Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Nehéz napok

2010/09/1 Kategória: Us Open
Szerző: szpetra

Volt itt nagy szenvedés az első két napon, különösen a fiúknál.
Kiesett Baghdatis, Hewitt, Gulbis és Stepanek, valamint Li, Petrova, Safina és Safarova.

Nyögvenyelés is volt rendesen, öt szettre kényszerült Söderling, Djokovic, Verdasco, Fish, Nalbandian, Melzer, Monfils és Montanes. A lányoknál nagyon megizzadt Jankovics, Stosur, Kuznetsova, Azarenka és Sharapova.

Kicsit igazságtalannak tartjuk, hogy míg szegény teniszezők a hátuk közepére kívánják a new yorki 36 fokot, mi itthon őszülünk, takaró alól nézzük a meccseket, és forró kávét iszunk munka közben. Djokovics biztosan cserélne velünk hőmérsékletet, ő úgy nyilatkozott az Arthur Ashe-en készült meccs utáni interjújában, idézzük, the shade in the fifth set was like sleeping with my girlfriend.

Benneteau úgy győzte le Stepaneket, hogy a 4. szettben rosszul lett, 4-4 30-30-nél hányt, majd elvette a cseh adogatását, és kiszerválta a meccset, alig állva a lábán.
Söderling egy ismeretlen, de bátor újonc ellen szenvedett meg, rengeteg hibát ütve.
Djokovics mentségére szóljon, hogy a nagyok közül ő kapta messze a legnehezebb első körös ellenfelet, egy hihetetlenül jól szerváló Troicki-t, és a délutáni tűző napon kellett teniszeznie. Három játékra volt a búcsútól.
Jankovics egy bevállalós, harcos kis 18 évest kapott, Simona Halep nem tisztelte a vele szemben álló nagy nevet, két labdára volt a szerb kiejtésétől.
Kuznetsova viszont a szűk egy hónap múlva 40 éves(!) Kimiko Date Krumm ellen veszített játszmát.
Fish csaknem kiosztott egy triciklit, bár kicsit ront az eredményen, hogy közben veszített két szettet.

Küzd tehát mindenki, de az ilyenfajta első körök után szoktak a legjobb US Openek megtörténni. Főleg úgy, hogy sokakkal ellentétben a két nagyember simán vette az első kanyart, erődemonstrációt tartva: Federer gálázott Dabul ellen, Nadal nem veszítette el az adogatását egyszer sem egy bombajó Gabashvilivel szemben.

És azt a srácot, aki mindkettejüket legyőzte Torontóban, még nem is láttuk.
Jó lesz ez.

21 Comments »

21 komment:

  1. giorgio_boy 2010/09/1, 13:32

    Djokovicékra rá is szóltak az interjú végén hogy most már térjenek vissza a teniszhez :D

    VálaszVálasz

  2. Dodey 2010/09/1, 13:38

    Valóban jó lesz ;)
    Sőt, már most is az.
    Petra, ha gondolod van utalványom egy nagy hipermarketbe, szívesen segíteném az ES stábját egy kis ébresztő, fekete nedűvel :)

    VálaszVálasz

  3. giorgio_boy 2010/09/1, 13:46

    Bírom ahogy Roger meg az újságírók kielemezték a tavalyi-idei tweener közti hasonlóságokat-különbségeket. :)

    VálaszVálasz

  4. piszy 2010/09/1, 13:51

    Én képtelen voltam fennamradni Rafa meccséig, de ez most azt jelenti, hogy Xisca végignézte a lelátóról?
    A másik kérdésem pedig az lenne (és Petra, kérlek ne értsd félre), hogy Gábor minket un, a teniszt unja, vagy csak egy szimpla alkotói válságról van szó?

    VálaszVálasz

  5. RafajobbmintFederer 2010/09/1, 13:53

    Rafa útban a győzelem felé, ez a játék kell hozzá.

    VálaszVálasz

  6. Dodey 2010/09/1, 13:57

    @RafajobbmintFederer:
    Rafa már hajnalban győzött, de ne mondd meg senkinek :D

    VálaszVálasz

  7. Lindike1 2010/09/1, 14:07

    @Dodey: Szerintem a Hosszú Nevű Hozzászóló a tornagyőzelemre gondolt. :)

    VálaszVálasz

  8. kerzso 2010/09/1, 14:08

    Gyönyörű ez a leányzó! Egyelőre valóban nem sok remek teljesítmény a fiúknál Rafát és Rogert leszámítva. A maradék játékosokat elnézve Roger nyugodtan hazautazhat jövő hét vasárnapig, ha meg sem möri sem rafa nem jut a döntőbe akkor elég ha a fedex kipostázza neki a kupát.

    VálaszVálasz

  9. Dodey 2010/09/1, 14:12

    @Lindike1:
    Most adják felvételről a Nadal meccset és én arra gondoltam, hogy a játék=game, tehát fontos volt megnyernie a game-et :)
    Aztán lehet, hogy neked van igazad, mert úgyis értelmes a mondat :)

    VálaszVálasz

  10. laciii79 2010/09/1, 14:32

    @piszy: Ja, ezen már én is gondolkodtam. Hiányolom Gábor postjait. Nem mintha nem lennék megelégedve a Petra által írottakkal, de azért mégis, na! :-)

    VálaszVálasz

  11. eva 2010/09/1, 14:47

    ki ez a gyönyörű lány? Xisca??? Nadal barátnője?
    Nagyon szép!!!!

    VálaszVálasz

  12. bóra77 2010/09/1, 15:39

    én is kérdezem, mert mardos a kíváncsiság:

    NO DE HOVA TŰNT BORDIN?

    VálaszVálasz

  13. FedererRafa 2010/09/1, 16:26

    @RafajobbmintFederer: Szerintem Rafa nem volt nagyon jó, nem volt 100%.
    Ennél jobb kell legyen. Megint megvoltak az úgymond “keménypályás” problémái, ld. a fonákkal nyesegetett és lerövidült, nem pörögtek ki az ütései, nem tudott támadni jól.
    Én idegesen figyeltem a meccset, nem volt meggyőző.
    Istomin kellemesebb ellenfél lesz, de ha nyer is Rafa, még mindig hátralesz 5 meccs.

    VálaszVálasz

  14. Geysap 2010/09/1, 16:50

    @Dodey: Ez igy van ;) Csak en is bealudtam, ez a gruz, de tulajdonkeppen orosz, mellesleg Barcaban edzett, jelenleg Kaliforniaban lako Teymuraz Gabashvili ffejben ott van a tie breakoknal, haaat elegge fura eredmeny szuletett volna.

    VálaszVálasz

  15. Geysap 2010/09/1, 16:51

    @FedererRafa: Andris, sztem egyszerre irtuk ezt, csak, amikor elkezdtem jott egy ugyfel, es most hagytam abba az irast.

    VálaszVálasz

  16. FedererRafa 2010/09/1, 17:02

    @Geysap: Na, ez jó. :D

    VálaszVálasz

  17. csjuli 2010/09/1, 17:12

    @FedererRafa: Egy elsőkörös kemény , amúgy jó szinvonalú meccsen nyert 3 szettben, jól szervált , több nyerőt ütött mint hibát, végülis még mit kellett volna csinálnia?
    A legfontosabb, hogy megnyerte a meccset. Biztos lesz jobb is. Amúgy hányat is nyesett egész meccsen?
    Egyébként miből gondolod, hogy Istomin kellemesebb lesz?( Esetleg fáradtabb, kicsit sérült.)

    VálaszVálasz

  18. FedererRafa 2010/09/1, 18:29

    @csjuli: nem volt magabiztos Rafi.
    Te is láthattad, sajnos bizonytalan volt párszor az ütéseknél, sok fonákot hibázott, ezek szerint nincs rendben teljesen ezen ütésfajtája.
    Istomin kellemesebb lesz, nem ilyen erős teniszező, mint Gabashvili, ill. már legyőzte idén Queensben, szóval ismeri.

    VálaszVálasz

  19. F.Schleck 2010/09/1, 19:17

    Simona Halepet már régóta felfedeztem magamnak az egészen kivételes “adottságai” miatt. :)
    Tudtam én, hogy csak jó teniszező lehet belőle. :D

    VálaszVálasz

  20. RáK 2010/09/2, 9:44

    Tenisz terén nehéz őket összevetni, meg lehet vitázni azon, hogy ki a jobb és miért. De hogy Xisca másnaposan, elmosódott sminkkel, és monoklival is fényévekkel jobb nő, mint Mirka, az elvitathatatlan :D

    VálaszVálasz

  21. RafajobbmintFederer 2010/09/2, 20:52

    @FedererRafa: Rosszul láttad. Kiváló volt a szervája önmagához képest. 200 feletti szervákat ütött és agresszivan játszott. Mit vártál? LoL

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (490)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (207)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (2) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (67) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (177) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (13) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum