Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Maraton

2010/05/10 Tagek: dushevina, serena Kategória: Hírek
Szerző: bordin

Tekintve, hogy Serena nem tegnap kezdte a teniszt, hiszen már több mint egy évtizede a pályán van, ha csak azt írnánk, hogy ma játszotta élete leghosszabb mérkőzését, már önmagában az is nagy jelentőséggel bírna. Annál is inkább, mivel mindössze hétfő van, amiből nyilvánvaló, hogy az első mérkőzését játszotta a tornán, és így nem egy világsztár késztette hatalmas erőfeszítésre, még csak nem is egy mindent visszalapátoló vérbeli salakos menő, hanem az a Vera Dushevina, aki mindössze 42. a világranglistán, és aki Serenához hasonlóan nem ezen a borításon éri el legszebb eredményeit. Már persze ha feltételezzük, hogy egyáltalán vannak legszebb eredményei.
Őszintén szólva, nem nagyon emlékszem olyan női meccsre, pláne nem salakon, ahol mind a három játszma rövidítésben dőlt volna el. A világelső bukta az első tie breaket, annak ellenére, hogy kezdetben breakelőnyben volt, és ő jutott először szettlabdához. Aztán megnyerte a másodikat, annak ellenére, hogy Dushevinának meccslabdája is volt. A döntő szett elején aztán ismét Serena került előnybe, de az orosz visszajött, mire 3/2-nél ápolást kért az amerikai. Jó tíz percet állt a játék, és úgy tűnt a szünet taktikai fegyvernek sem utolsó, mert Vera elbukta a szerváját 40/15-ről és 5/2-nél úgy tűnt ezzel a meccset is.
Nem bukta. Vagy legalábbis nem ezzel. Serena némiképp érthetetlenül, elkezdte siettetni a labdameneteket, így aztán amikor a meccsért adogatott, még labdamenetet sem nyert, amitől egy picikét megzavarodott. A mindent eldöntő breakerben 0/4-el indult, és aligha lett volna bárki rajta kívül a földön, aki innen feláll. Ő viszont nyert hat labdát zsinórban, és meglett volna a hetedik is, ha nem ront el egy égbe kiáltó ziccert a hálónál.
De elrontotta.
Majd ütött egy ászt.
3 óra és 26 perc játék után.
Nem hiszem, hogy bárki más képes lett volna rá.

20 Comments »

20 komment:

  1. Pat 2010/05/10, 22:59

    Ezért ő a királynő.

    VálaszVálasz

  2. FedererRafa 2010/05/10, 23:14

    @Pat: :D DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    viccelsz? Sikoltozó királynő esetleg, de technikai teniszhez köze nincs..
    bár kikapott volna
    :D DDDDDDDDDD

    VálaszVálasz

  3. Sylar 2010/05/10, 23:19

    Erről a meccsről egy mondás jutott eszembe, amit sporttal kapcsolatban még hallottam, de nagyon jól ide illik: Serena ma nem csinált mást, minthogy megoldásokat keresett (és talált) a saját maga által előidézett problémákra.

    VálaszVálasz

  4. FedererRafa 2010/05/10, 23:20

    Ja, ez a kép meg gáz.. .picit ;)

    VálaszVálasz

  5. Vilandra 2010/05/10, 23:25

    Csak a 2-3. szettet láttam, de megérte.
    Serena, nem semmi.
    Tudom, Dushevina is küzdött rendesen, de Serena az Serena.
    Volt itt minden, izgalom, meglepetés, stílusos befejezés. Jó kis meccs volt.

    VálaszVálasz

  6. Sylar 2010/05/10, 23:31

    Szafina éppen most kapott ki egy hasonló meccsen, egy hasonló kaliberű ellenfél ellen, 7:6 7:6-tal, és Szafina meccsét nem egy ász, hanem egy kettőshiba zárta le… Tökéletesen tükrözi a különbséget a két játékos között.
    .
    Ja és ott az előző hozzászólásomban kimaradt egy NEM szó a “hallotam” elől :P

    VálaszVálasz

  7. kispista 2010/05/11, 0:09

    Engem ez a meccs kicsit a tavalyi Djoko-Nadal madridi meccsre emlékeztetett. Akkor a meccs után Gábor írt egy posztot “sérthetetlen” címmel, hát ezt Serenáról is lehetne. Hasonló kaliberű győzelem volt, függetlenül attól, ki az ellenfél.

    VálaszVálasz

  8. xxOrsixx 2010/05/11, 7:08

    Ez nem volt semmi meccs… Nagyon jó volt .
    Hajrá S :)
    am milyét ápolták?

    VálaszVálasz

  9. piszy 2010/05/11, 8:10

    Óriási meccs volt, nagyon jó volt nézni!
    Az utolsó tie-break 0:4-nél egy lukas garast nem adtam volna Szerénkéért, de annyira felszívta magát, hogy élvezet volt nézni. Ja, és az az ordítás a végén, ahogy a kép is példázza…. :) :)

    VálaszVálasz

  10. Pat 2010/05/11, 8:35

    @FedererRafa: imádlák, szeretlek, de ebben nem egy az izlésünk nekem nagyon bejön Serena ereje bocs.

    VálaszVálasz

  11. Coffeebreak 2010/05/11, 9:11

    Hihetetlen meccs volt. Dushevina ahogy mindig visszajött, és Serena ahogy fordított. Csak a meccs második felét láttam. Remélem vissza tudom majd nézni az Eurosport playeren.

    VálaszVálasz

  12. FedererRafa 2010/05/11, 11:17

    @Pat: ;)
    Van ez igy..

    VálaszVálasz

  13. vica 2010/05/11, 19:42

    Óriási kűzdelem volt. Szó szerint. Serena végig önmagával kűzdött, hihetetlen akaratereje Nadalt juttatta eszembe. Szép volt.

    VálaszVálasz

  14. patroklos 2010/05/11, 20:05

    @Pat: én is szeretem szerénkét, de sztem az utolsó királynők a teniszben navratilova meg gráf voltak, azota nem mondanám senkire:) lehet öregszem??

    VálaszVálasz

  15. xxOrsixx 2010/05/11, 20:15

    href=”http://salakblog.hu/2010/05/10/maraton/comment-page-1/#comment-57991″>patroklos: Nekem S a kedvencem ,bár én akkor amikor Navratilova meg Graf voltak a nagy Sztárok még nem éltem, vagy még nagyon pici voltam :)
    Nekem Serena a NAGY teniszezőnő nagyon nagyra tartom és tök szimpi meg jofej .:)
    ez a véleményem.

    VálaszVálasz

  16. Pat 2010/05/11, 23:56

    @patroklos: Lehet . Ezt a jelzőt én is olvastam róla még 2009 AO elött

    VálaszVálasz

  17. Pat 2010/05/12, 0:01

    @vica:Nadalt juttatta eszedbe , egyszer már betettem : Serena Williams: “Sohasem láttam olyan állhatatosságot, olyan becsvágyat, olyan küzdeni akarást, olyan büszkeséget beleadni minden ütésbe, mint amikor Rafael Nadalt nézem. Olyan akarok lenni, mint ő. A magatartás, ami árad belőle, amikor a pályára lép, az igazi bajnoké. A győzelemre vágyó bajnok pontosan olyan, mint a zsákmányra éhes oroszlán: gyorsaságával és erejével ejti el áldozatát. A huszonhárom éves Nadal máris minden idők egyik legnagyobb játékosa. Hogy mitől ilyen jó? Azt hiszem, ő dolgozik a legkeményebben. Ő érkezik elsőnek a pályára, és ő megy haza utoljára. Elsőnek kezdi az edzést, utolsónak fárad bele. Nem könnyű bajnoknak lenni. Az nem úgy van, hogy felkelsz, és hoppá, te vagy az első. Ehhez munka kell, erőfeszítések, vágy, teljes odaadás-mindaz, ami benne megvan.”

    VálaszVálasz

  18. ettumifilii 2010/05/12, 10:21

    az az igazság, hogy izgalmas meccs volt, de igen alacsony színvonalú tenisszel…olyan volt mint egy lassított felvétel

    ettől még az ász a végén serenától elképesztő volt

    VálaszVálasz

  19. ettumifilii 2010/05/12, 10:29

    @ettumifilii: és milyen szerncse, hogy a “volt” szó ilyen kevésszer szerepel kommentemben :P

    VálaszVálasz

  20. geod01 2010/05/12, 21:43

    @Pat: …akkor te voltál az az ’s’ nevű?…az igen.. :o

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (490)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (207)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (2) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (67) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (177) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (13) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum