
Hát hörögni azt hiszem nem hörögtünk, elég egyértelműre sikeredett a meccs.
Mondhatnám most, hogy felfogás kérdése, hogy ki miben látta az okokat, Tsonga gyengeségében, vagy Fed jóságában, de úgy hiszem, ez nem igaz. Szándék kérdése mindez. Hogy ki mit akar kihámozni belőle.
Ha most azt írom, hogy JW azért volt gyenge, mert Fed nagyon megbízható, akkor a kommentek java része úgyis arról szól majd, hogy én elfogult vagyok Roggal, igazából nem is volt ellenfele, meg hogy Tsongának tele lett a gatyája, és hasonlók.
Ami viszont nem igaz.
JW pont úgy játszott, amennyire hagyták. Jó, a harmadikban már adta a szettet magától is, de azt senki sem gondolhatta, hogy ott még akad valamiféle esélye. Ő sem láthatta másként. Két ötszettessel a lábában pláne nem. Meg lehet számolni, Tsonga hány olyan tenyerest üthetett volna a meccsen, amilyeneket szokott, és akkor kiderül minden. Fed kikényszerítette belőle a hibákat.
Ha éppen nem ütött nyerőt.
Ennyi történt. Valahogy, véletlen, nyilván az ellenfél, vagy a mezőny gyengesége okán, Roger Federer megint játszott egy tökéletes elődöntőt.
Már csak egy ilyen szörnyű világ ez.

Szörnyű vagy sem, nekem éppenséggel megfelel.
Sajnálhatnám, hogy nem voltak nagyobb izgalmak, meg a gyönyörűséges hörgéseket is, de azért szemem-szám elállt attól, amiket időnként Fed művelt, és egy kicsit elfogult szurkolónak a győzelem mellé ez pont elég. Sőt!
Hatott az a lófej az ágyban…
szerintem Tsonga messze nem azt nyújtotta amit tud.nekem egyik se a kedvencem,nagy meccset vártam Federer győzelmével.hát a nagy meccs elmaradt.bevallom csalódás volt a meccs de örülök h Federer ott van a döntőben
én is többet vártam ettől a meccstől.Tsongát nem kedvelem de jobb játékot vártam tőle.
@zoltán34: Igen, szimnte besétált a döntőbe. Azt gondolom az igazi mgkönnyebbűlést akkor érezte, amikor Nadal kiesett. Ettől kezdve már igazi akadály – legalábbis a teniszt illetően – már nem igen volt számára. A döntő érdekesnek igérkezik, főleg Nadal nélkül.
@8785: Nadal szegény lábra állni alig bír egyelőre, úgyhogy hagyjuk ki most ebből szerintem.
@kelll: egészségedre
@8785:
Szokásos duma… Federer megint csak azért nyer, mert nincs Nadal. Még a többiek ellen is azért játszik sokkal jobban, mert tudja hogy Nadal kiesett…
@8785:
tavaly a se volt nehéz dolga Federernek,a QF-ben Nole feladta,Potrot nagyon csúnyán elverte úgy hogy megint ott van a döntőben,ahol persze neki drukkolok.
Fed ma nagyon észnél volt. Hideg számítással játszott, uralta a labdákat, pontosan, egyetlen hebehurgya mozdulat nélkül hozta a meccset. Tsonga kezdettől idegesnek látszott, s ez csak fokozódott a sorozatos hibák után. Lélekben nagy csatára készültem, ez elmaradt, de nem bánom. Fed részéről gyönyörű teniszt láthattunk. Vasárnap nehéz lesz, de bízom a zseniben. Majd meglátjuk…
@Sylar:
azért szerintem ott legbelül Federer örült annak h nincs Nadal,de biztos nem azért verte ma Tsongát-vagy másokat- nagyon könnyen mert nincs Nadal.
C’mon ANDY vasárnap!
Pontos: “…amennyire hagyták”. Fed 1szerűen megfojtotta Csongor játékát, és ettől 1 idő után olyan lett a meccs, mintha C. csak statisztálna Fednek.
Minden poszton megy a Fed-Nadal-csata – még akkor is, ha Nadal már régen otthon van.
Ezt annyira szeretem, amikor egyesek arról beszélnek, hogy Federernek mindig milyen könnyű dolga van… Jól emlékszem, hogy a negyeddöntőben azt a Davigyenkót kellett legyőznie, aki 13 meccs óta veretlen volt? Ez talán könnyű?
Vagy talán Nadal tavalyi útja a döntőbe nehéz volt? Gilles Simon + Verdasco…. persze Verdasco ellen megdolgozott, de ettől még Verdasco-nal veszélyesebb ellenfelekkel is találkozhatott volna. Egyéként engem nem érdekel hogy ki milyen ágon nyer valamit. Csak a kettős mérce néha idegesít.
@kata979:
Szerintem attól a Nadaltól nem kellene félnie (és szerintem nem is fél), aki egyértelműen nem élete legjobbját játsza mostanság…
@Sylar:
hát azt nem tudhatjuk h kitől tart és kitől nem.
@Sylar: Miért véded mindig Fedet?
@Sylar: Érdekes, mert tavaly ,amíg versenyben volt – mert ugye Nadal végig versenyben volt – , Federer sokkal nehezebben nyerte a meccseit. Most, hogy tudta, mi van, felszabadult volt. Valami igazság van abban, hogy tudta, nem fog vele találkozni ezen a tornán.
Roger könnyed volt, magabiztos, és szinte hibátlan. Én így láttam
@FedererRafa: a többiektől miért nem kérded hogy ők meg miért támadják?
@FedererRafa: Érdekes, mert Davy ellen már úgy ment pályára hogy tudta hogy Nadal nincsen, mégis 1,5 szetten keresztül szenvedett az elején
uramisten, te se legyél már buta!!!!
Én is örülök Federer győzelmének, s annak, hogy döntőben van, de nem fogok neki szurkolni. Andy győzelmét várom 4 szettben.
@giorgio_boy: Ki támadja? Sorolj fel 3 nevet.
@giorgio_boy: Tavaly akkoris nehezebben jutott el a döntőig, ott meg meg is szivta …
@gabeka: jól láttad, és ha totál nyomás nélkül játszik vasárnap akkor még ennél is többet mutathat
@FedererRafa: mi ez vmi felvételi teszt? apropó kitöltötted már a jogi karra a lapokat?
ha egy GS döntő szívás akkor én kva sokat szeretnék szívni
:D:D
@FedererRafa: dehogy szívta, szépen játszottak, Nadal határozottabb volt ennyi
Küzdelmes, szoros meccset várok, de Andy győzelmét mondom. Ha támadó teniszét jól vegyíti a védekező teniszével a skót, s megnyeri az első szettet, akkor nem fog Federer fordítani -szerintem.
@FedererRafa:
Én csak reagáltam a szokásos nonszensz dolgokra…
@FedererRafa:
Erre rengeteg ellenpéldát tudnék mondani…. Tavaly Federernek összesen 1 nehéz meccse volt, Berdych ellen. Vagy pl. tavaly a Roland Garroson is mindenki azt hitte hogy elsétál a győzelemig, aztán mi lett belőle? Na meg idén is, amikor Hewitt-ot vagy Hanescu-t megverte nagyon jól játszva, akkor még Nadal versenyben volt…
@Sylar: Én most nem a roland Garrosra gondoltam, csak az Ao-ra.
@FedererRafa:
Ezt értem. De ha valóban igaz, hogy Federer megkönnyebbül amikor Nadal kieseik, akkor az nem csak az Ausztrál Open-re lenne igaz, hanem az összes többi tornára, nem de?
@giorgio_boy: Mit írt az előbb, amit nem tudok megnézni? Nem hozza be a hozzászólást?
@Sylar: Nem tudom, csak a GS tornákon. De szerintem a RG-on nem fog Rafa kiesni ilyen “hamar”.
@FedererRafa: hidd el nem fontos…
a végén még kiderül, hogy az idei nagyon-nagyon kiegyensúlyozott mezőnyben is Federer nyer meg minden fontosat…
Ma nagyon jól játszott Roger.
Picit szorosabbra számítottam, de jól volt ez így.
Egyelőre csak a holnapi napra teszem meg tippemet
Henin nyer, most azt mondom, 3-ban, mert Serena nagyon tud küzdeni. Viszont ha Zsüsztiny nagyon jó napot fog ki, akkor lehet 2-ben hozza.
Nem értem minek kell most ebbe belekeverni Nadalt. Ez Federerről szól, meg arról, h ő megint döntőt játszik, és h hibátlan játékkal megverte Tsongát.
Nem értem a Rafa fanok miért bizonygatják, h de így meg de úgy jobb Rafa, csak most ez meg az van. Teljesen felesleges ezen agyalni, majd ha összefutnak megint, akkor kell arról beszélni, h Roger fél e tőle vagy sem. Mert a kérdés csak ez lehet, az nem, h jobb e Nadal Federenél. Egyértelmű, hogy nem. Vagyis a salakot leszámítva egyértelmű, hogy nem.
Annál nagyobb butaságot meg nem is lehet mondani, h Federer megkönnyebbült amiért Nadal kiesett. Mikor Davyval játszott már akkor is kiesett Nadal és a meccs elején nem úgy nézett ki, mint aki felszabadult.
@gabeka: abban egyetértek, hogy ez most Fedről szól, és most már Mariról is, ők a döntősök. Az viszont megint hülyeség, h. kijelented, Fed jobb, mint Nadal. Fed többet ért el eddigi karrierje során, ez tény, meg most valszeg meg is verné Nadalt, De azért 20 meccsükből 13-at Nadal nyert, szal… jobb a békesség, beszéljünk Federerről és Murrayről… de csak holnap tippelek
@gabeka: azért keverik bele szegény rafát mert az összeesküvés elmélet szerint a háttérből ő irányitja a teniszvilágot, tőle függ federer hogy játszik vagy nem, és nadal döntött ugy hogy federernek legyen 15 vagy 16 gs győzelme, neki elég a 6 is..de ez teljesen normális.
Sziasztok!
Szerintem Gábor csak cinikusan írta, hogy gyenge a mezőny. Korábban én is hajlottam rá, hogy Sampras idejében sokkal erősebb volt a konkurencia, viszont most már bizonyos vagyok abban, hogy ez nem igaz. Annak idején nem fordult volna elő, hogy egy Davydenko-szintű teniszező még csak GS-döntőbe sem jut be soha, vagy egy Roddick, ill. Djokovic léptékű játékos csupán 1 GS-győzelemmel rendelkezzen. Tudom, még mindketten nyerhetnek címeket, de a jelenlegi helyzet nem erre utal.
@patroklos: Oké, köszi, már mindent értek
@Marci: azért attol függ melyik évre gondolsz. mert volt ott a 90es évek közepén olyan us open elődöntő ahol mind a négy résztvevő világelső volt(courier-sampras, agassi-becker)szuperszombaton spékelve egy gráf szeles női döntővel. na ott kapott azért teniszt a néző a pénzéért.
@juci: Igen 13-t Nadal nyert, de ebből 9-t salakon. És azt írtam, h salakon Nadal jobb. De nem hinném, h Federer az én védelmemre szorulna…
Hát-hát…mit is mondhatnék!Tsonga csak arra volt jó,hogy eltakarítsa Fed útjából Djokot!Nem mondom sem azt,hogy igazságos,sem azt,hogy igazságtalan,csaképp “nem szeretem”-dolog ez!Neki ugye semmi esélye sem volt nyernie Fed ellen,de akinek meg lett volna attól elvette ezt!
Ne értsetek félre!Tsonga teljesen jogosan csak saját magáért játszott és mivel ment egy körrel többet,így több pénzt és dicsőséget szerzett magának!Kalapot neki!De…és itt van az a bizonyos de.
Épp csak elkezdődött az idei teniszszezon és a potenciális nagy bajnokjelöltek közül a legtöbb már “döglődik” vagy(és) parkolópályán van és akik parkolópályára tették őket,azok képtelenek Federert megállítani.Hol van akkor itt a szép új korszak,ahol 6-8 ember küzd egyenlő eséllyel a címekért?Nem akarok megint egypólusú teniszt!
Tehát,bár utálom Nyegleo-t,azért vasárnap neki drukkolok!(Bárcsak egy tápos zsákkal letakarva játszana,úgy könnyebb lenne néznem…:))
@dd: ez egyébként tényleg elképesztő, hogy az ao előtt beszéltünk róla, hogy hányan esélyesek most a végső győzelemre, aztán roger csak eljut megint simán a döntőig, a GS tornát neki találták ki…mindenkinek mindig lesz valami baja, megsérül, megfájdul a hasa, elfárad, roger meg nem
@FedererRafa: érdekes ,mert elég sok posztodban belemagyarázol valami olyat ami szerintem ,amire általában csak egy-két elvakult Nadal fan ad igazat,és tegyük hozzá nem mindig értelemes, de egyvalamiben egyetértek veled:
mégpedig abban,hogy aki a döntőben az első szettet nyeri azé lesz a meccs…
@gepard: marha jó hozzászólás!!
csak a végét látom máshogy. szeretem brandyt:)
C’mon Brandy!!
@gabeka:
@Marci:
Nem lehet kimutatni, hogy Sampras ellenfelei erőssebbek voltak-e. Szerintem kb. egyenlő. Mindenesetre Samprasnak sem kellett mindig a legnagyobb riválisaival megkűzdeni egy wimledoni győzelemért. Pl. a legutóbbi 4 wimbledoni győzelme során Ivanisevics, Rafter, Henman, Philippussis szintű játékosokkal találkozott, illetve az igazán nagyok közül egyszer-egyszer Beckerrel és Agassival. Nyilván Rafterék is jó teniszezőnek számítanak, de azért mégsem ők a tenisztörténelem meghatározó alakjai. Én erre azt mondom, hogy a sport az ilyen. Sampras is és Federer is óriási alakjai a tenisznek, és mind a ketten kimagaslottak a saját idejükben. Én személy szerint Federert nagyobbnak tartom, de ez itt most nem lényeg.
Akik meg azt mondják, hogy Federernek nincsenek ellenfelei, azok nem fogják fel, hogy Federer ennyivel jobb a többieknél. Továbbá akik azt mondják, hogy Federer egy erőssebb időszakban nem nyert volna ennyi mindent… nos, ez lehet hogy igaz. Csakhogy ehhez kellett volna mégegy Federer, akivel osztozott volna a győzelmeken.
@gepard:
Szerinted Djokovics megverte volna Federert? Az a Djokovics, aki Grand Slam tornán összesen egyszer tudta csak megverni, azon kívül meg csak egyetlen szettet tudott nyerni ellene?
Nehéz elviselni, hogy van egy valaki, aki mindig jobb a többieknél, ugye?
@Sylar: hát azért lett volna sansza, végülis federer is csak 3szor verte djokot és mind nagyon kemény meccsek voltak
@Sylar: Nem azt mondom,hanem,hogy Tsongának semmi esélye nem volt a győzelemre,míg Djokonak lett volna…
Sajnálatosnak tartom,hogy azoknak nincs lehetőségük megmérkőzni Fed-el,akiknek esélyük lenne ellene!De majd meglátjuk a döntőt…:)
Most néztem meg az ismétlést az ES-on. Valahogy én sem erre számítottam előzetesen, de így is jó volt. Grat Rognak az újabb döntőhöz!
Van nekünk Rafánk (aki sajnos most kényszerpihenős lett), Nolénk (aki most éppen gyengélkedik), Murraynk (akinek a formájára még mindig kíváncsiak vagyunk) , Delpotrónk, Cilicünk (akiktől még sokat várunk), Roddickunk (akit csak szeretünk úgy, ahogy van) és még sokan mások. Meg persze Fed, aki újra GS döntős, nagyon sokadszor!
Nem hiszem, hogy olyan szörnyű világ ez. Nekem legalábbis nem!
most mutatják a barbara schett-es riportokat, és már én érzem magam kínosan, nameg a magyar kommentátor is ahogy hallom
Üzeten Cellének: Nagyon jól sikerült a helyettem szurkolásod! Mindig is sejtettem, hogy Fed jobban járna, ha én nem nézném a meccseit. Olyankor valahogy megy neki…
@ettumifilii: Nézem, de minek?!
@Vilandra: Szia!
Nagyon örültem, hogy ilyen jól sikerült, de csakis azért ám, mert heyetted IS. Varázsos dolog volt ez ma.
@celle: Ezért is dícsértelek meg. Most ügyesebb voltál, mint Marinnál…
Azt hiszem, most még az elfogultság miatt sem panaszkodhatok! 
Illetve tehetném, de minek?
@Vilandra: Valahogy jobb volt az összhang meg a ráhangolódás vagy mi a bánat.
Éljeeeen ! Woooow………..
Sikoltozva vettem tudomásul, hogy végre Gábor hangját hallom….
(Kizárólag Fed-meccs esetén vagyok képes ennyi időre letenni a fenekem, ahhoz viszont Sz.G. közvetítése dukál…)
Állandó és elpusztíthatatlan boldogságot !
@gepard:
“Nincs lehetőségük megmérkőzni vele” ? Talán valami igazságtalanság visszatartja őket? Hogy valaki meg tudja verni Federert, ahhoz talán el is kéne jutni odáig. Ha Djokovics nem tud addig eljutni, hogy találkozhasson Federerrel, az azt jelenti hogy nem volt elég jó.
Gyerünk a döntőben Roger!
4. szettet javasolok/jósolok:)
@gabeka: tegnap más belekeverte Murry posztjábA fEDERERT. AZT lhet?
Szerintem Federer egyáltalán nem örült Rafa kiesésének, mert:
1. Mivel minden elérhetőt már elért, ezért egy dolgot akart valszeg igazán a döntőben legyőzni Rafát, visszavágni, és úgy nyerni az lett volna az igazi.
2. Rafa ismét lesérült, ennek senki sem örül (kivéve a sporttól oly messze álló Federer fanatikusokat)
@patroklos: te beteg vagy
@kisember: Ez hülyeség. Szerinted “szívesen” játszana Rafával a döntőben? fenét. Neki az számít, hogy nyerjen… Rafa nem érdekli.
@juci: Szerintem más-más a két ember. Egyik ebben jó, másik abban. Federer technikásabb, Nadal gyorsabb, Federer jobban szervál, Rafa jobban pörget stb.stb.
)
Federertől nagy dolog a sok-sok GS-győzelem, Rafától nagy dolog, hogy 19 éves korától top 2-ben van.
Ennyi. Mindkettő klasszis – egy szinttel feljebb van a többinél.
Ezt neked nem kell magyaráznom.
@redbirds: Mire gondolsz?
ki az a Nadal?
@FedererRafa: Várom a válaszod.
Nem olvastam el a hozzaszolasokat, mert sok
Es elegge ismerve a blogot, csak a neveket kell megneznem, es tudom, hogy mirol irt. Biztos ismet felmerult Nadal – mert serules miatt nincs itt, de ha itt lenne …
Azt is irta biztos vki., hogy Fed szarul jatszott, de Tsonga meg szarabbul, bar ezzel a jatekkal nyerhetett volna, meg faradt is volt, az otszettesek miatt…
Azt hiszem, azt kevesen irtak, hogy Fed jatszotta azt, ami kellett a tovabbjutashoz. Egy utessel, egy lepessel sem tobbet, nem kevesebbet. (uzemanyag kimelo modon). Ma Tsonga ellen enyi kellett – ill. azt, hogy Tsonga csak ugy jatszon, ahogy Fed akarta.
Akarmi is lesz a torna vege, Fed mar nyert – nehany rekordot gyorsan megdontott. Nem tudom, nem is josolhatnam meg a donto eredmenyet, de a nyugodtabb Fed lesz.
@Sylar: A hozaszolasod utan – ami teljesen realis – Teged is utalni fognak
Drága Barátaim!
Hagyjuk ezt a Rozsé-Rafa fan-derbyt,bízzuk a számokra:
11 meccs salakon,9 a többi borításon. Oka: RF ott van a salak-végjátékokban is (ahol Rafa a jobb) a többi borításon viszont Rafa elvétve jut oda… Nagy játékos,de Ő nem ZSENI,Rozsé meg az..
A vasárnapi meg azon múlik,hogy ki lesz a motiváltabb,ill. azon , hogy RF hozza-e a formáját, mert ha igen,akkor… 16. GO ROGER!
In a reference to arguably the shot of the tournament, hit by Murray past Marin Cilic in the sixth game of the second set on Thursday, Federer said: “Andy, if you are listening, I’ll drop shot, you will slice to my backhand, I’ll lob and you will play through your legs.”
@becefix: hajrá Murry.
@Marci: Szerinted a Sampras-korszaknak nem voltak meg Davydenko-i? Szerintem ott volt Martin pl, aki közel állt a GS győzelemhez, főleg Agassi ellen, abban az 5 szettesben.
A Sampras-érában bizony sokkal több egyéniség volt, sokkal színesebb volt a paletta, nem voltak robotok, mint ma, amikor mindenki ugyanazt a gépteniszt játsza. Ma már a szerva-röpte szentéjében is csak alapvonalról lehet nyerni…
@victorvacendak: szentélyében, bár végül is mindegy…:-)
@victorvacendak: ember….ja színesebb volt..mert megtehették! henman=mahut..mindenhol agyonverik(sajnos),agassi kábé djoko,murray szint,ivanisevics=régi roddick–>agyonverik,philippusis–>háhá,becker kifelé ment,rafter–>szafin–>khm…
.Sajnos nem csak az egyéniségekről szól a mai tenisz,hanem arról hogy ki jobb a másiknál,más kor ,más színvonal.Federer szerintem egyértleműen jobb mint a legjobb Sampras volt. (magán vélemény,ne tessék felháborodni)
@evil9: Sokat kihagytál. Sampras két korszakot kötött össze, még játszott Lendlék, McEnroe-ék utolsó éveiben. Aztán ott volt Krajicek, Courier, Medvedev, Rafter, Martin, Ferreira, Kafenikov, Korda, Chang, Muster, a két Costa, Stich, Forget, Leconte, Larsson, Bruguera sok-sok nagy játékos. Nem csak egyéniségek, hanem nagy játékosok (bár szerencsételen csodabogarak is voltak, mint Schaller vagy Braasch). Más korszak, de nem mond, hogy akkor nem az volt a fontos, hogy ki a jobb. Lehet, hogy Federer komplettebb, mint Sampras volt, hogy jobb-e ki tudja. A nyugdíjas tavaly azért le tudta győzni a fiatalabbat.
Ma tényleg csak bruszt van. 12 egy tucat alapvonaljátékosok, meg pár ritka holló, mint Federer. Lehet, hogy agyonvernék a 10 évvel ezelőttieket (bár nem biztos), de sokkal kevéssé dobogtatják meg az ember szívét (ha csak nem egyik másiknak drukkol valaki) en bloc.
Egyébként Grafnak volt egy 16 zsinór-elődöntős sorozata, illetve az abszolút rekord is az övé, amit Fed sem fog megdönteni, hacsak nem most kezdi: zsinór 13 GS döntő. A 370 valahány hetes elsőség (ebből 270 zsinórban) is még visszavan…
@victorvacendak: Rogernek van egy 10es és most eddig egy 8as sorozata… már csak 6 kell a 14hez
amúgy ha nincs a 2008as SF AO-n akkor 19nél járna
persze nincsen ha csak megjegyzem. és az igaz hogy 377 hetes elsőség van Graf neve mellett, de zsinórban “csak” 186 héttel a második helyen áll Roger 237 hete mögött. Egy picit pontatlan voltál.
@giorgio_boy: igen, nem túl jó barátom a google
Ha ez vígasztal, Fedet Navratilova is megelőzi a zsinór-döntők tekintetében…:-D Meg Graf 22 slamje és illetve calendar és non-calendar és golden slamje is elérhetetlennek tűnik. Maradnak még rekordok a jövő nemzedéknek is…
@victorvacendak: rendben,én nem annyira követtem a teniszt régen, kb. 2000körül óta nézek rendesen teniszt.Csak látva a régi meccsek sebességét,nekem azért feltűnő a gyorsulás(és nem kicsit).
)
sampras-federer..nos hát azt tudjuk mennyire komoly..bemutató meccs..federer tudjuk hogy gs-en a legjobb.(amúgy én nem szeretem federert ,csak a játékát.Murrayfan volnék
@victorvacendak: majd Rafa eléri, ha Fednek nem sikerülne vÉLetLENÜL.
@FedererRafa: Ez a véletlenül, ez tetszik!
@victorvacendak:
“Sampras két korszakot kötött össze”
És Federer hányat köt össze? Játszott még Sampras-szal és Agassival, játszott a saját korszakában, és még játszani fog 2-3 év múlva, a következő generáció tagjaival…
Amúgy meg tök jó hogy ilyen Henri Leconte, Petr Korda, Andrei Medvegyev, Todd Martin, Michael Chang, Tomas Muster meg ilyesmi játékosokról úgy beszélsz, mintha korszakot meghatározó játékosok lettek volna… hidd el nyugodtan, hogy pl. Fernando Gonzalez 15 év múlva lehet hogy nagyobb játékosnak fog számítani, mint mondjuk Henri Leconte.
@Geysap:
Utálni fognak? Pedig én akartam senkivel sem megutáltatni magamat :’(