Annak ellenére, hogy két hét kőkemény, megfeszített munka áll mögöttünk, melynek során éjszakákat virrasztottunk végig fejenként 2 liter kávé mellett, majd az ájulás határán küzdöttük haza magunkat a reggeli csúcsforgalomban, nappal pedig zombiként álltunk sorba a postán/piacon/apeh-irodában két alvás között, nem beszélve az egyéb munkákról, mégis igyekeztünk kitenni magunkért itt a blogon.
Gondoltuk, az erkölcsi elismerés a miénk lesz azáltal, hogy jöttök, olvastok, beszélgettek, jól érzitek magatokat itt. Soha ennyien nem olvastátok még a Salakblogot (két hét alatt 13 ezer látogatónk és negyedmillió kattintásunk volt!). Erre mivel kell szembesülnünk vasárnap reggel? Hát ezzel.
Köszönjük Eszternek, hogy printscreennel megőrizte nekünk ezt a dicső, egyben lolerdős pillanatot, Nektek pedig köszönjük, hogy itt voltatok velünk két hétig. Tartástok meg ezt a jó szokásotokat egész évben!


rám számíthattok!
és köszönjük a rengeteg munkát, az élvezetes kommentálást, a felügyeleteteket “idehaza”.
most olyan ürességet érzek, hogy megint vége van egy GS-nek. : )
Jók vagytok, szeretünk. Ám, jó lenne bevonni Ákost és Mariannt is a blog életébe. Kíváncsi vagyok rájuk.
mi köszönünk mindent!a videókat a képeket az írásokat-amelyekkel nem mindig értettünk/értettem egyet-jó 2hét volt
jó hogy vagytok és van ez az egész.Tök mindegy hogy ki kinek drukkol itt legalább meg tudjuk beszélni és ezért nagy nagy köszönet Nektek!
köszönjük a kéthetes közvetítést mind a négyeteknek:)
jövőre közvetítsetek a helyszínről, és akkor nem kell éjszakáznotok
Nagy-nagy thx. És nagy ünneplés mára.
jó két hét volt,együtt keltünk hajnalban,ami nem volt egyszerű…
mindenért köszönet!!néha tényleg nem értettünk egyet azzal amit írtatok de hogy is nézne ki ha mindenben egyetértenénk.egy dolog volt talán ami mindenkinek bejött az a jótékonysági meccs
csak így tovább,jövünk itt leszünk drukkolunk…
ja, és mély meghatottsággal tölt el, hogy a lolerdő terminus elterjedt – ha nem is a köznyelvben, de a salakblognyelvben igen! ugyan nem tőlem ered. : D
Köszönjük a munkátokat, nagyszerű volt a két hét, lenyűgöző színvonal volt, itt a blogon és a közvetítések alkalmával is
Most jó pihenést kívánok nektek!
Köszönjük nektek ezt a fantasztikus 2 hetet, és a remek posztokat ,kommenteket a meccseken ! Nagyon Jók Vagytok Szeretünk Titeket !!!!! CSAK IGy Tovább!
Egyetértek Orsi, viszont én személy szerint örülnék, ha Ákos és Mariann is csatlakozna a bloghoz.
ez tényleg nagyon erdő!
hát megszakadok most
és nagyon nagy köszönet nektek petra ezért az egészért ami itt kialakult, és ha akarnátok se tudnátok tőlünk megszabadulni!
(és bocs, h éppen ebben a két hétben jutott eszembe a playeres kérdésemmel zaklatni téged
)
Mi köszönjük a közvetítéseiteket és a blogot is!
@FedererRafa:
Egyetértek! Több szem nyilván többet is látna…
Én leginkább a Mariannra lennék kíváncsi, csak sajnos attól tartok, neki nem igazán lenne erre ideje, jól gondolom?
@simeon:
És üzenem a Mariannak, hogy ne foglalkozzon azzal, ki mit ír róla, bár szerintem ezzel sincs ideje foglalkozni…
@simeon: Valóban nem , hisz ő vívik, ha jól tudom. Gondolom edzése van.
Lehet , hülyeséget mondtam most.
@FedererRafa: vívott.
(és nem bírom ki…nem ikes ige
)
@FedererRafa:
Meg informatikus is vagy mi a fene…
@geod01: Csak poénosra vettem a dolgot. Vívott persze.
)
Tényleg dicséret illeti a riportereket,de azért szerintem van mit javítani a színvonalon.
Jó volna ha átigazolnátok 1-2 szpíkert,- például Topor Csabit,- mert azért Mariann közvetítése sokaknál kiveri a biztit,akár szakkomentátort is el tudnék képzelni,mondjuk Sasát,aki/k/ hozzá tudnának tenni szakmailag még.
@gagman: Kire gondolsz, hogy zavarja őket? Nekem nincs bajom vele.
danke sehr, tisztelt legénység(leányság). A sok anyázást érzékelte a blogmotor pornónak?
@FedererRafa:
És méghozzá nem is akárhogyan, mint tudjuk!
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADv%C3%B3_vil%C3%A1gbajnokok_list%C3%A1ja
Köszönjük ezt a két csodálatos hetet, és szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy nagyon várjuk már a Garrost!!
Csak tudnám, ez hogy jött össze!
Köszönünk mindent és remélem hamarosan folyt. köv.
Mert nekünk semmi sem elég, főleg teniszből.
Arigato Petra és Gábor
csatlakozom a többiekhez és én is nagyon szépen köszönöm nektek ezt a remek két hetet és nagyon várjuk már a garrost is !!!
Lehet azért titulálta a Firefox pornográfnak, mert jó pár lenge fotó is kikerült a játékosokról az elmúlt 21 hónap során
@gagman: Topor Csaba tényleg nagyon élvezetesen közvetít, és ért is hozzá:)
Csatlakozom. Mindent köszönök, a közvetítést, a remek,olykor humoros és nívós írásokat és a lehetőséget,hogy sokakkal tudtunk a 2 hét alatt itt “rögeszmét cserélni..”
Roger sikere pedig bearanyozta az utólsó napot!!!
Jó volt szerintem a közvetítés,csak a franciák programja sokszor idegesítő…
Na meg a sok “Fly to Melbourne with Quatar airlines” meg “KIA major sponsor od the AO” …,a Rolex-es reklámokkal nem volt bajom
@gagman: @picipoci9: ezzel tudnék vitatkozni, de a mai napra bőven elég volt a feszültségből
elnapoljuk egy későbbi dátumra, most úgy is egy pici holt időszak jön…
termeszetesen en is csatlakozom a tobbiekhez es koszonom a ket hetes fantasztikus munkat!
Köszönjük Nektek az elmúlt két hetet! Rossz lesz hétfőtől, hogy nem teniszre fekszünk, kelünk…:(
@giorgio_boy: jólvan occo üjjjé le
én is csatlakozom az előttem szólókhoz: hatalmas köszönet a két heti fáradságos munkáért, ami a közvetítést illeti, mind a négyőtöknek: Petra, Mariann, Gábor, Ákos!
kaptok rá mondjuk cca két napot
A posztokért: Petrának és Gábornak, akkor is ha nem minden bejegyzésetekkel értettem egyet, olvasni mindig nagyon jó volt! külön köszönet Petrának a mindennapi betevő csetünkért, h mindig volt, akkor is mikor kértük akkor is mikor nem
részemről jók vagytok, aludjátok ki magatokat
@giorgio_boy: Én nem is vitatkozni szeretnék, csak a véleményemet irtam:)
Én is csatlakozom a többiekhez és köszönöm a közvetítéseket (Mariannak és Ákosnak is) és a nagyon jó posztokat.
Én is köszönök mindent!
A magas szinvonalú közvetitést Gáborral, Petrával, Mariannal és hogy volt hova járni, ahol szinvonalas irásokat, véleményeket olvashattam.
Remek 2 hét volt és már nagyon várom az RG-t
Kedves Bloganyu, es Blogapu (es minden munkatarsatok, aki reszt vett ebben a maratoni kozvetitesben) !
Kosz szepen mindent – az esetleges “bakikat is”. Kozulunk is igen sokan, akik megtehettek, eloben neztuk a kozvetiteseket. A 10 ora eltolodas utan, most ismet vissza kell allitani a biologiai orankat (nektek is). Az egeszben az volt a szenzacios, hogy a ket EUS csatorna parhuzamosan adta a meccseket – neha a “franciak szajize szerint”.
“Soha ennyien nem olvastatok meg a Salakblogot (ket het alatt 13 ezer latogatonk es negyedmillio kattintasunk volt!).”
Ez nem semmi – es foleg Nektek koszonheto.
A reggelre meghackelt salakbolg.hu pornograf tartalomra hivatkozik … Ha elgondolom, van is benne valami
A negyedmillio kattintas szamtalan kommentet is jelent, amikben neha elhangzottak olyan kijelentesek – ami izgalmas meccseknel nem csoda, es azokbol volt boven – amik a fajfenntartas igen egyszeru folyamatara szolitott fel, esetleg utalt arra, hogy vki felmeno agi noi rokona promiszkualt volt. Ez csak light porno, es csak szobeli, de a hackerek ezt maskepp ertelmeztek
Orulunk, hogy sikerult hamar rendbehozni ezt a “bibit”. Reszemrol orulok ennek az akcionak, mert ahhoz, hogy egy weblapot hackeljenek – ki kell erdemelni. Es ugy nez ki, hogy ezzel a “ket het alatt 13 ezer latogatonk es negyedmillio kattintasunk volt!” – stattal a lap kierdemelte. Elismertek, hogy a salakblog.hu az egyik leglatogatottabb oldal (az indulashoz kepest huuuuuuu, de sokkal).
Meg egyszer kosz mindent, mi is csokkentjuk a kavefogyasztast
Ezen tul megteszunk mindent annak erdekeben, hogy a lap olyan latogatott legyen, mint eddig. (hackerek figyeljetek !!!
)
Kivalo GS volt, kivalo munkat vegeztetek, kosz mindent – es meg veletlenul se gondoljatok arra, hogy “elmegyunk innen” !!!!
Köszönöm mégegyszer, hogy 4 GS-ből 3-at Magyarország legszínvonalasab teniszközvetítésében élvezhetünk 3×2 hétig!
Grat az egész stábnak!
@geod01:
Mariannhoz meg hasonlitani sem mernem magam – a ketszeres vilagbajnokhoz
Azt azert leirhatom : en meg “vivikeltem” .. megis ikes ige…
@dd: Sztem egy hacker jatek lehetett … a blogmotor ezt nem hiszem, hogy erzekeli – es mindig vmi. roviditesben irtuk.
(de azt sokszor
)
a b@ssza, k*va stb.
@Geysap: teljesen a szivembol szoltal.
Es milyen durva osszeszamolni h ebbol a 13000bol mennyi az aktiv kommentelo.
Remelem ok is gyulnek, es remelem iden mar osszejon egy blogtali.
Van egy csomo Szekszardi bor amit meg szeretnek kostolni.
@redbirds: Nekem ezzel nem volt gondom a Rolex mellett
Reg lattam mar ilyen szep szemet (remelem a masikon nincs fekete kotes !!!
)
“Fly to Melbourne with Quatar airlines” — gyonyoru metszesu zoldes szemu noi felig latszo arc miatt
@Csavargo: En nagyon komolyan remelem … Elvileg mar mutet nem jon szoba a csaladban, en leszek korhazban az biztos, de hat az csak ket het …
A szexardi borokat meg musz. megkostolni. Foleg egy ifju baratomet – azt mondjak, hogy szenzacios borai vannak. Talan (min) ket ev alatt erte el azt, hogy mar repi ajandeknak veszik.
@Geysap: hat azert majd szolj h lelkiekben veled lehessunk.
Konkret borlistam egyre bovul.
szinte láthatatlan olvasó vagyok, mert alig kommentelek, de minden nap olvasom a blogot. Ti vagytok a legjobbak. szeretem ha elfogultak vagytok, de azt is ha végtelenül tárgyilagosak. minden tekintetben felkészültek, aktuálisak és humorosak. ezt külön köszönöm. bár nincs éppen egy mérkőzés sem, mégis idekattintok és csalódott vagyok, amiért a tegnapi bejegyzés az utolsó – csak azért, mert általában túl jók vagytok hozzánk. ha arra gondolok, hogy mindez csak a szenvedélynek és a szorgalomnak köszönhető, elkápcsirodok, mert ezért akár fizetnék is. sok-sok ember szívébe csempésztek mosolyt és kalapáljátok egyre mélyebbre tenisz iránti szeretetüket. sokat tanultam tőletek és remélem még fogok is. gratulálok az elmúlt két héthez és sok-sok kitartást a jővőre is.
gg
@omnio: nice, egyetértek
ez a kép azt jelenti hogy k@rvajó az oldal:D
igen, igen, nagyon szépen köszönjük Nektek ezt a két hetet, a híreket, a közvetítéseket, a blogtársaknak, hogy a kommentekből még akkor is tudtam, milyen volt egy meccs, ha éppen nem láthattam, mert éppen a munka nemesített..
csak így tovább, hajrá, hajrá, de mindenekelőtt jó pihenést mindenkinek!
Nagyon köszönjük a rengeteg virrasztást és a szuperjó posztokat, a Szerenás-Zsüzsüs vitt mindent!
Ha ezt anyum meglátja…
Én is köszi, alap h minden nap vagy 5ször feljövök
Csatlakozom az előttem szólókhoz, köszönjük az elmúlt két hét munkáját, a közvetítéseket, a blogot, twittert, mindent! Remélem sikerül kipihenni magatokat, és már alig várom a Garrost, reméljük onnan lesz megint helyszíni közvetítés, vagy blogolás, vagy mindkettő:) Nálam ez az egyik kedvenc honlap, naponta látogatom, mindig várom az új posztokat:) Jó pihenést!
Én sem búcsúzhatom köszönet nélkül. Petra, Mariann, Gábor, Ákos thanks! Nem mellesleg köszönet a fórumozóknak a sok infóért, videoért, véleményért, közös élményekért
. Meg egyébként azért, hogy néha kiutáltak, kritizáltak, valszeg többségük jogos volt, annak ellenére, hogy soha nem állt szándékomban vitát gerjeszteni. (Természetesen köszönöm Istennek, meg a rajongóknak is…
)
Csók!
Szal szenkjúverimács, jönnék még…
@juci:
Ez jó volt.
Majd nézz be alkalomadtán.. irj
@FedererRafa: Rendicsek Rafi, és hajrá suli
Csókollak!
Köszönet és gratuláció!
Ez az én biliárdos becenevem.
“Bence, a biliárd Eddy a sas-a”, és ebből lett Sasa.
@gagman: Sasa!