Jaja, 3-2-nél rontott egy óriási ziccert, amikor Henin átemelte, az fontos pont volt, onnan kezdett Henin jól játszani.
Nehezen tudtam elképzelni, hogy úgy fogja bukni a meccset, h innentől zsinórban veszti a pontokat, benne volt még az a fordulat.
Rogeren kívül nem láttam még teniszezőt, aki ennyire gyorsan tud váltani a játékának a színvonalán legalább 3-4 fokozattal.
Szerintem Henin játéka végig az egész AO-n nagyon hullámzó volt. Szeréna sem játszott jól, de azért ő sokkal erősebb fejben, Henin mindig is elbizonyítható volt. Győzött az, aki most a jobb . Ha Azeranka ágára kerül, még döntőig sem jut el. Tudom, hogy sokan várták Henintől a győzelmet, de én nem hittem benne igazán, hogy sikerül neki. Kell a szenzáció a sajtónak, az embereknek, csak egy kicsit túl nagyra sikerült a felhajtás körülötte, legalábbis az én véleményem szerint.A nyerési esélye kissé túl lett spirázva, akárcsak Davynél.
nagyon örülök hogy S nyert.Elképesztő ahogy egy nagy hullámvölgyből szinte kilátástalan helyezteből egyszerre hogy feljavult a játéka! fantasztikus volt csak Igy tovább és NAGY GRATULA Justinnek is !!
Imádom ezt a nagydarab izmos nőt. Főleg, mert nagy küzdő, és ezt most is bebizonyította. Rena ellenállhatatlan, Juju meg jó partner volt. Kár hogy nem lehet 2 kupát adni.
Igen. Ezért Serena. A végén mindig ő nyer.
De Henin viszont eléggé kipukkadt a végére. A harmadik szett nem azért lett sima, mert Serena annyival felemelte volna a játékát.
A második szett végén ugyan Serena rontogatott, de Henin-nek nagyon jó percei voltak. Nyerőket ütött, beütötte az össze elsőszervákat…
jó meccs volt, bár én jobban örültem volna mondjuk egy Vika-Juju döntőnek, de hát ez van.
nem igazán kedvelem S-t, de tény, hogy a 12GS cím nem lebecsülendő, ezért grat neki.
@Sylar: Azert ne felejtsuk el azt sem, hogy Heninnek visszaterese ota ez volt a 12. azaz tizenkettedik tetmeccse. (remelem jol szamoltam). Edzoje szerint kb. harom honap amikor osszeall ismet a jateka. sztem. akkor sok gondot fog okozni a W. lanyoknak, de masnak is. @Turin: irasanak utolso mandatat kell elolvasni, es ertheto, hogy mit fog csinalni jo formaban … “Rogeren kívül nem láttam még teniszezőt, aki ennyire gyorsan tud váltani a játékának a színvonalán legalább 3-4 fokozattal.”
@Turin: Én sem. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezen a versenyen – sérülten – mennyi időt töltött a pályán. Kétségtelenül, hogy fejben is tudja a teniszt játszani, s hát az ütései sem akármilyenek. Kétségtelenül jelenelg ő a legjobb női versenyző, függetlenül attól hogy most világelső. Képes bárkit, bármikor megverni.
@Geysap:
Jól számoltad, ez még csak a 12. meccse volt.
Egyébként a mondanivalóm lényege az volt, hogy a mai nagy Serena feltámadáshoz kellett az is, hogy Henin elfogyott.
.
Egy angol nyelvű forumon már megy az ellentmondást nemtűrő Williams fanatikusok ömlengése, hogy Serena mérföldekkel jobb játékos Henin-nél, mert hogy az egyetlen GS döntőjüket Serena nyerte, meg a 12 Grand Slam több mint a 7, meg Henin csak egy nyamvadt sebespofájú csaló, meg hasonló…
Ezek után remélem hogy Henin megmutatja hogy valójában ki tud többet a teniszről, aztán Serena elmehet a fenébe a nagy versenyzői képességeivel. 12 GS több mint a 7… mekkora igazság, az eszem megáll… amikor Henin visszavonult, akkor Serenának még csak 8 volt, azóta meg egy gyengélkedő mezőnyben begyűjtött még 3-at, plusz még a mait. Ha Henin nem szállt volna ki annak idején a buliból, akkor valószínűleg egyenlő közelében lennének. Csak hát kiszállt, sajnos…
@Sylar: Kiszállt,de hogyan? Javítsatok ki, ha rosszul emlékszem, de Justine annak idején azzal indokolta a visszavonulását, hogy nincs kedve már játszani, nem akar eléggé győzni, nem érzi magát már motiváltnak. Később itt-ott megvádolták azzal, hogy már elindult lefelé a lejtőn, ezért beijedt 1-1 vereségtől és inkább a csúcson akarta abbahagyni. ( Mondjuk ez sem lett volna éppen olyan nagy baj.)
Szerintem az ilyen Serenával vagy Kimmel vívott csatákban bőven lesz lehetősége bebizonyítani, hogy az őt méltatlanul lekicsinylőknek nem volt igazuk. Sőt, fog még sokat javulni, erősödni és önmagának is bizonyíthat.
Ettől függetlenül Serena az Serena, aki bátran fel fogja vele venni a harcot, szerintem.
@Vilandra: Én is így gondolom. Ettől is ilyen gyönyörű a tenisz! Szerintem nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, amit a W. lányok elértek, kemény munkájukba került nekik és az édesapjuknak is!
@8785: Igen, lehet őt utálni a kinézetéért, meg lehet ítélni a viselkedéséért, csak egyet nem lehet. Figyelmen kívül hagyni az eddig elért eredményeit!
@Vilandra: teljesen egyetértek veled.nem kell mondani hogy ” huuhh de szép v undorito” .az a lényeg hogy elkell ismerni hogy 1 nagyszerű játékos és fantasztikus amit eddig elért! mellesleg szerintem Henin megnyeri a Garrost.S ugysem egy nagy salakos meg nem hiszem hogy lenne olyan aki megszorongatná.bár Kim nem tudom h mien salakon meg dinyara vagy kuzi…
@xxOrsixx: Ezzel már csak az az egy gond van, hogy Juju inkább Wimbledont szeretné megnyerni, de nagyon. Ott pedig előbb-utóbb szembetalálja magát valamelyik Williamsszel. Lesznek még itt csaták a GS-eken!
@Csoki-Anna: @xxOrsixx: Aha megbeszéltem magammal hogy annak kell megnyernie akit én akarok… Majd ha vége lesz a garrosnak majd megmondom hogy bejött-e vagy sem !
@Rita0920: Fiuknál azt szeretném h Gonza, DelPo vagy Roger nyerjen, szal Rafának csak a lányoknál marad helye… neeeem, ők négyen fognak elődöntőt játszani. ATP-s elődöntőt, csak h tisztázzuk
@Csoki-Anna: Ilyen alapon osszuk el a címeket, hogy nyerje mindenki, amit szeretne vagy ami még nincs neki! Akkor RG Serenáé, Wimbi Justiné, de kié lesz USO, mert az már Kimnek is van?
Amúgy szerintem,bár abszolút nem befolyásolja a holnapi döntőt,de jó előjelnek vehetjük,hogy idáig a “világelsők” nyertek : Serena és a Bryan testvérek…
@Vilandra: Serena nyert már Garrost. Szerintem RG Juju, Wimbledon valamelyik Williams, USO megint valamelyik Williams.
De Ági és Melinda keresztbe tesznek nekik, ők ketten játsszák a 3 hátralévő egyes döntőt, RG és USO Ágié, Wimbi Melindáé lesz.
@redbirds: amúgy radwanskát is szeretem de ha safinkával játszik akkor utálom !
@Vilandra: kegyetlen??? elég neki az a 12, sőt sok is . amúgy meg seréna mikor akar már nyugdíjba menni ?
Nincs is kevés Safinka rajongó, én már 6 vagyok alapból !
@Rita0920: Azt hiszem, amíg tellik neki a fáslikra, addig nyugdíjazásra ne számíts!
Safinkának pedig szüksége lesz minden ilyen lelkes rajongóra idén, az biztos!
@Csoki-Anna: igazából az a baj, hogy nagyon izgulos és ha már kimegy a pályára látszik rajta hogy gőrcsöl, pláne ha seréna áll vele szembe. mondjuk tőle én is megijednék az tuti ! dehát a garros most úgyis az övé lesz úgyhogy ennyi meg egy bambi !
@Vilandra:
Egy percig sem vitattam, hogy Henin visszavonulása egyfajta megfutamodás volt, mert akkor éppen elege lett mindenből. Csak azt akartam mondani, hogy ha nem történt volna meg nála az a törés (amit egyébként nem mások idéztek nála elő, hanem saját maga), akkor valószínűleg mindig is ott lett volna, ahol visszavonulása előtt. És akkor kb. ugyanannyi GS győzelme lenne, mint Serenának.
De ez végülis tökmindegy, mert valóban itt a lehetősége bebizonyítani hogy ki a jobb. No meg szerintem te nem olvastad, hogy egyes Williams fanatikusok hogyan vélekednek Henin-ről, ugyhogy ezt ne is fírtassuk tovább tanulhatnának kedvencüktől, mert szerintem Serena sokkal jobban elismeri vetélytársát, mint ők.
@Sylar: Sosem megyek bele abba, hogy mi lett volna, ha… Nem látom értelmét.
Ezek szerint minden másban egyetértünk!
És valószínűleg igazad van, nem olvastam elvakult fanok idióta fejtegetéseit, azt itt is gyakran átugrom, hogy ne is bosszantsam magam. A nem szeretett ellenfél lebecsmérlése sem az én műfajom.
Mostmár lassan az lesz a problémám, hogy nem fogom tudni, kinek szurkoljak a női mezőnyben. De soha ne legyen ettől nagyobb gondom!
@Vilandra: teljesen egyetérek veled.szeritnem ha nem Gs lenne lehet h nem is menne el bár szerintem nála a Garros az 1szinten van mondjuk 1 nem grandslammel.csak azért megy oda mert kell. Oz-ra meg Wimbire meg Amcsira oda győzni akarással megy de a garossra nagyábbol csak az “éljem tul az 1.hetet és találkozzak Rogerrel aztán menjünk vissza amerikába ” mentalitás viszi el szerintem.
@Rita0920: énis szeretem Dinarát, és mostmár télleg megérdemelne egy GS-t. Tud ő szépen és jól játszani, ezt már bizonyította, sőt azt is, hogy taktikus is tud lenni. Az volt eddig a gubanc, h sose jött ki neki a lépés.
De nembaj, majd az idén… Davai Dinara Davai!!
@Geysap: Azt hiszem, Geysap, most félreértettél engem. Én pont Serenára céloztam, sztem a női mezőnyben ő az egyetlen, aki ilyen szinten, ilyen hirtelen képes emelni a játékán. Ezért is örülök, hogy ő győzött. Pont arra gondolok, hogy csodálkoztam volna, amikor Serena sorra bukta el 0-ra a game-eket, hogy ennyi volt benne, és nem hoz még egy fordulatot a meccsen. Tehát bejött, amit vártam.
Henin mentális labilitása, szép tenisze dacára, nem szimpatikus nekem.
Jaja, 3-2-nél rontott egy óriási ziccert, amikor Henin átemelte, az fontos pont volt, onnan kezdett Henin jól játszani.
Nehezen tudtam elképzelni, hogy úgy fogja bukni a meccset, h innentől zsinórban veszti a pontokat, benne volt még az a fordulat.
Rogeren kívül nem láttam még teniszezőt, aki ennyire gyorsan tud váltani a játékának a színvonalán legalább 3-4 fokozattal.
Én örülök, h ő nyert
Egy tökéletes ao lenne, ha holnap Roger is nyerne.
ugyanezt mondtam anyukámnak, amikor bejött a meccs végén. : )
Bleehh!
Kétség kívül megérdemelte. Mindkettőjüknek nagy gratula!
@gabeka: Ne aggódj, Serenának is ez minden kívánsága!
Szerintem Henin játéka végig az egész AO-n nagyon hullámzó volt. Szeréna sem játszott jól, de azért ő sokkal erősebb fejben, Henin mindig is elbizonyítható volt. Győzött az, aki most a jobb . Ha Azeranka ágára kerül, még döntőig sem jut el. Tudom, hogy sokan várták Henintől a győzelmet, de én nem hittem benne igazán, hogy sikerül neki. Kell a szenzáció a sajtónak, az embereknek, csak egy kicsit túl nagyra sikerült a felhajtás körülötte, legalábbis az én véleményem szerint.A nyerési esélye kissé túl lett spirázva, akárcsak Davynél.
nagyon örülök hogy S nyert.Elképesztő ahogy egy nagy hullámvölgyből szinte kilátástalan helyezteből egyszerre hogy feljavult a játéka! fantasztikus volt csak Igy tovább és NAGY GRATULA Justinnek is !!
Nem láttam, de tudom mire képes Serena.
Imádom ezt a nagydarab izmos nőt. Főleg, mert nagy küzdő, és ezt most is bebizonyította. Rena ellenállhatatlan, Juju meg jó partner volt. Kár hogy nem lehet 2 kupát adni.
Igen. Ezért Serena. A végén mindig ő nyer.
De Henin viszont eléggé kipukkadt a végére. A harmadik szett nem azért lett sima, mert Serena annyival felemelte volna a játékát.
A második szett végén ugyan Serena rontogatott, de Henin-nek nagyon jó percei voltak. Nyerőket ütött, beütötte az össze elsőszervákat…
jó meccs volt, bár én jobban örültem volna mondjuk egy Vika-Juju döntőnek, de hát ez van.
nem igazán kedvelem S-t, de tény, hogy a 12GS cím nem lebecsülendő, ezért grat neki.
@Sylar: Azert ne felejtsuk el azt sem, hogy Heninnek visszaterese ota ez volt a 12. azaz tizenkettedik tetmeccse. (remelem jol szamoltam). Edzoje szerint kb. harom honap amikor osszeall ismet a jateka. sztem. akkor sok gondot fog okozni a W. lanyoknak, de masnak is. @Turin: irasanak utolso mandatat kell elolvasni, es ertheto, hogy mit fog csinalni jo formaban … “Rogeren kívül nem láttam még teniszezőt, aki ennyire gyorsan tud váltani a játékának a színvonalán legalább 3-4 fokozattal.”
Heninnek “csak” arra kell gyúrni, hogy mindig higgye el hogy ő a jobb. Úgy vettem észre, ha erről megbizonyosodik több 10 percig minden sikerül neki.
@Turin: Én sem. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezen a versenyen – sérülten – mennyi időt töltött a pályán. Kétségtelenül, hogy fejben is tudja a teniszt játszani, s hát az ütései sem akármilyenek. Kétségtelenül jelenelg ő a legjobb női versenyző, függetlenül attól hogy most világelső. Képes bárkit, bármikor megverni.
Győzött a jobb teniszező. Serena versenyzői képessége páratlan a női mezőnyben.
Rafát a WTA-ba!!!
@Geysap:
Jól számoltad, ez még csak a 12. meccse volt.
Egyébként a mondanivalóm lényege az volt, hogy a mai nagy Serena feltámadáshoz kellett az is, hogy Henin elfogyott.
.
Egy angol nyelvű forumon már megy az ellentmondást nemtűrő Williams fanatikusok ömlengése, hogy Serena mérföldekkel jobb játékos Henin-nél, mert hogy az egyetlen GS döntőjüket Serena nyerte, meg a 12 Grand Slam több mint a 7, meg Henin csak egy nyamvadt sebespofájú csaló, meg hasonló…
Ezek után remélem hogy Henin megmutatja hogy valójában ki tud többet a teniszről, aztán Serena elmehet a fenébe a nagy versenyzői képességeivel. 12 GS több mint a 7… mekkora igazság, az eszem megáll… amikor Henin visszavonult, akkor Serenának még csak 8 volt, azóta meg egy gyengélkedő mezőnyben begyűjtött még 3-at, plusz még a mait. Ha Henin nem szállt volna ki annak idején a buliból, akkor valószínűleg egyenlő közelében lennének. Csak hát kiszállt, sajnos…
@Sztrego: csalódtam benned Sztrego.
@Sylar: Kiszállt,de hogyan? Javítsatok ki, ha rosszul emlékszem, de Justine annak idején azzal indokolta a visszavonulását, hogy nincs kedve már játszani, nem akar eléggé győzni, nem érzi magát már motiváltnak. Később itt-ott megvádolták azzal, hogy már elindult lefelé a lejtőn, ezért beijedt 1-1 vereségtől és inkább a csúcson akarta abbahagyni. ( Mondjuk ez sem lett volna éppen olyan nagy baj.)
Szerintem az ilyen Serenával vagy Kimmel vívott csatákban bőven lesz lehetősége bebizonyítani, hogy az őt méltatlanul lekicsinylőknek nem volt igazuk. Sőt, fog még sokat javulni, erősödni és önmagának is bizonyíthat.
Ettől függetlenül Serena az Serena, aki bátran fel fogja vele venni a harcot, szerintem.
@Vilandra: Én is így gondolom. Ettől is ilyen gyönyörű a tenisz! Szerintem nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, amit a W. lányok elértek, kemény munkájukba került nekik és az édesapjuknak is!
@8785: Igen, lehet őt utálni a kinézetéért, meg lehet ítélni a viselkedéséért, csak egyet nem lehet. Figyelmen kívül hagyni az eddig elért eredményeit!
@Vilandra: teljesen egyetértek veled.nem kell mondani hogy ” huuhh de szép v undorito” .az a lényeg hogy elkell ismerni hogy 1 nagyszerű játékos és fantasztikus amit eddig elért! mellesleg szerintem Henin megnyeri a Garrost.S ugysem egy nagy salakos meg nem hiszem hogy lenne olyan aki megszorongatná.bár Kim nem tudom h mien salakon meg dinyara vagy kuzi…
@FedererRafa: Nem te vagy az első.:)
@xxOrsixx: Henin nem nyeri meg a garrost, mert azt más fogja
@Rita0920:
ki??
@Rita0920: Jah, hogy ez így le van beszélve?
@xxOrsixx: Rafa.
@xxOrsixx: Ezzel már csak az az egy gond van, hogy Juju inkább Wimbledont szeretné megnyerni, de nagyon. Ott pedig előbb-utóbb szembetalálja magát valamelyik Williamsszel. Lesznek még itt csaták a GS-eken!
@Csoki-Anna: @xxOrsixx: Aha megbeszéltem magammal hogy annak kell megnyernie akit én akarok… Majd ha vége lesz a garrosnak majd megmondom hogy bejött-e vagy sem
!
@Csoki-Anna:

Remélem, szegény Rafa nem csuklik annyit, mint amennyit emlegetjük.
A fiúknál Rafa igen
!
Amúgy itt mindenki tudja hogy én mennyire beteges fanja vagyok annak a valakinek..vagy mégsem?
@Rita0920: Fiuknál azt szeretném h Gonza, DelPo vagy Roger nyerjen, szal Rafának csak a lányoknál marad helye… neeeem, ők négyen fognak elődöntőt játszani. ATP-s elődöntőt, csak h tisztázzuk
@Csoki-Anna: Ilyen alapon osszuk el a címeket, hogy nyerje mindenki, amit szeretne vagy ami még nincs neki! Akkor RG Serenáé, Wimbi Justiné, de kié lesz USO, mert az már Kimnek is van?
@Vilandra: tudod mikor lesz Serénáé a garros? majd ha piros hó esik
! Elég volt neki az AO-en többet nem kap az évben!
@Vilandra: Vika ♥
@Csoki-Anna: háááááááááát felőlem legyen Vikáé, a garros meg ….-é
!
@Rita0920: Esetleg Safina…?
@Vilandra: Ejha lebuktam…Ezt honnan tudod
? Nem tudtam sokáig titkolni
de ne kezdjétek el itt nekem szídni…mindenkinek más a kedvence ezt el kell fogadni.
@Rita0920: én azthittem Radwanská-é
@Rita0920: Valami derengett, kevés Safina rajongó van. Én is kedvelem, bár lehet ebben benne van a bátyuskája iránti elkötelezettségem is!
Egyébként kegyetlen vagy Serenával, már olyan régen nyert Garrost és még csak 1 van neki belőle!
Amúgy szerintem,bár abszolút nem befolyásolja a holnapi döntőt,de jó előjelnek vehetjük,hogy idáig a “világelsők” nyertek : Serena és a Bryan testvérek…
@Vilandra: Serena nyert már Garrost.
Szerintem RG Juju, Wimbledon valamelyik Williams, USO megint valamelyik Williams.
De Ági és Melinda keresztbe tesznek nekik, ők ketten játsszák a 3 hátralévő egyes döntőt, RG és USO Ágié, Wimbi Melindáé lesz.
@redbirds: amúgy radwanskát is szeretem de ha safinkával játszik akkor utálom
!
. amúgy meg seréna mikor akar már nyugdíjba menni
?
!
@Vilandra: kegyetlen??? elég neki az a 12, sőt sok is
Nincs is kevés Safinka rajongó, én már 6 vagyok alapból
@Vilandra: Bocs, akkor még nem láttam ezt a kommented, azt hittem nem tudsz Serena RG-győzelméről.
@fmate26:
ez az utolsó mondatod tetszett nagyon!
@fmate26: Na jó, de ha az esélyesek nyernek ilyen simán, abban nincs semmi érdekes!
Aki pedig magyar sikerekre vágyik, annak lehet meg kell várni, amíg Timi vagy Marci felnő és odaér!
@Rita0920: Én is kedvelem, jó magas.
csak szegény nem az a nyerő típus..
@Rita0920: Azt hiszem, amíg tellik neki a fáslikra, addig nyugdíjazásra ne számíts!
Safinkának pedig szüksége lesz minden ilyen lelkes rajongóra idén, az biztos!
ezaz @Vilandra: S nyert garrost.bár azt nem tudom hogy hogycsinálta
2002ben asszem.
@Csoki-Anna: igazából az a baj, hogy nagyon izgulos és ha már kimegy a pályára látszik rajta hogy gőrcsöl, pláne ha seréna áll vele szembe. mondjuk tőle én is megijednék az tuti
! dehát a garros most úgyis az övé lesz úgyhogy ennyi meg egy bambi
!
@xxOrsixx: Igen, elég rég volt, és mostmár egyre jobban utál még ott lenni is, amit meg sem próbál leplezni…
@Vilandra: Kemény vagy, Vilandra!
De tetszik!
@celle: Te most cikizel! Nem kemény, csak realista. Amúgy meg az az áldott jó szívem fog egyszer a sírba vinni…
@Vilandra: hát én ugyanilyen lelkes rajongója maradok mint eddig…lesz.rom ha nem nyer grand slamet! de azért legalább egy jó lenne!
@Vilandra:
tanulhatnának kedvencüktől, mert szerintem Serena sokkal jobban elismeri vetélytársát, mint ők.
Egy percig sem vitattam, hogy Henin visszavonulása egyfajta megfutamodás volt, mert akkor éppen elege lett mindenből. Csak azt akartam mondani, hogy ha nem történt volna meg nála az a törés (amit egyébként nem mások idéztek nála elő, hanem saját maga), akkor valószínűleg mindig is ott lett volna, ahol visszavonulása előtt. És akkor kb. ugyanannyi GS győzelme lenne, mint Serenának.
De ez végülis tökmindegy, mert valóban itt a lehetősége bebizonyítani hogy ki a jobb. No meg szerintem te nem olvastad, hogy egyes Williams fanatikusok hogyan vélekednek Henin-ről, ugyhogy ezt ne is fírtassuk tovább
@Sylar: Sosem megyek bele abba, hogy mi lett volna, ha… Nem látom értelmét.
Ezek szerint minden másban egyetértünk!
És valószínűleg igazad van, nem olvastam elvakult fanok idióta fejtegetéseit, azt itt is gyakran átugrom, hogy ne is bosszantsam magam. A nem szeretett ellenfél lebecsmérlése sem az én műfajom.
Mostmár lassan az lesz a problémám, hogy nem fogom tudni, kinek szurkoljak a női mezőnyben. De soha ne legyen ettől nagyobb gondom!
@Vilandra: teljesen egyetérek veled.szeritnem ha nem Gs lenne lehet h nem is menne el
bár szerintem nála a Garros az 1szinten van mondjuk 1 nem grandslammel.csak azért megy oda mert kell. Oz-ra meg Wimbire meg Amcsira oda győzni akarással megy de a garossra nagyábbol csak az “éljem tul az 1.hetet és találkozzak Rogerrel aztán menjünk vissza amerikába ” mentalitás viszi el
szerintem.
@Vilandra: Jaj, dehogy cikizlek!
Akkor is brünhilda és akkor is ömlengés.
@Rita0920: énis szeretem Dinarát, és mostmár télleg megérdemelne egy GS-t. Tud ő szépen és jól játszani, ezt már bizonyította, sőt azt is, hogy taktikus is tud lenni. Az volt eddig a gubanc, h sose jött ki neki a lépés.
De nembaj, majd az idén… Davai Dinara Davai!!
@bounty:
nalam te vagy a nap nyertese!
@Geysap: Azt hiszem, Geysap, most félreértettél engem. Én pont Serenára céloztam, sztem a női mezőnyben ő az egyetlen, aki ilyen szinten, ilyen hirtelen képes emelni a játékán. Ezért is örülök, hogy ő győzött. Pont arra gondolok, hogy csodálkoztam volna, amikor Serena sorra bukta el 0-ra a game-eket, hogy ennyi volt benne, és nem hoz még egy fordulatot a meccsen. Tehát bejött, amit vártam.
Henin mentális labilitása, szép tenisze dacára, nem szimpatikus nekem.
@nightchild: így van Davaj Dinara Davaj
!!!