
Úgy hiszem, két GS is eldőlt ma reggel. Amellett, hogy Serena megnyerte az Ausztrált, Henin is bejelentkezett a Garrosért. Serenának itt lett meg az ötödik, neki ott lesz meg gyaníthatóan, hacsak meg nem sérül addig, vagy valami ilyesmi. Addigra már a világranglistára is felkerül, bár így legalább elmondhatja magáról, hogy ő az egyetlen Grand Slam döntős, aki nincs rangsorolva, a finálét követő héten. Nem egy nagy dicsőség, de nem is ez a lényeg. (Merthogy ahhoz, hogy valaki rangsorolva legyen, három tornát kell lejátszani.)
Panaszra nem lehet okunk, három szettes döntőnk volt, ilyenre öt éve nem volt példa. Ráadásul két komoly fordulat is akadt, amihez szintén nem lehettünk hozzászokva. Serena úgy tudott visszajönni, hogy a második játszma végén, illetve a harmadik elején labdamenetet sem tudott nyerni. Ilyenre nem gondolnám, hogy rajta kívül bárki más képes lenne.
De azt hiszem, a dolog megfordítva is igaz. Talán ha még Kim tudott volna játszmát nyerni a bukott első után ellene Justine-en kívül.
Többre ma még nem futotta, és itt a még a nagyon fontos. Kell még pár torna, és akkor azt az utolsó lépést is képes lesz Henin megtenni, ami sem Brisbane-ben, sem itt nem jött össze.
Az mindenesetre vitán felül áll, hogy nagyon jót tett a női tenisznek, hogy a belgák visszatértek.
Mint ahogyan az is, hogy Dinara, Ana, Jankovic, de még Kuzi is a helyére került.
Wimbledon lesz iszonyatosan érdekes azt hiszem.

Én nem hinném, hogy Henin valaha is nyer Wimbit. Füvön számít talán a legjobban a rutin, ott a Williamsek verhetetlenek. Sztem ott csak akkor nyerhet Henin, ha a két W. sister idő előtt visszavonul…
ide is leírom, hogy Henin nem nyeri meg a garrost és kész vége
@Rita0920: Én meg azt írom le, hogy de, megnyeri és kész!
Nem mintha ezen múlna a dolog!
Én még azt írom le, hogy Wimbit és Garrost is nyer az idén!!
majd meglátjuk kinek lesz igaza!
Igazából én is Wimbledonra vagyok nagyon kíváncsi, főleg Justin miatt! De addig még nagyon sok idő van hátra. Sokat lehet edzeni és fejlődni, meg persze kisebb torna megnyerésével önbizalmat erősíteni.
Úgyhogy én továbbra is várom, hogy Dinara, Kuzi, Demi és a többiek megpróbálnak felzárkózni a nagyok mellé, mivel nincs más választásuk!
Mert ez tenné még izgalmasabbá a női teniszt. Bár én most sem panaszkodom.
Csak egyetérteni tudok. Már tegnap is azt mondtam, hogy a tenisz már azzal nyert, hogy ők ketten játszották a döntőt. És a várakozásoknak megfelőlően jó meccs lett belőle.
Az hogy az említett négy “haszonélvező” a helyére került…. ez egy kicsit erős megfogalmazás. Szafinát sérülés hátráltatja, úgyhogy egyelőre igazságtalan lenne őt leírni. Habár valószínűleg a sérülést leszámítva sincs helye az elit között. Kuznetsova pedig megérdemelten kétszeres GS bajnok… A szerbovicsék viszont tényleg oda valók, ahol most vannak.
Én annyiból csalódtam, hogy Clijsters sikeres visszatérése után azt hittem hogy mostantól lesz egy igazi elit, akik csak nagyon ritkán betliznek a nagytornákon, és a Grand Slameken rendszeresen megvívják a nagy csatákat, de hát rá kellett döbbenem, hogy Kim is képes kifogni egy borzalmas napot, és kikapni 6:0 6:1-re.
Ja és Henin képes lehet megnyerni Wimbledont. Ha Dementievának meccslabdája volt Serena ellen, akkor Henin is el tud odáig jutni.
@Marci: ha a rutin lenne a fő mérce, akkor Masha nem nyerhetett volna 2004-ben, Mauresmo pedig 2006-ban.
Szernitem csakis Juju-n fog múlni az, hogy nyer-e.
@nightchild:
Nem állítottam, hogy az a fő mérce, de szerintem a borítások közül füvön számít a legjobban a rutin. Vannak kiugró eredmények, pl. Becker és Sharapova is megnyerte nagyon fiatalon, de pl. Nadal is hosszú évek munkájával ért fel a csúcsra és Roddicknak is van már három elvesztett döntője. Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy talán a legtöbb GS-halmozás is Wimbledonban történik (Navratilova, Graf, Borg, Sampras, Federer…)
hogy érti gábor hogy visszakerültek a helyükre ?? kintvannak a 10ből?
pontosabban Kuzi Dinara meg Janko kiestek a 10ből? (ana eddigis kinnt volt )
szerintem is HENIN nyeri az RG-t
@xxOrsixx:
Szafina még bőven 2. lesz kb. a salakszezonig. Jankovics is még simán bentmarad a 10-ben, uyganis a 8. lesz. Kuznetsova pedig 4.. Ivanovics viszont március végére kicsúszhat a 40-ből, ha nem kezd el meccseket nyerni.
Nem nem
Már csak az a kérdés, hogy mit keres Wozniacki a 3. helyen? De se baj, majd idővel helyreállnak a dolgok.
@Sylar: Wozniackinak ott lesz a helye, de csak pár év múlva, akkor, amikor már fejben érettebb lesz.(ő egyébként nagy kedvencem
) Am ha Safina úgy játszik a salakszezonban, mint tavaly, akkor simán maradhat 2. év végéig.Szerintem.
@xxOrsixx: Szerintem átvitt értelemben.
A belgákhoz és a hozzájuk képest mutatott teljesítményükhöz képest már reálisabban ítélhetjük meg őket.
@Sylar: köszi a választ! szerintem Caro a 10be valo ha nem is 3. de az első 5be szerintem befér. bár ugye oda még majd jön Henin szoval eggyel minimum hátra esik.
@celle: aha .értem köszi neked is
@xxOrsixx: Mínusz egy “képest”.
A korábbi. Bocs.
@nightchild:
Szerintem amíg vannak Willaimsék, Henin, Clijsters, Kuznetsova, Dementieva, addig Wozniackinak nincs keresnivalója a legjobbak között. Hogy lesz-e helye azután, amikor az említet játékosok visszavonulnak, az majd kiderül. De ez még nagyon soká lesz. Elképzelhető hogy addigra lesznek Woznaickinál fiatalabbak, akik jobbak lesznek nála.
Egyébként meg ő pont annak köszönheti a sikereit, hogy sokkal érettebb fejben, mint pl. Azarenka – ha már a kortársairól beszélünk.
Szafinának emelnie kell a játékán, ha megint tarolni akar salakon. Henin és Clijsters elképzelhető hogy ketten besöprik az összes salakos trófeát, és az nagy pontveszteség lenne Szafinának.
@Sylar: lehet,hogy én vagyok túl szubjektív, de sztem Caro legjobb játéka simán van olyan, mint Lenáé. (nem mintha Lenával bajom lenne, ugyanis ő a másik szívem-csücske, aki megérdemelne már legalább 1 GS trófeát.)
@nightchild:
Elképzelhető, hogy túl szubjektív vagy, de ebbe most ne menjünk bele:)
Szerintem Wozniacki játéka túlságosan passzív. A US Openen volt olyan meccse, ahol 6:1 6:0-val nyert, és kevesebb nyerőt ütött, mint az ellenfele! Ezt én elképzelni nem tudom, hogy hogyan lehet így 6:1 6:0-ra megnyerni egy meccset. Ez a játékstílus tökéletesen eredményes a 20-on kívüli játékosok ellen, de amikor a legjobbak valóban a jobbik játékukat hozzák elő, akkor Wozniacki gyakorlatilag esélytelen.
@Sylar: elfogadom az álláspontodat, annak ellenére, hogy nekem kicsit más a véleményem.
maradjunk annyiban, hogy a top10-be befér:)
szerintem azt sem árt megfigyelni, h Wozi hány tornából szed össze ennyi pontot és hányból a többiek…
mondhatjuk, hogy továbbra sincs női tenisz
Nem tudom, Henin mire menne, egy hormonvizsgálaton, sajna, nálam, a női nem szikráját sem tudja hozni. Én inkább azt sajnálom, hogy Azarenka nem birta szusszal, gyönyörű volt a tenisze. Na, ő, még verheti Serenát. Az igazi döntő, azért az volt…Az döfi volt Serenától, hogy onnan fölállt.
@adam87: az lehet, de nála speciel Pennetta és Schiavone is többet játszott. Nem elhanyagolható azonban, hogy Serena mellett Ő volt tavaly az egyik legkiegyensúlyozottabb.
@nightchild: az is igaz… mondjuk nincsenek is benne a szűk elitben. ezzel tulképp arra szerettem volna utalni, hogy azért ez is megmutatja az erőviszonyokat.
egy kicsit ezzel már túlerőltetem a dolgot, de ha megnézzük, az első 7-ből mindenki 17-18-19 tornából játszotta össze a ranglistáját, míg Wozniacki 25-ből, ami azért nem kicsit több.