Hát egy valami nem lesz a vasárnapi döntőben. Remegés. Két tapasztalt öreg róka jutott oda, akik ismerik a centerpálya minden fűszálát.
Ketten együtt 8 wimbledoni döntőben taposták azokat a fűszálakat, bár ebből kettőt egymás ellen játszottak, úgyhogy valójában csak 6, de mindegy.
Izgalom viszont lehet bőven. Mert Roddick soha nem játszott még ilyen kompletten füvön, mint most. Aki a Berdych, Hewitt, Murray trión átverekszi magát, az tud valamit. Nagyon régen játszott utoljára GS döntőt, és az a felszabadultság, amit az újabb, nem várt finálé hozott, az repítheti vasárnap.
Roger tökéletesen teniszezett eddig, sorozatban hetedszer játszik Wimbledonban döntőt és 20. GS fináléjára készül, ami abszolút rekord. Míg a Garros előtt senki nem várt tőle semmit, most mindenki őt várja befutónak.
Andy ráadásul viszonylag ritkán szokta legyőzni Rogert, ami szintén arra ösztönöz mindenkit, hogy már most kórusban ünnepelje Fedet.
Így hát egyvalakin nem lesz egy milligramm teher sem: Andy Roddickon. Habkönnyen állhat ki a fináléra. És azért az néha nagy előny.
H2H Federer-Roddick: 18-2.
Jöhetnek a tippek.


A velemenyem egy masik postban leirtam, de ide illik – bocs Mindenkitol, hogy bemasolom:
“Ahogy vegignezzuk Rod es roger eddigi jatekait – azok alapjan Roger nyer (en szeretnem, nem titok, hogy miert – hisz regota o a kedvencem)
Ha vegignezzuk Roger eddigi meccseit – mindig hozta a statot – ezek szerint o nyer.
Ha megnezzuk Rod feljavult jatekat, kuzdeni tudasat, meg akkor is Rogernek all a zaszlo…
Es itt jon az unalmas mondatom, Roger eslye mellett is: van ket betu, mivel ezt a dontot ketten jatszak, ez az a bozonyos DE…
De mi lesz, ha..
Annak ellenere, hogy Federernek szurkolok – ezt a kis mondatot soha nem vesztem szem elol a meccs vegeig…”
Roger 3-ban nyer.
7:6, 6:4, 7:5-re.
Kedves Petra – ezt Te irtad… Most, ebben a helyzetben “mi van”?
Kosz a valaszt elore is.
Rog világelső lesz Wimbledon után már a következő héten, ha nyer, ez idáig tiszta.
Murray lesz a világelső július 20-án, ha ő nyer, de elveszíti a világelsőséget augusztus 3-án, ha Federer eljut az elődöntőig. Magyarul ha a RF bejut a négy közé, akkor legalább 2 hétig biztosan első lesz, bárki is nyerjen.
De ha az a bárki nem Murray akkor már egy héttel korábban átveszi a vezetést.
hát nagy meccs lesz az biztos
:D Hajráááá:D
Annyira szeretném Andy-t ! ( a szeretnémen a hangsúly )
Ritka jó meccs lesz…amúgy is szeretem ha egymás ellen játszanak. Nem tudom miért de ezeket élvezem a legjobban. : D Hát…tippelni nem tudok. Hajrá mindkettőjüknek. : D
Nagyon remélem, hogy a sors igazságot szolgáltat és Rodd megnyeri a wimbledoni serleget!
Aki elveri Hewittot és Murrayt is a negyed és elődöntőben, az nyerje is meg!!!
Goran is rengeteg döntőt bukott, szerencséje volt, hogy ” csak” Rafter jött, nem megint Sampras. Roddnak az istenért sincsen szerencséje, megint Federer jön, mint eddig és mindig ő nevetett a végén… Legalább 5 Gs-től fosztotta meg…
Roger add már oda Andynek!:P
Milyen remegés nem lesz? Csak az lesz Roddick részéről.
Nem lesz teher Roddickon? Miért írod ki a megalázó 18-2-es mérlegüket? Elég idegesítő lehet az amerikainak.
Írtál izgalmakat is. Nem gondolhatod komolyan, hogy Roddick képes lesz olyan teljesítmény leadni amit az elmúlt 2 év döntőin láthattunk.
Szerintem Fed most nagyon rendben van agyilag, fizikailag, mindenhogyan. Viszont Roddick is újra szárnyal, ez a “váratlanul jött” lehetőség biztosan feldobja, elhiszi magáról, hogy képes a győzelemre. És így bármi előfordulhat.
Egy másik posthoz én is írtam, hogy a legkisebb nyomás Rodickon lesz. Szerintem abban fejlődött sokat, hogy ha nagyot hibázik is ( pl. nem tud kiszerválni egy szettet ) , akkor sem gurul be, hanem csinálja tovább ! Szoros szettekre számítok, na és arra, hogy Pete Sampras adja át a 15. trófeát Rogernek!
Nem hiszem,hogy pont Roddickon nem lesz nyomás.Nem,csak a mérleg miatt,hanem mert Federer tényleg jó formában van.
@Tök 8: Biztos azért írja ki, h Roddick-ot idegesítse.. Jézus ereje.
@S.R.Fan: Arról Rog rohadtul nem tehet, h ő nem”verhette el” Hewittot és Murray-t… Remélme jó meccs lesz, de azért Fed nyer…
UI.: Jó a kép!
@diamondlife: xD
Roger utolsó 5 vereségénél fogadtam rá, most is fogadni fogok, így tuti örömmel állok fel a tévé elől… Hajrá Andy:)
Roddick úgy for remegni, mint egy kis nyúl. Az nem kérdés, hogy huszadszorra is feltett kezekkel áll Féderer elé,
én sem tudom már követni, hogy ki mikortól hány hétig lesz világelső. Federling monster meg milyen szépen elbújt, kíváncsi volnék, mi ébresztené fel. Szerintem is max. 4 szett lesz
@Sztrego: Az Úr hangja…
@Amanda: Lehet, hogy meg a “merleg miatt” sem fogja erezni a nyomast Roddick. Mas “nyomast” fog erezni es ez a nyomas nem mas, mint a talan elete legjobb formajaba lendult (immar tapasztaltabb, elegansan finom jatekot jatszo) Federer “nyomasat”.
Ne feledjuk el, hogy eddig Fed minden meccset ugy nyerte meg, hogy csak, es szigoruan csak annyi energiat adott ki magabol, ami a gyozelemhez kellett. Igy pszichesen, es fizikailag is pihentebb. Hallatlanul “egyben van”.
Ez a nyomas lesz a – akarki, akarmit is mond – faradtabb Roddickon (akit szinten kedvelek)
Mint regi Fed szurkolo – annyit tehetek mindehhez, hogy ugy erzem, Fed nyer… Ha nem, akkor azt hiszem mindenkinek kalapot le A.Roddick elott…
(azert remelem, hogy csak az igen jo jateka miatt, es nem gyozelme miatt kell A. Roddick elott kalapot emelnem
)
@Sztrego: Számolni se tud …. 21edszer Kalap Úr
@diamondlife: Roddickban ott lesz a 18-2 mérleg. Tudatában. Pont elég, hogy veszítsen.
Üdv Mindenkinek!
@Geysap: “csak, es szigoruan csak annyi energiat adott ki magabol, ami a gyozelemhez kellett. ”
Jól emlékszem? Egyszer azt nyilatkozta, hogy ő csak le akarja győzni az ellenfeleit, nem akarja őket “megalázni”.
Legyen jó meccs és ha lehet, Andy nyerje meg!
Amcsi tehát “you can do it”
neked szurkolok Andy
Bb
@vhm600213: Jól emlékszel, ezt pont a 2007-es AusOpenes, Roddick alázás után mondta.
húúúú ha most megtalálnám a tippem amit még wimbi előtt mondatm kétinek az andy-rog döntőről
na de most leülök megkeresni a postok között
3-ban Roger:)
@arcsike: megtaláltam! na és csak azért bekopizom h lehessen hőzöngeni
“én monyyuk 50re tippeltem, mer ugye 4 szett 7-6 7-6 5-7 7-5 természetesen andynek rog ellen ”
a döntősök bejöttek, az eredmény is így jöjjön be
@arcsike: ámen….jaj de fogok drukkolni rodnak….mais fantasztikus volt….bár csak ismétlésről láttam….a vége meg amikor bement az AELTC-be és letérdelt a fejét fogva, mutatta, hogy mennyit jelent neki ez a döntő…sosem felejtem el, az év egyik legnagyobb pillanata volt természetesen a rafa roger vállára hajtja a fejét és roger rg győzelme után…..
@arcsike:
Rog nyer 6:3 7-6 6-2 -re,de ha rossz napot fog ki (pl: szerva,vagy sok hiba) akkor egy szettet még adnék Roddicknak többet nem 
megmondom én :
Mindegy a lényeg ,hogy magas színvonalú(ami garantált ,hisz Roger játszik)emlékezetes döntőt lássunk!
@redbirds: Mindenképpen nagy meccs lesz, érzelmileg mindenképpen, mert nagy kaliberű emberek játszák.
Szerintem.
@arcsike: Nem akarok vitatkozni veled, de szerintem inkább Roger 4-ben. Tudom, hogy Rodnak is kijár ez a GS, de az meg nem lehet, hogy Roger ne pont Wimbledonban érje el a 15-et! Annyira jó formában vannak mindketten, hogy még jósolni sem mernék semmit. De Roger győzelmet várok, bocs minden Andy rajongótól!
@Vilandra: hát na érje el wimbiben a 15. et-jövőre! addig is andy nyer mindent és megcsinyájja a non-calendar slamet
Fed-nek sohasem jelentett problémát hogy ő az esélyes
@marchello: miért nem lottózol?
Federer – Roddick
64 75 76(4)
hát az eszem szerint: rog nyer 7:6 6:4 7:6 ra
de a szívem szerint rod 7:6 7:5 3:6 7:6 ra
@Tök 8: Ne legyél már ekkora, Tök!
(Bocsi, ezt nem hagyhattam ki)
Szóval Roddick tudatában van annak, hogy mi az egymás elleni eredmény, de annak is, hogy senki nem várja el tőle, hogy megnyerje a döntőt.
Mint ahogy azt is tudjuk, hogy egyszer minden sorozat megszakad…
Néhányan olyan támadóak vagytok, hogy csak na!
De szerintem felesleges! Roger a legjobb, ha ezt nem ismerjük el — még én is, persze én nem szurkolok neki! — akkor azzal a többiek eredményeit és tudását is megkérdőjelezzük.
Roddick szerintem nem fog remegni, max. kevésbé fogja bírni a nehéz pontokat, mert nem olyan erős fejben, mint Roger.
Máskülönben Federer-nek a játéka is fekszik – amikor korábban türelmetlenné vált, akkor még jobban feküdt.
Ezért is hatalmas ríszpekt az edzőjének, akivel újra szárnyal az amerikai.
A döntőben nem lesz esélye, de könyörgöm ne csináljatok már úgy, mintha egy fakezű lenne. Legyőzte Berdych-et, Hewitt-ot és Murray-t is.
Mi kell még? – Hát nyilván Roger…
@ettumifilii: Idén Roddick 30 TB-ből 26-ot megnyert. De semmi nem kizárt!
http://www.wimbledon.org/images/pics/large/b_11_murray_38_reuters_e_keogh.jpg
http://www.wimbledon.org/images/pics/large/b_011_roddick_120_getty_j_finney.jpg
http://www.wimbledon.org/images/pics/large/b_011_roddick_121_getty_j_finney.jpg
@redbirds: Igen, olyan magas színvonalú meccs lesz, mint a 2007 AuSopenes. A magas színvonal a tavalyi döntő volt.
Háromban nyer Fed:76 76 64
Azt meg ugye láttuk,hogy hogyan tudott teniszezni ma teljsen nyugodt körülmények között,tiszta fejjel.
Egyébként nem tudom mekkora teher lesz Roddickon,de az tuti Feden nem lesz.Ma azt mondta örül,hogy Nole helyett Haas-al játszik,mert az az ő korosztálya.Nos Rod is az ő korosztálya,Murray ellen idegeseb lett volna.Nem szeret a fiatalabb generációval játszani.
@Sztrego: Ez lemaradt 2007 ben
Te tudod milyen évet írunk? ^^ Bár elhiszem h agyilag még ott lennél, vagy előrébb 
Én még tőled egy véleményt sem ahllottam. Hanem olyan tényeket közölsz itt folyamatosan, mintha te lennél az Atya Úristen.: Előre tudod baszki vagy mi? Hallod a lottó számokat ha kérhetném^^
@Sztrego: Meg a tavaly előtti^^
@Sztrego: jólvan Sztregókám, ügyes-okos vagy. A jelen mindent ígér, csak nagyon sima meccset nem. Roddick Federer-verő Mörrit ütötte ám el a döntőtől. Rengeteg necces helyzet volt, de végig nyugodt maradt. Minimum 4 szettet várok. Természetesen Andy überalles, mert sokkal szimpatikusabb számomra, és nagyobb arc, mint a szintén csak tiszteletet érdemlő Federer.
Én nem igazán szeretek a különböző egymás elleni eredményeket. Persze kiindulási alapnak jók, de sok minden változik az évek, de akár hónapok, hetek során. Pl. Rod szerintem még életében nem játszott ilyen jól és okosan, mer változatosabbakat ütni. Rog meg önmaga, úgyhogy szerintem káprázatos döntőre számíthatunk.
És nem hinném, hogy Rod elizgulná, vagy túl sokat filózna a statisztikákon, az a múlt, inkább a jelennel foglalkozik.
én nagyon drukkolok Roddicknak, hamár nem Murray, akkor legalább egy Andy nyerje Wimbit….meg megis érdemli, mert nagyon jól játszott ebben a 2 hétben…..
Go Roddick! Go tenisz! ^^
Ciaomindenki.
Fed nyer sima 3 jatszmaban, sajnos. Nem lesz nehez meccse, bar Andy fog kuzdeni.
@Sztrego:
A 2008-as döntő az a non- plus- ultra volt! Ilyen döntőre Mc Enroe, Borg, Sampi, Agassi volt képes addig. Ezek a döntők 10 évben egyszer jönnek össze, és akkor mákunk van…. de inkább 15 évente. Fed nagyon él, teljesen egyben van. Roddicknak 80% felett kell bőven szerválnia ahhoz, hogy lépésben legyen….és akkor még meg sem próbált brékelni.
Roger Federer nyeri Wimbledont! Nadal nem indult, Nole, Mőri kiesett. (ök talán megszorongathatták volna, de legyőzni sztem egyik sem tudta volna)… Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen komplex Roger Federer ne nyerjen idén…..és ez így OK.
Néha kevésbé kéne cinikusan reagálnod, nem kéne rögtön támadnod vagy sértődősen reagálnod. …. vagy válts nicket, mert amióta “”"”Sztregó beszaladt a Langlan pályára a RG döntőben”"” azóta ez a nick full negatív…
Szerinte egy izgalmas meccs lesz.. és… mind a kettőnek nehéz lesz.. vegyük figyelembe Roddick fantasztikus elsőő szerváit, meg azt hogy mennyire fejlődött a játék terén.. ezzel szemben lesz egy olyan ellenfél, akinek szintén jók az első adogatásai, a szerva-röptéi, éss fantasztikusan tud játszani..Mind a kettő játékosnak meg lesz a magabiztossága is. Roddick,hogy emg tudta verni Murray-t és előtte Hewitt-ot,Federer meg a RG óta szárnyal, és ahogy ő is modnta remek formában van. Ha figyelembe vsszük az eddig játszott meccsek eredményeit, akkor nem kérdés.. -bár ez nem döntő fontosságú, mert már hányszor láttuk az ellenkezőjét. – Én úgy gondolom hogy Federer olyan fantasztikus játékos, hogy meg fogja tudni oldani a nehéz helyzetetit ha lesznek. Roddicknak nehezebb feladata lesz, mert amint játék van, mint kiderült az előző meccsiből is, nehéz feladata lesz. Drukkkolok mind a kettőnek, és szép eredménynek tartom hogy Roddick idáig eljutott, de véleményem szerint egy jóó meccsben Federer fog nyerni.(és ezt is szeretném..:$)
Nem találom sehol, hogy hol adják a döntőt? Eurosporton a műsorban nincs. Tudna valaki segíteni?
@alPi: azért nem találod az Eurosport műsorában, mert az egész wimbledoni tornát a Sport1-2 közvetíti (mint már hosszú-hosszú évek óta mindig). Ennek megfelelően a döntőt a Sport1 adja majd.
a sporttv műsorán sincsen. azért köszi.
@alPi: De van. Nézd meg mégegyszer.
@alPi: Sport1-en, 14.45-től, élőben.
hm, most valóban ott van. esküdni mernék, hogy eddig nem volt ott.
na mind1, lényeg, hogy megvan. Jó szukrolást mindenkinek!
jaj de szertem amikor mindenki elbénázza….:) már mint a tippelést Federer WON!!!!!!