Egy idézettel kezdem, a forrás az egyik napilap, mégpedig azért, mert az alant következő sorok azt hiszem sokak véleményével találkoznak:
“…ezért érkezett el a pillanat a számvetésre, Federer képesnek tartja-e magát a megújulásra, vagy megkockáztatja, hogy második vonalbeliek is ugródeszkának tekintsék. Ezt a kérdést alighanem már az első forduló után fölvetették rajongói, akik nem hittek a szemüknek, kedvencük hogyan vergődik a ranglista-hatvanadik Falla ellen. Federer az elmúlt hét évben mindig ott volt a wimbledoni fináléban; most viszont még az elődöntő sem jött össze. Pete Samprasnak volt ereje (viszonylag) a csúcson, US Open-győzelem után – igaz, nem huszonnyolc évesen – visszavonulni, a svájcinak viszont azt kell eldöntenie, hogy akar-e még valamit. És a folytatáshoz van-e kedve, ereje, szíve.”
Vitaindítónak tökéletes azt hiszem.
Akadnak benne gondolatok, amikkel egyet lehet érteni, akadnak olyanok, melyekkel nekem nem sikerült. Hiszen Pete mielőtt (viszonylag) a csúcson visszavonult, azért sokkal mélyebben volt, mint ahova most került Roger. Gondoljunk csak a Bastl elleni vereségre -nem a negyeddöntőben, hanem a második körben- vagy arra, hogy Sampras az utolsó US Open győzelme előtti nyolc GS tornán két döntőt tudott produkálni összesen (kikapott Marattól és Léjttől), egyébként nem jutott túl a negyedik fordulón sem.
Az, hogy Roger ugyanúgy képes még nyerni egy GS-t, mint ahogyan Pete nyert annak idején, az nem képezheti vita tárgyát, nem is hiszem, hogy ezt bárki is vitatná. A kérdés inkább úgy szól, hogy képes-e elviselni az oda vezető utat.
Picit messzebbről kezdem azonban.
Tavaly, amikor nyert a Garroson és Wimbledonban, továbbá tudtuk, hogy Mirka terhes, én úgy gondoltam, hogy közel a vége. Le is írtam többször, nehezen tudtam elképzelni, hogy valaki édesapaként, elérve mindent, amit el lehet, talál magának még elegendő motivációt. Aztán vagy talált, vagy a lendület vitte még egy picikét tovább – én az utóbbira gondolok – lényeg, hogy nem múlott sokon (szerintem két labdán), hogy összejöjjön a non calendar Grand Slam. Nem jött össze, de ez most nem fontos, hiszen a történet ott lett érdekes, amikor a lendület elfogyott. Most, így utólag, messzebbről tekintve ez valamelyik tavaszi mérkőzéslabdáról elbukott meccs környékén lett egyértelmű, nem mintha a konkrét időpont különösebben fontos volna. A lényeg, hogy a lendület odalett, és az már egyértelmű, hogy Rog olyan mélyre került, mint tavaly év elején, amikor elveszítette ötben az Ausztrál Open döntőjét Rafa ellen. Fontos viszont leszögezni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mélyebben van most, mint akkor volt, de ez megintcsak aligha fontos.
Tavaly kimászott a gödörből, de elhallgatnánk a teljes igazságot, ha csak azt mondanánk, hogy azért, mert voltak még céljai, történetesen a Garros és Pete rekordja. Mármint a 14 GS. Roger Federer azért is tudott kimászni a gödörből, mert egy darabig nem volt Rafa. És itt szeretném hangsúlyozottan felhívni mindenki figyelmét az előző mondatban megbújó is szócskára! Nem csak azért, mert fontos, hogy ott van, hanem azért is, mert ha Fed nem tudja ugyanazt megtenni még egyszer, amit megtett tavaly, az sem csak Rafa miatt lesz.
Hanem maga miatt is.
Tavaly sokan mondták, hogy nem hagyja abba, mert szeret teniszezni, meg mert nagy harcos. De hát nyilván szeret az ember teniszezni akkor, amikor nyer, de amikor jönnek az olyan vereségek, amikhez nincs hozzászokva, akkor talán már nem annyira. Mint ahogyan küzdeni sem olyan frankó, ha az ember hiába teszi. Sok minden dől majd most el. Hiszen jól hangzik az, hogy legalább a londoni olimpiáig játszani akar, de az nem hiszem, hogy feltétlen egyenlő azzal, hogy vergődik valahol az 5.-8. hely környékén 2012-ig. Roger Federer nem lesz semmivel sem kisebb teniszező, ha azt mondja, még egyszer nem vállalja. Viszont akkor sem lesz kisebb, ha vállalja és nem sikerül, és még akkor sem, ha ez a két év hasonló vereségekről, csaknegyeddöntőkről szól majd. Mint ahogyan Pete sem lett kevesebb semmivel.
Én úgy hiszem, egyetlen kérdést kell önmagában megválaszolnia.
Okoz -e még örömöt ez az egész.
És ha a válasz igen, akkor akkor akad még egy. Tudniillik, hogy vállalja-e azt a munkát, amit el kell végezni ahhoz, hogy tényleg örömet okozzon.
Azt hiszem ezt hívják válaszútnak.


Nagyon jó, s igaz poszt! Gratula!!
Nagyon jó poszt!
Szerintem a USO után megkapjuk a válaszokat a kérdéseidre.
Részemről sajnálnám ha a befejezés mellett döntene, de nyilván azt fogja tenni ami neki és a családjának a legjobb.
Nadal győzelméről lesz cikk, vagy egyfolytában a Federeres siránkozások jönnek?
@RafajobbmintFederer: Hát igen , de ez van
Pl: Rafael Nadal 24 évesen …. GS elődöntőjére készül
@RafajobbmintFederer:
@zizi:
szánalmas emberek, mit követelőztök, kötözködtök egy magánvéleményre épülő blogoldalon? A világ (egyelőre) valaha volt legjobb teniszezője így pályájának egy nagy töréspontján akkor is megérdemel egy kis elmélkedést, ha Rafa éppen Tiger Woodsot veri öt szettben salakos golfpályán. Elmebetegség amit műveltek.
Tényleg jó a cikk. Egyébként azt hiszem, visszajöhet a 3. helyről még.
Nem mondom, hogy első lesz, de gs-tornát nyer még.
Nem tartom kizártnak, hogy a US opent megnyeri.
Nem szabad azt hinnünk, hogy vége a karrierjének.
Még van benne pár év, 1-2 gs verseny megnyerése.
Sőt, ha Rafával játszik, az külön öröm.
@babydriver: Nem töréspont ez, azért túlzás ezt mondani.
Sziasztok!Ez most nem ide való link lesz, és nem tudom,hogy valaki linkelte-e már,ha igen akkor bocsi.Csak annyit mondanék,hogy Jimmy Fallon és Roger Federer. http://www.latenightwithjimmyfallon.com/blogs/2010/06/at-the-bar-with-roger-federer/
Én azon is gondolkodtam, hogy mennyire érdemes ezt gödörnek nevezni. Amikor még nem nyert Garrost, és nem volt meg a 14., akkor fel lehetett tenni a kérdést, hogy Roger Federer hogyan fogja magát összeszedni a céljai eléréséhez? Viszont mostantól kezdve mik a céljai? Ha innentől kezdve már nem nyer semmit, akkor is úgy vonulva vissza, hogy elért mindent amit csak lehetett. Sem a közvélemény, sem senki más nem várhat el tőle semmi továbbit, hogy bebizonyítsa azt, hogy ő mindenidők legjobbja. Na jó, esetleg olimpia, meg a calendar slam…
Amúgy szerintem nyerhet még, ha összeszedi magát. Kérdés hogy van-e benne elég motiváció, nem a nyerésre, hanem a GS győzelemhez szükséges munka elvégzésére.
Nagyon jó kis cikk!
És azt hiszem, Federer legnagyobb ellenfele nem Rafa vagy Murray, hanem saját maga… ha érez még magában elég tüzet, elég kihívást a folytatáshoz, nem fogja érdekelni, mennyi munkába kerül, hogy újra összeszedje magát, csinálni fogja tovább.
Személy szerint, nagyon sajnálnám, ha abbahagyná. Hiányoznának nagyon a gyönyörű fonákjai, röptéi.
@RafajobbmintFederer: @zizi:
Én meg Novak Djokovic Lu elleni győzelméről követelek egy cikket, de azonnal.
Komolyan ez szánalom. Nadal még nem nyert meg semmit, még neki is hátravan 2 mérkőzés. Remélem ezután nagy pofáraesés lesz majd egyeseknek.
@Sylar: remélem itt nem arra célzol, hogy Nadal a döntőben kikap.
@FedererRafa: nem tudom… az, hogy 3. a világranglistán, hogy Wimbledonban nem jut négybe, Hallét sem nyeri, ez így együtt kemény, szal valami nagyon nem stimmel és itt nem valami sérülés, vagy lelki problémák nyomják, egyszerűen a játéka kevés…
@babydriver: hát igen, neki ezek gyenge eredmények.
Egyébként ennél rosszabb helyzetben volt 2008-ban…
Most is lehet szerencséje még.
@babydriver: Szerintem fejben nincs ott 100%-osan, nem tökéletes a koncentrációja. Vagy kicsit eltűnt a játékából a motiváció.
Persze, ő már tényleg annyi mindent elért, hogy ezt is megengedheti magának. Ahogy Gábor is írta, nem lesz kisebb játékos. Csak nekünk fura, szokatlan a helyzet.
@FedererRafa: …hat ez benne van a talonban …
@FedererRafa:
Nem. Csak arra céloztam, hogy még mindenkinek hátravan egy elődöntő és döntő, és addig bármi történhet.
@FedererRafa: Szerencséje? Keményen megdolgozott ő azért, hogy visszakapaszkodjon. Önmagában a szerencse ehhez kevés lett volna és most is kevés lenne.
@Sylar: Ez így van. Mondjuk, szerintem Nadal lett a legnagyobb esélyes… Ha nem ő, akkor viszont Berdych-re tenném a zizit!
@babydriver: @Lindike1: Tetszik Gabor irasa … most van egy godor Fednel … az okat nem tudjuk, mint irtatok serules valamit magyarazhat, koncentraciohiany is valamennyit, stb. Ezt nem tudjuk meg soha. Abban biztos vagyok, hogy osszeszedi magat elobb-utobb. Es latunk meg tole olyan szintu es olyan tenisz repertoaru meccseket, amit senki nem tud a a tobbiek kozul. Szval igen sok faktoru ez a godor, de o szereti annyira a tenisz, hogy ne oldja meg, es ne tudjon megkuzdeni magaval.
Erdekes, hogy egy olyen teniszezot “temetunk”, aki a vilag valaha volt legjobb jatekosa a tenisz szakma es a regi legendak szerint is.
Errol mindig egy zsenialis sztem flulmulhatatlan idezet jut eszembe, amit Vorosmarty Mihaly forditott le a szenzacios magyarsagaval ez:
William Shakespeare Julius Caesar c. (sajnos ritkan jatszot dramajaban van) HARMADIK FELVONAS
A masodik szinbol:
Antonius:
Barátaim, rómaiak, földieim,
Figyeljetek rám.
Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.
A rossz, mit ember tesz, túl éli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
Keressetek meg, olvassatok el, es Caesar nevet csereljetek ki Fedre, a tobbi nevet ratok bizom … Azonnal rajottok, mire gondoltam.
A második szinből:
@Geysap: ööööö ilyet ne,azért mentem bme-re,hogy ilyen baromságokat hírből se halljak(“Petőfi jelentőssége Széchenyivel egyenértékű”..váááá).Fedet July cézárral párhuzamba állítani,nos az azért nem kicsit erős .Na ezeken akadok ki mindig:Federer egy sport legjobbja, nem a világ formálója.bocs doki ,ez fail.Hú.ezen most kiakadtam,no azért nem nagyon
Nadal nagyszerű győzelmet aratott, erről kéne cikkezni, s nem arról hogy a világranglista 3. helyezettje kiesett.
@RafajobbmintFederer: Nyugi, biztos lesz arról is írás! Tudod, a türelem, cikket terem.
Bááár, én Gábor helyében az ilyen jellegű hozzászólások után, már csak azért sem írnék róla!
@Lindike1: hát igen, ti lányok mindig másképp gondolkoztok.
@RafajobbmintFederer: Miért kéne cikk róla?
Ha esetleg nyer, akkor lesz.
Egy elődöntőért nem érdemel írást.
@FedererRafa: Meglehet.
@evil9: számítsd ki Fed fesztávját, caesari eredmény fog kijönni…
Jó ez az írás, benne van, hogy miért, milyen emberi -hősi kvalitások miatt (is) jó a teniszt nézni, róla gondolkodni – ezért adekvát a caesáros hasonlat.
annyi csak, hogy szerintem örömet szerezni, nem okozni szoktunk
@evil9: En sem szeretem Petofit
csak anno meg a “keressuk Petofit” c. valami jut eszembe rola
Felreertesz – J. Caesart en nem allitottam parhuzamba. El kezdtem egy drama kulcsfontossagu a retorika magaslatait is uberelo monologjat – melyben prhuzam nelkul csak azt kertem, hogy a neveket csereljetek fel
@dd: Nem a hasonlat a lenyeg — hanem a monolog
@RafajobbmintFederer:
A világranglista 3. helyezettje még nem esett ki. Hanem készül a Tomas Berdych elleni elődöntőre.
Sziasztok!
Szeretnék mindenkit felvilágosítani a vereség valódi okairól (Berdich nagyszerű játéka mellett) Roger tegnapi nyilatkozatából idézve:
Q. You beat him almost every time you played him. Was he any different?
ROGER FEDERER: Like I said, I think he was a bit more consistent than in the past. I lost to him in Miami this year, where it was a really tight match as well.
But from my end, obviously, you know, I’m unhappy with the way I’m playing. I couldn’t play the way I wanted to play. You know, I am struggling with a little bit of a back and a leg issue. That just doesn’t quite allow me to play the way I would like to play.
So it’s frustrating, to say the least. Looking forward to some rest anyway.
Q. How do those physical things affect you the most?
ROGER FEDERER: Well, when you’re hurting, it’s just a combination of many things. You know, you just don’t feel as comfortable. You can’t concentrate on each and every point because you do feel the pain sometimes. And, uhm, yeah, then you tend to play differently than the way you want to play.
Under the circumstances I think I played a decent match, you know. But I’ve been feeling bad for the last two, three matches now. It’s just not good and healthy to play under these kind of conditions, you know.
So if there’s anything good about this it’s I’m gonna get some rest, that’s for sure.
Q. Some of these big, flat hitters seem to be having an effect on you. Do you need to alter your game to adjust to that?
ROGER FEDERER: Well, if I’m healthy I can handle those guys, you know. Obviously it’s a pity that Del Potro is not around, because I think he would have a run at world No. 1 or a run at another Grand Slam. It’s unfortunate for him.
But, you know, he’s been playing well, and these guys do play very well. I played these guys 10 times. They’re not going to reinvent themselves in a year, you know.
But I’m definitely struggling at the moment. That’s a bit disappointing.
Q. When did you first start feeling the problems?
ROGER FEDERER: Well, the leg came in the finals of Halle. That kind of never really quite got away from me. Came back a little bit after the first‑round match, and then went away again and just kept creeping back sometimes during the matches.
The back’s been feeling stiff the last five days, six days really badly. Also in the finals of Halle. It’s just something that’s been lingering on the grass. It’s normal that the back tends to get stiff, you know, in the grass court season because you have to, uhm, go for many more lower shots.
I’ve had that for many years. I think many players have it. But it’s not just not nice when it doesn’t go away and you can’t play freely. That’s what I was missing today.
A motivációról:
Q. Will this make you hungrier to make you come back and show you can lift this title again?
ROGER FEDERER: Sure. God, I can’t wait for Paris and Wimbledon to come around next year again, that’s for sure. So, uhm, because they’ve been frustrating tournaments for me, even though it wasn’t too bad.
Quarters is a decent result. Obviously people think quarters is shocking, but people would die to play in quarterfinal stages of Grand Slam play. It’s not something I’m used to doing, losing in quarterfinals, because it’s not something I’ve done in the last six years.
So I am winning my matches. Today was a different story than Paris. I mean, I think in Paris conditions were tough. Robin played fantastic. Today was different. You know, I was struggling with my own game and with my physique.
Yeah, I’m looking forward to a rest, and then attack again in North America.
Q. Do you feel you can get back to a position of domination in tennis?
ROGER FEDERER: Yeah, I do think that. That’s why I’m here.
Ez úgy gondolom más megvilágosításba helyezi a dolgokat, mint ahogy a cikkben olvashattuk.
Bocsi, hogy ilyen hosszú lett, de ezt muszáj volt elmondanom, mert az egyik dolog amit nagyon utálok az a fölösleges spekuláció.
@Sylar: Ott a pont!!!!
Az egész nyilatkozat:
http://www.wimbledon.org/en_GB/news/interviews/2010-06-30/201006301277912137533.html
@Lindike1:
Igen, hát tudod néha feloldom magamban az ignore fogadalmamat, amikor ilyen arculcsapó választ lehet adni a sok baromságara
@dd: “annyi csak, hogy szerintem örömet szerezni, nem okozni szoktunk “-ezt mire?lehet hogy én vagyok a láma de nem esik le
@Sylar: Puff – ez felert egy asszal !!!
Gabor !
Itten “sokak kereset” szeretnem tolmacsolni : lecci irjal egy posztot, de ha lehetne olyat, amiben min. 100-szor szerepel Nadal neve, csak olyan szovegkornyezetben, ami a nagysagat emeli ki. Ne hasonlitsd lecci senkihaez, max. onmagahoz, es csak olyan jelzoket hasznalj, melyek szuperlativusok.
Ezen tul, ha kerhetnem mindez “Petrarca”-i 14 soros jambusokbol allo szonett formaban “kovesd el”, aminek a rimkeplete: ABBA ABBA, es utana ha lehet CDECDE vagy CDCDCD legyen.
Elore is kosz sokak neveben !!!
@Sylar: Hi!
Csak annyi észrevételem lenne a soknickes emberkékkel kapcsolatban,hogy szerintem köze van az egészhez egy bizonyos Fuzzy Dunlop nevű egyénnek, mely felhasználóval más fórumokon is találkoztam.
@evil9: a bejegyzés utolsó 3 mondatára vonatkozott
@bluffgame: Hello ! En igen jo “baratsagban vagyok” a guglival. Keves forumban vagyok regelve – mindenhol ezzel a nick-el. En nem nickre, szohasznalara voltam kivancsi, ami itt elofordul … mashol is …. Szval massal kapcsolatban, de csak megerositeni tudlak.
@Geysap: Ejnye-bejnye Geysap, hiszen tudod, hogy aki Nadalt isteníteni az mint egy ember külnböző nickel. Egyéni kérést intézni az adminisztrátorhoz a többséggel szemben ??
@kerzso: Lehet, hogy mar a nickek vannak tobbsegben
Kulonben is en csak a parlamentalis format tartottam be: ha egy, vagy esetleg ket ember, vagy kis csoport ad be torvenyjavaslatot, akkor azt nem kell egyeztetni senkivel … plenaris ulesen megtargyaljak es dontenek, ha az “erosebb fel”, a kormany adja be, akkor szukseges az egyeztetes.
En eltem az elso verzioval
A kommentek 99% mehetne innen a kukába, mert spam
Nem arról szólnak, amire Gábor szerintem, valami kis halvány reménnyel számított még, hogy esetleg Federerről való meglátásaitokat írjátok ide. Meg arról amilyen helyzetben most ő van. Nem, helyette egyik oldalról állatságok, a másik oldalról meg ezen állatságokra válasz, majd persze viszontválasz.
Komolyan nagyon, de nagyon elkeserítő. És az én kommentem is mehetne nyugodtan a kukába, mert ennek sincs semmi értelme. Csak elegem van, mert komolyan falra másztam szinte, amikor a mai napot meg a tegnapi napot olvastam. Minden tekintetben, minden résztvevőnek sztem vállalhatatlan. De így kedvem nem maradt, hogy Fedről írjak vagy az ő helyzetéről gondolkodjak. Hogy mennyire van ő most gödörben, hogy ő annak érzi-e ezt, egy biztos, visszaesés. És ez mutatja, hogy mekkora is Ő. Hogy két negyeddöntőt és egy GS győzelmet visszaesésnek értékelünk és valószínűleg valahol ő is. Kérdés mennyire tudja ő ezt feldolgozni. Hogy mit akar még. Valahol azt nyilatkozta, hogy a 20-at akarja. Kíváncsi vagyok, leírni sosem szabad, ha valaki „temetni” kívánja, sztem nagyot hibázik. Meglátjuk, izgalmas lesz az tuti, hálásak lehetünk, hogy láthatjuk, az is biztos. Most ez hálúvdi nyáltenger lesz, amit írok, De!: A még meg nem született teniszrajongók nagyon irigyek lesznek ránk, hogy mi láthattuk őt, hogy akkor éltünk, amikor Ő volt aktív teniszező. Aki ezt nem látja az vak, attól tartok, drukkoljon akárkinek. Én spec Roddicknak
@Sylar: Neked már megvan a pofára esés , tegnap óta fel se állsz onnan
Nekem is tetszik a cikk.
“Okoz -e még örömöt ez az egész.
És ha a válasz igen, akkor akkor akad még egy. Tudniillik, hogy vállalja-e azt a munkát, amit el kell végezni ahhoz, hogy tényleg örömet okozzon.”
Azt gondolom az első kérdésre agyjából igen a válasz.
A második a nehéz, szerintem. Tudom, hogy sok fiatal fórumozó van, aki már csak élethelyzete miatt sem érti meg, de én úgy érzem Fed valami 22-es csapdája szerű helyzetben van. Ha továbbra is az élvonalban akar maradni, akkor több mérkőzésre, több edzésre stb. van szükség. Meg több Mirkára, aki minden, de minden háttérdolgot elintézett úgy, ahogy ő szereti. De nincs több Mirka, sőt kevesebb van, mert vannak lányaik. Szerintem az a kérdés, hogy ad-e még két évet csak a tenisznek és akkor lehet, hogy 2012-ben nagyon jó pozícióban vonulhat vissza az olimpia után, de akkor szükségszerűen kimarad a gyerekei következő két évének jelentős részéből. És ha úgydönt hogy ad két évet, akkor sincs garancia arra, hogy sikeres két év lesz, a lányok életében történő változásokat, csodákat pedig nem látja. Szóval , nagyon nehéz döntés ez .
Federer egy korszak volt.De annak már vége. AO óta semmi, most meg szünetet tart ( egész tavasszal szabin volt )
@Cathy07: Csakis Fedről.
Nem tudom, melyik lehet a könnyebb, a csúcson abbahagyni, vagy folytatni úgy, hogy sokan azt mondhatják: méltatlan, megfalázó, fölösleges… Talán a második a nehezebb, ahhoz kell több erő meg ahhoz kell nagyon-nagyon tudni, ki is vagy valójában. Darnyi nem volt képes például elvisleni, hogy megverik, oké, az úszás persze más sport, a teniszben ez jóval gyakrabban előfordul.
Nekem, szurkolónak semmivel sem kisebb alak Fed a “buta” vereségeivel együtt, sőt szerethetőbb. Ráadásul önző vagyok, mert szeretném még sokat látni játszani, meg ahogy az elegfáns alakja feltűnik és végiglejt a pálya mentén meg minden ilyen jó kis, komfortos. meleg érzéseket szeretnék még, mert vele az a tenisz, ami. Egy ideje. Nehéz elképzelni másképp.
A z igazi kérdés persze az, ő el tudja-e képzelni másképp. A kemény munka az övé.
@discretio: Garancia soha nincsen semmire az életben. Már legalábbis szerintem.
Pláne ebben az esetben nincsen, csak hit meg munka van.
Hogy kimarad a lányok életéből…? Nem tudom. Mihez képest? Szerintem egy átlagos pasihoz képest, aki napi 10-12 órákat gürcöl a munkahelyén és még csak olyan feltételeket sem tud megteremteni a családjának, mint bármelyik top 10-es teniszező, egészen jó helyzetben van Fed.
És itt nem az a kérdés, hogy elvállaljon-e egy újabb munkát, kiküldetést, robotot, hanem hogy áldozzon-e még azért, amit imád csinálni és amire mindne porcikájával teremtetett. Nehéz döntés, szó se róla, de azért abban például biztos vagyok, hogy a családja mindenben de mindenben támogatná.
@Cathy07: @celle: Teljesen egyetertek ! Az utobbi idoben nehany poszt utan irottak 90% -a azonnal mehetne az iratmagsemmisitobe. Ebben csak az a rossz, hogy a “regieknek” kell neha hulyeseget irnia, mert a cerna ugye “szakadekony” …
@Geysap: Doki! Nem kell hülyeségeket írni!
Egyáltalán nem muszáj, sőt…
@celle: Ok !!! Tudom, de mint irtam, van, ami szakadekony
Es hat hulyesegre hulyeseg a valasz …ha van. Az “ignore” neha “bukik”
@celle: Ráadásul, amíg picik a lányok, addig mobilisak is(vagy ilyet nem használunk emberekre?
) Tehát persze szükségük van az állandóságra, de azt Mirka és Federer biztosítani tudja nekik pusztán azzal, hogy velük vannak. Majd iskola, óvoda nagyon fontos lesz, hisz meg kell tanulniuk pl közösségben élni, ahhoz tartozni naná. De ez még messze van, pár évig még szabadok
Ráadásul inkább motiváció lehetnek, meg rengeteg erőt lehet meríteni a picikből
@Geysap: A hülyeségre, úgy értem: az agyatlan, fölfoghatatlan, embertelen idiotizmusra a legjobba válasz a hallgatás, Doki!
Az “ignore”. Együtt erősebbek vagyunk ebben is, hidd el! Ne hagyd magad beszennyezni ezektől a dolgoktól…!
Mint valami rossz vírus, olyan ez. És csak azt éred el vele, hogy te süllyedsz, mi süllyedünk, mind süllyedünk, a blog süllyed… és messze elkerülnek majd minket azok, akiknek örülnénk, ha itt lennének köztünk.
@celle: Remélém igazad lesz és képes lesz a családjával együtt megtalálni azt az egyensúlyt, amivel a tenisze is és a családja is jól jár. Mi meg különösen, met tovább láthatjuk játszani.
@Geysap: Doki a legnagyobb tisztelettel, de jobb lenne, ha nem bukna…
Nem tesz jót, neked sem, a blognak sem, semminek
Mert sajnos ilyen helyzetekben teljesen mindegy, hogy ki kezdte, ami látszik az a fröcsögés csak mindkét oldalról
@Cathy07: Jó az a mobilis.
És igen, szerintem is így van ez. Persze ezt ők tudják egyedül jól fölmérni.
@discretio: Jó lenne nagyon, igen.
De persze az a legfontosabb, hogy ő és a család érezze jól magát. Mi legfeljebb javaslatokkal élhetünk.
Tisztára nagylelkűségből…
tökéletesen egyetértek a cikk végkövetkeztétésével. elért szinte mindent amit lehet, megdöntött számos rekordot, és jöhetne még akár több év örömtenisz is, nem kell családalapitáson aggodnia, csak rajta mulik hogyan tovább és még mindig fiatal, és nincsenek sérülések sem.
pete és andre sokkal mélyebb gödörben voltak és igen, pete éveken át gödörben volt mire visszavonult.
családdal, megnyert rekordokkal maga mögött, ha szereti még a teniszt akármeddig játszhat. egy negyvenvalahány éves navratilováért egy egész világ szurkolt hogy menjen még egy , még egy kört tovább egy egy versenyen. persze ehhez valoban a játék iránti elkötelezettség, szeretet kell. ő maga azt nyilatkozta hogy ez megvan benne.
valahogy ugy érzem tuldramatizáljuk ezt a kérdést. egy aus open győzelem és két gs negyeddöntő és már vissza kéne vonulnia??
@patroklos: Túl magasra tette a mércét.
De szerintem sem dráma ez.
azért ajánlom a figyelembe roger saját nyilatkozatát is a témában:
http://www.wimbledon.org/en_GB/news/interviews/2010-06-30/201006301277912137533.html
ha nem kamuzik akkor semmi motivácios gondja nincs, éhes a győzelemre.
Gábor, lehet, hogy nagyon igazad van, és Fed számára eljött az az idő, amikor egy válaszúthoz ért. Nem tudhatjuk biztosan, talán még ő sem. De mérlegelnie neki kell. Ő fogja feltenni a kérdéseket magának és nem tudjuk, milyen válaszokat talál majd és milyen döntéseket hoz meg.
Egy dologban reménykedhetünk csak, hogy az számunkra, és minden teniszt szerető ember számára pozitív lesz.
A gödör. Szerintem nemcsak tavaly, már 2008-ban is gödörben volt, talán egy kicsit már előtte is, csak más mértékben. Igen, eddig kimászott belőle, de ezt sem lehet a végtelenségig művelni. Minden ember tűrőképességének van határa, fizikailag és szellemileg is. És Fed is csak egy ember, amellett, hogy sportoló és igen kiváló ebben a műfajban.
De az ő élete, az ő döntése, ezt mindenkinek illene tiszteletben tartani.
És arról, hogy okoz-e ez még örömet számára, arról csak annyit, hogy egy olyan teniszezőről beszélünk, aki csak azért üt bele néha abba a teniszlabdába, mert szereti nézni, ahogy száll a labda…
Amugy nekem nem megy ki a fejemből egy érdekes párhuzam 2009 és 2010 között. Nézzük az eseményeket:
1.Austral Open
09: Rafa nyer, Fedet elkezdik temetni
10:Fed nyer, Rafát elkezdik temetni
2.Indian Wells-Miami
09:Fed kikap az elődöntőben, még inkább temetik
10:Rafa kikap az elődöntőkben, még inkább temetik
3.Madrid
09:Fed legyőzi Rafát, de nem tulajdonítanak neki nagy jelentősséget
10:Rafa legyőzi Fedet, de nem tulajdonítanak neki nagy jelentősséget
4.Garros
09:Rafa kikap Söderlingtől, megszakad a nagy sorozata (4RG)
10:Fed kikap Söderlingtől, megszakad a nagy sorozata (23elődöntő)
09:Fed megveri Söderlinget a döntőben
10:Rafa megveri Söderlinget a döntőben
5.Rekordok
09:Rafa nem dönti meg Borg rekordját (5. RG nincs meg)
10:Fed nem dönti meg Pete rekordját (287. hét no.1 nincs meg)
6.Wimbledon
09:Rafa méltatlanul veszti el a címet, Fed begyűjti
10:Fed méltatlanul veszti el a címet, Rafa (valószínűleg) begyűjti
7.Világelsőség
09:Fed átveszi Rafától, pedig év elején nagyon nem úgy nézett ki
10:Rafa átveszi Fedtől, pedig év elején nagyon nem úgy nézett ki
Ez kísérteties, nem?
@Ólin Móré: Ebből is az látszik, hogy két kakas van egy szemétdombon?
Nagyon (nem) mellesleg jegyezném meg, milyen szép kezei vannak Fednek.
Lásd a poszt fotóját!
Jó poszt lett.
én akkor is szeretném látni még Federert játszani, ha ott vergődik valahol az 5-8. hely környékén.
Amúgy meg szerintem most “került helyre” a tenisz. Irreális volt, amit eddig Roger csinált, ilyen elődöntő sorozatot – az utóbbi két alkalommal is egy-egy meccsre volt az elődöntőtől. Szerintem ez lenne a normális. Végre vannak ellenfelei, végre vannak szoros meccsek a tornák elején is, végre nem teljesen egyértelmű, hogy ha ő elindul egy GS-en, akkor min. elődöntőig menetel. Lehet, hogy jó lenne visszasírni azt a játékát, amivel úgy dominált, hogy kb. nem is volt érdemes másnak drukkolni, csak neki, mert úgyis ő nyer. De az közel nem volt olyan izgalmas, mint most ez a helyzet.
És bár látszik rajta, hogy “nem olyan mint régen”, azért szerintem ez a két negyeddöntő nem a világ vége. Lehet, hogy nem fogja sorozatban nyerni a GS-eket, meg nem lesz világelső, de azért nem szűnik meg az egyik legjobb teniszezőnek lenni.
Sziasztok!
Előre elnézést kérek minden Nadal rajongótól, de én imádom ezt a hapit, ezért vszínűleg nagyon elfogult leszek. Szerintem a kora csak bizonyos részben oka a mostani mélypontnak. Oka, amikor pl. a meccset abba kell hagyni eső miatt és Ő már lassabban zökken vissza a ritmusba, mint az 5 ( vagy több) évvel fiatalabbak. De az utóbbi vesztes meccseiben a lehetőségei mindíg meg voltak.Tegnap 8 db bréklabdából 1-et bírt megcsinálni. ( Berdich 6-ból 4-et és természetesen nyert) Ez egyébként még a madridi Nadal elleni döntőre is igaz. (aszem) Roger nem felejtett el teniszezni – csak nyerni nem képes. Szerintem ehhez nagy mértékben hozzájárul az “apai” attitűd. Nyilván korábban sem volt egy önző dög, de eddig az Ő világának Ő volt a központja. Ha jó apa akar lenni,és nyilatkozatai alapján nyilván igen, akkor meg kellett tanulnia jelentősen háttérbe szorítani azt hogy “ÉN dominálok” Ő régebben sem volt egy 6-0, 6-0 -ás pasi, rá inkább a szolidabb 6-4, 6-3-ak voltak a jellemzőek, de szerintem a szükséges agresszívitás nagy részben az apaság miatt végképp elfogyott mostanra. A másik ok nyilván a 16 GS és az RG megnyerése. Eddig az élete=tenisz volt a helyzet, most külön kellene választania a dolgokat, kérdés hogy meg tudja-e tenni egyátalán. És egyetétek az előttem szólókkal : ha tudja is, akarja-e ? Bele feccöli -e a plussz energiákat? Hát én meg most vagyon egy önző dög mert nagyon szeretném még látni játszani, tőlem akár a top 10-ből is kieshet.
Bocs ha hosszú voltam. Go Roger!
@celle: tény, hogy a tenisz kettejükről szól és jó is lenne, ha ez így maradna. Hány erős játékost nyomtak le, szorítottak vissza és szürkítettek bele a középmezőnybe ők ketten 5 év alatt. De sajna egyre többen szivárognak be az élmezőnybe, néha egy GS-t is elcsípnek, nem izgulnak többé ellenük, hanem épp a legjobbjukat nyújtják. Néha egyiküket meg-megelőzik a ranglistán, mi lesz, ha Rafa megsérül, Murray lesz a no.1???
Amúgy a kezekből mit akartál kihozni?
@Ólin Móré: Nem baj az, ha jönnak mások meg a fiatalok, még ha fájdalmas dolog is néha a változás, vagy ebből a szempontból az. Öregszünk.
Öregszem.
Semmi különöset nem akartam belőle kihozni.
Egyszerűen csak szép. Mindig megcsodálom a kezeit.
@celle: Na jó, akár zongorázhatna is a kezeivel. Most akkor emiatt is kezdjek el irigykedni? Két évig tanultam gyerekkoromban, de nem igazán ment. Biztos csak azért, mert nincsenek ilyen ujjaim, mint Fednek!
@Vilandra: Nekem sincsenek!
Kis tusi ujjaim vannak, de eltengődtem velük 6 évig a zongora mellett. Fischer Annie babérjai azért nem voltak veszélyben, elárulom.
Egyébként tényleg erős a dilemma: Fed haja-e a szebb vagy a kezei.
@celle: Nálam ez egyértelmű, a haja! Azokat a fürtöket mindentől jobban irigylem!
@Vilandra: Hát hasonló a hajam kicsit, mint az ővé, na nem olyan szép, de a típusa… úgyhogy nekem akkor maradnak a kezei.
Milyen szépen megosztozunk, látod!
@celle: Szia, Kedves!


Örülök, hogy újra sikálod a fedélzetet!
Egyből jobb a levegő!
Fed is zongorázott egyébként.
@Fedderer(jobb,mint)Rafa: Szia!
Nagyon köszönöm, kedves vagy de igazán.
Igyekszem megtenni, amit lehet…
@celle: Ez így helyes, jut mindenkinek belőle valami! Azért emellett én még abban is reménykedem, hogy a játékét is élvezhetjük még egy darabig!
@Vilandra: Én is, erősen!
@Vilandra: Ha majd újra megy neki, akkor nem fog kikapni ilyen robotszunyogoktól (jó szerva, erős tenyeres, technika nix).
Jövőre menni fog neki, mint Schuminak annak idején, megdönti a többi rekordot:
-Pete világelsőségi rekordját
-Rafa Masters Series rekordját
-Pete Wimbledoni rekordját
-Lendl Masters Cup rekordját
-Pete év végi no.1 rekordját
-meg mindegyik Masters seriesből legalább egyet nyer (hiányzik MC Róma és Párizs)
Schuminak sikerült, ő a tenisz Schumachere, ezért neki is fog
@Ólin Móré: Azért ha nem pont így lesz, se leszek nagyon boldogtalan.
A visszavonul-e, van-e még ereje kérdéshez:
London nyilván nincs kőbe vésve, különben is csak azért mondta ezt Fed, h az újságírók békén hagyják végre.
Rossz hír az antiFedeseknek, h Rog az olimpia után is tovább szeretne játszani, de persze kérdés, h mit bír majd fizikailag.
Motivációja van, mert u.az az álma, mint nekem vele kapcsolatban: elérni a 20 GS-győzelmet.
Ennek persze ára is van, de ezt nála jobban kevesen tudják, így alighanem hajlik arra, h elvégezze az irdatlan munkát, ami szükséges ahhoz, h az ő szintjéhez méltón tudjon teljesíteni.
Van ráadásul egy családi összeesküvés:lássák a lányok az apjukat még aktív teniszezőként(úgy, h fel is fogják, amit látnak).
Az akarással szerintem nem lesz gond, bár most nincs jó fizikai és lelki állapotban.
Ami bekavarhat, de ez minden teniszezőt/sportolót fenyeget: a sérülések és a fizikai fájdalom. Él ugyan az a mítosz, h Fed olyan szerencsés, h hosszú évekig elkerülték a sérülések, de ez nem igaz.
Nemrég egy interjúban mondta: 80 %-ban(!)fáj valami. Csak ő nem egy ápoltatós fajta, elkezdett meccset pedig soha nem adott föl.
A fájdalom azonban előbb-utóbb azt mondatja az emberrel, h elég volt. És ha a sikerek nem jönnek, ez a pillanat hamarabb eljön.
Lehet, h a USO-n.
De nem ebben az évben…
Ez is off, de a dagonyázásba nem szállnék be. Amúgy 4 teniszező van a listán: Williamsék és Sharapova. Nem mintha az ilyen vackok bármit is számítanának, de még mindig jobb ezeket átfutni, mint az itteni vérfürdőt.
http://www.forbes.com/lists/2010/53/celeb-100-10_Roger-Federer_SWSL.html
@celle: @Cathy07: @Vilandra: Edes, Draga Leanyaim !!!!
Teljesen igazatok van – ignor – ez a kulcsszo. Elnzest kerek Toletek, hogy ma kisse rosszabb napom volt, es “szakadekonyabb” volt a cernam. Kosz meg egyszer Nelkuletek mire is mennek !!!!
@Ólin Móré: Részemről ez egy kicsit Rogerius Maximus, de ha te hiszel benne, miért ne?
@Geysap:
Kitartás, Doki!
@Vilandra:
@Cathy07: Ketike a nagy altalanossagban az ignore nem bukik … nem szabad, hogy bukjon, en is azon vagyok, de mint irtam ez a nap ….
@Vilandra: Nagyon szepen irtad – de szerencsere a nyilatkozata sznt nem “csak beleut” a labdaba.
@Vilandra: Nekem igaz oszes, de nem csalodnal benne
@Ólin Móré: @Ólin Móré: Nagyon szep osszeallitasod lett … temetni mindig kell valakit.
“Ha majd újra megy neki, akkor nem fog kikapni ilyen robotszunyogoktól (jó szerva, erős tenyeres, technika nix).” ez tokeletes jellemzoje Roddickon kivul az elmezonynek.
@Fedderer(jobb,mint)Rafa: Udv!
Hianyoztal !!! Teljesen jogos az irasod. Valahol en is osszefoglaltam: Fed nem adott fel meccset, (max. nem indult) Fed serulesei izomfajdalmai nem pubikusak, nincs tele veluk a vilagsajto, nem vivja ki, latvanyosan, hogy mindenki sajnalja, Fedet nem lattam, hogy apolnak meccs kozben.
@Geysap: Rendben Doki bácsi, meg kell próbálni, köszönöm, nagyon kedves vagy!
Mi meg itt vagyunk, nem megyünk sehova!
@celle: “Ki van tartva ”
@Cathy07: Keti, azt hiszem a mai nap volt olyan, hogy proba, de nem jon be
De mar “velem van az ero”
@Geysap: Doki, neked sem lehet mostanában könnyű. Talán Fed eredményei váltják ki belőled vagy az elfogultságod, de jobb lenne vigyáznod a saját testi épségedre! Vigyázz, mert időnként közeleg az infarktus közeli állapot!
@Vilandra: Fed annyira nem is lepett meg – vagy mondhatnam Berdich …
A lanyom hatalmas hiszik utan most vizsgazott elettanbol, es a hisztit utalom a tanulasban, foleg, ha ertelmetlen, mert sikerult neki …
@Geysap: Meglepi nálam sem volt, csalódás és szomorúság annál inkább!
Grat mindkettőtöknek! Az enyém már befejezte az idei évet, a hisztis pedig főleg én vagyok. A gyerek az esélytelenek teljes nyugalmával megy neki minden zh-nak és vizsgának, így legalább kellemesen csalódik, ha összejön!
@Vilandra: Nalunk forditva van … de megszoktam
@Geysap: Marmint a hisztit
@Fedderer(jobb,mint)Rafa: Vegul is Agassi is ott vonult vissza …. 36 evesen
(( zárójel zárójel: mielőtt mindenki lelkesen ráugrana többnickűség problémájára, ajánlom előbb megnézni a jellemző stílusjegyeket, illetve az írásképet. ebben az állapotban egészen könnyen előfordulhat az, hogy olyanok lesznek elküldve a búsba, vagy illetve egyébként meglepően agresszív hangnemmel, akiknek köze sincs ehhez az egészhez. nem lehet mindenkire ráfogni, hogy elszaladt vele a ló, akinek nem tetszik a véleménye.
másrészt, ha valaki kissé ‘furcsaságokra’ enged következtetni a viselkedésével, akkor sem kell egy bizonyos szint alá lemenni, vagy minősíthetetlen jelzőket elővenni. ez nemcsak az alkalmi olvasókat, kommentelőket riaszthatja el, hanem azokat, akik már rutinos hozzászólók, vagy épp az ismételt akklimatizálódás folyamatában vannak. nemcsak a kevéssé normálisak veszik el az ember kedvét a blogtól – az esetenként erre érkező, egyébként szomorú módon ritkán hasonló színvonalú reakciók is. de bízom benne, hogy aki érti, hogy mire gondolok, illetve fontos neki az, hogy az emberi hangulat és hangnem fenntartható maradhasson, az ezentúl igyekszik visszafogottabban viszonyulni az ilyesmihez. zárójel bezárva, szubjektív voltam. ))
-
Fedhez:
bájosan elcsépelt az az álláspont, hogy örüljünk, hogy láthattuk őt játszani, ráadásul pont abban a periódusban, amikor a legjelentősebb történelmi rekordokat állította be. hogy ezen túl mi lesz?
nemn állítom, hogy feltétlen boldog lennék, ha most abbahagyná, vagy nem lenne több sikere. ugyanakkor, hálás vagyok és örülök az eddigieknek.
DE!
hogy ne lenne motivációja? nem tudom, azok a dolgok, amiket Gábor felsorolt, teljesen megalapozottak, de világéletemben úgy néztem rá, mint aki imádja azt, amit csinál, és mérhetetlen alázattal rendelkezik iránta. ez idáig oké, persze, kérdéses, hogy mire elég. szerintem az egyedüli, ami hiányzik, a tényleges akarás. minden más, elviekben, adott. csak remélni tudom, hogy ez megvan, meglesz.
hiszen hét éve nem tapasztalt kihívás(ok) elé néz.
@Ólin Móré: Schumacher sokkal keményebb lelkileg mint Federer , úgyhogy erre ne igyál előre
Schumacher sosem cipelte a családot magával ( ami nyűgös és kimerítő )mint Federer , neki inkább távol volt az asszony mint Nadalnak
@mása: (( Masenyka, tokeletes volt a dupla zarojeled. Vicc nelkul: ertettuk, parancs!
)))
Fedhez: van motivacio sztem is. Megszokta, hogy mindig, mindenki ot akarja megverni. Akaras is meglesz. Sztem egy az, ami -mindentol fuggetlenul – banthatja: imadja a teniszt, a taktikus, jol felepitett szep jatekokat, jol szerval, jok a szerva rotptei, ejtesei az alapvonalrol stb … O abban a korban notte ki magat,amkor a jatekosok legtobbje igy jatszott.
Szem azt nehez megemesztenie, hogy ez a “tenisz, nem az a tenisz”. Idezem, de ragozhatnam is az ebben a posztban irt @Ólin Móré: , ill. mashol mar megfogalmazott@Fedderer(jobb,mint)Rafa: megallapitasait : “jó szerva, erős tenyeres, technika nix.”
Ez tovabb ragozhato – de sajnos az ilyen jatekosokat “emeli pajzsra” a mai kozonseg egy resze …
@Fedderer(jobb,mint)Rafa: nekem is álmom, de az , hogy Rafa nyerjen 20 grand slamet.
Érdekes, ezt ők egyidőben elérhetik.
@Geysap: Doki! Nem hiszem, hogy Fed ilyesmit emésztgetne vagy hogy ne tartaná igazi tenisznek, amit az ellenfelei produkálnak. És nem csak azért nem, mert ennél benne sokkal több az alázat. Hanem mert ez így részionmt nem is igaz, másrészt meg azzal kell szembenézni, ami jön.
Az ő sokoldalúsága meg egyébként sem alapmérce, szerintem.
@FedererRafa: Az elvi lehetőség adott.
Nadalnak azért valamivel többet kell még érte kaparni.
Jó, tudom, fiatalabb. De ezzel vannak még így egy páran, és először a tízet kéne elérni. Én is biztos vagyok abban, hogy ez összejön neki. Kérdés, hogy mikor?
@RafajobbmintFederer: Írj róla egyet… Mi gátol meg??? (Ha beteszed a linket, még el is olvasom, ha érdemesnek tartom, akár kommentelem is.)
Egyébként jó a poszt! Köszönjük…
Egyébként: Vamos!!!
@celle: Biztos igazad van, de engem piszkalna
@FedererRafa: Elben, de az elvek sok esetben, itt is, nagyban elternek a gyakorlattol.
@Geysap: Értem az iróniát! Persze egyáltalán nincs rá szükség…
Kezdem úgy érezni magam, mint a nagy történelmi események átélői. Egy-két provokátor túlreagálja a helyzetet, elviszi teljesen más irányba a közbeszédet, és nem az a fontos, ami történik.
Jajj, de nem szeretnék közéleti példát hozni, de azért mégis megteszem a szemléltetés kedvéért, hátha néhányan észhez térnek:
A közelmúltban Görögországban a kormány megszorító-csomagot jelentett be, mire mindenki sztrájkolni és tüntetni kezdett. Az egész világ arról hallott, hogy milyen példás a görögök összefogása, egymásért kiállnak, stb…
Egy-két nap sem kellett a tüntetők betörtek egy-két bankba, és megöltek egy embert. Onnantól már senkinek sem volt etalon, ami Athén-ban történik.
(Ezt csak azért írtam, mert ezek a “Rafa cikket” követelő hozzászólások kb. ilyen hatásúak. Nyilván nem emberéletről van szó, de ezt leszámítva – ha csak a tendenciát és az arányokat nézzük – akkor megállja a helyét a hasonlat.)
@Geysap: Halihó!
Idegeskedj kevesebbet, mert árt a szépségnek!
Én egyre emlékszem, amikor ápolást kért Fed, a ‘08-as M. Cup-on Mari ellen. Nagy meccs volt, sajna bukta Fed, így nem jutott tovább, de nem adta olcsón a bőrét, ki is kapott utána az elődöntőben Koljától Mari, akinek pedig az addigi játéka alapján sokan győzelmet jósoltak .
@Keltafan: Teljesen igazad van. Mint irtam, ma nalam a cerna “tul vekony volt, kis szakitoszilardasaggal”
Az a bizonyos bejegyzes, amire celzol – utolag feleslegesnek tunik nekem is. De akkor valahogy jott … Nemi “utana csend” hatasa volt … De keves. A gorog peldad kivalo.
A nap folyaman cernat csereltem drotkotelre
Tudod, “vannak dolgok,” amiket csak utolag tudsz magadnak is megmagyarazni …Megmagyarazni a “cernan kivul” nem tudom – bele, vagy melle magyarazni ertelmetlen .
@Fedderer(jobb,mint)Rafa:
Hello !
Mar irtam, hogy ilyen napom volt — mellesleg itthon is sok a szunyog, es talan elegem lett beloluk (ez magyarazkodas)
Igen remlik az a M.Cup. abban az evben hagyta ki huzodasa miatt Parizst is, ha jol emlekszem …
@Fedderer(jobb,mint)Rafa: Hamarabb össze fog jönni, mint gondolnád. Jelen állás szerint hamarabb, mint Rozénak a 17.
Ma már nem a blöffkorszakban teniszezik, ezzel kell szembesülnie, és egy idő után meg fogja unni, hogy nem Philippoussissokkal kell küdzenie és a többi báránykával, hanem éhes farkasokkal.
@Fedderer(jobb,mint)Rafa: Ráadásul időarányosan Nadal mindenben jobban áll.
Sziasztok! Nem olvastam még el a fenti hsz-eket,csak spontán írok.
Gábor jól összefoglalta.
Maradok a címnél. Hogyan tovább?
Én nagyon szeretném,hogy lenne tovább,de azt hiszem,h. itt nagyon fontos,h. ki milyen személyiség. Nekem Fed nagyon maximalistának tűnik,aki vagy fent van a csúcson vagy a közelében,de céllal! Szóval ezután egy percig sem lepődnék meg,ha úgy döntene,h. ennyi és nincs tovább. Ha nincs konkrét célja,nem hiszem,h. bármi is a pályán tudja Őt tartani.
Azt azért hozzá tenném,h. személy szerint én nagyon hiányolnám a jelenlétét,mert nem jó ez így. Egy Djokovic beájulja magát a döntőbe? Milyen dolog ez? Én ilyen jövőre nagyon nem vágyom. De szerintem Fed nem fogja megvárni,míg olyan sorsra jut,mint jutott pl. Sampras az utolsó hónapjaiban! Nem is illene hozzá! Mert Fed,az Fed! Lehet emiatt szeretni v. nem szeretni,én hála égnek az előbbihez tartozom,még így is,h. nema favoritom.
De vajon mi lehet még cél neki?! Ez már olyan költői kérdés volt.
Látom,megint jó sok bütykös jött itt össze! Azért tiszteljétek már meg Roger Federert azzal,hogy ebbe a pasztba nem hozzátok be Nadalt,mert ez nem róla szól! Nem az Ő 24 évéről meg… Itt Fedről van szó,aki minimum,hogy megérdemli ezt a posztot. Ha meg Rafát hiányoljátok,írjatok egy Rafás blogot,de ez most ennél sokkal komolyabb történet, mint, hogy ilyen baromságokkal bombázzátok szét ezt a fórumot. Ez nem méltó Federerhez és amíg ezt nem látjátok be,addig nem szeretitek a teniszt,csak kamaszként belezúgtatok Rafába és még nem fejlődött ki a személyiségetek!
Mondja ezt egy nagy Rafa fan,aki tudja tisztelni és szeretni Fedet is!
@RafajobbmintFederer: Na,pl. az ilyeneknek nincs itt helye!
Egyébként többiek,mielőtt félreértenétek,ezt a “bütykös” dolgot azokra értettem,akik minősíthetetlen stílusban bütyöknek nevezik itt a Fed szurkolókat!!
Akik agyilag kicsit zizik!
@ibisza: Még jóhogy te szabod meg kinek van itt helye kinek nincs Bütyök!
@ibisza: @PaszulyJanoskisiparos: Aki értelmes,az tudja,h. mit mikor illik mondania és mikor nem! Szép az új nick neved! A kék elvileg az adminok szine,nem? Igaz,a múltkor Petra vagy Gábor simán törölte a hasonszőrű hozzászólásokat,mint a te bütyköződésed! Ha nem tudod értékelni Fedet,akkor nemigen lehet közöd
a teniszhez. De nem fogok veled leállni vitázni,felőlem aztán fújhatod a végtelenségig.
@RafajobbmintFederer: hmm.. igazad van, tulajdonképpen időarányosan még én is állhatok jobban Rogerrel szemben, simán megnyerhetem a következő 17 GS tornát és akkor 26 éves koromra meg is előzöm őt…
@giorgio_boy:
De azért drukkolok Neked!
@Geysap: Hát Doki, lehet, hogy azért van ő ott, ahol, mi meg itten…
kívánom az összes azértjövökidehogyjólkifröcsögjemmagam típusú hozzászólónak, hogy lelkük megnyugvásra leljen és megtalálják a helyes utat
menjetek olyan közegbe, ahol jól érzitek magatokat, ugyanis itt senki nem utálja egyik teniszezőt sem
küldöm felétek a pozitív energiát, azzal úgysem tudtok mit kezdeni
Szives engedelmetekkel belinkelnék ide egy két évvel ezelőtti cikket az Indexről (ahol már rég nem elérhető, így máshonnan):
http://www.nadalmania.gportal.hu/gindex.php?pg=20370477&nid=4621266
Csak,hogy idézzek a felettem szóló,Mirka nevét használó kedves hozzászóló indexes oldalt ajánló cikkéből egy sort: “A ROHADÁS MINDIG A CSÚCSON KEZDŐDIK!’ Írta ezt egy drága indexes író Fedre célozva,köszi a linket,ettől téged itt mindenki csak egyre jobban utál. Na,egy dolog hiányzik belőled,a TISZTELET!!
@celle: Igen, ez egy “menekvesi onsanyargatas” – nem is rossz
@ibisza: A kek szinu nickek azoknak vannak, akiknak valamifele honlapjuk van. Klikkelj ra, es a “honlap mindent elarul tulajdonosarol.
kíváncsian várom, hogy ez tényleg a sérüléssel magyarázható-e vagy valami egészen mással (bár lehet, hogy soha nem tudom meg)
mindenesetre bíztató lehet, hogy szomorú volt, ergó érdekli a dolog, gondolom fáj neki a vereség piszkosul, és ha nincsenek eredmények, nem tudom azt meddig bírja elviselni
emlékszem még a tavalyi “Thank God, the hardcourt season is over.” kijelentésére (és az általam addig látott legszomorúbb sajtótájékoztatóra tőle), mely után megnyerte a Garrost és Wimbyt. Egyébként az utolsó válasza a mostani sajtótájékoztatón mindent elmond az egészről. Utálja, ha bárkit is leírnak.
@ibisza: Azt hiszem ezzel pontositom a n. “PaszulyJanoskisiparos” nicket : http://xxxvideos.com/?s=xxx+videos (++18)
@Geysap: Köszi az információt,ezt nem tudtam! Jaj,de drága Géza bácsi,nyugtass meg, ugye nem leszel szomorú,ha nem kattintok rá a honlapjukra?
@mirtusz: Azért lehet abban valami, hogy nem úgy bírta a lába. Kíváncsi leszek én is, meg veszett mód drukkolok neki.
Akkor lettem igazán elkötelezett szurkolója, amikor nem ment neki, és sokan kezdték rúgdosni a döglött(nek látszó) oroszlánt.
Bírom az elátkozott királyfiakat avlahogy.
@celle: főleg, ha ilyen szép barna fürtjeik vannak?
@mása: Az se baj, persze
meg a szép kezei, hogyne… de az elátkozottság és a királyfiság a fő szempont.
Az meg lélek dolga. Vagy mi.
@Geysap: Ezt pedig a pontosításra:

Egyszerűen éretlen rá! Na,itt tényleg életbe kell lépnie a Te ignorédnak,mert különben szó szerint meggyalázzák,azt,akit a legkevésbé kellene! Próbálom magam is tolerálni,remélem több és nem kevesebb sikerrel!
Nem értek,tudok,sok mindent! Legfőképpen azt,h. miért nem tudják egyes (szerintem még egyesek közülük Rafát se szeretik,csak próbálnak kötekedni),hogy ennyire nem látnak?
Ez a cikk egy hatalmas Bajnokról szól,aki a sportágában minden tiszteletet szó nélkül megérdemel,hogy ezt egyesek ennyire nem látják? Az a baj szerintem,hogy,aki eddig nem vette észre Fedet,az ezután se fogja!
@celle: Sok labdara ra sem mozdult. A megelozo meccseken meg megtette, de Berdich ellen sokszor nem. Szimulalni nem szokott. Mar az is + info, hogy elmondta mindezt. “Regebben” 2002 es talan meg 2003 korul elegge sok serulese volt.
@ibisza: Nem sztem nem Neked valo!
@ibisza: erre epeszu magyarazat nincs – keresd a “nem epeszuek kozott”. Esetleg irjal egy idezetet, amit felreertenek, mint a kedvencemet a julius Caesar-bol. (lasd fentebb valahol)
@Geysap: Igen, tudom, szerintem sem mellékes körülmény. Öregszik ő is ráadásul.
@Geysap: Azt már láttam,mármint az utóbbit,a Julius Ceasaros dolgot!
De Géza bácsi,tudod,h. szeretlek,de miért kell minden hsz-del idézetekkel reagálni? Ez kb. olyan,mintha nem lenne önálló gondoladod és mindent a műveltségeddel szeretnél megmagyarázni ill.mások gongolataival,akikről,mint emberekről,maradtak a régmúltból feljegyzések?! Ne feledd,az ember,ha magas az IQ-ja,nem kérdedik vele,mert ez csak lealacsonyítja! Lehet voltak Sheakspeare-től és Petőfitől v. József Atillától nagyobb írók vagy költők,csak egyszerűen nem meradtak fent róluk írásos emlékek….. stb… Meg miért is az írók a legnagyobb egyéniségek? Nem nekik köszönhetem pl. a szívműtétem!
De ettől még Fed a legnagyobb és nagyon nem szretném,h. csak így vége legyen,de Te szerinted még mi motiválhatja??? Mert hogy a 20már biztos nem. És az olimpiát sem fogja megvárni (ismerve az egyéniségét!), ha csak nem talál ki valami célt maga elé,de ez rossz kifejezés! Ha csak nem érez valami célt maga előtt!
@celle: Inkabb venul
@Geysap: Az szebb kifejezés, mint az öregszik?
Öreglány, vénlány… végül is van ebben is különbség.
@celle: Nem szebb – egy cseppet sem
De “szegenykem, sanyaru sorsa miatt, no, meg azert, mert sz.rik rank” megerdemli
@ibisza: OFF
OFF vége
Szia!múltkor azon poénkodtunk,hogy inkább én udvaroljak neked mint fedrafa.És én erre azt mondtam,hogy a sportos lányokat szeretem.Mindez nem lényeg csak annyi,hogy nem tudtam a szívműtétedről,sajnos ez a nagyon közvetett kapcsolat miatt van.sorry, remélem múltkor nem bántottalak meg ezzel.Ha nem, akkor ezt ignoráld.jó8 illetve reggelt
Én nem vagyok Federer szurkoló, de teljesen azonosulni tudok azzal, hogy Roger nem lesz kisebb, bármi is történjék. A 16 GS győzelmet senki nem tudja elvenni tőle. Én Schumacher szurkoló vagyok, és borzasztóan dühít az, hogy most egyesek vitatják a képességeit, szóval pontosan átérzem a helyzetet.
@MiroslavMecir: nagyon jó.
ki írta?
@sophie0607: Sajnos manapság a Schumacher-imádat inkább divat, mintsem valódi szeretet egy sportember iránt.
Itt most ne hasonlítgasd hozzá Federert. Egész más a kettő, másról szól a dolog. Egyébként meg, ki vitatja a képességét?
@evil9: Te beteg vagy.
@Geysap: Ez igaz.
De Berdych gyors teniszt játszik. Nehéz elérni az ütéseit. Erre nem gondoltál?
@ibisza: Irígyellek, különösen az utolsó sorban leírt dologért.
@Vilandra: Tökéeltes amit írtál, én is így látom a történéseket.
Szep napot mindenkinek !
@FedererRafa: hátja,evvan
Egy új poszt “az elődöntők elé” címmel?
Ide nem tudom/akarom leírni, hogy szerintem miként alakulnak majd az események
Üdv mindenkinek!
Jó kis poszt… szerintem az a lényeg az egészből, hogy szeret teniszezni. Lehet csinálni azt családdal is (baromi off: de szerintem a lányoknak állandóság kellene, nem minden héten új szállodai kiságy, de persze ez nem rám tartozik, off vége).
ha mondjuk 2-3 év múlva ott lesz az 5-8. helyen (amikor ugye már a legtöbb tisztességes teniszkarrier véget ér), az is teljesen rendben lesz. Pár elődöntő, döntő, győzelem ennyi munkával s bőven benne van. Nem kell neki mindent megnyernie, és nem kell minden rekordot megdöntenie. Ő már lerakta a magáét az asztalra, szóval szerintem nincs itt semmiféle hogyantovább…
@mazsi: Nem kénye ennyire lebecsülni Mirkát. Az a nő szerintem több százszor húzta már ki kisebb-nagyobb gödrökből, és rakosgatta össze a darabjait. Fednek őt kell látnia a boxában. Rafának ugyanez Toni. Itt nem egy lyukról beszélünk, mint ahogy te célozgattál.
@ibisza: Na jó aki ismer, az sejtette, hogy erre nekem szakad a cérna, és gurul a bogyó…
Pete utolsó hónapjai IS teljesen rendben voltak. Minden évben volt Gs döntőben, sőt továbbmegyek csak 2001-ből nincs Gs címe.
szerintem Fed akármennyire Fed ez még hozzá sem lenne méltatlan. Szóval csak ne féltsd Fedet Pete karrierjének utolsó hónapjaitól, amit megjegyzem egy UsO címmel fejezett be. A teniszzseni címet senki nem veszíti el néhány gyengébb év miatt.
@FedererRafa: Nem eppenseggel erre. Berdich tenisze sztem atlagos, es fentaziatlan – mint sok mase – de ellenfele felgyorsithatja. Fed ezt tette, de a comb huzodas miatt latszott, hogy ra se mozdul olyan labdakra, amiket almaban is eler.
Senkit nem szeretnék megbántani, de mostmár, még nyugodtabban végiggondolva egy dolog jutott még az eszembe erről az itt megjelent néhány okos véleményről és nem a posztról:
Aki összeütögetett valahogy 16 GS-t és számtalan bajnoki címet egy blöffkorszakban, több élő teniszlegendát legyőzve, az majd csak talál még valahol 1-2 GS-t vagy tornagyőzelmet a csúcs-szuper érában is egy hol sérült hol nem Rafa, egy rendszeresen betegeskedő vagy épp gyengélkedő Nole és egy önbizalomhiányos, ránehezedő teherrel sújtott Andy között a következő néhány évben.
Lehet, neki már ez is elég lesz.
@Geysap: Nem, szerintem van benne fantázia, nekem tetszik.
Egyébként gyorsabban üti, mint a legtöbb játékos.
@Fedderer(jobb,mint)Rafa: Az egyikük 2 éven belül, a másik 4 éven belül.
“Fontos viszont leszögezni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mélyebben van most, mint akkor volt, de ez megintcsak aligha fontos.”
nem kéne ennyire túlbonyolítanod mindent
@evil9: Jaj,de hogy is haragudtam meg érte!
@giorgio_boy: Nálad ez max álom, Nadalnál meg kőbevésett tény.
Szegény Federer mi lesz így vele?
:(:(
@FedererRafa: Matekból még mindig nem vagy az igazi, Andris!
4 éven belül: az legfeljebb 15 GS.
Ha Nadal mindet megnyeri, akkor lesz neki 22, de akkor Fed marad 16-nál.
Mélyen egyetértek a poszttal.
Egyébként hajlok arra, hogy egyetértsek azzal, amit valamelyik blogger írt itt az eurosport angol nyelvű honlapján. MOTIVÁCIÓHIÁNY!!! Ez a fő ok, és ez magával hoz mindent.
Nyerni akar ő mindenhol, ahol elindul, csak hát annyi mindent elért már, ezért az ő nyerni akarása a kisebb tornákon (beleértve most az ezres versenyeket is) nem mérhető azoknak a győzni akarásához, akik meg akarják őt verni.
Szóval, sokat vesztett a motivációjából, ami érthető, ez magával hozta a koncentrációs problémákat fontos labdáknál, meccslabdáknál, adogatásnál, röptéknél. Ezek soha nem látott mennyiségű hibát vontak maguk után, akkor, amikor azt Rogertől nem szoktuk meg.
Aztán emiatt jött az, hogy egyre többen, egyre többször verték meg kisebb tornákon. Igen ám, de ez azt is jelentette, hogy az őt GS tornákon kívül legyőzők (meg a többiek is) vérszemet kaptak, hogy hoppá, meg lehet akkor esetleg verni GS-eken is. Elkezdtek nem félni tőle (annyira) már, így odalett Roger mentális fölénye is, ő pedig ELBIZONYTALANODOTT. Korábban Rafa-n kívül senki nem tudta elbizonytalanítani (leszámítva Hewitt-ot és Nalbandian-t pályafutása elején, de ezen úrrá lett a svájci). Így aztán egyre másra jöttek a váratlan vereségek olyanoktól, akiktől korábban nem, vagy már jó ideje nem (Berdych – Miami, Hewitt – Halle, korábban Davydenko stb.).
Lehet, hogy kellettek ezek a vereségek, hogy újra visszatérjen belé a győzniakarás. Ezt ő tudja, és valóban, neki kell tudni, hogy okoz-e még neki örömet a tenisz, illetve pontosabban, hogy mennyi örömet okoz.
Szóval, véleményem szerint, ha visszaszerzi a motivációját, akkor összekapja magát 1-2-3 GS győzelemre a következő 2 évben, vagy ameddig játszani akar. Persze a mentális fölény, a tekintély visszaszerzése addig a szintig, ahol mondjuk az AusOpen után közvetlen volt, nem lesz könnyű, mondjuk talán olyan rettenetesen nehéz se, hisz maradt abból a respektből még bőven.
Ki tudja, lehet, hogy a US Openen visszatér egy nagy győzelemmel, aztán azt mondja, köszi, elég volt. És igaza lesz. Bárhogy dönt, igaza lesz. Ez fontos.
Amíg a valagából húzkodja a gatyáját minden szerva előtt, addig nem lesz igazi klasszis a spanyol. Viselkedni is tudni kell, nem csak teniszezni.
A sikertelenségek,de a menetrendszerű sikerek is torzítják a személyiséget!Federer sem az ma már aki volt,ami nem meglepő:az évtizedes vagy hosszabb készenléti állapot,a rendszeres edzés fáradalmai,amelyek az életkor előrehaladtával növekednek,a lelki teher,hogy a fiatalabb nemzedék tagjai egymást is erősítve akarják az “idős” bajnokot megverni,az egyeseknél jelentkező fásultság,az anyagi motiváció csökkenő jelentősége és nem utolsósorban a család,feleség,élettárs,barát és barátnő érdekei mind-mind arra figyelmeztetik Federert és a többieket is:rövidesen abba kéne hagyni a versenyzést,amit csúcson már érdemes lett volna megtenniök…