Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Elédöntők elő:)

2009/07/3 Tagek: federer, haas, murray, roddick Kategória: Wimbledon
Szerző: bordin

rod1A paírforma Roger – Andy döntőt ígér.
Jó, tudom nem ártana precírozni, hogy az Andy mégis melyik Andy volna, mert ez így azért nem volna egy vagány jóslat.
Már ha jóslat volna egyáltalán.
Meg aztán Rogra sem tenném fel éppen minden pénzem, bár az kétségtelen, hogy az efféle elődöntőket ő viszonylag magabiztosan szokta letudni.  GS elődöntőben eddig hárman tudták megverni, Rafa, Marat és Nole, és  ebbe a névsorba azért én nehezen illesztem Tommy nevét, bármennyire is igyekszem.
Viszont az is igaz, hogy Haas-nál nagyságrendekkel gyengébb teniszezők is játszottak már Grand Slam  döntőt.
És mivel nem tenném rá a fejem, hogy Tommynak akad majd még  elődöntője, gondolhatjuk azt is, hogy ez volna az utolsó dobása. Bár az is lehet, és ez a valószínűbb, hogy azt az utolsó esélyt már eljátszotta Gonza ellen két éve Melbourne-ben.
Vagy méginkább Marat ellen ugyanott, amikor 2/1 szettje volt és eleredt az eső.
De az már nagyon-nagyon régen volt.
Mindenesetre, bátran, nyomás nélkül játszhat, legalábbis addig, amíg el nem kezd el vezetni. Ha pedig elkezd esetleg, akkor  a többit onnan meglátjuk.
De szerintem nem fog. Viszont szép meccs lesz. Arra például nagyon kíváncsi vagyok, Fed hogyan játszik majd röpték ellen, mert ez eddig nem igazán derült ki.
Karlovic próbálkozásait a hálónál ugyanis röptének nem igazán tekinthetjük.
Ami az Andykat illeti, én egy Rodddick – Murray füves pályás meccs előtt két hónapja biztosan Rodot mondtam volna és most is hajlok erre a megoldásra. Bár szóba kerülhet persze a Léjt elleni meccs hossza, az onnan hozott fáradtság is, de azért ha jól belegondolunk, az elsősorban szellemi fáradtság lehet, nem pedig fizikai, hiszen azért a meccs csak füves viszonylatban volt hosszú, salakon néha még könnyed háromszettesek is elhúzódnak idáig.
Meg Roddick egyébként is megmondta: fáradtságra nincs idő.
Háborúban meg nincsen vasárnap.
Szokták még emlegetni a közönséget, ami persze lehet éppen teher is adott esetben, mármint Murraynak, de szerintem azok az idők már elmúltak, most már nem nagyon lesz az. Elveszthető meccsei vannak hátra, ezt ő is tudja, még ha nem is gondol rá, Kendrick ellen az első körben éppen érezhette az elvárásokat, de itt már ilyenről nincsen szó.
Szó inkább arról van, hogy bár Murray talán még Nadalnál is kontrább kontrajátékos tud lenni, de ezen a borításon ez szinte biztosan nem elég.
Még soha semelyik alapvonaljátékosnak, amelyik nyerni tudott Wimbledonban, nem nyert pusztán azért, mert védekezett.
Minden azon múlik, Murray mennyire tud támadni, mert ha nem támad, akkor ki fog kapni. Előbb vagy utóbb. Praktikusan ma vagy vasárnap. Mint ahogyan kikaphatott volna már Wawrinkától is, ha akkor erre nem jön rá, vagy ha a svájci nem izgulja el a meccset vagy háromszor.

36 Comments »

36 komment:

  1. Sylar 2009/07/3, 11:10

    Roddick és Murray már 2006-ban is találkoztak Wimbledonban, akkor Murray nyert, simán 3 szettben. De az igaz, hogy minden azon múlik, hogy Murray mennyire lesz támadó felfogású. Ha támad, akkor Roddicknak nem sok esélyt adok.
    Haas-nál pedig az a kérdés, hogy tud-e olyan jól szerválni, mint ahogy a korábbi meccsein.

    VálaszVálasz

  2. piszy 2009/07/3, 11:28

    @Sylar: Osztom az észrevételeidet, szerintem is egy Rog-Mári döntő várható.

    VálaszVálasz

  3. Csavargo 2009/07/3, 11:43

    Szerintem Andy simány nyer (LOL), na jó szóval Roddick. Hajrá WAR!! Elveszthető meccsek… ó te jó ég, milyen veszélyes gondolat ez!!
    Haasnak nagyon drukkolok minden esélye megvan egy szoros meccsre, és akár a győzelemre is. Nem tennék rá nagy összeget, hogy olyan sima lesz, mint Gábor gondolja.
    (a fenébe is Roger is izzadjon már meg egyszer úgy istenigazából, mert nekem per pillanat vele kapcsolatban nem természetes a mosolyom.)

    VálaszVálasz

  4. Fuzzy Dunlop 2009/07/3, 11:56

    Murray 49 nyerőt ötött Ferreróna..

    VálaszVálasz

  5. S.R.Fan 2009/07/3, 12:17

    Remélem Rodd-Haas döntő lesz! Ha viszont azt nézem ki képes megverni Federert, akkor Murraynek kell nyernie, Rodd meg nem veri sajnos Fedet:(((

    VálaszVálasz

  6. Tök 8 2009/07/3, 12:32

    Wawrinka nem izgulja el a meccset? Lári-fári. A skót nem az a fajta, akit egy-két ütéssel le lehet ütni a pályáról. Murray az egyik legáldozatkészebbnek számító teniszező. A 3 kiemelkedő játékosból Ő az egyik az aki elejétől a végéig fáradhatatlanul kergeti a labdát és nem ismer elveszett labdamenetet. Ez a megfelelő hozzáállás amivel sikert lehet elérni.

    VálaszVálasz

  7. VVega 2009/07/3, 12:47

    Hajrá Andy! Természetesen Roddick, a másiknak Mirr-murr a becsületes neve :D
    Kit érdekel, hogy ki tudja megverni Federert? Az elődöntők résztvevői közül bárki. Tényleg ilyenek alapján szurkoltok? :D
    Andy for Wimbi!

    VálaszVálasz

  8. marchello 2009/07/3, 12:49

    szerintem hülyeség azt gondolni, hogy Haasnak van bármiféle esélye ma.
    Federer – Murray lesz én azt mondom.

    VálaszVálasz

  9. Conquistador 2009/07/3, 12:49

    @Tök 8: igen, de ettől még Wawrinka elizgulta. Amúgy Murray nagyon okos és intelligens játékos, de úgy látom vannak kihagyásai, amikor üt kettős hibákat, buta ki nem kényszíretetteket. Ha valaki ezt kihasználva pontosan, koncentrálva játszik, megveri. Ettől függetlenül őt gondolom döntőbe jutónak.

    VálaszVálasz

  10. ettumifilii 2009/07/3, 12:53

    szerintem murray minden meccsén az első szett a kritikus….ha azt elveszti nehezen talál vissza főleg önbizalomban duzzadó ellenféllel szemben….ha viszont megnyeri felszabadul és nem nagyon lehet vele mit csinálni…ugyanez igaz federerre is…..nagyon fontos még, hogy murray bréklabdáinál az ellenfél türelmes legyen mert murray szinte mindig iszonyú passzív ezeknél a pontoknál és a meccs első néhány bréklabdájának hárításával elbizonytalanítható mirrmurr…..

    VálaszVálasz

  11. Sugarbabyyy 2009/07/3, 12:54

    sztem Murray a Wawrinka elleni meccs óta rájött, h támadnia kell…..Ferrero ellen sokkal kevesebb (bár még így is sok) volt a csak visszanyesett labda…….
    Haas hogyha megpróbál úgy játszani Federer ellen, ahogy az RG-n tette, akkor Fed felkötheti az alsóneműt…..
    jó kis meccsek lesznek ezek….. :)

    VálaszVálasz

  12. dzsokko_garros 2009/07/3, 12:58

    Csak egyet kérek: ne Roddick – Federer döntőt adjon az ég, mert az a tavalyi klasszikus finálé hagyatékának megcsúfolása lenne. Semmi bajom Roddal, csakhát jól tudjuk, hogy képtelen megverni Rodzsit. Az a meccs már most eldőlt, ha létrejön. Épp ezért, vagy Haas-Rod, vagy Mári-Rodzsi párosításnak szurkolok.

    VálaszVálasz

  13. Tök 8 2009/07/3, 13:07

    @dzsokko_garros: Murray-Haast kihagytad.:) Érdekes lenne az is, a Halle és a Queens bajnok között.

    VálaszVálasz

  14. Fuzzy Dunlop 2009/07/3, 13:08

    @ettumifilii: Federert x-szer verte bukott első szett után.

    VálaszVálasz

  15. ettumifilii 2009/07/3, 13:12

    @Fuzzy Dunlop: de nem Grand Slamen……egyébként gondoltam,hogy beleírom, de a GSroger és az 1000-esroger nem ugyanaz a játékos…..

    VálaszVálasz

  16. Geysap 2009/07/3, 13:17

    Erdekes.. Minannyian latolgatunk.. Nem is rosszul. En – ez nem volt es nem lesz titok Federernek szurkolok. A masik meccsen A.Roddicknak. Ennek ellenere – sokszor leirtem mar, remelem nem unalmas : ez egy jatek, az eredmeny ket emberen mulik. Ismertek a papirformak – ennek ellenere minden jatek “folott” ott leveg ket betu (amit el kell ismerni, barkinek szurkolunk is) , es ez a ket betu a DE… Lehet kiegesziteni is ket igen rovid szoval, igy a meccsek elott – ezek a szavak a De utan irva…: mivan, ha.
    En, annak ellenre, hogy igen regote Fedet tartom a legjobb jatekosnak – minden meccse elott gondolok erre a harom rovid szora…
    Azt hiszem, ezzel egyetertetek – barkinek szurkoltok is.

    VálaszVálasz

  17. Geysap 2009/07/3, 13:21

    @ettumifilii: Alairom… Fed GS tornakon – meg, kisse rosszabb paszban is – egeszem mast jatszik (lasd mult ev US Open) – ebben az evben mar Madridban is igen jo volt, de az RG-n nyujtott teljesitmenye egeszen mas volt – pedig ott volt rajta egy olyan hatalmas nyomas – amit sajat maga tett onnnon valara – megnyerni a 14 GS -t.

    VálaszVálasz

  18. borsz 2009/07/3, 13:58

    Én szeretnék egy élvezhető, izgalmas döntőt látni, ha nem is a tavalyi színvonalút, de legalább olyat, mint a Léjt-Rod meccs volt, ehhez viszont Rogernek nincs helye ott.
    Mielőtt nekem estek lássuk be, hogy Rog ugrik egyet balra, szökken egyet jobbra hipp-hopp és már a kezében is a trófea. :) Bár ezt tovább gondolva nem tudom miben reménykedem Tommyt illetően…

    VálaszVálasz

  19. FedererRafa 2009/07/3, 14:12

    nem kuzd akkor???????????
    Tommy HAAS???? egy nemet???????????
    Hol el ez a Taroczy?????????????

    VálaszVálasz

  20. FedererRafa 2009/07/3, 14:12

    @borsz: Mi van???????

    VálaszVálasz

  21. FedererRafa 2009/07/3, 14:13

    Gyerunk Tommy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszVálasz

  22. FedererRafa 2009/07/3, 14:16

    @Fuzzy Dunlop: 3 szett alatt 49 nyero, 15hiba…
    egy defenziv jatekostol!
    … ennyi

    VálaszVálasz

  23. Sztrego 2009/07/3, 14:25

    Elhiszem, hogy Bordin Fed vs Rod döntőt vár, mert akkor simán megvan a 15. Én inkább küdzelmes teniszt szeretnék látni-és ehhez Murray kell- nem kivégzést.

    VálaszVálasz

  24. FedererRafa 2009/07/3, 14:28

    @Sztrego: m iert nem szereted amugy fedet?

    VálaszVálasz

  25. discretio 2009/07/3, 15:08

    Nekem úgy tűnik, hogy Rog úgy játszik Hassal, mint macska az egérrel. Kergeti, hagyja kicsit menekülni, de a kellő pillanatban elkapja a gigáját. Szerintem bármelyik Andyt meg fogja verni a döntőben.

    VálaszVálasz

  26. Vilandra 2009/07/3, 16:14

    @discretio: Ahogy nézem a meccset, nekem is van egy ilyen érzésem. Ha így játszik, nyugodtan jöhet Mirr-Murr is a döntőben!

    VálaszVálasz

  27. discretio 2009/07/3, 16:24

    @Vilandra: Igen, bár Roger játéka nem volt tökéletes, az embernek az volt az érzése, mintha nem figyelne eléggé, de aztán a legfontosabb pillanatokbaan nagyon koncentrált. Haas egyre jobban berágott, szerintem Federer pontosan tudta, hogy Tomi magát fogja megverni, ha az ő szervagémjeihez hozzá sem fér.

    VálaszVálasz

  28. celle 2009/07/3, 16:27

    @FedererRafa: Ezen kicsit fölhorkantam én is. Amúgy meg azt csípem még, ahogy Kaplár F. tippeket ad a játékosoknak, mi lenne a dolguk. Aranyos. :-)

    VálaszVálasz

  29. Sztrego 2009/07/3, 16:28

    @FedererRafa: Mirr Murra azért szépen kivágta Fedet Dohában és Dubaiban egyaránt. Ellene beremeg. Ha Roddick jut a döntőbe, előre átadhatják Fednek a trófeát.

    VálaszVálasz

  30. Count Adyn 2009/07/3, 16:30

    Egy GS azért kicsit más mint Doha és Dubai:)

    VálaszVálasz

  31. FedererRafa 2009/07/3, 17:19

    @Sztrego: Egyetertek. :)

    VálaszVálasz

  32. Tök 8 2009/07/3, 17:43

    @Count Adyn: de Roger Dubaiban és Dohában is simán kiverné Roddickot. Meg úgy szinte mindig, mindenhonnan bármikor, féllábbal is az amerikait akármilyen “hátrányból”, ha egyáltalán beszélhetünk olyanról, hogy Roddick előnyt szerezhetne. Murray legalább stabilizálta magát Roger ellen, és túl sok közös GS meccsük eddig nem volt, kivéve a tavalyi döntőt.

    VálaszVálasz

  33. Count Adyn 2009/07/3, 18:29

    @Tök 8: Ez mondjuk igaz:)

    én most úgy érzem hogy kimegy pályára Roger meg a 14 Gs cím, és nem áll meg előtte senki:)

    VálaszVálasz

  34. discretio 2009/07/3, 18:45

    Ha Federer úgy játsza a szervagémeit, ahogy ma, akkor megveri Márit. Ő is olyan bedühödős fajta, ha az ellenfél szervagémjeinél kevés pontot csinál, mint Haas.

    VálaszVálasz

  35. Count Adyn 2009/07/3, 19:46

    Federer-Roddick döntő:)

    VálaszVálasz

  36. VVega 2009/07/3, 19:56

    Roddick a döntőben !!!! El se akarom hinni, annyira jó :D DD

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (490)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (207)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (2) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (67) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (177) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (13) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum