhatna annyi tornán mint ő. Csak azt a véleményem írtam le, hogy szerintem megint “megviccelt” minket a világranglista.
@WestR: En ertem, es kivalo retorikai mu a valaszod
Igy kell egy “velemenyt” megforditani.
Ha Shara nem tudja leutni Carot – rovid, Ha Caro nem tudja leutni Sahrat hosszu… ok.
Sztem hosszu lehet, de Caro eselyesebb …..
@WestR: Részemről Team Masha! Látod, máris többen vagy…
@simeon: Tényleg vicc, de attól még ez van!
Monfils közben behúzta 3ban….
szorosabbat vártam…
Monfils nyert!
Fishnek sok volt a ket otszettes ???? Ez csak kerdes, mert ido meg van. Ha Nole egy kicsit is hisztizik … Fish nyerhet… No, meg a kozonseg is sokat szamit.
Hany fok van NY – ban?
@WestR:
Ez így van, teljesen egyetértek veled! Mellesleg az is nagyban felborítja jelenleg és a későbbiekben is a ranglistát, hogy sem Serena, sem Justine nem játszik már idén.
És részemről is abszolút Team Masha! Alez up, Masha!
Monfils meg Gasquet olyan aranyosak voltak a hálónál ^^
@Geysap:
Persze itt most csak az én véleményemről beszélünk semmi komolyról.
ááá ebbe már nagyon belezavarodtam, de én amúgy pont az ellenkezőjét mondom. Szerintem ha Masha nem tudja leütni Carot hosszú, ha Caro nem tudja leütni Sharapovát akkor rövid… mivel Sharapova max egy kínszenvedős meccsen kap ki, Wozniackinak meg ha nem megy szerintem egy rövid mérkőzésen kikaphat Sharapovától.
Ja, és az tényleg igaz, hogy ha Carolájn megnyeri a US-t, világelső lesz? Vicc…@simeon:
-allez –
Ja, és én azért nagyon reménykedek benne, hogy Masha ott lesz így ezen körülmények ismeretében év végén Dohában!
csak nekem tűnik úgy, h Nole fogyott?
nagyon vékonynak tűnik
@simeon:
fu hát azért én is szurkolok, meg most jól jönnek a pontok mivel Tokióban 900-at kell védenie. Nekem nagyon hiányzik a TOP 10-ből és szerintem simán ott a helye az évvégi bajnokságon Dohában…;)
@Sugarbabyyy:
meglehet! egyébként Clijsters is fogyott
@WestR:
De Balin már mindenképpen ott lenne, nem igaz?
sziasztok
valaki segítsen, nem vagyok képben, de meg szeretném nézni : lesz-e ma meccse a Federernek és ha igen, akkor mikor?
Köszi előre is!
MArci
Fókuszban most mutatják kik jönnek a Tennis Stars gálára….
jó kis nevek…
Sóder meg Bördics is jönnek-…
Naa, mi van, Mardy-nak a hitrendszere nem engedi elfogadni azt, hogy megverheti Djokovic-ot? Szerintem itt a gond, nem hiszi igazán, hogy nyerhet.
Örülök Gaelnek, az elmúlt hónapokban sehol sem volt…Fish meg gyengébb mint vártam. :S
Murrayről pár sor: http://mindenamitenisz.blog.hu/2010/09/06/http_mindenamitenisz_blog_hu_174
@marci: Ha a holnap hajnal mának számít, akkor igen! Hajnali fél 3 körül várható Fed meccse Melzer ellen, de a kezdési időpont az előtte lévő női meccs hosszától is függ, ami 1 órakor kezdődik.
@Vilandra:
Köszi szépen, így gondoltam, támpontnak jó! Jó meccsnézést Mindenkinek!
Marci
@simeon:
mondjuk meg is értem.
szerintem az nem fér bele az imidzsébe h ott elinduljon…
Meg nagyon precíz is Djokovic ma eddig. Megvan neki az első szett.
És ja, (lehet, hogy van jelentősége) szerintem is fogyott.
@Fodri: vérző szívvel ,de csak bólogatni tudok
@laciii79: Csak fárasztja a halat.
Azért rakták nappalra Fish meccsét, hogy Gyogyó kipurcanjon a napon.
Sztem a taktika része, h nem számít az első szett, csa tartson valameddig, ezért nem támadta Fish a hálót.
Nem tudom, hány fok van, de bejöhet még,
@Federer(jobb,mint)Rafa: Remélem, igazad van, bár nem gondolnám, hogy odadobott volna egy szettet.
@Federer(jobb,mint)Rafa: Robredo reszben noi megerzes (nagyon emocionalis vagyok), de
Amugy nem hiszek a statisztikakban es igen szerintem o jo lehet egy szettre. De ezt teniszszakmai szempontbol
Valoban kevesse tudom megindokolni…
Djoko papa Nolés pólója elég gááááz :S
@Csavargo: Ezek után drukkolok Tommynak (be van jegyezve ez a keresztnév Spo.-ban?), h eljusson odáig.
Llodrát már megúszta némi szerencsével.
@Sugarbabyyy: A papa is az, a zsák megtalálja a foltját.
@WestR: En teljesen tiszteletben tartom a velemenyedet. Ha “ffikent nezem a meccset”, akkor az lenne a szep, ha minel tovabb tartana
A latvany is fontos …
@laciii79: Nem tudom. Eddig oriasi hittel teniszezett, de ket otszettes utan … remelem folhergeli magat.
@Federer(jobb,mint)Rafa: Remelem. Nalam Nole most eppen fekete listan van
@Geysap: Alapban nincs baj a hitével, de ugye Djokovicot még sosem verte meg, és lássuk be, hogy ez igen nagy mentális hátrány.
@Federer(jobb,mint)Rafa: Llodrat sajnalom. Nem tudom mi baja volt, mert az elejet nem lattam. Tommynek e miatt szerencseje volt.
Azert annak is orulni kell, hogy a tegnapi meccsig igen jo kedvel lathattuk jatszani a vilag talan legjobb szerva-ropte (pontosabban halo melletti) jatekosat. Zsenialisan csinalta.
@laciii79: Nekem Nole “mentalis hatrany”
@Sugarbabyyy: En azt nem ertem (tobbek kozott) Noleban, hogy a Taccini mintat, ami a polojan van, miert nem tetovaltatta oda. Nem kellene izzadt trikoban jatszani.
@Geysap: Ha már itt tartunk, ez a Tacchini sapi olyan idétlen, nem? Tudom, nem divatbemutató, hanem teniszmeccs, de akkor is.
@Geysap:
@laciii79: Akkor azt is tetovaljuk
@Geysap: Fúú, az csúnya lenne, de azért megnézném.
Vagy inkább már el is ment.
Kezd elmenni a meccs…
@laciii79: Nolenak egy hatalmas szerencseje van: Az elso meccsen, amikor az elso meccsen Troickij “teljesen veletlenul” az elso szett elvesztese utan 6/3-6/2 -re nyerte a 2-3 szettet, “veletlenul” meccslabdat(kat) rontott el a 4. szettben az addig szenvedo Nole ellen, sot haldoklo Nole ellen. “vletlenul” 5/7 -re elvesztette az ominozus 4 szettet, es “mit ad isten” az otodik szettben hirtelen leromlott (biztos migrenje volt) es a “felhalott” Nole hogy – hogynem 6/3 ra nyerte az 5. szettet.
Hogy utaltak volna Szerbiaban Troickijt, ha az elso korben az “udvoskejuket” megveri ….
Zarojeleket, idezojeleket tegyetek oda, ahova akarjatok
@laciii79: Na ja. Cronin itt is beletrafált: Fish nyert nála 5-ben (kicsit bizonytalan volt, egy dolog volt tuti: nszoros meccs lesz).
@Sugarbabyyy: az egész család ciki
Na, ezt könnyedén lezavarta Nole. Nem is lesz gondja…az elődöntőig
Wozniacki, Sharpi, egyik sem a kedvencem, de kíváncsian várom a meccset. Nézem is, ameddig bírom a a borzalmas sikítozást… ezért inkább Caro nyerjen
@FedererRafa: Csak kiseret
Anyuci es apuci elkiseri mindenhova…
Ilyenkor rohogok egy jot – a “legidosebb teniszezot” is kiserhetnem
@FedererRafa: Honnan ismered a családot?
@juci: Mazlista …(marmint Nole)
Ez a velemenyem “csak felteves” – de nem tartom lehetetlennek:
Geysap 2010/09/6, 21:28
@Federer(jobb,mint)Rafa: Pl. Andris tervezte a papa trikojat ..
@Geysap: akkor azon Rafa lenne
0-6 utan Kanepi fordit ????
Babos Timi egyenlitett !!!!
@juci:
(elol-hatul)
Hááát Fish, ez egy jó nagy szar volt, hogy őszintén megmondjam… elejétől a végéig igen lapos…. Djokovics egyáltalán nem panaszkodhat az idei GS sorsolásaira. Eljutott három negyeddöntőig meg egy elődöntőig, de ehhez egyetlen komoly ellenféllel sem kellet megkűzdenie (na jó, talán Hewitt-tal Wimbledonban, de Hewitt ott nem játszott valami hű de jó meccset). Most meg összefutott a bombaformában lévő Fish-sel, de ez is pont jókor, amikor Fish ilyen mocsok szarul játszik. A negyedöntőben meg az ATP elsőszámú bohocával játszik majd…
@Geysap:
mázlista… aztán a végén még itt szép csöndben megnyeri az USO-t, ha mondjuk Söd kicsapja előle Federert, Rafát meg mondjuk Querrey az elődöntőben….
@Geysap: Ezt én így nem kockáztam ki, de alighanem igazad van… (mármint Troicki ügyben)
@Geysap: ez komoly összeesküvés elmélet… nem láttam sajna a meccset, bár a bundázott meccseken nem látszik, h. “bundázott”…
Mondjuk ez erős lenne… Vki csekkolta Troicki bankszámla pénzmozgását?
@Geysap:
csak volt egy rakás lehetősége a 4. szettben a duplabreakhez
Troickinak nem volt meccslabdája
Andris! Nézed Sharpiékat? Füldugó bekészít!
@juci: nem tudom. Egyiksem érdekel.
ez a meccs az orosztól fog függni… nyer-e vagy sem, Caro nem játszikbenne szerepet.
@FedererRafa: ez cuki hozzászólás… télleg
@Sylar: En Troickijt nem hagyom ki (ok. dupla break
), es azt sem, hogy Fish kva jo formaban volt, de azert az utobbi ket otszettes az elozo meccsekkel egyutt sok volt. Most “pukkadt ki”.
Nole nalam akkor is feketelisatan van
(mas miatt)
vagy Fish leadta Nováknak ameccset.
mert olyan jóban vannak.
@Geysap: Nálam a sportszerűtlensége verte ki mindig is a biztosítékot.
@FedererRafa: Caro mégis játszik vmiféle szerepet.
@laciii79: Nalam az, hogy – annak ellenere, hogy irjak, hogy valami leguti betegsege van – de valamilyen oknal fogva ez mindig akkor jon elo, amikor szarban van. Akkor orvos, apolas stb. Ha ez sem jon be, akkor a gyomorrontas. Es megy ez addig, amig teljesen kiidegeli az ellenfelet, es mit tesz Isten, azonnal jobban lesz, es nyer.
A masik, amit irtal…
A leguti problema azert is kerdeses nekem, mint orvosnak, es mint olyannak, akinek komoly leguti betegsege van – ez nem olyan betegseg, ami “iranyitottan” lep fel. Nekem allando, o2 is kell, vannak jobb es rosszab allapotok.
Ha Nole aszthmas, akkor is vannak olyan tartosan hato, vagy azonnal hato szerek, amik segitenek (eltemben nem lattam meg nala a meccsen spray-t hasznalni pl…
Ha allergias – nem csak gyogyszeres lehetoseg van – ott van az un. deszenzibilizalas, ami azt jelenti, hogy pontosan meghatarozzak az allergia kelto anyagokat, es azokat lassan emelkedo dozisban adjak a betegnek, es kialakul ellene a vedelem (mellesleg az allatgyogyasatban is “rutinbol hasznaljak” {azert idezojel, mert ott draga})
@Federer(jobb,mint)Rafa:
Van nehany igen tetszetos labdamenet … bar, hogy ne lenne, hisz Sharapova es Wozniacki is igen jo jatekos (bar Sharapova labai jobban tetszenek)
Jóóó a meccs!
@Geysap: Én arra (is) gondoltam, amit te is írtál, ezt (is) sportszerűtlennek tartom. Vannak egyéb problémák is vele, de kétségtelenül a legsportszerűtlenebb ez a betegségesdi.
Jó a Caro-Maria meccs!
@laciii79: Montanez breakelte Sodert !!!
Ez nem sokat jelent az elejen, de, ha tudja tartani a sved elkezdi a labdakat csapkodni … Montanez eleg jo jatekos ahhoz, hogy ezt kihasznalja – es mellesleg elegge idegesitoen jatszik
@laciii79: Tenyleg jo (akkor is Sharapova labai szebbek
)
@Federer(jobb,mint)Rafa:
Szeretnek kerdezni valamit – tudom, oktondi vagyok – miert van a labdaszedok trikojan lovaspolo logo?
Ha az a valasz, hogy hulyek az amerikaiak, az is eleg
@Geysap: Ralph Lauren a US Open hivatalos támogatója.
@FedererRafa:
Én biztos vagyok benne hogy te sokkal jobban értesz a teniszhez mint én, de kérlek szépen a látottak (statisztikák) alapján mond azt hogy ezt csak viccnek szántad
Nem. Amikor írtam, komolyan gondoltam.
Utólag láthatóan tévedtem, hiszen nem így történt.
@FedererRafa:
Na látod a nagy izgalomba azt nem is figyeltem
sry
Jó szar egy nap.Dementieva,Sharapova kiesett.Számomra ezzel a US OPEN női részről vége.
A statisztikára azért érdemes vetni még egy pillantást:
http://www.usopen.org/en_US/scores/stats/day14/2401ms.html
@Geysap: Rég láttam ilyen jó, élvezetes női meccset (minden szempontból)!
Nem tudom, van-e bármi visszajelzési lehetősége a stábnak a nemzetközi Eurosport felé, de ha mégis, közölhetnétek velük, hogy ez az Openes interjús újítás nagyon nem jött be. Eddig is zavart, de most, hogy egy ennyire jó meccset szakítottak meg Djokoviccsal, egyetlen dolog jutott eszembe, mégpedig az, hogy “k***a anyátok”. Hogy kinek az ötlete volt, hogy meccsek közben kell élő interjúkat bevágni, és hogy miért gondolta az illető, hogy egy interjút nem ér rá felvételről sugározni, arra baromi kíváncsi lennék. Sötét utópiaképként látom magam előtt, amikor majd mennek a meccsek, de mi nem látjuk majd az adást, csak Wilandert, amint elemezi nekünk élőben. Vagy ahogy kedélyesen elbeszélget közben Crofttal…
@Alucard: Olyan nagyon nagy vicc nem volt, nagyon sok múlt azon a 9 kettősön meg a 36 ki nem kényszerített hibán…
Game Set and Mats helyett lesz majd Mats Mats and Mats
@Endenol: Kosz. Es az o vedjegye ez a logo? nem ertek hozza…
@Geysap: igen: http://en.wikipedia.org/wiki/Polo_Ralph_Lauren
Ami nekem nagyon tettszik az a fehér teniszlabdájuk ,ami Ralph Lauren (maga a labda Wilson gyártmány) Nekem van pár darab ,és gyors mint az állat.
Itt egy kép:http://cdn2.ioffer.com/img/item/348/396/41/PINK_PONY_BALLS.jpg
@laciii79: Nekem is tetszett a meccs. Kovezzetek meg – de ki merem mondani, hogy egy tenyleg jo Sharapova jatszott egy hasonloan jo Wozniacki ellen. “Csodalom” ezt a kis csajt. Szepen, okosan, “fu alatt” vilagelso … Mindegy, hogy meddig, de 20 eves korara elerte. (annak ellenere, hogy Sharapova laba jobb
)
Az azert “aranyos volt”, hogy Carol korme pontosan olyan szinure volt festve, mint a fekete ruha alatti sarga “top”
Mas: A teniszben nem szokas megelozeskeppen bokavedot, bokarogzitot hasznalni? Olyat termeszetesen, ami a mozgast nem zavarja? Azert kerdem, mert a lanyom cc. 6-8 evig kosarazott, es, amikor mar komolyabb szinten volt a “gatyam rament” speci, jol tapado, de rugalmas “ragtapaszra” a mellett, hogy az egyesulet e mellett ellatta oket vekony szivaccsal applikalt tapaszokkal. Meccsek elott – annak ellenere, hogy szuper szerelesuk volt (Converse cipok, es ehhez hasonlo “szar” markak) ezekkel a tapaszokkal rogzitettek a bokajukat, mert ott is a boka kapja a legnagyobb terhelest. De ez a vacak olyan rugalmas volt, hogy pl. a konyokuket is vedhettek …
@mapk: Kosz szepen. Akkor a sportruhakon is ez a logo van ?
Igen.De ilyenbe vajon teniszezik valaki,Ralph Laurenen kívül?
@mapk: Haaat. Az arakat nem ismerem, de vannak elkepzeleseim
Bar a profi tenisz elmezonyenek ez nem lehet akadaly. Venus W. ebben jatszik (mint most megtudtam).
Naluk inkabb az a kerdes, hogy a hasznalt szereles gyartoja milyen sponzori szerzodest ajanl fol. Mik a kotottsegek, es persze mennyit adnak .
Köszi.Nem is tudtam.
Már mint hogy VenusW ebben játszik.
@mapk:
Nincs mit, en is innen tudom:
http://www.ralphlauren.com/frontdoor/index.jsp
El meg valaki ?????
Én már alig.Federer meccsét várom,bár ma reggel vár rám egy körhíd.
Ugyhogy féluton lehet hogy elkéne aludnom.
Hopp már megy is…a meccs
@mapk: “körhíd.” – bocs, az mi?
Fogtechnika.Mikor pl. valakinek van kb 6 foga ami nem rohadt el teljesen ,arra készül egy fémváz(ezt csinálom én)majd rá kerámia leplezés és igy újra lesz foga(jo esetben 14),persze egy állcsonton.
@mapk: Kosz – tehat rokonszakma – fogtechnikus vagy?
Hála Istennek Federer is biztos olvas,mer elég gyorsan behúzta az első szettet
Igen.Te mivel foglalkozol?
@mapk: Orvosszakerto vagyok
Akkor ugye bróságon dolgozol.Előre is:nem én voltam!!!!
Egyébbként érdekes+feleőségteljes állás lehet.
@mapk: Erdekes, meg 30 ev utan is.
A meccs meg valami hallatlanul gyors tempoju, szten atlag min 100 km/h labdamanetek vannak ebben a szelben is.
Ha valaki reggel olvassa, az ismetles megnezese utan – akkor is vallalom a 2. szett utan a velemenyem: ez a ket srac igen kemenyen jatszik. Melzer nagyon jo, Fed szinten, egy hallatlanul “porgos” jatekban. Meg nincs vege
Kár hogy az átemelés nem esett be,megnéztem volna egy lábközöttit,
de volt helyette két jo kis necc meg egy bogár.Come on Federer
Szép volt Federer, féljjél Soderling
@mapk:
Jo meccs volt. Holnap sztem sokan ertekelik, ertelmezik, felreertelmezik. Varom a sok kritikat, hogy Fed lehetett volna jobb stb.. Melzer peches volt, majd Soder megmutatja (hajnalban ennyi jut eszembe, de sztem. sokkal tobb kifogas is lesz).
En azt mondom, hogy egy igen jo meccs volt. Nem egyoldalu, kiegyenlitett. Kuzdottek mindketten, Melzer tulnotte onmagat, Fed hozta amit kellett.
A fontos, hogy ismet egy harom szettes meccset megnyert…
Tavoli joslasokat hulyesegnek tartom, az osszehasonlitasokat is. A kovetkezo meccsenek akkor lesz vege, ha kezet fognak a biroval.
Jo reggelt !
@mapk: Jo pihenest! Hozzam is jonnek fel tizkor, huzok aludni.
Jo reggel Mindenkinek!
azt azt!!
Nincs is jobb egy finom feketénél így korán reggelt
Jó reggelt!
@Alucard: Azon mar regen tul vagyok
@Geysap: Számomra te vagy most a hiteles forrás atekintetben, hogy milyen is volt a meccs, mert biztos vagyok benne, hogy te láttad.
Sokan ugyanis úgy is mondanak véleményt, hogy nem is látták, max egy összefoglalót.
Visszatérve még Sharapováékra. Tényleg óriási volt, mindketten nagyon jók voltak, az, hogy Maria aránylag sok hibát ütött (a mégtöbb nyerő mellé), az benne volt a pakliban, meg kellett próbálnia leütni a pályáról Caro-t, ez volt az egyetlen esélye. Elképesztően jók voltak mindketten, és fantasztikus volt látni, ahogy a két, a maga nemében egyedülálló, játékstílus egymásnak feszül.
Nem tudom ki verheti meg Caro-t, mert nem csak a tenisze nagyon jó, hanem fejben is Sharapova fölé kerekedett, és ez azt jelenti, hogy max Serena lenne most előtte fejben, teniszben meg most úgy érzem, senki.
Petra, kérlek, ne “LuiZ Ármsztrong”-ot mondj, mert szörnyű hallgatni, ugyanis “Lui”-nak kell ejteni. Köszi.
A “zvonarevát” pedig úgy látszik, tényleg nem tudod elfelejteni, pedig azt sem úgy kell ejteni, hanem zvonarjovának.
Vagy akkor ejtsd “dementyevának” angolosan a gyementyjevát, vagy kuznecovának a kuznyecovát, tehát legalább valami logika legyen a kiejtésedben, ha már mindenképp ragaszkodsz a buta angolszász kiejtéshez.
Köszöntem.
@davegilmour: Nem akarok veled kötekedni, de mi van, ha Zvonareva is úgy ejti a nevét, ahogy Petra?!
Hello!
Egyelőre semmi meglepetés nem ért… Djoko nagyon simán nyert, Fedet nem láttam, de valszeg megint annyit adott ki magából, hogy a győzelem meglegyen. Az alsó ágon Djoko-Fed elődöntőt várok továbbra is.
A mai meccsek sztem több izgalmat hoznak, kiegyenlítettebbek az erőviszonyok… a két női meccs is… hú, sok-sok kávéra lesz szükség ma éjszakára!!!
@juci: A Nadal-Lopez meccsen aztán töménytelen izgalom várható
Max azon lehet izgulni, hogy nyer-e 2-nél több játékot szettenként Lopez..
@Markus: Nem feltétlenül arra a meccsre gondoltam… de legyen igazad!
@laciii79:
Szep napot Mindenkinek!!
Kosz a bizalmat. Lattam a meccset, mert erdekelt (nem irom, miert). Kisse faraszto volt felhatkor fekudni, es nyolckor kelni, de most egy kicsit pihenhetek
En elveztem a meccset. Fordulatos, jo jatek volt. Melzer elott le a kalappal, mar csak azert is, mert a tornan eddig o volt az egyetlen, aki tie breakra kenyszeritette Fedet a masodik szettben.
Az elso szettben Fed folenye egyertelmu volt, talan fel oraig sem tartott.
A masodik szett total kiegyenlitett volt, voltak breaklabdak, majd visszabreak, szenzacios labdamenetek, iszonyu sebesseggel, Melzer szenzacios jatekaval. ebben o volt a dominans, de Fed is kitett magaert. Nem egyszer pl.15-40 rol forditotta az adogatasat. Szval nekem elemeny volt mindketto jateka. Ekkor volt az ominozus rovidites. Fed nyert. Sokan “bele fognak kapszkodni, kotni” abba, hogy a roviditesben Fednek volt ket necces utese, ami atment. Ez nevezheto szerencsenek is, de azert elegge pontosan kell a halo tetejet eltelelni, es nem kis erovel, mert nehany mm. – el lentebb megy, errol a feszes szalagrol kipattan. (ha ez nincs a rovidites kimenetele nem hiszem, hogy mas lett volna)
A harmadik szett egy ideig kiegyensulyozott volt, majd Melzer kisse leengedett (nehany “masodpercrol van szo” a gyors jatek miatt), Fed kihasznalta, breakelt, amit meg is tartott. Melzer a meccs vegeig kuzdott, nagyon klasszul.
Az egesz meccsnek a vege zsenialis volt szerintem, es en ezt szeretem. Nem “hiba, onhiba stb.” fejezte be a meccset, hanem egy kivalo labdamenetet koveto nyero utes. Valahogy ez lenne a normalis.
Szval. felreteve azt, hogy a kedvencem nyert, igen jo meccset latt(unk)am, nem “meszarlast”, hanem igazi teniszt.
Azert irtam tobbes szamban, mert @mapk: is virrasztott
remélem mindenki látta wozniackit:D(L)
@Geysap: Köszi a meccsbeszámolót! A rövidítéssel ne foglalkozz, Fed ellentábora mindenképp fanyalog, hogy csak tie-breakben stb., de nincs jelentősége.
A következő meccsre kell koncentrálni, illetve reményeim szerint a következő háromra… Úgy fest, hogy nem akármilyen hármast kell megverni, ahhoz, hogy összejöjjön a hatodik USO győzelem, nevezetesen a világranglista ötödik, harmadik és első helyezettjét…. Én Bízom Rog-ban, szerintem ezzel a tenisszel, és motiváltsággal, ami újra megvan, simán képes lehet rá!
Go Fed!
@laciii79: Mit akarsz még? Federer már mindent megnyert. Most Nadalon a sor, hogy nyerjen a Us Openen is.
@Geysap: Szervusz!
El is késtem a melóból.Volt pofám 3 órát aludni.De szerintem is megérte.
És evvel a svunggal el is köszönök
Jó éjszakát!
Gábor, Júzsnyij 2002-ben nyert Davis-Kupát az oroszokkal!!!
Nem 2000-ben.
@FedererRafa: Csak elszólás volt.
@laciii79: Már a múltkor is ezt mondta, két napja.
….
@FedererRafa: 3-4 ev mulva sztem nyer is