Ahhoz képest, hogy mennyire égszakadás-földindulás szerűen éltük meg mindazt, ami az elmúlt 11 napban a Garroson történt, nem árt, ha vetünk egy pillantást a táblára, most hogy mindkét párosítás ismert az elődöntőben.
Érdekes következtetésekre juthatunk.
Roger ott van, erre nem is érdemes szót vesztegetni, huszadszor zsinórban, ami könnyen lehet, hogy megdönthetetlen rekord, pláne ha belegondolunk, hogy valószínűleg a 21 is simán meglesz.
Del Potroval játszik majd, ez sem olyan oltári szenzáció.
Amikor elkészült a sorsolás, akkor nyilván többen fogadtak volna Noléra, mint ellenfélre, de azért szorosan ott kocogott mögötte JMDP is. Persze mindenki arra számított, hogy Djoko a 16-nál tovább jut, de az elődöntőre azért nem lehetett mérget venni.
Szóval az alsó ágon mondjuk úgy, a lehelettel, de tényleg csak lehelettel esélytelenebb jutott az elődöntőbe.
Szenzációról azonban semmiképpen sem beszélhetünk.
Felül az lett volna a nagyobb meglepetés, ha Murray bejut. Eddig össze-vissza volt egy salakos elődöntője és mondhatja ugyan, hogy ez a kedvenc borítása, de ettől még legeredményesebb bizonyosan nem lesz egy darabig. Ha viszont abból indulunk ki, hogy a skót nem, akkor a ki kérdésre illett Gonzát válaszolni.
Sokkal inkább talán, mint bárki mást.
Maradt egy negyed, ahol a földindulás történt.
Rafa negyede.
Jött Söderling, salakon tényleg a semmiből, és megverte Ferrert, Nadalt és Davydenkót.
Aki ezt megtippelte, az tényleg mágus. Vagy rettentően ért hozzá. De ha belegondolunk, az elmúlt négy évnek ez volt az egyetlen bombameglepetése Párizsban. Valami olyasmi, mint tavaly Melbourne-ben Tsonga.
És ez azért nem a világ vége.
Ilyen volt a tenisz évtizedeken keresztül.

Kiváncsi leszek arra, hogy Söderling Wilbledonban hová jut el. Azt gondolom Nadal eltaktikázta ellene a mérkőzést, hiba volt. Londonban valószínűleg nem így lesz.
egyetértek. Egyenként a dolgok felsorolva valóban nem jelenthetnek akkora meglepetést. Együttes megjelenésük azonban úgy gondolom igen. És még akár például lehet egy Soderling-Del Potro döntő,ami igencsak durva lenne.
Hajrá Roger!
@Conquistador:
Igazad van.
Nem tudom hogy vagytok vele, de valahogy Nadal nélkül nem igazi az RG. Hiányzik a piritusz. Vajon mi történt volna, ha később kerül össze Söderlinggel, szerintem megverte volna, valahogy eltaktikázta az egész mérkőzést, ött szettre játszott hiba volt.
A témán ebben a formában már én is gondolkodtam.Egy kicsit abban reménykedem-függetlenül attól mire jut Söderling a garroson-több ilyen szenzációt nem fog tudni produkálni.Pont mint Tsonga.És itt most nem csak arra gondolok,hogy soha ne verje meg többet Nadalt,hanem ne verje meg a top10-et.
Nem szeretem őt!:(
Pedig emlékszem volt egy wimbledoni meccsük is,ami nagyon kemény volt. Állandó esőszünetekkel , több napig. 2007 talán? Abból azért látszott h benne van a meglepetés.
Amúgy meg Nadallal kapcsolatban. Szoktak lenni nagyon szoros meccsei (eddig kivétel volt a Garros), ahol szinte éppen h nem esett ki,de talán pont mentális ereje miatt tudott túljutni rajtuk. példák csak idénről: Verdasco-Aussie, Djoko-Madrid, meg valamelyik keménypályás masteren Nalby.
@szabi:
Kétségtelen, hogy Nadal ellen jól játszott, Rafa pedig nem hozta a formáját, ezért megérdemelte a győzelmet. Én egenlőre nem látom a játékában azt az átütö erőt, amely ahhoz kell hogy az első 5 be kerüljön. Lehet hogy tévedek.
Talán Federernek kedvez majd az új szituáció, úgy látom nyugodtabb hogy Nadal kiesett
@8785: eltaktikázta? Szerintem szimplán rosszul játszott, Söderling meg nem ilyedt meg ettől, hanem ütötte a bombákat sorra.
@koma87:
Igazad van rosszul játszott, s ezt ő sem engedheti meg magának, mintha nem vette volna komolyan az elején, aztán már nem tudott megfelelően váltani.
Számomra úgy tünik, hogy időszakos kilengésekre Gonsalez is hajlamos, s ha ez bekövetkezik ő is bajba kerülhet.
Megnéznék egy Söderling – Del Pretro mérkőzést is, hát azt gondolom erre is lehet esély, vagy Federer simán nyeri majd az idei RG-t? Nos azért jelenleg még minden kérdőjeles számomra.
Nadalt meglepte Söderling. A római 6.1, 6:0 után nem gondolta, hogy komoly kihívója lesz. Mire feleszmélt, már vége volt a meccsnek.
@Sztrego:
Igazad van. Federer mefontoltabban játszik, ő igyekszik az első szettben tudatosítani az ellenféllel, hogy ő kicsoda, ezt igen helyesen teszi.
Hát nemtudom… Amekkora ember is Nadal, ezt nem lehet eltaktikázni… Tisztelem Nadalt, bár nem szeretem. Tudom hogy ő a “salaki király”, és meg is érdemli ezt a nevet. Federer párti vagyok, és kívánom neki hogy végre sikerüljön megnyernie ezt a tornát, mer megérdemli. És a Londonosra, szeirntem azért füvön még mindig job Federer.. 4vagy 5 év elsőség, az nem véletlen.
@8785: Szerinted nem jött volna rá a második elveszített szett után – legkésőbb -, hogy nem jó a taktika…? Nem hiszem, hogy itt taktikáról beszélhetünk.
@N88:
Szrintem Londonban komolye erőt fog képviselni Muray is, azt gondolom ő igazán erre a versenyre koncentrál. Én sok meglepetésre számítok Wimbledonban is. Örülök az új trónkövetelőknek, ezt jót tesz a mai tenisznek is!
Nadal azt mondta, az egész meccsen nem nyugodott meg, és ha ez így van, akkor végig nem volt képes úgy játszani, ahogy tud, és ami egy győzelemhez egy ilyen meccsen kell. Ez persze Söderlinget dicséri
Del Potro,- Federer. Két kedvencem. Én azért félnék Rog helyében, sztem JMDP most nagyon jól játszik.
@csokicsaj77–Anna: Gonzot senki nem említi esélyesként a döntőre, szerintem a számomra rendkivül antipatikus svédet megeszi reggelire, benne van, hogy idén neki jön ki a lépés. Az ütései megvannak hozzá, a salak az ő világa, és miért ne sikerülne neki pont most.
nekem nagyon hiányzik Nole és Nadal..számomra egy Nadal-Nole döntő lett volna az idei salak szezon megkoronázása.Ők ketten nagyon meggyőzőek voltak salakon,de hát ilyen sport.
nem is tudom kit látnék győztesnek.persze Federer most mindent meg fog tenni azért h megnyerje a versenyt és így h nincs Nadal,mindenki nagyon motivált lehet és döntőzni akar.Nole is verte már meg idén Federert így vagy úgy,most talán könnyebb dolga lesz Potroval.
nagy meccset várnak a Federer-féle elődöntőtől,háát szerintem Federer viszonylag simán nyerni fog.és én Gonzaleznek is drukkolok.ha már voltak nagy meglepik akkor nyerjen egy olyan akire nem számítottunk.egy jó nagy meglepetést várnék:-))
és akkor Wimbledont már nagyon várom.ott Nolénak semmi veszítenivalója nem lesz tehát ha megy neki a játék akkor visszahozhat pár pontot abból amit itt elveszített.Federeret nem féltem füvön,és Nadal is biztos h nagyon ott lesz,Möri meg nagy kérdés.az idén még egyik GS-cím sem lett megvédve..
Igen én is Rafa-Nole döntőt vártam… így viszont Gonzát látnám szívesen győztesnek.
@kata797:
Ha van Nadal akkor is mindenki meg akarja nyerni nem?
Ezt a Garrost Federertől senki el nem tudja venni, nics Raffa, – nincs akadálya sem így. Roger leiskolázza a “maradékot” (nem könnyen, nincs itt könnyű Garros győzelem, soha nem is volt) – négy éven keresztül az akadály mindig Raffa volt számára, aki kifogott egy rossz napot, és egy élete teniszét játszó Söderlenget, azon a napon – tudja ezt minden teniszrajongó…s legfőképp Federer, aki a “most vagy soha”-ért játszik! Játéka nagyon rendben van, s köztünk szólva meg is érdemli, mivel 3x volt döntős, és kísértetiesen hasonlít a szituáció 10 évvel ezelőttire, ahol Agassi G. Kurten kiesésével nyerni tudott. Rogert is talán a rossz időjárás, vagy a sérülés állíthatja meg!!!( Nadalon kívül még djokó tudta vola, de ő sincs…) Go Roger!
Mi az hogy nem a világ vége?:-) Pont az a lényeg h _VÉGRE_!!!! Én nagyon érzem az idei Garrost: fordulatos, tele meglepetéssel, meglepetés emberrel, és ember feletti tenisszel…ha Federer nyer akkor azért, ha nem akkor pedig azért lesz emlékezetes a 2009-es RG! Nem kell ezen sztem semmit magyarázni…Topor Cs. cikkére tesség emlékezni az egyik régebbi Tenisz magazinból: egy új, végre több szereplős mezőny van kialakulóban, – és bár a főszereplők egy része most pont hiányzik – és ez az “új uralkodó elit” végérvényesen megjelenik, jön föl mint a talajvíz (JMDP)….aki még sok Fed-Nadal döntőt vár, szerencsére csalódni fog:-)))
@N88: Nadal már nem csak salakkirály, hiszen minden talajon nyert GS-t, amire eddig Federer sem volt képes. Wimbledonban nadal melett Murray is veszélyt jelent Federerre, nem is kicsit! Federer mindkét játékos ellen remeg.
@xbalix: Csak akkor nem ennyire motviáltak.
@N88: hogy függ össze , hogy jó füves pályán azzal, h 4,5 évig világelső volt?
@FedererRafa: Sztem azt akarta írni, hogy 4,5 év Wimbi elsőség. Az pontosan 5. Tehát nem véletlen, hogy 5x nyert wimbit. Naná hogy nem az!
Tudom, hogy utólag könnyű okoskodni, de én végig csodálkoztam, hogy miért van arról szó, hogy micsoda különleges ez az idei Garos. Kiesett az 1. és a 3. kiemelt, ami persze meglepetés, a negyedikről meg senki sem várta, hogy nagyon sokáig jut. Az igazi meglepetést egy játékos okozta, aki lehet, hogy élete formájában van ebben az időszakban. Ilyen is volt már a teniszben eddig is.. Sokan beszéltek arról is, hogy Nadal az idén nem játszott azért olyan jól, mint eddig…
Nadalról úgyis a hátralévő időben fog kiedrülni, hogy mennyire tudja tartani a világelsőséget. Tavaly nyerta füves szezonban, majd elválik, hogy képes-e erre évekig … ( szerintem nem )
@kata797:
Egyetértek. Szerintem egy igazi döntő Nadal-Nole között Londonban az nagyszerű lenne
@sanya17: @kata797:
Egyetértek. Szerintem egy igazi döntő Nadal-Nole között Londonban az nagyszerű lenne
Murayval szerintem is számolni kell, arról nem is beszélve, hogy szinte otthon játszik majd