Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Módszertani segédlet teniszközvetítésekhez

2010/06/2 Kategória: Roland Garros
Szerző: bordin

Először két hete Madrid alatt gondoltam, hogy írok, akkor amikor kb. százhúsz darab értetlenkedő, néhol anyázó telefont és mailt kaptunk, hogy mégis, hogyan képzeljük azt, hogy nem adjuk a férfi döntőt.
Aztán megerősödött bennem az elhatározás, hogy írjak akkor, amikor olvastam imitt-amott, hogy mekkora egy szemét is a Sport1, mert a döntőt csak felvételről adja, helyette holmi labdarúgó mérkőzéseket mutogat.
Aztán amikor három napja abba kellett hagynunk a Federer – Wawrinka meccset kettő null szett 3/1-nél, akkor már tudtam, hogy nem fogom tudni megkerülni a problémát.

Szóval kéretik nem röhögni azokon, akik nem tudták, hogy a madridi férfi illetve női torna közvetítési jogát nem ugyanaz a csatorna birtokolja. Ilyen dolgokat nem tudni szerintem egyáltalán nem ciki, azt mindig csak az gondolja, aki történetesen az információ birtokában van, de azért szerintem vígan lehet éldegélni ennek a tudásnak a hiányában is. Mint Andy Roddick például. Mert nyilván az Államokban ez elképzelhetetlen, ott teniszverseny van Madridban, nem pedig férfi és női teniszverseny Madridban – egyszerre, mint ahogyan azt mi vagyunk kénytelenek gondolni az egészre. Hogy ez most jó-e vagy rossz, én nem tudom, amíg nincs Európában Tennis Channel, addig szerintem jó, mert így legalább a néző dönti el, mit néz.
Jó, persze a férfi döntő esetében konkrétan nem ő döntötte el, mert élőben nem mutatták, hiszen a spanyol bajnokság utolsó fordulója zajlott éppen. (A Sport2-n már nem emlékszem mi ment, de nem is igazán fontos.)
Egy kereskedelmi tv-t gyalázni azért, mert nem mutat meg valamit, hanem valami mást közvetít, butaság. Egy kereskedelmi tv mindig azt mutatja, ami az érdeke. Vagy azért, mert mondjuk többen nézik, mint a Barca és a Real meccset, vagy azért mert mondjuk kötelezettséget vállat arra, hogy megmutat valamit, mint az Eurosport az U17-es foci vb-vel, amelyik sajnos egybeesett az egyébként már eldőlt Fed-Waw meccsel. És aminek a végét a szünetben teljes egészében megmutattuk.
Előfordulhat persze az is, hogy a kereskedelmi tv-k rosszul döntenek, és a nézők milliói lennének kíváncsiak Fedre és Rafára, míg mondjuk a foci csak egy marginális réteget érdekel. Ha ez így lesz, akkor ezt előbb-utóbb a nézettségmérések bizonyítják majd, a csatornák pedig az ilyenkor sorozatban rossz döntéseket hozó munkatársaiktól megválni lesznek kénytelenek. Magyarul kirúgják őket. Addig azonban bántani akár a Sport Tv-t, akár az Eurosportot, azokat a televíziókat, melyek egész héten döntik rátok a teniszt, utóbbi a Garros alatt két csatornán non-stop, meglehetősen cinikus és önző viselkedés.
Hiszen az nem lehet, hogy ez a világ csak Garrosból álljon, ne legyen helye az égadta világon semmi másnak, legyen az akár Giro, akár foci, vagy valamilyen motorsport. Az Eurosport ebben a két hétben több mint 200 óra élő teniszt közvetít, az ismétléseket meg sem tudom számolni. Tudom persze, hogy néha a párizsi szerkesztők hoztak rossz döntéseket, néha azért, mert hibáztak, néha azért, mert műsorpolitikai szempontból azt a döntést kellett hozniuk, de ettől még azt kell, hogy gondoljam, hogy aki elégedetlenkedik, az azért finoman szólva is telhetetlen.

Végül pedig az, ami miatt idekattintottál, és ami miatt már végtelenül csalódott vagy, hogy nem említettem pedig azt hitted, hogy az egész írás erről fog majd szólni: ahogyan az utóbbi időben sem reagáltam semmilyen formában arra, hogy éppen mennyire drukkoltam Federernek vagy mennyire gyűlöltem Nadalt, most sem fogok.  Egy dolgot szeretnék jelezni, és ez már régóta érlelődő döntés. Sem Petra, sem én nem azért ülünk le mondjuk hat óra közvetítés után még írni, hogy bárki tönkretegye a munkánkat. Azt szeretnénk, ha mi mondjuk a meccsről írunk, mint tegnap, akkor a kommentek is arról szóljanak, arról vitatkozzatok, arról beszélgessetek, ne másról. Az én olvasatomban minden, ami nem a posztról szól az off, éppen ezért automatikusan átkerül a napicsetek közé, rosszabb esetben a kukába.

Egészen addig persze, amíg kedvünk van pakolászgatni.
See you in Paris!

105 Comments »

105 komment:

  1. giorgio_boy 2010/06/2, 16:41

    Jó utat ;)

    VálaszVálasz

  2. Sylar 2010/06/2, 16:45

    Ez mind igaz. Én nagyon ritkán szoktam szidni a csatornákat, mert valóban nem véletlenül hívják őket kereskedelmi csatornának. A kereskedelmi pedig azt jelenti, hogy nem közszolgálati. Én pl. abba sem haltam bele, hogy a madridi döntőt nem láthattam délután 6kor, hanem csak este 10kor.

    VálaszVálasz

  3. Marci 2010/06/2, 16:48

    Szia Gábor!
    Én azért mégis hozzászólnék a Federer-Nadal-féle szimpátiádhoz. Szerintem a kommentátor is ember, így te is, úgyhogy biztosan van preferenciád a játékosok között. Ahogyan nekünk, szurkolóknak is. Lehet, hogy valaki ezt hallja ki abból, amit írsz, míg más azt, ne törődj vele. Szerintem ha valóban Federer-szurkoló vagy és valóban nem annyira kedveled Nadalt (erre nem kell reagálnod akkor sem, ha így van, akkor sem, ha nem így van), akkor le a kalappal, mert nagyon tisztességesen és tárgyilagosan írsz mind előbbiről, mind utóbbiról a cikkeidben. Mindkét játékos egy élő legenda és egyszerűen nem lehet róluk középszerű dolgokat írni.

    VálaszVálasz

  4. Geysap 2010/06/2, 16:49

    Ha kerni lehet, inkabb a a kukaba … ne koszoljuk be a “csetet” … ;)

    VálaszVálasz

  5. Csoki-Anna 2010/06/2, 17:24

    ütős a kép :D

    VálaszVálasz

  6. babydriver 2010/06/2, 17:25

    Nincs is mit tenni, a műsorszerkesztés már közvetlenül megtérülő befektetésről, vagyis pénzről szól, bármilyen kereskedelmi tévéről van szó. A sport tv-nek nyilván fontosabb a foci (bármilyen is), mert többen nézik. Ha tudják előre, hogy Madridban Rafa-Roger döntő lesz, és ez nem szombat éjjel derül ki, akkor talán megoldották volna az élő közvetítést, mert lett volna idejük a promócióra, mindegy nem szorulnak a védelmemre.
    Bocs Bordin, az viszont megtudható, hogy az elmúlt pár nap meccseinek nemenkénti párhuzamossága az RG szervezőinek ötlete volt, vagy ilyenkor már az Eurosport is beleszól a dologba? Lévén nagyon is érdekelt a WTA “nézetésében”.

    VálaszVálasz

  7. geod01 2010/06/2, 17:31

    Abszolút értem, h mint „bennfentes” egészen másként látod a dolgokat, de bevallom, én nem egészen értek egyet azzal amit írtál.
    Legalábbis, nem mindenben. Vagyis, inkább nem úgy.
    Én nem érzem azt, h aki pl. ezen az RG-n az ES közvetítési politikáját ekézte vagy problémát érez azon, ahogy, amilyen módon a Sport tévé sorozatban közvetíti a teniszversenyeket az telhetetlen és önző volna. Vagyis, nem eleve elrendelés-szerűen az.
    Mert bár ezt amit írtál kb. felfogtam és el tudtam képzelni magamtól is, hogy ilyesmi dolgok lehetnek a háttérben attól még sztem megfogalmazható (és védhető) az az álláspont, h kissé sokszor fordult elő ezen az RG-n az, h akármilyen szempontból is de olyan meccsek kerültek a képernyőkre melyeknek, hogy is mondjam…nem lett volna ott a helyük „szakmai” szempontból (bár ez a szakmai-szó egy ennyire amatőr szájából, mint amilyen én vagyok kissé nagyképű :D ).
    Más kérdés, h felfogom ennek okát-de ha már van egy remekséges blog, és azon egy cset ahol minden ilyesmi kiírható, akkor sztem az nem baj, nem önzés, nem telhetetlenség, ha vki leírja, h ez, ebből a szempontból nem túl szívderítő és a nézők (vagy, oké..a magyar nézők, vagy még szűkebben: a salakblogos nézők :D ) szempontjai nem igazán vannak, vagy, nem mindig vannak figyelembe véve más szempontok miatt.
    Bár ez felteszem mérsékeltebben érdekel, de a sport tévével kapcsolatban az a gond, h éppen azokat a mérkőzéseket nem adják, vagy máskor adják vagy máshogyan adják amik a leginkább érdeklődésre számot tartóak. ’Hiába’ közvetítik az egész hetet ha épp’ az elődöntőkre és a döntőre nem marad műsoridő. Megint csak: az oka érthető, sőt, még meg is érthető-de sztem az is az, h teniszrajongóként egy teniszblogon ez megfogalmazódik, h ez-persze, csak nekünk-sajnálatos dolog.
    Röviden: talán inkább csak elfogultak vagyunk a tenisszel szemben nem önzőek és telhetetlenek. És van, amikor még picit igazunk is van, sztem. :)
    A hétvégére pedig jó utat és jó szórakozást. :)

    VálaszVálasz

  8. patroklos 2010/06/2, 17:39

    szerintem meg fontos is hogy a kommentátornak legyen véleménye álláspontja, a fontos még hogy legyen mód pl azzal vitatkozni.
    szerintem kimondottan nézettségnövelő lehet egy ilyen jellegü kommentálás, mert vagy tudok vele azonosulni és akkor élvezem, vagy ugy felcseszi a néző az agyát hogy pl még ide is ir:), a lényeg hogy nem fog unalomba fulladni a közvetités.
    a salakblog pedig teljesen szubjektiv dolog, a főnökök pedig ugy irányitják ahogy akarják.

    VálaszVálasz

  9. arcsike 2010/06/2, 17:42

    @geod01: én telhetetlen vagyok, kikérem magamnak :D :P

    VálaszVálasz

  10. geod01 2010/06/2, 17:51

    @geod01: ja, és még vmi: sztem is inkább kuka legyen, mint a cset, ha lehet ezt kérni.
    @arcsike: magam nevében beszéltem :P te telhetetlen vagy, tudjuk ;) :D

    VálaszVálasz

  11. Sugarbabyyy 2010/06/2, 17:57

    @Csoki-Anna: inkább borzalmas :D

    VálaszVálasz

  12. Sugarbabyyy 2010/06/2, 18:06

    pl. most is…
    nagyon szép meg jó az interjú Söderlinggel, de könyörgöm!!!!!
    Rafáék játszanak!
    az interjú lemehet utána is…. :(

    VálaszVálasz

  13. FedererRafa 2010/06/2, 18:15

    @Sugarbabyyy: :D

    VálaszVálasz

  14. mása 2010/06/2, 18:21

    vigyázzatok magatokra nagyon, és jó szórakozást fhanszialenden! (Söd-Berdych, fffú. besárgultam.)

    VálaszVálasz

  15. Vilandra 2010/06/2, 18:24

    Az okokat ismerem, néha meg is értem. Bár nehezen tudom elképzeni, hogy többen akarnák nézni a Girot, mint a Garrost, de ez az én személyes véleményem.

    Gyalázkodni nem fogok, eddig sem tettem, de bosszankodni ezután is.
    Van olyan néző, mint én, aki egész héten dolgozik és esetleg hétvégén tudja csak szabaddá tenni magát, hogy végre élőben végignézzen 1-2 számára fontosnak tartott teniszmérkőzést. És akkor nem azt a meccset adják vagy esetleg késő este felvételről mutatják meg az említett sportcsatornák. Ezen a tényen semmilyen magyarázat nem változtat. Ilyenkor persze ott van a net és jobb hiányában megelégszem vele.

    Lehet, én vagyok a telhetetlen. De legalább hadd bosszankodjak…

    A kommentátori munkátok utáni sztahanovista mozgalmatokért pedig továbbra is ezer köszönet és hála! Jó utat és kellemes hétvégét!

    VálaszVálasz

  16. Geysap 2010/06/2, 18:33

    Gabor!

    Vannak dolgok, amiket az ember megert, meg akar erteni, de nehez elfogadni. A kereskedelmi televizio a neveben hordozza a celjat. “Kereskedelem”, ahol nem ugy, mint egy szatocs boltban, pl. petroleumot es atomtoltetet arulnak, hanem olyan musorokat, amiknek nagy a nezettsege – hiszen ebbol tartjak fenn magukat.

    A “harc” egy musor (maradjunk a sport kereskedelmi TV-nal), egy barmilyen torna kozvetitesi jogaert igen komoly lehet, hatalmas penzek “repdesnek”, olyanok, amiket a csatorna szeretne vissza is kapni.

    A tenisz nezettsege – viszonyitva mas sportokehoz, pontosan nem tudom, mekkora, de inkabb az kozepmezonybe sorolnam. A tenisz mindig is “reteg sport” volt, es talan az is marad. Ertheto, hogy a kozvetiteseket neha meg kell szakitani olyan mas “megvasarolt,” es akkor nagyobb nezettsegre szamito sport miatt.

    Azt hiszem, hogy NAGY altalanossagban ez nem is jelent gondot … de. Es itt van ez a nagybetus DE !!!!

    Amikor szerencse(nk)re ezt a blogot letrehoztatok – amit csak megkoszonni lehet – nem gondoltatok valamire. Nem gondoltatok nem is gondolhattatok arra, amire Alladin sem gondolt, amikor fenyesitette “lampacskajat”, hogy ugy, mint o, egy szellemet engedett(tetek) ki a “palackbol”. Amit Ti kiengedtetek egeszen mas.

    Hal’Isten lehetoseget adtatok egy olyan csoportnak, retegnek a kommunikaciora, vitakra, virtualis egyuttletre, amiben egy a kozos, a tenisz szeretete (egymase mar nem biztos), es mindezt mint forum, a Blog tartja ossze.

    Ez azzal is jar, hogy csupan onos erdekbol hamarabb nyulunk a klaviaturahoz, ha valami (jelesul a kereskedelmi TV) elveszi a “jatekunkat”, mint mas normalis ember. (ilyen esetben nem kulonbozunk egy ket eves gyerek lelkiallapotatol, amikor elveszik elole az imadott teherautojat).

    Ez ilyen osszefuggeseben szerintem bocsanatos bun, foleg azert, mert egy gyerek meg harap, karmol, rugdos is, amit itt szerencsere nem lehet ….

    A meccsek kozvetitese – szerintem reszetekrol kivalo … Aki vallalja egy sportag jatekainak a kozvetiteset, szereti is azt. Ez esetben nem lehet erzelem mentesen kozvetiteni, az embert sodorja a jatek menete … es az az igazi, amit Toletek hallunk, hogy ez neha olyan szintet er el, mintha magatoknak mondanatok, de mas is hallja. Ez nem “megvetendo”, hanem dicseretes.

    En pl. nem tudnek Federer meccset kozvetiteni ;)

    Kosz a blogot, mindent, jo pihenest az RG utan ! (ja, es bocs, hogy hosszu voltam, de ezt @arcsike: azonnal szova fogja tenni :D ;) :P )

    VálaszVálasz

  17. bóra77 2010/06/2, 19:19

    Bár nem szorul rá, de azért Gábor “védelmében.” A magam nevében nagy örülök, hogy a vitárróbertes botrányos közvetítések után létezik egy kellően profi Szabó Gáborunk. Bevallom őszintén, hogy nem gondoltam, hogy pl. egy maratoni futóversenyen, vagy egy 10 ezresen le tudja kötni a figyelmemet, de letudta. Azóta, amióta ezt felismertem, nem győzök szabógáboros közvetítéseket nézni. ok, a síelés talán kivétel. Mert ő szereti, amit csinál, szereti a sportot is. Ok, értem én, hogy néha a női (nem GS) meccseket unja, és nem bír rájuk úgy felpörögni, mint mondjuk egy férfi-meccsre. Ez egyrészt emberi, másrészt lehet, hogy én is “ilyen” lennék. Ettől függetlenül én nagyon szeretem hallgatni, mert felkészült, mert feszültséget teremt, mert érdekes, mert van véleménye, mert nem fél kimondani dolgokat, és mert egyébként is imádom a hangját (ok, tudom, hogy valaki nem.)
    Egy dolgot sajnálok, hogy egyre több teret enged pl. atlétikai és úszóversenyeken a fiataloknak. Ezt fájlalom, de hát ez van.
    És azt is látom, hogy több feltörekvő fiatal (Pásztori Dóri, Szántó Petra) több elembe koppintják is Gábort, ami nem feltétlenül baj.
    Szóval én örülök, hogy van Gáborunk, nagyon hiányozna, ha nem lenne.

    Aki kicsit is szereti a sportokat, nem lepődik meg, hogy a Sport1 szerződött a férfi, míg az Eurosport a női meccsekre, már nem a GS-ekre gondolok.
    Az egy más kérdés, hogy az Eurosporton olyan agymenéses sportágakat, mint pl. snooker, csocsó, mi a frászkarikáért kell közvetíteni, és a MotoGP hogy a francba tudott lekerülni a műsorról. Ez botrányos.

    Ami pedig Horváth Mariannt illeti, én nagyon szeretem az ő közvetítéseit (még a műkorit is, ahol direkt drukkolok, hogy Fürst Judit is üljön ott, és fikázza a korizókat, azon mindig jókat derülök) is, fájlalom, hogy nem blogol. ha jók az értesüléseim, ő a korábbi többszörös világbajnok párbajtőröző, és arra is emlékszem, hogy egyszer az év sportolója szavazáson, kikérte magának, hogy megint Egerszegi nyert, nem ő.

    No, száz szónak is egy a vége: Hajrá Gábor!:)

    VálaszVálasz

  18. bóra77 2010/06/2, 19:21

    na, pár ragom lemaradt, ezért sorry…

    VálaszVálasz

  19. Pitypalatty úrfi 2010/06/2, 20:58

    “Végül pedig az, ami miatt idekattintottál, és ami miatt már végtelenül csalódott vagy, hogy nem említettem pedig azt hitted, hogy az egész írás erről fog majd szólni”

    És tényleg :D Ez jó volt :) )

    VálaszVálasz

  20. mkander 2010/06/2, 21:33

    sziasztok!

    én imádom az összes eurosportos teniszközvetítést, főleg Gábort! Nemrég kezdtem csak el olvasni a blogot, a közvetítések alapján soha nem mondtam volna meg, hogy Gábor ekkora Federer-fan, közvetítés során folyamatosan objektív tudott maradni. Élmény hallgatni a ti közvetítéseiteket, rendkívül jól ismeritek nemcsak magát a tenisz játékát, hanem annak pszichológiáját is. Ellenben a Sport1-en gyakran már lenémítom a TV-t, annyira elviselhetetlen a Kaplár F. -Taróczy páros, akiknek minden egyes pontot el kell magyarázniuk és Kaplár F. minden egyes hibánál “Óóó, nem!”-et kiabál…Le a kalappal a Eurosportos csapat előtt! mindenképp visszasírom azokat az időket, amikor az Europsport ATP-tornákat is közvetített. A közeljövőben nincs esély arra, hogy a Europsort újra megvegye ezek jogait? Wimbledonról nem is beszélve…

    VálaszVálasz

  21. Fuzzy Dunlop 2010/06/2, 22:35

    Kedves Gábor,
    Nagyon ritkán írok ide és most sem a blog kapcsán, de mint Eurosport “előfizető” azt gondolom: kivételesen megtehetem. Hogy az egyik legnépszerűbb teniszező szurkolói inkább steamen nézik a meccseket az a munkáltatód problémája. Hogy a Sport2 miért ad Soproni ligát a madridi döntő helyett, az meg az övé. Idáig egyetértünk. Az viszont kicsit necces, hogy kikéred magadat a közvetítéssel kapcsolatos kommenteket. Tekintettel arra a tényre, hogy a saját blogodat egy kereskedelmi tévé adásában népszerűsíted. Ez nem egyirányú utca. Ha te a tévében (aminek legjobb tudomásom szerint nincs érdekeltsége a blogodban, vagy annak kereskedelmi bevételeiben), akkor viseld el, ha a tévénézők esetleg véleményt formálnak a közvetítésed kapcsán. Nekem nem volt szerencsém hallani a hangodat, mivel végig kint voltam, de elég sok olyan visszajelzés érkezett, miszerint a Federere-Söderling mérkőzés közvetítése botrányosra sikerült. Mivel magam is Federernek szurkolok együtt érzek veled, de az is igaz, hogy soha nem lenne bátorságom leülni közvetíteni valakinek a mérkőzését, akinek ennyire drukkolok. A legjobbakat.
    Fuzzy

    VálaszVálasz

  22. patroklos 2010/06/2, 22:39

    @mkander: főleg a tie break szabályainak ismertetésétől kapok hidelgelést, főleg kaplár f. tálalásában. már gyerekkoromban is elmondta, évtizedekkel ezelőtt, és azota is folyamatosan népmüvel:)

    VálaszVálasz

  23. ronnie 2010/06/2, 22:50

    Bóra 77 : a SNOOKER az egy JÓ dolog, a többivel nincs kifogásom.

    VálaszVálasz

  24. mkander 2010/06/2, 23:07

    @Fuzzy Dunlop:

    ha nem hallottad a közvetítést, akkor légyszíves ne is formálj róla véleményt, főleg ilyen offenzívat…én Söderlingnek szurkoltam, ennek ellenére igenis nagyon élveztem Gábor közvetítését! számomra mindig is ő a legjobb, még akkor is ha Federert közvetít. Gábor, légy szíves ne vedd zokon az ehhez hasonló írásokat, mi tudjuk, hogy mennyire értesz hozzá. a salakblogot meg csak nagyon ritkán hangoztatja Gábor…

    VálaszVálasz

  25. mkander 2010/06/2, 23:10

    @patroklos:

    Engem legjobban az idegesít, h soha nem tudnak kussolni…nem kell minden egyes pontot megmagyarázni…és állandóan még labdamenet közben is pofázik Kaplár F….de az “óóó, nem”-ek is rohadt idegesítőek, mikor meccsenként 100x mondja el…arról nem is beszélve, h mennyire nincs is fogalma az egész játékról ennek az embernek…mondom, én gyakran lenémítom…

    VálaszVálasz

  26. Fuzzy Dunlop 2010/06/2, 23:20

    @mkander: Szia, nem formáltam véleményt a közvetítésről. Hol olvastál ilyet? A “ritkán hangoztatja” kapcsán írtam. Mert ha valaki módszertani segédletet ír arról, hogyan működik egy kereskedelmi tévé, akkor ne feledkezzem meg arról, hogy ha ott hirdeti a saját oldalát, akkor nem csodálkozzon azon, hogy ott megnyilvánulnak az olvasói ennek kapcsán. Nem kívánom folytatni a vitát a “de Gábor a legjobb” vonalon, ha nem haragszol, mert nem erről írtam.

    VálaszVálasz

  27. redbirds 2010/06/2, 23:24

    Általában azthiszem ezt el lehet mondani, ha bármilyen sportban egy közvetítésről vélemény formálódik akkor általában a kisebbségben lévők hangoztatják a véleményüket,akik kikérik maguknak a kritikájukat.A többségben úgyhiszem fel sem merül ez a probléma,és azon keveseknél akik mégis,ottis általában annak az eredményeként,hogy nem tudnak elvonatkoztatni attól,,hogy pl akinek drukkoltak kikapott és a kommentátor dicséri az ellenfelet..stb
    Az ES-on sok olyan sportág vált számomra érdekessé,amiről sose hittem volna magamról hogy érdekelni fog:pl:Snookert,biciklizést,dartsot,,és ezt nagyrészben a remek kommentátoroknak köszönhetem. :)
    A műsorelosztás egyértelműen “szervezetlen”,a pénz mellet mást nem nagyon látok benne,de ez nyílván nem a kommentátorok hibája,meg akik ott dolgoznak,pl hírszerkesztők stb
    A sport tv-s kommentárokról annyit hogy szerintem nincs velük semmi baj…

    VálaszVálasz

  28. redbirds 2010/06/2, 23:26

    Ja,és egy több nicket-kiszűrő valami szerintem tényleg jót tenne :P

    VálaszVálasz

  29. arcsike 2010/06/2, 23:36

    @redbirds: ne legyél már paranoiás! :D itt olyat senki nem csinál ;) :D :P

    VálaszVálasz

  30. ronnie 2010/06/2, 23:42

    A Sport Tv-s komment kapcsán tökéletesen mkandernek van igaza… vmi borzalom, amit azok művelnek… Kaplár F-nek maradnia kellett volna híradósnak… Taróczy (habár szakmailag bizonyára kifogástalan) egyszerűen nem való szakkommentátornak mert nincsen (ehhez) tehetsége… rossz hallgatni amilyen nehezen akadozva elmondja, amit gondol… azt meg pláne rossz hallgatni , amikor beleböfög a mikrofonba… undorító… nem igaz h nem lehet kikapcsolni… számos alkalommal lehetett hallani a búvárkortyokat közvetítés alatt…
    ááá… megkeseríti egész Wimbledont…

    VálaszVálasz

  31. riebezt 2010/06/3, 0:06

    Egyetértek az összes sport tv-s közvetítés színvonalát kritizáló kommenttel…. Kritikán aluli sajnos amit művelnek. A vicc az, hogy amikor nem ők közvetítenek, akkor sokkal élvezhetőbb az egész, pedig hát ők a vezető szpíkerek….. Kaplár stílusa egyszerűen idegesítő, ha megszólal akkor vagy semmitmondó marhaságot mond, vagy beolvassa az eredményt, meg a klasszikus ” ohhh nem-nem”. Topor Csabát bírtam még amikor a sport klub adta a tenisz versenyeket….

    VálaszVálasz

  32. mkander 2010/06/3, 0:36

    @riebezt:

    ja igen, még Köves Gábor tűrhető, csak Kaplár F….na meg még van egy nő is, aki legtöbbször csak a stúdióban ül, de néha kommentátor is, ő még nagyon komoly…kedvencem az volt, mikor Wimbledonban azt mondta Margaret Thatcher-re, hogy itt a királynő is :) :):) akkor Taróczy gyorsan kijavította, de az nagyon nagyon kemény volt…

    VálaszVálasz

  33. patroklos 2010/06/3, 7:00

    @redbirds: én is abban egyetértek hogy a 90es évek elején közepén az ES angol nyelvü kommentátorai sokat löktek azon hogy szeretek teniszközvetitéseket nézni. sztem gábor a magyar ES simon reed-je:))

    VálaszVálasz

  34. patoklos 2010/06/3, 7:49

    @mkander: egy idő után minden brit néni ugyanugy néz ki:))

    VálaszVálasz

  35. eva 2010/06/3, 8:39

    Sziasztok!
    nekem az a véleményem, hogy ez az egész így jó, ahogy van! Sok tenisz szerető ember itt beszélget, vitatkozik , néha veszekszik. De ez kell, és így jó ahogy van.
    A közvetítések is jók.
    Pár fanyalgó ember miatt meg nem érdemes ebből problémár csinálni.
    Vagyis hajrá Gábor, Petra, Mariann.

    És továbbra is irigyek vagyunk rátok A RG hétvége miatt. :D

    VálaszVálasz

  36. arcsike 2010/06/3, 8:41

    @mkander: az sztem bözske volt :D :P ő szokott ennyire toppon lenni :P

    VálaszVálasz

  37. kata 2010/06/3, 9:06

    HAPPY BIRTHDAY RAFAEL NADAL !!!!!!!!!!!!!

    VálaszVálasz

  38. Lindike1 2010/06/3, 9:29

    Petra, Gábor!

    Jó utat, érezzétek jól magatokat! Aztán persze, várjuk az élménybeszámolókat! ;9

    VálaszVálasz

  39. jupsz 2010/06/3, 10:15

    Szia Gábor: egy kiigazitás amit többször hibásan mondtál
    Nem az operatőr (kamearman/woman) állitja a blendét (fényerőt), hanem a képmérnök, a közvetitőkocsiban vagy vezérlőben.

    VálaszVálasz

  40. Geribaldi 2010/06/3, 11:02

    Sziasztok, már rajongok egy ideje a teniszért és nézem a blogot is, ha nem is írogattam ide túl sokszor. Inkább csak passzív szemlélője vagyok az eseményeknek, ez nekem jó így, de most már nem tudom megállni, hogy ne írjak a közvetítésekkel kapcsolatban. Gábor közvetítéseit szeretem, nagyon ért hozzá és szerintem az időnkénti kevésbé objektív megnyilvánulásai cseppet sem zavaróak, de (bár tudom hogy nem igazán ide tartozik, de ki kell adnom magamból) Petra közvetítései rontják az élményemet. Véleményem szerint a “tyűűűű” “óóóóó” “hűűűűűű” szavak fennhangon való fújtatása egy-egy pont után nem tartoznak a szakkommentátori kifejezésformák tárházába. Másképpen mondva kifejezetten idegesítőek… Ne haragudjon senki meg érte, ez az én véleményem, engem a hideg ráz tőle, de nem kérdőjelezem meg a hozzáértést, csupán magát a formát, amiben mindezt közvetíti nekünk.

    VálaszVálasz

  41. gabeka 2010/06/3, 11:19

    @Geribaldi: Szerintem inkább Mariannra jellemző a tyűűű, hűűű megnyilvánulás.

    VálaszVálasz

  42. arcsike 2010/06/3, 11:31

    @Geribaldi: nem h mariannra jellemző, hanem azt csak mariann csinálja! én petrától még egyszer nem hallottam egyiket sem a fent említettek közül! :D am ha hang alapján nem vagy biztos h ki kommentál (márh a lányok közül) akkor a fent írtakból 100%os magabiztossággal megállapítható! ha ezeket hallod akkor mariann közvetít :D :P

    VálaszVálasz

  43. Stefi 2010/06/3, 11:47

    Ízlések és pofonok. Nekem, és a baráti társaságnak ez a “tyű” nagyon tetszik.

    VálaszVálasz

  44. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 12:19

    @Fuzzy Dunlop: Nem nehéz kitalálni, hogy kik szerint volt botrányos Gábor közvetítése: akik szerint Sóder agyonverte a csúcsteniszt játszó Federert. Ide is írnak ilyenek, bár tudom, hogy szerinted ez Fed-blog, és a teniszhez sok köze nincs. Legalábbis írtál vmi hasonlót még régebben, de megbocsátottam a Köszönetnyilvánítás c. írásod miatt, ahol többek között Gábor közvetítéseiért is köszönetet mondasz.
    És szerintem ez az az ösvény, amin tovább kellene haladnod, hiszen azt hiszem, egyet értünk abban, hogy a magyar tenisz-kommentátorok között Gábor magasan a legjobb, de azt hiszem, nközi viszonylatban sem kell szégyenkeznünk miatta.
    Néhány, Gábornál nyilván sokkal inkább elfogult és elvakult kommentelőd miatt, személyes tapasztalat híján nem szerencsés piszkálódni, ha már kritikának nem nevezhetjük, amit írtál.

    VálaszVálasz

  45. evil9 2010/06/3, 12:20

    Köszönjük mindenkinek aki úgy gondoltam meg kell osztani,hogy szerinte a gábor a legjobb.Ezeknek az embereknek javasolnám,hogy angolul is nézzék picit néha(már ha van rá lehetőség).Gábor nem rossz,nem ezt mondom, de azért nem egy Hajdú B. István vagy Méhes Gábor színvonalban.Mivel ők profik,Gábor meg lelkes amatőr,vagyhát nagyon úgy tűnik sokszor.De elismerem Magyarország k.b. 10darab tenisz kommentátora közül élmezőny….de kapikkal kell versenyeznie.
    Mariannal nem tudom mi bajotok,nem mondd kevesebb hülyeséget mint Gábor,és nem is idegesítőbb.Mondjuk én angolul nézem ,ha épp nincs valamiért angol nyelv akkor megy magyarul,szóval egy idő után lehet ,hogy más lenne a véleményem.
    Röviden csak annyira akartam rámutatani,hogy bordin nem rossz,de azért az egekbe ne emeljük mert annyira nem jó és kész.

    VálaszVálasz

  46. vick 2010/06/3, 12:25

    Megértem a kereskedelmi csatornák profit érdekeit, de a sportcsatornák fizetősek, nem úgy mint pl az RTL. Pont annyit fizet, aki teniszt szeretne nézni, mint aki focit. A Sport1-2 a műsoridő nagy részében focit ad, akár ismétlést is élő tenisz helyett. Ha ennyire fütyülnek a tenisznézőkre, kódolják csak a focit, a többi “rétegsportot” lehessen nézni ingyen. Az eurosportos érvelést sem értem, miszerint az ES2-t kevesen tudják fogni, ezért időnként a két csatornátokon megy párhuzamosan ugyanaz a meccs. Wozniacki két helyen, miközben a másik pályán Federer, vagy Melzer két csatornán, miközben kezd Serena. Az általatok fontosabbnak tartott meccset tegyétek az ES1-re, de aki tudja fogni az ES2-t, hadd nézhessen már másik meccset. Egyébként egy pénzről szóló világban is kiszolgálják a rétegigényeket, ezért van komolyzenei csatorna, főzős, kertészkedős stb. Kellene egy teniszcsatorna is, és akkor talán a közönség is bővülne. Kicsit erkölcstelen arra hivatkozni, hogy alacsony a tenisz nézettsége, amíg sok esetben éjfél körül kezdi pl. a Sport1-2 ismételni a kora esti meccseket, amiket azért nem adott élőben, mert minden más fontosabb. Ez így ördögi kör. A Sport tv kommentátorai valóban minősíthetetlenek. Különösen Fazekas Erzsébettől és Kaplártól ráz ki a hideg. Előbbi végtelenül buta (ő lehetett a királynős :-) ), utóbbi magyarul sem tud rendesen. Valaki szólhatna már neki, hogy a tárgyeset T betűje a szavak végén nem tt, és nem visszük fel a szóvégi hangsúlyt. Döbbenet, hogy még a sportra szakosodott csatornák világában is lehet valaki teniszkommentátor azzal, hogy csak bemondja az aktuális állást. Kommentátorokban az Eurosport messze lekörözi a konkurenciát :-)

    VálaszVálasz

  47. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 12:38

    @evil9:Ez igen mérvadó vélemény, csak már a helyesírás minősége sokat elmond arról, hogy milyen szellemi “magaslatokról” érkezik.
    De legalább tud angolul nézni a szerző. :D

    VálaszVálasz

  48. evil9 2010/06/3, 13:02

    @Federer(jobb,mint)Rafa: Látnád msnen hogy írok.Az tragédia.És a szöveg érthető ,a nyelvi igényességem ilyen téren kábé nulla,de aki ilyenekbe köt bele az meg…

    VálaszVálasz

  49. evil9 2010/06/3, 13:06

    @evil9: Am ahogy látttom,itt csak elűtések vannak,naggyrészt.De nem fógom átolvasni ha nem muszáj….muszállly

    VálaszVálasz

  50. arcsike 2010/06/3, 13:13

    @Federer(jobb,mint)Rafa: nekem ez a kedvencem (kérdésben a válasz): “Mariannal nem tudom mi bajotok,nem mondd KEVESEBB hülyeséget mint Gábor,és nem is idegesítőbb”

    VálaszVálasz

  51. geod01 2010/06/3, 13:23

    @vick: tudom, tudom, h én egyrészt pfff, másrészt meg nóóókomment, de azért mondok neked vmit-aztán, ha végiggondolod végiggondolod, ha nem, nem.
    tudod mi sztem a fő gond azzal amit és ahogy írni szoktál? Nem annyira a tartalom, hiszen mások vagyunk, mindenkinek más a jó, ez okés. hanem, ahogy írod. a stílus, a csak nekem lehet igazam-attitűd. legalábbis, nekem ez ‘jön le’ majd’ mindig. És ezen, ha volna rá szándékod esetleg, baromi könnyen lehetne változtatni-úgy, h ez a mondanivalódat és annak ‘hatását’ szemet sem csorbítja, sőt.
    Egy egyszerű szót kéne többet használni. ez a szó pedig a ’szerintem’. Nézd meg, a többiek javarészt ismerik és használják is ezt, illetve a jelentésben hasonlóakat: “ez az én véleményem”, “nekem az a véleményem”, stb. nálad ilyesmi az esetek nagy részében kizárt.

    VálaszVálasz

  52. bóra77 2010/06/3, 13:28

    @vick: ja, hát igen, a szó végi hangsúly + tt, hát attól én is frászt kapok. Plusz még attól is, amikor lekislányoz nőket. pfujj..

    az meg, hogy a külföldi kommentátor jobb, hát lelketek rajta. Sztem Hajdú B. – Méhes G. nem feltétlenül mérhetők, mert mást közvítenek, és bár szeretem Hajdú B-t, nekem már elmaradottnak tűnik. Gábor profibb. (Gábort leamatőrözni…jujjjj..ES vezető kommentátora!!!)

    VálaszVálasz

  53. geod01 2010/06/3, 13:32

    @geod01: upsz, most látom, h ezt eltoltam :D előbbi persze nem vick-nek hanem evil-nek írodott, az érdekeltektől elnézést kérek :D

    VálaszVálasz

  54. evil9 2010/06/3, 13:33

    @arcsike: igazad van,majd legközelebb átolvasom mit írok.De a Mariann dolgot tényleg nem értem,szerintem nem rossz.

    VálaszVálasz

  55. evil9 2010/06/3, 13:36

    @geod01: Rendben.Na akkor most büntetésből leírom.50szer:
    Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,Szerintem,
    Természetesen “nem crtl c crtl v” volt.Ha elszámoltam bocs. :)

    VálaszVálasz

  56. geod01 2010/06/3, 13:41

    @evil9: okés. :D ennyit akkor erről is.

    VálaszVálasz

  57. arcsike 2010/06/3, 14:11

    @evil9: majd ha magyarul hallgatod a közvetítést, akkor alkoss véleményt, addig nem érdemes!
    most itt válaszolok a másik posztban írt hsz-edre! nagyon nagy tévedésben vagy, ugyanis itt senki nem gondolja azt gáboron és petrán kívül h övé lenne a blog! az h az új hozzászólókat h fogadom, az teljes mértékben az én dolgom! aki nem olyan hangnemben és stílusban nyit, mint azok akik csak fröcsögni jönnek ide, azokat igenis kedvesen és segítőkészen fogadom, még én is! aki viszont úgy jön h ő a nagy megmondóember (mint pl te is) az ne lepődjön emg ha le van osztva! nem tudom honnan jön egy 19 éves srácból ekkora felsőbbrendűségi érzés de sztem nagyon el vagy tájolva! attól h ez egy virtuális közösség, még illene normális ember módjára viselkedni a másikkal nem úgy ah azt sokan teszitek! ugyanis ellentétben veled én elfogadom h másoknak sok mindneről más a véleménye, de ezt tiszteletben tartom. (példának okáért fedrafával, sylar-el, ettumifilli-vel sőt még geysap-pal is sok mindenben különbözik a véleményünk) meghallgatom(elolvasom) a gondolataikat, aztán max megmondom h én nem így látom! de soha nem mondanék semmi rosszat valakire csak azért mert a véleménye nem egyezik az enyémmel! viszont a stílus az teljesen más kérdés, mint azt már írtam! nálad is a stílussal van a baj! remélem most sikerül felfogni amit írtam!

    VálaszVálasz

  58. Alucard 2010/06/3, 14:25

    @bóra77:

    Én pár napja beszéltem a Zitával és pont ezt fejtegettem neki hogy mennyire átjön a Gabi kommentjeiben hogy tényleg élvezi amit csinál és szakmailag is folyamatosan felkészült!
    Nem titok anno én is miatta ragadtam a csatorna előtt és szerettem meg az atlétikát… persze emellett a teniszt is imádom :)

    VálaszVálasz

  59. Csavargo 2010/06/3, 15:06

    Érdekes fejtegetés. Alapjában Dokival értek egyet.
    De: Bordin, mi mindig megvédünk titeket és a munkátokat itt a blogon. Ha kell n+1-szer is elmagyarázzuk a blog fogalmát mindenkinek.
    Biztosan nem esett jól a kommentálásodról szóló hsz-ek nagy része. Nem tudom kaptok-e ilyen mennyiségben, ilyen direkt módon kritikát.
    Én kedvelem ahogy dolgozol, és még sosem éreztem, hogy elfogult lennél, sőt nekem néha úgy tűnik, Rafával jobban szimpatizálsz (bár ez talán csak kompenzálás részedről, amennyibe egyáltalán van ilyen benned).
    De szerintem a meccsel jön a kommentár is. Hozzá tartozik. Így pedig úgy gondolom nekünk (illetve azoknak, akik megtették) ugyanúgy lehetőséget kell adni a vélemény nyilvánításra. Na csak annyit akarok kinyögni, hogy nem kell rögtön ezeket a hsz-t átküldeni a csetbe vagy törölni, amennyiben nem trágár. Elfogultnak meg lehet lenni. Szerintem.

    Jó utat, majd jelentkezzetek, hagy’ irigykedjünk! :)

    VálaszVálasz

  60. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 15:08

    @arcsike: :D
    Jár így az ember, ha nulla a nyelvi igényessége. :D (Még a 13.13-asra.)
    @evil9: Nem tudom, másnak mi baja van Mariannal, nekem az a bajom, hogy tudálékos, modoros, kicsit úgy érzem, sznob is.
    A meccsek közvetítése nála sokszor azonos a papírforma ismételgetésével.
    A műkori jobban áll neki, mert bulvárban elég erős (ami egyébként a teniszben sem hátrány, ha nem megy a meccs rovására).

    VálaszVálasz

  61. evil9 2010/06/3, 15:09

    @arcsike: Kénytelen vagyok magyarul hallgatni olykor,mikor a upc nem működik vagy kocsmában(pubban) nézzük a meccset .
    Viselkedni virtuálisan-bocs-majd igyekszem……de azért tudomásul kellene a venni,hogy ez csak egy blog,és nem jelent többet csak nagyon kevés embernek.
    Felsőbbrendűségi stuff—–>és az übermensch cucc,hát nem vagyok egy jobbik szavazó(tudom nem így értetted ).Sajnos,mint már írtam az egómon van mit javítani(lefelé). Az hogy az embereket lenézem,az nem teljesen igaz,de azért a nagyrészüket igen,ebben nem hiszem hogy javulni fogok.De ez hosszabb beszélgetést ér meg,illetve érne,mert nem hinném,hogy azonos wawelengthen vagyunk.
    És a stílus:Én sajnos nagyon sok mindent nem verbálisan fejezek ki,ezért nem annyira erősségem az írásban való kommunikáció,ezzel nem védem magam,de sajnios ez van.És mivel ezen a blogon csak a tenisz érdekel,így nem fogok a helyesírásra,vagy a mondataim minőségére figyelni,csak arra hogy a véleményemet mondjam el viszonylag érthető formában.Igaz a gondolkodásom eléggé radikális,de megnyugatlak,hogy ez nagyjából csak a sportokra vonatkoztatható(ne tudd mi van egy olyan meccsen ,amin az inter játsszik-a bazmeg gyakorlatilag kötőszó).
    Konk.:Szóval egyfelől agree,de azért másfelől tényleg nem kellene ezt annyira komolyan venni.

    VálaszVálasz

  62. evil9 2010/06/3, 15:14

    @Federer(jobb,mint)Rafa: Neked ez a véleményed.Nekem meg pl az tetszikmikor a másik kommentátor(férfi-nem gábor) azt mondta hogy a két alliterációs nevű játszik az elődöntősben- az mire leesett (5mp) azon azért jót mosolyogtam(jelenejankovics,samanthastosur). :D

    VálaszVálasz

  63. evil9 2010/06/3, 15:17

    @evil9: Wawelength-hullámhossz-nem tudom miért írtam angolul-sejtem tudsz angolul-nem azért írtam,hogy nagyképűsködjek.Sajnos rossz szokás,nem az amúgy közepes angoltudás szánalmas bizonygatása.

    VálaszVálasz

  64. Fuzzy Dunlop 2010/06/3, 15:22

    kedves, FedererjobbmintRafa, akkor meg egyszer, egyben utoljara. Nem minositettem a kozvetitest, mert nem is hallottam, mivel 2 hete itt vagyok. Nekem nincs bajom azzal, ahogy Gabor kozvetit, masknak viszont van. De ez NEM az en problemam, mar csak azert sem mert az Eurosport az ev donto hanyadaban WTA meccseket kozvetit, amit nem nezek. A hozzaszolasom nem errolt szolt, hanem arrol, hogy ha mar modszertani segedletet ir, akkor ne legyen felhaborod azon, ha a szemelyes erdekeltsegebe tartozo blogon az olvasoi minositik a munkajat, tekintettel arra, hogy kozvetitesei soran reklamozza azt. Ugye erted? Jo lenne, mert mindezt teljesem egyertelmuen leirtam elsore is.

    VálaszVálasz

  65. arcsike 2010/06/3, 15:32

    @evil9: “nem kellene ezt annyira komolyan venni” menniyre? én egyedül azt veszem komolyan ha valaki pofátlan, magas lóról beszél, vagy hazudozik összevissza, ugyanis bennem az igazságérzet egy fokkal erősebb mint a többségben, és ezen nem tudok változtatni (nem is akarok, mert sztem az igazságosság, fairség az egyik legfontosabb dolog). de ez az én dolgom!
    “Az hogy az embereket lenézem,az nem teljesen igaz,de azért a nagyrészüket igen,ebben nem hiszem hogy javulni fogok” ezzel mondjuk éppen nem lenne semmi bajom, ha nem úton útfélen ezt hangoztatnád, nézd le, te dolgod, de tartsd meg magadnak!
    “De ez hosszabb beszélgetést ér meg,illetve érne,mert nem hinném,hogy azonos wawelengthen vagyunk.” na látod én meg tudom h nem vagyunk, és nem csak azért mert én sima v-vel írom ;)
    “ne tudd mi van egy olyan meccsen ,amin az inter játsszik-a bazmeg gyakorlatilag kötőszó” azokat az embereket akik az olasz “focit” kedvelik, soha nem fogom megérteni, és még ha nagyon nehezemre esik is, de elfogadom h vannak ilyen emberek is :D :P

    “Én sajnos nagyon sok mindent nem verbálisan fejezek ki,ezért nem annyira erősségem az írásban való kommunikáció” erre az lehet a megoldás ha visszaveszel! feszültséglevezetésre meg ott az aktív sport! ha más nincs menj el futni ;) :P

    VálaszVálasz

  66. evil9 2010/06/3, 16:06

    @arcsike: 1.wav(w)elength-igaz :D angolul se szokásom írni….inkább beszélem-hallgatom ;)
    2.Futás unalmas.(ennél bővebben nem ment,nem is fog)
    3.nem szokásom hazudozni.Szándékosan nem állítok olyat ,ami nem igaz,vagy szerintem nem az.Főleg blogon nem,felesleges,mert remélhetőleg az ember azért hazudik ,hogy ne bántsa meg a másikat(vagy hát nagyon remélem-naív vagyok tudom),és a ti lelkivilágotok nem szívügyem.
    4.UTÁLOM az olasz focit-nem is nézem…. bl-re gondoltam-Barca:(:(:(:(
    5.Nem te minden apró faszságot komolyan veszel,ezért néztelek sokszor hülyének,mondjuk azért geod1 se semmi

    VálaszVálasz

  67. arcsike 2010/06/3, 16:27

    @evil9: az 5-ös egyáltalán nem igaz, mivel nem ismersz nem tudhatod, ezért nem is kéne tovább erőltetned ezt! hülyének pedig nézhetsz ettől függetlenül is, mintah asszem nyilvánvaló h én is annak nézlek téged, még ha ezt nem is hangoztatom folyton ;) :P
    am van még valami amihez már régóta lenne hozzáfűznivalóm, de inkább magamban tartom, mert nekem nem kell semmit sem bizonyítanom :D :P

    VálaszVálasz

  68. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 16:33

    Kedves @Fuzzy Dunlop: Idézet Tőled : “…elég sok olyan visszajelzés érkezett, miszerint a Federere-Söderling mérkőzés közvetítése botrányosra sikerült. ”
    Mivel nem az ellenkező értelmű visszajelzéseket tartottad fontosnak megemlíteni, ezért én ezt bátorkodtam piszkálódásnak minősíteni.
    Mint az első neked szóló hsz-ből is kiderült: találhatni Sóder-szurkolót, aki nem az általad emlegetett visszajelzőkkel ért egyet. Pedig hitelesebbnek tűnik, mint a Gábort a Nadalos tábor hivatásszerűen utáló kisebbsége, amely, remélem, boldog lesz attól, hogy az általam Csiklós Faroknak nevezett Siklós Erik egyre többet közvetít meccseket.
    Nem tudják neki megbocsátani, hogy Gábor ugyan nagy teniszezőnek tartja Nadalt, de Fedet (alighanem) még nagyobbnak, amivel mondjuk csak beáll abba a sorba, aminek az élén ott áll Borg, Sampras és McEnroe(aki pedig még kommentátorkodik is), csak nekik valamivel körülményesebb beszólni.
    De ez meg az acsarkodók problémája.

    VálaszVálasz

  69. Fuzzy Dunlop 2010/06/3, 16:50

    Szeretnem, ha nem kellene magamat ideznem, mert sztem ciki, de ha elsore nem megy, talan 2.-ra fog:”Hogy az egyik legnépszerűbb teniszező szurkolói inkább streamen nézik a meccseket az a munkáltatód problémája. Hogy a Sport2 miért ad Soproni ligát a madridi döntő helyett, az meg az övé. Idáig egyetértünk.” Erted? leszarom, hogy kinek tetszik, akinek nem hallgathatja a verprofi ATP kommentet. Nem ezert irtam es be is fejeztem.

    VálaszVálasz

  70. evil9 2010/06/3, 17:59

    @arcsike: Jó akkor az írásaidból következtettem arra,hogy minden ilyen kis apróságba belekötsz.-nyilván az életben nem vagy ilyen
    Am kíváncsi volnék mihez van hozzáfűzni valód,én már csak ilyen kíváncsi természet vagyok.Neked van olyan amit magadban tudsz tartani?-meglepő….és egy ben hihetetlen :D

    VálaszVálasz

  71. evil9 2010/06/3, 18:01

    @evil9: És nyugi,amint lesz msnem ami müxik is és nem hal be 2 naponta akkor nem fogok veletek vitatkozni..

    VálaszVálasz

  72. arcsike 2010/06/3, 18:08

    @evil9: már megint személyeskedsz, de nem baj! :D :P

    @evil9: ha csak ezen múlik, tőlem kapsz egy teljesen jó verziót :D :P bár amíg csak vitatkozol, és nem fikázol mindenkit addig nincs gond ;)

    VálaszVálasz

  73. evil9 2010/06/3, 18:11

    @arcsike: DEDEDEDEDE….mit akartál mondani :( ? “am van még valami amihez már régóta lenne hozzáfűznivalóm, de inkább magamban tartom, mert nekem nem kell semmit sem bizonyítanom”

    VálaszVálasz

  74. evil9 2010/06/3, 18:12

    @evil9: és ha nem mondod el akkor összefut a két agysejtem és mindkettő elpusztul..amit jó szándékú ember nem akarhat……

    VálaszVálasz

  75. arcsike 2010/06/3, 18:17

    @evil9: rá lehet azért jönni a mondatból, h mihez lenne :D ha meg nem hát nem :P

    VálaszVálasz

  76. evil9 2010/06/3, 18:21

    anyanyelvi szinten beszélsz angolul,netán bme-n végzett diplomás mérnök vagy?……..vaaaaaaaaaaaaaaaaaagy,te tényleg lány vagy :D :D

    VálaszVálasz

  77. evil9 2010/06/3, 18:22

    @evil9: vaaaaaaaaaagyyyy…jártok geod1-el(al)?

    VálaszVálasz

  78. evil9 2010/06/3, 18:23

    @evil9: ami egyáltalán nem vicces….. :D … :(

    VálaszVálasz

  79. arcsike 2010/06/3, 18:30

    @evil9: azért fantáziád az van hallod :D nem, nem járok geod-al! nem, nem vagyok lány! nem, még nem végeztem! és azért anyanyelvi szinten sem beszélek angolul :D :P

    VálaszVálasz

  80. evil9 2010/06/3, 18:33

    @arcsike: akkor te vagy Darth vader még gonoszabb ikertestvére….vagy titokban szereted az intert(ezért bocsi,tudom hogy durva feltételezés,de hallottam már olyam eemberrők,aki hallott már olyan emberről,aki tényleg szereti az intert..)

    VálaszVálasz

  81. evil9 2010/06/3, 18:36

    @evil9: Abbahagytam.vagy geod01 nem geod1..ami túl egyszerű..kész feladtam,giveuoretreatsurrenderkaputnuku

    VálaszVálasz

  82. arcsike 2010/06/3, 18:48

    @evil9: az egyik korábbi mondatodhoz kapcsolódna :D :P

    VálaszVálasz

  83. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 18:54

    @Fuzzy Dunlop: Bocs, nem kötözködésből, mert a fent említett írásod miatt 5 évre előre minden ballépésedet elnézem, de az utolsó hsz-ed nem teljesen magyarul volt, így nehéz vele egyetérteni.
    Nem kritizáltam azt a megjegyzésedet, hogy a hozzászólók bizony lehúzhatják Gábort a közvetítései miatt, a netes etikett miatt bizony oda nem illő módon is, mert ezzel nincs vitám. Moderálni meg Te is szoktál.
    Azzal viszont van, hogy hallomás alapján kötözködsz (“…botrányosra sikeredett”,”…soha nem lenne bátorságom leülni közvetíteni valakinek a mérkőzését, akinek ennyire drukkolok.”), mert a nevezett meccset nem egy szurkoló közvetítette, hanem a megszokott színvonalát hozó Sz.G., minden ellenkező híresztelés ellenére.
    Értem én, hogy te tulajdonképpen nem a közvetítésről írtál, hiszen nem is hallottad, így én csak azt tettem szóvá, hogy egy felesleges és bántó mellékszál is volt a hsz-edben, Párizsból Párizsba üzenve az érintett blogján keresztül.
    A legjobbakat.

    VálaszVálasz

  84. evil9 2010/06/3, 19:07

    @arcsike: b.szki van egy pár…:D

    VálaszVálasz

  85. arcsike 2010/06/3, 19:11

    @evil9: há’ van :D :P :D

    VálaszVálasz

  86. evil9 2010/06/3, 19:17

    @arcsike: Remélem milliónyi mókus öleli majd a bokádat,és mégse simogathatod meg őket!!!!!!!! (ezt azért kaptad mert most halálozott el mindkét fennt említett agysejtem-ami miatt megyek vacsora csatát nézni—most örülsz?)

    VálaszVálasz

  87. ettumifilii 2010/06/3, 21:08

    annyiban egyetértek gáborral, hogy ha a barca-realra elkapcsolnak a sporttv-n az kereskedelmi, nézőszámbeli szempontokból oké, de ha a djoko-melzer helyett u-19-es női eb-t közvetítenek egy üres stadonból akkor az megéri?

    VálaszVálasz

  88. Fuzzy Dunlop 2010/06/3, 21:14

    @Federer(jobb,mint)Rafa: Nem. Azért írtam be, – és ezzel kezdtem -, mert ez nem egyirányú utca. És baromi arrogánsnak találtam már a címet is. Vagy valami ilyesmi:). Ha a műsorban népszerűsíti a blogját, akkor ne kérje ki magának, hogy a blogon többen kifogásolják, ahogyan közvetít. Mert ez így nonszensz. Mint tudod, írok egy oldalra, amit havonta 40-220.000 user olvas attól függően, hogy van-e aktuális nagy verseny. Azt gondolom, hogy ez elég nagy merítés ahhoz, hogy ne vagdalkozás legyen, amikor hivatkozom a visszajelzésekre. Nem szokásom ide írogatni és ez nem fog megváltozni, szóval relax. Neked is a legjobbakat és persze Gábornak is. Fuzzy. ps. Moderrálás: soha nem moderálom azt, aki kritizál. Azt moderálom, aki ocsmány stílusban ír a másik olvasóról, vagy játékosól.

    VálaszVálasz

  89. arcsike 2010/06/3, 21:18

    @ettumifilii: azt kell megérteni h nem mindenhol megéri-nem éri meg szempontok vannak! mikor egy csatorna megveszi egy sportesemény közvetítési jogait, akkor különböző kötelezettségeket vállal ezzel! nyilvánvalóan az utánpótlás eseményeket úgy veszi az es, hogy vállalják szerződésben, h élőben lemennek bizonyos meccsek! a rg másh van megvéve, sztem ott minimum műsoridőt vállalnak! a sporttv meg úgy veszi az atp versenyeket, h a meccseket felvételről is mutathatják, nem kell feltétlenül élőben! ezzel csak azt akarom mondani h vannak olyan dolgok amiket muszáj leadniuk különben kurva nagy szopás van szerződésszegés miatt ;)

    VálaszVálasz

  90. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 22:15

    @Fuzzy Dunlop: Ebből már nem fogsz jól kijönni. Az egyirányú utcáról nekem egyből bejött a négyirányú, nem volt ezzel baj, mint ahogy azzal sem, hogy már a címet is arrogánsnak találtad.
    Értem én, hogy bassza a csőrödet, hogy Gábor egyenes adásban hirdeti a blogját, miközben te ilyen drukker-faktorral nem mersz közvetíteni (nem tudom hány felkérésed volt; bocs, övön aluli, de nem tudtam kihagyni, van ezen a blogon egy @arcsike: fedőnevű szemétláda, akitől csak rosszat tanulok) , de ennek ellenére messze lekörözöd a Salakblogot.
    Mondhatnám, hogy Te meg lecsapsz az ilyen lehetőségekre, és a feltupírozott érdeklődést kihasználva itt reklámozod a saját blogodat, de nem teszem, vagyok ennyire rendes. :D
    Gábor sztem még életében nem moderált, lehet, kicsi a merítés, de asszem azokon akadt ki, akik ocsmány stílusban írnak, és van annyira gyenge, hogy belejátszottak olyan esetek is, amikor ő volt a céltábla.

    VálaszVálasz

  91. Fuzzy Dunlop 2010/06/3, 22:21

    @Federer(jobb,mint)Rafa: én nem fogok jól kijönni miből? teljesen el vagy tévedve. van munkám. nem vagyok újságíró és nagyon remélem, hogy soha nem is kényszerülök rá. nekem ez a hobbym. nem bassza a csőrömet, hogy hirdeti, mert ez a blog teljesen más terepen mozog (remélem érted, hogy mire célzok és nem kell lemennem a szintedre). egyszerűen irritál az arrogancia. ha egy kereskedelmi tévében hirdeti a sajt blogját, akkor viselje, hogy a nézők értékelik a munkáját. sértődés helyett.

    VálaszVálasz

  92. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 22:40

    @Fuzzy Dunlop: Én is remélem, hogy nem kell “lejönnöd” az én szintemre a magyar nyelvet nem túl magas szinten ismerő magaslatodból (bár a legutóbbi megszólalásod alapján én merészelem prejudikálni, hogy nem érted, mire célzok), hobbyból ez már fényűzés lenne. Sajt blogot hirdetni pedig nem nagy bűn, ha a kereskedelmi csatorna van annyira ostoba, hogy ezt eltűri. ;)

    VálaszVálasz

  93. arcsike 2010/06/3, 22:44

    @Federer(jobb,mint)Rafa: am szerintem eléégé csúnyán elsiklotok a felett a tény felett h az es-nek is van hirdetése a blogon, szóval nekik is érdekük h gábor népszerűsítse! :D részemről ennyi :D :P

    VálaszVálasz

  94. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 22:53

    @arcsike: Részemről meg annyi, hogy bocs’, a szemétláda természetesen csak (egy rossz ) vicc volt, és sztem ez a kereskedelmi vonal egy kamu.
    Sztem Fuzzy se ebből lesz gazdag, lenyűgöző látogatottsági adatai ellenére, nem is beszélve a mi sanyarú sorsú blogunkról. ;)

    VálaszVálasz

  95. arcsike 2010/06/3, 23:02

    @Federer(jobb,mint)Rafa:
    neh már elnézést kérj, értettem a viccet, azért nem is mondtam semmit! mindössze azt akartam megmutatni h fuzzy-nak h annyira nem durva h gábor reklámozza a blogot! :P :D
    egyértelmű h miért jött ide, nem tudom mit kell ezt ragozni! ;) :P

    VálaszVálasz

  96. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 23:05

    @arcsike: :D

    VálaszVálasz

  97. Fuzzy Dunlop 2010/06/3, 23:33

    @Federer(jobb,mint)Rafa: francia klaviaturán te sem lennél jobb, hidd el. de örülök, hogy találtál vmi fogódzkodót. lépjünk tovább. hirdetheti, csak akkor nem legyen sírás, ha valaki beír.

    VálaszVálasz

  98. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/3, 23:50

    @Fuzzy Dunlop: Redundancia volt már az előző is, tekintve, hogy abban rég igazat adtam: a kritikát el kell viselni, még ha az idiótáktól is érkezik.
    Én asszem francia klavin se lennék képes ilyesmire: “…nem legyen sírás”, de ez nem az én bajom, és 1 napod elment az 5 évből. :D
    Ne izgulj, nem fogom számon tartani !

    VálaszVálasz

  99. evil9 2010/06/4, 12:31

    @Federer(jobb,mint)Rafa: Nektek az a mániátok,hogy mindenkit,akinek amúgy védhető véleménye van támadtok?
    Az “arcsike fedőnevű szemétláda” poén meg nem vicces,mert nem az és kész (ezt az indoklást cathytől tanultam,csak hogy én is tanuljak vmit)
    SZTEM

    VálaszVálasz

  100. evil9 2010/06/4, 12:34

    @evil9: Tehát nem vicc,és nem poén ,természesen így értettem(attól hogy vmit nem kell szó szerint értelmezni ,attól az nem poén)
    Ezt csak azért írtam,hogy meglegyen a 100hozzászólás,nem kell reagálni rá :P

    VálaszVálasz

  101. vick 2010/06/4, 19:38

    Azért a mai Nadal-Melzer meccskommentár erősen feledhető volt. Ilyenkor visszasírom David Mercert és a többi angol eurosportost…

    VálaszVálasz

  102. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/06/5, 14:50

    @evil9: Mivel a jelek szerint egy kukkot sem értettél az egészből, kár volt beleböfögnöd.
    Az viszont bájos, hogy véded tőlem @arcsike:-t, csak észrevehetted volna, hogy pillanatok alatt rövidre zártuk a dolgot.
    Annak bírok örülni, hogy tanulsz Cathytől, csak abba ne hagyd ! :D

    VálaszVálasz

  103. évi 2010/06/5, 23:46

    Siklós Erik a legkorrektebb.

    VálaszVálasz

  104. evil9 2010/06/6, 8:03

    @Federer(jobb,mint)Rafa: Nem védtem,csak szánalmas kiszólás volt,mert ugye az nem vicc,hogy vkire azt mondod,hogy szemétláda,aztán meg nem..hát ez fakocka..járjatok össze cathyval :P ,javaslok még mellé egy sastaps dvd-t+esetleg egy hetihetest amiben bajor+kern van…rommá nevetitek magatokat ,garantálom
    A teniszhez meg nem értek,de azért ezt nem hinném,hogy te döntőd el ,hogy ki mihez ért.

    VálaszVálasz

  105. arcsike 2010/06/6, 8:51

    @évi: :D :P :D :P :D :P :D

    @evil9: tudod van olyan is a világon, h szarkazmus! nem mindenki érti, ezért ne vedd a szívedre, h te sem ;) :P

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (499)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (212)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (3) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (68) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (178) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (14) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum