Meglett az ára a sok bukdácsolásnak, a megborulások koronázatlan királya, Gael Monfils ugyanis nem indul Wimbledonban csuklósérülés miatt. Ezt a sérülést múlt héten Queensben, a Golubjev elleni mérkőzésen szedte össze. Pontot nem veszít, mert tavaly sem indult sérülés miatt.

no comment
Azért kár..
szerintem amúgy sem szereti a füvet…már játszani rajta…szívni biztos…..:D
Ui: bocsánat ha politikailag inkorrekt voltam….
Hát sajnálom nagyon.De ez az ő játékába bennevan.:(
Talán majd jövőre.:)
Sajnos Gréta is Out. Pedig már csak egy gém hiányzott a főtáblához:( 6:3 5:2ről
(((
3:6 7:6 6:3
Nadal ma Hewitt ellen bukta a bemutatómeccsét (6-4, 6-3), és azt mondták a térde nem úgy működött, ahogy azt szerették volna.Hogy indul-e Wimbiben azt holnap döntik el a Stan elleni, szintén bemutató mérkőzés után.
@koczka: Én is most olvastam és nem valami bíztató hír, de itt van a cikk:
http://www.cbssports.com/tennis/story/11867794
A következő kérdésem lenne: Holnap ugye ottani idő szerint 10-től van a sorsolás, és valószínű addig nem jelenti be Nadal, hogy visszalép-e. Ha mégis visszalép és már kész a tábla, akkor a helyére raknak be egy LL-t, vagy pedig minden kiemelt eggyel feljebb lép? Mert nagyon nem mindegy, hogy Federer-Murray pl. összekerülhet-e az elődöntőben vagy csak a döntőben.
Úgy lesz mint a RG-on ha később jelenti be mint Zvonareva, helyére megy egy LL.
Sokkal egyszerűbb mint torlódik mindenki plussz a 33. kiemeltet ki kell venni a helyéről na és oda megy a LL. De a nőknél is esélyes egy-két LL már csak ahányan ezen a héten megsérültek.
1.Nem is tudtam hogy ma voltak bemutatómeccsek….
2.Remélem Rafa nem mondja vissza Wimbit.
3.Monfilsnak meg jobbulást.
4.ennyi.
Valaki megmondaná,hogy mi az a “LL”?
Thx
@Whiskey2: sztem Lucky Looser
kár Monfils-ért, de még nagyobb kár lenne Nadalért…..
Kéne csinálni egy tippelést, na nem arra h ki indul v ki nem, hanem h pl a legjobb 8at, aztán a 4 et és a döntőt. Persze csak a holnapi draw után.
Aki ráér holnap hallgassa a Wimbledon Radio Sorsolását 11től. http://www.wimbledon.org/en_GB/interactive/radio/index.html
@Petiii: gondolom olyan jatekra gondoltal, hogy a salakblog latogatoi ide irhatnanak be a tippjeiket, de van egy masik ilyen jatek az atp honlapjan, ha gondolod nezd meg http://challenge.atpworldtour.com paran ki szoktuk tolteni innen a blogrol, aztan “megbeszeljuk”, hogy ki hogy all:) az egesz tablat ki kell elore tolteni, erdekes latni a verseny alatt, hogy hogy milyon be belole.
Rafat nagyon sajnalom, es szerintem nem fog indulni, vagy ha indul is, kevesre lesz kepes. Gaelt is sajnalom, remelem meggyogyulnak!
@agimano: a milyon az mi jön akart lenni:)) ezt vajon hogy sikerult leirnom:)
@Cathy07: @ettumifilii: Hát ez a blog egyre jobb lesz!!!! Mekkorát nevettem ezen a két hozzászóláson
)
@agimano:
Sajnos én is így látom, most olvastam az eurosport honlapján a teljes cikket, ami a Léjt elleni 6:4 6:3-as elveszített meccsről szólt.
Uncle Toni nyilatkozta, hogy Rafának nem jött rendbe a térde, tenditisze van, Wibledon kérdéses.
Állítólag a meccs alatt előfordult, hogy uncle Toni szólt Rafának, hogy hajoljon le jobban a labdákhoz, és Rafa csak annyit suttogott, hogy “nem tudok”.
Ez nem valami bíztató.
Martina Navratilova szerint Nadal mentálisan és fizikailag is kiégett a rengeteg életre-halálra lejátszott meccs miatt.
Maximálisan együtt tudok vele érteni.
Vamos Rafa!
@eva: cathy nem viccelt tényleg lucky looser az ll..azaz szerencsés vesztes….
@ettumifilii: Tényleg? Köszi. De azért jót nevettem. Én sajna csak amatőr teniszrajongó vagyok. Pár éve szerettem meg a teniszt ( mint néző), miután valaki elmagyarázta a szabályokat. Addig teljesen logikátlannak látszott, hogy ha a 15 után 30 jön, akkor utána miért nem 45
Szóval teljes homály volt a fejemben.
Mostmár imádom nézni a teniszt.
Sajnálom Rafát, és azt kívánom, hogy inkább elsősorban az egészsége legyen a fontos, bármennyire is fog hiányozni.
@piszy: Basszus! Ez már elég durván hangzik!!!!
Hát sajnálom Monfilst, és a hírek alapján Rafának se adok sok esélyt az indulásra. Azért így kicsit felemás a mezőny, de fontosabb, hogy rendbe jöjjenek. Biztosan többet ér egy egészséges térd meg ezzel az esély a GS-re New Yorkban.
Kicsit utána néztem:
Íngyulladás (tenditisz)
Az izmokat egymással vagy a csontokkal összekötő ín gyulladásos megbetegedése.
Nadal ha indul se kapott könnyű ellenfelet első körben nadal v clement második körben meg jöhet léjt…
Djokovic is belehúzott: djokovic v julien benneteau
murray v robert kendrick. Jó meccsek lesznek én már most látom
@piszy: ja ezek a magyarázatok… Navratilova…(minden tiszteletem az övé, de) kijelenteni h Rafa mentálisan és fizikailag kiégett… hát nem tom. Nem hiszem, h nap mint nap msn-ezne Nadallal, hogy hogyan érzi magát… úgy kb azt láthatja a pálya széléről, amit én: fáj a térde…
No mindegy mindig kicsit felbosszant ha valaki, mert nagyon ért hozzá, már kinyilatkoztatásokat is tesz.
@Csavargo: egyetértek, most ez igy nagyon jol hangzik, hogy mentalisan kiegett, mindenki felkapja ra a fejet, mert Navratilova mondja. Fizikailag lehet, hogy kiegett, de mentalisan biztos, hogy nem, fizikailag is remelhetoleg nem veglegesen. Szoval nem is hivnam kiegesnek, serulesnek hivnam:))) viszont az biztos, hogy ezt a sok rohangaszast nem birja a terde, ha felgyogyul, valamit valtoztatnia kell. Csak az a jatek nem lenne olyan erdekes es latvanyos, feleslegesen rohangal egy csomo labdaert, ha hagyna az ellenfel adogatasanal a remenytelen pontokat, akkor is lehet, hogy ugyanannyira jutna, mint most, csak ehhez fejben is at kell allnia. Mert o most arra van raallva, hogy minden pontnal 100%ot ad, ha valamikor csak 50%ot adna, akkor utana lehet nem tudna visszaallni 100%ra 2 labdaval kesobb.
Mikor van ma vajon a Wawrinka elleni meccs es utana a sajtotajekoztato?
@agimano: szerintem már idénre is rengeteget változtatott.
Attól még lehet 100%-ot koncentrálni, hogy nem indul el a teljesen lehetetlen labdákra.
Ki tudja, lehet, hogy elég nagy pofon volt neki az RG meg Wimbi, ezúttal a kanapéról, aztán ő (meg a stábja) is elgondolkodik ezekről. Még mindig tartom az aranytojáast tojó tyúkocska elméletemet, akit nem fognak hagyni szétesni, és “kiégni”. hú de irritál ez a szó.
23 éves. Persze tudom nagy a terhelés meg profi sportoló meg minden, de hát nem tudom elképzelni, hogy ne lehetne összerakni alacsonyabb terhelésű (értsd nyilván akár sokklal kevesebb meccsre) évadokra 100%-ra.
Azért nem 80 éves 6-féle rákkal meg combnyaktöréssel, depresszióval meg idült alkoholizmussal.
Rafa is out,,, :S