
Minden épeszű érv Serena mellett szól.
Az egyetemes tenisztörténet egyik legnagyobb versenyzője mérkőzik valakivel, aki bár kétségtelenül nagyon ügyes játékos, de akinek teniszét mégis inkább lélektani oldalról érdemes megközelíteni.
Vera Zvonareva látványos összeomlásainak, kiborulásainak egyikén-másikán, csak az nem somolygott aki nem tudott róla. De aki ennek ellenére alighanem nyerni fog.
Annyira semmi nem szól mellette, hogy nem történhet másként, noha azért sokkal nehezebb dolga lesz mint Francesca Schiavonénak volt nemrégiben Párizsban.

Serena nyer, könnyedén.
Remélem a királynő nyer . Az akarat
Ez a fordított gondolkodás beigazolódott Schiavonével kapcsolatban. Ott mindenki Stosurt várta győztesnek, merthogy ő jutott el nehezebb ágon oda, aztán végül az olasz nyert.
Na de viszont most, komolyan, egy Vera Zvonarjeva verné meg Serena Williamset, egy wimbledoni döntőben? Először is ehhez nagy szükség lenne arra, hogy Serena ne adogasson jól (vagy V.Z. fogadjon úgy, ahogy még életében soha). Viszont az alapvonalon sebezhető Serena, és tényleg sok fog múlni azon, hogy mennyire tudja megölni a játékot a szerváival, vagy hogy Zvonarjeva mennyire tudja játékba hozni Serena szerváit.
De amúgy meg tényleg, az égegyadta világon semmi nem szól az orosz mellett. Sokkal kevesebb szól mellette, mint Schiavone mellett. De ha folytatódik az a sorozat, hogy Rómában MArtinez Sanchez megverte Jankovicsot, Madridban Rezai legyőzte Venust, Schiavone a Garroson Stosurt, akkor ma Zvonarjeva nyer. Ha pedig Serena nyer, akkor meg bebizonyosodik ,hogy ő ezért Serena, mert őt nem lehet meglepni.
Királynő?
Nevetséges vagy. A tenisz királynője Justine Henin. Az elegáns, igazi teniszjátékos.
S. Williams egy erőjátékos, fejben erős teniszező, de ennyi.
Egyébként igen valószínű, hogy két játszmában nyer, mondjuk 7-6 6-4.
@Saxo:
A királynővel én is vitatkoznék, de szerintem ő nyer 3-ban
@FedererRafa: Te vagy nevetséges , éppúgy mint a tippjeid.
Serena legkönnyebb meccse lesz megitélésem szerint. Tippem: 62 63
@FedererRafa: bocs de nem Justine a tenisz királynője.Van 7 Grand Slamje ok. Serenának 12 (nagy valószínűséggel 13 lesz a mai nap után ) .Neki megvan A GRAND SLAM Heninnek hiányzik Wimbledon.
Azt is hozzákell még tenni hogy ebben az évben egyedül Serena tudott két GS döntőjében is játszani.Persze Henin visszatérése után Ao-n döntős volt de ahol igazán esélyes lett volna ott megverte Stosur(RG). Értem hogy nem nagyon pontosabban nagyon nem kedveled Serenát de el kell ismerni hogy jelenleg ő a tenisz királynője.
*A ranglista is ezt mondja de a ranglistán Henin persze nem ott van ahol most áll hanem legalább top 3 . Ha csak nem 2. De az egymás elleni is S mellett szól. Egyedül a Garros szól Henin mellet. De minden másból S többet nyert.Meg azthiszem még megnyert WTA tornák ami Henin mellett szól . De az köztudott hogy Serenát nem nagyon érdeklik ezek a “kisebb” tornák. Valamint ami még Serena : “Az egyetemes tenisztörténet egyik legnagyobb versenyzője”. bocs a regényért. de ez a véleményem.
Sziasztok! Kisebb vérrel-verejtékkel végre regisztráltam.
Első gondolatként köszi Gábornak és Petrának a blogot, gyakorlatilag másfél éve naponta átfutom, hogy van-e rajta valami újdonság.
Ami Serenát illeti…
Valahogy most úgy nem tudom… Olyan bizonytalanságérzés van bennem a győzelmét illetően. Az eleje nagyon fontos lesz, mert, ha ott megnyugszik, akkor akár sima is lehet.
Királynő?:D
Henin ügyesebb, Serena eredményesebb. Végül is a királynő az, aki a legjobb. Az meg az eredményeken múlik. Egyelőre Serena jobban áll, de lehet, hogy Henin 35 éves koráig fog játszani és addigra még 8-10 GS-t nyer. Nem valószínű, de lehet…
@xxOrsixx:
Henin visszavonulása az egyik lehető legrosszabb döntés volt, amit karrierje során hozott.
Amikor Henin visszavonult, akkor Serenának még csak egy Grand Slam-mel volt több, mint neki. Mondjuk ebből még nem következik, hogy Henin-nek is lenne most már 10, vagy 11, mert visszavonulásakor már hónapok óta lejtőn volt. Aki meg azt mondja, hogy Henin képtelen megnyerni Wimbledont, az téved. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy a játéka megvan/megvolt hozzá. Csak előfordult, hogy mentálisan elszállt (2006, 2007). Serena megnyerte a Garrost, viszont a döntőben a nővérkéjét kellett megvernie, aki nem számít a legjobb salakosok közé, és Serenának mentális fölénye is van/volt Venus felett. Henin viszont kétszer játszott Wimby döntőt, amiben egyszer Venus-szal, az elmúlt évtized legeredményesebb Wimbledoni bajnokával kellett játszania (magyarul itt esélytelen volt), a másikban viszont Mauresmo ellen lett volna esélye, amit nem használt ki. Ez a különbség Henin és Serena között. Serena kihasználta az egyetlen lehetőségét a Garroson, és ezen kívül a közelébe sem jutott a Garros megnyeréséhez. Henin többször is járt Wimbledon megnyerésének közelében, de egyszer sem sikerült. De lehet hogy ha 2006-ban nem Momo, hanem mondjuk Kim ellen döntőzhetet volna, akkor az kb. olyan lett volna, mint amikor Serena a nővére ellen játszhatta élete egyetlen Garros döntőjét.
@Sylar:
Szerintem azért Mauresmotól nem lett volna szabad kikapnia a wimbledoni döntőben. Az nagyon nagy kihagyott lehetőség volt.
@MAD:
Igen, én is ezt mondtam. Nagy lehetőség lett volna neki.
Csak itt a végén arra próbáltam meg utalni, hogy Serena egyetlen Garros döntőjében Venus ellenfélként kellemesebb volt, mint Henin-nek Mauresmo Wimbledonban. És Henin-nek még így sem lett volna megoldhatatlan a dolog.
Kit érdekel a női tenisz?
én egyetértek gáborral! én is zvonarevát érzem valamilyen okból kifolyólag! valószínűleg azért mert annál szürreálisabb dolgot én sem nagyon tudok elképzelni, minth serenát pont ő verje wimbledonban
@Sztrego: egyetértek.A 7 sort se érte meg.
Ha nem shara,williams vagy a két belga játszik egymással,akkor az a meccs érdektelen(kivéve magyarok nekünk,de az is..).Serena sima kettőben gondolom,de tényleg..kit érdekel
Hát a kifordított logika nem igazán jött be. Serena úgy adogatott ezen a tornán, ahogy nő még korábban sohasem. Az valószínűsíthető volt, hogy ha ma is hozza ezt a szintet, akkor nem fogja elveszíteni a szerváját, és így nagy valószínűséggel a meccset sem.
@Bors: grat
Bors: nagyon jó tipp. Gratula.
Végtelenül sima döntő volt sajnos.
S ami még szomorúbb, hogy a holnapi férfidöntőn is ilyen szintű izgalmak várhatók, mármint hogy T-bird nyer-e egy szettre való játékot, vagy sem.
Szerintem.
Várható volt ennek az eredménynek a kimenetele. Egy dolog döntőbe jutni, és egy dolog ott helytálni. Teljesen más dolog a kettő. Serena viszont hatalmas rutinnal játszhatott, tele önbizalommal.
Holnapi férfidöntő azért ennél izgalmasabb lesz, de ott 4 szettes Nadal győzelmet várok.
Lesz benne tie-break is szerintem.
@Bors: ámen
Serena a férfi tenisz szégyene
szeretem az ilyen “tippeljük meg a totál esélytelent, mert az annyira cool, olyan, mintha spirituális mélységekig éreznénk a játékot”
ilyenkor azért, a komolyságot megőrizendő, fel kéne tenni valami kisebb tétet: pár doboz sört, 200 fekvőtámaszt, szeretteid életét, ilyesmi
@Sztrego:
Azt eddig is tudtuk, hogy téged alapjában véve a tensiz nem érdekel…
Egyes és páros döntőről egy link: http://www.oroszvilag.hu/?t1=posztszovjet_terseg_es_a_vilag&hid=902