Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Ennyi

2010/06/30 Tagek: federer Kategória: Wimbledon
Szerző: bordin

Sokáig úgy tűnt, hogy a Zvonareva, Kvitova, Pironkova trióhoz a fiúk részéről csatlakozik Berdych, Tsonga és Robin, a Trikótépegető meg megmarad bajnoknak, mint Serena, de aztán  majdnem minden másként alakult. Úgy gondolom minden tekintetben a lányok számára lett volna hízelgő,  de mivel Rafa és Andy fordított, így aztán ahelyett, hogy azon meditálnánk, ki kinek lesz a párja, vagy mikor kapott ki utoljára egy napon Rafa és Roger, mindössze azzal kell foglalkoznunk, hogy miért kapott ki Roger.
A válasz egyfelől egyszerű, hiszen azért a mert ez egy ilyen játék közhellyel el is intézhetnénk mindent, csak az a bökkenő, hogy az elmúlt öt-hat-hét évben ez nem egy ilyen játék volt.
Az, hogy Roger Federer két egymást követő Grand Slam tornán ne jusson elődöntőbe, ráadásul úgy, hogy az egyik Wimbledon, az nem volt jellemző erre a sportágra. Még akkor sem, ha szerintem bőven benne volt a levegőben, hogy itt most a kiváló formában lévő Berdych ma legyőzheti, mint ahogyan ugyanez igaz volt a Garrosra és Söderlingre is. Ő maga tette oda a lécet, ahova tette, vagy ahogyan tavaly januárban mondta, ő kreálta azt a bizonyos szörnyeteget, és az a szörnyeteg, az most felfalta, ugyanúgy, ahogyan akkor Rafa ellen a melbourne-i döntőben.
Teljesen világos volt már régóta, hogy a dolgok nem mehetnek úgy a végtelenségig, ahogyan mentek, akkor sem mehettek volna, ha ez a Roger ugyanaz a Roger lett volna, mint mondjuk a legjobb éveiben volt. Mert ha ugyanaz lenne, a többiek akkor is ugyanúgy fejlődtek volna, mint ahogyan fejlődtek így is.
Ő és Rafa emelt legalább egy tucat játékost arra a szintre, ahol most vannak, és hosszú távon ugyan azt gondolom, hogy még mindig ők a jobbak, de nem annyival, hogy egy-egy meccsen ezek a játékosok ne lephessék meg őket.
Vagy csak őt nem tudom, lehet a többes szám sértő a Rafa rajongókra nézve. Rafára ugyanis biztosan nem.
Manapság már nem az ő kezében, vagy az ő kezeikben van az összes kártya. Már nem úgy néz ki minden, hogy ha ők hoznak egy jó közepes teljesítményt, akkor legyőzhetetlenek. A legjobbjuk, azt hiszem még most is elég mindenki ellen, de ha ebből a tiz-tizenöt játékosból rukkol elő valaki a legjobbjával, akkor bizony az ő erős közepes játékuk már kevés.
Vagy nem mindig elég.
Ennyi történt ma, hogy mi lesz eztán, arról majd holnap.
Ahhoz még át kell picit gondolnom a dolgokat, mint ahogyan azt hiszem Rogernek is.  Azon túl, hogy csak harmadik lesz hétfőtől.

47 Comments »

47 komment:

  1. Dodey 2010/06/30, 20:33

    1st
    Rog-ot sajnálom :(

    VálaszVálasz

  2. FedererRafa 2010/06/30, 20:33

    az sok mindent elmond a dolgokról, hogy öt éve ők ketten a két top 2 játékos.
    Egyetértek az írással amúgy.

    VálaszVálasz

  3. szs 2010/06/30, 20:34

    Igaz, nagyon igaz.
    Berdychnek perszer örülünk, mert az egyik kedvencünk:) Szeressük.
    Amúgy mi történt a honlappal? (Mért csak 3 poszt vagyon vajon?)

    VálaszVálasz

  4. Dodey 2010/06/30, 20:38

    Sajnos 3. lesz bizony és Cincinatti-ben is címvédő, szóval félek a USO-n is csak 3. lesz…

    VálaszVálasz

  5. Sylar 2010/06/30, 20:51

    Szerintem régebben is előfordult sokszor, hogy Rogernek közel a legeslegjobbját kellett hoznia valaki(k) ellen, és ez esetek többségében sikerült. Az egy dolog, hogy valóban jönnek a Berdych, Del Potro, Söderling féle szörnyetegek, Murrayvel, Denkoval, és a “trikótépkedővel” kiegészülve, de régen csak annyi történt, hogy Federer megrázta magát, és megverte őket. Az utóbbi időben viszont ez már nem jön ilyen automatikusan. Mármint hogy nem tudja magából csak így gombnyomásra kihozni a legjobbat. Ennyi történik, szerintem.
    Hogy mi lesz ezután, az jó kérdés… én el tudom képzelni, hogy a 16. volt az utolsó, de lehet hogy tévedek…. De mondjuk nem csak a GS-ekről szól a tenisz. Lehet még nyerni Olimpiát, Bázelt, Davis Kupát, stb.

    VálaszVálasz

  6. Sylar 2010/06/30, 20:52

    @Dodey:
    Mindegy. Harmadik kiemeltként is ugyanazokat kell megvernie, mint elsőként.

    VálaszVálasz

  7. evil9 2010/06/30, 21:14

    Igazából szerintem nehéz eldönteni,hogy nad és fed estek vissza,vagy a többiek fejlődtek sokat.Ha söder pl így játszana 21 éves kora óta,akkor nem tudom,hogy nem lenne legalább 2-3 gs-e.És véleményem szerint nem csak a szint növekedés a baj,megérezték,hogy rog öregszik,nadal tenisze meg egy tinédzserhez van kitalálva
    aki fut mint a mérgezett nyúl.Ha fejben pl murray felnő hozzájuk(mert nyer most egy gs-t for instance) akkor játékban szinte biztos nem jobbak fedrafáék .Az,hogy ilyen jó versenyzők az még vinni fogja őket egy ideig,de tenisztudásban már kb egy éve-fél éve nem egyeduralkodók.Del Potro visszatér,akkor pedig szembe kell nézniük egy murray,djoko,potro,söd 4essel aki bárhol és bármikor megverhei őket,és nem csak azért mert szerencséjük van.Murray meg szerintem nem salakon most is rafa felett van,csak fejben nem.
    Ilyen konkurenciával néznek szembe nem egy roddick,hewitt,davi 3assal,ami nem kicsi különbség.bocs,hogy hosszú voltam.

    VálaszVálasz

  8. Dodey 2010/06/30, 21:22

    @Sylar: Az igaz hogy ugyanazokat kell megverni, de azért még sem mind1 a dolog szerintem. Sajnos Rog-nál már régen nem arról van szó, hogy Nadal veri meg mindig (ahogy mondjuk 2008-ban), hanem egy keményen ütő, jól adogató és játszó Berdych is ki tudja ejteni, méghozzá összességében simán…
    Remélem összekapja magát a kemény pályás szezonra és látunk még tőle idén győzelmet nagyobb tornán, esetleg New York-ban?
    Én mindenesetre drukkolok neki! :)

    VálaszVálasz

  9. Dodey 2010/06/30, 21:39

    Egybknt az új “fajta” játékosok JMDP, Söderling, Berdych hogy csak néhányat említsek egyre inkább helyzeti előnyben lesznek.
    Az a baj hogy ebbe az irányba vitték a teniszt (nehezebb labdák, lassabb pályák) és aki két méter, jól adogat, meg valahogy összehoz egy stabil alapvonaljátékot azt nagyon nehéz megverni.
    Ilyen lesz a tenisz szerintem.
    Javítsatok ki ha ti másként látjátok,de ezek a magas srácok nem Ivo Karlovicok, hanem hátulról is tudnak vmit…

    VálaszVálasz

  10. patroklos 2010/06/30, 21:44

    szerinetem ha akar még teniszezni-és mért nem akarna- akkor neki is meg kell élnie majd igazi mélységeket, ahhoz hogy erőt, motivációt nyerjen. és itt az igazin a hangsuly, mert az nem dráma hogy évek tartós döntőbeli szereplései után a legjobb nyolcban kapok ki, vagy második vagy első, vagy harmadik vagyok éppen a pontszámitás alapján. az igazi motiváciohoz komoly mélység kell, és nagy rivalizálás hogy lehessen még alkotni. a testével semmi baj, a nála sérülékenyebb agassi milyen mélységekből jött vissza. kicsit visszaesik, kicsit kikerül a reflektorból,, kicsit megszokjuk hogy nagy dolog tőle ha elődöntőbe, döntőbe kerül egy egy gs-versenyen, ha meg győz urambocsá, népünnepély lesz belőle..idősödő teniszszupersztárok utolsói éveire jellemző ez. és még mindig ott lesznek a senior versenyek nézőcsalogatónak:)

    VálaszVálasz

  11. Rittyentett Hőzönbőzön 2010/06/30, 22:00

    Roger öregszik, ennyi. Ezt nem lehet megállítani vagy visszafordítani.

    VálaszVálasz

  12. 8785 2010/06/30, 22:19

    @evil9: Részben egyetértek. Azt azért vitatom, hogy Nadal nem fejlődött, sőt szerintem ezért tudott újra visszakerülni az élre. Az adogatásai már lényegesen jobbak. Berdichre én már az ősszel azt mondtam, hogy bármikor megverhet bárkit, azt gondolom ő fejlődött a legtöbbet, nos ma erről meg is győzött minket. Federer nem játszott rosszul, csak egyszerűen többnyire nem érte el az ellenfél kemény elütéseit, ebben jobb még nála jelenleg Nadal is, legalábbis a védekző játéka erősebb, mint Rogeré. Murrayt én nem látom annyire erősnek, ő azért verhető, ha Nadal és Federer jól játszik. Söderlinghez, Del Potróhoz már viszont a legjobb játékuk szükséges. Nos ez nem is baj, a trónkövetelők talán arra ösztönzik még Federert és Nadalt, hogy egy-két évig még keményen dolgozzanak, persze lehet, hogy ők ehhez már nem annyira motiváltak, meglátjuk mire lesznek képesek.

    VálaszVálasz

  13. evil9 2010/06/30, 22:46

    @8785: Nadal vmiben fejlődött vmiben meg visszafejlődött.Én meg berdychet nem tartom olyan stabilnak+fej.
    Én nem értem,hogy murrayt miért becsülik le folyton.Wimbi alatt vesztett 1 szettet,és látszik,hogy nem ez minden amit tud. Azonkívül labdabiztosságban nagyon durva.A hiba abban rejlik ,hogy nem mer támadni,mert szerintem gyáva hozzá,fél a hibától,ami nagyon nagy hátránya.Nadal ellen a wimbledoni bajnokságok egyik legszínvonalasabb teniszére számítok mindennek ellenére.Másik ágon,ha nem djoko,akkor ki is vehetjük nyugodtan a sztárok közül,mehet kolja szintre.Ha berych döntős akkor a másik ágról nyer aki döntőbe jut.Meg ha djoko nyer akkor is,de murray djoko érdekes lehet,összes többi lefutott.

    VálaszVálasz

  14. babydriver 2010/06/30, 22:50

    Federer az utóbbi 4 GS-tornán háromszor kapott ki, minden esetben egy nagyon jól adogató, nagy tenyeressel rendelkező és rendkívül stabilan játszó játékos ellen, ugye az AO-n nem találkozott ilyennel, kisebb jelentőségű versenyeken pedig olyanok is kóstolgatják már, akik korábban esélytelenek voltak ellene, sőt Hewitt is visszajött ellene a pályafutásukon végigfutó játszmájukban. Ezeken nyilván Federer is elgondolkodott már, de a gondolkodás már édeskevés, ha azt a 2012-es wimbledoni olimpiai bajnoki címet még komolyan gondolja.
    A másik aspektusnak, miszerint az erőviszonyok kiegyenlítődnek az élmezőnyeben, egészen biztosan sokan örülnek, a Federer-Nadal párbaj már így is nagyon sokat adott a tenisztörténelemnek.

    VálaszVálasz

  15. 8785 2010/06/30, 22:53

    @evil9: Szerintem Nadal ellen a legjobb teniszére lesz most szüksége, persze ha Rafa nem lesz formában, akkor nem is kell majd erőlködnie, minden esetre óriási közöség támogatásra számíthat majd, kérdés hogy ez Nadalt fogja-e zavarni, hiszen általában a közönség neki szokott szurkolni. Azt gondolom, hogy Toni Nadal alaposan felkészülhet most a skótból is. Mindenesetre a skótnak most óriáisi esélye van.

    VálaszVálasz

  16. evil9 2010/06/30, 22:59

    @8785: Nadalt mostanában minden zavarja.. :S és úgy viselkedik,ahogy régen nem….sztem érzi azt hogy már nem kiemelkedő .Kiváncsi lennék,hogy te hogy látod az elődöntők esélyeit,és miben tartod nadalt jobbnak füvön murraynél?mert murray labdabiztosságban,szervában lábban kétségtelenül jobbnak tűnik+jobban is fogad(rafa sajna tragikus ezen a tornán returnben)…

    VálaszVálasz

  17. FedererRafa 2010/06/30, 23:02

    @babydriver: ez igaz.
    Sajnálhatja Federer, hogy az olimpia nem 2006-ban volt.

    VálaszVálasz

  18. FedererRafa 2010/06/30, 23:02

    @evil9: jobban fogad, gyorsabb? :D
    Ők ketten a leggyorsabb teniszezők, s mellette nagyon jól fogad Nadal is.
    Az, hogy a skót jobb egyértelműen ezekben, butaság lenne állítani.

    VálaszVálasz

  19. 8785 2010/06/30, 23:23

    @evil9: Igazad van abban, hogy Nadalt mostanság sok minden zavarja, de újra élre kerülni nem könnyű, szerintem a szinten tartáshoz a játéka megvan, kérdés az, hogy milyen formában van, továbbá hogy tényleg jól van-e vagy valamilyen sérülés zavarja a játékban, én az utóbbira tippelek, lehet hogy ezt próbálja leplezni. A mai mérkőzésen azért nyert Rafa, mert nagyon jól védekezett, ha ezt a formáját tudja hozni pénteken, akkor verheti Murayt, nos meglátjuk.

    VálaszVálasz

  20. FedererRafa 2010/06/30, 23:36

    @8785: Szerintem nem védekező játékkal nyerhet Murray ellen.
    Rafitó sikere abban rejlik a füves pályán, hogy ugyanúgy felpörgeti a labdákat, amelyeket nehéz kezelni.
    Bár ez nem teljesen egyértelmű, de ha védekezik, kevesebb esélye van.
    Ha offenzív, akkor nyerhet.

    VálaszVálasz

  21. RafajobbmintFederer 2010/06/30, 23:39

    A Federer korszaknak ezennel vége! Lehet visszavonulni!

    VálaszVálasz

  22. Geysap 2010/07/1, 0:36

    @patroklos: Orulok, hogy eppen Agassit hoztad fel peldakent – en is eppen vele peldaloztam.

    @Rittyentett Hőzönbőzön: Mi az oregseg ???? 28-29-ev nem az …

    @evil9: Rafa megvaltozott, es nem a jatekat ertem csak, hanem, mint jatekos. Eddig nem volt hiszti, kamu masszor stb. Most van. Ez nem jo ut sztem.

    @FedererRafa: @FedererRafa: Andris ! Rafa azert tud “fuves palyan” felmutatni valamit, mert ez “mar nam az a fuves palya” Lelassitottak, es a fuopasok miatt olya, mint a salak. Ez Rafa Wimbi titka. Egy rendes fuves palyan az utesei nem ernenek semmit. Ezt hidd el nekem. Egy “igazi fuves jatekos” pl. Sampras ellen jatszani, nyerni, elkepzelni sem tudom. En lattam Borgot – McEnroet – de Beckert is jatszani Wimbiben. Az a fu mas vilag volt …

    @RafajobbmintFederer: Ezt magadnak mondtad … mint irtam utalom a gerincteleneket, es a gerinchurosokat is. Ez hanyadik nicked is ? Lenyegtelen, minnel tobb, annal hasadtabb az elmed …

    VálaszVálasz

  23. patroklos 2010/07/1, 6:43

    @RafajobbmintFederer: lehet igazad van, de azért még mérget nem vennék rá. két éve amikor rafa legyőze wimbli döntőben akkor mindenki szerint itt a vég, vissza kell vonulni, rá egy évre még két gs-t behuzott. ha roger laza gyerek(márpedig rafa inkább erőlködik mint roger) és akar játszani akkor fog uj motivációt találni, uj célt kitüzni és nem fog visszavonulni. én a helyedben rafa miatt is aggódnék – nem nagyon csak kicsit, mert nála sem látok tul jó jeleket. ha rafa szeretne roger rekordjai közelébe kerülni valoban jo lenne ha gyorsan visszavonulna roger, meg söderling meg még egy páran.kétségkivül érezhető az idegesség a másik oldalon is.csak mig rafa teste nem birja a terhet rogeré igen.

    VálaszVálasz

  24. FedererRafa 2010/07/1, 7:01

    @Geysap: Ez egyenes következménye annak, amit írtam.
    Ez a füves pálya relatív lassú a régihez képest. De ez másnak is így van, ettől még megverhetnék Rafát.
    Amiért ennyire sikeres ezen a pályán is, hogy ugyanazt játssza, csak még beljebb áll a pályán.
    Egy támadó játékot tud játszani, akkor hasonlóan nyerőket szerez, mint salakon.

    VálaszVálasz

  25. kerzso 2010/07/1, 9:37

    @Geysap: Jó Geysap! Akkora sületlenségeket hordassz össze Nadaról hogy ezeket már Te sem gondolhatd komolyan. Hiszti, kamu masszőr??? Te miről beszélsz? Nadalt elég sok sérülés kísérte eddigi pályafutását ebből kifolyólag szép számmal kérte ki az ápolásokat ezek szerint azok nem voltak kamuk csak a mostaniak. Hogy mi kamu és mi nem ezt Te biztos mocskos jól tudod. 100% hogy van közöttük taktika is, de nem biztos hogy olyan könnyen meg lehet ezt állapítani. Emlékezz vissza 2 évvel ezelőtt mikor Nadal Roger ellen kért ápolást vmelyik masters salakon és Toni”nem edző” Nadal mutatta Rafának hogy adja fel, mert úgy érezte hgy komoly a sérülés ne kockáztasson. Sztem az kamu sérülés volt, de még az edzőjét is sikerült megvezetnie. Ha az edzője semtudja megállapítani hogy mi a kamu és mi nem akkor Te ezt hogy tudod? Minden játékos feszült ha sérült vagy éppen akkor ha nem úgy megy neki a játék. Ez máskor is így volt Nadalnál is meg másnál is. Volt aki ripityára törte tavaly az ütéjét úgy hogy előtte hosszú idő óta nem tett ilyet, a székbíró képébe üvöltötte többször is “Azt mondtam cselendzs!!!, vagy hogy “Kapcsold már ki az a sólyomszemet!!” mert éppen nem azt mutatta amit ő szeretett volna látni. Mégsem mondtuk azt hogy “Ez nem jo ut sztem”. A játékosok is ugyanolyan emberek mint Te vagy én egy-egy kontrolálatlan cselekedett teljesen belefér sztem. Nadalt egészében nagyon rosszul látod, de igazából nálad ez érthető…Szép napot! sok Reoger Feder győzelmet kívánok neked!

    VálaszVálasz

  26. RafajobbmintFederer 2010/07/1, 9:40

    @Geysap: Ne hazudozz Nadalról! Azzal, hogy hazugsággal próbálsz vitát nyerni, még nem jelenti azt, hogy a kedvenced visszaért valaha is az élre.

    VálaszVálasz

  27. RafajobbmintFederer 2010/07/1, 9:41

    @Geysap: Te ezeket a hülyeségeket saját magad gyártod, vagy valaki besegít?

    VálaszVálasz

  28. Csavargo 2010/07/1, 10:19

    Nem hiszem, hogy temetni kéne Fedet. Tegnap az erős közepes játék nem volt elég, de ez nem lehet meglepő. Néhány hete más mindenki pontosan tudja, hogy Tomas komoly ellenfél mindenkinek.
    Azért kicsit mókásnak tartom, hogy itt egyesek úgy várják JMDP-t mint a messiást. kihagyott szinte egy teljes évadot, nem bombaformában önbizalomtól duzzadóan fog visszatérni. Sódernek nincs elég feje a győzelemhez, szerintem Murray lehet most a nevető …. sokadik.
    Rafáról meg: néha mindenkinek elgurul a bogyó, vannak rosszabb periódusai. Valamiért szemmel láthatóan frusztrált, lehet, hogy egy kis fájdalom (gondolom tavaly jól rájuk ijesztettek és már komolyan veszik), de lehet valamilyen személyes probléma is. Nem gondolom, hogy 10 nap viselkedéséből kellene hosszú távú következtetéseket levonni.

    VálaszVálasz

  29. Sylar 2010/07/1, 10:45

    Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy 2 névről 4 perc alatt 3 hasonló tartalmú hozzászólás érkezett…

    VálaszVálasz

  30. zizi 2010/07/1, 11:14

    @Sylar: Paranoia

    VálaszVálasz

  31. zizi 2010/07/1, 11:16

    @Geysap: Beteges Federer imádat 24 órában , ezt te is tudod :)

    VálaszVálasz

  32. RafajobbmintFederer 2010/07/1, 11:17

    Gaysap és Slyar a két rosszindulatú federeres, akik mnden adandó alkamt megragadnak Nadal degradálásra, és teszik ezt úgy, hogy a többiek tapsolnak hozzá. Emellett a fair fórumozók képeben tetszelegnek.

    VálaszVálasz

  33. Geysap 2010/07/1, 11:17

    @Sylar: En is – 3-4 percen belul.

    @kerzso: @RafajobbmintFederer: Lelkeim, vagy lelekem. Soha nem tudom ilyen hasonlo hozzaszolasok miatt, hogy eg, vagy ket ember irta, velhetoen 1.

    Jelenleg nem a multrol, hanem a jelenrol beszelunk. Mocskos modon nem erdekel, hogy mi volt egy – ket eve.
    Most sztem Nadal apolasa kva jo taktika volt, Petschner ellen, es bevalt. Soder taktikaja nem. Ennyi.

    Talan arrol nem tudtok, hogy Fed a tornat combhuzodassal, es hatizom huzotassal jatszotta vegig. Ez maganugye – ha jol sejtem, es az is, hogy apolast nem kert.

    @RafajobbmintFederer: @RafajobbmintFederer: Soha nem kerek segitseget ahhoz, hogy mit irjak , es az altalad irt hazugsag komolyan szorakoztato, ugy, mitn a tobbi bejegyzesed …

    VálaszVálasz

  34. Geysap 2010/07/1, 11:20

    @zizi: Nem paranoia, amit@Sylar: irt.
    Masreszt nem beteges, hanem realis egy olyan teniszezovel szemben, akinek a jatek szintjet elerni nem fogjak, ill. a rekordjait sem.

    VálaszVálasz

  35. Geysap 2010/07/1, 11:21

    Viszlat lelkecskeim !

    VálaszVálasz

  36. zizi 2010/07/1, 11:25

    De paranoia , mert pl semmi közöm a RafajobbmintFederer- hez , de egyet értek vele , bocs nincs diktatúra . Viszlát papa

    VálaszVálasz

  37. zizi 2010/07/1, 11:28

    Te azt meg honnan tudod így a szobából hogy Rafael Nadal mit fog elérni még életében ? Mert hogy Rodger már semmit az megírták, de hogy No 1. nem lest többé az tutti

    VálaszVálasz

  38. 147break 2010/07/1, 11:38

    Szerintem sem annyira Federer, mint inkább az ellenfelek lettek mások. Mármint szó szerint. Korábban is volt olyan, aki nem csuklott össze a svájci játékát látva – elszenvedve. Volt ilyen, úgy hívták Marat Safin. Csak hát ő nem tette erre rá az életét. Meg persze Nalbandian. Ők még a “big Rogert” verték meg. Csakhogy jött az 5 évvel későbbi generáció, akiket más kompozitból gyúrtak, nem félnek tőle annyira, és ami a legfontosabb: egy vesztett set után nem omlanak össze. Söderling, azt hiszem, ebből a szempontból egy hibrid, ő néha elhiszi, néha nem. Federerrel szerintem az a baj, hogy megállt a fejlődésben, amikor jöttek a jók, nem elkezdte még jobban játszani, amit tud – wimb. szerva röpte, de legalább sok röpte -, hanem beállt hátra és megpróbálja őket alapvonali nyerőkkel legyőzni, csak hát ahhoz már kevés a kraft. Ha akar még valamit, vissza kell hoznia a saját játékát, és nem várni, hogy majd hibáznak. Mert “ezek” gyakran nem hibáznak (Nadal, Berdych).

    VálaszVálasz

  39. Geysap 2010/07/1, 12:02

    @147break: Elotte tetesse rendbe a huzodasait …

    VálaszVálasz

  40. RafajobbmintFederer 2010/07/1, 12:10

    @Geysap: Látom jön az újabb Adú-Ász, Federer sérült volt, és mindezt csak a csúfos vereség után árulta el, ugye? Tavaly a Garroson Nadal sérülése szóba sem lett hozva, a federeresek ma is sima vereségként könyvelik el. Ennek ellenére Federer csúfos zakója után pár perccel már jött is a mosdatás, miszerint sérült volt. Visszanyalt a fagyi!
    Nadal nem taktikázott, kétszer kért ápolást, ebből egyszer vezetésnél. Söderling az ellenfél szervája előtt, a padon ülve kérte ki, nem előre. Enyire ne legyél már ellenszurker.

    VálaszVálasz

  41. RafajobbmintFederer 2010/07/1, 12:12

    @147break: Egyetértek! Federer nem lett rosszabb, az ellenfelek változtatk, újak, erősebbek jöttek. Federer nagy szerencséje, hogy a blöffösök között jól megszedhette magát. Ma már látszik, mi lett volna, ha akkor is ilyen Berdych-féle srácok lettek volna az ellenfelei, nem Phipippoussissok.

    VálaszVálasz

  42. discreitio 2010/07/1, 12:27

    @Csavargo: Nagyon egyetértek veled.. JMDP, Söd , Mörri tekintetében . Fedhez még annyit és ezt nem mentegetésnek szánom, hogy Federer életébenn nagy változás a gyerekek érkezése . Nem könnyű a maximumot nyújtani, ha nem tud/akar mindent a tenisznek alárendelni és láthatólag nem is megy neki. Ahhoz, hogy ezeket a meccseket megnyerje, az kellene.

    VálaszVálasz

  43. Sylar 2010/07/1, 12:31

    @RafajobbmintFederer:
    Te überokos, idefigyelj! Valaki más véletlenül nem ugyanebben a “blöffmezőnyben” nyert 7 Gs tornát és 18 masterset? Szánalom ez a kettősmérce, meg a sok ferdítés is.
    De mostantól nekem is ignore, mer ez már verdesi a biztosítékot

    VálaszVálasz

  44. kerzso 2010/07/1, 12:43

    @Geysap: @Sylar: Jó Geysap, Jó Sylar, Azért mert több mint 1 embernél ugyanaz a gondolat kiverte a biztosítékot, az még nem jelent azonosságot. Higyjétek el vannak jó páran itt a fórumon akik máshogy látják a dolgokat mint Ti. Persze magatok megnyugtatására mondogassátok csak,hogy itt bizony egy ember van aki máshogyan gondolkozik mint Ti és az naponta gyártja nickeket.. Szánalom.

    VálaszVálasz

  45. RafajobbmintFederer 2010/07/1, 12:44

    @Sylar: Nem, ugyanis Nadal 2005-től kapcsolódott be a nagy teniszbe, még messze volt a beérett versenyzőtől. 2008-ra lett minden pályán nyerő, és akkortól datálódik Federer visszaesése is.

    VálaszVálasz

  46. RafajobbmintFederer 2010/07/1, 12:46

    @kerzso: Stan és Pan, vagy Frédi és Béna, lényeg, hogy ők ketten a megmondó emberek, akik eldöntik, ki lehet tagja e nem éppen díszes társaságnak.

    VálaszVálasz

  47. FedererRafa 2010/07/1, 12:54

    @RafajobbmintFederer: Az igaz, 2005 az átütő év.

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (499)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (212)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (3) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (68) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (178) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (14) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum