Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Számok

2009/06/7 Tagek: federer, soderling Kategória: Roland Garros
Szerző: szpetra

05tennis-60020 perccel a Garros döntő előtt sokat már nem számítanak a számok, meg amúgy sem igazán számítanak, de azért itt van néhány érdekesség.

- Eddig két svéd nyerte élete első Grand Slam trófeáját Párizsban, Borg 1974-ben, Wilander 1982-ben.
- Ahogy Wilandernek 82-ben, úgy Söderlingnek is ez lehetne élete első salakos tornagyőzelme.
- A Garroson sokkal többen nyerték első GS tornájukat, mint bármelyik más GS-en. Söderling lehetne a 22. új bajnok.
- Párizsban idén biztosan új bajnok lesz, aki nyer, a 25. különböző Garros győztes lesz.
- Federer és Söderling az 5. és a 8. helyen állnak, ami az idei salakos mérleget illeti, 1999 óta először fordul elő, hogy nem az első két helyezettből egyik sem játszik döntőt.
- Függetlenül a döntőben elért eredményétől, Federer jövő héten is marad 2. a világranglistán, míg Söderling megdönti eddigi legjobbját. Ha kikap, a 12. helyre jön föl, ha nyer, bejön a legjobb 10-be.
- Federernek tökéletes a mérlege Söderling ellen, eddig mind a 9 egymás elleni meccsüket megnyerte, három különböző borításon győzte le, és egyszer már idén is nyert ellene.
- Söderling eddig mindössze 1 szettet nyert Federer ellen (2005 Halle), 20-at elveszített.
- Federer beállította a GS döntőben való szereplések all-time rekordájt, 19. fináléjával beérte Ivan Lendlt.
- Federer az elmúlt 16 GS tornán 15-ször jutott döntőbe. (!)
- Federer a 8. férfi teniszező, aki zsinórban negyedszer játszhat döntőt (Lacoste, Ayme, Decugis, Germot, Borg, Lendl és Nadal mellett).
- Soha senki nem veszített még 4 Garros döntőt.
- Ha ma győz, Federer beállítja Sampras rekordját, 14 GS győzelemmel.
- Ha Federer győz, 40 GS tornájából a 14.-et nyerné. (Sampras 52 GS torna után lett 14-szeres GS győztes.)
- Ha Federer győz, megcsinálja a karrier Grand Slamet, ami rajta kívül eddig mindössze 5 teniszezőnek sikerült (Perry, Budge, Emerson, Laver, Agassi).
- Ez Federer 11. Roland Garrosa. 1999-ben Andre Agassi is 11. Garrosán győzött, ekkor érte el a karrier Grand Slamet.
- Federer döntőt játszott az elmúlt 3 évben Párizsban. Csak Ken Rosewall veszített több finálét a “hiányzó” Grand Slamén, ő négyszer bukott wimbledoni döntőt.
- Ez lesz Federer sorozatban ötödik Grand Slam döntője. 2005 Wimbledon és 2007 US Open között már volt egy 10-es sorozata. Ő az egyetlen teniszező, aki két ilyen nagy sorozatot is produkált.
- Federer 59. tornagyőzelméért hajt ma, ha megszerzi, egyetlen trófeára kerül Andre Agassi 60 tornagyőzelmétől. Federer most 8. az örökranglistán.
- Federer az 58 eddigi trófeából csak 8-at nyert salakon.
- Ez az első alkalom, hogy Federer úgy jutott döntőbe egy GS tornán, hogy csak két sima, 3 szettes mérkőzése volt (Martin és Monfils ellen).
- Ez a második alkalom, hogy Federernek két ötszettest is kellett játszani ahhoz, hogy fináléba kerüljön. (Az idei Ausztrál Openen is két ötszettes játszott, de abból az egyik a döntő volt.)
- A Tommy Haas elleni mérkőzés volt a 4. Federer pályafutása során, amikor 0-2-ről tudott fordítani.
- Ez Federer 38. GS tornája sorozatban. Az aktív játékosok között csak Santorónak van hosszabb sorozata (43).
- Ez az első alkalom 2003 óta, hogy Federer nem első kiemelt a Garroson. Az elmúlt 3 évben a 2. kiemelt nyert.
- Söderling az idei Garrosig soha nem jutott túl a 3. fordulón GS tornán.
- Az Open Erában mindössze 5 játékos volt, akik első salakos tornagyőzelmüket pont a Garroson szerezték meg: Kodes, Wilander, Chang, Courier és Kuerten. Közülük Wilander és Kuerten életük első tornagyőzelmét is Párizsban szerezték meg, és későbbm mindketten 3-szoros Garros bajnokok lettek.
- Söderling az első svéd Magnus Norman óta, aki RG döntőt játszik. Magnus Norman most Söderling edzője.
- Ő lehet az első svéd GS bajnok Thomas Johansson 2002-es melbourne-i győzelme óta.
- Eddig 3 svéd bajnoka volt a Garrosnak: Davidson, Borg, Wilander. (Pernfors, Edberg és Norman csak döntősök voltak).
- Söderling 9 év után az első svéd férfi teniszező, aki salakborítású tornán döntőt játszik.
- Söderling honfitársa, Björn Borg rekordját segítette életben tartani azzal, hogy megverte Nadalt, hiszen Borg nyert eddig egyedül zsinórban 5 RG trófeát, Nadal pedig idén ezért hajtott.
- A világranglista 25. Söderling a 8. legalacsonyabban rangsorolt játékos, aki döntőt játszott valaha a Garroson (Pernfors 27., Pecci 29., Puerta 37., Gaudio 44., Verkerk 46., Kuerten 66. (1997), Medvegyev pedig 100. volt ekkor.) Közülük csak Kuerten és Gaudio tudott nyerni.
- Ha legyőzi Federert, Söderling zsinórban harmadik alkalommal verne Top 10-es teniszezőt. (Simon és Nadal után)
- Söderling 9 mérkőzésből álló győzelmi sorozatnál tart (3 győzelem a csapatvilágbajnokságon, és 6 a RG-on), ez pályafutása eddigi leghosszabb sorozata.
- Ezt megelőzően a 2008. októberi lyoni tornagyőzelme óta nem tudott két meccsnél többet megnyenri egymás után.
- Söderling 4. tornagyőzelméért küzd ma, 2004-ben és tavaly Lyonban győzött, 2005-ben Milánóban, mindet szőnyegen, fedettpályán nyerte.
- Nagyon jó napja lehet ma a svéd tenisznek, hiszen a junior fiúk döntőjében a szintén svéd Daniel Berta is érdekelt, ezt is ma játsszák. Eddig összesen 6-szor fordult elő a RG történetében, hogy egy nemzet teniszezője nyerte a férfi és a fiú döntőt, 1981-ben pont Borg és Wilander tették meg ugyanezt.
- Aki ezt végigolvasta, annak gratulálok. Jó döntőt!

226 Comments »

226 komment:

  1. FedererRafa 2009/06/7, 14:58

    2004 óta első kiemelt Fed, nem?!

    VálaszVálasz

  2. koczka 2009/06/7, 14:59

    Végigolvastam!!!
    Petra, mennyi idő alatt sikerült ezt a bejegyzést összehozni?Nem lehetett kis meló.

    VálaszVálasz

  3. FedererRafa 2009/06/7, 14:59

    Imádok a statisztikát:P

    VálaszVálasz

  4. FedererRafa 2009/06/7, 15:00

    Söderling 8. az idei salakos teljesítményben?

    VálaszVálasz

  5. ettumifilii 2009/06/7, 15:00

    nem semmi statisztikai beharangozó megy most a eurosporton….

    VálaszVálasz

  6. szpetra 2009/06/7, 15:01

    @FedererRafa: de, éppen ezért 2003 óta az első alkalom, hogy nem :D

    VálaszVálasz

  7. szpetra 2009/06/7, 15:02

    @FedererRafa: Igen, 13-4 a mérlege. Ez a Garros azért eléggé megdobta a statisztikáját…

    VálaszVálasz

  8. FedererRafa 2009/06/7, 15:03

    @szpetra: Hihetetlennek tűnik…
    :)
    Imádom a statokat..

    VálaszVálasz

  9. ettumifilii 2009/06/7, 15:06

    érdekes de nekem federer idegesebbnek tűnik mint söderling….

    VálaszVálasz

  10. koczka 2009/06/7, 15:10

    @ettumifilii: szerintem neki van több veszítenivalója

    VálaszVálasz

  11. ettumifilii 2009/06/7, 15:12

    @koczka: az biztos

    VálaszVálasz

  12. R-l@nch 2009/06/7, 15:18

    Ott a break!!:)

    VálaszVálasz

  13. ettumifilii 2009/06/7, 15:19

    statisztika nem számít nagyon…söder 0% ban üti be az első szervákat…

    VálaszVálasz

  14. R-l@nch 2009/06/7, 15:20

    Eddig Roger nagyon jó, 2-0

    VálaszVálasz

  15. ettumifilii 2009/06/7, 15:22

    nem lehet könnyű sódernek…a stadion felrobban minden fed pont után…

    VálaszVálasz

  16. R-l@nch 2009/06/7, 15:24

    Eddig nagyon sima,ebből csúnya égés lesz,ha nem ébred fel a svéd

    VálaszVálasz

  17. 'cos_am_free 2009/06/7, 15:25

    3:0-ra értem ide :) ALLEZ

    VálaszVálasz

  18. ettumifilii 2009/06/7, 15:28

    a szokásos szitu egyenlőre….a meglepetésember a döntőben beremeg….és ami a döntőig vitte az csak nyomokban látszik….nem baj így rog gyorsabban behúzza sóder meg visszamehet gondolkodni stockholmba…

    VálaszVálasz

  19. R-l@nch 2009/06/7, 15:29

    4-0,pazar! Eddig bejön az,hogy Söderling nem tud úgy mozogni,mint Delpo. Könnyedén tudja Fed mozgatni nagyon.
    A svéd sokat hibázik,rosszul is adogat,labdamenetekben sehol. Kár,hogy befosott,de rohadtul nem érdekel!:)
    Go Roger!

    VálaszVálasz

  20. Karl 2009/06/7, 15:29

    Nem éreztek egy önbizalombeli különbséget abban, hogy hogyan fogad Federer? Mert eddig megüti a fogadást fonákról is, nem csak nyeseget :)

    VálaszVálasz

  21. Hunchback 2009/06/7, 15:30

    Söderlingnek tele van a nadrágja. Lehet, hogy rövidebb lesz mint a női döntő.

    VálaszVálasz

  22. pbgi 2009/06/7, 15:31

    @R-l@nch: Jó, csak akkor ne mondjátok azt, hogy azért szeretnétek, hogy Nadal kiessen korábban, hogy végre izgalmas legyen a döntő…

    Ez még a tavalyinál is rosszabb szerintem… :-(

    VálaszVálasz

  23. ettumifilii 2009/06/7, 15:32

    eddig ferrero-verkerk :D

    VálaszVálasz

  24. R-l@nch 2009/06/7, 15:32

    De az azért hihetetlen,hogy Fed hogy rá tud koncentrálni a döntőkre. A Delpo elleni bizonytalanság sehol, adogatásai rendben, a fonákja még nem az igazi de a 2. szettől sztem már működni fog:)

    VálaszVálasz

  25. ettumifilii 2009/06/7, 15:33

    3 szettből csak lesz egy szoros

    VálaszVálasz

  26. R-l@nch 2009/06/7, 15:34

    pbgi: ÉN nem is akartam, hogy kiessen. ÉS az elődöntőben pl Gonzo-nak drukkoltam, ő pl nagyon hajtott volna Fed ellen is. Ez van,de nincs még vége!

    VálaszVálasz

  27. Armi 2009/06/7, 15:35

    Ez kezd egy kicsit kínossá válni!
    Ez a Söderling nem az a Söderling, aki megverte Nadalt, és ez a Fed nem az a Fed, aki 2 szett hátrányban vt Haas ellen. Mi lesz itt még…:S

    VálaszVálasz

  28. pbgi 2009/06/7, 15:36

    @R-l@nch: Jó, nem azért mondtam… Csak szeretem a Rafa-Roger meccseket és nagy bánat számomra, hogy nem jött össze. :’-(

    VálaszVálasz

  29. agimano 2009/06/7, 15:36

    federeres spanyol zaszlo:)

    VálaszVálasz

  30. pbgi 2009/06/7, 15:37

    @Armi: Sampras csúcsának beállítása… ;-)

    VálaszVálasz

  31. 'cos_am_free 2009/06/7, 15:42

    Basszus….ez kva kínos. Szegény Nadal……

    VálaszVálasz

  32. pbgi 2009/06/7, 15:43

    @agimano: Na, erről szól a tenisz… Ez is mutatja, hogy az intelligens szurkolók tudják igazán élvezni a játékot.

    VálaszVálasz

  33. R-l@nch 2009/06/7, 15:43

    Miért szegény Nadal?

    VálaszVálasz

  34. FedererRafa 2009/06/7, 15:43

    nem azért tapsol a francia közönség, mert Robin jót ütött, hanem mert azt akarják, hogy tartson a meccs vmeddig, persze a végén roger győzzön. Durva, xar helyzet…utálom a franciákat.

    VálaszVálasz

  35. FedererRafa 2009/06/7, 15:44

    @R-l@nch: Nadal sportszerű, nagyon jó játékos. Megérdemelné Ő is, hogy nyerjen még GS-t.

    VálaszVálasz

  36. Armi 2009/06/7, 15:44

    @pbgi:
    Hát… nagyon úgy néz ki.
    M1, Nadal előtt még sok lehetőség lesz ezt is megdönteni!:-D

    VálaszVálasz

  37. Poppy 2009/06/7, 15:46

    Na, bravó! Újabb beszari teniszező, aki zsenit csinál Federerből. Söderlingnek ezért kár volt odamenni. Be is táviratozhatott volna. Örülhet Roger és a rajongói, hogy ilyen remek ellenfél ellen lehet RG döntőt nyerni.

    VálaszVálasz

  38. pbgi 2009/06/7, 15:46

    @R-l@nch: Ezt én sem értem.

    De egyébként tényleg pechje volt Rafának, mert ellene élete formájában teniszezett a svéd, most viszont be van rezelve.

    VálaszVálasz

  39. R-l@nch 2009/06/7, 15:47

    Poppy: A Nadal fanok meg hogy örültek 3x is Federernek igaz???

    VálaszVálasz

  40. agimano 2009/06/7, 15:49

    baszki, mi volt ez?

    VálaszVálasz

  41. ettumifilii 2009/06/7, 15:49

    @R-l@nch: azért más egy kicsit mert roger világelső volt….

    VálaszVálasz

  42. FedererRafa 2009/06/7, 15:49

    LOLLLLLLLLLLLLLL
    Nadal szúrkolója volt?

    VálaszVálasz

  43. ettumifilii 2009/06/7, 15:49

    jimmy jump

    VálaszVálasz

  44. 'cos_am_free 2009/06/7, 15:49

    @pbgi:
    Pont ezért…. mert élete formáját hozta…mos’meg semmi

    Hát akár kés is lehetett volna ennek az elmebetegnek a kezében :(

    VálaszVálasz

  45. FedererRafa 2009/06/7, 15:50

    Ezután megnézheti a meccset amúgy?

    VálaszVálasz

  46. FedererRafa 2009/06/7, 15:50

    Nem mondanám rá feltétlenül, hogy eszelős.
    Ki tudja, mi megy végbe benne…

    VálaszVálasz

  47. ettumifilii 2009/06/7, 15:51

    @FedererRafa: szeritem szarrá verik….

    VálaszVálasz

  48. FedererRafa 2009/06/7, 15:51

    @agimano: Szerinted mi volt?

    VálaszVálasz

  49. FedererRafa 2009/06/7, 15:51

    @ettumifilii: Fenét, visszakísérik a helyére, és ugyanúgy nézi , :D :D:D:D:D
    HEHE

    VálaszVálasz

  50. ettumifilii 2009/06/7, 15:51

    @‘cos_am_free: nekem is ez jutott eszembe….

    VálaszVálasz

  51. agimano 2009/06/7, 15:51

    hat szerintem Fredi elegge megijedt attol a fickotol, en is megijedtem volna, akar le is szurhatta volna, ha olyan orult

    VálaszVálasz

  52. Sugarbabyyy 2009/06/7, 15:52

    úristen mi volt ez????
    kimentem vécére, és mire visszajövök vagy 20n vannak a pályán…..
    mi történt??

    VálaszVálasz

  53. FedererRafa 2009/06/7, 15:53

    @Sugarbabyyy: Bent voltam a Sátrién. :D

    VálaszVálasz

  54. 'cos_am_free 2009/06/7, 15:53

    @Poppy:
    Sztem nem ez a Sőderling gyerek csinál Federerből zsenit :D
    Mellesleg megsúgom Sődi ellen is beszartak 2 héten át. Minden ellenfele betojt… ennyiről ennyit
    ALLEZ ROGER

    VálaszVálasz

  55. piiirsz 2009/06/7, 15:53

    mi történt?milyen incidens?

    VálaszVálasz

  56. ettumifilii 2009/06/7, 15:54

    @‘cos_am_free: aha…gonza nagyon bevolt tojva….hát persze

    VálaszVálasz

  57. disacretio 2009/06/7, 15:55

    Nekem úgy tünt, minth valamiféle matador szerű jelmezben lett volna, mintha a bikát akarta volna ingerelni. Remélem nem valami elvakult Nadal rajongó….

    VálaszVálasz

  58. agimano 2009/06/7, 15:55

    egy csavo beszaladt a palyara es federer fejere akart rakni egy sapkat, vagy valami ilyesmi, raugrott vagy 6 testor es egy leteperte

    VálaszVálasz

  59. Sugarbabyyy 2009/06/7, 15:55

    @FedererRafa:
    öcsém híres lettél!!
    és nyertél magadnak pár évet valamelyik börötnben… :D

    VálaszVálasz

  60. agimano 2009/06/7, 15:56

    @disacretio: akar az is lehetett, de hogy hulye volt, az biztos

    VálaszVálasz

  61. ettumifilii 2009/06/7, 15:56

    miket ront söder???

    VálaszVálasz

  62. Sugarbabyyy 2009/06/7, 15:57

    ajjjjj, Robin szedd mán össze magad!!!!!!!!!!

    VálaszVálasz

  63. piiirsz 2009/06/7, 15:57

    @agimano: :O de beteg…
    de ez a Söderling..legalább izgalmasabb meccs lenne,ha már Rafa nincs itt :S

    VálaszVálasz

  64. FedererRafa 2009/06/7, 15:57

    @Sugarbabyyy: ezért nem jár börtön.
    És igen, Nadal-szúrkoló volt, egyértelműen látszott a spanyol szín rajta.

    VálaszVálasz

  65. agimano 2009/06/7, 15:57

    amugy hallottatok, hogy Gabor is olyasmit mondott, hogy Federling? biztos Soderlinget mondott, de nem annak hangzott

    VálaszVálasz

  66. agimano 2009/06/7, 15:58

    @FedererRafa: a piros?:)

    VálaszVálasz

  67. FedererRafa 2009/06/7, 15:58

    @agimano: hm?:)

    VálaszVálasz

  68. 'cos_am_free 2009/06/7, 15:58

    baszkiiiiii eső lesz???

    VálaszVálasz

  69. ettumifilii 2009/06/7, 15:58

    @agimano: nem lehet bírni azt a nyomást h ne mondja ki :D

    VálaszVálasz

  70. Sugarbabyyy 2009/06/7, 15:59

    @‘cos_am_free:
    fő a változatosság…..

    VálaszVálasz

  71. Poppy 2009/06/7, 15:59

    @R-l@nch: A Nadal-fanoknak Wimbledonban is kellett 3x “örülniük” Federernek, ahol ő volt verhetetlen.

    VálaszVálasz

  72. agimano 2009/06/7, 15:59

    @FedererRafa: milyen spanyol szin? piros volt rajta, nem?

    VálaszVálasz

  73. R-l@nch 2009/06/7, 15:59

    Söderling azért most jobban adogat már. El kezdett esni az eső

    VálaszVálasz

  74. pbgi 2009/06/7, 16:00

    Na, az eső lehet Söderling egyetlen esélye…

    VálaszVálasz

  75. ettumifilii 2009/06/7, 16:02

    @pbgi: szerintem roger jobban alkalmazkodik…de ha esőszünet lesz az más tészta

    VálaszVálasz

  76. 'cos_am_free 2009/06/7, 16:02

    @ettumifilii:
    eh…. amikor elküldtem a hszt és láttam, hogy egy kitételem lemaradt, akkor már bizti voltam benne, hogy észre fogod venni :D No pon’nem Gonzára gondoltam…az egy jó meccs volt.
    Az eső vajon besegit a svédnek?

    VálaszVálasz

  77. pbgi 2009/06/7, 16:02

    @R-l@nch: Azért elég langyos. Talán inkább Roger zökkent egy picit ki.

    VálaszVálasz

  78. FedererRafa 2009/06/7, 16:03

    @agimano: is, meg tán sárga.?P

    VálaszVálasz

  79. piiirsz 2009/06/7, 16:03

    jol emlékszem, hogy Roger mondta egyszer, hogy az rövidit, aki már nem tud mit kezdeni a játékkal/ban és az ellenféllel?

    VálaszVálasz

  80. Armi 2009/06/7, 16:04

    @FedererRafa:
    Börtön nem, de sztem kitiltják a RG-ról egy életre.
    Am furcsa ez a svéd teniszező, mondjuk megértem h kicsit betojt, de h ennyire… Mindenesetre lassan 2-0 lesz…
    és lehet h eső is, de nem hinném h ez sokat változtatna.

    VálaszVálasz

  81. Hunchback 2009/06/7, 16:04

    @pbgi: Söderlingnek természetesen még rengeteg esélye van, hiszen a meccsnek még nincs vége.
    De a legnagyobb valószínűsége ezekből annak van, hogy Federer kómába esik. :)

    VálaszVálasz

  82. pbgi 2009/06/7, 16:04

    @ettumifilii: Lévén, hogy ennél rosszabbul nem nagyon játszhat a svéd, valószínű, hogy az esőszünet semmiképpen se jönne neki rosszul.

    VálaszVálasz

  83. ettumifilii 2009/06/7, 16:04

    @pbgi: minden hibára lecsapok :D

    VálaszVálasz

  84. Sugarbabyyy 2009/06/7, 16:04

    rohadtul esik……. az előbb nagyon lehet látni….na most mért nem állítják meg????
    megvárják még valamelyikük elesik????

    VálaszVálasz

  85. agimano 2009/06/7, 16:07

    @piiirsz: azt mondta, hogy regebben igy gondolta, de rajott, hogy ez nincs igy

    VálaszVálasz

  86. FedererRafa 2009/06/7, 16:07

    @piiirsz: Én is emlékszem.

    VálaszVálasz

  87. ettumifilii 2009/06/7, 16:07

    mert a fejesek most is békát zabálnak….

    VálaszVálasz

  88. Sugarbabyyy 2009/06/7, 16:08

    az ég dörgött vagy csak képzelődöm???

    VálaszVálasz

  89. piiirsz 2009/06/7, 16:09

    @agimano: erről már nem hallottam. csak az maradt meg bennem amit már előbb is leritam,azért volt furcsa,hogy mennyit rövidit

    VálaszVálasz

  90. 'cos_am_free 2009/06/7, 16:09

    Ha elvergődne vhogy tájbrékig a svéd, akkor lehetne némi esélye erre a szettre…

    VálaszVálasz

  91. ettumifilii 2009/06/7, 16:10

    @‘cos_am_free: a következő gémben az első pont nagyon kell neki

    VálaszVálasz

  92. ettumifilii 2009/06/7, 16:14

    @‘cos_am_free: és már csak egy gém kell hozzá…:D

    VálaszVálasz

  93. Armi 2009/06/7, 16:14

    Tényleg nagyon esik. De sztem megvárják a szett végét. Am ha ezt behúzná Söderling, akk talán-talán lenne valami kis halvány remény…

    VálaszVálasz

  94. 'cos_am_free 2009/06/7, 16:19

    @ettumifilii:
    Nah nah….. tájbrék lesz :D

    VálaszVálasz

  95. ettumifilii 2009/06/7, 16:20

    @‘cos_am_free: háát azért még meg kell nyerni a gémet

    VálaszVálasz

  96. pbgi 2009/06/7, 16:20

    @piiirsz: De csak ha ellene csinálják. Ha ő csinálja, akkor ez egy nagyszerű felismerés…
    (Biztos rossz napja volt akkor, és megelégelte, hogy annyit futtatják.)

    VálaszVálasz

  97. ettumifilii 2009/06/7, 16:20

    huhh roger izgul

    VálaszVálasz

  98. ettumifilii 2009/06/7, 16:21

    de a keret az mindig nyerő

    VálaszVálasz

  99. Sugarbabyyy 2009/06/7, 16:22

    nos..akkor jöhet a tájbrék…..hajrá Robin!

    VálaszVálasz

  100. ettumifilii 2009/06/7, 16:23

    hát tényleg nyerje az egészet rog de azért ezt a tájbréket inkább robin:D

    VálaszVálasz

  101. R-l@nch 2009/06/7, 16:24

    minibreak

    VálaszVálasz

  102. ettumifilii 2009/06/7, 16:24

    3 ász vazze

    VálaszVálasz

  103. ettumifilii 2009/06/7, 16:25

    de lassú vagy ma sóder….

    VálaszVálasz

  104. 'cos_am_free 2009/06/7, 16:26

    leves……
    20 perc alatt behúzza a 3 szettet 6-0-val…. reméltem, hogy jó döntő lesz :(

    VálaszVálasz

  105. Sugarbabyyy 2009/06/7, 16:26

    hát ez így nem fog menni….

    VálaszVálasz

  106. discretio 2009/06/7, 16:27

    Jaj de jó, csak most ne engedjen ki !

    VálaszVálasz

  107. Hunchback 2009/06/7, 16:28

    @‘cos_am_free: Lesz az 6:1 is. Elvégre Söderling igazi harcos.

    VálaszVálasz

  108. ettumifilii 2009/06/7, 16:28

    @‘cos_am_free: sajnos elég egyértelmű volt h soder ki fog pukkanni….ha gonza jutott volna be más lenne a helyzet….fed ráadásul imádja az ilyen lomha óriásokat

    VálaszVálasz

  109. ettumifilii 2009/06/7, 16:31

    @Hunchback: roger egyszer brékel aztán hagyja had hozza söderling…mint a régi szép? időkben

    VálaszVálasz

  110. Hunchback 2009/06/7, 16:33

    @ettumifilii: Nem hiszem. Most már meg kell törnie a svédet, mert innen neki minden mindegy.

    VálaszVálasz

  111. FedererRafa 2009/06/7, 16:34

    Gábor Lavernek megvan a 4, őt véletlenül mondtad oda?:D

    VálaszVálasz

  112. agimano 2009/06/7, 16:34

    Lavernek megvan a negy, Gabor, mit beszelsz?:)

    VálaszVálasz

  113. ettumifilii 2009/06/7, 16:36

    tökéletesen ugyanaz a helyzet mint fed szinte eddigi döntőine nagy részén…tökéletes játék,ellenfél teli gatyával nyomait sem mutatja semmilyen reménynek és a jó játéka is a múlté…

    VálaszVálasz

  114. FedererRafa 2009/06/7, 16:36

    @agimano: Csak véletlenül szerintem. Mindenesetre kemény névsor , a 3-asok

    VálaszVálasz

  115. Poppy 2009/06/7, 16:37

    @ettumifilii: Ja, a múltbeli tapasztalatok alapján borítékolni lehetett a kipukkadást. Federer elég sokx kifogja a GS döntős újoncokat, akik berezelnek a lehetőségtől (Bagdatis, Gonzalez, Djoko, Murray, és most Sóder).

    VálaszVálasz

  116. agimano 2009/06/7, 16:38

    na, mit mond majd Roger a koszonobeszedben?

    VálaszVálasz

  117. ettumifilii 2009/06/7, 16:39

    @agimano: thank you robin, for beating rafa, and thank you all for being such an asshole with rafa :D :D

    VálaszVálasz

  118. 'cos_am_free 2009/06/7, 16:40

    Ha most szakad le az ég Párisban én megőrülök :) @Hunchback: nem lesz 6-0 :)
    @ettumifilii: hát ez van… erre a döntőre épültem 1 hétig :(

    VálaszVálasz

  119. Hunchback 2009/06/7, 16:40

    @ettumifilii: Ott a pont, de ezt csak gondolja, nem mondja.

    VálaszVálasz

  120. 'cos_am_free 2009/06/7, 16:43

    BRÉK LABDAAAAAAA

    VálaszVálasz

  121. 'cos_am_free 2009/06/7, 16:44

    áááááááááááááááá esztnemhiszemeeeeel

    VálaszVálasz

  122. ettumifilii 2009/06/7, 16:45

    @‘cos_am_free: dettó

    VálaszVálasz

  123. agimano 2009/06/7, 16:46

    figyelitek, hogy Gabor neha felrebeszel? keveri a jatekosokat?:) Soderling var, hogy mit csinal a sved:)

    VálaszVálasz

  124. ettumifilii 2009/06/7, 16:46

    gyerünk robin küzdjél nem ezért ültem itt egész délután…

    VálaszVálasz

  125. ettumifilii 2009/06/7, 16:47

    @agimano: biztos elkeveredtek a reptéren a csomagjai és nem tud odafigyelni

    VálaszVálasz

  126. agimano 2009/06/7, 16:48

    @ettumifilii: vagy a jegyzetei:))

    VálaszVálasz

  127. ettumifilii 2009/06/7, 16:53

    @agimano: :D gyerünk robin hood legalább egy szettet nyerj….a meccset add oda federernek csak még egy kis salakteniszt szeretnénk nézni…..

    VálaszVálasz

  128. Sztrego 2009/06/7, 16:54

    Söderling megcsinálja neki a Roland Garrost.

    VálaszVálasz

  129. 'cos_am_free 2009/06/7, 16:55

    Ha most Robin tudna egy nyamvadék bréket csinálni….

    VálaszVálasz

  130. FedererRafa 2009/06/7, 16:58

    @Hunchback: Miért gondolja ezt?

    VálaszVálasz

  131. Armi 2009/06/7, 16:59

    “Ez Federer 11. Roland Garrosa. 1999-ben Andre Agassi is 11. Garrosán győzött, ekkor érte el a karrier Grand Slamet.”
    Ez mondjuk elég durva. 10 évre rá ismétli magát a történelem???

    VálaszVálasz

  132. Hunchback 2009/06/7, 16:59

    @FedererRafa: Mert van realitás érzéke és tanult az elmúlt négy évből.

    VálaszVálasz

  133. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:00

    ilyen nincs és kész……. ilyen kifliket Nadal szokot ütni…

    VálaszVálasz

  134. Armi 2009/06/7, 17:02

    @Sztrego:
    Én osztom a véleményedet. ha Nadal lenne a döntőben, akk nem lenne kérdés ki győzne.
    Az a szomorú, h is dolgokon múlik az, h ki jut el a döntőig, és sajna nem úgy alakult, ahogy kellett volna. Hiszen azért egy Nadal-Federer döntő színvonalasabb lett volna.

    VálaszVálasz

  135. ettumifilii 2009/06/7, 17:02

    @‘cos_am_free: nem baj…ég egyszer ki kell szerválnia…csak megremeg-…

    VálaszVálasz

  136. agimano 2009/06/7, 17:04

    nem szeretnem, hogy Soderling nyerjen, de azert jatszhatott volna az elejetol kezdve igy

    VálaszVálasz

  137. ettumifilii 2009/06/7, 17:04

    @agimano: hátja

    VálaszVálasz

  138. ettumifilii 2009/06/7, 17:06

    izgulizgulizgul

    VálaszVálasz

  139. Armi 2009/06/7, 17:06

    erre kíváncsi leszek

    VálaszVálasz

  140. R-l@nch 2009/06/7, 17:06

    Armi: Agassi 99-ben úgy játszott döntőt,hogy Medvegyev kiverte Kuertent előtte. Szted mennyire érdekel ez ma már valakit is???

    VálaszVálasz

  141. agimano 2009/06/7, 17:07

    a fotosok mar nagyon bekeszultek, eleg rendesen csattognak a tukrok

    VálaszVálasz

  142. FedererRafa 2009/06/7, 17:07

    REzső!!!!!!!

    VálaszVálasz

  143. agimano 2009/06/7, 17:08

    jaj, nehogy kipottyanjon mar a gyerek Mirkabol a nagy idegeskedesben

    VálaszVálasz

  144. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:08

    hogy monnyák svédül a kámont?

    VálaszVálasz

  145. ettumifilii 2009/06/7, 17:08

    robin,bazdmeg

    VálaszVálasz

  146. agimano 2009/06/7, 17:08

    karrier grand slam labdaja van Fredinek:)

    VálaszVálasz

  147. FedererRafa 2009/06/7, 17:09

    Gratulálok.

    VálaszVálasz

  148. Armi 2009/06/7, 17:09

    ennyi!!!

    VálaszVálasz

  149. ettumifilii 2009/06/7, 17:09

    szép volt roger!!! legalább izgi volt a vége….

    VálaszVálasz

  150. patton 2009/06/7, 17:10

    Igeeeeen….

    gratula, Roger!

    VálaszVálasz

  151. Armi 2009/06/7, 17:10

    azt hiszem ez a RG-hoz méltatlan döntő vt!
    Lehetett volna izgisebb is.

    VálaszVálasz

  152. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:11

    Így volt megírva….
    Grat Rozsénak, megérdemelt győzelem volt :)

    VálaszVálasz

  153. Armi 2009/06/7, 17:11

    m1, tényleg megérdemli.

    VálaszVálasz

  154. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:12

    @ettumifilii:
    :D

    VálaszVálasz

  155. agimano 2009/06/7, 17:12

    Grat Rogernak!

    VálaszVálasz

  156. kmprg 2009/06/7, 17:13

    @Armi: Hát ezen az alapon mongyuk évi átlag három GS döntő méltatlan. A női meg majdnem az összes.

    VálaszVálasz

  157. 8785 2009/06/7, 17:14

    Őszintén gratulálok Federer! Azt gondolom most Rafa Nadal is ezt gondolja. Egyszerűen nagyszerű vagy! Küzdésből jeles

    VálaszVálasz

  158. Armi 2009/06/7, 17:14

    jó jó igaz

    VálaszVálasz

  159. teniszfan 2009/06/7, 17:18

    Grat Roger!
    De ennél unnalmasabb és egyértelműbb döntőt, á ennek a Garrosnak nem ilyen végének kellett volna lennie, de hát ez van!

    Szerintem vissza fog vonulni! Én örülnék neki.

    VálaszVálasz

  160. agimano 2009/06/7, 17:18

    Mikra filmez, beszaras:)

    VálaszVálasz

  161. agimano 2009/06/7, 17:18

    szip-szip:)

    VálaszVálasz

  162. Hunchback 2009/06/7, 17:19

    Most mondta Gábor, hogy a második, harmadik játszmára nem lehet panasz.
    Nem panaszkodomom. :(

    VálaszVálasz

  163. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:19

    Milyen helyes ahogyan örül :)
    Södi is boldognak tünik…

    VálaszVálasz

  164. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:22

    Sztem visszaszerzi Wimbit, a WR1-et, a USO-t és visszavonul….

    VálaszVálasz

  165. FedererRafa 2009/06/7, 17:22

    @‘cos_am_free: Nem vonul vissza.

    VálaszVálasz

  166. ettumifilii 2009/06/7, 17:24

    @‘cos_am_free: gyanúsan boldognak…ez roger varázsa….

    VálaszVálasz

  167. Lindike1 2009/06/7, 17:26

    Igen, megcsinálta!!!!! :)

    VálaszVálasz

  168. Sztrego 2009/06/7, 17:30

    Hihetetlen nagy szerencséje van, hogy nem Nadallal kellett küzdenie, és hogy valószínűleg Wimbledonban sem kell.

    VálaszVálasz

  169. Armi 2009/06/7, 17:30

    @ettumifilii:
    jah sztem is Rog varázsa… “Óz a nagy varázsló” után itt van “roger a nagy varázsló”.
    am komolyra fordítva, sztem csak felszabadult vt Söderling, m véget ért a mecccs.

    VálaszVálasz

  170. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:31

    @FedererRafa:
    Gábornak igazavan abban, hogy Wimbi visszaszerzése után, 15 GS-el, a családját választaná nem a folytatást…

    VálaszVálasz

  171. dd aka kertagar 2009/06/7, 17:32

    szép volt, igaz, nem lett izgi, ötszettes, de hát így esett. Pedig Sztrego még be is futott a pályára

    VálaszVálasz

  172. Jeli 2009/06/7, 17:33

    Grat Rogernek. Na hát akkor ezen is túl lennénk. Nem volt egy álomdöntő, de itt Svájcban Mindenki nagyon örült, hát én is, Rogerre úgy gondolok, mint honfitársamra. :)
    Szóval Svájcból a helyzetjelentés: Pillanatnyilag Mindenki az utcán van, és őrjöng.
    Megy a svájci himnusz, és van egy nagy plazma tv kint az utcán !, ahol folyik a közvetítés, most fog menni a Game Set & Mats. :)
    Ja és végre megtanultam a svájci himnuszt németül. ;)

    VálaszVálasz

  173. Sztrego 2009/06/7, 17:35

    Ha nem indul Nadal, még nem biztos, hogy övé lesz Wimbledon. Ott lesz a másik mumusa Murray is.

    VálaszVálasz

  174. agimano 2009/06/7, 17:37

    az orult fickonak tenyleg mintha spanyol zaszlo lett volna a kezeben

    kozben nezem a playeren Federer meg mindig interjukat ad es fotozzak, nagyn aranyos:)

    VálaszVálasz

  175. arcsike 2009/06/7, 17:37

    Petra, Mariann, Gábor! Köszönjük a két heti folyamatos közvetítéseket! Készüljetek Wimbire! :D na meg Queenst se feledjük!
    Roger felért oda ahova akart, ennyi :D :P

    VálaszVálasz

  176. agimano 2009/06/7, 17:38

    nem akarom, hogy Federer visszavonuljon es nem akarom, hogy Nadal serult maradjon sokaig, az mekkora pofon lenne, ha Federer visszavonulna es nadalnak is vissza kene, bele sem merek gondolni

    VálaszVálasz

  177. geod01 2009/06/7, 17:38

    @arcsike: Wimbledonra aztán készülhetnek…arra visszakapjuk a feledhetetlen Kapi-Taróczy tandemet…brrrr..:/ Gratula Federernek!!

    VálaszVálasz

  178. Jeli 2009/06/7, 17:39

    @Sztrego: Na de vajon Murray megfog-e birkózni a feladattal? Hisz mindenki elvárja Tőle, h nyerjen (főleg a britek), és hát nem biztos, h 22 évesen ekkora teherrel meg fog tudni birkózni.

    VálaszVálasz

  179. geod01 2009/06/7, 17:41

    @agimano: de ez biztos,h ennyire komoly az a térdsérülés? Mert bevallom én azt gondoltam,van ebben olyan is,h picit kipihenni magát, felkészül tökéletesen (testileg és főként lelkileg!) Wimbledonra…de annyian írjátok,h ott lehet nem indul,sőt, h akár vissza is vonulhat…hát az valóban nagyon nagy baj lenne..rájuk szükség volna pedig még..

    VálaszVálasz

  180. Jeli 2009/06/7, 17:41

    @agimano: Nadal tuti nem fog, és hát Federer sem egy ideig.
    Nadal még csak 23 éves, attól, hogy sérült, meg nem nyerte meg az RG-t még nem fog visszavonulni. ;)
    Federer az már egy másik kérdés.

    VálaszVálasz

  181. Tennisangel 2009/06/7, 17:41

    @geod01: Jaj…csak azt a párost ne…xD
    Grat. Rogernek… : D

    VálaszVálasz

  182. Jeli 2009/06/7, 17:42

    @geod01: annyira súlyos, hogy az orvosok nem tudják helyre hozni?! :(
    Azért kár lenne érte.

    VálaszVálasz

  183. geod01 2009/06/7, 17:43

    @Sztrego: te meg nem változol…

    VálaszVálasz

  184. szabi 2009/06/7, 17:43

    Hát Rog megcsinálta.Óriási gratula neki!!!
    Azt hiszem Rog ezt teljesen megérdemelte.Többeknek volt esélye őt legyőzni az elmúlt két hétben,de nem sikerült.Arról nem tehet,hogy a nagy ellenfelek kiestek előle,ő megtett minden tőle telhetőt és megnyerte.Örülök neki,bár én alapjába véve Nadal drukker vagyok,de most együtt sírtam Feddel a végén örömömbe.Nagyon jó volt ilyen boldognak látni őt.Szóval minden jó ha jó a vége.Azért remélem Winbiben megmérkőznek Rafával….

    @‘cos_am_free: Valaki itt a minap azt mondta Roger nem vonul vissza a londoni olimpiáig,mert azt Wimbledonba rendezik és ott akar lenni.Attól még lehet pihen majd a baba születésekor pár hetet.De ez érthető.

    VálaszVálasz

  185. geod01 2009/06/7, 17:43

    @Tennisangel: hát egyetértek-de, sajnos, pedig de…

    VálaszVálasz

  186. gabeka 2009/06/7, 17:46

    Hát ennyi. Bizonyított ismét. Szép volt Roger!!! :) :)

    VálaszVálasz

  187. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:46

    itt van az ominózus jelenet, ahol Södi kifigurázta Nadal szöszmötös szervához készülődését :D sztem vicces
    http://www.youtube.com/watch?v=86skz0GGcsk

    VálaszVálasz

  188. Jeli 2009/06/7, 17:46

    Petra, Mariann, Gábor! Nem akartok átmenni a Wimbi idejére a Sport Tv-hez? :D

    VálaszVálasz

  189. agimano 2009/06/7, 17:47

    @Jeli: en is azt hittem, de most mar vannak uj hirek, es egyaltaln nem pozitiv hirek. az a baj, hogy mi, rajongok egy csomo dologrol nem tudunk, ami szinfalak mogott tortenik, mert nem kotik az orrunkra. mostanaban allandoan arrol volt szo, hogy Nadal terde teljesen rendben van, aztan most kiderult, hogy tokre nem volt rendben, csak nem akartak elmondani, nem akartak erre fogni a veresegeket, de mar Miami ota fajt es egyre rosszabbodott a terde. mondjuk, ha ok ezt tudtak, akkor kulonosen nem ertem, hogy miert kellett madridba elkuldeni…. es allitolag nem is az a baja a terdenek, ami eddig volt, hanem valami ujfajta serules

    VálaszVálasz

  190. tabi 2009/06/7, 17:48

    @Sztrego: D újabb aranyköpés..:p nos..söderling csinálja meg neki.Ahha. Azé öreg, ilyet mondani egy 14x Gs-győztesről, 19X Gs-döntősről,vkiről aki 20x játszik Gs-elődöntőt sorozatban…a szánalmasság legalja. :p
    Persze, Nadal ellen más lett volna. Ez ténykérdés. Egy a bibi:Nadal 3 kanyarral előbb kipottyant. És aki őt kiverte azt ma legyőzte Federer. És legyőzte Acasusot is, 1-5-ről megfordítva az egyik szettet. Haas-t is, 0-2-ről, JMDP-t is 1-2ről. Megtette azt amire most, ezen a versenyen Nadal nem volt képes. Visszajött mindenki ellen, minden helyzetből.Senki nem nyerte meg helyette ez a Garrost csak egyedül Roger Federer nyerte meg önmagának. Neked meg, az ország legelvakultabb, eszét sajnos nem használó és önmagából állandó humorforrást csináló Nadal drukkerének ideje lenne felnőnöd a példaképedhez…nyugi, van honnan elkezdened mert nagyon alul vagy és van hová juss mert Nadal pedig nagyon magasan-emberileg is, sportemberként is, sportolóként is.
    Ja, és igen: remélem ízlik az a kalap, amit beígértél elfogyasztásra ha az idei Rg-t ez a Federer be tudja húzni. .:p :D

    VálaszVálasz

  191. Jeli 2009/06/7, 17:50

    @agimano: köszi az infót. :)
    hát nem jó jelek. Ezt én sem értem, h mért küldték el Madridba, és hogy minket mért nem avatnak soha semmibe bele. (mármint a szurkolókat)
    Hát azért jobbulást, Rafa! :)

    VálaszVálasz

  192. Dzsu... 2009/06/7, 17:51

    Federer: gratulálok!
    Söderling: minden csoda három napig tart:)

    VálaszVálasz

  193. tabi 2009/06/7, 17:52

    @‘cos_am_free: :D bár így kívülről mi persze jót nevetünk rajta de tegyük hozzá, teljesen megértem Nadalt, h nem zárta a szívébe Sódert..de persze ezzel a magánszámmal alá is írta azon a meccsen a saját halálos ítéletét..:)

    VálaszVálasz

  194. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:53

    @Jeli:
    Sztem csak megindokolta a visszalépését a quinsi tornától…. Biztosan indul Wimbiben, de most kell neki pár nap. Évekig Ő volt az Isten a Garroson, aztán egy villámcsapás ledöntötte Őt onnan. Azért ezt megemészteni…. nem sima…

    VálaszVálasz

  195. Count Adyn 2009/06/7, 17:53

    @Sztrego: Szerintem szánalmas utálatod éld ki máshol most már mert nagyon unalmas vagy öreg…

    VálaszVálasz

  196. agimano 2009/06/7, 17:53

    nekem amugy nagyon antipatikus Soderling, de a beszede nagyon szimpatikus volt, majdnem elbogte magat a vegen, amikor mondta, hogy koszoni a szuleinek, meg jo poenokat mondott:)

    VálaszVálasz

  197. geod01 2009/06/7, 17:55

    @agimano: hát, majd meglátjuk. Én azért még elképzelhetőenk tartom,h mégsem olyan komoly ez és ott lesz frissen üdén a gyepen. Bár persze az is igaz, h az a tenisz amit ő játszik rendkívül “önkizsigerelő” (ha van ilyen szó.:)). Kérdés, ezt lehet-e ép izomzattal hosszú, hosszú éveken át csinálni. Hát, majd ezt is meglátjuk. De sztem minden teniszszerető azt kívánja, h legyen öt Wimbledonban.

    VálaszVálasz

  198. agimano 2009/06/7, 17:55

    @‘cos_am_free: en is ezt gondoltam, hogy pihentetik kicsit, hagyjak lelkileg is felgyogyulni, de a mostani hirek szerint egyaltalan nem errol van szo sajnos, persze lehet, hogy most is nagyon kamaznak, de nem hiszem

    VálaszVálasz

  199. Jeli 2009/06/7, 17:57

    @‘cos_am_free: Hát az biztos is, hogy nehéz lesz megemésztenie.

    VálaszVálasz

  200. 'cos_am_free 2009/06/7, 17:58

    @Jeli:
    Svájcban elég jók a wimbi közvik, ne parázz ;)
    @Sztrego:
    Lásd mán’be, hogy negatív vagy!
    @szabi:
    Én is erre tippelnék…6 hónap pihi…
    @tabi:
    Minden őszinte barátság kezdete nehéz :D

    VálaszVálasz

  201. agimano 2009/06/7, 17:59

    hahaha, Mats is le Robinozta Rogert, beszarok

    VálaszVálasz

  202. agimano 2009/06/7, 18:00

    hat ez tenyleg nagyon vicces, ahogy Rafa elesett

    VálaszVálasz

  203. 'cos_am_free 2009/06/7, 18:03

    @agimano:
    Toni Nadal elég nehezen tudta megemészteni… az ő nyilatkozatai nem tettek jót Nadalnak… nem volt túl szimpatikus. Nadal a PS konfin nagyon intelligensen beszélt arról, hogy miként éli meg a dolgot.

    VálaszVálasz

  204. arcsike 2009/06/7, 18:03

    @geod01: úgy értettem h a bloggolásra :D :P

    VálaszVálasz

  205. Geysap 2009/06/7, 18:03

    Federe hatalmas nagy grat – elerte, amit el akart – ha nem is konnyen, de ez azt hiszem jot tett neki. Immar egy dolog van a Rog. jr. megszuleteseig: visszavenni a neki kijaro NoI. helyet. Az elso lepes megvolt, sokat fejlesztett Feden mind teniszeben, mind mentalisan. (ezzel a gyozelemmel nem akarom felsorolni, hogy milyen csucsokat dontott, ill. ert el ;)

    En, mint (utalom mar ezt a szoosszetetelt) regi Fed fan kulonosen orulok a gyozelmenek. Bar ugy latom, hogy mindenki. Ilyenkor azt kell mondani: “na, nem megmondtuk ;)

    Soederlingnek hatalmas grat – berobbanni a legjobbak koze igy kell :)

    VálaszVálasz

  206. Jeli 2009/06/7, 18:04

    @‘cos_am_free: Na de én a magyar közvetítést nézem, bár most inkább a svájcit fogom. :)

    VálaszVálasz

  207. agimano 2009/06/7, 18:07

    @‘cos_am_free: Toninak szerintem egyetlen nem szimpatikus nyilatkozata volt, a francia kozonsegrol. nem szabadott volna szerintem sem ezt mondania, meg akkor sem, ha igaza volt. Toni sosem szokott ilyet mondani, biztos nagyon kikeszult, hogy ilyet mondott. Hiba volt, foleg azert, mert ez vissza fog hullani Rafara. De amugy nem teljesen azt mondta, amit belemagyaraznak, de teny, hogy lehulyezte oket.

    VálaszVálasz

  208. lizi76 2009/06/7, 18:07

    Én csak annyit tennék hozzá,amit Gábor mondott,a Haas elleni meccsen!”NEM MINDEN GRAND SLAM TORNÁT A DÖNTŐBEN KELL MEGNYERNI!!!”

    VálaszVálasz

  209. 'cos_am_free 2009/06/7, 18:08

    @Geysap:
    Sztem azok akik igazából szeretik a teniszt, azok valamilyen szinten mind örülnek ennek a győzelemnek, vagy legalább elismerik. :)

    VálaszVálasz

  210. agimano 2009/06/7, 18:08

    @Geysap: figyelj, ha utalod a fan szot, miert nem mondod, hogy rajongo, az olyan szep magyaros szo, es ugyanazt jelenti:)

    VálaszVálasz

  211. 'cos_am_free 2009/06/7, 18:09

    @lizi76:
    érdemes volt hinni benne ugye? ;)

    VálaszVálasz

  212. Hunchback 2009/06/7, 18:12

    @agimano: Edzője volt, hogy nevezze?

    VálaszVálasz

  213. geod01 2009/06/7, 18:13

    @arcsike: jah…na úgy igen, sőt.:)) és, persze kár,m h “csak ” így..:)

    VálaszVálasz

  214. agimano 2009/06/7, 18:19

    @Hunchback: mondom Rogert, nem Soderlinget

    VálaszVálasz

  215. Geysap 2009/06/7, 18:27

    @agimano:
    Jogos, gondolkodtam mar rajta ;) Nalam igen regen valami tobbet jelent Fed. jateka. Talan a “tisztelo” szo illene ide :) Nem “lanyos rajongas” egy L evet mar regen betoltott fftol :)

    VálaszVálasz

  216. Geysap 2009/06/7, 18:36

    @geod01:
    Van ilyen szo – de Nadal, akit hallatlanul becsulok – sztem nem onkizsigerelo, hanem a sajat nagybatyja zsigereli ki. Nem kellene ennyit jatszatni ertektelen tornakon, mert ez neki nem egeszseges. Egy ilyen qualitasu sportolonal az egeszseg igen nagy ur, sot annal nagyobb.

    A masik, ami miatt aggodom (orvoskent, orvosszakertokent) – egyre gyakoribb a fiatalkori sportolo hirtelen halal.
    Ezt ne minositsetek riogatasnak, stb., de tenyek mutatjak most, es mutattak regen, de akkor nem kerultek nyilvanossag ele (mint sok mas sem).

    Magyarul: barkit, barmilyen egeszsegesnek tunik sz@rra lehet hajtani, es, ha nincs szerencseje, az orvosi hatter sem teljesen objektiv (azt gyogyitja, ami eppen faj, es elmaradhat a teljes kivizsgalas) akar a halalba is.

    VálaszVálasz

  217. Geysap 2009/06/7, 18:40

    @‘cos_am_free:
    Bennem is azonnal ez merult fel: Wimbi, Usopen, AUopen ezek utan, es akkor meg lesz a nagy GS, es visszavonul…ha visszavonul ;)

    VálaszVálasz

  218. agimano 2009/06/7, 18:54

    Nadal ma kellemesen elutotte a napot az uj jet skijevel:) http://www.thesun.co.uk/sol/homepage/showbiz/bizarre/2468774/Rafael-Nadal-heads-to-Mallorca-after-shock-French-Open-defeat.html

    VálaszVálasz

  219. piiirsz 2009/06/7, 19:02

    @agimano: huha mekkora gép :D örülök,hogy pihen legalább egy kicsit :) ez a MAria miota a bnője Rafának?én még Xescánál lemaradtam..

    VálaszVálasz

  220. Jeli 2009/06/7, 19:25

    @piiirsz: Maria Francisca Perello és Xisca egy és ugyanaz. Xisca a hölgy beceneve. ,)

    VálaszVálasz

  221. piiirsz 2009/06/7, 20:09

    @Jeli: óh.köszönöm a felvilágositást :)

    VálaszVálasz

  222. lizi76 2009/06/7, 20:49

    @‘cos_am_free: Persze,hogy érdemes volt,csak nem mertem kimondani,sem leírni,csak a végén!

    VálaszVálasz

  223. Jeli 2009/06/7, 20:54

    @piiirsz: nagyon szívesen. ;)

    VálaszVálasz

  224. geod01 2009/06/7, 23:47

    @Geysap: reméljük ezzel minden ilyen borzalmat el is kiabáltál és semmi hasonló sem fog történni se vele se mással de pontosan erre próbáltam utalni én is.

    VálaszVálasz

  225. ettumifilii 2009/06/8, 8:04

    nekem gyanús ez rafa dolog…..lemondja queenset aztán elmegy mauritiusra nyaralni…..azért az ember ritkán megy mauritiusra csak úgy spontán hamársérültvagyok……:D

    VálaszVálasz

  226. Nemeteva 2009/06/10, 11:36

    @ettumifilii: Olvasd el újra, NEM Mauritius, hanem MALLORCA, nagy különbség! NEM nyaral, hanem próbál örülni a szülinapjára kapott csodagépének…kevés sikerrel :(

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (499)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (212)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (3) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (68) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (178) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (14) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum