Venus negyeddöntős Madridban, ami azt jelenti, hogy jövő héttől így fog kinézni a világranglista eleje:
1. Serena Williams
2. Venus Williams
Úgy fog kinézni, ahogy már 2002. június 10. és júl 17. között kinézett, csak akkor fordítva voltak a nevek. Basszus, akkor érettségiztem, 8 éve. Azóta jöhetett Sharapova, Ivanovic, Jankovic, Safina, sőt, akár Henin, Clijsters és Mauresmo is, de a világ rendje nem akar változni.
Azért ez a Richard Williams tud valamit.


fog ez változni … jönnek a belgák előre és átveszik az első két helyet.
azt nemtom mi lesz ha visszavonulnak, még mindig nincs kiemelkedő, korszakot meghatározó fiatal tehetség érdemes a juniorok között végignézni. a tavalyi, tavaly előtti junior top játékosok nagyon nem tudnak még betörni az élvonalba. talán husz éves korukra beérnek, de olyan tehetség aki 17évesen gs-t nyer sarapova ota nincs.
Az egészben leginkább az elismerésre méltó, hogy milyen régóta ott tudnak lenni az élvonalban. Serena a világelső, és nem véletlenül, viszont a második helynek nincs különösebben nagy jelentősége. Ha azt vessszük, hogy az elmúlt hetekben az a Wozniacki volt a második, aki ugyan összehozott valahogy egy US Open döntőt, viszont még egyetlen nagyobb Premier tornát sem tudott megnyerni – szóval ezek után miért ne lehetne egy Venus Williams (vagy akárki más a Top 8-ból) is második?…
@Sylar: Azt se hanyagoljuk el, hogy a belgák néhány verseny után top 20-as játékosok…
Sőt, szerintem év végére top5-be lesznek…
Remélem átveszik az első két helyet, mert őket illeti meg
@FedererRafa:
Én is bízom benne, hogy mihamarabb felzárkóznak, de én óvatosabb lennék ezzel kapcsolatban. Kimmy-Mami jelenleg sérült, Henin-nel is ki tudja mi történhetett a madridi első körben…. Én jelenleg azt mondom, hogy nem lepődnék meg, ha Henin nem nyerné meg sem a Garrost, sem Wimbledont. De azt is hozzáteszem, hogy azon sem lepődnék meg, ha mind a kettőt megnyerné
@Sylar: Zsüzsünek eltört a kisujja a Fed Kupa alatt 3 hete, és így nyert tornát Stuttgartban. Szerintem még nem rázódott bele újra a vérkeringésbe, ezért tudott kikapni egy Rezai-tól.
Nem bízom a Garrosban, Wimbledonban pláne nem, de azért szép lassan fel fog jönni.
Nekem nagy kedvencem mindkét belga lány, őket szeretném elöl látni, nem a Williamseket.
Hát én Sharapovát szeretném világelsőnek – jó legyünk reálisak – a TOP 5-ben… szerintem egyértelműen helye van köztük, de nála a sérülése óta vmi nagyon nincs rendben. Pedig szerintem dobna a női tenisz színvonalán ha újra ott lenne a GS elődöntőkben/döntőkben…
@piszy: agree
Kicsit off, bocsi.
Petra, a mai Verda-vereség után gondoltam, megvigasztalom magam egy kis képnézegetéssel.
Ezt láttad már? Verda a gagyi határán egyensúlyoz, néha átesik csúnyán, de azért szeretjük, igaz?
http://orvillelloyddouglas.files.wordpress.com/2008/06/fernando-verdasco-cosmo.jpg
És az hogy Serena mennyi ideje van már az élen… na az a durva szerintem..
@FedererRafa: Ámen!!
Ez a “világ rendje” kicsit provokatív szerintem, ki se néztem Petrából.
Más ez, mint a Fed-Rafa uralom.
Henin szinte kirobbanthatatlan világelsőként vonult vissza (első ízben), és jó párszor verte a W-lányokat.
Akkor is nem semmi, hogy mióta ott vannak az élvonalban. Brutál…tudnak vmit.^^
közben kisebb féle csoda hogy roger nyert salakon egymás után két meccset..
@patroklos: egy jól játszó Rogernél ez nem csoda..
szerintem eléggé rendben van ez a sorrend, függetlenül attól, hogy kedvelem-e őket vagy sem, szerintem ez a realitás.
Szávai Ágit világelsőnek!!
a többi monnyon le!
Nekem csak az a “basszus ” nem tetszik a bejegyzésből.
Petra: Ilyen idős vagy már?:) nem is gondoltam
Pedig Wilijemszek nem is veszik már olyan komolyra a teniszt, kevés tornán indulnak , de a játékuk nem szépségdíjas
@Federer(jobb,mint)Rafa: Ha ő maga is olyan kirobbanthatatlannak érezte volna azt az első helyett, nem vonult volna vissza egyetlen vereség után.
@Turin: azért a 4 vereség 1 év alatt nem rossz teljesítmény, mellette 10 versenyt nyert…
szerintem 07-ben tudta is magáról, hogy nemigen verik meg
Remélem megint világelső lesz Henin.
A williams-testvérek nekem nem szimpatikusok. Semmi mást nem látok, csak nagy szervákat és erőteniszt…
Ez nekem nem adja, bocs.
Szép poszt, de ehhez képest most nemigazán megy nekik a szekér..
Sorra agyonverik őket a Top20asok. :p