Salakblog – Minden, ami tenisz

Minden, amit esetleg nem tudtunk elmondani, vagy nem mondhattunk el, vagy már nagyon sokszor elmondtunk a teniszről…

Verda – Rog elé

2009/03/19 Tagek: federer, verdasco Kategória: Hírek
Szerző: admin

Nehéz.
Annál is inkább az, mert egyfelől nagyon keveset találkoztak egymással, másfelől meg Federer evvel a Verdascoval még sohasem játszott. Van két salakpályás meccsük, Roger mindkettőt simán nyerte kettőben, de az egyik az még 2005-ös, tehát élből felejtős, a másik meg a tavalyi hamburgi, ami bár ugyanígy Master Series negyeddöntő volt, de azóta iszonyatosan sok minden változott.
Mindkettőjükkel.
Rog nem sokkal korábban ismerte meg a gödör szó jelentését, és akkor kezdett kikászálódni belőle (először), érdekes módon éppen salakon. Ha így nézzük, és a monte carlói első körös szenvedésére gondolunk Ruben Ramirez Hidalgo ellen, akkor azt is mondhatjuk, hogy akkortájt, bármelyik spanyol legyőzése salakon fontos győzelem volt számára. Azok voltak azok a hetek, hogy nem intézhetett el egy ranglista 28.-at sem kézlegyintéssel.
Viszont Nando sem 28. többé.
Hogy mást ne mondjunk, nagyon kevésen múlott, hogy ez a találkozás nem jött létre már az Ausztrál Open döntőjében. Nagyon sokan játszottak már GS döntőt, gyengébb másfél hét és gyengébb elődöntő után is. Mondhatnánk, hogy csak Rafa tudott közéjük állni.
Ha Rafa nem eléjük állt volna.
Szóval Verdasco igen sokat fejlődött az elmúlt egy, vagy inkább fél évben. A küszöb gyaníthatóan a DK döntő lehetett, ahol iszonyatos teherrel a vállán hozott egy kötelező meccset Acasuso ellen.
De ezek a győzelmek sokszor rettenetesen fontosak.
Egy szó mint száz, az embernek csak sejtései, gondolatai lehetnek.
Én azt hiszem, és hangsúlyozom hiszem vagy gondolom, de semmiképpen sem tudom, hogy Nando tenisze fekszik Rogernek. Ő nem igazán az ilyen játékosok ellen szokott szenvedni. Az ő gyöngéje, ha valaki befut mindent, és kontrákat üt tonnaszám.
Verdasco pedig nem igazán ilyen.
Ő is agresszor mint Roger, csak ugye a jó Rogert nem igazán szokták túlteniszezni.
És innentől én úgy látom, a kérdés az, hogy ez most akkor melyik Roger.
A tavalyira nyilván nem állna, amit írtam, mert ha egy Karlovic nyerhetett ellene, akkor Verdasco is nyerhet természetesen.
Az idei viszont azért jobb annál. Sőt nagyon halkan meg merem azt is kockáztatni, hogy az idei semmivel sem gyengébb annál, mint amelyik világelső volt. Sőt néhány játékelemben talán még jobb is egy picit.
Csak Nadal lett jobb nála.
Viszont akad egy másik nézőpont is. Ha úgy szervál Federer, ahogy tegnap Gonza ellen, 50% környékén vagy alatta, akkor nagyon nehéz dolga lesz. Verda rettenetesen jól fogadja a második szervákat. Ha viszont úgy, mint tavaly, akkor lehet ez olyan sima meccs is, mint az előző kettő.
No erre varrjon gombot valaki.

No Comments »

Kattintás a válasz elvetéséhez

Ha nem szeretnéd minden kommentnél bepötyögni az adataid, regisztrálj itt!

  • Törzsasztal

    • Belépés
    • Regisztráció
    • Elfelejtett jelszó?

  • Rovatok:

    • A moderálási elvek (1)
    • A nap képe (44)
    • Ausztrál Open (196)
    • Davis Kupa (22)
    • Egy soha meg nem írt könyv (5)
    • Eredmények (29)
    • Ezen a napon (19)
    • Gézengúzok (9)
    • Hírek (499)
    • Hot! (46)
    • Ki, hol, kivel? (12)
    • Meccselemzés (19)
    • Nagyonállat (43)
    • Napi idézet (88)
    • Régi blog (383)
    • Roland Garros (268)
    • Us Open (129)
    • Videók (212)
    • Wimbledon (111)
  • Erről szóltunk:

    acasuso (1) agassi (16) allaster (1) almagro (1) alona bondarenko (2) ancic (1) andrejev (2) arias (1) arn (4) azarenka (6) babos (3) baghdatis (5) bammer (1) becker (2) berdych (6) blake (3) bolelli (2) borg (3) borotra (1) bryan (3) cahill (2) chakvetadze (1) chang (1) cibulkova (1) cilic (3) clijsters (15) connors (3) coria (2) courier (1) czink (23) date (1) davenport (1) davydenko (16) dechy (1) de heart (1) delic (1) del potro (24) dementieva (11) dent (5) devenport (1) djokovic (68) dokic (3) dulko (1) dushevina (1) edberg (3) federer (178) feliciano lopez (1) ferrer (1) ferrero (4) fish (4) fucsovics (1) gasquet (8) gaudio (5) gil (2) ginepri (1) gonzalez (14) graf (6) grosjean (1) gulbis (4) haas (8) hanescu (2) hantuchova (1) haynes (1) helfant (2) henin (13) henman (2) hewitt (17) hingis (2) hrbaty (1) isner (12) ivanisevic (6) ivanovic (15) jankovic (8) karlovic (11) keys (2) kiefer (1) kirilenko (1) kohlschreiber (3) kubot (1) kuerten (3) kurnyikova (3) kuznetsova (6) leconte (1) lendl (3) lever (1) li (2) lisicki (2) lisnard (1) ljubicic (6) lopez (2) lu (1) mahut (5) majoli (1) malisse (3) mantilla (1) marosi (2) mathieu (3) mattek (1) mauresmo (6) mcenroe (10) melzer (1) monfils (8) montcourt (1) moya (2) muller (1) murray (51) muster (1) nadal (123) nalbandian (5) nastase (1) navratilova (2) Odesnik (1) ouanna (1) oudin (1) parizs (4) paros (4) pasek (1) pavel (1) peer (1) penetta (1) petrova (1) querrey (1) robredo (2) roche (1) roddick (39) rybarikova (1) safin (2) sampras (7) sanchez vicario (2) santoro (10) schiavone (3) schnyder (2) schwank (1) scott (1) seppi (1) serena (43) sharapova (13) simon (2) soderling (25) stenpanek (1) stepanek (1) stosur (2) suarez navarro (1) sugiyama (1) szafin (28) szafina (33) szavay (46) szeles (1) taróczy (1) tipsarevic (1) tomic (4) troicki (1) tsonga (12) tursunov (1) venus (13) verdasco (22) vinciguerra (1) vliegen (1) volandri (1) washington (1) wawrinka (2) wickmayer (5) wilander (7) wozniacki (4) youzhny (1) zvonareva (4)
  • Képek:

  • © Salakblog 2009-2012 | minden jog fenntartva | impresszum