A feneket En meg a masik csetet neztem, es teljesen el voltm kenodve, hogy csak en vagyok kivancsi erre a kivalo noi merkozesre. Nem vettem eszre az uj napicsetet. mindent, amit gondoltam alvasotokrol – visszavonok…
@giorgio_boy: En meg nem figyeltem, mert egy szenzacios filmet neztem – varva az 1 orat.
Ez a Henin egy szenzacios csaj – nem tudom, hogy mikent irjam, hogy mar megint, vagy meg mindig A tenisze is nagyon tetszik – sot — de a hozzaallasa az valami zsenialis. Nem tudom van-e a mai noi mezonyben meg egy olyan jatekos (Clijstes talan) aki azonnal tulep a hibajan, nem zsortolodik, hanem a kovetkezo pontra koncentral, nagy ivben tesz break elonyre, rontasaira stb…
@Geysap: bizony, mi lesz itt ha belejön viszont én most elköszönök, mert a női meccseket ágyból nézem, csetre majd visszajövök ha felkelnek az emberek Andyre és Marinra addig is kellemes éjszakát!
sziasztok hajnali társak:)
én még munkában vagyok, most fogok indulni haza teniszt nézni, de mivel eddig fenn voltam, már nem szeretnék elaludni. 9.30kor nagyon ébernek ekll lennem, és a másik negyeddöntőt is szeretném nézni, úgyhogy nem fér bele alvás :O
mi lesz így velem holnap vááá.
nincs valami ötletetek a kávén kívül mit addoljak még magamba, hogy nehogy elaludjak? inkább még bennmaradok picit, mer ágyból nézve könnyen elalszom a zheng-kirilenkon..
hajrá Justine, oldd meg kettőben!!
Ma pedig hajrá Andy és Brandy Ti ketten örökkéééé.
@chrs:En is remelem, hogy gyorsan vegeznek
Faraszto mindig az AU o, ill. az USo, de megeri.
Most lathattunk egy ujabb Henin gyozelmet … az elobb irtam szenzacios az a csaj… Mi lesz, ha “komolyan belejon”. Le akartam mar irni, de szerencsere kimondta a merkozes vegen a kommentator, hogy olyan a noi mezonyben, mint a fiuknal Fed
@Geysap: most h Kim kiesett, szurkolok én is nagyon neki. Mert ő az egyetlen, aki megakadályozhatja, hogy Serena nyerjen. Azarenka-nak van még egy parányi esélye, de nem hiszem…Csodálatos dupla oltás volna a US Open álomkimgyőzelme után, Aussie Open szuperjustinegyőzelem:)
Ti hogy fogjátok bírni délig? Mert ugye a legfontosabb fél10től..
Sziasztok! Hála az égnek, hogy NN hazaküldte a rengőhájú Petrovát!! A párom szerint kalácsképű, nekem meg egy NagyFerós szám jut már vagy 10 éve eszembe, ha meglátom: “lángosképű állat a babám”. Szerintem vmi hormonkezelésen eshetett át, de nem csak a cicije nőtt meg…
Kuzit Kimnek kellett volna kiejtenie. No mind1, fő a Henin-varázslat!
@ensissi: Azért hadd emeljek már szót a nem szép nők nevében! Értem én, hogy nem tetszik, de azért némi tiszteletet kérhetnék? Ha már mint nőnek nem is megy, mint sportolónak legalább… Köszi!
aszittem lesz már vagy 100 komment, mégis csak rod-meccs van.. erre 40 se. mindenesetre, roddick nekiállt visszajönni, úgy tűnik. Sőt, mivel dupla brék előnyben van, ez kb. ki is jelenthető, h döntő szett lesz.
Lehet, hogy nem tud elkezdődni a következő meccs 1/2 9-kor, mert még eltart ez a meccs egy ideig, utána meg kicserélődnek a nézők is.
Tony a nyilatkozatában milyen szépeket mondott Andyről. Arról is beszélt, hogy a fonákot nagyon gyakorolják most, mert a skót biztos azt fogja jobban támadni.
Ajjajj Andy, már megint ezek a fene szívrohamok
Most már nézem, nem bírom nem nézni, de a 3 szettet kihagytam az pedig egész jól bejött.
Marin fiam egy kicsit remegj be, ha lehet ily bunkó kérésem
@FedererRafa: Az eleje elég unalmas volt, de aztán Andy elkezdett magára találni, onnantól élvezetes. Ja, és Cilic tud teniszezni!
Mondjuk én azt hittem, hogy az utolsó szettre el fog készülni az erejével, ehhez képest 5:3 neki.
Komolyan…Roddick megérdemli így…ott volt a lehetősége…ennél többet nem is akarhatott volna…erre megcsinálja Cilicnek. Hát akkor ennyi. Cilic fogja elveretni magát a Nadal-Murray meccs győztesével. Végülis mind1.
a retkes qrva életbe, 51 hiba kis túlzással az eddigi emccsein összesen nem ütött ennyit :S
és 47 nyerő, ászokkal együtt, hihetetlen h pont most fogott ki egy ilyen napot! ááá, vígasztalhatatlan avgyok
annyira de annyira dühít h így kapott ki! az extra teniszt játszó gonzát tudta tartani 4 szetten keresztül, és akkor egy semmilyen cilicnek emg szó szerint megcsinálja a emccset! áá
Kedves Vilandra, most még most amíg friss ez a nem túl nagy élmény, írok neked ígéretem szerint pár gondolatot a meccsről. Az első szett nem volt túl élvezetes, Cilic adogatott is a szettért, de végül tiebreak lett, melyet egészen könnyedén megnyert Marin. Ezek után a következő szettben egy korai brékkel nagyon hirtelen lett 5-2. Majd végül 6-3. Ekkor otthagytam a meccset, 4. szett 2-0 kapcsolódtam vissza, hát kár volt azt hiszem. Nagyon jól játszott Rod a 4. szettben, bár a végén valami már hibádzott, mert egy adogatójátékot visszaadott Cilicnek. De azért 6-2-re behúzta a szettet. Az 5. játszma nagyon szépen indult, volt 3 bréklabdája Rodnak, amit sajnos nem sikerült kihasználni, majd bukta az adogatását és tulajdonképpen ezzel a meccset is.
A legnagyobb baj az volt, hogy nagyon sokat hibázott és a cica nagyon sokszor elvitte az első adogatását, amit azért mindig visszahozott, de már későn, addigra pont mind1 volt.
Kb ennyit tudnék hozzátenni.
Nem játszott jól, de ettől függetlenül meglehetett volna
@Cathy07: sajnos 3. 4. szettet egyáltalá nem tudtam követni, az 5.et is csak livescoreonmikor már 4-2 volt! nyilvánvaló h a meccs kulcsa a hibákban volt, de ami mellet nem lehet elmenni aza hihetetlen gyenge százaklékban beütött első adogatások! úgy érzem h nagyon nem lehetett rendben aza váll az első két szettben, mert siralmas volt ami akkor folyt a pályán! inkább kapott volan ki gonzótól 4ben, emrt azt jóval könnyebb lett volna elviselni, mert ott félelmetes tenisz volt! de ez! áááááá! ha nem gépteremben lennék biztosan őrjöngenék!
@arcsike: dehogynem tudom hogy magatok alatt vagytok, én is itt voltam és szurkoltam Rodnak de youtuberól már leszedték a gálát, és gondoltam lenne aki megnézné.
btw junior lányoknál ma továbbjutott egy thai csajszi, bizonyos Luksika Kumkhum…
@NeoN: Nincs azért az a Cili-meccs lefutva. Pekingben sima 2-ben verte Nadalt, US O-en sima 3-ban Marit.
Nagy kérdés, hogy fizikailag mire lesz képes. Handicapes lesz, az biztos.
@Cathy07: Jaj Cathy, köszi szépen, igazán nem kellett volna leírnod, főleg ilyen szomorú hangulatban. De nagyon kedves tőled. Én is csak az első két szettet láttam, a 3.közepén indultam dolgozni, aztán már csak a LS-n az állást. Nagyon sajnálok minden kedves Rod rajongót. Én kérek bocsánatot Marin nevében, de ez volt eddigi legnagyobb esélye…
Még örülni sem merek, csak szép csendben, magamban.
@Vilandra: Örülj nyugodtan Szép eredmény ez a sráctól nagyon
Rod nem játszott jól, ennyi történt, lehet a válla miatt, amiatt jobban aggódok, hogy ez ne legyen valami komoly sérülés :S És naná, hogy leírom, ha egyszer megígértem neked!
@arcsike: Ne tedd arcsi, fojtsd a bánatod blogolásba és tenisz nézésbe…Én is nagyon sajnáltam Rodot, sokkal komplettebb és fejben is jobb játékos Cilicnél…:S
huh, csak sikerült elintézni, hogy tudjam nézni a meccset . Remélem, úgy bejön a tippem, mint az előző meccsre (bocsi, Rod drukkerek). Rafa nyer 5 szettben.
Arcsike, vagyol még?
Atyaég, ez a meccs komolyan elkezdődött…
Csatlakoznék a Roddick kiesése miatt bánkódók táborához. ((( 3. szett után már kénytelen voltam elindulni otthonról, azt hittem míg beérek a melóba összekapja magát vagy vhogy megtáltosodik, de úgy látom nem így lett. ((( Tényleg elég szomorú, hogy ilyen gyenge játékkal esett ki, főleg hogy Cilic se remekelt. :S Azért remélem nem sérült le! :S
Amúgy nektek nem tűnt úgy, mintha olyan kedvetlen lett volna Andy? Nem volt igazán felpörögve, mint akinek minden mindegy! :O :S Legalábbis a 3. szettig, utána már nem láttam élőben.
Hát fura egy meccs volt, kár Andyért! (
Q. Did they explain to you in medical terms what it is? Is it a muscle? Tendon?
ANDY RODDICK: They said something like a nerve on a T1. Does that make any sense to you?
Q. No.
ANDY RODDICK: Didn’t make any sense to me either (smiling).
Something I guess that was resonating from the neck on down.
Q. You’ll get further attention?
ANDY RODDICK: For what?
Q. Further examination.
ANDY RODDICK: Yeah. All signs at this point are good. Sounds like something, you know, whether it was a nerve that was compressed or something, I don’t know, cutting off something. But they don’t think it’s going to be anything too serious long‑term.
I’m sure we’ll take the proper precautions and check it out. But at this point I’m not real, real scared about it.
viszont volt még egy ilyen is, bár ebből nem mindent értek, túl sok benne az orvosi szakszó
Q. What was the story in the fifth? Talk about the shoulder or arm or whatever was bothering you.
ANDY RODDICK: Yeah, the arm was ‑‑ I don’t know what happened. I felt it a little bit the other night, the cold weather, trying to hit through those for a little while. I didn’t hit yesterday. Felt pretty good today in warmup, the first couple games, then I think I aggravated something.
The trainer said it was stemming from the neck down. By the end of the first set, I was pretty numb in the bottom two fingers. I could still hit it pretty hard; I was just having trouble controlling it, you know. I didn’t really have full deal.
So that was unfortunate. I started kind of almost going sidearm for a little bit, or at least what it felt like. That was working for a while, I think until he realized I was having trouble kind of pronating out that way.
Kopjetek le, es kovezzetek meg. Azt hiszem, hogy a legzes therapiamat rosszul forditottam at ejjel – nappali fennletre, valahogy az oxigen beallitas szar. Ejjel – hajnallban meg neztem az A. Roddick – Cilic meccs elso szettjet 2/2ig, es elaludtam. 10 utan ebredtem fel az ora ellenere… Latom, mit hagytam ki. Cilic gyozelmet, amira kivancsi lettem volna, hogy hogyan csinalta, de a Nadal meccsbe mar bekapcsolodtam.
Mari nagyon jó, minden visszaad, kész… Rafának taktikát kéne váltani, mert csak visszaütögeti a lasztit, szögeket sem üt, ráadásul az első adogatások sem jönnek. Vamos!!!
@roni: már én is teljesen kész vagyok…
@Geysap: hát konkrétan megverte magát! am azt mondta az interjúban h fájt a karja és az ujjai teljesen elzsibbadtak, nem érezte őket! mondta h ütni tudott ugynaolyan erővel csak irányítani nem tudta rendesen alabdákat! megkérdezte a trénert h súlyos e vagy játszhat, ő meg mondta h valószínüleg becsípődött valami de annyira tuti nem súlyos h maradandó sérülés legyen belőle! ennek ellneére felállt 0-2ről csaka végét elrontotta ah hallottam :S
mondjuk sztem teljesen kivehetőa statokból h gond volt, meg azért ha 100as akarja biztos több ingyenpontot csinál szervából
cilicre nem akarok am semmi rosszat mondani mert jó gyerek, csak annyira semmilyen volt ma, h gáz volt remélem akövi körben odateszi amgát megint és jó tensizt látunk
@FedererRafa: Magyar szakosként annyit elvárnék Tőled minimum, hogy ne azt írd, hogy ezek
Érdekes ez a 2. szett Valahogy minden mintha megfordult volna
viszont az tök jó, hogy vagy nadal vagy murray vagy cilic döntős lesz…csak annak drukkoltam h rod ne legyen, mert bármennyire is jófej őt már unom egy kicsit
Üdv.
Hát most nem sok jót jósolok Nadalnak – aki nem Nagurh többé – az eddigiek alapján. Murray úgy játszik vele, mint tavaly a USO-en El Cotro, csak még agresszívabban.
@arcsike: na, itten vagy. A tegnapi vigyázz arra vonatkozott, hogy akkor én most már elhiszem, hogy vicces fiú vagy, és így az elvárások is nagyok! A teher súlya alatt meg lehet roppanni . Persze ez nálad, gondolom, szóba sem jöhet )
@geod01: ez komoly? Nálam kb. az az 1etlen, amit nem nézek meg (curling), persze lehet, h. ez vmi pszichés dolog, mert Béres Alexandra jut az eszembe….boccs…
Snookert néztem még sokat, de igazából Paul Hunter miatt, aki sajnos már nincs közöttünk. (még jó, hogy Kimi csak a ralira tért át)
Bocsánat, amikor ilyen feszkó van, akkor terelek… Szal sztem Rafa még fel tud jönni, de ahhoz az kell, h. tényleg átmenjen agresszorba, mert ezt a Mari gyerek sem nem fog rosszabbul adogatni, se nem fog rosszabbul játszani.
@redbirds: remény mindig van, tudod, az hal meg utoljára…
@redbirds: …akkor majd megveri fed a végén..talán.
@juci: értem pedig hidd el érdemes volna legyőzni az ilyen lelki gátakat , mert nagyon izgalmas stratégiai cucc az
na, rafa egyre jobban megindulni látszik, főleg, h mári kezd visszaállni a pötyögőre…
@geod01: Jójó,tudom én dehát mégis csak az lett volna a stílusos ,hogy a tavalyi döntő után Fed-Nadal döntőben nyer Fed,
most akkor holmi mörrit verjen meg???
offtopic: ma Ausztrália nemzeti ünnepe van, amikor is halálkomolyan az államalapítást ünneplik, vagyis a napot, amikor az első fegyenchajó az országba érkezett….. medve anyám!
sziasztok!
na….reggel a cilic-rod meccsbe 2-2 nél keltem fel így nem láttam az elejét… rod nagyon szar volt az első 2 szettben?
a murray-rafa meccs előtt nem gondoltam h murray megverheti rafát(bár reméltem),de most látom hogy mégis meglehet…lehet h most sokan meg fognak kövezni, de sztem rafa elveszti a a 2. helyét AO után…és murray most megveri 4ben…
@daniel: sztem Rafa ku@vára leszarja, hányadik a világranglistán. Ő gs-t akar nyerni. Minél többet. Most meg meg akarja verni Marit. Azért remélem, nem lesz igazad . Még reménykedem
@geod01: tudom h sokat azt írták/mondták hogy megverheti de én nem igazán hittem el… nem tudom miért…
na most ha murray nyeri a tie-breaket sztem behúzza a meccset…ha nadal akkor nem biztos..sőt…
meglepne ha nadal innen visszajönne. és ha nem jön, akkor továbbra is képtelen top 10-et megverni… mári télleg jobb minden csapatrészében és ha itt nyer kvázi döntős-elképzelni se tudom, h cilic bármi gondot okozna neki ( hiába verte meg az USO-n, akkor se). Sőt, a másik ágról is sztem max. gyokó vagy fed. Akikben bízom erősen
@FedererRafa: sajnos Rafa nem így gondolja…
ez az “ápolás” egyértelmű hogy feladta…
Csak azért mondom ezt,mert ha 2.szett övé lett volna szerintem most nem lenne ápolás…
@geod01: sztem Fed simán veri Davyt – eddig tartott a jó formája. Döntőben meg Marcsit veri Rog. Ez van, Rafa-Fed döntőt vártam, ez ugrott Szegény kis Rafi, hogy fog így Garrost nyerni, ha megint megsérült???
@daniel: nem hiszem, mári nagyon jó, sokkal jobb mint rafa. Sőt, az egész versenyen kurvajó. Ettől még állítom, h ezen az AO-n minden mári kezére játszik és ezt meg kell tudni nyernie. Ha nem fogja, nincs miről beszélni vele kapcsolatban.
@FedererRafa: mert döntőben Fed csak Rafától kapott ki gs-en, és most is csak tőle kaphatna ki, – mentálisan erősebb Rog, hiába ku@va jó Mari. Most ezt gondolom. Bár itt a meccs előtt is azt hittem, Rafa nyer 5-ben
Sztem inkább adja fel Rafa, pláne, ha ezt hozza Mari.
Én mindjárt sírok. Ez ma Rafa elszalasztott lehetőségeinek napja volt. És ha ez nem elég még, még meg is sérül. Brühühűűűűűű
Ide nekem a NAMC tagságot!!!!
a reklámnál azért megvédeném az ES-t mert az utsó tized mpcben lehetett csak látni hogy Murray megváltoztatja az irányt… de utána megmutatták rögtön onnan
@FedererRafa: Az a helyzet, hogy ha Mari döntőbe jut, én neki fogok szurkolni, mert nagyon meggyőző a játéka – de mégis a mentális előnyt Fednél érzem. Majd a Davy-Fed meccs után még meglátjuk, ott mi lesz.
Mari nagyon jó volt ma, megérdemelte az elődöntőt. Rafának mielőbbi gyógyulást, Garros az ő terepe, meg fogja nyerni!!!!
Nadalnak azonnal fel kellene adni a meccset !!!!!!!!!!!!!!!!!!! A serult labat apoltak, ha nem akarja, hogy rosszabb legyen, es ismet honapokig kezeljek feladja. Ilyenkor nincs …
Mire leirom feladta.
Okos volt, mert ha vegig jatsza, akkor az egesz tovabbi palyafutasa lett volna megkerdjelezheto. De igy sem tudni, hogy milyen a serules. A comb feszito izom tapadasat gyurtak, aminek a tapadasa a terdkalacs. Tok mindegy ilyen esetben, hogy a terd alatt vagy felett maszirozzak, mert a terdkalacs az a kritikus pont az isuletnel, ami szar serulest okoz. Itt nem is beszelek az intraartikularis szalagokrol porcokrol. Van egy un. chondromalacia patellae nevu allapot – ezt hulyen ugy forditjuk, hogy a terdkalacs terdizuleti felszinenek porclagyulasa – itt inkabb porckopast lehetne mondani.
Ennek egy megoldasa van, arthroszkoppal bemenni az izuletbe, letisztitani a porcot, es lehetoseget adni annak a regeneraciojara – lehet mellette gyogyszeres kezeles, de az lofasz…
@FedererRafa: igen, asszem én is azt a stratégiát fogom folytatni, mint bocs-most-nem-jut-eszembe-ki, hogy arra fogadok/annak drukkolok, akit nem szeretném h nyerjen. Sajna ez a legtöbb ami tőle Murry irányába kitelik
@FedererRafa: sztem is. Általában aki kiveri Rafát, az meg is nyeri a tornát – de min. döntőbe jut. Szóval hajrá Mari (hú, de furcsán hangzik ez tőlem, de most frusztrált vagyok, még fel kell dolgoznom a történteket…)
@juci: 2004 Wimbledon óta aki megveri Rogert nyeri a GS-t… ebből 3 elődöntő volt 2005 AO Safin, 2005 RG Nadal, 2008 AO Djokovic… a többi az döntő volt azokat nem kell leírnom…
@zoltán34: sztem a legrosszabb az lenne, ha Federer-Nole döntő lenne. Fed úgy verné Nole-t, mint a szar@t, már bocsánat… (ezeket úgy mondom, hogy nem vagyok Fed drukker)
@piszy: végül is lejátszott egy jó szettet, egy másodikat, ahol a végére kellett csak úgy istenigazából összeszedni magát, utána meg feladták ellene. De eddig nem botlott nagy nevű és kemény ellenfélbe. Szóval nemtom ez a megérdemlés rendben van-e.
Mert ilyen erővel, ha holnap Djoko megveri Tsongát, v Tsonga feladja, ugyanez van. És Djokoról már sokat beszéltünk, h könnyű neki, nem akadt eddig kemény ellenfele.
Bocs én most kivagyok.
ok, akkor tisztázom magam . Rog-Nole és Cili-Mari elődöntő, döntő: Rog-Mari. Marinak szurkolok, de Fednél a mentális előny, mint azt mondottam volt. De bármi lehet )))))
@Aberdeen: Én is kivagyok, de tartom magam ahhoz, hogy Mári megérdemelné. Nagyon-nagyon jól játszik a tornán végig, szép pontokat üt, sok a nyerő és a lényeg, hogy szerénynek tűnik végre!!!
@piszy: tőlem csak a 12:43-kor tett kommentemnyi támogatásra futja Murrynek. A szerénységéről pedig nem tudok nyilatkozni, mert ha meglátom kikapcsolom a tv-t, így én csak a 1-1,5 évvel ezelőtti arcát ismerem.
A mai adag stressz után holnap nem merem nézni Nole-t… Nadal -, ARod -…
Hát…mit mondjak…szurkoltam Rafának de végig jobb volt Murray, főleg a fontos pontoknál. Kérdés, hogy mennyire hátráltatta a sérülés Nadalt, de az első 2 szettben nem látszott semmi a játékán. Kár, hogy így lett vége, de Murray azért jól játszott és innen döntős sztem…
Ja és azért nem fogja Fed Murrayt megverni a döntőben mert holnap kikap Davytól^^
@FedererRafa: én se sem tudom. De ha már Marinak volt pofája ilyen jól játszani, akkor legyen ahhoz is, hogy Fedet kicsinálja (csak ezzel kapcs. vannak fenntartásaim – egyéni szoc. probléma?
@Aberdeen: Oké, úgy látszik tőled már ez is nagy dolog.
Amúgy az Aberdeen névnek van vmi köze a Nirvana együtteshez? (Csak mert a kedvencem és ugyebár Cobain ott született.)
@Lotti: Rafa brékelt az első és második szettben is, de nem tudta megtartani. Mari jól szervált, mindent visszaadott. Harmadik szett második játékában Rafa ápolást kért, kicsit masszírozták a térdét, aztán Mari elhúzott 3-0-ra, utána Rafa feladta, látszott a mozgásán, hogy nem 100-as, =Cili-Mari elődöntő. Összességében magas színvonalú, jó játékot láttunk, Mari megérdemelte az elődöntőt. Rafáért meg vérzik a szívem, remélem, látjuk még a régi formájában tündökölni.
Davy-Fed holnap reggel?
Murray elődöntője elsősorban Cilic fejében fog eldőlni. Ha úgy megremeg a horvát, mint ma, akkor a skót döntős.
Roger szerintem a várakozásoktól eltérően elég simán veri majd Davigyenkót, Tsonga-Gyokovicsra inkább Tsongát mondom, de bárki nyer, FedEx veri az elődöntőben.
Most azt hiszem, Murray-Federer lesz és a skót behúzza az első GS-et.
Na most ideírom a véleményem, miután lecsillapítottam az ismételtem üvöltve zokogó húgomat.
Én összességében elégedett vagyok Rafával. Sima hármas Mirrmurr győzelmet tippeltem,
DE, szerintem Rafa játéka biztató. Jó, nem elég egy GS-re, és talán egy top10-es játékos ellen sem (na jó ezt igazából nem hiszem).
Valóban a fontos pontoknál dőlt el, ahogy az egy JÓ meccsen szokott, és kétségtelenül Mirrmurr jobb volt ezekben. De például abban, hogy a meccs minden pillanatában a játék minden elemében jobb lett volna, azt nem hiszem, de kétségtelenül ő volt ma a jobb játékos.
De Rafa hibái nem a kezében, hanem a fejében van, kevés az önbizalma, és ezt újra fel kell építeni. Vért fog pisilni érte, de szerintem salakon meglesz.
És lehet, hogy fura, de szerintem borzasztóan bíztató, hogy feladta. Írtátok közben, hogy ő aztán nem, és korábban ez elképzelhetetlen lett volna számára, de szerintem kezd felnőni egy hosszú (és véleményem szerint sikerekben igen gazdag) karrierhez.
Roddick Cilic meccsen negyedik játszma 5-0, azt mondja Cilicnek itt már nincs értelme semmit sem tenni, majd az ötödik játszmában azt mondja, hogy kellett az a két játék a végén, mert ezzel újra játékba lendült…..
az sem volt semmi amikor nadal esetében a további pályafutását befolyásoló játékról beszélt amikor 4 vagy 5 breaklabdát hárított, erre lesérült és ki tudja mi lesz vele….
ja és szerintem meglesz Fed 16.-győzelme. Innentől kezdve nem tudok mást elképzelni.
Davyben és Mirrmurrban még nincs egy GS győzelemhez elég kurázsi, Nole szerintem nincs olyan formában (ez csak egy érzés, mert még erről nem lehetett megbizonyosodni), Cilicnek és Tsongának már most lóg a bele, aztán hol van még a vége.
@d: szerintem ne folytasd, mert én pl. nagyon nagyon kedvelem azt a kommentátor, és képes vagyok minden nőiességemet és jólneveltségemet levetkőzve megvédeni Őt.
@d: csak azt mondom, hogy ha itt szidod Blogaput, akkor nagyon mellélősz.
Én speciel nem ismerem ezeknek a játékosoknak a lelkivilágát, szóval akár még igaza is lehetett.
@FedererRafa: igen, eléggé kikészültem, de Csavargoval egyetértek. Már a torna előtt látszott, hogy nincs gond a játékával (ok, Kohl elleni meccset ne vegyük figyelembe ), csak fejben kell még megerősödnie, visszatérni igazi önmagához. Én is hiszek benne, mert megérdemli, nagyon sokat dolgozik, és szívét-lelkét beleadja. Csak ez a sérülés aggasztó. A keménypályás szezon meddig tart???
@d: Hát nem figyeltél, ugyanis Gábor úgy értette, hogy ezért a szettért már nem érdemes küzdeni, ami nem zárja ki azt, hogy jól jött természetesen a 2 megnyert játék. Kicsit figyelj jobban, mielőtt hülyeséget írsz…
@juci: Én technikai hibákat is látok a játékán.
A fonákkal hibázik még mindig – annak ellenére, hogy elvileg fejlődött.
Futtából ha üti a fonák keresztet, sokszor hosszúra pörgeti. A fonák nyesései rövidek…
@FedererRafa: akkor salakra rendbe tud jönni, persze nem biztos, hogy erőltetni kéne ezeket a keménypályás tornákat (kivéve az 1000-eket). Persze akkor megint mire belejön a versenyzésbe…
ez csak negatív kritika, miért ne írhatnám le, talán észre veszi magát…
figyi, ő kommentátor(aminek elég jó), de NEM SZAKKOMMENTÁTOR!!!!
ne akarjon okoskodni, ez nem az ő dolga…
@FedererRafa: az igaz, hogy ez nem a régi Rafa, de a visszatérés szempontjából sztem ki lehet jelenteni, hogy jól játszik, ez a Davy elleni meccsen is így volt, csak ott az is kiderült, hogy a kiélezett helyzeteket nem úgy kezelte, mint régen, ahogy megszoktuk tőle. Szóval a formája bíztató, csak az a fránya önbizalom… Salakra remélem, visszatér minden szempontból.
Most jelenésem van, mennem kell, éjszakára jó szurkolást mindenkinek, a Rafa fanoknak (term. velem együtt ) meg sok önbizalmat és hitet, meg fogja csinálni…
@juci: A serules …. nekem nagyon nem tetszett, marmint az, hogy serult. Azert, amit valahol fentebb leirtam. Ez nem egy egyszeru dolog, annak ellenere, hogy masszazs utan felallt. Bele kellene latni a terdebe, mert sztem ezt nem lehet konzervativ modon kezelni – foleg, hogy az elozo seruleskor sem volt legalabb egy erthroscopos beavatkozas. Egy ilyen jellegu mutet ket kis “lyukkal” jar, de sokkal tobb mindent megold, mint a fizikotherapia.
Tuneti kezeles serules eseten bun.
Mindenkeppen aktiv un. egynapos muteti beavatkozas kell. Akkor lehet latni tisztan az izulet belsejet, es rendberakni, amit kell – vagy lehet. Ennek sem hosszabb a gyogytartama – de az okot tudja megszuntetni, ill. azon javitani
@juci: Annyira eddig sem erőltette.:)
Jó, tavaly ment Rotterdamba és OTT sérült meg a döntőben Murray ellen, most ez kicsit előbbre lett hozva, így Rotterdam kimarad. Indian Wells és Miami lesz márciusban, szép napos időben, és azért ott van neki védenivaló W+QF pontja sok. Miami ráadásul az életrajzából is hiányzik.
Szóval nem viszi ő túlzásba ezeket a betonon játszott tornákat, csak egyszerűen túl sok van belőlük a versenynaptárban.
@d: Akkor erősen félreértetted Gábort. Ő ugyanis nem arról beszélt, hogy jobb a 60 a 62-nél, hanem arról, hogy jobb veszni hagyni a 3. adogatójátékot, és azzal biztos kezdéshez jutni a döntő szettben, mint esetleg 15 UTÁN bukni a saját szervát, átadva ezzel Roddicknak a nyitógémbeli adogatás jogát.
Gábor tegnap azt írta, hogy a legrosszabb, ami Rafával történhet, az az, ha úgy kap ki, hogy jól játszik.
Sajnos tévedett.
Bár nyilván a sérüléssel előzetesen nem lehetett számolni.
@Csavargo: Mert a hulyesegnek nincsenek patologiai jelei – a koncentralo kepessegnek sem stb…
Mas esetben, amikor patologias elteres van, azt kimutatjak, es megoldjak – Pecsett pl vilagszinvonalu modszerrel. A kulonfele nem daganatos jellegu – hanem verellatasi, errendszeri eredetu gondokat – fura, de akar milyen kis eragrol van szo, kateteres mikrosebeszeti modon rendezik. (kerdezni lehet prof Hudaktol )
Igen, olasz. Jobban ki lehet vele fejezni az érzelmeket, mint pl. angolul. Nekem. Valahogy magyarul nem akartam most.
Azért most, h elolvastam az interjút Rafával, kicsit jobb már
Talán ez a legfontosabb belőle:
“I felt pain still there without no one minimum chance to do nothing, the same time is hard for me be five more games there without try nothing, no? So I don’t know if I still playing can go worst or something. So I said, well, no repeat the same mistake like I had last year. I go to the limit, but not cross the limit, no?”
@Csavargo: A gondolkodas, tudatallapot, kepzelet stb. az agy nem anatomiai, hanem funkcionalis elterese. ennek a megoldasara – ha megoldhato – ott vannak a pszichiaterek. Ez nem mutathato ki a legmodernebb 3D PET CT-vel, vagy SPECT – el sem.
Az anatomiai anomaliak mindezzel kimutathatok.
Ez az agynal azert fontos, mert diagnosztizalni “endoszkoppal” NEM lehet. Barmifele ilyen eljaras egy ep agyat sert.
Ezert fejlodott ilyen magas szinvonalra az agy “kulso – kepalkoto” vizsgalata.
Izuleteknel egyszerubb, tisztabb, kart nem okozo eljaras a pontos diagnozishoz az endoszkopos – azaz artroszkopos eljaras. Egy napi korhazi bentlettel – meg akkor is, ha muteni kell valamit – azt is endoszkopos modszerrel csinaljak. De irhatok erdekesebbet is – pl. total csipoprotezist is be lehet ultetni un. “mikrosebeszeti” modszerrel. Itt a “mikro” azt jelenti, hogy minimalis metszesbol, ket olddalrol specialis muszerekkel izomserules nelkul megoldhato.
@Geysap: aha, értem amit mondasz, csak az érdekelt, hogy nem tudhatnak-e valami olyan fizikai bajról, ami megakadályozza ennek az eljárásnak a használatát.
@Csavargo: Az izuletek – a terde elsosorban – belso serulesei nagy biztonsaggal sima, egyszeru vizsgalatokka – un. mufogasokkal igen nagy biztonsaggal megmondhatok, valoszinusithatok. Ekkor komolyabb kepalkoto eljaras sem szukseges.
@Csavargo: Ha a serules valoszinusege fennall lehet “kuruzsolni”, de hasztalan. Az okot kell megszuntetni…
Az en terdem is mutottek az oskorban, nem volt meg artroszkop, tehat maradt a szike – porcserules miatt – azota is ugyanugy tudom hasznalni, mint a masikat…
@d: erre mondjuk ne vegyél mérget!
vagy csak én emléxem rosszul h gábornak van edzői minősítése???
CUKI: mörrire fogadtam meg cilicre, pont ma ért véget az átok de ez jó jel fednek meg csongornak
még mindig magam alatt am
jah és juci: fedet nem csak rafa verte gs döntőben, tavalyi uso rémlik?
@Geysap: am tényleg eddig a torna meglepetése! engem emg lepett h ennyire összeszedetlen játékkal el lehet jutni az elődöntőig! am ha bele gondoltok kellett hozzá szerencse bőven (és vilandra neh megbántódj)! de szóval ha tomic kicsit éretteb fejben és nem olyan arrogáns akkor talán már ő is, aztán kifogta delpot meg andyt is azona napon mikro szarul játszottak! sztem de remélem h most aztán összeszedi a teniszét, (ami van neki, nem is rossz) és úgy hazazavarja mörrit, h izlandig meg sem áll
hát nem tudom van e még olyan mint én, aki most döbben rá, de Babos Timi egyesben és párosban, Fucsovics Marci pedig egyesbe győzött.
Csak gondoltam ideörömködöm.
Véleményem szerint Rafa szakorvosai vannak olyan műveltek,hogy tudják,mikor mit kell tenni az adott sérüléssel. És megdolgoznak a pénzükért.
Jól döntött,h nem vállalta a rásérülést.
Viszont Murray,bár nem kedvelem,de döbbenetes fejlődésen megy keresztül.
És szerintem nem ment,hanem mégcsak megy…
Eszméletlen karrier állhat előtte.
Volna még egy észrevételem korábbról,olvastam itt a fórumon.
M
@Geysap: Az a baj, hogy Rafa esetében az ok pont az ő lényege. Vagyis az, ahogyan játszik. És amiről Gábor is beszélt ma, meg én is irkáltam itt már a tavalyi USO alatt: ezt így nem lehet büntetlenül csinálni. Tavaly még 2-3 évet adtam neki, most már ennyire se mernék fogadni.
(Született pesszimista vagytok. Tudom. Nem kell mondani.)
d: akkor viszont ha nem emléxem rossul akkorr igenis SZAKkommentátor mért? mondott ilyet? amúgymeg kb tökmindegyis, élvezhető stílusban kommentál, és a válaszutékból messze ő a legjobb na meg természetesen petra de tudom h van akit irritál! ez van
Jaj,véletlenül leentereztem hamarabb.
Na, szóval a Gonzalez-Roddick szettlabdája kapcsán lenne 2 észrevételem. Az egyik,h ha Federer v Nadal került volna Gonzalez helyébe,rögtön újrajátszatták volna a pontot.Az fix.
A másik,hogy Gonzalez példája jól mutatja -összezuhant a történtek után- ,hogy bizonyos játékosok,lehetnek bármilyen jók, soha nem lesznek GS gyóztesek.
Aki képes egy ilyen győzelemre,nem omlik így össze.
Ezzel nem akarom Őt leminősíteni, -épp neki drukkoltam-, csak a véleményem írom le “általában”.
@NeoN: negatíííív….
@d: az az igazi nagy baromság, h csak ezért ide jársz, h ezt a bordinkritikát mindig kiokoskodjad magadból. Döbbenetes, h erre a hülyeségre ennyi energiát pazarolsz, szépöcsém.
@Geysap: Te orvos vagy? Össze sem tudom számolni, hogy hány olyan szó volt, amit nem értettem. Kár, hogy Nadal feladta, de ez volt az okos döntés. Sjnos nekem is meg kellett tapasztalni, hogy milyen nagy hülyeség sérülten versenyezni. Kb fél évet kellett kihagynom a hülyeségem miatt. Amúgy Nadal-nakmég mindig az az edője, akivelkorábban is problémák voltak? Szóva került, hogy túl sokat versenytik, meg edz…
@ibisza: senkinek nem játszották volna újra a pontot van egy remek videó amin hallatszik+látszik h a vonalbíró azután mond out-ot h gonza már elengedte a labdát, mert azt hitte (a vonalbírótól függetlenül) h kinn van. abba aposztba bemásoltam gonza interjúját is, ami azért elég árulkodó!
Pfff!!! Döntő szett 2-1nél mentem el, erre Cilic megnyeri??? Nadal feladja?? Még Kirilenko is kipotyog bizonyos Zheng ellen?? ez durva. Akkor gyerünk Roger és Justine!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Na szóval hogy egy kicsit foglalkozzunk Fucsovics Marcink ellenfelével is… Renzo Olivo-t én azelőtt fedeztem fel a neten hogy bármilyen junior GSen láttam volna a nevét a táblán
ugyanis a teniszakadémián ahol tanul, az egyik jóbarátjával szabadidejükben kisfilmeket csináltak, amikben mindenféle tenisztrükköket adnak elő az első videót belinkelem, a youtube levette alóla a zenét de a Bloc party- Helicopter c. szám ment alatta… képzeljétek oda, vagy akinek megvan indítsa el jó szórakozást
@Geysap: Jaj,én meg most olvasom,h Te orvos vagy.
Nem tudom,h mi a szakod,de hát ált. orvosira jártál,így messzemenőkig jobban vágod a témát,min én.
Szóval érted,h csak arra akartam célozni,hogy van bőven pénze neki arra,h a világ legjobb orvosait szerezze meg magának.
Nem Téged minősítelek. Hogy is tehetném,hiszen nem is ismerlek.
Ha azt mondom,h “szerencsére”,ugye érted,h miért?
if Fed beats Davydenko, he stays number 1 and Djokovic plays for number 2 against Tsonga (if he loses to Tsonga, he has to hope that Murray doesn’t win the tournament to be number 2 at last.
- if Davydenko beats Federer, Djokovic not only plays for number 2 against Tsonga but he has a shot at number 1 if he wins the tournament.
nagyon bízom holnap Noléban és Federerben!Tsongától nagyon tartok az igaz.
az biztos h Nole pontot nem veszít mert tavaly a negyeddöntőben adta fel.
Nadal sokat bukik,Möri pontokat szerez ki tudja mennyit..jó lenne ha holnap Nole valahogyan legyőzné Tsongát!nagyon nem bánnám!!!!!
@giorgio_boy: még annyit Marcihoz, hogy tavaly nyáron megnyerte Halleban a juniortornát (igen az a Halle!!!!), és így kapott az idei ATP tornára selejtezős szabadkártyát
@giorgio_boy: Na,ne csigázz.
Mi lehet még? -ha már meleg- Onkológus?
Amúgy miért Djokovic játssza az esti meccset? Félnek,nehogy megint hőgutát kapjon?
Azt hittem Federer-Davydenko lesz!
@ibisza:
az esti páros helyére betehették volna Federeréket.
Tsonga játszott esti meccset?Nole talán egyszer játszott este.jó meccsnek ígérkezik mind a kettő.
idén nincs olyan meleg mint tavaly,és a szünetben azt hiszem valami meleg helyen edzett h bírja
Sziasztok, most olvasom. Azta, Rafa feladta!
Csavargónak van igaza, óriási fejlődés ez a részéről. Talán tényleg kezd hosszútávon gondolkodni. Ez nagyon meglepett, de remélem, nincs semmi komoly baj.
Babos Tímea megnyerte a 2. fordulós mérkőzését.
Csak azt nem értem,hogy már a 3-as pályától juniorok játszottak.
Ő 1. kiemeltként,miért az utolsó,21-es pályát kapta???
Ezt komolyan kérdezem.
Sajnos nem tudom,hogy mely pályák vannak bekamerázva -a meccs idején nem értem rá,ezért nem néztem meg-, de gondolom,a legutolsó nincs!!!
Ha valóban nincs,NAGYON SZEMÉT dolognak tartom.
@arcsike: Ez nagyon kedves volt tőled!
Megértem, hogy bosszant a dolog, de ha így nézzük, szerencse mindenhez kell az életben. Igaz ez a sportra is.
Marinnal kapcsolatban várakozó állásponton vagyok. Tudom, hogy nem egy Delpi, nem is Mari, viszont sokkal szimpatikusabb! Mellesleg pár éve Bob Brett az edzője, aki Boris Beckerből és Goran Ivanisevicből is kihozott már valamit.
Nincs még egyben a gyerek, hatalmas kilengései vannak egy-egy meccsen belül is, de fejlődik szépen. Én meg közben azon veszem észre magam, hogy már lassan úgy szurkolok neki, mint Fednek.
@ibisza: http://www.australianopen.com/pdf/2010_Grounds_Map.pdf nézd meg a térképet, a 21 az nem a leghátsó, elég közel van a nagy stadionokhoz:) Így azért már másabb a helyzet, nem? Amúgy asszem a nagy stadionok vannak bekamerázva, meg talán a kettes. Szerintem a juniorokat nem nagyon szokták kamerás pályára tenni, de lehet tévedek.
Az ES Player vonatkozik a junior meccsekre is? Tehát ha kamerás pályán vannak, akkor azt is lehet nézni? Mondjuk nincs ES Playerem, de azért kíváncsi vagyok rá. Ha sokáig jutnak megnézném egy meccsüket.
Federer:
“In Doha when I played him, he hit 27 out of 27 first serves into the court, clocking them at around 190 (kilometres per hour). So it’s a bit of a difference, you know? That makes it a bit more difficult to break. Obviously he’s one of the good return players we have in the game. He moves extremely well and makes it hard.”
Hát két női meccs van előtte. Szerintem kb 5-kor kezdődik. De én nem vagyok profi éjszakázó, szóval erre ne vagyél mérget. Gio biztos tud pontosat. Ha Davy úgy játszik, mint az előző meccsen, akkor nem sok esélye lesz. Sőt… De szerintem inkább a torna elején mutatott teniszét láthatjuk majd. Ettől függetlenül én azt mondom, hogy Federer 4 szettben megnyeri.
@tidel: szép jó estét.. a kettesen tuti van kamera, a hatoson is, ott anno egy Monaco meccset néztem, ha jól emlékszem, és Marci holnap ott játszik. a fromsporton nézzétek, a fene se tudja, mit adnak, de a lehetőség adott, szóval ajánlom nekik, hogy legyen link
@vamosnole: Na, mindig tanul az ember, köszi:) Rémlett, hogy valamelyik “kisebb” pályán is van kamera, mert anno kicsit mutatták ott Santoro-Cilicet, mielőtt eleredt az eső. Ki tudja, a műkedvelőknek talán megmutatják:) Köszi a tippet.
@zoltán34: Federernek egy gyengéje van.
Ha fél valakitől,akkor képes beparázni ellene.
Ennek ellenére Neki jóval több esélyt adok,mint Davydenkonak,de nyugodt nem lehet.
Bár lehet,hogy ez lesz a kulcs. Hogyan tudja ezt kezelni?!!!
A terhet már előre megpróbálja levenni a saját maga válláról,amit nagyon jól tesz.
Az idei Rg-s bravúrjával pedig bebizonyította,hogy Ő még nagyon sok mindenre képes…
Mondom mindezt úgy,hogy Davydenkónak drukkolok,de ha Federer nyer,akkor se fogok sírva fakadni.
Csak a következő körben Djokovic legyen az ellenfél,és ne Tsonga!!!
@FedererRafa: Na,pukkadj meg!!
Igazad van,tavalyra gondoltm,de ez a hideg az agyamat is zsugorítja.
Gondolom,ezt a doki -így hírtelen nem tudom a nevét- erősen cáfolja.
Jaj,remélem nem csuklik sokat.
@arcsike: Igazad van, Fedet tényleg nem csak Rafa verte meg gs döntőben, de azt is nyilatkoztam, hogy aki megverte Rafát gs-en, az később nyert, de min. döntőbe jutott (biztos nem mindig, de tavaly biztos ).
@Federer(jobb,mint)Rafa: Nem ismerem és ismeretlen embereket nem szoktam megbántani.
Kicsit aggódom ezen a fórumon.
Ha nem értitek a humort,akkor távozhatok.
Nekem úgy tünt,hogy értitek.
Igazából Te is úgy tünsz,mint aki érti.
Ha csak a smiley-dra gondolok…
@ibisza: A meleg “vicc” megtapsolása nem volt annyira humoros.
Dokinak unokája van, aki olyanokra vadászik, akik az ilyet poénnak tartják!
Nem elfutni kell, csak viselkedni.
@Federer(jobb,mint)Rafa: Mi volt ebben olyan “meleges”? Olyan értelemben.
Megkérdeztem egy poénra reagálva,hogy patológus-e,erre giorgio boy írta,hogy meleg-meleg,tehát közel járok,válaszom az volt,h ha melegben tapogatózom,akkor nem onkológus-e.
Valamit félreértettél.
@Federer(jobb,mint)Rafa: bocsi nem akartam konfliktust gerjeszteni(nem ibisza hibája,mine).geysaptól bocsi,többiketől meg kicsi lazaságot és nem megsértődni mindenen(szar poén volt rendben).
@ibisza: Udv! En eddig nem vettem eszre magamon, hogy meleg lennek – kivetel nehany alkalmi hoemelkedsest Egyebkent orvos vagyok, nem patologus, annal kisse jobb – tagabb szakmam van : torvenyszeki orvosszakerto vagyok, es boncoltam mar nehany serult izuletet. De az is a szakmaval jar, hogy nagyjabol – ha erintolegesen is – de tisztaban legyunk a kialakulhato betegsegekkel.
Tudod, amit Szentgyorgyi A. mondott: Tokeletes atfogo tudas nincs. Ket dolgot kell tudni, hol a konyvtar, hol a konyvtaros, es mit keresunk… no ez vagyok en is (idezet nem szo szerinti)
@evil9: Ha most eppen valami kormany poszton lennek, melegsegemet felvallalnam – meg igy is, hogy nem igaz… de ma olyan nagy divat . Sot, meg vallasi, es faji massagot is ram lehetne eroltetni, mert jobban tisztelnenek – orvos ide, orvos oda – ha egy mas felekezetu, mas borszinu buzi lennek
Ez most jó korán jött
Petra biztosra ment
(thank you)
öö mér biliárdot látok a tévébe tenisz helyet?:D
@Count Adyn: még 5 perc
1 óra van!!!!!
hol a tenisz??
@Count Adyn: Ez nem snooker?
a blog órája 5 percet siet… halál komolyan
Nemtom, nemértek hozzá, nagy zöld asztal és sok golyó:D
Mariann???
MÉ?????????????
Nah azért, helyreállt a rend:)
indenki alszi kreggelre.. tuti
pedig egy bajnok játszik mot.
Reggel ugye 9:30???
én itt vagyok.. amúgy jah 9.30
A feneket
En meg a masik csetet neztem, es teljesen el voltm kenodve, hogy csak en vagyok kivancsi erre a kivalo noi merkozesre. Nem vettem eszre az uj napicsetet. mindent, amit gondoltam alvasotokrol – visszavonok…
@Geysap: semmi gáz Doki, egyébként Petra ma hihetetlenül szuperéber volt és már fél órával a közvetítés előtt posztolta az új napicsetet
na vajon megtartja a bréket Petrova?
@giorgio_boy: En meg nem figyeltem, mert egy szenzacios filmet neztem – varva az 1 orat.
A tenisze is nagyon tetszik – sot — de a hozzaallasa az valami zsenialis. Nem tudom van-e a mai noi mezonyben meg egy olyan jatekos (Clijstes talan) aki azonnal tulep a hibajan, nem zsortolodik, hanem a kovetkezo pontra koncentral, nagy ivben tesz break elonyre, rontasaira stb…
Ez a Henin egy szenzacios csaj – nem tudom, hogy mikent irjam, hogy mar megint, vagy meg mindig
@giorgio_boy: nem.
@Geysap: bizony, mi lesz itt ha belejön
viszont én most elköszönök, mert a női meccseket ágyból nézem, csetre majd visszajövök ha felkelnek az emberek Andyre és Marinra
addig is kellemes éjszakát!
@giorgio_boy: Viszont! Azt nem ertem csak, hogy erre a jatekra miert mondja azt Petra, hogy “gyenge”.
csak nyert Justine… hála az égnek…
Na
sziasztok hajnali társak:)
én még munkában vagyok, most fogok indulni haza teniszt nézni, de mivel eddig fenn voltam, már nem szeretnék elaludni. 9.30kor nagyon ébernek ekll lennem, és a másik negyeddöntőt is szeretném nézni, úgyhogy nem fér bele alvás :O
mi lesz így velem holnap vááá.
nincs valami ötletetek a kávén kívül mit addoljak még magamba, hogy nehogy elaludjak? inkább még bennmaradok picit, mer ágyból nézve könnyen elalszom a zheng-kirilenkon..
hajrá Justine, oldd meg kettőben!!
Ma pedig hajrá Andy és Brandy
Ti ketten örökkéééé.
mire leírom, már teljesült is. jaj, csak nehogy elhúzzák kirilenkoék :/
@chrs:En is remelem, hogy gyorsan vegeznek
Faraszto mindig az AU o, ill. az USo, de megeri.
Most lathattunk egy ujabb Henin gyozelmet … az elobb irtam szenzacios az a csaj… Mi lesz, ha “komolyan belejon”. Le akartam mar irni, de szerencsere kimondta a merkozes vegen a kommentator, hogy olyan a noi mezonyben, mint a fiuknal Fed
@Geysap: ezt már évek óta tudjuk.
@Geysap: most h Kim kiesett, szurkolok én is nagyon neki. Mert ő az egyetlen, aki megakadályozhatja, hogy Serena nyerjen. Azarenka-nak van még egy parányi esélye, de nem hiszem…Csodálatos dupla oltás volna a US Open álomkimgyőzelme után, Aussie Open szuperjustinegyőzelem:)
Ti hogy fogjátok bírni délig?
Mert ugye a legfontosabb fél10től..
Timi közben breakhátrányban:(
jó reggelt! update: Timi nyert
Marci viszont épp duplabrékhátrányban van egy ausztrál feltörekvő titánnal szemben, jaj, jaj..
andy nem üt be első szervát, össze kéne szedni magunkat :S
na ez gáz, h így tudott szettet nyerni cilic: 25/24+2df
andy:17/13
Sziasztok! Hála az égnek, hogy NN hazaküldte a rengőhájú Petrovát!! A párom szerint kalácsképű, nekem meg egy NagyFerós szám jut már vagy 10 éve eszembe, ha meglátom: “lángosképű állat a babám”. Szerintem vmi hormonkezelésen eshetett át, de nem csak a cicije nőtt meg…
Kuzit Kimnek kellett volna kiejtenie. No mind1, fő a Henin-varázslat!
fuhh marci visszajött döntő szett 24-ről..remélem nem rontja el a végét
jo nehezen de meglett, timi és marci is harmadik körösök.
és igen, nyert Marci!
..Timiék most kezdtek egyszerre két Pliskova ellen. Hajrá, hajrá!
ómár, én nem hiszem el h cilicnek ekkora mákja van, h andy pont ma játszik a legszarabbul és még a válla is fáj! :S
22 hiba másfél szett alatt! ááááá gonza ellen az egész meccsen ütött 17et!!!!!
na mennem kell! kérlek szurkoljátok ki andynek
2:0 Cilicnek..ez nem semmi
@ensissi: Azért hadd emeljek már szót a nem szép nők nevében! Értem én, hogy nem tetszik, de azért némi tiszteletet kérhetnék?
Ha már mint nőnek nem is megy, mint sportolónak legalább… Köszi!
Cilic elkészült az erejével?!
aszittem lesz már vagy 100 komment, mégis csak rod-meccs van..
erre 40 se.
mindenesetre, roddick nekiállt visszajönni, úgy tűnik. Sőt, mivel dupla brék előnyben van, ez kb. ki is jelenthető, h döntő szett lesz.
szegény Cilic 2:0-ról nem tudja befejezni..innentől Roddické a meccs
@celle:
)) hetero vagyok, nem is akarom, hogy tetsszen.
De mint teniszezőt se csíptem sose.
Nna, Andy kezd magához térni, drukkolok neki.
látszik, hogy cilic kicsit nehezen bírja a terhet, hogy még egy szettet nyerni kellene
Rod nagy küzdő! Go Rod! Én nézem a meccset, csk lusta vok netezni közbe
Holnap Rog-Dav nappal és Djokoék az esti programban.
@kata979: igen, innen ez már nagyon rodnak áll.
Rod micsoda röpte… aztakurva, nagyon beindult Rod, Cilic innen nehezen fogja visszavenni az irányítást.
Innen a döntőszett már elég sanszos,
sztem azt is Roddick fogja behúzni, de nem lesz még az se egy könnyű menet
Lehet, hogy nem tud elkezdődni a következő meccs 1/2 9-kor, mert még eltart ez a meccs egy ideig, utána meg kicserélődnek a nézők is.
Tony a nyilatkozatában milyen szépeket mondott Andyről. Arról is beszélt, hogy a fonákot nagyon gyakorolják most, mert a skót biztos azt fogja jobban támadni.
Na…most van Rod nagy bajban… Cilic nekilendült a döntő szettnek…
Azt hittem Cilic kipukkad a döntőszettre, de eddig nem úgy néz ki.
egy bréket plíz!!!!
na hi..
meséljetek, milyen a meccs! Most értem haza, nem láttam belőle semmit…
Ajjajj Andy, már megint ezek a fene szívrohamok
Most már nézem, nem bírom nem nézni, de a 3 szettet kihagytam az pedig egész jól bejött.
Marin fiam egy kicsit remegj be, ha lehet ily bunkó kérésem
@FedererRafa: Az eleje elég unalmas volt, de aztán Andy elkezdett magára találni, onnantól élvezetes. Ja, és Cilic tud teniszezni!
Mondjuk én azt hittem, hogy az utolsó szettre el fog készülni az erejével, ehhez képest 5:3 neki.
@Cathy07: nekem emg az h menja tv elől krlek
nyert
Cathy vajon most?? :S
@arcsike: A meccslabdánál elmenetem Arcsi, késő volt
Nagyon csalódott vagyok
Cilic megnyerte.
Komolyan…Roddick megérdemli így…ott volt a lehetősége…ennél többet nem is akarhatott volna…erre megcsinálja Cilicnek. Hát akkor ennyi. Cilic fogja elveretni magát a Nadal-Murray meccs győztesével. Végülis mind1.
@Cathy07:
Óriásit játszottak az utolsó szettekben, nagy meccs volt!
Cilic teljesen sokkban van a győzelmétől, aranyos!
a retkes qrva életbe, 51 hiba kis túlzással az eddigi emccsein összesen nem ütött ennyit :S
és 47 nyerő, ászokkal együtt, hihetetlen h pont most fogott ki egy ilyen napot! ááá, vígasztalhatatlan avgyok
@Cathy07: Ne is nézd meg a meccslabdát mert kitéped az összes hajad. Megpattant a hálón Rod felmehetett és nem tudta beütni a pályára….
annyira de annyira dühít h így kapott ki! az extra teniszt játszó gonzát tudta tartani 4 szetten keresztül, és akkor egy semmilyen cilicnek emg szó szerint megcsinálja a emccset! áá
Kedves Vilandra, most még most amíg friss ez a nem túl nagy élmény, írok neked ígéretem szerint pár gondolatot a meccsről. Az első szett nem volt túl élvezetes, Cilic adogatott is a szettért, de végül tiebreak lett, melyet egészen könnyedén megnyert Marin. Ezek után a következő szettben egy korai brékkel nagyon hirtelen lett 5-2. Majd végül 6-3. Ekkor otthagytam a meccset, 4. szett 2-0 kapcsolódtam vissza, hát kár volt azt hiszem. Nagyon jól játszott Rod a 4. szettben, bár a végén valami már hibádzott, mert egy adogatójátékot visszaadott Cilicnek. De azért 6-2-re behúzta a szettet. Az 5. játszma nagyon szépen indult, volt 3 bréklabdája Rodnak, amit sajnos nem sikerült kihasználni, majd bukta az adogatását és tulajdonképpen ezzel a meccset is.
A legnagyobb baj az volt, hogy nagyon sokat hibázott és a cica nagyon sokszor elvitte az első adogatását, amit azért mindig visszahozott, de már későn, addigra pont mind1 volt.
Kb ennyit tudnék hozzátenni.
Nem játszott jól, de ettől függetlenül meglehetett volna
@ensissi: Nem is a szexuális irányultságoddal vagy a véleményeddel volt problémám, csakis a stílussal. Kicsit.
Sajnálom Roddickot, de nagy-nagy tisztelet és grat Cilicnek!
szerintem feltettek a fiuk egy kis pénzt hogy ötszett legyen:)
@Cathy07: sajnos 3. 4. szettet egyáltalá nem tudtam követni, az 5.et is csak livescoreonmikor már 4-2 volt! nyilvánvaló h a meccs kulcsa a hibákban volt, de ami mellet nem lehet elmenni aza hihetetlen gyenge százaklékban beütött első adogatások! úgy érzem h nagyon nem lehetett rendben aza váll az első két szettben, mert siralmas volt ami akkor folyt a pályán! inkább kapott volan ki gonzótól 4ben, emrt azt jóval könnyebb lett volna elviselni, mert ott félelmetes tenisz volt! de ez! áááááá! ha nem gépteremben lennék biztosan őrjöngenék!
Itt meg lehet nézni a teljes Hit for Haiti jótékonysági gálameccset
http://www.australianopen.com/en_AU/event_guide/hitforhaiti.html?fpos=r3
Rafa-Murray meccs mindjárt!
mit tippeltek?
3 szettben nyer R. szerintem
húú kiesett Roddick,ezt nem hittem volna 2:2 után
@giorgio_boy: ez msot mégis h jön ide???? nem látod hamgam alatt vagyok??

am mostmár nyerjen fed! :S
@FedererRafa: Kicsit csúszni fog, most még nagyban takarítanak a nézőtéren. Szerintem 4 szett lesz Nadalnak.
Ugye Gábor közvetít????
Na jó kicsit megemésztve a dolgokat, gratulálok Cilicnek, ez nagyon szép eredmény tőle
Innen pedig tényleg gőzerővel hajrá Fed!
@arcsike: dehogynem tudom hogy magatok alatt vagytok, én is itt voltam és szurkoltam Rodnak
de youtuberól már leszedték a gálát, és gondoltam lenne aki megnézné.
btw junior lányoknál ma továbbjutott egy thai csajszi, bizonyos Luksika Kumkhum…
@Cathy07: Ilyen egy igazi teniszrajongó!
@NeoN: Nincs azért az a Cili-meccs lefutva. Pekingben sima 2-ben verte Nadalt, US O-en sima 3-ban Marit.
Nagy kérdés, hogy fizikailag mire lesz képes. Handicapes lesz, az biztos.
@piszy: Mariann.
@FedererRafa: Nem, nem, nem, nem, nem és nem!!!!!
@Federer(jobb,mint)Rafa: Nadal akkor még nem volt jó formában.
@Cathy07: Jaj Cathy, köszi szépen, igazán nem kellett volna leírnod, főleg ilyen szomorú hangulatban. De nagyon kedves tőled. Én is csak az első két szettet láttam, a 3.közepén indultam dolgozni, aztán már csak a LS-n az állást. Nagyon sajnálok minden kedves Rod rajongót. Én kérek bocsánatot Marin nevében, de ez volt eddigi legnagyobb esélye…
Még örülni sem merek, csak szép csendben, magamban.
én mostantól nem kommentelek! megyek magambafordulok és akardomba dőlök :S
viszlát kedves blogtársak
Q. Was it a hip, hamstring or thigh? What was hurting?
MARIA KIRILENKO: It’s, yeah, hamstrings, but it’s inside, inside, between my legs, hamstring, yeah.
Azért el kell ismerni hogy ez a mondat viccesen hangzik
@FedererRafa: Cili se lefelé ment azóta.
@giorgio_boy: Ja, főleg a between-nel kezdődő tagmondat.
Gábor közvetít
@Vilandra: Örülj nyugodtan
Szép eredmény ez a sráctól nagyon 
Rod nem játszott jól, ennyi történt, lehet a válla miatt, amiatt jobban aggódok, hogy ez ne legyen valami komoly sérülés :S És naná, hogy leírom, ha egyszer megígértem neked!
na akkor jöhet Nadal-Möri!
@arcsike: Ne tedd arcsi, fojtsd a bánatod blogolásba és tenisz nézésbe…Én is nagyon sajnáltam Rodot, sokkal komplettebb és fejben is jobb játékos Cilicnél…:S
http://www.youtube.com/watch?v=3NOamFE9W7g
Apa, kezdődik!!!
A színvonalra egyelőre nem lehet panaszunk…
jó meccs
Nadal nagyon ottvan!
mi volt ez??!!!! úr ég!!!!!!! mekkora labdamenet!szép
outot fogott Murray, nem?
am szééppp
100
Nadal
szééép pont volt
MICSODA LABDAMENET!!!!!
huh, csak sikerült elintézni, hogy tudjam nézni a meccset
. Remélem, úgy bejön a tippem, mint az előző meccsre (bocsi, Rod drukkerek). Rafa nyer 5 szettben.
Arcsike, vagyol még?
Atyaég, ez a meccs komolyan elkezdődött…
Pazar!!!
@FedererRafa: Nem. Pörgött visszafelé, pályára ment volna, jól érezte a skót, hogy bele kell ütni.
óóó Nadal
de szép volt az emelés
Csatlakoznék a Roddick kiesése miatt bánkódók táborához.
((( 3. szett után már kénytelen voltam elindulni otthonról, azt hittem míg beérek a melóba összekapja magát vagy vhogy megtáltosodik, de úgy látom nem így lett.
((( Tényleg elég szomorú, hogy ilyen gyenge játékkal esett ki, főleg hogy Cilic se remekelt. :S Azért remélem nem sérült le! :S
(
Amúgy nektek nem tűnt úgy, mintha olyan kedvetlen lett volna Andy? Nem volt igazán felpörögve, mint akinek minden mindegy! :O :S Legalábbis a 3. szettig, utána már nem láttam élőben.
Hát fura egy meccs volt, kár Andyért!
Én sajnos csak a 2. szettet láttam Ciliékből. Roddick lesérült???
az milyen out ??!!!
A brit kommentátor szerint, ha Rafa ennél is szigorúbban nézne (koncentrálna), be kéne csuknia a szemét… kac-kac…
@juci: úgy nem sérült le, hogy elesett volna vagy ilyesmi, csak többször masszíroztatta az egyik vállát, meg ápolást is kért rá
Ez a break nagyon kellett volna
Gábor kinek drukkol egy ilyen meccsen?
Q. Did they explain to you in medical terms what it is? Is it a muscle? Tendon?
ANDY RODDICK: They said something like a nerve on a T1. Does that make any sense to you?
Q. No.
ANDY RODDICK: Didn’t make any sense to me either (smiling).
Something I guess that was resonating from the neck on down.
Q. You’ll get further attention?
ANDY RODDICK: For what?
Q. Further examination.
ANDY RODDICK: Yeah. All signs at this point are good. Sounds like something, you know, whether it was a nerve that was compressed or something, I don’t know, cutting off something. But they don’t think it’s going to be anything too serious long‑term.
I’m sure we’ll take the proper precautions and check it out. But at this point I’m not real, real scared about it.
ezek az adogatások..
Mostmár Andy van előnyben.
@Vikus: ja, tényleg, a masszírt én is láttam a szünetekben.
Nem már, Rafa basszus… Nem látszik az a nagy agresszivitás, amiről annyit beszéltek…
http://www.australianopen.com/en_AU/news/photos/2010-01-26/201001261264486053017.html?glryid=2010-01-26/201001261264487728546
:D:D:D
ez milyen kép már?
@baba: sajnos
ez se rossz kép…. http://www.australianopen.com/en_AU/news/photos/2010-01-25/201001251264403515040.html?glryid=2010-01-25/201001251264398619390
na Nadal ideje összekapni magad!
hát…eddig minden csapatrészében jobb mörri
@giorgio_boy: pont most akartam én is bemásolni
viszont volt még egy ilyen is, bár ebből nem mindent értek, túl sok benne az orvosi szakszó
Q. What was the story in the fifth? Talk about the shoulder or arm or whatever was bothering you.
ANDY RODDICK: Yeah, the arm was ‑‑ I don’t know what happened. I felt it a little bit the other night, the cold weather, trying to hit through those for a little while. I didn’t hit yesterday. Felt pretty good today in warmup, the first couple games, then I think I aggravated something.
The trainer said it was stemming from the neck down. By the end of the first set, I was pretty numb in the bottom two fingers. I could still hit it pretty hard; I was just having trouble controlling it, you know. I didn’t really have full deal.
So that was unfortunate. I started kind of almost going sidearm for a little bit, or at least what it felt like. That was working for a while, I think until he realized I was having trouble kind of pronating out that way.
@Petta:
Nole
@geod01:
el kell ismerni h jobb ma….eddig
Nem fogom bírni nézni ezt a meccset, már most síkideg vagyok…
igeeeeeeeeeen!!!!!!!!!!!!!!!
jujjujujuj, ez milyen labdamenet volt…
mit adott már vissza Rafa..
Nadal mit rontott..
mindent visszaad Murray…
ennyi hiba Nadaltól…ejnye
Kopjetek le, es kovezzetek meg. Azt hiszem, hogy a legzes therapiamat rosszul forditottam at ejjel – nappali fennletre, valahogy az oxigen beallitas szar. Ejjel – hajnallban meg neztem az A. Roddick – Cilic meccs elso szettjet 2/2ig, es elaludtam. 10 utan ebredtem fel az ora ellenere… Latom, mit hagytam ki. Cilic gyozelmet, amira kivancsi lettem volna, hogy hogyan csinalta, de a Nadal meccsbe mar bekapcsolodtam.
@giorgio_boy: Mi a fenet csinalt Rod????
Nem bírom ezeket az izgalmakat!
Jesszus, elment az első szett!
valahogy nadal nem az igazi…nem játszik rosszul csak valahogy nem nadal
@ettumifilii: igen, ez elég pontos megfogalmazás, egyetértek.
Mari nagyon jó, minden visszaad, kész… Rafának taktikát kéne váltani, mert csak visszaütögeti a lasztit, szögeket sem üt, ráadásul az első adogatások sem jönnek. Vamos!!!
@roni: már én is teljesen kész vagyok…
Ilyen agresszívan tovább!
Ezek miért nem a döntőben jáccanak egymással???
@juci: Még bírnod kell kb 3 órán át
Nadal innen behúzza már könnyen.
Möri most vagy soha fílinggel jött ki ma a pályára. Azzal, hogy ezt a meccset be KELL húznia.
@Geysap: hát konkrétan megverte magát! am azt mondta az interjúban h fájt a karja és az ujjai teljesen elzsibbadtak, nem érezte őket! mondta h ütni tudott ugynaolyan erővel csak irányítani nem tudta rendesen alabdákat! megkérdezte a trénert h súlyos e vagy játszhat, ő meg mondta h valószínüleg becsípődött valami de annyira tuti nem súlyos h maradandó sérülés legyen belőle! ennek ellneére felállt 0-2ről csaka végét elrontotta ah hallottam :S
remélem akövi körben odateszi amgát megint és jó tensizt látunk
mondjuk sztem teljesen kivehetőa statokból h gond volt, meg azért ha 100as akarja biztos több ingyenpontot csinál szervából
cilicre nem akarok am semmi rosszat mondani mert jó gyerek, csak annyira semmilyen volt ma, h gáz volt
@FedererRafa: Magyar szakosként annyit elvárnék Tőled minimum, hogy ne azt írd, hogy ezek

Valahogy minden mintha megfordult volna
Érdekes ez a 2. szett
@FedererRafa: honnan??? 1-0-ról?
Legyen igazad!!!!
Kéne szólni Marcsinak, hogy adogasson lassabban.
Rafa már, nem hiszem el miket ront…
viszont az tök jó, hogy vagy nadal vagy murray vagy cilic döntős lesz…csak annak drukkoltam h rod ne legyen, mert bármennyire is jófej őt már unom egy kicsit
Üdv.
Hát most nem sok jót jósolok Nadalnak – aki nem Nagurh többé – az eddigiek alapján. Murray úgy játszik vele, mint tavaly a USO-en El Cotro, csak még agresszívabban.
@arcsike: na, itten vagy. A tegnapi vigyázz arra vonatkozott, hogy akkor én most már elhiszem, hogy vicces fiú vagy, és így az elvárások is nagyok! A teher súlya alatt meg lehet roppanni
. Persze ez nálad, gondolom, szóba sem jöhet
)
Na valahogy így kellene végig!
@juci: azért azt ne felejtsük el h én már jó ideje napról napra teljesítek
Valaki nyugtasson meg,hogy Nadal nyeri ezt a szettet és még van remény,mert ha ez a mályvacukorfejű mörri ezt is behúzza …:S
@Cathy07: Szerintem is.
miért van tűzijáték egy meccs kellős közepén? :-O
Mert aussiek ünnepelnek vmi akármilyen dayt….
@geod01: ez komoly? Nálam kb. az az 1etlen, amit nem nézek meg (curling), persze lehet, h. ez vmi pszichés dolog, mert Béres Alexandra jut az eszembe….boccs…
Szal sztem Rafa még fel tud jönni, de ahhoz az kell, h. tényleg átmenjen agresszorba, mert ezt a Mari gyerek sem nem fog rosszabbul adogatni, se nem fog rosszabbul játszani.
Snookert néztem még sokat, de igazából Paul Hunter miatt, aki sajnos már nincs közöttünk. (még jó, hogy Kimi csak a ralira tért át)
Bocsánat, amikor ilyen feszkó van, akkor terelek…
@redbirds: remény mindig van, tudod, az hal meg utoljára…
@Petta: wow
@arcsike: igen, és én ezt élvezem is
@Skipy: istenbizony
(szpíkerbácsi mondta…)
Nadal most hozni KELL!!!!!!!
@redbirds: …akkor majd megveri fed a végén..talán.

pedig hidd el érdemes volna legyőzni az ilyen lelki gátakat
, mert nagyon izgalmas stratégiai cucc az 
@juci: értem
na, rafa egyre jobban megindulni látszik, főleg, h mári kezd visszaállni a pötyögőre…
@Petta: óó
Jókor ünnepelnek ezek is
@Skipy: na ezért: http://www.vic.gov.au/Victorian-Public-Holiday-Dates.html
Ilyen nincs!!!!!!
jaj Nadal
ez nem igaz!
hát ezt nem hiszel el…megint azonnal visszajött
:S
Na, ilyenkor szoktam elkapcsolni…
…ha viszont most Murray megnyugodva hátradől, és feladja az első szettbeli játékát, veszíteni fog.
Nadal megint visszaadta a bréket.
@ettumifilii: unod Rodot?? :S most volt egy csomó szünete, már mióta nem játszott, tök jó lett volna ha döntőbe jut! :S
@geod01: Jójó,tudom én dehát mégis csak az lett volna a stílusos ,hogy a tavalyi döntő után Fed-Nadal döntőben nyer Fed,
most akkor holmi mörrit verjen meg???
banyek, még tüzijáték is van és a meccs is jó, és pont ezt nem látom élőben?!!
(
))
@redbirds: sztem azért duzzogva, duzzogva de elfogadnánk ezt a verzsönt is…
@redbirds: Ez van.
Max. az RG-n már a negyeddöntőben összefutnak, aztán a 23 egymás utáni GS-elődöntő rekordot is majd Rafa szakítja meg.
offtopic: ma Ausztrália nemzeti ünnepe van, amikor is halálkomolyan az államalapítást ünneplik, vagyis a napot, amikor az első fegyenchajó az országba érkezett….. medve anyám!
@redbirds: Murray ha eljut a döntőig, akkor meg is nyeri.
érzem, hogy meglesz!
Rafa, nem jó a taktika, vegyed má’ észre!!!! Kéne vmit csinálni, mert ez kevés Marcsi ellen, na!
szép jóreggelt mindenkinek
szép napot,
még elég jó időben hazaértem a meccsre. : )
(Andy miatt részvétem. :S)
@Bikkin: sztem a döntőben megveri Fed.
Nadal mintha leeresztene. Meg még szerencséje sincs, áááá, nem bírom.
Sziasztok!
Hol tudom online néznia meccset? Valaki bemásolt nemrég egy címet, küldjétek el légyszi, megőrülök h nem látom
@Évi: http://www.atdhe.net
Szerintem a sólyomszem-berendezés hibahatára több mint 1 mm.
Köszi
))
aúúúú
ez szééééép volt!
sziasztok!
na….reggel a cilic-rod meccsbe 2-2 nél keltem fel így nem láttam az elejét… rod nagyon szar volt az első 2 szettben?
a murray-rafa meccs előtt nem gondoltam h murray megverheti rafát(bár reméltem),de most látom hogy mégis meglehet…lehet h most sokan meg fognak kövezni, de sztem rafa elveszti a a 2. helyét AO után…és murray most megveri 4ben…
Ne engedi megnyitni
(( Ez a munkahelyi net, grrr
@daniel: ámen a meccsre!
@redbirds:
@Évi: van vmi fromsport-s is,de az nekem sose szokott menni, úh annak nem tom a címét
ezaz Rafa ezazz
)))))))))))
légyszi verjed meg murryt
Huhh… 36 65. Mázsás szikla…
@Bikkin: Még nem eshet le teljesen az a szikla….
http://www.fromsport.com/
ez a fromsportos
szép volt, Rafaaa
@pbgi: ami persze akkor is egy szinte megdönthetetlen rekord marad.
@daniel: pedig sztem jóval esélyebb volt a meccs előtt is mariska.
A fromsport sem jön be.. mindjárt felhívom a főnökömet és kérek egy flash playert
))))) bassszusss
201
@daniel: sztem Rafa ku@vára leszarja, hányadik a világranglistán. Ő gs-t akar nyerni. Minél többet. Most meg meg akarja verni Marit. Azért remélem, nem lesz igazad
. Még reménykedem
@arcsike:Koszonom szepen
csira Murray :@
@geod01: tudom h sokat azt írták/mondták hogy megverheti de én nem igazán hittem el… nem tudom miért…
na most ha murray nyeri a tie-breaket sztem behúzza a meccset…ha nadal akkor nem biztos..sőt…
@Évi: Itt is lehet: http://channelsurfing.net/
Tie break 3:0 Márinak. Megőrülök.
saqiksfakfnew
neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem
Miért pont most fúr a felettünk lakó? Nem vagyok még így is elég ideges:@
Nadal…
5:1, kikészültem.
5 játszmalabda
na szóval….innen nem fogja elveszíteni murray…sem a tie-breaket sem a meccset
6:2 megyek nyugdíjba
C’MON!!!!!!!!!!!!
Vége.
aztaf*sz ;(
anyám, ez a tiebreak elég simának tűnik, ilyen jó mörri??
@Petta: Neee
Mit vége?
Fordításról nem hallottál? 0:2-ről
@Vikus: aza baj, hogy Federer ellen nem menne neki ennyire.
Vamos Rafa!!!!!! Tegnap Verda is felállt két bukott szett után… (a női ötszettes mérkőzésen..)
kiesik Roddick és akkor még Nadal is szenved
mi jön még?ma már semmi de akkor holnap?
@Sugarbabyyy: most nem örülök
Na jó, én kikapcsoltam, jó szurkolást mindenkinek!
@FedererRafa: nem baj, örülök én helyetted is…..
h ment a vizsga? v nem voltál még?
brühühühühühü….nemár!
@tidel: lehet ő is nézi a meccset, így próbálja levezetni a feszültséget. Talán nekem is ezt kéne…
@Sugarbabyyy: Nem.
És nem örülök ennek, mert én Rafának szúrkolok
@FedererRafa: De, és ez lesz most
))
ez olyan volt, mint Roddick-Fed 2007-es Elődöntőjében az elején egy ütés, csak azt Fed fonákkal ütötte át.
Na, most eldől majd a Gábor-féle kérdés: egy új, tökéletlenebb Rafát látunk-e idén a pályán, vagy a régi könyörtelent.
meglepne ha nadal innen visszajönne. és ha nem jön, akkor továbbra is képtelen top 10-et megverni…
mári télleg jobb minden csapatrészében
és ha itt nyer kvázi döntős-elképzelni se tudom, h cilic bármi gondot okozna neki ( hiába verte meg az USO-n, akkor se). Sőt, a másik ágról is sztem max. gyokó vagy fed. Akikben bízom erősen
Hat… a fene egye meg… Ezt nem csak, mint a NAMC tagja irom, mert az tul egyertelmu lenne.
kettő nyúl:)
Rafa úgy csóválja a fejét, mintha feladná már a meccset
@FedererRafa: khm… azt Roger pici csuklómozdulattal adta vissza, ez korántsem volt olyan erős, itt még volt ideje kivezetni is az ütést Rafanak
@Geysap:
ez a Möri jó!Nadal meg nem az igazi!
@geod01:
attól tartok h holnap Nole kikap,Federerben bízom
Arcsi, kire foagdtál ezen a meccsen?
Szerintem egyáltalán nem játszik jól Nadal.
Néhány labdamenetben varázsol, de összességében nem tudja olvasni Murray szerváit.
Nem megy játék Rafa…
nem adjuk fel… menni fog!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
a térde…neeeeee
mivan Nadallal? :O :O :O :O
Rafa ne csináld!
Nadalt ápolják.
Basszus, mi van???? Jaj, neeeeeee!!!!!
Jajj, a térde:(
hát ez nem tul biztató, ápolni kell a térdét
Nadal nem játszik ma jól az igaz.most meg a térde…..basszus
@FedererRafa: sajnos Rafa nem így gondolja…
ez az “ápolás” egyértelmű hogy feladta…
Csak azért mondom ezt,mert ha 2.szett övé lett volna szerintem most nem lenne ápolás…
Megütök valamit, ha kikap Rafa – komolyan mondom.
@redbirds: ŐŐŐŐ ??????
Temiről beszélsz? Ő feladja-e?
ezt szörnyű nézni. : (
@FedererRafa: Sose adja fel.
@zoltán34: sztem megveri cangát nole. én meg fed-et féltem koljától de nagyon..
elesett vagy valami, vagy csak úgy ápolást kért?
Nadal inkább meghal a pályán mint hogy feladja!
@FedererRafa: Te állat…
@Vikus: Nem esett el.
Ebből meccsfeladás lesz
Nekem is eszembe jutott h inkább feldja, mint 3 szettben veszítsen.. hm? De én szurkolok neki!!!!
A +, hogy Rafa mosolyog picit.
@geod01: sztem Fed simán veri Davyt – eddig tartott a jó formája. Döntőben meg Marcsit veri Rog. Ez van, Rafa-Fed döntőt vártam, ez ugrott
Szegény kis Rafi, hogy fog így Garrost nyerni, ha megint megsérült???
Nadal!!!!
Istenem
… : ((((((
@juci: Miért verné meg Murrayt fed?
Hát ez a meccs eléggé eldőlt úgy néz ki.
szegény Nadal
na most mindenki azt fogja mondani gondolom, hogy azért kap ki mert h meg van sérülve…
@juci: próféta szóljon belőled..
Nagyon sajnálom Rafát
Nagyon rossz ilyet látni 
Nem tudom érdemes-e rásérülni erre, bár sztem feladni nem fogja, csak nagyon végső esetben.
azért Nadal nem adja fel,küzdeni fog amíg tud menni
@daniel: ez a lényeg
)
Szerintem a nézők miatt nem adja fel
@daniel: nem hiszem, mári nagyon jó, sokkal jobb mint rafa. Sőt, az egész versenyen kurvajó. Ettől még állítom, h ezen az AO-n minden mári kezére játszik és ezt meg kell tudni nyernie. Ha nem fogja, nincs miről beszélni vele kapcsolatban.
@roni: dehogy.
ő magának játszik.
@FedererRafa: mert döntőben Fed csak Rafától kapott ki gs-en, és most is csak tőle kaphatna ki, – mentálisan erősebb Rog, hiába ku@va jó Mari. Most ezt gondolom. Bár itt a meccs előtt is azt hittem, Rafa nyer 5-ben
Sztem inkább adja fel Rafa, pláne, ha ezt hozza Mari.
@geod01: a rafa-fanokra gondoltam első-sorban…
Ez mI?????????????
Rafa:(:(
@pbgi: Persze, hogyha az egész meccsen érezte a térdét, akkor már mindjárt érthető, hogy miért nem tudja lereagálni a szervákat.
neeeeeeeeee!!
Feladta!!!!!!
Basszák meg, most reklámoznak??????
@juci: Szerintem idén meg fogja verni, ha a döntőben találkoznak.
A fene a k….anyját
Mégiscsak feladta…:S
Sztem jól tette.
és persze nyilván most kell reklámozni…
Feladta, az ES-en meg reklám megy.
ijjenkor reklám????????????????????????????????????????????
úgy látszik federernek dolgozik az idő
Rafa ellen…
feladta, teljesen igaza van, még a végén még jobban rásérül aztán megint ki kell hagynia egy GS-t, az igazán hazavágná.
basszus…!!! :S
ezt kellett tennie……
Pont most kell reklámozni? Nem igaz, hogy nem bírnak várni még két percet!
@Count Adyn: lehet, hogy ha permanensen sérült lesz Rafa, akkor nem lesz még évekig tartó dominanciája és karrierje.
@FedererRafa: Ezt sokan mondják már régóta, de csak az utóbbi 1 évben kezd látszani igazán
végtelenül sajnálom szegény srácot. :S
@Count Adyn: Jó, az engem nem érdekel.
Én most mondom. Persze nem lesz így – visszatér Ő.
Mindenesetre Márinak az arcán látszott, hogy őt is bántja ez, ezt jó volt látni.
300
Én mindjárt sírok. Ez ma Rafa elszalasztott lehetőségeinek napja volt. És ha ez nem elég még, még meg is sérül. Brühühűűűűűű
Ide nekem a NAMC tagságot!!!!
Most cseveg Möri Courier-vel…. de sajnálom, hogy így alakult…
Jaaaaj
(((((
@piszy: Csak nem kell utálni. Persze én most utálom…
@Aberdeen: Nem Murray a hibás ezért..
@piszy: aha, az interjú közben meg bőszen vigyorog. Biztos naaagyon bántja, h így jut elődöntőbe.
a reklámnál azért megvédeném az ES-t mert az utsó tized mpcben lehetett csak látni hogy Murray megváltoztatja az irányt… de utána megmutatták rögtön onnan
@FedererRafa: Az a helyzet, hogy ha Mari döntőbe jut, én neki fogok szurkolni, mert nagyon meggyőző a játéka – de mégis a mentális előnyt Fednél érzem. Majd a Davy-Fed meccs után még meglátjuk, ott mi lesz.
Mari nagyon jó volt ma, megérdemelte az elődöntőt. Rafának mielőbbi gyógyulást, Garros az ő terepe, meg fogja nyerni!!!!
Nadalnak azonnal fel kellene adni a meccset !!!!!!!!!!!!!!!!!!! A serult labat apoltak, ha nem akarja, hogy rosszabb legyen, es ismet honapokig kezeljek feladja. Ilyenkor nincs …
Mire leirom feladta.
Okos volt, mert ha vegig jatsza, akkor az egesz tovabbi palyafutasa lett volna megkerdjelezheto. De igy sem tudni, hogy milyen a serules. A comb feszito izom tapadasat gyurtak, aminek a tapadasa a terdkalacs. Tok mindegy ilyen esetben, hogy a terd alatt vagy felett maszirozzak, mert a terdkalacs az a kritikus pont az isuletnel, ami szar serulest okoz. Itt nem is beszelek az intraartikularis szalagokrol porcokrol. Van egy un. chondromalacia patellae nevu allapot – ezt hulyen ugy forditjuk, hogy a terdkalacs terdizuleti felszinenek porclagyulasa – itt inkabb porckopast lehetne mondani.
Ennek egy megoldasa van, arthroszkoppal bemenni az izuletbe, letisztitani a porcot, es lehetoseget adni annak a regeneraciojara – lehet mellette gyogyszeres kezeles, de az lofasz…
@FedererRafa: ez igaz. Csak épp most még a szokottnál is jobban úúútálom. Valaki végre megszorongathatta volna.
@FedererRafa: Én régebben nagyon utáltam, de mostanában sokkal kisebb az arca és ez szimpatikus. Most sem kell utálni, nem rajta múlt Rafa sérülése.
@giorgio_boy: igaz, visszaszívom a káromkodást
Szerintem túledzette magát Rafa, annyira nagyon készült és akart nyerni.Biztos nagyon el van keseredve most, nagyon sajnálom.
@Aberdeen: Mostmár az egészer nyerje meg Murry
@roni: Valszeg nem csap otthon örömünnepet Mallorcán, az biztos…….
@roni: én is, hogy nem bír visszatalálni a formájához. Jól tűri a kudarcot, de ez már sztem sok lesz
Murry ki akart ugrani egy repcsiből.
remélem holnap nyer Federer és valahogyan Nole is…én csak 11körül érek majd rá tv-t nézni
@FedererRafa: igen, asszem én is azt a stratégiát fogom folytatni, mint bocs-most-nem-jut-eszembe-ki, hogy arra fogadok/annak drukkolok, akit nem szeretném h nyerjen. Sajna ez a legtöbb ami tőle Murry irányába kitelik
@FedererRafa: sztem is. Általában aki kiveri Rafát, az meg is nyeri a tornát – de min. döntőbe jut. Szóval hajrá Mari (hú, de furcsán hangzik ez tőlem, de most frusztrált vagyok, még fel kell dolgoznom a történteket…)
@Aberdeen: Ja.
@juci: Egy Murry-Federer döntő tök jó lenne.
Én is csatlakozom, hajrá Mári! (Bár sosem hittem volna, hogy én valaha ezt fogom mondani.)
Ezek után megérdemelné.
@juci: 2004 Wimbledon óta aki megveri Rogert nyeri a GS-t… ebből 3 elődöntő volt 2005 AO Safin, 2005 RG Nadal, 2008 AO Djokovic… a többi az döntő volt azokat nem kell leírnom…
@zoltán34: sztem a legrosszabb az lenne, ha Federer-Nole döntő lenne. Fed úgy verné Nole-t, mint a szar@t, már bocsánat… (ezeket úgy mondom, hogy nem vagyok Fed drukker)
@juci: Olyan nem lehet, mert egy ágon vannak.
@juci: Bocs, de szerintem nem lehet Fed-Nole döntő, hiszen egy ágon vannak.
@giorgio_boy: és akkor most szted ki veri meg Rogert, és nyeri meg ezzel a döntőt is?
@FedererRafa: igen, egyről beszélünk
@juci: Nem lehet Fed-Nole döntő, mert egy ágon vannak:)
@piszy: végül is lejátszott egy jó szettet, egy másodikat, ahol a végére kellett csak úgy istenigazából összeszedni magát, utána meg feladták ellene. De eddig nem botlott nagy nevű és kemény ellenfélbe. Szóval nemtom ez a megérdemlés rendben van-e.
Mert ilyen erővel, ha holnap Djoko megveri Tsongát, v Tsonga feladja, ugyanez van. És Djokoról már sokat beszéltünk, h könnyű neki, nem akadt eddig kemény ellenfele.
Bocs én most kivagyok.
@juci: hát ebbe beletartozik ám az is amikor ő nyer… 14 ilyen van (ugye a sorozatba nem számít bele Wimby 2003). Szerintem ő nyer….
@piszy: @baba: vazzeg, tényleg, de vki azt írta (ki volt az az elvetemült???
, hogy nyerjen mindkettő. ez zavart meg… boccsi
@piszy:
@juci: mert ők még negyeddöntőket játszanak, és mindkettő nyerhet holnap anélkül hogy egymással játszanának
@juci:
egy ágról érdekes lenne
megnézném azt a döntőt
ok, akkor tisztázom magam
. Rog-Nole és Cili-Mari elődöntő, döntő: Rog-Mari. Marinak szurkolok, de Fednél a mentális előny, mint azt mondottam volt. De bármi lehet
)))))
@Aberdeen: Én is kivagyok, de tartom magam ahhoz, hogy Mári megérdemelné. Nagyon-nagyon jól játszik a tornán végig, szép pontokat üt, sok a nyerő és a lényeg, hogy szerénynek tűnik végre!!!
@piszy: Nocsak…
végén lesz egy Murry-féle rajonglói klub is?
@juci: Nem tudom…
@zoltán34: jól van, már ne csesszetek le többször, így is rossz napom van, ezek után…
@piszy: tőlem csak a 12:43-kor tett kommentemnyi támogatásra futja Murrynek. A szerénységéről pedig nem tudok nyilatkozni, mert ha meglátom kikapcsolom a tv-t, így én csak a 1-1,5 évvel ezelőtti arcát ismerem.
A mai adag stressz után holnap nem merem nézni Nole-t… Nadal -, ARod -…
Beavatna valaki, hogy mi történt a Rafa-Murray meccsen ? (azon kívül, hogy sérülés van, ha esetleg valaki tudna többet is…) Köszi!
Hát…mit mondjak…szurkoltam Rafának de végig jobb volt Murray, főleg a fontos pontoknál. Kérdés, hogy mennyire hátráltatta a sérülés Nadalt, de az első 2 szettben nem látszott semmi a játékán. Kár, hogy így lett vége, de Murray azért jól játszott és innen döntős sztem…
Ja és azért nem fogja Fed Murrayt megverni a döntőben mert holnap kikap Davytól^^
@FedererRafa: én se sem tudom. De ha már Marinak volt pofája ilyen jól játszani, akkor legyen ahhoz is, hogy Fedet kicsinálja (csak ezzel kapcs. vannak fenntartásaim – egyéni szoc. probléma?
@juci: Azért ilyet ne mondj. Játszanak egy jó ötszettest.
@FedererRafa: ja, boccs, finomabban fogalmazok. Legyen elég jó játéka és mersze megverni Fedet 5 szoros szettben
@juci: Elfogadható.
@Aberdeen: Oké, úgy látszik tőled már ez is nagy dolog.
Amúgy az Aberdeen névnek van vmi köze a Nirvana együtteshez? (Csak mert a kedvencem és ugyebár Cobain ott született.)
@piszy: Murryhez nincs köze??
@Lotti: Rafa brékelt az első és második szettben is, de nem tudta megtartani. Mari jól szervált, mindent visszaadott. Harmadik szett második játékában Rafa ápolást kért, kicsit masszírozták a térdét, aztán Mari elhúzott 3-0-ra, utána Rafa feladta, látszott a mozgásán, hogy nem 100-as, =Cili-Mari elődöntő. Összességében magas színvonalú, jó játékot láttunk, Mari megérdemelte az elődöntőt. Rafáért meg vérzik a szívem, remélem, látjuk még a régi formájában tündökölni.
Davy-Fed holnap reggel?
@juci: Fed nyer 4-ben.
@piszy: nincs
Van egy lengyel zenekar ilyen című számmal, és nagy kedvencem.
De a Nirvana se rossz
Murray elődöntője elsősorban Cilic fejében fog eldőlni. Ha úgy megremeg a horvát, mint ma, akkor a skót döntős.
Roger szerintem a várakozásoktól eltérően elég simán veri majd Davigyenkót, Tsonga-Gyokovicsra inkább Tsongát mondom, de bárki nyer, FedEx veri az elődöntőben.
Most azt hiszem, Murray-Federer lesz és a skót behúzza az első GS-et.
@Bikkin: Egyetértek. Szerintem is így lesz.
@FedererRafa: ezt már lezsíroztuk korábban
. A programot kérdezném, reggel lesznek Fedék? Ja, mingyá megnézem a honlapon 
@Bikkin: na, ez így korrekt.
@juci: Williams család kezd 1-kor, utána kb. 4-5 óra felé (csak a szünetek meg a bemelegítés miatt
Davy-Fedex, reggel 9.30 Nole-Conga
@juci: Fel vagy pörögve…
Rafa veresége miatt van?
hogy ez a kommentátor mennyire össze vissza tud beszélni, néha már tényleg röhejes
@d: Melyik csatornán?
Csak sztem fog Davy nyerni? Majd néztek nagyot holnap hajnalban
Na most ideírom a véleményem, miután lecsillapítottam az ismételtem üvöltve zokogó húgomat.
Én összességében elégedett vagyok Rafával. Sima hármas Mirrmurr győzelmet tippeltem,
DE, szerintem Rafa játéka biztató. Jó, nem elég egy GS-re, és talán egy top10-es játékos ellen sem (na jó ezt igazából nem hiszem).
Valóban a fontos pontoknál dőlt el, ahogy az egy JÓ meccsen szokott, és kétségtelenül Mirrmurr jobb volt ezekben. De például abban, hogy a meccs minden pillanatában a játék minden elemében jobb lett volna, azt nem hiszem, de kétségtelenül ő volt ma a jobb játékos.
De Rafa hibái nem a kezében, hanem a fejében van, kevés az önbizalma, és ezt újra fel kell építeni. Vért fog pisilni érte, de szerintem salakon meglesz.
És lehet, hogy fura, de szerintem borzasztóan bíztató, hogy feladta. Írtátok közben, hogy ő aztán nem, és korábban ez elképzelhetetlen lett volna számára, de szerintem kezd felnőni egy hosszú (és véleményem szerint sikerekben igen gazdag) karrierhez.
@NeoN: Miből gondolod, hogy nyerne?
3 szettre játszanak… talán kettőt elkap, de hármat?!
@Csavargo: Szép írás. Remélem.
Roddick Cilic meccsen negyedik játszma 5-0, azt mondja Cilicnek itt már nincs értelme semmit sem tenni, majd az ötödik játszmában azt mondja, hogy kellett az a két játék a végén, mert ezzel újra játékba lendült…..
Miért kell folyton okoskodni ??
@Csavargo: óó ez a Rafás bíztatás jótt tett a lelkemnek!
@FedererRafa:
az sem volt semmi amikor nadal esetében a további pályafutását befolyásoló játékról beszélt amikor 4 vagy 5 breaklabdát hárított, erre lesérült és ki tudja mi lesz vele….
ja és szerintem meglesz Fed 16.-győzelme. Innentől kezdve nem tudok mást elképzelni.
Davyben és Mirrmurrban még nincs egy GS győzelemhez elég kurázsi, Nole szerintem nincs olyan formában (ez csak egy érzés, mert még erről nem lehetett megbizonyosodni), Cilicnek és Tsongának már most lóg a bele, aztán hol van még a vége.
@d: szerintem ne folytasd, mert én pl. nagyon nagyon kedvelem azt a kommentátor, és képes vagyok minden nőiességemet és jólneveltségemet levetkőzve megvédeni Őt.
@Csavargo:
Most mondd azt hogy az a két példa , amit leírtam nem volt oltári nagy baromság!!!
@juci: Itt vagy?
@d: csak azt mondom, hogy ha itt szidod Blogaput, akkor nagyon mellélősz.
Én speciel nem ismerem ezeknek a játékosoknak a lelkivilágát, szóval akár még igaza is lehetett.
@FedererRafa: igen, eléggé kikészültem, de Csavargoval egyetértek. Már a torna előtt látszott, hogy nincs gond a játékával (ok, Kohl elleni meccset ne vegyük figyelembe
), csak fejben kell még megerősödnie, visszatérni igazi önmagához. Én is hiszek benne, mert megérdemli, nagyon sokat dolgozik, és szívét-lelkét beleadja. Csak ez a sérülés aggasztó. A keménypályás szezon meddig tart???
@FedererRafa: még élek…
@d: Hát nem figyeltél, ugyanis Gábor úgy értette, hogy ezért a szettért már nem érdemes küzdeni, ami nem zárja ki azt, hogy jól jött természetesen a 2 megnyert játék. Kicsit figyelj jobban, mielőtt hülyeséget írsz…
@juci: Április eleje kb.
SONO TRISTE. MOLTO!!!
@kata7: ez olasz?
gondolom nagyon szomorú vagy.
mert spanyolul szomorú a triste
@juci: Én technikai hibákat is látok a játékán.
A fonákkal hibázik még mindig – annak ellenére, hogy elvileg fejlődött.
Futtából ha üti a fonák keresztet, sokszor hosszúra pörgeti. A fonák nyesései rövidek…
@FedererRafa: akkor salakra rendbe tud jönni, persze nem biztos, hogy erőltetni kéne ezeket a keménypályás tornákat (kivéve az 1000-eket). Persze akkor megint mire belejön a versenyzésbe…
@Csavargo:
ez csak negatív kritika, miért ne írhatnám le, talán észre veszi magát…
figyi, ő kommentátor(aminek elég jó), de NEM SZAKKOMMENTÁTOR!!!!
ne akarjon okoskodni, ez nem az ő dolga…
@juci: Fene tudja. nehéz bármit mondani most.
Rafa interjú ha valakit érdekel: http://www.australianopen.com/en_AU/news/interviews/2010-01-26/201001261264509928453.html
@NeoN: @NeoN:
Na ezért idéztem szó szerint
mivel úgy értette, hogy ezt már jobban teszi, ha 6-0-ra elveszíti…..
@FedererRafa: az igaz, hogy ez nem a régi Rafa, de a visszatérés szempontjából sztem ki lehet jelenteni, hogy jól játszik, ez a Davy elleni meccsen is így volt, csak ott az is kiderült, hogy a kiélezett helyzeteket nem úgy kezelte, mint régen, ahogy megszoktuk tőle. Szóval a formája bíztató, csak az a fránya önbizalom… Salakra remélem, visszatér minden szempontból.
) meg sok önbizalmat és hitet, meg fogja csinálni…
Most jelenésem van, mennem kell, éjszakára jó szurkolást mindenkinek, a Rafa fanoknak (term. velem együtt
@d: hát talán nem GS győztes, de azért nem egy kontár
@juci: A serules …. nekem nagyon nem tetszett, marmint az, hogy serult. Azert, amit valahol fentebb leirtam. Ez nem egy egyszeru dolog, annak ellenere, hogy masszazs utan felallt. Bele kellene latni a terdebe, mert sztem ezt nem lehet konzervativ modon kezelni – foleg, hogy az elozo seruleskor sem volt legalabb egy erthroscopos beavatkozas. Egy ilyen jellegu mutet ket kis “lyukkal” jar, de sokkal tobb mindent megold, mint a fizikotherapia.
Tuneti kezeles serules eseten bun.
Mindenkeppen aktiv un. egynapos muteti beavatkozas kell. Akkor lehet latni tisztan az izulet belsejet, es rendberakni, amit kell – vagy lehet. Ennek sem hosszabb a gyogytartama – de az okot tudja megszuntetni, ill. azon javitani
@juci: Köszi!
@Geysap: hát aztán a fejükbe sem látunk bele, hogy vajon miért nem választják ezt a megoldást.
@juci: Annyira eddig sem erőltette.:)
Jó, tavaly ment Rotterdamba és OTT sérült meg a döntőben Murray ellen, most ez kicsit előbbre lett hozva, így Rotterdam kimarad. Indian Wells és Miami lesz márciusban, szép napos időben, és azért ott van neki védenivaló W+QF pontja sok. Miami ráadásul az életrajzából is hiányzik.
Szóval nem viszi ő túlzásba ezeket a betonon játszott tornákat, csak egyszerűen túl sok van belőlük a versenynaptárban.
@FedererRafa: már lassan ideje lenne
@d: Akkor erősen félreértetted Gábort. Ő ugyanis nem arról beszélt, hogy jobb a 60 a 62-nél, hanem arról, hogy jobb veszni hagyni a 3. adogatójátékot, és azzal biztos kezdéshez jutni a döntő szettben, mint esetleg 15 UTÁN bukni a saját szervát, átadva ezzel Roddicknak a nyitógémbeli adogatás jogát.
@juci: Köszi, jó estét neked. azért majd jelentkezz.
Gábor tegnap azt írta, hogy a legrosszabb, ami Rafával történhet, az az, ha úgy kap ki, hogy jól játszik.
Sajnos tévedett.
Bár nyilván a sérüléssel előzetesen nem lehetett számolni.
@Csavargo: Mert a hulyesegnek nincsenek patologiai jelei – a koncentralo kepessegnek sem stb…
)
Mas esetben, amikor patologias elteres van, azt kimutatjak, es megoldjak – Pecsett pl vilagszinvonalu modszerrel. A kulonfele nem daganatos jellegu – hanem verellatasi, errendszeri eredetu gondokat – fura, de akar milyen kis eragrol van szo, kateteres mikrosebeszeti modon rendezik. (kerdezni lehet prof Hudaktol
@Charro: Szerintem ha jól játszik, nem kap ki.
Így meg erőt gyűjthet a következő hónapokra – .
@Geysap: hű, mindig lenyűgözöl
Te vagy az orvos, szóval nem elképzelhető semmi más ok a hülyeségen kívül, amiért nem választják ezt a megoldást?
@FedererRafa:
Igen, olasz. Jobban ki lehet vele fejezni az érzelmeket, mint pl. angolul. Nekem. Valahogy magyarul nem akartam most.
Azért most, h elolvastam az interjút Rafával, kicsit jobb már
Talán ez a legfontosabb belőle:
“I felt pain still there without no one minimum chance to do nothing, the same time is hard for me be five more games there without try nothing, no? So I don’t know if I still playing can go worst or something. So I said, well, no repeat the same mistake like I had last year. I go to the limit, but not cross the limit, no?”
@Csavargo: A gondolkodas, tudatallapot, kepzelet stb. az agy nem anatomiai, hanem funkcionalis elterese. ennek a megoldasara – ha megoldhato – ott vannak a pszichiaterek. Ez nem mutathato ki a legmodernebb 3D PET CT-vel, vagy SPECT – el sem.
Az anatomiai anomaliak mindezzel kimutathatok.
Ez az agynal azert fontos, mert diagnosztizalni “endoszkoppal” NEM lehet. Barmifele ilyen eljaras egy ep agyat sert.
Ezert fejlodott ilyen magas szinvonalra az agy “kulso – kepalkoto” vizsgalata.
Izuleteknel egyszerubb, tisztabb, kart nem okozo eljaras a pontos diagnozishoz az endoszkopos – azaz artroszkopos eljaras. Egy napi korhazi bentlettel – meg akkor is, ha muteni kell valamit – azt is endoszkopos modszerrel csinaljak. De irhatok erdekesebbet is – pl. total csipoprotezist is be lehet ultetni un. “mikrosebeszeti” modszerrel. Itt a “mikro” azt jelenti, hogy minimalis metszesbol, ket olddalrol specialis muszerekkel izomserules nelkul megoldhato.
Sajnálom Nadalt. Murray malaca zseniális, Nadal így könnyebbre sikerült, az elődöntőben meg Cilic, most nagyon neki áll minden.
400
@dagadtos: Cilicre meg a torna elejen mondtak, hogy o lehet ennek a GS-nek egyik “meglepetese”. Eddig az.
@Geysap: aha, értem amit mondasz, csak az érdekelt, hogy nem tudhatnak-e valami olyan fizikai bajról, ami megakadályozza ennek az eljárásnak a használatát.
@Csavargo: Az izuletek – a terde elsosorban – belso serulesei nagy biztonsaggal sima, egyszeru vizsgalatokka – un. mufogasokkal igen nagy biztonsaggal megmondhatok, valoszinusithatok. Ekkor komolyabb kepalkoto eljaras sem szukseges.
http://www.porcpotlas.hu/hu/mutetek.html
@Geysap: ok, köszi, csak erre voltam kíváncsi, hogy nincs semmi ami kizárná az eéljárást
@Csavargo: http://www.porcpotlas.hu/images/gallery/3/6.jpg
@Csavargo: Ha a serules valoszinusege fennall lehet “kuruzsolni”, de hasztalan. Az okot kell megszuntetni…
Az en terdem is mutottek az oskorban, nem volt meg artroszkop, tehat maradt a szike – porcserules miatt – azota is ugyanugy tudom hasznalni, mint a masikat…
@d: erre mondjuk ne vegyél mérget!

de ez jó jel fednek meg csongornak

vagy csak én emléxem rosszul h gábornak van edzői minősítése???
CUKI: mörrire fogadtam meg cilicre, pont ma ért véget az átok
még mindig magam alatt am
jah és juci: fedet nem csak rafa verte gs döntőben, tavalyi uso rémlik?
@Geysap: am tényleg eddig a torna meglepetése! engem emg lepett h ennyire összeszedetlen játékkal el lehet jutni az elődöntőig! am ha bele gondoltok kellett hozzá szerencse bőven (és vilandra neh megbántódj)! de szóval ha tomic kicsit éretteb fejben és nem olyan arrogáns akkor talán már ő is, aztán kifogta delpot meg andyt is azona napon mikro szarul játszottak! sztem
de remélem h most aztán összeszedi a teniszét, (ami van neki, nem is rossz) és úgy hazazavarja mörrit, h izlandig meg sem áll
hát nem tudom van e még olyan mint én, aki most döbben rá, de Babos Timi egyesben és párosban, Fucsovics Marci pedig egyesbe győzött.
Csak gondoltam ideörömködöm.
@arcsike:
Véleményem szerint Rafa szakorvosai vannak olyan műveltek,hogy tudják,mikor mit kell tenni az adott sérüléssel. És megdolgoznak a pénzükért.
Jól döntött,h nem vállalta a rásérülést.
Viszont Murray,bár nem kedvelem,de döbbenetes fejlődésen megy keresztül.
És szerintem nem ment,hanem mégcsak megy…
Eszméletlen karrier állhat előtte.
Volna még egy észrevételem korábbról,olvastam itt a fórumon.
M
@Geysap: Az a baj, hogy Rafa esetében az ok pont az ő lényege. Vagyis az, ahogyan játszik. És amiről Gábor is beszélt ma, meg én is irkáltam itt már a tavalyi USO alatt: ezt így nem lehet büntetlenül csinálni. Tavaly még 2-3 évet adtam neki, most már ennyire se mernék fogadni.
(Született pesszimista vagytok. Tudom. Nem kell mondani.)
d: akkor viszont ha nem emléxem rossul akkorr igenis SZAKkommentátor
mért? mondott ilyet?
amúgymeg kb tökmindegyis, élvezhető stílusban kommentál, és a válaszutékból messze ő a legjobb
na meg természetesen petra
de tudom h van akit irritál! ez van
Jaj,véletlenül leentereztem hamarabb.
Na, szóval a Gonzalez-Roddick szettlabdája kapcsán lenne 2 észrevételem. Az egyik,h ha Federer v Nadal került volna Gonzalez helyébe,rögtön újrajátszatták volna a pontot.Az fix.
A másik,hogy Gonzalez példája jól mutatja -összezuhant a történtek után- ,hogy bizonyos játékosok,lehetnek bármilyen jók, soha nem lesznek GS gyóztesek.
Aki képes egy ilyen győzelemre,nem omlik így össze.
Ezzel nem akarom Őt leminősíteni, -épp neki drukkoltam-, csak a véleményem írom le “általában”.
@d: Miért? Te igen?
@NeoN: negatíííív….

@d: az az igazi nagy baromság, h csak ezért ide jársz, h ezt a bordinkritikát mindig kiokoskodjad magadból. Döbbenetes, h erre a hülyeségre ennyi energiát pazarolsz, szépöcsém.
@Geysap: Te orvos vagy?
Össze sem tudom számolni, hogy hány olyan szó volt, amit nem értettem. Kár, hogy Nadal feladta, de ez volt az okos döntés. Sjnos nekem is meg kellett tapasztalni, hogy milyen nagy hülyeség sérülten versenyezni. Kb fél évet kellett kihagynom a hülyeségem miatt. Amúgy Nadal-nakmég mindig az az edője, akivelkorábban is problémák voltak? Szóva került, hogy túl sokat versenytik, meg edz…
@ibisza: senkinek nem játszották volna újra a pontot
van egy remek videó amin hallatszik+látszik h a vonalbíró azután mond out-ot h gonza már elengedte a labdát, mert azt hitte (a vonalbírótól függetlenül) h kinn van. abba aposztba bemásoltam gonza interjúját is, ami azért elég árulkodó!
@Benedetto: Uncle Toni, és szerintem nem feltétlenül ő a hunyó
@Csavargo: Köszi! Csak mert régebbről rémlett valami, hogy volt egy poszt, ami pont ezt firtatta, hogy ez a sérülékenység vajon kinek a hibája.
@ibisza: Teljesen igazad van – biztosan a legjobb orvosokat szedik ossze hozza…
En csak valaszoltam kerdesekre
@Benedetto: Igen az vagyok …
Es sztem is tulhajtjak Rafat … Akinek a stilusa egy “izuletgyilkos stilus” ..
Pfff!!! Döntő szett 2-1nél mentem el, erre Cilic megnyeri??? Nadal feladja?? Még Kirilenko is kipotyog bizonyos Zheng ellen?? ez durva. Akkor gyerünk Roger és Justine!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Na szóval hogy egy kicsit foglalkozzunk Fucsovics Marcink ellenfelével is… Renzo Olivo-t én azelőtt fedeztem fel a neten hogy bármilyen junior GSen láttam volna a nevét a táblán
az első videót belinkelem, a youtube levette alóla a zenét de a Bloc party- Helicopter c. szám ment alatta… képzeljétek oda, vagy akinek megvan indítsa el
jó szórakozást
ugyanis a teniszakadémián ahol tanul, az egyik jóbarátjával szabadidejükben kisfilmeket csináltak, amikben mindenféle tenisztrükköket adnak elő
http://www.youtube.com/watch?v=qY0hi1se3dA&feature=related
találtam egy érdekes képet,Noléról:
http://forum.rtlbulvar.hu/?a=posts&id=14832
@Geysap: Jaj,én meg most olvasom,h Te orvos vagy.
Nem tudom,h mi a szakod,de hát ált. orvosira jártál,így messzemenőkig jobban vágod a témát,min én.
Szóval érted,h csak arra akartam célozni,hogy van bőven pénze neki arra,h a világ legjobb orvosait szerezze meg magának.
Nem Téged minősítelek. Hogy is tehetném,hiszen nem is ismerlek.
Ha azt mondom,h “szerencsére”,ugye érted,h miért?
Így most már Nole biztosan 2. lesz jövő héten, nem? Nadal bukik 1640 pontot, Nole vagy nem veszít semmit, vagy még hoz, és 1000 pont a különbség.
@Markus:
n ezt találtam:
if Fed beats Davydenko, he stays number 1 and Djokovic plays for number 2 against Tsonga (if he loses to Tsonga, he has to hope that Murray doesn’t win the tournament to be number 2 at last.
- if Davydenko beats Federer, Djokovic not only plays for number 2 against Tsonga but he has a shot at number 1 if he wins the tournament.
nagyon bízom holnap Noléban és Federerben!Tsongától nagyon tartok az igaz.
@ibisza: Nem is tudod, mekkora szerencséd van, hogy nem találkoztál még Doki bácsival a munkája során
@Cathy07: erdő!
az biztos h Nole pontot nem veszít mert tavaly a negyeddöntőben adta fel.
Nadal sokat bukik,Möri pontokat szerez ki tudja mennyit..jó lenne ha holnap Nole valahogyan legyőzné Tsongát!nagyon nem bánnám!!!!!
@giorgio_boy: még annyit Marcihoz, hogy tavaly nyáron megnyerte Halleban a juniortornát (igen az a Halle!!!!), és így kapott az idei ATP tornára selejtezős szabadkártyát
@giorgio_boy: még annyit, hogy én ezt már akkor beírtam valahová, csak akkor nem hatott meg senkit
@Cathy07: Ugye nem patológus???
@ibisza: meleg meleg
@giorgio_boy: Na,ne csigázz.


Mi lehet még? -ha már meleg- Onkológus?
Amúgy miért Djokovic játssza az esti meccset? Félnek,nehogy megint hőgutát kapjon?
Azt hittem Federer-Davydenko lesz!
@ibisza:
az esti páros helyére betehették volna Federeréket.
Tsonga játszott esti meccset?Nole talán egyszer játszott este.jó meccsnek ígérkezik mind a kettő.
idén nincs olyan meleg mint tavaly,és a szünetben azt hiszem valami meleg helyen edzett h bírja
@ibisza: Geysap meleg?….hát ezt nem tudtam
(nem életem poénja…….)
@evil9: Ez jópofa.
Sziasztok, most olvasom. Azta, Rafa feladta!
Csavargónak van igaza, óriási fejlődés ez a részéről. Talán tényleg kezd hosszútávon gondolkodni. Ez nagyon meglepett, de remélem, nincs semmi komoly baj.
Babos Tímea megnyerte a 2. fordulós mérkőzését.
Csak azt nem értem,hogy már a 3-as pályától juniorok játszottak.
Ő 1. kiemeltként,miért az utolsó,21-es pályát kapta???
Ezt komolyan kérdezem.
Sajnos nem tudom,hogy mely pályák vannak bekamerázva -a meccs idején nem értem rá,ezért nem néztem meg-, de gondolom,a legutolsó nincs!!!
Ha valóban nincs,NAGYON SZEMÉT dolognak tartom.
@arcsike: Ez nagyon kedves volt tőled!
Megértem, hogy bosszant a dolog, de ha így nézzük, szerencse mindenhez kell az életben. Igaz ez a sportra is.
Marinnal kapcsolatban várakozó állásponton vagyok. Tudom, hogy nem egy Delpi, nem is Mari, viszont sokkal szimpatikusabb! Mellesleg pár éve Bob Brett az edzője, aki Boris Beckerből és Goran Ivanisevicből is kihozott már valamit.
Nincs még egyben a gyerek, hatalmas kilengései vannak egy-egy meccsen belül is, de fejlődik szépen. Én meg közben azon veszem észre magam, hogy már lassan úgy szurkolok neki, mint Fednek.
Nagy fejlődés az lenne Maritól, ha nyerné az AO-t, hiszen e.döntős Wimbyben is volt, sőt már döntős is a US O-n, mikor Nadalt u.csak megverte.
@ibisza: http://www.australianopen.com/pdf/2010_Grounds_Map.pdf nézd meg a térképet, a 21 az nem a leghátsó, elég közel van a nagy stadionokhoz:) Így azért már másabb a helyzet, nem? Amúgy asszem a nagy stadionok vannak bekamerázva, meg talán a kettes. Szerintem a juniorokat nem nagyon szokták kamerás pályára tenni, de lehet tévedek.
Az ES Player vonatkozik a junior meccsekre is? Tehát ha kamerás pályán vannak, akkor azt is lehet nézni? Mondjuk nincs ES Playerem, de azért kíváncsi vagyok rá. Ha sokáig jutnak megnézném egy meccsüket.
Sziasztok!
Mikor kell kelni holnap a Rog-Davy meccsre?
@tidel: Köszi az infót,mint írtam,én sem tudtam pontosan.
A számozás nem elég meggyőzé.
Megint okosabb lettem valamivel.
Federer:
“In Doha when I played him, he hit 27 out of 27 first serves into the court, clocking them at around 190 (kilometres per hour). So it’s a bit of a difference, you know? That makes it a bit more difficult to break. Obviously he’s one of the good return players we have in the game. He moves extremely well and makes it hard.”
Hát két női meccs van előtte. Szerintem kb 5-kor kezdődik. De én nem vagyok profi éjszakázó, szóval erre ne vagyél mérget. Gio biztos tud pontosat. Ha Davy úgy játszik, mint az előző meccsen, akkor nem sok esélye lesz. Sőt…
De szerintem inkább a torna elején mutatott teniszét láthatjuk majd. Ettől függetlenül én azt mondom, hogy Federer 4 szettben megnyeri.
@Benedetto: úgylegyen…
@Benedetto: Köszi! A próféta szóljon belőled. Én is bízok egy Fed győzelemben, de szerintem nem lesz könnyű.
@tidel: szép jó estét.. a kettesen tuti van kamera, a hatoson is, ott anno egy Monaco meccset néztem, ha jól emlékszem, és Marci holnap ott játszik. a fromsporton nézzétek, a fene se tudja, mit adnak, de a lehetőség adott, szóval ajánlom nekik, hogy legyen link
@vamosnole: Na, mindig tanul az ember, köszi:) Rémlett, hogy valamelyik “kisebb” pályán is van kamera, mert anno kicsit mutatták ott Santoro-Cilicet, mielőtt eleredt az eső. Ki tudja, a műkedvelőknek talán megmutatják:) Köszi a tippet.
@tidel: nincsenmit
@zoltán34: Federernek egy gyengéje van.
Ha fél valakitől,akkor képes beparázni ellene.
Ennek ellenére Neki jóval több esélyt adok,mint Davydenkonak,de nyugodt nem lehet.
Bár lehet,hogy ez lesz a kulcs. Hogyan tudja ezt kezelni?!!!
A terhet már előre megpróbálja levenni a saját maga válláról,amit nagyon jól tesz.
Az idei Rg-s bravúrjával pedig bebizonyította,hogy Ő még nagyon sok mindenre képes…
Mondom mindezt úgy,hogy Davydenkónak drukkolok,de ha Federer nyer,akkor se fogok sírva fakadni.
Csak a következő körben Djokovic legyen az ellenfél,és ne Tsonga!!!
Ja, amúgy nem tudom ki hiányolta mindig Ancicot, de a héten egy németországi challengeren játszik.
@ibisza: idén volt már RG?
Lemaradtam vmiről?
@tidel: azt én is néztem…. jesus hogy mennyire nem odavaló
@FedererRafa: figyeljétek hogy kinyílt a csipa, most h végre nem ő nézett el valamit !!!!!
@FedererRafa: Na,pukkadj meg!!
Igazad van,tavalyra gondoltm,de ez a hideg az agyamat is zsugorítja.
Gondolom,ezt a doki -így hírtelen nem tudom a nevét- erősen cáfolja.
Jaj,remélem nem csuklik sokat.
@giorgio_boy: én nem szoktam elnézni
@ibisza: A dokit kéretik nagyobb tisztelettel kezelni, ha egyben akarsz maradni a blogon!
@arcsike: Igazad van, Fedet tényleg nem csak Rafa verte meg gs döntőben, de azt is nyilatkoztam, hogy aki megverte Rafát gs-en, az később nyert, de min. döntőbe jutott (biztos nem mindig, de tavaly biztos
).
@Federer(jobb,mint)Rafa: Nem ismerem és ismeretlen embereket nem szoktam megbántani.
Kicsit aggódom ezen a fórumon.
Ha nem értitek a humort,akkor távozhatok.
Nekem úgy tünt,hogy értitek.
Igazából Te is úgy tünsz,mint aki érti.
Ha csak a smiley-dra gondolok…
@ibisza: A meleg “vicc” megtapsolása nem volt annyira humoros.
Dokinak unokája van, aki olyanokra vadászik, akik az ilyet poénnak tartják!
Nem elfutni kell, csak viselkedni.
@ibisza: Értjük a humort, ne aggódj!
@Federer(jobb,mint)Rafa: Mi volt ebben olyan “meleges”? Olyan értelemben.
Megkérdeztem egy poénra reagálva,hogy patológus-e,erre giorgio boy írta,hogy meleg-meleg,tehát közel járok,válaszom az volt,h ha melegben tapogatózom,akkor nem onkológus-e.
Valamit félreértettél.
@celle: Örülök.
@ibisza: # evil9 2010/01/26, 18:04
@ibisza: Geysap meleg?….hát ezt nem tudtam
(nem életem poénja…….)
Válaszolok erre!
# ibisza 2010/01/26, 18:16
@evil9: Ez jópofa.
És ezennel leszállnék a témáról.
@Geysap: Ja, csak 3 ötszettes után nem biztos, hogy egy élete egyik legjobbját futó Murray hiányzik neki.
@Federer(jobb,mint)Rafa: bocsi nem akartam konfliktust gerjeszteni(nem ibisza hibája,mine).geysaptól bocsi,többiketől meg kicsi lazaságot és nem megsértődni mindenen(szar poén volt rendben).
@evil9: nem volt ez olyan húzós
ne@giorgio_boy: nem volt elég húzós?..akkor check this out!..húúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú(hú-zos poén)…..
ezért tényleg elnézést….
@evil9: Nem haragszom senkire, csak tényleg szar poén volt, akkor meg minek még dícsérni is. Fátylat rá!
@ibisza: Udv! En eddig nem vettem eszre magamon, hogy meleg lennek – kivetel nehany alkalmi hoemelkedsest
Egyebkent orvos vagyok, nem patologus, annal kisse jobb – tagabb szakmam van : torvenyszeki orvosszakerto vagyok, es boncoltam mar nehany serult izuletet. De az is a szakmaval jar, hogy nagyjabol – ha erintolegesen is – de tisztaban legyunk a kialakulhato betegsegekkel.
Tudod, amit Szentgyorgyi A. mondott: Tokeletes atfogo tudas nincs. Ket dolgot kell tudni, hol a konyvtar, hol a konyvtaros, es mit keresunk… no ez vagyok en is (idezet nem szo szerinti)
@evil9: Ha most eppen valami kormany poszton lennek, melegsegemet felvallalnam
– meg igy is, hogy nem igaz… de ma olyan nagy divat
. Sot, meg vallasi, es faji massagot is ram lehetne eroltetni, mert jobban tisztelnenek – orvos ide, orvos oda – ha egy mas felekezetu, mas borszinu buzi lennek
Harag meg nincs… miert lenne
@Federer(jobb,mint)Rafa: Hello, kosz…
Hogy allunk most a pontokkal?
Barhogy nezem Fedtol a vilagelsoseget nem lehet elvenni – jol szamolok?
@Geysap: Megnyugodhatsz, Federer nem vesziti el…
:D:D
@FedererRafa: ..még.
@ibisza: Termeszetesen ertem
Sot szakmam miatt en sem szeretnem magam jobban, ill. kozelebbrol ismerni…
@FedererRafa: Nem vagyok ideges tipus