Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Női döntő elé

2009/06/6 Tagek: kuznetsova, szafina Kategória: Roland Garros
Szerző: bordin

csajokOrosz fog nyerni:)
Ez a harmadik alkalom, hogy ezt előre tudhatjuk, az egyikben Kuzi érintett volt, nagyon is, hiszen 2004-ben Demit verte a US Open döntőjében.
Dinarának is a harmadik Grand Slam döntője, ha már ennél a számnál voltunk, tavaly itt kikapott Ivanovictól, idén meg Serenától Melbourne-ben.
De most ő a favorit. Talán először.
Meg a világelső. És világelsőként mindössze egyszer kapott ki eddig. Igaz, pont Kuznetsovától még a stuttgarti döntőben, regnálásának első hetében. Az volt egyébként az utolsó veresége, azóta 16 meccset nyert zsinórban.
Ha az egymás elleni mérleget tekintjük, akkor is ő áll jobban (8/5), csak ez már szépen lassan kezd túl sok lenni, ami mellette szól.
És ilyenkor szokott a másik nyerni.
Szerintem most kéne felhívni Maratot.

107 Comments »

107 komment:

  1. Kriszi90 2009/06/6, 10:34

    Safina 2. hetes teljesítménye nem túl meggyőző számomra, és innentől kezdve lehet érdekes ez a finálé. Kuznetsova meg még mindig elég jó formában van ahhoz, hogy ne legyen egyszerű dolga a világ elsőnek. Szóval sztem még nincs lefutva, de kétségkivűl jó meccsnek igérkezik.

    VálaszVálasz

  2. Mityu 2009/06/6, 10:38

    RAFA WILL NOT PLAY THE AEGON CHAMPIONSHIPS AT QUEEN’S

    Rafa’s quote:

    “I am very disappointed to not be able to come this year to Queen’s, defend the title I won last year and enjoy playing in front of their magnificent crowd. To play in London has always been special to me, to play at the Queen’s Club is an honour and the fans in the UK are among the best I have ever seen, always supporting me since the first time I played there.

    It’s no secret to anyone that I have been having some problems in the past months with my knees, which did not allow me to compete at 100%.

    I need to work with my team to recover well, work on my physical condition to be at my top form and get ready to play on grass at Wimbledon. I hope I will be ready to compete by then.

    I am really sorry and I hope that the people at the Club will still want me to come next year.”

    Rafa

    Hát ..
    Bordin nem akarjátok kifejteni ennek az okait illetve következményeit egy postba?

    VálaszVálasz

  3. Lindike1 2009/06/6, 10:42

    Szerintem is jó mérkőzés vár ránk, én most azt mondom, 3 szettben fog eldőlni ez a RG.

    VálaszVálasz

  4. 'cos_am_free 2009/06/6, 10:58

    Hajrá Kuzi!!

    OFF

    Risár Gászké nyilatkozott a kokainról! Aszongya, egy bulin keverték a kajájába és ő nem vette észre. Bepereli a labort, a médiát , és mindenkit aki “bántotta”
    Nem tisztem itélkezni, de sztem nagyon gagyi a kifogása :(

    ON

    VálaszVálasz

  5. flegmatic 2009/06/6, 10:59

    Remélem Safina megnyeri!
    Hajrá Dinara! Én veled vok! :)

    VálaszVálasz

  6. flegmatic 2009/06/6, 11:00

    @‘cos_am_free: Jajj ezt én is olvastam és még meg is mosolyogtam! :D
    Ennél azért okosabbnak tűnt nekem ez a Richard gyerek. Ilyen hülye sztorival előállni… :S

    VálaszVálasz

  7. Rita0920 2009/06/6, 11:02

    Davai Dinara Davai!!!!Nagyon szorítani fogok neked Natival együtt :) !

    VálaszVálasz

  8. Lindike1 2009/06/6, 11:07

    @flegmatic: Tényleg elég átlátszó sztori. :) Mondjuk, szerintem (ha valóban 2 évre eltiltják) a büntetés azért túl szigorú. Oké, nem sportemberhez illő ez a dolog, de nem doppingról van szó!

    VálaszVálasz

  9. Nati666 2009/06/6, 11:07

    Jaj bárcsak sikerulne neki!

    VálaszVálasz

  10. Sylar 2009/06/6, 11:11

    Én onnan közelíteném meg ezt a döntőt, hogy a vesztes sorozatban harmadik GS döntőjét fogja bukni… valamelyikük eléggé ki lesz készülve utána.

    @Mityu:
    Így már Rafa egyre közelebb kerül a világelsőségének elvesztéséhez, ez újabb minusz 450 pont. Federer ha besöpri a Garros és Wimbledont, akkor vszinű visszatér az 1. helyre.

    VálaszVálasz

  11. flegmatic 2009/06/6, 11:11

    @Lindike1: Hát igen. Mondjuk valóban kétélű a dolog, de szerintem tudta mit csinál és azt is, hogy ha kiderül akkor ezzel mennyit kockáztat. Szóval innentől kezdve nincs miről beszélni. A szabály az pedig szabály. Egyaránt vonatkozik mindenkire. Az az igazság, hogy ezt Richard-fiú igencsak elb*szta! Pedig kár érte. Bár nekem nem volt kedvencem, igaz nem is volt ellenszenves sem, inkább olyan közömbös, de akkor is kár érte. Hát így járt.

    VálaszVálasz

  12. Rita0920 2009/06/6, 11:17

    @Nati666: sikerülni fog!Nyer Safinka, és már pedig azért mert szurkolunk neki :) !

    VálaszVálasz

  13. 'cos_am_free 2009/06/6, 11:20

    @Lindike1:
    …úgy..és ha azt vesszük, hasonló bűn miatt Májkel Felpsz egy ejnyebejnyével megúszta… :(

    VálaszVálasz

  14. flegmatic 2009/06/6, 11:24

    Azért a Mari hónalja nem kokain!!! Ezt azért nem árt leszögezni.

    VálaszVálasz

  15. 'cos_am_free 2009/06/6, 11:24

    @flegmatic:
    Én csak pislogtam, mert nem hittem a fülemnek :) Ha ezzel a bugyuta sztorival akar vádolni bárkit….. olyan lepedőt ránt magára ezzel, amiből sosem fog tisztán kikecmeregni.

    VálaszVálasz

  16. flegmatic 2009/06/6, 11:24

    :D

    VálaszVálasz

  17. lizi76 2009/06/6, 11:25

    Nem lehet megnézni valahol a tegnapi meccseket?

    VálaszVálasz

  18. flegmatic 2009/06/6, 11:27

    @‘cos_am_free: Sokkal méltóságosabb lett volna ha emelt fővel feláll és azt mondja: “Igen. Valóban elkövettem ezt a hibát… bla bla, de vállalom a tetteimért a felelősséget, tanultam az ügyből és a jövőben nem követek el hasonló marhaságot… bla.. bla”
    De ez a mentegetőzés és másra próbálom hárítani a dolgot… Ez nagyon gáz szerintem is. :S

    VálaszVálasz

  19. 'cos_am_free 2009/06/6, 11:28

    @flegmatic:
    Ez igaz….. biztos a fájdalmaira írta fel a doki…az USA-ban ilyen elvileg van :D
    Azért akkor sem fair! Hingist is hasra vágták hótsimán (monnyuk nem kedveltem sosem)
    Áll.ag visszatér Clijstersel együtt a USO-ig … végre lesz megint igazi tenisz. Már unom az agyatlan erőteniszt..

    VálaszVálasz

  20. 'cos_am_free 2009/06/6, 11:31

    @lizi76:
    Háj! :) Elvben a jurósport pléjeren, de ha a garros honlapjára ráfutsz, akkor ott tutti tippeket kaphatsz erre a kérdésre :)

    VálaszVálasz

  21. Fuzzy Dunlop 2009/06/6, 11:33

    @Mityu: http://www.heyholetsgo.hu/cikk/story/151-nadal-bajban

    VálaszVálasz

  22. flegmatic 2009/06/6, 11:33

    @‘cos_am_free: Nah! Azt a Hingist is Sharapovával kötném össze, mert mindkettőnek akkora arca van mint a plazmaTV!!! :S
    Ne idegelj már, hogy visszatér Hingis!!! Visszatérhetne már egyáltalán? Lejárt már a két év?
    Nah köszi! Megvan a napi adrenalin adagom.

    Martina! Ne térj visszaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! Könyörgőőőőm! :D

    VálaszVálasz

  23. 'cos_am_free 2009/06/6, 11:36

    @flegmatic:
    Így van!
    Az a baj, hogy mindegy milyen kifogást talál, mert a szervezetében megtalálták a kokót. Ennyi. Innentől kezdve kiskussnak kéne lenni, és 2 évig edzeni, amíg lemegy a bünti..

    Év elején a teniszezők belázadtak a nemzetközi dopi bizi ellen, mert nem tartották túl normális dolognak, hogy minden egyes extra WC-re menésüket is előre le kell jelenteniük az ellenőrzés miatt! Ha jól emléxem a franciák hápogtak a leghangosabban, és Ricsifiú is megszólalt ezügyben.

    VálaszVálasz

  24. lizi76 2009/06/6, 11:38

    @‘cos_am_free: Háj!Köszi.

    VálaszVálasz

  25. flegmatic 2009/06/6, 11:39

    @‘cos_am_free: Naugyehogyugye! Akkor mégiscsak lehetett ott vmi “turpisság”… Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél! :S

    Erre kár is több szót pazarolni. Ahogy “szeretett” Friderikusz Úr mondaná: “Vonuljon ki a köztudatból Richard!”

    Persze utána meg lehet visszatérni! (Ezt meg én mondom) ;)

    :D

    VálaszVálasz

  26. Fuzzy Dunlop 2009/06/6, 11:41

    az én kajámban miért kever senki:(?

    VálaszVálasz

  27. Fuzzy Dunlop 2009/06/6, 11:41

    nem

    VálaszVálasz

  28. 'cos_am_free 2009/06/6, 11:42

    @flegmatic:
    Le biza! Wimbiben dőlt meg 2 éve. Monnyuk elég randán bántak vele, sztem túlzásokba estek a vádakkal. Kicsit sajnáltam is. Én sem kedvelem, de az utsó 2 évében tökjó fej lett. Akikkel volt konfliktusa azokkal rendezte. Meláni Monitor anyu sem kisérte a meccseire, ez is jót tett neki.
    Hingis sztem azért volt olyan amilyen, mert anyuci nem ült rá a szájára, amikor hülyeségeket beszélt és nem fegyelmezte, amikor hülyeségeket csinált.
    A játéka viszont zseniális….

    VálaszVálasz

  29. ettumifilii 2009/06/6, 11:43

    @‘cos_am_free: hát szerintem ha nem lenne ártatlan nem kockáztatná a két éves eltiltást a három hónapos helyett…ráadásul egy csík kokainnak a tízedét találták meg a szervezetében….miért kockáztatott volna ennyivel??

    VálaszVálasz

  30. flegmatic 2009/06/6, 11:44

    @‘cos_am_free: Ne mááááááááááááááááááár! Nem akarom, hogy visszatérjen! Maradjon magának ahol eddig volt! Nekem úgy hiányzott, mint egy foghúzás!
    Inkább még a maradék miss Ego is vonuljon vissza…
    Igen Maria! Rád gondolok! :D

    VálaszVálasz

  31. 'cos_am_free 2009/06/6, 11:45

    @Fuzzy Dunlop:
    :D eszkész :D
    Erre Lukács Laci nótájával reagálnék:
    “…a torta meg lesz fűszerezve, csak legyen hozzá fű szerezve…” … ” hidd el én nem tehetek róla, így rakott le az a nyomorúlt gólya…” :D

    VálaszVálasz

  32. celle 2009/06/6, 11:45

    @‘cos_am_free: Nem szenyálni akarok, tényleg, csak érdekelne… van egyáltalán valaki, aki szerette Hingist? Mert élő emberrel nem találkoztam még ezidáig…

    VálaszVálasz

  33. ettumifilii 2009/06/6, 11:45

    @‘cos_am_free: ne legyél már ilyen korlátolt…miért kokózna egy profi teniszező???

    VálaszVálasz

  34. flegmatic 2009/06/6, 11:47

    @celle: Én találkoztam… de meg nem tudta mondani mit szeret benne… Úgyhogy erről ennyit! :D

    VálaszVálasz

  35. 'cos_am_free 2009/06/6, 11:48

    @ettumifilii:
    Bele fognak kötni, hogy korábban fogyasztott kokaint mint állítja és már az ürülési idő végén volt az ellenőrzés, azért találtak benne kevesebbet! Nem tom! Kár volt előállnia ezzel a sztorival :( Bele fognak kötni és a médiát ismerve bele is fognak :(

    VálaszVálasz

  36. ettumifilii 2009/06/6, 11:51

    @‘cos_am_free: hát viszont elég szar ha az embert ártatlanul vádolják…azért erre is van egy kicsi esély? szerintem gasqeut nem pattogna ennyire hanem letöltené 3 hónapot és nem nyilatkozna ha tudná magáról h bűnös…

    VálaszVálasz

  37. 'cos_am_free 2009/06/6, 11:51

    @ettumifilii:
    Háló! Ember! Én kedvelem Ricsit…csak nem értem miért állt elő ezzel a sztorival! Nem volt értelme….
    A profi sportoló is ember! Olyan mint bárki.
    Nem akartam vihart kavarni nálad…bocsi…

    Nah lépek edzeni, mert nem érek vissza a csajok döntőjére

    VálaszVálasz

  38. Conquistador 2009/06/6, 11:54

    @Mityu: szerintem okos döntés. nyílván fájni fognak a kiesett ranglista pontok, de racionálisan gondolkodva meg kellett húzni. Ki kell magát rendesen pihennie Wimbledonra fizikálisan és mentálisan is. úgy gondolom van olyan profi h verseny nélkül felkészül a borításra.
    Jó lenne egy Fed-Nadal döntő újra, csak most más eredménnyel! :)

    VálaszVálasz

  39. arcsike 2009/06/6, 11:55

    gasquet: hát mondjuk azt én sem értem h mire fel akar mindenkit beperelni, DE azért gondoljatok már utána, h milyen keveset találtak a szervezetében, nem gyanús ez egy picit? nekem nem tűnt soha hülye gyereknek risárd, ezért nem értem h mi a rákért szívna ilyen kis mennyiséget, ami kb nem is fejt ki semmi hatást, mikor tudja h megbukik? akkor mért nem szívott rendesen? én elhiszem h a partin belekeverték valamilyébe, de h ezért mért a labort karja beperelni, azt nem tudom :D :P

    VálaszVálasz

  40. ettumifilii 2009/06/6, 11:55

    @‘cos_am_free: bocsbocs korán van még:D

    VálaszVálasz

  41. celle 2009/06/6, 11:56

    Azért azt érzékelitek, micsoda érdeklődés övezi a csajok döntőjét! :-D Jó, hogy legalább egy-két szó esett róluk is a poszt kapcsán.

    VálaszVálasz

  42. Fuzzy Dunlop 2009/06/6, 11:57

    @‘cos_am_free: ebben utazunk! http://www.heyholetsgo.hu/cikk/story/152-ebben-utazunk

    VálaszVálasz

  43. flegmatic 2009/06/6, 11:58

    @celle: Igazad van teljes mértékben!
    Úgyhogy hajrá Dinara! ;) :D

    VálaszVálasz

  44. Fuzzy Dunlop 2009/06/6, 11:59

    hupsz ettumifiliinak akartam küldeni:)

    VálaszVálasz

  45. ettumifilii 2009/06/6, 12:03

    @celle: igaz….dinara beremeg és kuzi nyer

    VálaszVálasz

  46. Nati666 2009/06/6, 12:07

    vagy inkabb kuzi beremeg es dinara nyer! :)

    VálaszVálasz

  47. Rita0920 2009/06/6, 12:07

    @celle: nahát pont írni akartam , hogy nem a richardról kéne ide irkálni… Szóval hajrá Dinara!!!!! :)

    VálaszVálasz

  48. stanzi17 2009/06/6, 12:08

    @ettumifilii: nemis, Dinara nyer!!! Davaj:)

    VálaszVálasz

  49. Rita0920 2009/06/6, 12:08

    @Nati666: inkább ez a verzió!

    VálaszVálasz

  50. ettumifilii 2009/06/6, 12:09

    @Nati666: na persze :)

    VálaszVálasz

  51. celle 2009/06/6, 12:11

    A “davaj”-ban legalábbis egyetértés van. :-D

    VálaszVálasz

  52. FedererRafa 2009/06/6, 12:11

    Igen, 2004. Gábor az egyik napon 2003-t mondott, de az Henin volt.
    Egyébként Rafa miért nem akar jáccani kvínszben?

    VálaszVálasz

  53. FedererRafa 2009/06/6, 12:13

    Sok ez a két év!!! Nem kéne eltiltani Gasquet… Jó játékos.

    VálaszVálasz

  54. stanzi17 2009/06/6, 12:13

    azért remélem bárki nyer is jól megszenved és nem valami sima 6:0, 6:0 al megy haza…. Kuzi is meg Safina is nagyon tud, ezért fordulatos teniszt várok…de hát ők is nőből vannak……:)

    VálaszVálasz

  55. ettumifilii 2009/06/6, 12:14

    @FedererRafa: fáj a térde…

    VálaszVálasz

  56. ettumifilii 2009/06/6, 12:14

    @stanzi17: én 6-1 6-3 as kuzi győzelmet tippelek…

    VálaszVálasz

  57. Rita0920 2009/06/6, 12:16

    Davaj Dinara még mindig :) !!!!

    VálaszVálasz

  58. Nati666 2009/06/6, 12:16

    aha! na biztos! :)

    VálaszVálasz

  59. Rita0920 2009/06/6, 12:18

    @ettumifilii: szeretnéd te :) !Úgyis Dinara nyer, levan zárva a téma :) !Davaj Davaj Davaj Dinara!!!!

    VálaszVálasz

  60. stanzi17 2009/06/6, 12:18

    @ettumifilii: cöcö….nagyon Safina ellenes vagy, :) azért ennyire nem rossz játékos!

    VálaszVálasz

  61. Rita0920 2009/06/6, 12:21

    Davaj Dinara Davaj!!!!!Akkor is Safina a legjobb!!!

    VálaszVálasz

  62. discretio 2009/06/6, 12:21

    @FedererRafa: Azt nyilatkozta, hogy gond volt az utóbbi időben a térdével és tökéletes állapotba akar kerülni a wimbire. Ez nekem azért fura, mert Soderling utáni vereség után is azt nyilatkozta, mint amikor Rogtól kikapott, hogy semmi gond, csak nem voit jó napja ill. nagyon fáradt volt…

    VálaszVálasz

  63. ettumifilii 2009/06/6, 12:22

    @stanzi17: nem mondtam, hogy az….csak láttam az eddigi két GS döntőjét…

    VálaszVálasz

  64. én 2009/06/6, 12:23

    Érdekes lesz ez a döntő Mats Wilander egyébként szintén Safinát tippelte.
    Amúgy találtam Annabel Croftról pár infót(olyan sok embertől hallottam már: Mit értetlenkedik ott…?:))
    Annabel Croft(1966-)
    - Profi teniszező volt
    - Kétszeres junior GS győztes( Wimbledon, Australian Open)
    - Legjobb világranglistás helyezése #24
    -Magyar játékossal is játszott: Temesvári Andreát győzte le
    - 21 évesen döntött a visszavonulás mellett, azóta ismert tévés személyiség
    -Önálló műsorai: Treasure Hunt, Interceptor
    -Rendszeresen közreműködik teniszközvetítések során( BBC, Sky Sports, Eurosport), elismert teniszszakíró
    -Teljesítette a NY Marathont
    -Jelenleg egy saját nevére hallgató teniszakadémiát üzemeltet
    -Kentben él, de gyakran részt vesz exhibition tornákon is
    Na szerintem ő tényleg ért a teniszhez:)

    VálaszVálasz

  65. Fuzzy Dunlop 2009/06/6, 12:26

    @én: nagy vagy:)

    VálaszVálasz

  66. arcsike 2009/06/6, 12:30

    nagy v@Fuzzy Dunlop: mindenki nagy :D amúgy h a psothoz is hozzászóljak: döntő szett 13-11 dinarának :D

    VálaszVálasz

  67. ettumifilii 2009/06/6, 12:32

    @arcsike: hát reméljük, hogy eljutnak addig csak akkor már inkább kuzinak…

    VálaszVálasz

  68. celle 2009/06/6, 12:34

    @discretio: Megnéztem most újra… “And sometimes people think I win because I’mphysically fit, but, no. When I win, it’s because I play well, and that wasn’t the case today. I must say that at key moments I couldn’t take the opportunity because I was losing my calm, and I didn’t play well. (…) I need to face the fact I didn’t play well this week. When I practiced this morning I felt good, no? I felt very good, but it wasn’t the case during the match.”

    Ja, azt mondta, hogy nem volt nyugodt a meccs alatt, nem játszott jól, de ebben nem a fizikai állapota vagy a fáradtsága a felelős, és szembe kell néznie a ténnyel, hogy egész héten nem játzsott igazán jól. Nem a saját játékát játszotta. A lábáról nem volt szó. Lehet, hogy azért, mert nem tartotta fontosnak, vagy tényleg nem érzete úgy, hogy ez lenne az igazi ok. Most viszont jobbnak látják, ha kicsit pihen…

    VálaszVálasz

  69. stanzi17 2009/06/6, 12:38

    @arcsike: yee:) Davaj Dinara!!

    VálaszVálasz

  70. Nati666 2009/06/6, 12:41

    Bizony! Davaj Dinara!

    VálaszVálasz

  71. Rita0920 2009/06/6, 12:46

    Davaj Dinara davaj!!!!!

    VálaszVálasz

  72. stanzi17 2009/06/6, 12:51

    hm….fogják valamikor ismételni a fiúk elődöntőjét??????

    VálaszVálasz

  73. Fuzzy Dunlop 2009/06/6, 13:30

    néztem időjárást és SZERDA estig esőt ír…

    VálaszVálasz

  74. 'cos_am_free 2009/06/6, 14:21

    @Fuzzy Dunlop: @celle:
    Hát nemtom…biztos. Én nem szeretem a korábbi énjét. Most, hogy felnőtt, már kicsit visszavett, bár felnőttként is voltak idióma beszólásai. Én nem birom oszt ennyi :) @ettumifilii:
    ;) seráfütty :)

    VálaszVálasz

  75. 'cos_am_free 2009/06/6, 14:24

    No akkor Vamos-Davaj kuzi….. add, hogy ne kapjak strókot :)

    VálaszVálasz

  76. 'cos_am_free 2009/06/6, 14:28

    Apa kezdődik :)

    VálaszVálasz

  77. Sanna 2009/06/6, 14:30

    én Kuzi győzelmére tippelek, de hajrá Dinara, remélem izgalmas és jó meccs lesz

    VálaszVálasz

  78. stanzi17 2009/06/6, 14:33

    davaj Dinara!!! jah és süss fel nap!!!:) hadneessen két napig…:)

    VálaszVálasz

  79. 'cos_am_free 2009/06/6, 14:57

    Mekkora ötlet volt meghívni Agassiékat :) Jó látni, hogy két ilyen helyes ember így egymásra tudott találni

    VálaszVálasz

  80. ettumifilii 2009/06/6, 15:04

    agassinak egy nobel-békedíj azért kijárna ezért a suliért….bírom az ilyen rendes embereket…

    VálaszVálasz

  81. ettumifilii 2009/06/6, 15:18

    hát a női döntő pontosan úgy kezdődik mint egy női meccs ami még GS döntő is….

    VálaszVálasz

  82. 'cos_am_free 2009/06/6, 15:21

    Hát eddig jó :) Kuzinak meg kéne nyernie ezt a Garrost..

    VálaszVálasz

  83. 'cos_am_free 2009/06/6, 15:45

    Nah :) Kuzi lezárhatja az első kanyart…davaj

    VálaszVálasz

  84. discretio 2009/06/6, 16:04

    Szegény Safina, úgy néz időnként, mint egy riadt kiscsibe.

    VálaszVálasz

  85. Turin 2009/06/6, 16:09

    @‘cos_am_free: Grafra , amellett, h csípem, nem hiszem, h a “helyes” jelzőt lehetne aggatni. :)

    VálaszVálasz

  86. ettumifilii 2009/06/6, 16:14

    @discretio: az eddigi két GS döntőjében is ugyanez a hisztérikus arckifejezés volt az arcán…így nem lehet GS-t nyerni…az más kérdés h kuzi még elvesztheti…

    VálaszVálasz

  87. discretio 2009/06/6, 16:25

    @ettumifilii: Nagyon úgy tűnik, hogy igazad lesz, így nem lehet nyerni.

    VálaszVálasz

  88. celle 2009/06/6, 16:30

    @Turin: Pedig dehogynem! :-) Római arcél, helyes ember, értsd lélek! ;-) Szerintem is tökjók együtt (is)!

    VálaszVálasz

  89. 'cos_am_free 2009/06/6, 16:31

    Nagyon jó helyre került a Garros trófea idén! Kuzi keményen megdolgozott ezért a sikerért…és már évek óta kiegyensúlyozottan ott van a tűz közelébe!

    Safina nem egy erős idegzetű valaki. Erőből akart mindent megoldani… nem sok gondolat volt a játékában. Henin valszeg egy bringával hazavágta volna…

    VálaszVálasz

  90. ettumifilii 2009/06/6, 16:32

    basszus szinte azt is előre láttam h kettőssel fogja befejezni….nem akarok ezzel jönni mert a dinara rajongók szétszednek de én megmondtam…innentől a marattal való összehasonlításnak nincs létjogosultsága…a másik meg h itt tart a női tenisz, hogy egy egyórás döntő után a favorit és világelső kettőshibával bukja el a meccset és utána földhöz vágja az ütőjét…..azért ez elég elképzelhetetlen nadaltól vagy fedtől…

    VálaszVálasz

  91. stanzi17 2009/06/6, 16:32

    sokkal több volt ebben a meccsben… azért sajnálom Safinát… nah azért gratula Svetának!

    VálaszVálasz

  92. ettumifilii 2009/06/6, 16:35

    @ettumifilii: háhá a 10 évvel ezelőtti férfi és női győztes később összeházasodott….mivel roger házas ezért holnap söderling nyer és utána jöhet kuzi….

    VálaszVálasz

  93. ettumifilii 2009/06/6, 16:37

    safina is sírni fog mindjárt…..

    VálaszVálasz

  94. stanzi17 2009/06/6, 16:37

    @ettumifilii: háhá de Andre pont 10éve csinálta meg a karrier GS-t amire Rog is készül!!! ugyh…..!!!!!!Hajrá Federer!

    VálaszVálasz

  95. ettumifilii 2009/06/6, 16:41

    kuzi edzője mindennek néz ki csak teniszedzőnek nem…inkább egy lepukkant alkoholista…

    VálaszVálasz

  96. 'cos_am_free 2009/06/6, 16:43

    Resp. Kuzi nagy vagy!

    VálaszVálasz

  97. szabi 2009/06/6, 16:46

    Kuzi elég simán behúzta.Az egyik szemem sír a másik meg nevet.Szafina megérdemelte volna,tudott volna bizonyítani,ha odafigyel.Kár érte!Viszont Kuzit az elmúlt hetekben megszerettem,úgyhogy örülök a sikerének.Gratulálok neki.:)

    Viszont Mats Villander ne jósoljon a továbbiakban.
    Rafa sosem nyer keménypályás gs-t-AO
    Rafa tuti megnyeri a garrost:hát nem úgy néz ki
    Szafina tuti nyer me:sima bukta
    Federer holnap nyerni fog,mert ö a legjobb:??????????

    VálaszVálasz

  98. 'cos_am_free 2009/06/6, 16:48

    @ettumifilii:
    Mentálisan nincs kész még Safina…ennyi.
    Az erejéből él, erőböl gondolkodik. Amíg nem tanul meg ésszel játszani és egy egy laszti után nem kiborulni, addig nem lesz képes GS-t nyerni. Nagyot fejlődött az elm. 1 évben! De az ellenfelei a fizikumától és az erejétől tartanak. Azok akik korábban meg tudták Őt verni, azok pont 2 gém után lekakálják, hogy mekkora izmai nőttek, és pont úgy elkapják mint dundi korában.
    Ami érdekes lehet, az az, hogy miként fog ez hatni rá a kövi 3-4-5 hónapban??!!

    VálaszVálasz

  99. celle 2009/06/6, 16:49

    @ettumifilii: Vigyázzunk, kérem,a politikai korrektségre, mert üldözőbe vesznek a feministák! ;-) Egyébként meg igazad van. Szemforgatás lenne az ellenkezőjét állítani, sajna.

    VálaszVálasz

  100. ettumifilii 2009/06/6, 16:49

    @szabi: szerintem nem az volt a baj, hogy safina nem figyelt oda hanem az h túlságosan odafigyelt…azaz görcsös volt és iszonyatosan izgult….ami teljesen természetes….csak mondjuk a férfiaknál az ilyen versenyzői adottságokkal rendelkezők kihullanak futures szinten…ő meg világelső

    VálaszVálasz

  101. celle 2009/06/6, 16:51

    @szabi: Ilyeneket mondott? Pont így? Nem hallottam ilyen kategorikusnak…

    VálaszVálasz

  102. ettumifilii 2009/06/6, 16:52

    @celle: nincs az a feminista aki miután megnézte a tegnapi meccseket és a mait ne értene egyet velem :D safina világelsőségét a kimagasló fizikai adottságainak köszönheti és annak h az ilyen kuzik nem tudják huzamosan hozni a szintet amit tudnak, a williamsek meg nem akarják….henin meg nincs….sári meg sérült…

    VálaszVálasz

  103. Rita0920 2009/06/6, 16:53

    :( ((((((((((

    VálaszVálasz

  104. szabi 2009/06/6, 17:05

    @celle: Mats mindig megnevezi,szerinte ki nyer az adott meccsen.Elég sokszor téved.Az idei AO-n mondta élőben,hogy Nadal sosem lesz képes nyerni keménypályás gs-t.Attól fogva figyelem mit mond,mert ugye tudjuk a jóslatai akkor sem jöttek be.És a garroson is sokszor tévedett.főleg itt a vége felé.Holnapra Fed győzelmet jósol,kíváncsi leszek.

    Most,hogy sokat hallani Grafékról,eszembe jutott ha holnap Rog nyer,nehogy más téren is ismételje magát a történelem.Megcsinálja a karrierGs-t,aztán feleségül veszi a női győztest.:):)

    VálaszVálasz

  105. celle 2009/06/6, 17:50

    @szabi: De pl. a női döntő után A. Croft épp azt mondta, hogy Wilander Kuznyecovára voksolt, nem pedig Szafinára…

    Értem egyébként, oké. :-) Attól mondjuk, nem tartanék, hogy csak a Garros miatt lesz nász Federer és Kuznyecova között. :-D

    VálaszVálasz

  106. szabi 2009/06/6, 18:21

    @celle: Nem tom.Én még pénteken a férfi elődöntők utáni műsorban azt hallottam Szafinát tartja esélyesnek.Lehet én emlékszem rosszul,de megesküdtem volna rá,hogy ezt mondta.
    Mindegy ezen ne vesszünk össze,ok?Kuzi győzött,vagy inkább Szafina vesztett.

    VálaszVálasz

  107. ettumifilii 2009/06/6, 18:34

    @szabi: én is úgy emlékszem h safinát mondott szerintem an angol bige mondott kuznyecovát…

    VálaszVálasz

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (490)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (207)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (2) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (67) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (177) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (13) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum