Bár azok után, hogy búcsúztatta a négyszeres bajnok Henint, meccslabdáról megverte Serenát, majd lenullázta Jankovicsot a 4 között, nem igazán lehettek kétségeink, hogy Samantha Stosur a szombati döntő favoritja, de a mostani sajtótájékoztatójáról már úgy jöttem ki, hogy tényleg úgy éreztem, a következő Roland Garros bajnokot hallgattam.
Sam hátrdőlve, feltett lábbal adott interjút, és senki sem volt nyugodtabb nála a szobában. Kedvesen, egyszerűen, mosolyogva vlaszolt minden kérdésre, közben sugárzott róla az önbizalom. Határtalan nyugodtsága egyértelmű esélyessé teszi, az pedig, hogy tavaly Oszakában pont Schiavone ellen szerezte meg élete első tornagyőzelmét, több mint biztató előjel. Hatalmas önbizalmat adott neki az elmúlt 3 meccs, és ő is favoritként tekint magára.
Szombaton Roland Garros döntőt játszik egy olyan ausztrál lány, aki 15 évesen látott életében először salakot, amikor eljött néhány olaszországi junior tornára. Az első öt salakos meccsét elveszítette, 2003-ban pedig a felnőttek között selejtezett a Garroson, de nem jutott fel főtáblára. Ekkor egyszerűen rühellte a salakot, és képtelen volt rendesen mozogni ezen a borításon. De úgy gondolta, az egyszerűen nem lehet, hogy profi teniszezőként ilyen analfabéta legyen egy adott borításon, és kőkeményen kezdett dolgozni.
Ma már pedig élvezi a salakszezont. Azt mondta, azt se bánja, ha kikap szombaton, csak élvezni akarja a meccset.
És élőben nem olyan izmos ám.
Oi oi oi oi Sam!


Már ezért megérte kimennetek!
Come on Sam! Remélem tényleg megnyeri, mert nagyon megérdemli. Megkedveltem a játékát és Őt is az elmúlt hetekben és egyszerűen imádom a fonáksarokból ütött tenyereseit!
@szpetra: “És élőben nem olyan izmos ám” az h lehet? meccs után leengednek belőle, aztán szombaton újra felfújják?
http://uk.eurosport.yahoo.com/03062010/2/photo/03062010122929.html
@arcsike: Szerintem az olasz megszorítja, talán meg is veri.
@8785: az itt megismert képességeim miatt én csak annyit mondok h sciavone nyer 2-ben
@arcsike: Remélem, nem az derül majd ki, hogy képességeidet tovább fejlesztve a tagadás tagadásában (Hegel, szerintem 20 éve le se írták a nevét, ha a szemináriumi dolgozatokat zárójelbe tesszük) keresed az önmegvalósítást!
@Federer(jobb,mint)Rafa: Hegel, húha! szép pillanatok ezek. : D
@mása: Miket észre nem vesznek az angyalok!
Az emberek meg csak robotolnak.