Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Fed – Tsonga előtt

2010/01/28 Tagek: federer, tsonga Kategória: Ausztrál Open
Szerző: bordin

fed6tsonga3

Remélem jó kis matek lesz.
Kíváncsi lennék, Rog hogyan reagálna, ha JW elő tudna rukkolni valami olyan tenisszel, mint két éve Rafa ellen, itt az elődöntőben. Olyat mondjuk azóta sem láttam tőle, talán még Párizsban sem játszott így, amikor Master Seriest nyert és kivívta a világbajnoki indulást.
Jó, persze más meccs lenne nyilván, hiszen Fedet nem lehet csak úgy letolni a pályáról, de azért szerintem néha hörögnénk a gyönyörtől rendesen.
Az egymás elleni meccseket nem igazán érzem fontosnak, bár Tsonga tavalyi győzelmének azért annyi jelentősége mindenképpen van, hogy úgy megy ki a pályára, hogy már verte Fedet.  Akármi is történt ott Montreálban a döntő játszmában.
Federer zsinórban a 23. Grand Slam elődöntőjére készül, a 2004-es Roland Garros volt az utolsó. amikor ez nem sikerült. Egyben az egyetlen alkalom, hogy nem jutott elődöntőbe, amióta világelső lett.
Azt gondolom, és sokadszor írom le, hogy szerintem ez a legkomolyabb rekordja. A tökéletesen megdönthetetlen. Több, mint öt éve minden Grand Slamen megcsinálja.
Számomra értelmezhetetlen hogyan. A korábbi rekorder és a jelenlegi második Ivan Lendl volt, ha jól emlékszem 10-zel (nem nézek utána). És már azt sem nagyon értette senki.
Visszatérve a meccsre, egyetlen dologban vagyok biztos, hogy csak a legjobb Tsonga lehet a nyerő. Ha gyengélkedik, Rog besétál zsinórban nyolcadik döntőjébe. Mondjuk ha Tsonga a legjobbját nyújtja se biztos, hogy nyer, de akkor legalább hörgünk, az tuti.
Nem tudom mi dönthet, a rutin nagy úr, de én inkább a pillanatnyi diszpozíciót érzem döntőnek.
Magyarul asszem Fed.

102 Comments »

102 komment:

  1. arcsike 2010/01/28, 20:15

    én csongorra szavazok :D :P

    VálaszVálasz

  2. FedererRafa 2010/01/28, 20:15

    szerintem 4 szettben Rezső nyer. :-)

    VálaszVálasz

  3. Vilandra 2010/01/28, 20:17

    Ezt a 23-at akárhányszor gondolom végig, nem jut eszembe jobb szó, mint a “hihetetlen”. Mert az. Hogy, holnap mi várható? Fogalmam sincs. Ahogy Rog mostanában többször megmutatta: bármi lehetséges. Nem szívesen jósolnék, de az utolsó mondatodért, hogy mit fogsz még kapni… ;)

    VálaszVálasz

  4. redbirds 2010/01/28, 20:17

    @FedererRafa: úgylegyen….

    VálaszVálasz

  5. celle 2010/01/28, 20:19

    @Vilandra: Nézzem helyetted is, vagy tudod? :-)

    VálaszVálasz

  6. gabeka 2010/01/28, 20:19

    Én félek Tsongától. De azért remélem Roger megoldja :)

    VálaszVálasz

  7. ettumifilii 2010/01/28, 20:20

    a 23. GS elődöntő tényleg az ultimate rekord, a rekordok rekordja, ehhez képest még a 15 GS is eltörpül :D :D láthatjuk h megbízható, jó formában lévő játékosok is kipotyoghatnak korábban…

    VálaszVálasz

  8. FedererRafa 2010/01/28, 20:24

    Na remélem Conga nyer. :D

    VálaszVálasz

  9. celle 2010/01/28, 20:28

    @FedererRafa: Saját magaddal vitatkozol? :D Ki győz meg kit? :P

    VálaszVálasz

  10. baba 2010/01/28, 20:29

    Fantasztikus rekord a 23 elődöntő, és még nem biztos, hogy ez a vége. :D
    Nem tudom ki nyer hnap, de ha Fed úgy kezd mint Davy ellen, akkor kikap sztem,

    VálaszVálasz

  11. FedererRafa 2010/01/28, 20:34

    @baba: Szerintem is kb. 25-ig el fog jutni. Talán a US openen fog hamarabb kiesni

    VálaszVálasz

  12. chubby967 2010/01/28, 20:39

    Tettem Tsongára egy liter kólát,úgyhogy GO JW!!!!!

    VálaszVálasz

  13. chubby967 2010/01/28, 20:45

    @chubby967: A Fed-Murray döntő sem lenne rossz,de sztem Tsonga Murray ellen sokkal felszabadultabban tudna játszani,mint Murray Fed ellen.Nem akarok egy sima háromszettes döntőt.Az utóbbi évek Fed-Nadal GS-döntői túlságosan elkényeztettek ehhez.

    VálaszVálasz

  14. FedererRafa 2010/01/28, 20:47

    @chubby967: Mióta volt Fed-Rafa döntője 3 szettes? ja, 08-as RG. döntő persze. :D

    VálaszVálasz

  15. FedererRafa 2010/01/28, 20:47

    @chubby967: Ja, amúgy engem is.

    VálaszVálasz

  16. chubby967 2010/01/28, 20:48

    @chubby967: Meg aztán a kóla is kéne.

    VálaszVálasz

  17. Vilandra 2010/01/28, 20:49

    @celle: Áh, a szokásos, dolgozom. De ne csak nézd helyettem, szurkolj is !!! :)

    VálaszVálasz

  18. chubby967 2010/01/28, 20:52

    @FedererRafa: Én arra céloztam,hogy ha Fed-Murray döntő lenne,akkor azt sztem Fed simán(vagy nem simán)de behúzná háromban.És ez az utóbbi Fed-Rafa döntőkhöz képest túl uncsi lenne.

    VálaszVálasz

  19. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/01/28, 20:59

    Jól emléxel: Iván és 10.
    De az se kutya, hogy a ‘34-es (by Jack Crawford)”GS-döntő sorozatban” c. rekordot, ami 7 egymás utáni döntőt jelentett, MÁSODSZOR is megdöntheti (egyszer már eljutott 10-ig).
    A ‘09-es US O-döntővel újra eljutott 7-ig (a beállításig).

    VálaszVálasz

  20. Sztrego 2010/01/28, 21:33

    “Fedet nem lehet csak úgy letolni a pályáról”

    Nadalnak majd minden alkalommal sikerült.

    “Számomra értelmezhetetlen hogyan. ”

    Pedig egyszerű, csak a döntőben futott össze Nadallal.

    VálaszVálasz

  21. redbirds 2010/01/28, 21:36

    Találtam egy nagyon jól megfogalmazott kis írást egy másik fórumon,
    maximálisan egyetértek vele:
    “Let’s not forget….Murray will win if Fed is not­ on his day….otherwise place yours bets on Roger. ­ When this guy comes into his own he is unstoppable. ­

    Other than that Fed still needs to get into the­ final…I hope he does. Murray v Federer sounds better­ :) May the best man win!!!”(Federer)

    VálaszVálasz

  22. Mathias 2010/01/28, 21:39

    Szerintem a 23nál komolyabb szám, hány döntőt játszott az utolsó 18 GS-en. 17et. Az mégiscsak komolyabb, mint zsinórban az elődöntők száma szerintem. Persze ha jól számoltam, valaki ellenőrizhetné.:)

    VálaszVálasz

  23. Benedetto 2010/01/28, 21:39

    Sztrego már megint kóstolgatja Gábort. :D :D :P

    VálaszVálasz

  24. mása 2010/01/28, 21:42

    @Benedetto: hogy sose múlik el az étvágya… :O

    VálaszVálasz

  25. FedererRafa 2010/01/28, 21:47

    @Sztrego: Sikerült neki, de nehéz.

    VálaszVálasz

  26. juci 2010/01/28, 21:51

    @FedererRafa: ezt a tippemet még én is tartom. Már hogy Fed 4-ben hozza (ez akkor áll, ha elalszik az elején, mint Davy ellen). Viszont Kongának szurkolok, melynek körülményeit korábban tisztáztuk :)
    2008-as garros döntő… Fed mentségére legyen mondva, akkor azt a Nadalt senki a világon még csak meg sem tudta volna szorongatni. Hajjaj, látunk-e vajon még olyan Rafát…? No és Rafa-Fed gs döntőt… ?
    @Sztrego: pontosan.

    VálaszVálasz

  27. ettumifilii 2010/01/28, 21:51

    @Sztrego: mert régebben pl. sampras már a 128 között összefutott mindig agassival…:D

    VálaszVálasz

  28. arcsike 2010/01/28, 21:57

    @Sztrego: letolni? te már megint nagyon el vagy tévedve! :D :P

    VálaszVálasz

  29. celle 2010/01/28, 22:01

    @Vilandra: Jó hogy, ne hülyéskedj!!! :D Csapatmunka. ;)

    VálaszVálasz

  30. evil9 2010/01/28, 22:03

    @arcsike: hmhm..pedig de….akkorákat pörgetett és olyan szögben hogy federer pályán belülről szinte nem is ütött…általában még a pálya szélen volt(sajnos..08..az tényleg mészárlás volt)
    (szegény sztego-t mki bántja,bármit mondhat :( ,hol a tolerancia?)

    VálaszVálasz

  31. FedererRafa 2010/01/28, 22:06

    @juci: Látunk, idén a Us openen. Szép lenne.

    VálaszVálasz

  32. FedererRafa 2010/01/28, 22:06

    @evil9: Talán a többieket az zavarja, hogy Federert lekezelően kezeli. :)

    VálaszVálasz

  33. arcsike 2010/01/28, 22:12

    @evil9: csak az a baj h az csak a 2008 as rg volt és nem majd minden alkalom! “Nadalnak majd minden alkalommal sikerült.”
    szegény sztregó? na ez aztán még viccnek is rossz!

    VálaszVálasz

  34. juci 2010/01/28, 22:14

    @FedererRafa: na ne, addig kell várni???

    VálaszVálasz

  35. celle 2010/01/28, 22:17

    @FedererRafa: Te FedRaf! Ezek fényében ezt hogyan értelmezzem? :D

    FedererRafa 2010/01/28, 20:34 @baba: Szerintem is kb. 25-ig el fog jutni. Talán a US openen fog hamarabb kiesni

    VálaszVálasz

  36. juci 2010/01/28, 22:20

    Azt amit Fed elért, egyedülálló, kivételes, elvitathatatlan. Legendák ritkán születnek, de azért legendák :) . Ehhez nyilván az is kell, hogy amikor a fénykorát élte, akkor nem volt ellenfele, egyrészt, mert nem jászottak nála jobban (micsoda megállapítás :) ) , másrészt meg azért, mert aki szembekerült vele, és esetleg jól játszott, akkor az összesza@ta magát. Igen, sokszor nekem is úgy tűnt, hogy az ő sorsolása vhogy mindig könnyebb… :) Talán emiatt volt a sajnálkozás az idei ao elején, hogy szegény Rognak most milyen nehéz sorsolása van. Mindez Andreev miatt? (Mert Mari, Potro smafu…)

    VálaszVálasz

  37. giorgio_boy 2010/01/28, 22:30

    @juci: akkor most azt mondod, hogy Roger Federer egy tucattenizező, aki azért emelkedik ki a mezőnyből mert a világranglistán csak 1300 pingpongozó volt, akik ráadásul eleve feltett kézzel mentek ki ellene? Sőt még a mágikus energiáit is felhasználta arra hogy a GSeken az 1300 kutyaütőből a legbénább 7-tel játsszon? Ne legyél buta….

    VálaszVálasz

  38. celle 2010/01/28, 22:32

    @juci: Te, Juci! Szerinted hogy találkozhatott volna Fed Márival vagy Potróval az első körben?

    VálaszVálasz

  39. arcsike 2010/01/28, 22:33

    @giorgio_boy: na gió, azért ez durva! pingpongozó????
    add meg a tiszteletet! asztaliteniszező :D :P

    VálaszVálasz

  40. patroklos 2010/01/28, 22:35

    @giorgio_boy: de de ez igy van:) csak a mágikus energia lehet a magyarázat, hiszen mint az 1300 játékos jobb nála amugy. csak a mágia miatt lehet még első a világon..hihetetlen.

    VálaszVálasz

  41. redbirds 2010/01/28, 22:35

    @giorgio_boy: :D

    VálaszVálasz

  42. juci 2010/01/28, 22:37

    @celle: arra gondoltam, hogy a másik ágon ott van potro+mária, de mégis Fed ágára mondták hogy nehéz. Egyedül Davy miatt lehetett ez jogos.
    @giorgio_boy: azt mondom, amit már 1x leírtam, h. Fed egy élő legenda, és azt a mechanizmust próbáltam felvázolni, hogy ahhoz, h. valaki ezt elérje nyilván az is kell, hogy vele egyidőben ne legyne hasonló képességű ellenfele. Nem bántottam egy szóval sem Fedet, elismerem a nagyságát, csak aki Rog drukker, az hiperérzékeny, és félreért bizonyos dolgokat… :) ja, vagy én nem fogalmazok 1értelműen, az is lehet. De az tényleg bosszantó volt sokszor, hogy jó képességű emberkék betojtak ellene – és ne mondd, hogy te még nem láttál ilyet…

    VálaszVálasz

  43. giorgio_boy 2010/01/28, 22:39

    @arcsike: igazad van, hogy lehettem ennyire tiszteletlen! Ezennel elnézést kérek az 1300 asztaliteniszezőtől, egyesével, név szerint…. Rafael Nadaltól, Novak Djokovictól, Andy Murraytől…. (4 óra 9 perc múlva)…. Alec Witmeurtől és végül de nem utolsósorban Ryan Youngtól. mégegyszer elnézést :)

    VálaszVálasz

  44. arcsike 2010/01/28, 22:40

    @giorgio_boy: a nevükben is megbocsájtva :D :P

    VálaszVálasz

  45. celle 2010/01/28, 22:41

    @patroklos: Vagy vudu. Esetleg még a maffia. :P Tsonga most talál épp egy lófejet az ágyában. ;) :)

    VálaszVálasz

  46. giorgio_boy 2010/01/28, 22:44

    @celle: de az is lehet, hogy bérgyilkosok állnak az aktuális ellenfelek hozzátartozói mellett, és ha Rog kikap megtorlás van :D de Mirka retiküljében is ott lapul egy AK-47es végszükség esetén hogy a páholyban csak hátra kelljen fordulni :D és valójában azért ilyen ideges a meccsek alatt, mert nem igazán szeret ölni :P

    VálaszVálasz

  47. celle 2010/01/28, 22:46

    @giorgio_boy: :D Főleg mióta megszülettek a kicsik. A Sátán gyermekei egyértelműleg… :P

    VálaszVálasz

  48. celle 2010/01/28, 22:48

    @juci: Azért Davigyenkó nem könnyű ellenfél, lássuk be és vegyük észre. :) Első körben Andrejev kifejezetten sz@r. Az meg sajnos sehogyse jöhet össze, hogy Mári, Potró és mindenki más is Fed ágára kerüljön. Ezért van a kiemelési rendszer. ;)

    VálaszVálasz

  49. Cathy07 2010/01/28, 22:49

    @celle: Damien elbujdoshat mellettük :P :D Ráadásul ketten vannak :o :D

    VálaszVálasz

  50. giorgio_boy 2010/01/28, 22:49

    @celle: naná, most még erősödniük kell… de az RG-n már olyan hangfrekvencián fognak üvölteni, amit csak Roger ellenfele hall, és dekoncentrációt okoz nála. Sőt majd amikor már járnak a versenyekre, mindenki meg akarja őket fogni, és a legnagyobb ellenfeleit leköpik a savas nyálukkal, súlyos kézsérülést okozva nekik :D

    VálaszVálasz

  51. arcsike 2010/01/28, 22:51

    @giorgio_boy: te túl sok filmet nézel :P

    VálaszVálasz

  52. celle 2010/01/28, 22:52

    @giorgio_boy: Ez súlyos, Gyurci! :D

    VálaszVálasz

  53. FedererRafa 2010/01/28, 23:01

    Remélem Conga 5 szetben nyer, döntő játszma 23:21-es eredményt hozva. Az mi lenne : )

    VálaszVálasz

  54. FedererRafa 2010/01/28, 23:02

    @juci: Ilyenkor mindig megnézem a tavalyi döntőt – szép emlékek.
    Kár, hogy nem élhetünk a múltban. )

    VálaszVálasz

  55. NeoN 2010/01/28, 23:08

    @juci: Jaj ez a szöveg mindig. Nem volt ellenfele… dehogynem csak annyival jobb volt náluk, hogy úgy tűnt Fed mellett szinte nem tudnak játszani.

    VálaszVálasz

  56. MIroslavMecir 2010/01/28, 23:08

    @juci: “amikor fenykorat elte”… hmmm… erre mats is rakerdezett tegnap, hogy par eve offenzivabb tenisz, mas jatek, stb. persze, csak azota valtoztak az ellenfelek, mondta fedex. ezek magasrol utnek k eroseket egyfolytaban, ma ritkabban lehet a halohoz rohanni, meg neki is. a mult heti hewitt elleni meccs idezte fel szamara az ot-hat evvel ezelotti teniszt.

    VálaszVálasz

  57. NeoN 2010/01/28, 23:11

    @juci: Konkrétan az ATP honlap írt egy cikket arról, hogy Fednek milyen nehéz a sorsolása… akkor kérlek írj nekik, hogy hót hülyék és fogják be…lol

    VálaszVálasz

  58. NeoN 2010/01/28, 23:14

    @FedererRafa: Az egy három 6-0 ás szett lenne Murraynak a döntőben… nagyon izgi lenne. Ne lesz itt olyan nagy küzdés… simán nyer vagy az egyik vagy a másik :D Aztán a döntőben már jöhet a DSZ 23-21 :D :D

    VálaszVálasz

  59. Sztrego 2010/01/28, 23:18

    @arcsike: te vagy eltévedve, de úgy látom, el si vesztél:)

    VálaszVálasz

  60. celle 2010/01/28, 23:18

    @MIroslavMecir: És milyen jól állt neki a piros. :) ;)

    VálaszVálasz

  61. FedererRafa 2010/01/28, 23:19

    @NeoN: Az fasza lenne. Elfogadnám. :)

    VálaszVálasz

  62. Sztrego 2010/01/28, 23:20

    @arcsike: Csak 2008-as RG? LoL Hány Rafa vs Fed meccset láttál?

    VálaszVálasz

  63. MIroslavMecir 2010/01/28, 23:23

    @celle: Akasszanak fel, ha emlekszem ;)

    VálaszVálasz

  64. FedererRafa 2010/01/28, 23:26

    @Sztrego: Szerintem úgy értette, hogy az lett csak sima meccs

    VálaszVálasz

  65. arcsike 2010/01/28, 23:28

    @Sztrego: @Sztrego: nah megjött a nagyokos! mért, melyik meccsen tolta még le rafa fedet? tudot mit neveznek letolásnak? amit tsonga csinált “nádállal” az ao-n 2008ban :D :P
    én néha komolyan nem tudom eldönteni h tényleg ennyire hülye vagy csak aza hepped h hülyeségeket írkálsz! jah és mért nem válaszoltál fedrafának sem? pedig olyan szépen kérdezte, h mivel foglalkozol :D :P

    VálaszVálasz

  66. FedererRafa 2010/01/28, 23:32

    @arcsike: Nem értelek. Ennyire vissza akarsz vágni? Csak Nadalról írsz ilyeneket… csak azért, hogy valamivel bántsd.
    Érthetetlen….

    VálaszVálasz

  67. celle 2010/01/28, 23:32

    @MIroslavMecir: Nem is neked kell emlékezni! ;) De a lényeg, hogy nem terelte el azért a figyelmemet arról, amt mondott. :)

    VálaszVálasz

  68. evil9 2010/01/28, 23:37

    @arcsike: “nah megjött a nagyokos! mért, melyik meccsen tolta még le rafa fedet? tudot mit neveznek letolásnak? amit tsonga csinált “nádállal” az ao-n 2008ban :D :P “-nem..az leütés volt :P nagyon nem ugyanaz..egyik poziciójáték..másik meg…..nos precíz brutalitás :D

    VálaszVálasz

  69. redbirds 2010/01/28, 23:41

    @NeoN: abszolút igazad van….
    @FedererRafa: @Sztrego:@juci: Amúgy meg szerintem nincs értelme Federer érdemeit kicsinyíteni/megmagyarázni,bájdövéj ezáltal Rafát is nagyítani,mert a helyzetet tökéletesen tükrözi,hogy Nadal esetében az a kérdés,hogy 6 vagy 7 (és itt akár a világranglistás helyezésre is gondolhatunk)Federer esetében meg 16 (és 1 de meddig?)Amúgy meg mivel mindkettő hatalmas bajnok és sportoló,és bár Nad salakon jobb stb,azért Fed a jobb :D ,annak kéne drukkolni ,hogy legközelebb megint Fed-Nadal döntőt láthassunk…mert egymásból ki tudják hozni a maximumot és ennek csak mi örülhetnénk a legjobban…

    VálaszVálasz

  70. Évi 2010/01/28, 23:42

    Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én holnap (nem megyek dolgozni -de nem a meccs miatt.. ááá :) ) reggel 10-kor bekapcsolom a tv-t és olyan meccset akarok látni h a gyönyörtől leessek az ágyról. :)

    VálaszVálasz

  71. arcsike 2010/01/28, 23:44

    @FedererRafa: ne haragudj de a hülyeség felháborít és nem hagyhatom aszó nélkül :D és azért írok nadalról, h értse! mert ez szegény annyira retardált h csak ezt az egy nevet érti! :S
    nem tudom h mit nem értesz rajta! bár tudom, mivel nadalt isteníti folyamatosan és az összes többi teniszezőt porba tiporja/lenézi (legfőképpen fedet) ez neked tetszik, mert neked is ő a kedvenced! de az én jóérzésemet nem kicsit bántja aza fokú ferdítés amit folyton használ! undorító sajnos! :S

    VálaszVálasz

  72. Évi 2010/01/28, 23:45

    @chubby967: Igen, pontosan! Nagyon el lettünk kapatva :) )))))

    VálaszVálasz

  73. arcsike 2010/01/28, 23:46

    @evil9: letolni=leütni akárhogy is nézem :D :P

    VálaszVálasz

  74. Évi 2010/01/28, 23:51

    @Sztrego: Ehhehehe :) ))) De gonosz vagy :D D

    VálaszVálasz

  75. Évi 2010/01/28, 23:55

    @ettumifilii: :D DDD

    Jah, az jutott még eszembe h Rog direkt fokozza az izgalmakat 0-2-ig, h ne legyen olyan unalmas a meccs :) )))

    VálaszVálasz

  76. evil9 2010/01/28, 23:56

    @arcsike: sztem a letolni azt jelenti amit pl rafa csinál federrel…kipörgeti a sarokba..federer kétszer is utóléri(megvacsorázik,pihen egy kicsit)..aztán rójön hogy vagy megüti dropból,vagy mert 3223823732m -re(pontos szám) pattan a labda akkor meg kinn van a fenében(de hogy pálya közelében sincs az tuti).leütést meg tudjuk….sóder,régen roddick,tsonga… No,nem bántásból..lehet rosszul tudom..

    VálaszVálasz

  77. Évi 2010/01/28, 23:58

    @patroklos: :D DDD

    VálaszVálasz

  78. arcsike 2010/01/28, 23:59

    @evil9: ezt inkább kiszorításnak hívják, sztem de előfordulhat h én tudom rosszul :P

    VálaszVálasz

  79. Évi 2010/01/29, 0:00

    @celle: :D DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    VálaszVálasz

  80. evil9 2010/01/29, 0:13

    @arcsike: Igazad van. Ez a letolás dolog..hát én mindig így értelmeztem,ahogy írtam,de fel se tűnt ,hogy ökörség :D .szóval köszi ;) (Most a két agysejtem neki rohant egymásnak és szörnyethalt.szóval ezt a vegetatív szekcióval írtam.)

    VálaszVálasz

  81. bitadani 2010/01/29, 0:32

    @Federer(jobb,mint)Rafa: + Gábor, neked is, azért: kilencszer jutott Lendl egymás után minimum elődöntőig (a ‘85-ös US Opentől a ‘88-as AO-ig, úgy hogy 86-ban utóbbi ugye nem volt). Ha nincs ‘89-ben egy negyeddöntőbeli RG-kiesés.

    (Nem fejből ment, nyilván, de hátha van még, akit érdekel.)

    VálaszVálasz

  82. bitadani 2010/01/29, 0:34

    Ez félbemaradt :)

    Szóval ha nincs ‘88-ban egy negyeddöntőbeli kiesés a Garroson, akkor lehetett volna 13. Ehhez tehát egy meccs hiányzott neki.

    VálaszVálasz

  83. Geysap 2010/01/29, 0:58

    Elolvastam, ami ertelmes. Annyiban maradhatunk, hogy a 23 az mar Fed nyerese .. a dontotol fuggetlenul.
    Ha a dontobe kerul ismet szinte elerhetetlen rekord 7* egymas utan…

    @juci: Haaat. Ha fednek ki lehet emelni un “fenykort” akkor olyan kezdo es felenk jatekosokkal jatszott es nyert, min valami Agassi, csucson levo Lejt, Sampras , Nalbandian, Mark Philippoussis (ellene nyerte az elso GS-t ,Wimbit 20 evesen harom szettben) Márkosz Pagdatísz, stb

    VálaszVálasz

  84. FedererRafa 2010/01/29, 2:22

    @Geysap: Én nem hiszem, hogy Léjt 2004-ben még csúcson lett volna, annak ellenére, hogy két GS -döntőt játszott. :D
    Sampras 2002-ben visszavonult, Fed világelsősége előtt, Philipuszisz sosem okozott gondot neki.

    VálaszVálasz

  85. FedererRafa 2010/01/29, 2:25

    @FedererRafa: hewitthoz, hogy 2005 AO.
    Agassi sem verte meg 2-nél többször 2004 után sztem.

    VálaszVálasz

  86. FedererRafa 2010/01/29, 2:26

    @Geysap: 2003-ban Federer 22 éves volt már.

    VálaszVálasz

  87. xxOrsixx 2010/01/29, 6:57

    Hajrá Conga!!

    VálaszVálasz

  88. manu 2010/01/29, 7:33

    a 23 sorozatban elért elődöntő mellett szerintem az a legdurvább, hogy ha jól számolom, az előző 18 grand slam döntőből 17-ben ott volt

    VálaszVálasz

  89. csjuli55 2010/01/29, 9:59

    Jó szurkolást Mindenkinek!Néha elgondolkodhatnátok azon,hogy mit tudnátok írni,ha nem lenne Sztregó,meg néhány “elvetemült” Rafa szurkoló ?Ti Fedből táplálkoztok,mi Rafából és a többiekböl(attól függően ki a kedvencünk),de összesen nincs annyi muníciónk,mint Nektek.Mi is a gond akkor velünk,még a vesszőt is félreértelmezitek,ha akarjátok.Sztregó meg külön eset,ő élvezi,hogy ennyi energiát pazaroltok rá.Fed eredményei egyedülállóak,mint ahogy a tehetsége is az.De attól,hogy százszor leírjuk,nem lesz több,csak az ellenfelek legyőzésétől.Az meg nem a ti érdemetek.

    VálaszVálasz

  90. geod01 2010/01/29, 10:02

    @csjuli55: ööö…most mit is akartál ezzel elmondani nekünk? :o

    VálaszVálasz

  91. FedererRafa 2010/01/29, 10:04

    @csjuli55: wow :D
    Én csak a pontosításra hívtam fel a figyelmet az előbb.

    VálaszVálasz

  92. giorgio_boy 2010/01/29, 10:13

    @FedererRafa: 21, mert augusztus 8., Wimbledon pedig még júliusban van :)

    VálaszVálasz

  93. FedererRafa 2010/01/29, 10:25

    Közelebb volt a 22-höz.

    VálaszVálasz

  94. giorgio_boy 2010/01/29, 10:33

    @FedererRafa: statisztikában nem kerekítünk… 21 éves és 3xx akárhány napos… lol így van nyilvántartva… ha csak évet írnánk, gondolj bele mennyi legfiatalabb-legöregebb rekorder lenne. nem véletlen, hogy nincs kerekítés.

    VálaszVálasz

  95. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/01/29, 11:42

    @bitadani: Valóban nem volt AO ‘86-ban, viszont épp emiatt volt ‘85 végén, ahol Lendl Edbergtől kapott ki az e.döntőben 9:7-es 5. szettben, szóval 10 az a 9. ;)
    (Ez sem fejből persze, olyat csak @giorgio_boy: tud. :) )

    VálaszVálasz

  96. NeoN 2010/01/29, 12:10

    @FedererRafa: És ha vki közelebb van a 22 éveshez akkor már 22 éves? ekkora poént ma még nem olvastam:)) Köszi! LOL

    VálaszVálasz

  97. bitadani 2010/01/29, 17:48

    @Federer(jobb,mint)Rafa: Igazad van, én valamiért azt Wimbledon elé tettem időben, ami pedig így jobban belegondolva nem lett volna logikus :) )

    Amúgy ahogy nézem, egy komoly rekordjának a fönnmaradására van némi esély, a zsinórban 8 US Open döntőhöz Federernek még kell kettő (hogy megdöntse, három).

    VálaszVálasz

  98. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/01/29, 19:22

    @bitadani: Ennyit szerintem rossz szájíz nélkül meghagy Fed Ivánnak, hisz a 8-ból “csak ” 3-at nyert meg, Fed pedig 6/5-nél tart.

    VálaszVálasz

  99. bitadani 2010/01/29, 19:32

    @Federer(jobb,mint)Rafa: Nem úgy tűnik, hogy bárkinek bármilyen rekordot meghagyna kb. az első fekete grand slam győztes kivételével :)

    VálaszVálasz

  100. Federer(jobb,mint)Rafa 2010/01/29, 19:50

    @bitadani: :) :)

    VálaszVálasz

  101. FedererRafa 2010/01/29, 20:35

    @NeoN: tE HÜLYE vagy neon :)

    VálaszVálasz

  102. FedererRafa 2010/01/30, 11:12

    @FedererRafa: Bocsi, nem akartam csúnyát írni!

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (154)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (446)
    • Hot! (44)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (41)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (250)
    • Us Open (107)
    • Videók (161)
    • Wimbledon (108)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (15) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (3) azarenka (6) babos (2) baghdatis (4) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (10) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (15) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (10) dent (5) devenport (1) djokovic (59) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (169) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (13) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (50) muster (1) nadal (115) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (38) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (2) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (12) simon (1) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (21) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (3) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2010 | minden jog fenntartva | impresszum