Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Kis ez meg az

2010/03/9 Kategória: Hírek
Szerző: bordin

Tudom, hogy lesz olyan, amit már néhányan hallottatok, de sajnos kicsit sokáig voltunk/tam távol, ezért aztán akad mit pótolnunk.
Szóval, Heinz Günthardt lett Ana Ivanovic edzője, aki egyfelől ugye Steffi Grafot segítette jódarabig, másfelől Taróczy Balázzsal nyert párost Wimbledonban. Utóbbit csak azért írom le, mert bántóan fiatalok is látogatják a blogot.

Andy Murray 15 millió fontot kapott az Adidas szerződésért (5 évre), Baghdatist, Nolét és a Bryan tesókat kellett kirúgni miatta. Ezek után Murray feltűnt Dubaiban egy Hugo Boss pólóban. Az Adidas csalódottságát fejezte ki AM stábjának.
Mindezek után Mr. Andrew Murray átvette a negyed millió dolláros rajtpénzt a szervezőktől, köszönte az egész stábjának szóló kosztot és kvártéjt a Burj el Arabban (minimum 2400 dodó per fő per éj), majd kikapott Tipsarevictől a második körben. A sajtótájékoztatón pedig azt találta mondani, hogy: Szerettem volna nyerni, de egy vereség nem a világvége. Ha ez egy Grand Slam torna lenne, vagy valami hasonló, akkor más taktikával léptem volna pályára.
Túl magas labda lenne azt írni, hogy ilyenek miatt is kellett kezet nyújtania Rogernek Melbourne-ben, de ettől még azt hiszem igaz.
Ez egy igazságos világ.

És ezt már végképp csak úgy: találtam egy fotót Kenny Banzerről, aki 14 évesen és öt naposan játszott a Davis Kupában Ghána ellen még 2000-ben, lichtensteini színekben. Egy egész hétre kivették a suliból :)
Balról a második, de szerintem rájöttetek egyébként is.

62 Comments »

62 komment:

  1. tamás567 2010/03/9, 18:27

    “Szerettem volna nyerni, de egy vereség nem a világvége. Ha ez egy Grand Slam torna lenne, vagy valami hasonló, akkor más taktikával léptem volna pályára.”………..na jó inkább még sem kommentálom.végül is ez csak Dubai volt…nem számít-szép volt Möri!-

    a Bryan tesók se adidasban játszanak már?
    Anával jó lesz ha valaki valami kezd mert a teniszével jó ideje baj van.hajrá Ana!!

    VálaszVálasz

  2. tidel 2010/03/9, 18:36

    “Egy egész hétre kivették a suliból. :D ” Ezen röhögök tíz perce:D :D Nagyon lol:D
    Na de hogy valami komolyat is írjak, Murray cseppet sem lett szimpatikusabb. Egyrészt tényleg figyelhetne rá, hogy mit vesz fel, ha már ekkora pénzt kap a cégtől. Mondjuk ez még nem is lenne nagy baj, figyelmetlen volt és kész. De amit a sajtótájékoztatón mondott, azon nem kicsit meghökkentem. Egyrészt annak, aki szervezi a tornát, hatalmas megtiszteltetés, hogy a világranglista negyedik helyezettje elmegy a tornára. Nyilván meg is tesznek mindent, hogy neki már csak a játékra kelljen koncentrálnia. Jó, persze benne van a pakliban, hogy kikap, akár a második körben, nyilván nincs semmire garancia, de ezzel a nyilatkozatával azt üzente a szervezőknek, hogy ez a torna nem fontos neki. Az valahol érthető, hogy egy GS-en jobban hajt, de ez a “valami hasonló” kifejezés, na meg az, hogy gyakorlatilag nem is érdekelte ez a torna, nem épp példaértékű. Egyébként láttam a meccs nagy részét, Tipsarevic is jól játszott, kellett ő is a győzelemhez, mindent meg is tett érte, és azt gondolom, megérdemelten nyert akkor. Murray meg legalább úgy csinálhatna, mintha érdekelné ez az egész.

    Ja, amúgy azt tudja valaki, hogy a fiatalember mit játszott a Davis Kupában? Kíváncsi vagyok:)

    VálaszVálasz

  3. kata979 2010/03/9, 19:00

    Möri…..ilyenekre azért figyelni szoktak a játékosok,mármint h mit vesznek fel,még edzeni is abba a márkában szoktak aki szponzorálja őket.
    és a sajtótájékoztató…ha jól emlékszem akkor a marseille-i versenyigazgatót is sikerült “megbántania” idén.ezek szerinte neki Dubai egy nyaralás volt de talán ezt nem kellene hangsúlyozni ennyire!szerintem még mindig nem tudja h mikor mit kell mondani vagy mit szabad.
    egyetértek abban h a dubai verseny szervezőinek ez nagyon eshetett jól.

    VálaszVálasz

  4. giorgio_boy 2010/03/9, 20:30

    Ez a kép nagyon naaaagy! egyébként Ghana volt akkor a host, de sztem Algéria ellen játszottak :) a ruha színéből gondolom meg abból h megnéztem és aznap 3-0ra kikaptak :) Algériától.. amúgy a srác nagyon komoly rekorddal rendelkezik :D összesen 7 meccsen vett részt, mind páros és 3-4es mutatóval a mai napig Liechtenstein legjobb páros DC játékosa :D

    VálaszVálasz

  5. giorgio_boy 2010/03/9, 20:33

    @giorgio_boy: csináljunk belőle akkora sztárt mint Ericből :P
    http://www.youtube.com/watch?v=C61CJR98ehA

    VálaszVálasz

  6. juci 2010/03/9, 22:16

    Lehet, h. az a baj Márival, hogy nincs mögötte olyan menedzsment, mint pl. Rafa brigádja, vagy Fed mögött Mirka egyszemélyben. Nincs ki terelgesse a fiút, h. mégis mit lehet mondani, meg mit nem, mert hát komoly pénzekről van szó, nem mindegy az imidzs. Vagy egy komoly nő kéne a lelátóra a muter helyett, nem tom.
    (közben az Arsenal tarol :) )
    Indian Wells… már csak pár nap… :) :)

    VálaszVálasz

  7. marchello 2010/03/10, 2:45

    @juci: hát akinek 4-5 fős edzői stábja van, annak nem lehet gond még egy embert alkalmazni, aki körülötte sürög-forog ilyen ügyekben.
    amúgy én nem látom se Federernél, se Nadalnál azt a hűde profi menedzsmentet (lehet jól eldugták).
    nyilván nem látok bele a dolgokba, de Murray mőgé sokkal inkább pakoltak profi embereket a britek.
    ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem a menedzsment teszi az embert. hanem a ruha. abból is a Hugo Boss.
    :P

    VálaszVálasz

  8. geod01 2010/03/10, 9:04

    úgy néz ki, márinál a felnőtt viselkedés, ami az AO döntőn jellemezte őt csak kisiklás volt :D

    VálaszVálasz

  9. piszy 2010/03/10, 9:11

    @geod01: Hihi. :)
    Amúgy igazat adok, pedig már én is azt hittem, hogy itt valami elkezdődik, még drukkoltam is neki picit az AO-n, de ezek után asszem minden visszaáll a régi kerékvágásba…

    VálaszVálasz

  10. piszy 2010/03/10, 9:15

    Teljesen off:
    Gábor, egy osztályba jártam a Harrerba az öcséddel, a Zsolttal. Milyen kicsi a világ…

    VálaszVálasz

  11. geod01 2010/03/10, 9:25

    és lehet tippelni az atp-n, nem elfelejteni! :D

    VálaszVálasz

  12. NeoN 2010/03/10, 9:41

    Megvan a sorsolás :) Mehet a tipp parádé :) Rog ágán van Murray, Roddick, Sóder. Nadal ágán Djokovic, Cilic és Davy.^^

    Szép napot mindenkinek!

    VálaszVálasz

  13. piszy 2010/03/10, 9:54

    Én Nalbi-Rafa döntőt vizionálok, amit Rafa nyer.

    VálaszVálasz

  14. Cathy07 2010/03/10, 10:51

    Belátom egy kicsit meredek dolgokat tippeltem aminek a vége egy Rod-Djokó döntő lett :D :P
    Olyan jó újra a főtáblán látni Ancic és Nalbi nevét :)

    VálaszVálasz

  15. dd 2010/03/10, 14:29

    no land for young man

    VálaszVálasz

  16. Csavargo 2010/03/10, 14:48

    Nálam Rafa Mirrmurr döntő lett, bár végül nem is tudom miért gondoltam meg magam, és nem verettem meg Nadalt Ciliccel (pedig ez volt az első megérzés…).
    Ja és Andimári győzelmet tippeltem.

    VálaszVálasz

  17. Sylar 2010/03/10, 15:06

    Szerintem beszéljünk arról is, hogy a Sergio Tachinni Djokovics szerződtetése miatt hány játékost rúgot ki…. az olasz nők közül gyakorlatilag az egész Fed Kupa győztes csapatot… Mert ez egy igazságos világ…

    VálaszVálasz

  18. Bencike91 2010/03/10, 17:53

    Vamos Nalbandian!

    VálaszVálasz

  19. geod01 2010/03/10, 19:36

    @Sylar: na most. az igazságos világ-kitétel nagyon nem a szerződésekre vonatkozott. sőt: a cikk sem arról szólt, h az igazságtalan vagy problémás lenne amit az adidas ‘tett’.

    VálaszVálasz

  20. geod01 2010/03/10, 19:37

    @Csavargo: nálam meg gyokó-mári döntő és nole nyer :D nalbi elődöntős ;)

    VálaszVálasz

  21. juci 2010/03/10, 19:39

    @marchello: Yesss :) . De akkor most csajozik Mári vagy sem? Mer’ Fed s Rafa (???? :) jó ideje ugyanazzal a nővel van. Szóval hogy ők valszeg kikészítik nekik a t-shirt-öt. Mari anyja meg nem. Vagy vmi ilyesmi :)

    VálaszVálasz

  22. juci 2010/03/10, 19:58

    @geod01: Azt azért megnézném, hogy Nalbi megveri Fedet…

    VálaszVálasz

  23. geod01 2010/03/10, 20:15

    @juci: 10-8-ra állnak. szal volt már pár alkalom amikor ezt megtehetted. ;) :)

    VálaszVálasz

  24. juci 2010/03/10, 20:50

    @geod01: jogos, de igazából arra vok kíváncsi, h. mostanság jó formában van Nalbi vagy vmi, h. ennyien hisztek benne? Ami persze nem baj :) – vagy ez “csak” rajongás? :)

    VálaszVálasz

  25. Sylar 2010/03/10, 20:54

    @geod01:
    Az igazságos világot én azért írtam oda, mert az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Djokovics mekkora üzletben részesül a Sergio Tacchininél. Ezek az üzleti folyamatok összefüggenek. A cikk viszont majdnem hogy azt suggalja, hogy itt minden Murray miatt történik…. miatta rugdosta ki a játékosokat az Adidas, mi? A középső bekezdés többi részével én nem foglalkoznék, bármelyik játékosról össze lehetne szedni ilyen pletykákat, és kicikizni a mondatait.
    .
    Amúgy meg nem igazán értem hogy mi a lényege annak a középső bekezdésnek… szedjünk össze minden mocskot Andrew Murrayről, nagyítsuk fel őket, majd rakjuk ki a blogra. Mert ezek a leges legfontosabb dolgok, amik a teniszben történtek az elmúlt egy hónapban.

    VálaszVálasz

  26. geod01 2010/03/10, 21:09

    @Sylar: hallod, nem akarom elhinni, h éppen te nem tudod ezt a posztot értelmezni :o vagyis, h ennyire félreértelmezed… de mivel télleg nem hiszem el így nem is állok neki részletesen elmagyarázni. lássad bele ezt, legalább lehet min duzzogni.

    VálaszVálasz

  27. geod01 2010/03/10, 21:10

    @juci: mondjuk úgy, az általa játszott ’szép’ teniszben való hit. :)

    VálaszVálasz

  28. Pat 2010/03/10, 21:40

    Ez egy igazságos világ ? Pont hogy nem az ! Ehhez nem kell sp.kommenttornak sem lenni .

    VálaszVálasz

  29. Fuzzy Dunlop 2010/03/11, 0:04

    Minden esetre Fed AO győzelme a szerző szerint többek között annak köszönhető, hogy “okosan” kikapott Davigyenkótól előtte, mert tudja mikor kell “leadni” egy meccset. De ő valóban nem volt Boss polóban és szinte biztosan magának fizette a két csillagos szállodát, ahol megszállt. Aki nem látta Murrayben az alázatot az AO-n az a saját fejét nézte belülről.

    VálaszVálasz

  30. NeoN 2010/03/11, 0:19

    @Fuzzy Dunlop: Az elődöntő és a 2. kör ugyanaz? Hát nekem nem, de valszeg hülye vok. És Fed valóban nem volt Boss pólóban. És az hogy Murray az AO-n(ott is csak a döntőben) épp maga alatt volt, sztem nem azt jelenti, hogy az alázat példaképe. De nem is ez a lényeg.

    VálaszVálasz

  31. Sylar 2010/03/11, 10:06

    @geod01:
    Szerintem értem a lényegét, csak a hozzászólásaimban a lényegtelen dolgot kezdtem el boncolgatni.
    Én meg egyébként azt nem akarom elhinni, hogy Gábor itt arra céloz, hogy Murray azért nem nyer GS-et, mert egy flegma, öntörvényeskedően viselkedő egyén. Ez nem így van. Melbourneben azért kellett kezetnyújtania az ellenfélnek, mert az a bizonyos ellenfél mindenidők legnagyobb teniszezője, és aznap hibátlanul játszott.

    VálaszVálasz

  32. fenn és lenn 2010/03/11, 10:35

    Mari: szabadkártyát kér, hogy párosban is indulhasson, meg plusz szobákat, azután fáradtságra hivatkozva lemondja a marseille-i tornát az utolsó pillanatban.
    - nem teljesíti az Adidas szerződést /nyilván nem véletlenül “akadt” ki az Adidas/
    -nyilatkozza,hogy neki egyáltalán nem fontos a dubai torna
    Igen, ezek az “alázatos” teniszező ismérvei, szerintem.

    VálaszVálasz

  33. Sylar 2010/03/11, 11:02

    @fenn és lenn:
    - Mutass egy Top játékost, aki még sohasem mondott le egyetlen marseillie-i szintű tornát ilyen vagy olyan kifogásokra hivatkozva…
    - Ha az Adidas még azt is megszabná nekem, hogy csak és kizárólag az ő ruháikat hordhatom egyfolytában, akkor azt valószínűleg én is megszegném. Továbbá a teniszezőnek nem az üzlettel szemben kell alázatosnak lennie, hanem a munkával és a játékkal szemben.
    - Djokovicson kívül az összes többi Top játékosnak nem volt fontos a dubaji torna. Csak Murray volt olyan hülye, hogy ennek még hangot is adott.

    VálaszVálasz

  34. fenn és lenn 2010/03/11, 11:19

    @Sylar: Lehet tornát lemondani, mások is megtették már- a baj a “mikor és miért”-tel van.
    Ha vki köt egy sponzori szerződést,tisztában van vele, hogy mit vállal.Ha nem tetszik nem kell aláírni és felmarkolni a lét.A betartása szerintem beletartozik az “alázat ” témakörbe.
    Mari kissé az “elefánt a porcelánboltban” módon intézi az ügyeit, azt nem tudom eldönteni, hogy tényleg ilyen hülye -e vagy ennyire lesz@rja, hogy kit-kiket akasz ki.

    VálaszVálasz

  35. fenn és lenn 2010/03/11, 11:21

    akasz=akaszt

    VálaszVálasz

  36. geod01 2010/03/11, 11:26

    @Sylar: hát, tök mák akkor neked, h nem vagy top teniszező-mer ezek a sportszergyártók olyanok, h pedig megszabják. :p Láttad rogert vagy rafát valaha már sportcuccban mint nájki, vagy andyt másban mint a lákoszt? Ugye nem. Bár mélyen egyetértek márival, h a többiekhez képest eléggé semmilyen adidas cucc helyett az ügót választotta :D , de ettől még ez tök jogosan szájhúzós a németeknek.
    Valamint: nem csak az minősíti az embert amit tesz hanem az is, ahogyan teszi. És marissal rendre itt merülhetnek fel a gondok. És esetien nem is lenne ezzel baj; csak tényleg picit fura, h mintha nála többször ütközne ki a ‘neveletlenség’ vagy mi, érted?

    VálaszVálasz

  37. Sylar 2010/03/11, 11:49

    Azt hiszem hogy itt az egyéni látásmódjaink ütköznek, szóval mélyebb vitába nem érdemes belemenni…
    Erre a poló-dologra még visszatérve: nem ér meglepetésként, hogy a sportszergyártók ennyire szigorú szabályokat szabnak meg a szerződésekben. De erre én így józanésszel azt mondom, hogy irreális. Szegény játékos dobja ki az egész ruhásszekrényét, és cseréljen le mindent az ő márkájukra?….

    VálaszVálasz

  38. Cathy07 2010/03/11, 11:55

    @Sylar: Hát basszus, szegény játékos :o 15 millió font, fogod, vágod, érzed, érzékeled? :D Plusz egy verseny helyszínén volt, nem adidasban, nem az volt, hogy az adidas emberi édesded álmából verték fel, hogy mit képzel és otthon nem adidasban alukál :D Tehát igen, ha torna van, verseny van, akkor ne jelenjen meg más cuccban, mint az adidas. Ennyi. És sztem ennyi pénzért ez nem vállalhatatlan feladat és ráadásul csak kicsit kell hozzá figyelni…

    VálaszVálasz

  39. Csavargo 2010/03/11, 12:14

    @Cathy07: Mélyen egyetértek. (ja és én is bírom a Belgát :) )
    Minden játékos egy élő mozgó reklámfelület, olyanok mint az utcai óriásplakátok, amit ha kifizetnek biza csak az ő reklámjukat mutogatja. És szerintem ez nem is irreális. Az Adidas sem jótékonysági intézmény, amiért fizet (és nem aprópénzt) azt nyilván meg is akarja kapni.
    Dubai-i viselkedés minősíthetetlen. Ha egy játékosnak nem fontos a torna, hát nem megy el, de nem tolja a szervezők képébe (akik nem kis pénzt nyomtak a tornába, és meg se merem tippelni, hogy a többi tenisz szponzorcégből mennyi a részesedésük), hogy neki ez nem számít.
    @geod01: a neveletlenség tökéletes kifejezés.
    Biztosan a többiek is gondolnak magukban cifrákat, csak van bennük annyi, hogy ezt nem mondják ki.

    VálaszVálasz

  40. Sylar 2010/03/11, 12:15

    @Cathy07:
    Ezzel nem nagyon tudok vitatkozni, de nem is akarok.
    Nekem sohasem tetszett hogy a játékosok és a szponzorok között némi túlzással termék-tulajdonos kapcsolat van, de hát erről szól a világ… pénz nélkül valószínűleg sport sem lenne.

    VálaszVálasz

  41. geod01 2010/03/11, 12:30

    @Sylar: azé ha volna rá igény, én szívesen szenvednék így, mint szegények. :D még akkor is, ha nem kapok 15 millió fontot csak 15 millió forintot :D jó-jó, nehéz, nehéz de hát az életben néha szenvedni kell :D :P

    VálaszVálasz

  42. Sylar 2010/03/11, 12:45

    @geod01:
    Hát, hétköznapi emberként számomra elég furcsán hangzana az, hogy kapsz ennyi meg ennyi milliót, de akkor mi mondjuk meg hogy hol és mit vehetsz fel, és élő reklámfelületet csinálunk belőled. Ez a profi sportolók számára nyilván teljesen megszokott dolog.
    Amúgy meg gondoljatok csak abba bele, hogy a szponzori pénzekből mennyit lát a játékos, és mennyit a játékos menedzsmentje… Én azt is el tudom képzelni, hogy a játékos megkapja a cuccokat, a menedzsment meg elteszi a lóvé kb. 80%-át. Lehet hogy Murray ezért nem érezte ennek az üzletnek a súlyát, és a rá háruló felelősséget…

    VálaszVálasz

  43. geod01 2010/03/11, 12:54

    @Sylar: okés sylar, de akkor meg megint az van, h mári nem tud viselkedni :P :D mert a többiek menedzsmentje is gondolom kábé hasonlóan műkszik még se volt rajta kívül senkinek ilyen problémája :D vagy szegényt egyedüliként ki is használja a csapata? akkor meg esze sincs, vagy mi ? :P :D
    na jó, részemről ebből elég, ez már elég vicces dologgá kezd válni :D sztem az van, h olyanért véded márit amiért nem kell, főleg, h senki nem is bántotta őt. vmiben hibázott, előfordul. biztos tanul is belőle. nekem úgy tűnik a korábbi hibáiból is tanult, ami nagy erény. Tényleg.

    VálaszVálasz

  44. Csavargo 2010/03/11, 13:00

    @Sylar: Szerintem ez biztosan nem így van. A menedzsment már 10%-kal is roppant boldog (de 20% fölötti jutalék már biztosan irreális), a játékosok is a szponzorpénzből élnek, nem a pénzdíjakból.
    És a menedzsment dolga, (ami szintén ezekből a szponzori pénzekből él) odafigyelni, hogy mit csinál a játékos, vagy jelen esetben mit vesz fel. (mert szerintem ehhez az anyuknak meg a Barbieknak semmi közük).
    de tényleg megyünk át a vicc kategóriába.

    VálaszVálasz

  45. Sylar 2010/03/11, 13:03

    @geod01:
    A legutóbbi hozzászólásomban elismertem, hogy felelőtlenül kezelte a dolgokat, nemde? Nem az a szándékom, hogy itt egyfolytában megvédjem.
    És ahogy mondod, ettől még nem dől össze sem a világ, sem az Adidas, és a tenisz-istenek sem fognak meghalni. Ezért is nem értettem eleinte, hogy ez miért akkora ügy, hogy a blogon egy hónap szünet után ez legyen az egyik legfontosabb hír…

    VálaszVálasz

  46. Sylar 2010/03/11, 13:11

    @Csavargo:
    Én már azt viccnek tartottam, hogy ennek az ügynek egyáltalán hírértéke van…

    VálaszVálasz

  47. geod01 2010/03/11, 13:24

    @Sylar: ..és nyilván ezért kezdtél te magad is vicces dolgokat közreadni. érthető. :D :P ;)

    VálaszVálasz

  48. Sylar 2010/03/11, 13:29

    @geod01:
    Persze. komolytalan dolgokról nem lehet komolyan beszélni :D

    VálaszVálasz

  49. Sylar 2010/03/11, 13:34

    Beszéljünk inkább Indian Wellsről?
    Tegye fel a kezét az, aki szerint Nadal nem védi meg a címét! (én ezennel feltettem)

    VálaszVálasz

  50. Csavargo 2010/03/11, 13:52

    @Sylar: Hát szerintem A Rafa-Shakira klippnek sem volt hírértéke, meg a blog posztjainak felének.
    Pletyka, a pletyka jó, és pletykálni mindenki szeret. (igen az is aki nem vallja be.)
    Én pl. nem tudom, h melyik játékos kivel jár, vagy kik tartoznak a team-jébe, hogy hol lakik, hol nyaral, hol vásárolgat, bulizik…stb. Nekem az ilyen hírek keresgetéséhez nincs affinitásom, meg nem is érdekel.
    De feljövök ide, megtudok egy csomó dolgot (amit én csak pletykának nevezek), amit nem is akartam tudni, elvigyorgok jókedvű és humoros komment kollégáim hozzászólásain oszt annyi.
    Bloganyu és blogapu is arról ír, ami neki tetszik, meg min is jól megkommentelünk ilyen dolgokat, mint ‘milyen póló volt már Márin?!’
    De pont ezért járunk ide.
    Ezt csak úgy ide szóf@stam nem tudnám megmondani, h miért.

    Borzasztó rosszul tippelek, gyakorlatilag semmi nem jön be nekem, és most Rafa vereségre tippeltem, szóval simán lehet hogy nyer.
    Tehát félig felraktam a kezem, asszem, talán, vagy mégsem?!

    VálaszVálasz

  51. Sylar 2010/03/11, 14:14

    @Csavargo:
    Végül is ami nekem nem tetszett, az inkább az, hogy Gábor miért próbál meg ilyen pletykaszintű témákból olyan messzemenő dolgokra célozgatni, hogy Murray “túl jellemtelen/felelőtlen/akármi” ahhoz, hogy GS-et nyerjen… innentől a dolog már többnek látszik, mint holmi pletyka. A Nadal-Shakira féle klipp az csak egy könnyed dolog, amihez semmi komolyabb hozzáfűznivaló nincs, ilyen cikkek is kellenek a blogra.
    De ebből most már tényleg elég, részemről lezártam…
    .
    Indian Wells – szerintem aki most meg tudja nekem mondani, hogy ki fog nyerni, és meg is tudja indokolni hogy miért, az azt hiszem tud valamit…. Gyakorlatilag senkiről sem lehet tudni, hogy éppen milyen állapotban van. Sérülések, betegség, kihagyások, stb… Még jó hogy nem GS torna előtt vagyunk…
    Nadal szerintem nem fog nyerni, és Federer sem. Én Davigyenkót, Djokovicsot, vagy Murray-t tenném meg győztesnek. Az ATP Draw Challenge-ben egyébként Murray – Daviygenkó döntőt tettem meg, de lehet hogy ezen még változtatok az utoló percekben :D

    VálaszVálasz

  52. Csavargo 2010/03/11, 14:26

    @Sylar: szerintem Gábor arra célzott, hogy egy GS győzelemhez nem csak játékban kell felnőni. És attól, hogy Blogapu kicsit rosszmájúskodott, még ez is csak egy könnyed kis pletyka. de én is lezártam a témát.

    Nálam is Andimári a befutó, de Nalbi is messze jutott, elvégre a kedvencét nem vereti meg az ember.

    VálaszVálasz

  53. juci 2010/03/11, 15:05

    Egyértelmű, hogy ha Adibasszal köt szerződést, akkor abban is jár. Ez üzlet. Elég sokat számít, h. ki mint mond vagy tesz, még a pályán kívül is (lásd Tiger Woods :) ). Alkat kérdése (meg menedzsmenté :) ) Pl. Davy tojja le az egész supersztárkodást, Sharpi meg valszeg depis lenne, ha nem tervezhetne magának több fodros bodros rucit (vagy nem ő tervezi?, akkor bocs). Igazságos világ majd 2012-ben lesz, amikor a nők átveszik az uralmat a világ felett… :) :) :)
    Én nem szeretném feltenni a kezem, mert Rafának szurkolok 1000-rel, de az eddigi visszatérései nem nagyon sikerültek jól… Azt viszont nem értem, Fedet miért nem tartjátok esélyesnek? A betegség miatti kihagyás okán? Vagy mer’ csak a gs-ekre koncentrál?

    VálaszVálasz

  54. Csavargo 2010/03/11, 15:31

    @juci:
    igen, részemről az utóbbi miatt. Rog az utóbbi időben nem szaggatja szét magát a Gs-eken kívül

    VálaszVálasz

  55. Saxo 2010/03/11, 15:56

    @Csavargo: Rafa -Shakira ügynek csak itt nem volt hírértéke amúgy a csapból is ez folyik RTL klub, Story,Best,stb,,stb tudom van akinek ez is kevés …..

    VálaszVálasz

  56. celle 2010/03/11, 16:33

    @Saxo: Volt neki hírértéke, a maga helyén. Senki nem értette, mit akarhat Shakira Rafától. :P :D Valahogy nem Nadal imidzse a dolog. ;)

    VálaszVálasz

  57. Sylar 2010/03/11, 18:13

    Én Federerrel azért nem számolok győztesként, mert nem emlékszem mikor nyert utoljára tornát másfél hónapos kihagyás után. No meg a betegség miatt nem volt ideális a felkészülése. Viszont ha esetleg szembetalálna magát Murray-vel az elődöntőben, akkor lehet hogy megragadná az alkalmat az egymás elleni mérleg kiegyenlítésre, és akkor már is a döntőben találná magát, és akkor má miért ne nyerné meg a tornát?… :P őnála sohasem lehet tudni.
    Nalbi nálam (akármennyire is szeretném hogy messze jusson) Monfils ellen kikap…
    Az én negyeddöntős párosításaim jelenleg így néznek ki:
    Federer – Monfils
    Murray – Söderling
    Davigyenkó – Nadal
    Csilics – Djokovics
    Elődöntő: Fed-Murray, Kolya-Djokovics, a döntőben pedig Murray megveri Kolyát…
    Én egyébként azt is el tudom képzelni, hogy Nadal még az Isner/Querrey ág győztesétől is kikaphat. De hát erre azt szokás mondani, hogy bármi megtörténhet, meg annak az ellenkezője is.

    VálaszVálasz

  58. Csavargo 2010/03/11, 18:52

    @Saxo:
    Bocsáss meg de ennek az égvilágon sehol sincs hírértéke. A médiumok amiket felsoroltál, enyhén szólva nem híreket közölnek. A bulvár legalja mind.
    Kezeljük már a helyén: ez csak egy videoklip. Ráadásul minden videóban vannak állati király pasik. Modelleknek hívják őket, és az a szakmájuk, hogy jól nézzenek ki.
    Az elején szeretném leszögezni, hogy nagyon szeretem a blogot úgy ahogy van, és mindig örömmel jövök ide, de a posztok felének nincs hírértéke. Az ilyen uborkaszezonok alatt véd meg minket a dögunalomtól.

    VálaszVálasz

  59. Saxo 2010/03/11, 20:38

    @Csavargo: ja hát nem a HVG , de nagy pédányszámban megy és azért lássuk be a magyar lakosság szinvonala a béka segge alatt van már csak ha az x. Megasztár stb is nézzük

    VálaszVálasz

  60. juci 2010/03/11, 21:40

    @Csavargo: kinek mi a hír. Sztem az nem baj, ha érdekli az embert, hogy egy sportoló mit csinál a pályán kívül. Nekem spec. tetszett ez a Nadal-Shakira sztori (egyébként az összes létező bulvár erről szólt az utóbbi időben, és nem magyar lapokra gondolok…) , és az lett volna a furcsa, ha nem kerül be a blogba. Ahogy írtad, uborkaszezonban pláne jól jön vmi. Azért annyira nem kell aggódni az elbulvárosodás miatt, 7végén beindul az élet… végreee :)

    VálaszVálasz

  61. Csavargo 2010/03/12, 13:14

    @Saxo: én igyekszem kerülni a birka effektust, szóval nem nagyon hat meg a magyar lakosság általános színvonala. És nem hinném, hogy lemaradok bármiről is, csak mert nem olvasom sem a hazai sem a külföld bulvárt. (Való igaz, a HVG-t viszont igen, bár a sárdobálást ott is átlapozom.)
    @juci: na jó, újrafogalmazom, remélem már érthetőbben:
    természetesen nem baj, ha valakit érdekelnek a pályán kívüli dolgok, csak bátorkodtam megjegyezni, hogy engem nem.
    Nem a felháborodásomat fejeztem ki amiatt, hogy bekerült ez a hír, csak újból bátorkodtam megjegyezni, hogy azért ez nem teniszszakmai szempontból került ide. És voltam oly merész, hogy még azt is leírtam, hogy élvezem is ezeket a posztokat.
    Nem aggódom az elbulvárosodás miatt. Az, hogy véleményem szerint a posztok fele csupán szórakoztat ismét nem a nemtetszésemet fejezte ki. Természetesen és is szórakozni járok ide.

    VálaszVálasz

  62. dzsokko_garros 2010/03/20, 12:46

    Egy kis kiegészítés sportszergyártócég-témában: ne feledjük, hogy az Adidas lemondott Murray-ért a teljes amerikai piacról (Bryan-fivérek, Querrey), a világranglista második-helyezett és Grand Slam győztes Djokovicsról, és a mindenhol közönségkedvenc Baghdatis-ról. Komoly és meglepő áldozat ez egy olyan profi brandtől, mint az Adidas. Bár még mindig nagyon fiatal és van benne potenciál, nem hinném, hogy Andy, mint mainstream karakter, megállja a helyét. Ráadásul szerintem nem is illik az Adidas arculatához.

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (490)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (207)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (2) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (67) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (177) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (13) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum