Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

A Roger – Robin elé

2009/06/7 Tagek: federer, soderling Kategória: Roland Garros
Szerző: bordin

robin5Aki megveri salakon Ferrert, Nadalt, Davydenkót és Gonzalezt, ráadásul zsinórban, az bárkit meg tud verni.
De az, hogy valaki megveri Ferrert, Nadalt, Davydenkót és Gonzalezt, még nem garancia arra, hogy megnyeri élete első Grand Slam döntőjét.
Akkor sem, ha zsinórban verte őket.
Az csak arra elég, hogy a lehetősége meglegyen.
És ha már a garanciánál tartunk, szerintem mindez még arra sem garancia , hogy valaki meg tudja verni Federert.
Arra pedig már biztosan nem, hogy egy Roland Garros döntőben képes legyen rá. De a hangsúly itt a garancián van, nem pedig a képességen, mert az vitán felül megvan. Ha Söderling megint üt úgy hetven nyerőt, feleennyi rontással, simán nyerhet.
De ki is kaphat, akár ezzel együtt is.
Roger még soha nem kapott ki mástól Grand Slam döntőben, csak Rafától. Ha pedig a három nyert szettre menő meccseket nézzük, bármilyen borításon az elmúlt öt évben, akkor akad még egy-egy veresége Nolétól, egy pedig Szafintól, ami azért nem túl sok.
A favorit mindenképpen ő, és ha úgy játszik, mint az eddigi GS döntőin, nem Nadal ellen, akkor simán nyernie is kell.

fed5Vannak persze még ezek a marhaságok, hogy halhatatlanság, örökkévalóság meg hasonlók, amik elvileg éppen bezavarhatnának. De szerintem egyrészt Roger már rég halhatatlan, vagy örökkévaló, legalábbis ha mondjuk Pete, Meki vagy Connors az, halhatatlanabb pedig nem nagyon lehet senki sem.
Leghalhatatlanabb meg pláne.
Másrészt pedig ennél van valami, ami ezeknél sokkal jobban izgatja.
Maga a Garros.

34 Comments »

34 komment:

  1. ettumifilii 2009/06/7, 13:16

    érdekes meccs lesz az sicher….részletest elemzést várunk a meccs után :D

    VálaszVálasz

  2. René 2009/06/7, 13:17

    Na lelépek Harjá Federer!

    VálaszVálasz

  3. René 2009/06/7, 13:17

    Gábor hallom te leszel a kommentátor a meccsen! Ezért jó szinvonalú döntönek nézünk elébe az biztos a kommentálás szempontjából!:)

    VálaszVálasz

  4. flegmatic 2009/06/7, 13:21

    Már úgy várom ezt a meccset, mintha maga a Messiás jönne el! :D
    Csak a vihar ne érjen ide, mert látom nem messze tőlünk már tombol és akkor TV kihúz & meccs törölve a napomból… Na de akkor eret vágok! :D
    Hajrá Roger! Csináld meg! Én veled vagyok!!!

    VálaszVálasz

  5. gabeka 2009/06/7, 13:26

    GO ROGER GO!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszVálasz

  6. Sztrego 2009/06/7, 13:26

    Söderlingnek kell nyernie, mert ő nyújtotta jobb teljesítményt, ő verte meg a nagyobb neveket. Ő érdemelné meg!

    VálaszVálasz

  7. arcsike 2009/06/7, 13:26

    gábor, gábor! enyje benyje :D :P
    mondtuk h Federling elét szeretnénk :D

    VálaszVálasz

  8. R-l@nch 2009/06/7, 13:31

    Sztrego: 1999 rémlik?? Gondolom nem!

    Agassi úgy jutott döntőbe,hogy elkerülte az összes nagy salakost,Riost,Corretja-t,Kuertent.
    Míg a szintén nem kifejezetten salakspecialista Medvegyev legyőzte az akkori legjobb salakost Guga-t(Kuertent) és döntőbe jutott. Mégis mindenki Agassi-nak drukkolt,mert ő már 2 döntőt is bukott RG-n.

    Hogy végülis ki érdemelte meg a győzelmet??? ÉN Agassi-nak drukkoltam akkor nagyon,ahogy most Federernek:) Mindenki döntse el, ki érdemli meg ezt a győzelmet!

    VálaszVálasz

  9. flegmatic 2009/06/7, 13:34

    Kár ezen vitatkozni. A jobbnak kell nyernie és az egyértelműen Federer. Ehhez kétség nem fér. Remélem be is húzza a döntőt! :)
    Go Roger, Gooooooooooooooooooooooooooooooooooo! :) :P

    VálaszVálasz

  10. Dzsu... 2009/06/7, 13:36

    az érdemli meg aki megnyeri:))

    VálaszVálasz

  11. ettumifilii 2009/06/7, 13:38

    @Sztrego: ugyan már……aki megnyeri az érdemli meg….ha roger nyer ne mondhatod h azért mert könnyebb sorsolása volt…ő megverte azt aki a nagy neveket…

    VálaszVálasz

  12. celle 2009/06/7, 13:44

    @Sztrego: Kell? Az érdemli meg, aki megnyeri.

    VálaszVálasz

  13. Judit 2009/06/7, 13:45

    Sziasztok!

    Itt új vagyok.
    Csak Sztrego hozzászólásához szeretnék mondani annyit, hogy Fed nem tehet arról, hogy előle Djokert kiütöttük, de ha valaki egy ilyen jó Del Potrot megver, az igenis megérdemli, mert higgyétek el, ahogy Pénteke Del Potro játszott, úgy simán 3 szettben verte volna mind Gonzit, mind Söderlinget.
    Remélem is, hogy Gábor lesz a kommentár, de nem szabad semmit elkiabálni, csak nyerjük meg az 1 szettet és akkor sima 3-ban meglehet az egész meccs: GO ROGER!!!!!! Söderling rokonain és még pár emberek kivűl mindenki NEKD szorít!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszVálasz

  14. Tennisangel 2009/06/7, 13:56

    @Judit: Üdv a blogon :D

    Federernek az is előny, hogy mindennél jobban akarja ezt a meccset. Nem hiszem hogy csak úgy hagyja magát. Ha meg így lenne, akkor valami nagyon nincs rendben vele. Megfogja csinálni…muszáj neki!

    VálaszVálasz

  15. sharpi 2009/06/7, 13:58

    Mindenki Rogert favorizálja,csak nehogy sírás legyen a vége mint az Australian opennek…
    Hajrá Söderling! :)

    VálaszVálasz

  16. csokicsaj77--Anna 2009/06/7, 13:59

    @sharpi: Sírni lehetne. Az örömtől ^^ :)

    VálaszVálasz

  17. sharpi 2009/06/7, 14:02

    mint az Australian openen?! :D

    VálaszVálasz

  18. sharpi 2009/06/7, 14:05

    @csokicsaj77–Anna:
    Biztosan sírni fog,ha veszít akkor bánatában,ha nyer akkor meg örömébenben… :)

    VálaszVálasz

  19. csokicsaj77--Anna 2009/06/7, 14:06

    @sharpi: Ha ott szerinted az örömtől sírt… :P

    VálaszVálasz

  20. csokicsaj77--Anna 2009/06/7, 14:09

    Mikor is kezdődik pontosan? fél 4?

    VálaszVálasz

  21. tabi 2009/06/7, 14:18

    @Sztrego: :D :D olyan jó,h vagy nekünk.Örök örömforrás minden szavad.;)

    VálaszVálasz

  22. ancsika 2009/06/7, 14:26

    @tabi:

    mikor kezdődik a meccs és melyik adó adja?

    VálaszVálasz

  23. ettumifilii 2009/06/7, 14:29

    @ancsika: 15:00 és eurosport…..komolyan kérdezted, hogy melyik adó adja??? :D

    VálaszVálasz

  24. csokicsaj77--Anna 2009/06/7, 14:30

    @ancsika: A Eurosport leadja, asszem háromtól.

    VálaszVálasz

  25. csokicsaj77--Anna 2009/06/7, 14:31

    @ettumifilii: Gyorsabb vtál :P

    Még egy fél óra… Malmozok a kezemmel… lálá.. Kezdődjön már!!

    VálaszVálasz

  26. FedererRafa 2009/06/7, 14:37

    14.30 kéne legyen. De 3 lesz?

    VálaszVálasz

  27. ettumifilii 2009/06/7, 14:47

    @FedererRafa: 14:30tól GSM féleség van…

    VálaszVálasz

  28. ettumifilii 2009/06/7, 14:52

    háhá croft is azt mondta, hogy robin federer….mi lesz itt?

    VálaszVálasz

  29. agimano 2009/06/7, 14:52

    eskuszom azt mondta a csaj, hogy Robin Federer:)

    VálaszVálasz

  30. ettumifilii 2009/06/7, 14:55

    @agimano: ez eléggé egyszerre volt :D

    VálaszVálasz

  31. agimano 2009/06/7, 15:00

    @ettumifilii: akkor nem haluztam:)

    VálaszVálasz

  32. FedererRafa 2009/06/7, 15:07

    EZt mondtad Gábor most. :D :D:D:D

    VálaszVálasz

  33. ettumifilii 2009/06/7, 15:16

    lehet hogy nem hisztek nekem de ez az első gém iszonyú fontos :D

    VálaszVálasz

  34. agimano 2009/06/7, 15:18

    @ettumifilii: hat akkor szabad a palya:)

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (490)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (207)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (2) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (67) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (177) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (13) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum