Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Emelgetés

2010/03/1 Kategória: Hírek
Szerző: szpetra

Djokovic, Ferrer, Gulbis, Bryanék, Venus, Kleybanova emelgettek trófeát múlt héten. Részletek alább. 

Novak Djokovic 17. tornagyőzelmét aratta Dubaiban, megvédte tavalyi címét. Nem állíthatjuk, hogy nem szenvedett meg érte, hiszen 4 meccsen 3 háromszettesbe sikerült beleszaladnia, szetthátrányból fordított Troicki, Ljubicic és Baghdatis ellen, és a Youzhny elleni döntőt is kicsit túlbonyolította. Akár ki is mondhatjuk, hogy szörnyű játékkal nyerte meg Dubait, de az ilyen nyögvenyelésből lehet a legtöbbet tanulni, jól jöhet ez még a későbbiekben. Ráadásul megerősítette egy időre 2. helyét a világranglistán.

Juan Carlos Ferrero zsinórban harmadik tornagyőzelmét szerezhette volna meg Acapulcóban, ám a csodás sorozatot egyik legjobb barátja, David Ferrer szakította meg. A két spanyol már múlt héten Buenos Airesben is döntőzött, akkor még Szúnyog nyert, most Ferrer, és ez így van jól. Tudjátok milyen ritka, ha két teniszező két egymást követő héten is döntőt játszik egymással? Utoljára ez 2001-ben fordult elő Kuertennel és Rafterrel Cincinnatiben és Indianapolisban.
Ferrer 2008 óta először nyert tornát, elmúlt 14 mérkőzéséből 12-t nyert meg, míg Ferrero 15-ből 14-et, és három hét alatt két trófeát meg egy döntőt számolhat. Szép volt chicos!

Ernests Gulbis élete első tornagyőzelmét aratta Delray Beachen, a szülinapját ünneplő Karlovicsot győzte le. Reméljük ez a későn jött első nagy siker tényleg elindítja Ernie-t a jó úton.

A Bryan tesók pályafutásuk 58. tornagyőzelmét aratták ugyanitt, ami azért fontos, mert így az örökrangsor második helyére kerültek, és már csak 4 trófea hiányzik nekik ahhoz, hogy behozzák minden idők legeredményesebb párosát, a Todd Woodbridge és Mark Woodforde kettőst.

A lányoknál Venus megint címet védett, 2009 után újra összejött a Dubai-Acapulco dupla, ezúttal az élete első döntőjét játszó Polona Hercogot verte szetthátrányból Mexikóban. Venus a legeredményesebb teniszező az aktív játékosok között 43 tornagyőzelmével, az örökranglistán pedig már a 10. helyen áll Martina Hingisszel holtversenyben.
Alisa Kleybanova is feliratkozott a tornagyőztesek körébe, miután meglepetésre megverte Dementievát Kuala Lumpurban.





14 Comments »

14 komment:

  1. kerpisti 2010/03/1, 13:03

    JCF az utolsó 22 salakos meccséből 20-at megnyert. Gyönyörű volt ahogy lehozta ezt a 3 versenyt. Egyébként ők ketten tolják a svájciak ellen is szintén salakon a hétvégén.
    JCF remek sorozatához: az utolsó 5 keménypályás versenyén viszont nem nyert meccset.

    VálaszVálasz

  2. giorgio_boy 2010/03/1, 13:08

    hát nehéz lesz a svájciaknak Roger nélkül, de azért nem megoldhatatlan :)

    VálaszVálasz

  3. Turin 2010/03/1, 13:22

    @kerpisti: A salakszezonban a top 10-be szeretne kerülni, és ahogy játszik, ez sikerülni is fog. Szunyi megmutatta, hogy mit tud, 30 évesen is!
    Ernie pedig megmutatta, mit tudhat(na), ha fejben rendbe lenne, de most már úgy néz ki, jó felé indulnak a dolgai. Új edzője van, aki láthatóan pontosan tudja, hogyan kell kezelni Gulbist (mint egy kisgyereket), és mindent a szájába rág, de ha ez kell, hát ez kell.
    Karlovic szerváit olyan brutálisan returnözte vissza, hogy a horvát kapaszkodott a saját adogatásaiért. Ha folytatja a munkát, nagyon szép dolgok sülnek ki ebből.

    VálaszVálasz

  4. piszy 2010/03/1, 14:08

    @Turin: Csatlakozom, hajrá Örni!

    VálaszVálasz

  5. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/03/1, 14:11

    @kerpisti: Szunyi már a döntőt is térdsérüléssel játszotta, és Almagro helyettesíti a DC-n (magyarul JCF nem játszik).

    VálaszVálasz

  6. kerpisti 2010/03/1, 14:34

    @Federer(jobb,mint)Rafa: köszi, nem tudtam. sajnálom mert almagrónál könnyen elgurulhat a gyógyszer, Robi meg meg nem túl acélos mostanában. Így nehéz lesz. pontosabban nem tünik simának. de nagyon nem.

    VálaszVálasz

  7. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/03/1, 15:26

    @kerpisti: Giorgio reményei ellenére is sima spanyol győzelmet várok. A spanyolokat saját pályájukon megverni…
    Wawi ugyan nagyon jó salakos, de ő se arról híres, hogy szárnyakat kap a nehéz helyzetekben, ráadásul friss apuka, így valsz. volt már felkészültebb is.

    VálaszVálasz

  8. Csoki-Anna 2010/03/1, 16:24

    Djoko kupája nagyon tetszik, Venus meg aranyos :)

    VálaszVálasz

  9. B.L 2010/03/1, 17:02

    http://www.corrieredellosport.it/Fotogallery/Calcio/18892/0/Olga+Barabanschikova%2C+che+show+su+XXL

    Olga Barabanschikovára emlékeztek? 1996-ban wimbledon junior páros döntőt nyert Mauresmoval. Találtam róla egy fotósorozatot.

    VálaszVálasz

  10. xxOrsixx 2010/03/1, 17:12

    nagyon örülök Ernie győzelmének.már ittvolt az ideje. remélem ez nem csak egy 1szeri “fellángolás ” volt hanem mostmár hozni fogja azt amit a tehetsége alapján már jo néhány évvel ezelőtt vártak tőle.de nem is az idő a lényeg csak akkor mostmár tényleg legyen jó! go Ernie és Vamos Rafa!!

    VálaszVálasz

  11. fmate26 2010/03/1, 18:36

    “Utoljára ez 2001-ben fordult elő Kuertennel és Rafterrel Cincinnatiben és Indianapolisban.”
    Tavaly Dinara és Sveta játszották a döntőt Stuttgartban és Rómában. ;) Az elsőt még Sveta nyerte, a másodikat Safina. Aztán 1 hónap múlva az RG döntőben megint Sveta nyert. :)

    VálaszVálasz

  12. NeoN 2010/03/1, 20:52

    @fmate26: A férfi mezőnyről volt szó.^^

    VálaszVálasz

  13. Vilandra 2010/03/1, 21:18

    Nagyon örülök Ernie sikerének, annyira kellett ez már neki – és nekem is! :)

    VálaszVálasz

  14. manau 2010/03/4, 1:14

    Sam Qeerry pedig John Isner verte a Memphis-i döntőben, erre ők ketten győztek párosban:D

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (490)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (207)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (2) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (67) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (177) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (13) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum