Csak annyi, hogy lehet, hogy Hewitt járt igazán rosszul ezzel a cserével.
Mármint, hogy a nem teljesen egészséges Rafa helyett a teljesen egészséges Del Potróval kell találkoznia.
Majd kiderül.
Mindenesetre amikor 2002-ben nyerni tudott, szerintem egy ilyen meccse sem volt. Még akkor is, ha Schalken ellen öt játszmára kényszerült a nyolc között.
Csak akkor ő volt a világelső.
Ő volt ott a táblán, ahol most Delpo van.


Őszintén, engem az is nagyon meglepne ha egy szettet is tudna hozni…
Remélem lesz esélye. Megérdemelné. És ahogy Fed is mondta Hewittnál jobban senki nem tud küzdeni. És én úgy látom rajta most nagyon akar.
Szóval hajrá Léjt! Delpo neked még várnod kell
ffff
hát én is Léjtnek szurkolok, de sztem nincs sok esélye….
bár igazából azt sem tudom hogy Delpo hogy játszik füvön, ha annyira nem jól, akkor Léjtnek van esélye
@Cathy07: én is támogatom léjt-et. de del potro-t nagyon nagyon erősnek érzem. Én is azokhoz tartozom, akik őt máris hozzászámítják a nagy négyeshez, vagyis, akkor már ugye ötöshöz.
de jó kis meccs lesz.
Del Potrónak elvileg nyerni kellene, de nincs semmi sem előre megírva. Hewitt Queens-ben is csak két tiebreak-ben kapott ki Roddicktól…
@geod01: Hasonlóan érzek! Ez pont az a meccs, amikor bárhogyan is végződik, azt sajnálni fogom. Nálam Léjt a nyerő, de a realitás más.
Delpó tényleg kinőtte már a “legjobb a rosszak közül” titulust. Már több annál.
@piszy: igen, ez tipikusan az a meccs ami után megnézem majd a táblát, h kik mentek tovább és bemondok magamnak két-három nevet,h nna, bezzeg ő is meg ő is továbbment, míg léjt/delpo meg nem..
Gondoltam megnézem a H2H lássam mit játszottak eddig egymással, de ez lesz az első meccsük… Mind1. Félek nagyon hogy sima Delpo győzelem lesz…
ok. Eddig nem engedett belépni, a 4 f” csak próba. Szóval vezsztett szerintem varázsából a tenisz a világelső távollétében… nekem Raffa borzalmasan hiányzik, úgy mintha Federer nem lenne ott! Hewitt – D. potro igazából “szürke” mérkőzés, nem fogom a körmömet lerágni bármelyik is nyer. Federer útja a döntőig, és a döntőben egyértelmű, Wimbledonban őt legyőzni?! az megérdemli a no1! Félek, hogy Nadal karrierjére kihat a Soderling elleni vereség, biztos vagyok benne, hogy a mai napig sem tudta feldolgozni, most elveszíti a világelsőségét, vajon mikor fog visszatérni???
jövő ilyenkor. Garros-Wimb. az aktuális világelsőnek nehéz lesz a dolga Rafával szemben – szinte 0 védendő pont.
@Conquistador: ez igaz…
Nah C’mon Léjt!!! ezt nálad jobban senki nem tudja mondani. C’mon!!!!
Hajra LEJT!!!!!!!!!!!!!!!
nagyon drukkolok neked. Remelem nyersz.
@Conquistador: Rafa jovore is vilagelso lesz.
Juvitt, aszongya ez az elképesztően nagy tudású szakkommentátor, talán Machán az…
Ez fájt!
Érdekes ez a meccs.Én is sima 3 szettes Delpó győzelemre számítottam,mondjuk egy jó meccsel megspékelve.Erre most Hewitt vezet.Szal,abszolút kétesélyes meccs.:)
Cmonnnnnnnnnnnn TE BAJNOK!!!!!!!!
@szabi: annyira jo lenne, ha visszaterne Hewitt, ha megint top jatekos lenne… kell o
Azt mkondja Machán szakkommentátor úr, hogy Hjuvit úgy játszik, ahogy a Davis kupában szoktak,annyira hergeli magát…Ő nem látta korábban Lleytont játszani?
és ami lemaradt C’mon Lleyton
@koczka:
valószínűleg teniszt sem nagyon látott még….
Azt ne mondjátok, hogy Delpó megsérült!
pff, most meg Nadalli technikát lát Léjtben!:D leveszem a hangot, ezt már nem bírom!! COM’ON LÉJT!!!
@koczka:
Ha Yol sejtem nem… sajnalhatja…., de ne mondjon zoldsegeket .
Mellesleg en Lejtre tippelek. A tapasztalat nagy ur – es neki az van. Nem beszelve jatektudasarol. (kar, hogy kihagyott… de ahogy latjuk naprol napra javul a fomaja..:) )
kicsit off: egyébként az az ember, aki a hazai tenisz egyik vezetője (most azt hiszem Fed-kapitány) annak nem kéne követnie, hogy mi folyik a tenisz világában?néha az az érzésem, hogy csak azokat a meccseket látják/nézik, amiket közvetítenek (és ezt nem csak Machán úrnál érzem).
Ha már szakkommentátor, akkor csakis Köves Gabi, érthetően beszél, nyelvtant is ismeri, nem beszél péniszségeket, egyszóval: Korrekt szakember.
hajrá Del Potro!!!!!!
ezt a közvetítést nem lehet bírni, mint aki soha nem látott tenisz. Miért kell minden egyes pontnál okoskodni, meg egy rossz adogatás után , bemondani, hogy második következik??
Hang nélkül meg nem jó meccset nézni, de le fogom venni mert ez őrület.
Egyedül Köves G. elviselhető.
Hajrá Léjt!!!!!!!!!!!!!
@teniszfan: HEHE
Na, most már elegem van ebből a segg Machánból, súlyos elmebeteg ez a csávó…
Kövest mindig!!! Gyűjtsünk aláírásokat:-)
@Davegilmour: vagy Petrát és Gábort a sport tv-re
Jól beszélsz!
@Davegilmour:
Gyujtsunk, vagy kezdemenyezzunk nepszavazast. Elegem van a hujjjjekbol!!!!
Imadjuk Machant:)
Hajdú B. Istit szeretem, mert az amerikai focit iszonyú jól közvetíti, azt meg nagyon szeretem, de a teniszt… no comment
Miért nem veszi meg a eurosport wimbit is???? Petra tegyetek valamit!!!!!!
@teniszfan: csakhogy ,aki most közvetít az nem Pisti, hanem Faragó Ricsi
@koczka:
nincs nekünk akkora szerencsénk…
“szakszerű” kommenteket fogunk hallgatni jövő vasárnapig…….
Léjt mint a dühöngő bika…. ez azért jó volt
Én csak az elején szoktam dühöngeni rajtuk, aztán inkább csak szórakoztatnak (és arra gondolok, hogy ilyen erővel még sportriporter is lehetek).
@Sugarbabyyy: az a baj, hogy nemcsak jövő vasárnaapig, de utána masterseket is…megőrülök egyesektől itt a sport tv-n
@koczka: tényleg !!! bocs, mindenesetre ő se áll a helyzet magaslatán.
Én egyébként még Taróczyt elviselem, ő csak néha beszél, ez a fickó egyfolytában beszél és beszél és beszél. Tegnap a Djoker meccs közvetítésén is ő volt hát a meccsnél csak a kommet volt rosszabb. és a meccs szer volt
@koczka:
NEEE!!!
és mikor lesz az eurosporton tenisz…
én meg fogok halni így……
….el kell mondani a kedves nézőknek, h a teniszt nem időre játsszák…
te jesszus atyaúristen……..
mi történik delpoval? az elözö meccsén elképesztö magabiztosan játszott.
most meg mintha ott se lenne.
ha ez igy megy tovább mörri begyalogol a döntöbe.
Remélem, Léjt befejezi ezt a meccset. Mert tényleg megérdemelné.
A kommentárról meg annyit, hogy a jóhoz hamar hozzászokik az ember, így vagyunk szerintem többségében mi is Petra és Gábor munkásságával. Egyrészt itt a blog, ami ékes bizonyítéka annak, hogy szeretik ezt a játékot, szabadidejüket is feláldozzák rá, ahogyan mi is. Szakmailag felkészültek, teljesen képben vannak, érdekes dolgokat mondanak, de nem viszik túlzásba, tehát egyensúlyban van az érték és a mennyiség.
És ami a legfontosabb: tudnak szépen, érthetően, magyar nyelven beszélni.
Nem értem, hogy ilyeneket hogy engedhetnek kommentátori székbe ülni, mint Kapi, Machán meg Taróczy. Lehet, hogy teniszezők voltak (legalábbis az utóbbi kettő), biztos értik(?) a “szakmát”, de nem tudnak egy épkézláb mondatot megfogalmazni, arról nem is beszélve, hogy a mai játékosok 70%-át az aktuális közvetítések alatt látják először. Legalábbis sokszor úgy tűnik.
Fazekas Erzsébet, Faragó Ricsi, Szaniszló Csabi, Fülöp Laci meg a többi fogalmatlan, mondvacsinált teniszkommentátor pedig szót sem érdemel.
ugye a bácsi nem juvit-ot mondott? ugye nem…….???
@Sugarbabyyy: de, az elejétől kezdve ezt hallgatjuk
@Sugarbabyyy:
Végig “Juvitt”-ot magyaráz. De az ilyen és efféle tévesztések náluk teljesen megszokottak…
gyönyörűűűűűűűűűű
Sajnos ilyen a kommentár. SZG-ék nem “rágják” az emberek szájába a teniszt mert erre nincs szükség. Az, hogy elmondja a szakkommentátor, hogy nem időre játsszák a teniszt vicc. SportTV ráállt erre, hogy tömegek náluk látnák elsőnek teniszt. Hát ez kurvára hibás meglátás tőlük és joggal “háborít” fel sokakat. Eurosport profin, szakértelemmel és lazán hozza a teniszt. Mintha a SportTV lenézné a nézőket, hogy totál kezdők …
@Sugarbabyyy: De legalább tisztességesen tudnak magyarul, ami sajna nem minden euros kommentátorról mondható el. Tudom, hogy ez kb. a 32. szempont
, de azért ez is valami. Hogy ne csak csépeljük már szerencsétleneket…
most jöttem ki a konyhából és ültem le nézni igazán a meccset de az első juvit-nál még csak azt hittem rosszul hallok…de nem……
meccslabda……innen vége……
Léééééééééjt! C’monka megcsinálta
@Sugarbabyyy: Juvit-drukker vagy te is?
Hát nagy gratula Hewittnak!Ma ő volt a jobb!Hát akkor hajrá a továbbiakban.
43 nyero, 14 k.k hiba Hewittol!!!
Nem akarmi..
@dd aka kertagar:
szeretem, ahogy játszik, de nem ő kedvenc…..
akik az rg alatt Gábort szidták azok mondják már meg őszintén hogy most hiányzik-e
Tragédia. Képtelenség hallgatni őket. de ha leveszem a hangot a labdamenetet sem hallom.
“Love game-re veszik el” az elményt, “hogy úgy mondjam”.
fogjátok fel akaraton kívül paródiának, és kommenteljetek az ajrósporton – amúgy gratula a vén Léjtnek
@dd aka kertagar:
ez igaz, de paródia és paródia között is van különbség… és van olyan, amiről egyszerűen elkapcsolsz v. leveszed a hangot…
@FedererRafa:
Vidd haza oket
Azt hiszem, hogy ennyit arról, hogy Hewitt rosszul járt volna a cserével. Nagyon kikapott Nadaltól az RG-n, itt sem tudta volna (szerintem) legyőzni még a [nem teljesen egészséges] Nadal-t sem, mert az olyan vereségek igencsak benne maradnak az emberben. Tavaly Roger-ben is benne maradt.
Léjt ment tovább. Yuhhéé!
Delpo kiesett. Őt nagyon sajnálom.
Ez van!
@dd aka kertagar:
Nem ven o, hanem egy szerencsere visszatero kivalosag. Grat Neki – es Delponak is. Kedvelem azt a sracot. Hallatlanul sportszeru, az, ha nyer, es az, ha veszit. Ritka a fiatalok kozott az ilyen.
@omnio:
En a csetben mar javasoltam, hogy sdjunk be egy peticiot, hogy a sprttvben csak “testbeszeddel” kozvetithetnek, mellette a jobb felso sarokban siket jelekre forditva azt… Akkor legalabb ez nem zavarna.
@teniszfan: Nem Hajdubé szokott amerikai focit közvetíteni, hanem a “tesója”, a Faragó Ricsi.
Aki amúgy tényleg zseniálisan kommentál amerikai focit. Nem úgy, mint teniszt…
Léjt azért kemény krapek füvön. Azon se lennék meglepve, ha a döntőig nem állna meg.
@Charro: A hangját megismertem, a név nem jött össze, Köszi
Nem értem egyébként, hogy miért ketten közvetítenek? Elég lenne egy “okos”, miért kell mellé valaki a sporttv-ből? Gáborék mindig egyedül közvetítenek és jó is ez így.
@teniszfan: Biztos kevésbé érzik hülyének magukat, ha van mellettük egy másik is.
Hewitt megcsinálta.
biztam benne és sikerült.
éppen irni akartam,hogy azért remélem lesz egy blog cikk Hewittról.
Ameddigre leirom már van is.