2009 áprilisából.
a: Hipochondria
A világ legrövidebb könyvei sorozatban létezik egy kötet, Arcmimika az amerikai színjátszásban a címe, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger jegyzi.
Novak Djokovic szerintem nem olvasta.
Vagy nevesebb színészektől tanult.
Mondjuk ahonnan ő jött, ott arra felé azért akadnak. Az is lehet, hogy egészen a belsőjéből játszik, mint a legeslegnagyobbaknak.
Nem tudom.
b: A legszebb hattyú
Jó gyerek ez a Nole, tényleg bírjuk, de azért engem az anyukám annak idején furkósbottal kergetett volna körbe a lakótelepen egy ilyen fotóért.
Igaz, nem is vittem semmire.
Nem akarom szítani az indulatokat, meg a Djokovic rajongók lelkébe gázolni, azt is elismerem, hogy mindenki azt csinál a pályán, amit akar. De azért úgy hiszem széttépni magadon a pólót 2 perccel azután, hogy meg akartál halni, nem feltétlen szimpatikus.
Még akkor sem, ha mindkét alakítás hitelesre sikeredett.
Szerintem egyébként birdflu lehetett.


A poló széttépés szerintem is sok volt, de tőle már megszokhattuk a hasonló reakciókat. Csak azt nem értem, hogy mitől van ez a nagy feszültség? A fenébe is, megvert Wimbledonban a 16 között egy közepesen játszó Hewitt-ot 4 szettben. Ez ekkora indulatokat hoz ki belőle?
A halál és feltámadás című sztori sem számít újdonságnak Djokovicstól…
haliho, valaki tud dobni egy linket egy ilyen videorol? szivesen rohognek egyet es nem talaltam… : ))) koszi: F
Gabor !
Teljesen jogos (arrol mar olvastunk, hogy baj van a legzesevel), de erre nem kellene rajatszani – es a trikot sem azert tepte le, mert nem volt levego …
A “Hattyu halala” -t minden meccsen eljatsza.
Szerintem ezt tenyleg konyvbol tanulhatta.
Az alakitasait nezve egyben biztos vagyok: Kusturica nem lehet a baratja !
szerintem senki nem lepődik meg azon ha Nole orvost hívat….ez már nem hír.
a polótépkedés nem tetszett,de ez Nole.ennyi.
minden GS-en lehetne egy ilyen cikket írni ez már lerágott csont,de Gábor szeret rajta csámcsogni az igaz.
akármilyen is Djokovic azért tud Ő teniszezni,néha nagyon is szépen!
én kedvelem Nolét,az ápolással nem is törődöm már……Ő ilyen.felesleges is cikket pazarolni arra h mikor hív dokit…..
a polós dolog nagyon nem jött be.elhiszem h feszült volt meg minden de ez nem tetszett.
http://www.youtube.com/watch?v=SsIj-iH0YGU
sztem csak megszokta h hewitt ellen vetközik:)))
saars volt nem birdflu:))
amugy meg balkán a javából, ugyhogy tökéletes az utalás a szerb szinjátszásra:) nyilván helyre teszik a fejét idén is ha nem akkor meg wimbliben mondhatja anyukája hogy meghalt a király éljen a király.
amugy meg a szerénke sarapova meccs első szettje tökéletes volt, a 6 évvel ezelőtti teniszüket idézte.
Gábor!!
Jó lenne, ha leszállnál Noléról és mással foglalkoznál ahelyett, hogy minden ápolása után posztokat írsz a semmiről. Ha jól emlékszem, már nem egyszer elmondtad, hogy Nole szerinted szimulál, meg színészkedik, pl. az Aus Openen a Tsonga elleni meccs után.
Kár, hogy Rafa tegnapi ápolásáról nem született ilyen írás. Az is megért volna egy misét.
És a pólót azért tépte szét, mert hatalmas kő esett le a szívéről. Nem hiszem, hogy senki ne könnyebbült volna már meg annyira az életben, hogy így, avgy hasonlóképpen fejezze ki az érzéseit. Olyankor az ember nem azzal foglalkozik, hogy beteg, hanem azzal, hogy nyert.
Nole egy jó játékos, aki, ha úgy érzi, ápolást kér. Lleytonnek megvolt az esélye. nem élt vele. Még így sem, hogy Nole “eljátszotta a nagyhalált”. Ennyi.
@nóra785: A vetkőzős szappanoperából nekem az volt a csúcs, amikor az öreg Djoko is lefélmeztelenítette magát a meccs végén, és intett az egyenpólót viselő tábornak, hogy kövessék a jó példát.
Nem emlékszem, melyik meccsen/tornán volt, de bírok ö.függést találni azon jelenet, és a Hanescu anyukájának jobbulását szorgalmazó német különítmény viselkedése között.
Ez van sajnos: ahogy a világ, úgy a tenisz is bulvárosodik.
Fociban a mezlevételért különben sárga lap jár, kíváncsi vagyok, Gyogyó kap-e ezért valamit?
Ha nem, én is mindig így fogom megünnepelni, ha hatalmas kő esik le a szívemről.
Lerágott csont, kedves Gábor.
Arra vagyok kíváncsi, hogy még hány poszt születik ebben a témakörben a salakblog történetében. (Na meg arra, hogy a tegnapi Nadal-ápolás után miért nem írtál elmarasztaló bejegyzést. Az legalább annyira volt taktikai jellegű szimuláció, mint a mai Djoker-féle.)
itt a videó róla: http://www.youtube.com/watch?v=2FyWhfCusBs
@nanda:
“Nem hiszem, hogy senki ne könnyebbült volna már meg annyira az életben, hogy így, avgy hasonlóképpen fejezze ki az érzéseit.”
Pedig elhiheted, hogy így még senki nem fejezte ki az érzelmeit, vagy ha esetleg tudsz ilyenről szívesen megnézném. Nekem igazából nincs ezzel semmi bajom, de azért nem feltétlen kell csak úgy elsiklani felette. Sokan megkönnyebbültek már életükben, de ilyet nem szokott megengedni magának senki.
Akik meg Nadal sérülésével hozzák összefüggésbe a dolgot, nyilván azért teszik, mert beszéltek Nadallal és ő elárulta nekik, hogy igazából nem is fájt semmijje, csak pihenni akart, ugye? Hülyeségeket ne beszéljetek már, unalmas ez a téma. Ha valaki kicsit is figyeli Nadalt talán tudhatja, hogy a térde szarakodik már egy ideje, és azzal is volt gondja a meccs alatt amire kihívta a tréner, nem azért hívta ki mert unatkozott, és gondolta valakivel bratyizik egy kicsit..Mondjuk ha már ennyire szóbajött Nadal és mindenki igazságosztónak gondolja magát, akkor azért kíváncsi lennék mi a vélemény arról, hogy Rafát megbüntették, mert kommunikált a csapatával. Az a kommunikáció tulajdonképpen Vamos,C’mon volt. Bíztatás, nem több.
NOVAK DJOKOVIC: Everybody has an opinion. I don’t know why the people think that I’m always having something, which is absolutely wrong because I haven’t asked for medical or physio timeout for a long time.
I mean, any time I ask, you know, somebody has to say something. So I don’t really care. You know, whatever.
lemaradt:
What was the shirt ripping about at the end?
NOVAK DJOKOVIC: Emotions (smiling).
@Slice: Azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy a játékosok sem Nadalnak , sem Djokonak nem szavazták meg eddig a sportszerűségi díjat. Az az érzésem, hogy az idén sem fogják.
Született egy poszt amit mindenki úgy értelmez ahogy akar…
(szerény véleményem szerint igaz)
De könyörgöm hogy jön ide Rafa??
én kedvelem Nolét, tényleg, meglehetősen, de ez a pólószaggatás ritka gusztustalan volt… ez nem méltó egy teniszezőhöz.
@Slice: Rafánál úgy ítélték meg, hogy szabályt szegtek. És akkor bizony bünti van. Pont.
Szerintem, mivel a játékosoknak van lehetőségük ápolást kérni, bárki használhatja ezt taktikai célokra, néhányan meg is teszik. Ez nem túl szimpatikus, vagy teniszhez méltó, de mivel a legtöbben életünkben nem fogunk (akár fizikailag, akár lelkileg) olyan megterhelést érezni, mint Nadal, Djokovic vagy bárki más a pályán, a legkevésbé sincs jogunk ítélkezni, hogy volt-e szükségük ápolásra…
Egyébként Nole szerb, akinek van szerb ismerőse tudja, hogy mennyire más az egész mentalitásuk, elég távol van a miénktől… De azért, akinek van humorérzéke az bírja Djokovicot az ilyenekért:http://www.youtube.com/watch?v=WZIdQlj80FM&feature=related
@nanda:
Én mondjuk egy kicsit szánalmasnak tartom, hogy egy világranglista 3., GS győztes játékosból attól törnek ki ilyen indulatok, hogy Dubajban nagynehezen legyőz ilyen Juzsnyíj, Bagdatisz szintű játékosokat, vagy tavaly a párizsi döntőben egy Gael Monfilst. Vagy éppenséggel tegnap egy rozsdásan játszó Lleyton Hewitt-ot. Ha őneki ez ekkora megkönnyebbülés, akkor ott valami nincs rendben. Ugyanis neki nem ezen játékosok ellen kellene hősködni, hanem Nadal, Federer, Söderling, vagy Murray ellen. Én pl. elképzelni nem tudtam volna, hogy Federerből ilyen indulatok törjenek ki, miután fordított Falla ellen, pedig biztos ő is nagyon megkönnyebült a meccs után.
Az viszont igaz, hogy mindeki máshogyan mutatja ki az érzéseit, a szemlélők közül pedig mindekinek más az ingerküszöbe. Ha Nolénak ez a jó, akkor csinálja. De valószínűleg elnyeri ezzel sok mindenkinek a nemtetszését. Engem meg nem különösebben érdekel, mert nem vagyok a rajongója.
Djokon látszott,hogy zihál és kapkodva veszi a levegőt. 2-0 szettelőnye volt,és 2-1-re vezetett a harmadik szettben,amikor ápolást kért,légzési nehézségre hivatkozva. A belgrádi negyeddöntőt is ezért kellet feladnia. Madridban sem indult,mert mint kiderült (a szerb lapok sokat írtak erről) pollenallergiában szenved,és akkor nagyon elfogta…
@Csavargo: Hanescunál meg úgy ítélték meg, hogy ő a hibás. Pont.
Attól még, hogy valamit ítélnek, a te gondolkozásod alapján az akkor úgy is van? Nyilván nem érdekli túlzottan Nadalt sem a dolog, meg valahogy nem is vágja földhöz a minimális pénzbüntetés, de mindenesetre vicces.
Olvasgatva a kommenteket bennem is felmerült néhány dolog

1. Gábor arról ír ebben a blogban, amiről akar, lévén ez a blog az ő (és Petra) “gyermeke”. Mindenki más is azt ír a sajátjában, amit akar. Akinek nem tetszik, hogy Djoko bajairól ír, minek olvassa AZT a posztot?
2. Sok ember él együtt (élsportolók is) asztmával/allergiával, mégis megtanulnak vele együtt boldogulni. Djoko szereti magát belehergelni abba, hogy ő mennyire beteg, és ilyenkor úgy is néz ki, hogy tényleg a halálán van. Aztán rájön, hogy mégis a tenisz a fontosabb számára és nem az önsajnálat, és rendbe is jön, legalább annyira, hogy ezt teátrálisan mindenki tudtára adja.
3. Általában nem azzal van baj, hogy Nadal ápolást kér a fájó térdére (igen, mindenki tudja, hogy fáj neki), hanem azzal, hogy azt MIKOR kéri.
@Slice: mondjuk elég rossz példa hanescut felhozni, mivel amiért megbüntették azt meg is tette! köpött a nézők felé, és káromkodott! ezért büntették meg! az más kérdés h mi váltotta ki, de a szabályt sajnos megszegte. ezért jogosan kapta a büntetést…
mondjuk a bírónak legalább 8-10 napi elzárást javasolnék, a német barátaival…
@Slice: neked meg nyilván ki kell forgatnod a szavaimat, és úgy kell velem beszélned, mintha egy 10 éves idióta lennék…
Örülök, hogy te olyan közel ültél Tonihoz, hogy ki mered jelenteni, mit mondott. De bevallom, én nem. Annak is örülök, hogy ilyen pontosan ismered az ide vonatkozó szabályt, de ismét vallanom kell: én ebben sem vagyok tájékozott. De azt kötve hiszem, hogy pontosan rögzítve lennének, hány másodperces összenézés, és pontosan mely szavak elhangzása jelent kommunikációt az edzővel.
De két dologban azonban teljesen bizonyos vagyok, arról, aki kiszabta a büntetést:
1. sokkal közelebb volt az esethez, mint én
2. nálamnál sokkal kompetensebb az eset megítélésében.
és igen, vagyok olyan gyökér egy ilyen esetben, hogy elfogadom: Nadal szabályt szegett, amiért büntetés jár neki, még akkor is, ha egyes rajongók szája erre erőteljesen felhabzik.
Ami Hanescuval történt az minősíthetetlen. A székbíró óriásit hibázott, és egyszerűen el kellene tiltani egy időre.
Ha ez velem szemben történik, én sem maradtam volna nyugodt, DE: a nézők felé köpni, aztán szándékosan lábhibásat adogatni, hogy volt? nem a legjobb tudása szerint játszani, az igenis szabályszegés, és szerintem meg kell büntetni.
Bárhogy elborul az ember agya, ne álljon neki köpködni, meg pólót szaggatni.
szóval, mea culpa: bizony, ilyen egyszerű ember vagyok.
@arcsike: Ez eddig oké, viszont se a bírót, se a nézőket nem büntették meg, pedig ők váltották ki ezt az egészet.
@Slice: na igen, az élet igazságtalan…
@discretio: Én pedig éppen azért szeretem Nadalt ( sőt Federert és Djokot is) mert annyira sportszerűek.
És aki nem ezt látja, az vak.
@Slice: a szurkolókat letaartóztattáka meccs után, bár sajnos meccs közben kellett volna őket kivezetni! a bíróról meg már leírtam a véleményemet! sajnos őket szankcionálni a legritkábban szokták, csakúgy mint a fociban…
csak annyit, hogy undorító ahogy széttépte magán a pólót, és tényleg borzasztó sportszerűtlen játékos. ez a semmitnemérő színészkedés egyszerűen lehúzza az egész teniszét, ami pedig meg kell hagyni igen jó lenne… lenne… kár, hogy a feltételes mód még egy teniszezőnek sem hozott sok jót.
Szerintem tényleg hatalmas indulatok szabadulnak ki a játékosokból egy- egy meccs alatt-után. Federer sem volt kevésbé szimpatikus, amikor sírt. Meccs közben meg végig úgy tűnik, mintha felülről nézné a meccset. Közönyösség rí le róla. Mintha nem is sportolna. Ez viszont nem annyira jó szerintem. Akkor inkább már ő sírjon, Djokó meg tépjen polót, Nadal meg csinálhat bármit.
“Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság.”
szerintem djoko amúgy magának tesz rosszat a folyamatos vélt valós szimulálásaival, mert ezzel kifogásokat talál a vereségére…ettől függetlenül ez a kép iszonyú vicces