Ahhoz képest, hogy az emberek java részének az hiszem az is el elérhetetlen, hogy egyáltalán eljussanak Monte Carlóba, akárcsak egyszer az életükben, Rafa ma zsinórban a 32. teniszmeccsét nyerheti itt.
És a hatodik tornáját.
Igaz, lassan egy esztendeje az elsőt, de ettől még úgy tűnik, salakon a helyzet változatlan. Annak ellenére, hogy tavaly a madridi döntő és a Garros nem úgy sikerült, ahogyan azt szerette volna, Raael Nadal úgy gázolt át a mezőnyön Monte Carlóban, mintha 2009-et írnánk. Vagy nyolcat, vagy hetet, esetleg hatot.
Jó, persze ha Verda megveri ma, akkor megint minden megváltozik. Akkor úgy jár, mint Miamiban, ahol nagyon ígéretes tornát játszott, egészen az elődöntőig, aztán mégsem emlékezhet másra, mint arra, hogy megint nem nyert. Esetleg még arra, hogy javult a formája.
Szóval ha nem nyer, ismét ugyanez a helyzet áll elő.
Már pedig a számok csak egyfelől szólnak mellette, másfelől viszont ellene. Kilencszer megverte eddig Verdascót úgy, hogy mindössze két meccsen veszített szettet, ami nyilván növeli az önbizalmát, de az is egyértelmű, és ezt mindketten tudják, ekkora különbség nincs köztük. A tenisz nem az a játék, ahol két tudásban egymáshoz közel álló játékos meccsén tízszer lehet nyerni zsinórban. Ahogy Gonza, Davy és Söderling is előbb-utóbb megverte Rogert, Verda napja is eljön valamikor.
A kérdés az, hogy ez a mai, ez az-e már.


VAMOS RAFA
(én már voltam Monte Carlo-ban:) )
nem lesz könnyű rafának, főleg, hogy még a tegnapi meccsén is lehetett látni jeleit annak, hogy az önbizalma nincs az egekben, azért remélem behúzza
@Sugarbabyyy: én is
mondjuk én síelni voltam
@arcsike: akkor ha ez fontos infó jelzem már, h én is, nem is egyszer, télen is és nyáron is
Verda napja is eljön valamikor… viszont mekkora az esélye annak, hogy ez pont egy monte carlo-i döntőben jön el? Ahová most jutott be életében először…
@Sylar: ez az a kérdés, ami bennem is “vergődik”. : (
Ha Verdasco úgy fog játszani, ahogy tegnap Nole ellen és nem fog “megijedni” Nadaltól, akkor szerintem bármi lehet. =) Nem kell őt leírni.
Szerintem 6-2, 6-2 Rafának, egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy Verda akár csak megszorongatja Rafát.
@Markus:
Ennél azért szorosabb meccseket szoktak játszani…
@Sylar:
Én tegnap nem éreztem Verda játékán az átütő erőt, azért ő is hibázott elég rendesen, csak Djokovic éppen 4x annyit. Rafa meg elég ütős formában van. Örülnék tehát ha nem így lenne, de nem látok rá sok esélyt.
Ahhoz Verdasconak esélye legyen, a fontos helyzetekben nem szabad fölösleges hibákat csinálnia. Amiket egyébként is beszokott ütni, azokat most is be kell. Továbbá olyan felfogásban, olyan stratégiával kell játszania, mint ahogy az Ausztrál Open elődöntőben. Djokovics ellen tegnap nem az agresszívitással tudott nyerni, hanem rengeteg pontot nyert a türelemjátéknak köszönhetően. Nadalt úgy nem tudja megverni. Nadal ellen ászokat és nyerőket ütni, nincs mese. Hogy képes lehet-e rá? Elméletileg igen. Elméletileg….
@Markus:
Egyszerre küldtünk, és azt hiszem egyet értünk.
szép napot kívánok
Jó meccs lesz biztos, szerintem két szorosabb szett, mondjuk 6:4 Rafának!
Egyébként mikor kezdődne élőben?
Merthogy a sport tv 11-től adja!
@FedererRafa: 14:15, neten nézheted
@Pat: denem fogom, azért kösz
Áh, le se kell játszani a meccset, Verda be lesz ijedve, mindent elüt, 2 sima szett Nadalnak. Csak a szokásos… borzasztó, hogy milyen feje van Verdának…
@NeoN:
nahhhh
ennyiből a Söderling elleni RG meccset sem kellett volna lejátszani, meg a tavalyi US Open döntőt sem…
Arról van infó, hogy melyik ATP tornákat adja majd az Eurosport? A másik sportcsatorna botrány: Mai döntő felvételről, és ha “szerencsénk van”, 5 percenként megtudhatjuk mennyi a fogadóirodáknál éppen az odds…stb
Remélem a mai meccs kicsit izgalmasabb lesz, mint a Ferrer elleni elődöntő. Rafára már ráfér egy tornagyőzelem, hogy megjöjjön az önbizalom.
@NeoN: sztregós mentalitás… Verdának többet kell nyújtania, de Nadalnak is azért legalább 1,5 ellenfele lesz.
ez a sport tv 1 vicc -.- nemhiszem el ,hogy fontosabb a holland bajnokság 14:30tol mint egy Rafa-Verda döntő… akkor ne vegyék meg a jogot hogy adhassák…nem azért van SPort tv-nk h a neten nézzük …
Eurosportnak kéne az összes ATP torna.
Már csak az hiányzik h majd a WImbi döntőt is felvételről adják valami akkor még éppen tartó nevenincs bajnokság miatt …
am VAMOS RAFA!!!
@Sylar: Most nem sérült senki, és nem kialvatlan egyikőjük sem..elvileg
Verda 100szor könnyebb ellenfelek ellen is olyan gyenge fejben… egyszerűen már szánalmas néha…. nemhogy Nadal ellen, egy 1000-es tornadöntőben.
De akarsz velem fogadni?
Ami mondjuk nagy jóindulattal egy 500asnak megy el max… :S
@xxOrsixx:
Ne gondold, hogy az Eurosport (vagy akármi más) kivétel nélkül mindig élőben adná a döntőket és elődöntőket, mert az általunk közvetített női tornáknál sincs mindig így.
A sporttv természetesen hibásan cselekszik, de mit lehet tenni. Már korábban is mondtam, hogy ahhoz külön tenisz Tv-t kellene bevezetni, hogy mindig mindent élőben tudjunk nézni.
@dd: Realitás.
1,5? Inkább 0,5. ^^ Abból is 0,4 saját maga lesz.^^
@NeoN:
Értem amit mondasz, és szerintem is 99% hogy ma Nadal nyer. De akkor sem kell ennyire negatívan hozzáálni a dolgokhoz. Mert ez tudod kiknek a szokása…
Ezt a döntőt simán nyeri Nadal.
@Sylar: Értelek, köszi az észrevételt. Mindazonáltal úgy gondolom nem állok negatívan a dolgokhoz. Ráfér már Rafára a győzelem 1 év után, és örülök, hogy végre nyer. Habár gyakorlatilag nem is volt 1000es torna és top 10essel az egész tornán nem találkozott, de szüksége van erre a győzelemre a további jó szereplést tekintve. És így legalább izgalmas nyárnak nézhetünk elébe remélhetőleg.^^ Én leginkább a tenisz színvonala miatt vagyok csalódott megint, dehát ez van. Talán majd Róma. Remélem…
Mindenkinek szép napot egyébként! ^^
Halihó!
Durván bekezdtek a fiúk, huh, micsoda labdamenetek…
@Markus:
Módosítanék, mert túlbecsültem 6-0, 6-1 …
A másik, hogy szerintem rohadt unalmas ez az állandó sporttv szapulás.. Szerintem inkább örülni kellene, hogy hétfőtől péntekig élőben adtak MINDENT. Légyszi nézzétek meg, hogy a Eurosport ezen a héten Charleston-ból hány órát adott élőben, és rájöttök, hogy a Sporttv kb 2-3x annyit.. És a Eurosporton nem foci megy helyette, ami jelenleg a világon a legnépszerűbb sportág, hanem snooker, curling, box, meg hasonló f*szságok.. Arról nem is beszélve, hogy nem tudom emlékeztek-e, amikor RG-n kerékpár ment a Nadal meccs alatt! A mai esetet figyelmbe véve pedig Milan-Sampdoria olasz rangadó, S1-en meg PSV meccs, ahol igaz Dzsudzsák játszik és sokan nézik. Kb 5-10x annyian, mint egy Verdasco-Nadalt. Meg kell érteni, hogy a tenisz Mo-n jelenleg nincs a top5 nézettségi sportágak között, ha valaki annyira akarja nézni, ott a net.
@Markus: értem amit mondasz , de akkor mondd meg ,ha tudják hogy milyen meccs lesz akkor ,akkor miértveszik meg a jogot? ez nekik is Pénzkidobás …
@Markus:
Ezt már én is többször próbáltam megmagyarázni, de ezek a dolgok újra és újra előjönnek…
@Sylar:
Ebben a hozzászólásomban nem tudom miért azt írtam hogy általuNk. Az az N betű csak véletlenül került bele.
@xxOrsixx:
Azért mert kb 30 meccsből 28-at leadtak élőben és 2-őt felvételről. Szerintem ezért mondjuk megéri megvenni. Ráadásul Wimbledon meg a két nyári Masters alatt nincs foci már/még, az ázsiaiak meg délelőtt vannak.
@Markus: Na, igen…RG meccsről simán elkapcsoltak a bringára. Nem kicsit voltam idegbeteg… szóval euro sem jobb, de akkor is bosszantó, pláne, ha elődöntőről vagy döntőről van szó…
szg megint milyen sok okosat mondott , nincs köztük nagy különbség … hogyne , nadal a valaha volt legjobb salakos , verdasco meg egy szimpla bohoc , de ma lehet megveri … 60 62
sziasztok
vége ameccsnek?
Szép volt Rafa megvan a 6.
Verdának jobbulást a nyaka miatt .
yeahhhhhhhhhhhh
Rafa végre nyert versenyt 11 hónap után!!!
@szelesvigyor:
Tudhatnád,hogy bordin mindig olyan,de olyan objektív,mint egy Carl Zeiss lencse (törötten…:))
A csávó úgy szereti Nadalt,mint az édesgyermekét (kissebbíteni),de ma ne ezzel foglalkozzunk,hanem azzal,hogy Rafa szenzációs játékkal ismét a világ legjobbja lett,igaz ez még csak egy (újabb) tornagyőzelembe öltött testet,de újra lesz ő világelső is…
@gepard:
Ugyan már, akkor 4 héttel ezelőtt meg Ivan Ljubicsics volt a világ legjobbja, nemde? Legalább is abban a másfél hétben biztosan…
Nadalnak még nagyon hosszú utat kell megtennie, hogy újra világelső = világ legjobbja lehessen. Monte Carlo csak egy kicsi lépés volt.
@Sylar: egyetértek, nem mondom rá most, hogy legjobb, de legjobb a formája.
Szerintem lesz még világelső, de ahhoz Rogernek is betlizni kéne vmi gs-tornán…
Van isten , 11 hónap böjt után a kitartás meghozta gyümölcsét,és ez még csak a kezdet úgy érzem…
@ettumifilii: váó, ez zseniális tipp volt tőlem
azért szép volt rafa
ez post most gyengére sikerült. Szabó Gábor kifelezésével élve”emberi számítás” szerint 0 %esélye volt Verdának a meccs előtt az ellen a játék ellen amit Rafa bemutatott a héten. Számomra ez cikkből nem jött le. Persze utólag könnyű okoskodnom.
Zvonareva hasonlóan aprította az ütőjét az elébb, mint ahogy Gonzalez szokta. Volt egy hasonló esete a chileinek még a Garroson zúzta így darabokra, volt szerencsém élőben látni, onnan meg is nyerte a meccset.
Zvonarevának viszont nem jött össze. Ez van. Jobb volt Stosur.